Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-26 / 148. szám

1984. június 26. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT - SPORT - SPORT FALUSI SPARTAKIÄD LABDARÚGÓ EB 3 Spanyol—francia döntő A szakemberek már a labda­rúgó Eu r ópa-ba j noksá g kezde­tén megjósolták, hogy a franciák ott lesznek a döntőben. Mi több! Győznek is ... Hát majd meg­látjuk. Az viszont tény, hogy eddig a leglátványosabb, s leg­eredményesebb labdarúgást ők nyújtották. Piatini, Tigana, Do- mergue, Giresse ámulatba ejtet­te a világot. Persze negyeddöntő- beli ellenfelüknek, a .portugálok­nak sincs okuk szégyenkezni. Re­mekül játszottak. — Borzalmas volt átélni az 1—2-től 3—2-ig terjedő idősza­kot — mondta Michel Hidalgo francia szövetségi kapitány. — Hihetetlennek tűnt, hogy a por­tugálok 0—1-ről képesek lesznek a vezetésre is, Keserves körülmé­nyek között, de győztünk. Igaz, ebben a szerencse is közreját­szott. Fernando Cabrita, a portugá­lok szövetségi kapitánya csöppet sem volt elkeseredve. Szinte mo­solyogva mondta: — Tulajdonképpen az történt a pályán, amire számítottam. Ré­gebben is úgy nyilatkoztam, hogy Franciaország lesz az Európa- bajnok, de azt is mondtam, hogy mi nem veszíteni megyünk Mar- seille-be. Hidalgo tanítványai ■ azonban megtanulták a leckét; négy perc alatt kikaptunk. Mi mindent megtettünk, emelt fűvel mehetünk haza. FRANCIAORSZÁG—PORTUGÁLIA 3—2 (1—0, 1—1, 1—2) Marseille, Vélodrome-svadion, 56 ezer néző. Vezette: Bergamo (D’Élia, Lo Bello), mindhárom olasz. Branciaország: Bats — Battiston, Rossis, Le Roux, Domergue — Giresse, Tigana, Platini, Fernandez — Six, Lacombe. Portugália: Bento — Jose Pinto, <L. Pereira, Eurico, A. Ma- galhaes — Fiasco, Sousa, Pacheco, Chalana — Biamantino, Jordao. , Gólszerző: Domergue a 25., Jordao a 76., Jordao a 98., Domer­gue a 114., Platini a 119. percben. Sárga lap: L. Pereira a 27., Lacombe a 44., Eurico a 89., Gomes a 104. percben. Csere: Diamantino helyett Gomes a szünetben, Sousa helyett Nené a 66., Lacombe helyett Ferrari a 69., Six helyett Bellóne a 101. percben. DÁNIA—SPANYOLORSZÁG 1—1 (1—0) Lyon, GerUnd-stadion, 49 ezer néző. Vezette: Courtney (Ha- ckett, Miller),, mindhárom angol. Dánia: Qvist — Sivebaek, M. Olsen, I. Nielsen, Busk — Ar- nesen, Bertelsen, Berggreen, Lerby — Laudrup, Elkjaer-Larsen. Spanyolország: Arconada — Senon, Maceda, Salva, Camacho — Victor, Julio Alberto, Gailego, Gordillo — Santillana, Car­rasco. ■ Gólszerző: Lerby a 7., Maceda a 69. percben. Sárga lap: Camacho a 21., Salva a 22., Victor a 30., Berggreen a 71., J. Olsen a 76., Maceda a 86. percben. Csere: Julio Alberto helyett Sarabia a 62., Arnesen helyett J. Olsen a 70. percben. Juhász harmadik az aacheni derbin A világbajnokság után a hamburgi és az aacheni négyesfagathajtó derbi szá­mít a legrangosabb nem­zetközi versenynek. Mint emlékezetes, az idei ham­burgi haijtóderbin Fülöp, a KTE világhírű hajtója szerepelt jól. Ezúttal Aa­cheniben a bugaci Juhász Ulászló öregbítette a ma­gyar versenyzők jóhírét. A díj hajtásban az NSZK-ibeli Duen. diadal­maskodott, megelőzve a vi­lágbajnoki címet védő hol­land Velstrát. A magyarok közül Fülöp a 7., Bárdos (Szilvásvárad) a 9., Juhász pedig a 10.’ helyről várta a folytatást. A rendezők két akadályversenyt is 'mű­sorba iktattak. Az elsőt, tizennégy akadállyal, vizes- árokkal 195 másodperc alatt kellett teljesíteni, vadászhajtással. A 25 ezer néző (!) előtt Juhász szé­dületes tempóban hajtott, s 122 másodperc alatt telje­sítette a feladatot, de két akadály­veréséért IQ büntetőpontot ka­pott. így is megnyerte a verseny­számot Bárdos, Duen és Velstra előtt. A 23 kilométer hosszú, öt akadállyal nehezített maraton- haj fásban aztán ismét Velstra bizonyult jobbnak. Juhász 3. lett, Bárdos az 5., Fülöp a 18. helyen zárta a maratenhajtást a 25 fo­gat között. A befejező ■ Versenyszámra, az akadályhajtásra 222 másodper­ces alapidőt adták meg. A 22 EDZŐK VÉLEMÉNYE A fordulatokban gazdag, drá- 5 mai 'percékkel befejeződött Spa­nyolország—Dánia Európa-baj­moki elődöntő után még sokáig nagy volt az izgalom a lyoni sta-» dionban. A spanyolok önfeled­ten ünnepeltek, a dánok azon szomorkodtak, hogy talán soha vissza nem térő lehetőséget sza­lasztottak el. A két érdekelt ed­ző így nyilatkozott: Miguel Munoz (Spanyolország): — Nagyon szerencsések va­gyunk, hogy bejutottunk a pári­zsi döntőbe. A 11-es rúgások a játékosok idegcsatája volt, ebből mi kerültünk ki győztesen, ami bizonyítja, hogy-az utolsó pilla­natig képesek voltunk koncent-,^ rálni. Mindig mondtam, hogy csa­patom a torna mérkőzésein fo­kozatosan játékba lendül, s ezt most sikerült bebizonyítanom. Jupp Derwall távozik A nyugatnémet labdarúgás évek óta tartó hanyatlásának utolsó és legdicstelenebb állomása a franciaországi „EB-csőd", Jupp Derwall, a második világháború utápi negyedik szövet­ségi kapitány, hatéves munka. Után megválik a szövetségi kapi­tányi tisztségtől. Az 57 éves szakember jelenleg Svájcban tölti szabadságát, s szerdán tér vissza Franciaországba, az EB dön­tőjére. Ha addig néni,, akkor teszik majd közzé hivatalosan ts lemondását! 1986-ig, szerződése végéig, az NSZK Labdarúgó Szövetségének edzői bizottságában dolgozik majd — koordiná­torként. ' ■ . Az utód kiválasztásában sok a gond. Helmut Benthaus, az első számú jelölt, csak 1985 után állhat a szövetség rendelkezé­sére. Hasonló a helyzet a másik „kiszemelttel”, Dietrich Weise- vel is. így Herman Neuberger, az NSZK Labdarúgó Szövetsé­gének elnöke két lehetőség között választhat: vagy a Ribbeck— Köppel duónak szavaz bizalmat, vagy Franz Beckenbauert bíz­za meg a menedzseri teendők ellátásával. ® Juhász László újabb nemzetközi si­kerekkel hívta fel magára a figyelmet. akadállyal nehezített pályát Ju­hász László hibátlan hajtással teljesítette, míg Bárdos és Fülöp egy-egy hibát vétett. A verseny­számot Juhász nyerte, Bárdos 9., Fülöp ltf. lett. Az összetett ver­senyben Velstra bizonyult a leg­jobbnak, megélőzve Duent és Ju­hászt. A csapatversenyben az NSZK együttese lett az első. A magyar válogatott (Bárdos, Fü­löp, Juhász) második lett Hollan­dia válogatottja előtt. SOROKBAN • SOROKBAN 1 Nagy kár, hogy a szerdai döntőn Maceda’' és Gordillo nem játsz­hat, mert már kétszer kaptak sárga lapot. Két kulcsemberünk hiányzik majd. Sepp Piontek (Dánia): — Csalódottak. vagyunk a ki­esés miatt. Nem értek egyet áz­zál, hogy 11-es rúgások döntenék el ilyen fontos találkozókat, hi­szen sok év munkája vész kárba egy-egy hibás mozdulat miatt. Az első félidőben kellett volna a ma­gunk javára eldönteni a mérkő­zést, de rengeteg helyzetet ki­hagytunk, hogy 2:0-ás előnyhöz jussunk. Berggreen kiállítását nevetségesnek tartom, az angol Courtney játékvezető ítéleteivel sokszor tévedett a kárunkra. Emelt fejjel utazunk vissza ha­zánkba, Dániába. X Területi osztályozó mérkőzé­sek az NB II-ért: Váci Izzó—Ka­posvári Rákóczi 4—1, Tapolcai Bauxitbányász—Jászberényi Le­hel 3—1, DÉLÉP S<5—Dunaújvá­rosi Kohász 2—1. X Bács-Kiskun .megyei (sikerek születtek: á'Bo'cSJtaV Istváú ökölví- vó-emiekversenyen, Debrecenben. 48 kg-ban: 3. Tóth, 57 kg-ban: 3. Tomhauser, 63,5 kg-ban: 2. Deák, 71 kg-ban: 3. Gál, 75 kg-ban: 1. Rimóczi, 3. André (valamennyi: Honvéd Kun Béla SE). A verseny szenzációja a szupernehézsúlyú mérkőzés volt. A Lévai (Ú. Dózsa) —Somodi (TBSC) párharc során a mérkőzésvezető háromszor szá­molt Somodira, végül döntő fö­lényt hirdetett ki. A csapatver. senyt és a Bocskai Kupát az Ű. Dózsa együttese nyerte 35 ponttal, 2. Bp. Honvéd 28, 3. H. Kun Béla SE 28 ponttal. X A magyar sportolók remekül ' szerepelnek a mozgássérültek New York-i Fáklya Világjátékán. 13 arany-, 10 ezüst- és 3 bronz, érmet szereztek. X A MAFC nyerte a kosárlabda Felszabadulási Kupát. A döntő- berr: MAFC—Zalaegerszegi TE 98 —95 (55r»-49). A 3. helyért játszott mérkőzésén: Oroszlányi Bányász —Tungsram SC 77—64. A döntő után Kassai Ervin, a kosárlabda­szövetség elnökhelyettese adta át a kupát Kovács Miklósnak, a MAFC csapatkapitányának. X Kijevben Tamara Bikova 205 cm-rel — új világcsúccsal — nyer­te a női magasugrást a szovjet atléták össz-szövetségi versenyén. A világcsúcsot eddig is ő tartotta 204 cm-rel, ezt 1983. augusztus 25-én az olaszországi Pisában ér­te el. X Volentér László, a Bajai VSC kiváló motorcsónak-versenyző je a Koblenzben rendezett Világ Kupa-futam ÖB kategóriájában (350 kcm) az előkelő harmadik helyen végzett. X Bolíviában végleges határo­Körzeti döntő SesEBB Szabadszálláson Szabadszálláson, a Honvéd Rad­nóti SE sporttelepén rendezték meg a falusi dolgozók spar.takiád- jának első olyan döntőjét, melyen, a Kuinszemtmiklós körzetéhez tartozó nyolc község osapatai vet­tek részt. Ä résztvevőket Bognár László, a kunszentmiiklósi tanács elnöke köszöntötte, majd egyszer­re négy helyszínen kezdődtek meg a küzdelmek. A házigazdák ki­váló feltételeket biztosítottak a versenyzéshez, lelkesedésben pe­dig egyik csapatnál sem volt hiány. Az első körzeti döntő sikeresen vette át a stafétabotot a korábbi járási vetélkedőktől. Atlétikában a Kunadacsiak, a labdajátékok­ban a kunszentmiklósiak bizo­nyultak a legjobbnak, az össze­tett versenyt Kunszentmiklós csa­pata nyerte. A legjobb csapatok és egyéni versenyzők továbbjutot­tak, labdajátékokban a július 28- án megrendezendő területi dön­tőbe, atlétikában pedig az au­gusztus 25-én sorra kerülő megyei vetélkedőre. Az eredmények: Atlétika: Nők: 100 m-es síkfutás: 1. Walter M. (Kunszentmiklós); 400 m-es sík­futás: 1. Kutalik M. (Kunszent­miklós); Váltó: 1. Kunszentmik­lós, 2. Kunadacs, 3. Dunavecse; Távolugrás: 1. Kutalik M.; Ma­gasugrás: 1. Balogh M. (Kun­adacs); Súly lökés: 1. Tóth Bea GOKART OB (Dunavecse); Gránáthajítás: 1. Tóth B. (Dunavecse). Férfiak: 100 m-es síkfutás: 1. Hajdú K. (Kunszentmiklós); 400 m: 1. Némedi M.' (Dunavecse); 800 m: 1. Radvánszki P. '(Duna­vecse); 1500 m: 1. Kiss József (Dunavecse); Váltó: 1. Dunavecse, 2. Kunszentmiklós, 3. Kunadacs; Távolugrás: 1. Zrínyi L. (Kun­adacs); Magasugrás: 1. László Sz. (Szabadszállás); Súly lökés: 1. Sá- monidesz Z. (Dunavecse); Gránát­hajítás: 1. Fekete S. (Kunszent­miklós). Atlétikai összesített: 1. Kunadacs, 2. Dunave<jse, 3. Kun­szentmiklós. Labdajátékok: Nők: Kézilabda: 1. Dunavecse, 2. Kunadacs, 3. ■Izsák. Röplabda: 1. Izsák, 2. Sza­badszállás. Férfiak: Kézilabda: 1. Szabad- szállás, 2. Dunavecse, 3. Kun­szentmiklós. Kispályás labdarú­gás: 1. Kunszentmiklós, 2. Sza­badszállás, 3. Tass. Labdajátékok összesített eredménye: 1. Kun­szentmiklós, 2. Szabadszállás, 3. Izsák. A körzeti döntő összesített vég­eredménye: 1. Kunszentmiklós, 2. Dunavecse, 3. Kunadacs, 4. Szabadszállás, 5. Izsák, 6. Szalk- szentmárton, 7. Tass, 8. Kunpe- szér. L. D. A házigazdák sikerei zatot fogadtak el arról, hogy az ország sportolói nem vesznek részt a Los Angeles-i nyári olimpián — jelentette ki Julio Barragan, Bo­lívia sport, és ifjúsági ügyekkel foglalkozó titkárságának vezetője. A sportvezető hangsúlyozta, hogy s döntés válasz az artíeíikai sajtó- ban folyó propagandahadjáratra, amely semmibe veszi Bolívia eredményeit, s rágalmazza az or­szág sportolóit. (MTI) X Az idén első alkalommal ren­dezték meg az országos középis­kolai bajnokságok döntőit egy . helyszínen. Szombathelyen négy labdajáték képviselői gyűltek ösz- sze, Hogy eldöntsék a végső helye­zések sorsát. A kecskeméti Kato­na Gimnázium fiú röplabdázói- nak győzelméről már hírt adtunk. A lányoknál induló kecskeméti Közgazdasági Szakközépiskola ' együttese is kitett magáért, s a harmadik helyet szerezte meg. Nagyszerűen szerepeltek a kecs­keméti Bányai Gimnázium fiú ko­sárlabdázói. A nyíregyházi Vásár­helyi Gimnázium mögött ezüstér­mesek lettek. A kiskunhalasi csa­patok közül a Szilády Gimnázium leány kézilabdázók az ötödik, a Rákóczi Szakközépiskola labdarú­gói pedig az előkelő harmadik he­lyen végeztek. X Beindult a labdarúgó NB I- ben a nyári „edzőkeringő”. A leg­újabb hírek szerint Dalnoki Jenőt a Nyíregyháza szeretné szerződ­tetni. Az már biztos, hogy Tata­bányán Bacsó István, Szombathe­lyen pedig az eddigi ifi tréner, Rátkai László lesz az új vezető­edző. X Jól szerepelnek a DUTÉP SC sakko.zói a Nóniusz Kupa ’84 nemzetközi sakkversenyen. Mező­hegyesen. Az ötödik forduló után hárman is az élmezőnyben foglal­nak helyet. A verseny állása-. Ar­hipov, Pesina, Majorov 5—5 pont, Varasdy 4,5. Aljehina, Maciejews- ki, Ohotnik, Szilágyi P., Szilágyi Gy., Emődi. Butnorius 4—4 pont. Rekord nevezés érkezett az or­szágos gokairt-bajnokság harma­dik fordulójára, amelyet Győrben a Likócsiipályán rendeztek • meg. Tizenhat egyesület 110 verseny­zője küzdött meg a helyezésekért a különböző géposztályokban. A DUTÉP SC kartozói közül a C—2-esek között induló Sziget­vári Mátyás szereplése volt ki­tt Szigetvári a 3. helyen végzett. (Somos László felvétele) emelkedő. Az első futamban gép­hiba miatt feladta a Versenyt, s így csak az utolsó kockáról indul­hatott a második futamban. Eb- ' bői a hátrányos helyzetből vere- kedte fel magát a negyedik hely­re, majd a harmadik és egyben utolsó futamot megnyerte! Végül géposztályának harmadik . helyét szerezte meg. A C—1-es, 125 kcrn-es, vízhű­téses motorok küzdelmét a veszp­rémi Borbély nyerte. A kecske­méti Borosnak a bronzérem ju­tott, de azonos pontszámot ért el a. második helyezett győri Nagyi ■gyal. Ebben az osztályban indult Rózsi Béla is, de motorhdba miatt csak a hatodik lett., Jól helytállt az A—100 mező­nyében Kecskeméti, aki négy in­duló közül a második helyen ér­kezett célba. A hazai gokart- versenyeken újnak számító gép­osztály még kevésbé népszerű, mint a régebbiek. Ennek tudha­tó be a kevés nevezés. Az ifjúságiak közül Misács versenyzett a legkiegyensúlyozot­tabban, s harmadik lett. Az egye­sületek pontversenyét a Győri Volán nyerte, a" DUTÉP SC az első értékelések szerint a hatodik. Az országos bajnokság negye­dik fordulóját ismét Kecskeméten rendezik meg június 30. és július 1. között. v ;; iíí; TOTÓ A totó 25. heti eredménye: 1. E?k—Bryne 2. Lillestrom—Kongvinger 3. Molde—Strindheim 4. Brummunddal—Strömmen 5. Jerv—Strömsgodset 6. Lyn—Hamkam 7. Steinkjer—Haugar 8. Harstad—Nessegutten 9. Hödd—Tromső 10. Mo-Mjölner .11. Sunndal—Vidar 12. OKS—Fremad 13. Birkérőd—Roskilde “ ff- L Kolding—Randers 1—2 2 5—1 1 4—4 X 1—0 1 3—0 1 0—2 2 3—2 1 0—2 2 3—1 1 0—2 2 1— 3 2 2— 0 1 2—1 1 3—0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság; közlése .szerin o a 25. heti TOTÓ-nye- remények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szel­vény 3 darab Volt. nyereményük egyenként 882 005 forint, 13 " találatot 2 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 567 003. forint, 12 találatos .sze l­vényből 115-öt találtak, ezek nyere­ménye egyenként 16 435. forint^ a 11 találatos szelvények száma 1633, egyén­ként 1157 forintot érnek, 10 találatot 14 211-en értek él, nyereményük egyen­ként 199 forint-. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.55: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (ism.) 10.00: Utánam srácok. Gyermek­filmsorozat. VI/4. rész: Vigyázz, a kutya harap! (ism.) 10.30: Szubadta barlangja. Kőkorsza­ki barlangtábor a Pilisben (ism.) 11.00: Aranyásók Alaszkában. Fran­cia—NSZK—román kalandfilmsoro­zat. Jack London írásai alapján. IV/3. rész: A yukoni vadember 11.55: Képújság 10.35: Hírek 16.40: Varázstea. Csehszlovák bur- leszkfilm (ism.) 17.15: „30 év legszebb népdalfeldolgo­zásaiból” Zeneszerző: Szokolay Sándor 17.35: Képújság 17.40: Rubens. Belga filmsorozat V/4. rész 18.35: Reklám 18.40: VEGY-ÉSZ, VEGYÉSZ. Vad Já­nos portréja 19.80: Reklám 19.35: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna 19.40: Esti mese 80.00: TV-híradő 80.30:. Derrick. NSZK bűnügyi tévé­filmsorozat: A gyenge láncszem 81.35: Stúdió, ’84. A Televízió kultu­rális hetilapja . 88.35: TV-TUkör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete 88.45: TV-hiradó 8. TV II. MŰSOR: 15.85: Képújság . 15.30: VESZPRÉMI TÉVÉTALALKO- ZÖ: Sophokles: Oedipus Kolonos­ban. A tragédia tévéváltozata (ism.) 17.00: Zenés TV-szlnház: Cantetvillei kísértet. Zenés játék (ism.) 18.80: Gara János: Aranykor. Tévé­film (ism.) 19.85: „La musica” Dalok, kupiék, korra és (HANG)nemre ‘való te­kintet nélkül.. Maros Gábor műso­ra (Ism.) » 80.05: Hegy a tengerben. Francia rö­vidfilm. A Mont Saint Michel (ism.) 80.30: IC. Ifjúsági Centrum. A vezér­lőből és az Almássy téri Művelő­dési Központból 81.30: Kocsis Zoltán — Rados Ferenc zóngoraestje a Zeneakadémián II. rész (ism.) 88.40: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 17.25: Bejelentkezés 17.30: TV-híradÓ — magyarul 17.45: Reklám 17.50: Bejelentkezés és akció 17.55: TV-híradó 18.15: Gyermekműsor 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: üjvidéki képeslapok 20.45: Lottó 20.55: Film 22.35: TV-híradó 22.55: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Vesszőparipáink. Ma: Somlyó György költőé ... 9.00: A hét zenemüve 9.30: Madagaszkári népzene 9.39: Találkozás a Hang-villában 10,05: MR 10—14 10.35: A Népzenei Hangos Üjság mel­léklete 11.25: Fúvósesztrád 11.41: Vallomások Í942. Mesterházi La­jos regénye. XXI/2. rész 12.45: Törvénykönyv 13.00: Az MRT énekkara énekel Kb.: 13.50: Üj otthonban. Beszélgetés Tilles Béla szobrászművésszel Kb.: 14,10: Népdalok, néptáncok 14.41: Arcképek la német irodalomból! 15.05: Élő történelem 16.05: Zenekari operarészletek 16.28: Zengjen a muzsika 17*05: Napjaink magyar irodalmából 17.30: Rózsa Miklós: Bűvölet — film­zeneszvit 17.45: A Szabó család 19.15: Népszerű szimfonikus zene 19.35: A szocialista gazdaságelmélet és a szocialista gazdaságirányítás gya­korlata 20.05: Klasszikus kamarazene 20.32: Tudomány és gyakorlat. 21.02: A főszerepben: Luciano Pavarot­ti. Verdi: Rigoletto. 22.20:"Tíz perc külpolitika 22.30: Az operaközvetítés folytatása 23.35: Bach: h-moll szvit 0.10: Fúvószene 21.40: Könnyűzene esti hangulatban 22.40: Nótáik 23.20: A mai dzsessz v 3. MŰSOR: . PETŐFI: 8.05: Nóták 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.35: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melódiakoktél 13.30: Muzsikáló természet 13.35: iFurülyamuzsika 14.00: Zenés délután 18.00: Tini-tonik 18.35: Beszélni nehéz 18.47: Barangolás régi hanglemezek között 19.08: Cigánydalok 19.25: A „kétnyelvű” gép —( avagy mit tud a Voxton? 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: A King’s Singers és a könnyű­zene 21.11: Magyar anekdotakincs 9.00: Töltsön egy órát kedvenceivel 10.00: Operarészletek. Debussy: Pel- léas és Mélisande 11.05: Napjaink magyar irodalmából 11.35: Zenekari muzsika 13.07: VMágűgsag 13.27: Barbra .Streisand énekel , 13.57: A Modeln ütő Trió hangverse- ■' nye ..'• >Vi­15.11: Handel-müve-k \ 16.ott: Napjain'.: magyar irodaim■f.-ói . , 10.13 i IXeinfc ' .OltóázLk • ­Rádió szerb-horvát nyelvű 'hemzet- í&ségi mjősűáss. Pécsről 19.05: Tn der Muttersprache.' -A T^srya* •Rádió résnufc nyelvű nemz nűsora 21.04: ■' KiHiÉttftis fű íUmící 22.04: Napjaink, magyar 23.00: Éji .nftu.7:süka £

Next

/
Oldalképek
Tartalom