Petőfi Népe, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-03 / 154. szám

1984. július 3. • PETŐFI NÉPE • JÁTÉK ÉS VARÁZSLAT Homokmégyi bábosok Megjelent a Propagandista új száma A folyóirat közli Kornidesz Mihálynak, az MSZMP KB tag­jának, a Magyar Televízió elnö­kének a propagandisták kitünte­tési ünnepségén, Lenin születé­sének évfordulóján elhangzott beszédét és a kitüntetettek név­sorát. Vonsik Gyula az 1984—85-ös pártoktatási évben a pártpropa­ganda előtt álló feladatokról szól. A gazdasági növekedés és a hatékonyság szorosan összekap­csolódik egymással. A gazdasági növekedés a hatékonyságtól függ, a hatékonyság javulása pe­dig a gazdaságirányítás egész rendszerétől. Nyers Rezső meg­világítja ezt az összefüggést, és arra a következtetésre jut, hogy a hatékonyság komplex javítását csakis a gazdaságirányítás átfo­gó továbbfejlesztésével lehet megoldani. A Propagandista sorozatot in­dít. a korunk kapitalizmusában érvényesülő társadalmi és gaz­dasági tendenciákról, bemutatva a tőkés országok belső gazdasági és társadalmi rendszerének, a világgazdasági kapcsolatok ala­kulásának ellentmondásait. A több mint egy évre tervezett so­rozatot két cikk vezeti be. Nyi­las József a világgazdasági kap­csolatok főbb területeit, tényező­it mutatja be, Bognár József pe­dig azokkal az általános problé. mákkal foglalkozik, amelyek — ha nem is egyazön mértékben —, de társadalmi rendszertől, nemzeti hovatartozástól, vallási meggyőződéstől, illetve - társadat, mi helyzettől függetlenül Föl­dünk minden lakóját érintik. Gál Zoltán elemzi az MSZMP KB 1983. október 12-i ülésén ho­zott határozatát a helyi párt- és állami irányítás továbbfejleszté­séről, a járások megszüntetésé­ről. Egyebek között felhívja a figyelmet: illúzió lenne azt gon­dolni, hogy a létrejött keretek azonnal, minden tekintetben az­zal a tartalommal telítődnek, amelyet a politikai szándék ki­fejez. Csak folyamatosan, a min­dennapi munkában valósíthatók meg a párthatározatban megfo­galmazott célok. A Történelem rovat két tanul­mánynak ad helyet. L. Nagy Zsuzsa arra keres választ, hogy a 20-as években Magyarországon milyen érdekek és körülmények vezettek a liberális polgári pár­tok és az SZDP együttműködé­sére, sok. esetben szövetségére. A bábjáték érdekessége, komp­lexitása miatt kiváló pedagógiai eszköz, nemcsak az óvodában, hanem az iskolában is. Erősen hat a gyermek érzelemvilágára. A paraván előtt megjelenő jel­képes figurák az élettelent élővé varázsolják: a bábjátékos egy­személyijén alkotó és varázsló. A bábu szájából elhangzó intel­. meket elfogadják a gyermekek, ' ily módon a helyes viselkedésre nevelés kiváló eszköze is. Balogh Csaba, a homokmégyi általános iskola tanára, a műve­lődési ház népművelője felismer­te a bábozás szépségét, nevelő hatását, s az érdeklődést sike­rült beoltania tanítványaiba is, — Ügy tudom, a bábozás irán­ti vonzalma nem újkeletű .., — Egészen kicsi koromtól kezdve szeretem a színház min­der! válfaját. Nyarakat töltöttem el úgy, hogy papírfigurákkal meséket játszottam el a magam és a szomszéd gyerekek gyönyö­rűségére. Valahogy vonzott ez a világ. Egy hosszabb betegség után kaptam egy kutyabábut. Nagy szó volt ez akkoriban, mi. vei a játékboltokban nem áru­sítottak ilyesmit, Apám egy kis asztali paravánt készített, a füg­gönytől a világításig minden volt rajta, sokáig ez volt a legkedve­sebb játékom. Amit a bábról, a bábszínházról tudok, annak nagy vészét autodidakta módon sajá­títottam el a tévéből és a báb­színházi előadásokból. Mindig megnéztem az Állami Bábszín­ház műsorait, s rendszeresért el­jártán^ a kalocsai óvónők báb­csoportjának előadásaira is. Tag. ja voltam a kalocsai Csupó Imre Üttörőház ‘bábszakkörének, de a vezető megbetegedett, majd el­1 költözött. A bábjáték iránti vágy ott szunnyadt bennem. Másodi­kos gimnazista koromban kiselő­adást kellett tartanom Csokonai: Méla tempefői című művéről. Mivel a darab sokak számára ismeretlen volt, megpróbáltam bábokkal érzékletessé tenni egy- ■ egy részletét. A magyartanárom ébresztett rá,, hogy a báb ily • A bábcsoport és vezetője — ezúttal bábok nélkül. módon segédeszköze lehet a ta­nításnak. — Most, mint gyakorló nevelő és népművelő, megvalósíthatja azt, amire a tanára felhívta a figyelmét. Mennyire kapcsolódik az iskolai oktató-nevelő munká­jához a bábozás? — A pedagógiai célú bábjá­téknak nemcsak az óvodában van helye, a felső tagozatosok is könnyebben szólalnak meg báb­bal a kezükben. Monológok, dia­lógusok tanítására, olvasmány­részletek d-ramatizálására az egyik i legolcsóbb és leghatéko­nyabb eszköz. Elkezdtem tan­órán kívül is foglalkozni a gye­rekekkel, eleinte azonban csak alkalmi fellépésekre gondoltunk. Egy ideig sík, botos és kesztyű­bábokkal játszottunk, végül a marionett technikánál kötöttünk ki. ■— Meghozta-e gyümölcsét a több éves, kitartó munka? — 1982-ben „komolyra” for­dult a dolog: ezüstérmet szerez­tünk a járási Üttörő Kulturális Szemlén. Jelentkeztünk a megyei versenyre is, ahol aranyokleve­let kaptunk. Az ötezer forintos jutalom jól jött a felszerelésünk bővítésére. A környező községek szinte mindegyikébe kaptunk meghívást, szerepeltünk a kalo­csai vigadó-programokon és a kecskeméti Erdei Ferenc_ Műve­lődési Központ Diákdélelőtt mű. során- is. A kalocsai művelődési háznak köszönhetjük, hogy Bu­dapesten a Pataky István Mű­velődési Központban is bému- itatkozhattunk. Beneveztünk a tévé Játsszunk' bábszínházát fesztiváljára, ahol az eddigi ver­senyeken eredményesen szere­peltünk. A tévé érdeklődik a da­rabunk iránt, felvételt is ké­szítenek. A korábbi évekhez ké­pest a csoport létszáma megdup­lázódott, ma már húsz körül mozog a létszám. Az amatőr csoport arra is jó, hogy tanítvá­nyaimnak ne csak az iskolai ar­cát ismerjem. A felkészülések fárasztó órái és a fellépések iz­galma összehozott bennünket. Egyéni vágyaim? A legfőbb az, hogy a gyerekek személyiségét még gazdagabbá tegyem, a mű­vészetek iránt fogékony tunuló- kat neyeljek. Szeretném magam­ból és belőlük mindazt kihozni, amit csak lehet. Persze sokat kell még . tanulnom, tapasztal­nom. Kevés' ehhez a tanári és népművelői diploma. Ügy érzem, hogy továbblépni csak úgy tu­dok, ha elolvasok, megnézek mindent, ami a bábozással kap­csolatos. Az az élmény, amit a gyermekek a bábkészítéssel és szerepjátszással szerezhetnek, semmivel sem pótolható. A bá­bozás ‘játék és varázslat nekünk — s a közönségnek is. Tamás László Kovács Kati lassan húsz éve énekel. S még mindig nem tette le a voksát egyetlen műfaj mel­lett. Repertoárjában éppúgy megtalálható az érzelgős, sziru­pos nóta, mint a komoly, tartal­mas „fesztiváldal”' s a tingli- tangli diszkószám. Sajnálhatjuk, hogy a mára szépen csengő, tisz­ta hang úgy váltogatja színeit, mint a kaméleon; Persze joggal mondhatnák az olvasók, hogy miért baj ez? Épp ettől színes egyéniség Kovács Kati. Igen­igen, de maradandót leginkább egy-egy stílus kialakításával al­kotnak az énekművészek. Kovács Katinak ez eddig nem sikerült, pedig már több mint tíz nagy­lemeze megjelent, a külföldiek­ről nem is szólva. Valahol leír­ták az énekesnőről, hogy ezzel a kiváló hanggal már réges-rég világsztárnak kellene lennie. Hát...? Miért nem sikerül? Már vártuk, hogy új album­mal jelentkezzen: Érj utol cím­mel adták ki lemezét. Felszólí­tás a címadó szerzemény; Érj utol (ha tudsz!), lehet arra is gondolni, hogy a ma babérokra pályázó énekesekhez szól: pró­bálják meg utolérni Katit. Nem könnyű! Tizenegy kompozícióval igyekeznek a lemez alkotói egy. séges képet adni: nem valami különleges zenével, s nem világ- megváltó szövegekkel. Demjén Ferenc - verseire Lerch István „álmodott” dallamot, nem kiug­ró sikerrel. A szerzemények kö­zött ezúttal nem találunk '■fa­nokat, amelyeket az első meg­hallgatás után. az egész ország dúdolni fog. Igaz, van egy-két lendületes, szintetizátorral a főszerepben rögzített nóta: Taxidal, Szél. szi­get, szerelem. A többi megint csak érzelgős. Az Elfutok.... a már régebbről ismert így legyen, az Egy szó a vége: szerelem. Olyan 'kompozíciók, mint ami­lyenekkel az Apostol vagy az Univerzál együttes jeleskedik. Azért igazságtalan lennék, ha az „érzelgős” így legyent nem di­csérném meg. Szövegében, zené­jében kiefnelkedik a lemez többi dala közül. Nem slágerlemez az Érj utol. Miért? Talán azért," mert a nép­szerű énekesnő és zenész barátai kicsit szomorkásabb hangvételűre vették az összeállítást. Az em­berről, egy emberpárról készítet” tek látleletet. Sorsokról, múltról, jövőről, boldogságról, fájdalom­ról, reményről. Emberközeli dől. gokról. Ezért őszinte, sallang­mentes á tizenegy dalszöveg. S hozzá egyszerű a zene. Ilyen Kovács Kati a nyolcva­nas évek közepe felé, ezt nyújt­ja 1984-ben. A lemezborítón di­vatos, kívülzsebes, fiatalos ruhát öltött magára, szeme a távolba néz, haja borzolt. Vajon mire gondolhat? Bizakodva tekint..., hová is? A jövőbe? Még ennél is színvonalasabb folytatást re­mélve ... ? {Favorit) Ment-e a köriyvek által a világ elébb?” — Vörösmarty töprengő kérdése szenvedélyes .válaszra késztet: ment bizony, csakis azok által, hiszen köny­vek, írásbeliség nélkül meg­szűnne létezni az emberiség memóriája, s kezdhetné min­den nemzedék élölről ugyan­azt. Fejlődés helyett helyben- járás lenne osztályrészünk. Semmi kétség, értékeljük és vásároljuk a könyvet, még­is el kell gondolkodnunk azon, l hogy azért a vásárlás még­sem azonos az olvasással. Mi­közben mindennek .felfelé szökik az ára, a könyveké is, de a könyv még mindig viszony­lag olcsó ajándék, miközben j szép, mutatós, vonzó. Aztán meg annyi eredményt mégis- 1 csak elértek a médiák, hogy lábrakapott némi egészséges is sznobizmus — ez utóbbi sem megvetendő, mert lendítő­erővé válhat —, amely azt sugallja, hogy könyvnek pe- | dig lennie kell .a lakásban. Még csak nem is feltétlenül I díszletként, álorcaként, elhi­tetni akarván, hogy itt okos | emberek laknak, hanem biza­kodással: mire megnő a gye- § rek, lesz mit olvasnia, vala­mikor tán nekünk is jut rá I időnk... Ha egyelőre nem is. A KSH szabadidő-mérlege | szerint 1963-ban a férfiaknak íj átlagosan napi 54 perc, a nők- I nek 36 perc jutott olvasásra, míg 1977-ben m4r csak 46, il- I letve 28. Ellenben tv-nézésre 1963-ban mindkét nemnél 24 perc jutott, míg ,1977-ben a H férfiaknak 1 óra 34 perc, a jf nőknek 1 óra 2.1 perc. Az át- m lag persze sok mindent elfed, )j de irányulást mégis jelez. Az adatok nem a „Guten- ß berg galakszisért" keltenek If aggodalmat, hanem önma­gunkért. Mert a könyvet nem kell félteni, megáll az magáért, É megtartja uralmát, mint az gj emberi közlés legfontosabb, pótolhatatlan eszköze. Írás, m léírt szó .nélkül nincs elvont gondolkodás. Ami azonban fé­li lő és félthető: hovatovább me­gint keveseké lesz, beavatot­také, míg a többség körülüli a képernyőt, mint távoli ősök , a rhapsodost, a homéroszi kor- A ban. De még ha csupa Ho­mérosz szólna is: a néző is­meretei felületesek marad­Könyv, olvasás, nevelés nak, ha a hallottak nyomán nem nyúl könyvhöz, ha a lát­vány nem indítja el az elmé­lyült, gondolkodó ismeret­szerzés felé. És mivel a felnőttmodell a gyermekek számára is mérv­adó, tarthatunk tőle, hogy a gyerekkori olvasóláz múltá­val közülük is kevesebben maradnak meg a könyv bűvö­letében. Véletlen, de jelképesnek is tekinthető: az idei könyvhét megnyitásának napján tájé­koztatták az .Országos Pedagó­giai Intézet munkatársai az újságírókat az olvasástanítás különféle módszereinek hasz­nálatáról, és a mai kisiskolá­sok olvasási nehézségeiről. Ami sajnos sokaknál megfi­gyelhető (sok benyomás éri őket, szétszórtabbak, felüle­tesebbek, kivált a városiak), noha az írás—olvasás kezdeti nehézségei nem függnek össze az értelmi képességekkel! Akár lángész is lakhat abban a kisiskolásban, aki nehezen barátkozik meg a .betűvetés­sel, sőt ki is bontakozhat, ha kellő gondot fordítanak rá, és törődnek fejlődésével! Itt rejlik az iskola óriási szerepe az egyenlő esélyek megterem­tésében, hiszen az értelmisé­gi szülő nem sajnál időt, fá­radságot; színes szórakoztató, nagybetűs, képes könyveket vesz, azokból gyakoroltatja csemetéjével az olvasást, és lábujjhegyen jár, ha az lec­kéjét írja. De akinek erre se ideje, se tudása, se igénye nincsen?! Az olvasás elsajátításának nehéz vagy könnyű volta nem fokmérője az értelmi képessé­geknek — de hat rájuk. Aki időben el nem sajátította az ol­vasás technikáját, az később nem tudja megtanulni a szá­mára kiböngészhetetlen szö­vegeket, nem képes hozzáol­vasni a tanultakhoz, pedig ez ma már nélkülözhetetlen, mi­vel szerencsére szakítottunk az „egykönyves” (tankönyv) oktatással; lemarad tehát, kedvét veszti. Gyönge bizo­nyítványával nem mehet kö­zépiskolába, hiába lappang benne valamilyen képesség, az olvasásképtelenség elfe­di, elnyomja, mint virágot a dudva; a kudarcok megutál­tatják vele a könyvet; a sza­bad időt megszállja az una­lom, s ami még rosszabb: a sikertelenség szembefordítja iskolával, tanárral, eredmé­nyesebb társakkal,, az egész világgal. A dac rossz tanács­adó, a következő lépés köny- nyen vezet a szipuzáshoz, a csövezéshez, az alkoholhoz. Merész állítás lenne meg­kockáztatni, hogy a könyv ab­szolút biztos jmmunizáló szer mindenfajta félrecsúszás el­len, de bizonyos, hogy a kal­lódó fiatalok között felettébb ritkán akad művelt könyvba­rát, az erőszakos cselekedetek elkövetői között pedig szinte soha. A nagy számok törvé­nye alatt nyilvánvaló; minél alacsonyabb az iskolázottság szintje, minél kevésbé lel va­laki örömet, vigaszt, feledést a szellemi élvezetekben, an­nál veszélyeztetettebb, annál könnyebben csúszhat a mély­be. Az esztétikai és az erkölcsi nevelés egy tőről fakad: az if­júságvédelem az olvasás taní­tásánál kezdődik. Kezdődik, de a folytatás sem mellékes. Rendhagyó irodalomórát tartottam egy kis faluban. Okos, tájékozott, lényeglá­tó gyerekek gyűltek össze a könyvtárban, élvezet volt be­szélgetni velük, látszott, hogy gondos pedagógus keze alól jöttek. Megmaradnak-e ol­vasóknak, amikor már ingáz­ni fognak? De jó is lenne valamennyit megtartani a könyv hűségé­ben! De jó is lenne, ha a fel­nőttek gyakori példája nem ra­gadná el őket, elhitetvén ve­lük, hogy az olvasás csak a ráérőknek, a gyerekeknek, s az öregeknek való! De ehhez az is kellene, hogy megnőjön a könyv, az irodalom becsü­lete az életben, az iskolában egyaránt, s hogy központi kér­déssé váljék: tudnak-e a gyere­kek szépen beszélni, olvasni, színesen-szabatosan fogal­mazni, hibátlanul írni? Jó lenne belátnunk végre, hogy nemcsak az a fontos, „amiből élünk!” Hogy nem munkaerőt, hanem embert nevelünk. És aki talpig em­ber, az munkaerőnek is jobb ... B. £. Sampion a ridikülben A Zöldért üzleteiben, a vásár- csarnokokban nagy kupacokban álló fehér kalapos gombát a köznyelv sampion-nak ismeri, s még azok is., akik „franciásan” írják ki krétával a nevét, charn- pion-1 írnak általában. Á szabá­lyos champignon (sampinyon) alakot csak a szakmai körök jj használják, a nagyüzemi pince- S gombászatok szakemberei. A francia konyhával hozzánk ke­rült gombanévnek persze volt hazai neve is; mikor 1854-ben fölbukkan nálunk a francia szó — akkor még az idegen szavak szótárában —, így értelmezik „Champignon (sampinyon): pe­czérkegomba”. Ismertebb népi |l neve azonban a csiperke (csipir­Ica, csöpörke) gomba. A francia szó maga latin ere­detű, a campaniolus „mezei” szó ófrancia champeugneul fejlemé­nyéből alakult, s voltaképpen azt jelentette: „mezei gomba”. (A campaniolus a „mező, föld jelentésű latin campus szárma­zéka, s voltaképp ez rejlik a camping-h&n is, mivel a campus mezőn felütött katonai táborhelyet tábort is jelentett.) A szabályos ||§ champignon-ból nyelvünkben alakult ki a sampion (talán a hasonló végződésű lampion, sta­dion stb. hatására), noha ez a franciában egészen mást jelent: a champion jelentése „bajnok^ győztes”. Az érdekes ebben csak az. hogy a tévesen' gombanévül használt „hős, bajnok” jelentésű Champion éppúgy a latin cam­pus származéka, mint a csiper­kegombát jelentő champignon. Hogy hogyan? Ügy, hogy mind^a gomba, mind a bajnok a mezőn — az utóbbi harcmezőn — ter- ;|S mett! S ide még csak az kívánko­zik, hogy a csiperke nevet is megmagyarázzuk: bár mai nyel­vészetünk a csíp, csipeget igé~ hez kapcsolná, a valóság az, hogy szlávi eredetű, mégpedig alkalmasint hangátvetéssel ala­kult egy pecsurka alakból, amely a „süt’? jelentésű pék ige származékának látszik (annyit jelenthetett: „sütni való gom­ba”), s így összefüggésben lehet szintén szláv eredetű pecsenye („sült”) szavunkkal is. A már említett pecérke, s a népnyelvi pecsérke gomba az eredetibb alakot őrzi. Míg a champignon nyelvünk­ben lépett elő champion-ná: a „női táska” jelentésű rétikul — a köznyelvi ridikül — különös átalakulása már a franciában megtörtént. A Hasznos Mulatságok című szórakoztató lap 1817-i évfolya­mában már így bukkan fel; „kezükből az úgy nevezett Ri- dicül és Necessaire táskákat ki­ragadta”. 1 Az eredeti, francia re­ticula ,ykézimunkatársoly”-t, „női kézitáská”-t jelentett, s szintén latin eredetű: a reticulum jelen, tése, „bevásárló, csomaghordó háló” volt, s ez nem más.’ mint a „háló” jelentésű rete szó ki­csinyítő képzős származéka. (A magyar rece — eredetileg „há­lószerű kézimunka" — ugyanen­nek a latin szónak a származé­ka, csakhogy nem közvetlenül, hanem az olasz rézzé közvetíté­sével jutott el hozzánk, a 35Vl. században.) A réticule-bői még a franciá­ban ridicule lett a népi^ nyelv­érzék, az úgynevezett népetimo­lógia hatására; s eléggé furamód, mivelhogy a ridicule jelentése '„nevetséges”. No. de hát vannak ilyen, s ehlfcz h' >nló nevetséges, mu­latságos — és tanulságos — je­lenségek a nyelvek történetében. Szilágyi Ferenc LEMEZFIGYELŐ SZÉPÉN MAGYARUL m } — SZÉPEN EMBERÜL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom