Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
Száz évvel ezelőtt, 1884. június 30-án született, és 82 éves korában, 1966-ban hunyt el Georges Duhamel francia regényíró és esz- széista, a Francia Akadémia tagja. Eredetileg sebész volt, s irodalmi életművében is nyoma maradt alapos biológiai tanulmányainak, valamint orvosi működésének. 1906-ban egyik alapítója volt az úgynevezett „créteili apátságnak", ahol közösségben éltek, és fizikai munkát végeztek írók, költők, művészek, s ahol az úgynevezett unaninista irányzat keletkezett. Ennek kollektivista és humanisztikus elvei szerint kívánta Duhamel is verseiben védeni az emberi értékeiket a technikai civilizációval szemben, kifejezésre juttatva hitét a szolidaritásban, a kölcsönös megértésben.'A két világháború közötti időszakban alkotta meg fő műveit: az ötkötetes Salavin élete és kalandjai című regényciklust, valamint a tízkötetes A Pasquier család krónikája című ciklust. Ezekben nem annyira a társadalom, minit inkább az egyén francia irodalomra jellemző problémáit jellemzi, a régebbi moralizáló szándékkal. A második világháború után irodalmi hatása jelentősen csökkent. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, június 29-i szám: Tóth Erzsébet: Versenyben az újért. (A megvásárolt licencek gazdaságos felhasználása révén, jelentős sikereket elért építőipari vállalatokról, közöttük kecskemétiekről.) Népszabadság, június 29-i szám: Dr. Koltay József: Társulatok a közművesítésért. (Baján és Kalocsán is társulati úton épültek városi alapközművek.) Plakát- és fotópályázat Az Országos Béketanács, a Hazafias Népfront és a Képes Újság szerkesztősége piakát-, illetve fotópályázatot .hirdet az idei puszta- vacsi Békefesztivál megrendezése alkalmából. A plakátpályázaton bárki részt vehet; kívánalom, hogy a beküldött pályamunkák tükrözzék a béke gondolatát, a békéért folytatott világ, méretű küzdelmet. A plakátokat kasírozva küldjék be, mivel a legjobb művekből Pusztavacson kiállítás nyílik. A beküldési határidő: július 15. A pályamunkákat névvel és pontos címmel az Országos Béketanács (Budapest, Széchenyi rakpart 6., 1395) cimére kell beküldeni. A pályamunkákat szakzsüri bírálja el; az első dij 10 ezer, a második díj 7, a harmadik díj 5 ezer forint. A zsűri fenntartja a jogot, hogy különdíjakra is javaslatot tegyen. Pusztavacson a kiállítás látogatói külön szavazhatnak a művekre, így a bírálóbizottság közönségüljatis kiad, ez szintén 5 ezer forint. Amennyiben a pályázatra beküldött és díjazott művek valamelyikéből országos terjesztésű plakát készül, az alkotót külön jogdíj illeti meg. A fotópályázat címe: A szabad Magyarország 40 éve. Célja, hogy a pályázók megörökítsék szocialista hazánk életét, létesítményeit, a szocializmust építő ember küzdelmeit, örömét, 30 x 40-es vagy 50 x 60- as méretben készült, fekete-fehér képeken. A Hazafias Népfront címére (Budapest, V. Belgrád rakpart 24.) július 15-ig beküldendő képekre nevet és pontos címet írjanak a pályázók. A szakzsüri véleménye és a közönség szavazatai alapján jutalmazzák a pályaműveket, az I. díj 5000, a második díj 3000, a harmadik díj 2000, a közönségdíj 3000 forint. A fotókat szabadtéri kiállításon láthatja majd a pusztavacsi hékefesztivál közönsége. RÖGTÖNZÖTT KIÁLLÍTÁS Az Állami Biztosító az orvostudományért Az Állami Biztosító ezentúl anyagilag támogatja azokat a kutatásokat és akcióprogramokat, melyek az emberi életre napjainkban leginkább veszélyt jelentő szív- és érrendszeri megbetegedések 'Visszaszorítását, az egészséges új nemzedék világra segítését tűzték célul. Az erről szóló együttműködési megállapodást az Állami Biztosító képviselői pénteken írták alá az Országos Kardiológiai Intézet, a Fővárosi Korányi Frigyes és Sándor Kórház-Rendelőintézet, valamint az Országos Közegészségügyi Intézet Humángenetikai Laboratóriuma képviselőivel. Az Állami Biztosítótól kapott összegeket a •három egészségügyi intézmény a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos kutatási célokra, kialakulásuk megelőzését szolgáló programok végrehajtására, illetve a terhességre való újszerű felkészítés feltételeinek megteremtésére fordítja. uan i Kézműves tábor — gyerekeknek • A hunyadivárosi általános iskolások voltak a legszorgalmasabbak. Ottjártunkkor sakkfigurákat formáltak agyagból. Gyerekek népesítik be a kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthont. Kilencféle szakmai tábor várja őket a nyár folyamán. Igazi vaká- ciós hangulat uralkodik a házban: délelőtt szorgoskodnak a nebulók, délben ebéd szakítja meg a programokat, majd a kikappsolódásé lesz a főszerep, délután kirándulnak, zenét hallgatnak, pingpongoznak. A kézműves tábor résztvevői két hétig jártak az ifjúsági otthon műhelyébe, hogy ellessék az agyagozás, a tűzzománcfesfés, a bőrözés, a batikolás és a grafikakészítés titkait. Két csoport tevékenykedett, felső- és alsótagozatos gyerekek részvételével, összesen huszonheten. Strohner József irányította a kis táborlakók munkáját. Tegnap rögtönzött házi kiállítást rendeztek a két hét alatt elkészült alkotásokból. Több haszna is van a kézműves tábornak. Érdemes nyáron „csokorba szedni” a gyerekeket, azért, hogy ismerkedjenek a képzőművészeti technikákkal, ez az egyik. A másik: kiderült, hogy ide nem azért jöttek az érdeklődők, mert otthon nincs, aki vigyázzon rájuk a vakáció idején. Azér.t jelentkeztek, mert valóban kíváncsiak voltak a mesterfogásokra. S megadatott számúkra az öröm: saját kezük közül kerültek ki a művek, s így az élmény is megsokszorozódott. B. T. Növényvédelmi felhívás A Bács-Kiskun megyei Növényvédelmi és* Agrokémiai Állqmás előrejelzési csoportja felhívja a figyelmet a gyümölcs- és szőlőtermesztés aktuális növényvédelmi teendőire. A változékony időjárás, a csapadékos, párás meleg kedvezően hat a károsítok fellépésére, és elterjedésére. Az almásokban a varasodás már nem csupán a leveleken jelent meg, hanem a terméseken is észlelték Bugacon, Ke- lebián, Lakiteleken, Jánoshal- • mán. A lisztharmat ellepi védelemmel összekapcsolva, megakadályozhatjuk a termések további fertőződését. A rovarkártevők közül á lombosfa-fehérmoly hernyói most hagyják el aknáikat, és vonulnak bábozódni. Eredményes védekezést majd a bábokból kirepülő lepkék ellen lehet végezni, várhatóan július első napjaiban. Az almásokban a különböző takács- atk.afajok elszaporodását is megfigyelték, ezeket speciális atkaölő szerekkel lehet pusztítani. A rovarkártevők közül a levéltetvek károsítása jeléntős. A csonthéjasok közül, a cseresznye, meggy, kajszi-, őszibarack és szilva esetében a levéltetvek ellen, a betegségek közül pedig a különböző levéllyukacsosodás és foltosság, kajszibarcknál a gnomóniás megbetegedés ellen szükséges védekezni.. A szőlő betegségeinek tünetei (perenoszpóra, szürkerothadás) megjelentek me- • gyénk ültetvényeiben. A fertőzések kismértékben észlelhetők, de ez figyelmeztetés arra, hogy a kezeléseket rendszeresen végezni kell. A rovarkártevők közül a tarka és nyerges szőlőmoly lárvái károsítanak a szőlőfürtökben. Felhívjuk a figyelmet a fürtök vizsgálatára, mert az idén rendkívül , nagy egyedszám- ban repültek ki ,a szőlőmolyok lepkéi. A homoki . szőlőkben megjelent a zöld cserebogár, amely az elmúlt évben helyenként tarrágást okozott. A felsorolt károsítok ellen a következő készítmények használatát javasoljuk: ALMALISZTHARMAT ÉS VARASODÁS ELLEN: 10 liter vízhez szükséges mennyiség: Dithane M—45 (0,2°,„ + Thiovit (0,3% 20 gr. + 30 gr.; Chinoin Fun- dazol 50 WP (0;i%) 10 gr. CSONTHÉJASOK BETEGSÉGEI ELLEN: (Levéllyukacsbdás, monilia és ' gnomónia), Dithane M—45 (0,2%) 20 gr. ; Chinoin Fundazol 50 WP (0,1%) 10 gr. TAKACSATKAK ELLEN: Mitac 20 EC (0,4%) 40 ml. LEVÉLTETVEK ELLEN: Bi 58 EC (0,1%) 10 ml.; Pirimör 50 DP (0,1%) 10 gr.; Anthio 33 EC (0,2%) 20 ml. SZŐLŐ KAROS1TÓI ELLEN: Peronoszpóra: Dithane M—45 (0,2°v,) 20 gr.; Ortho—Phaltan (0,2%) 20 gr.; Ridomil plus 50 WP (0,1— 0,2 %) 10—20 gr. LISZTHARMAT Nedvesíthető kén (0,2—0,3%) 20— 30 gr.; Karathane FN 57 (0,1%) 10 gr. SZÜRKEROTHADÁS: Rovral (0,1%) 10 gr.; Ronilan 50 WP (0,1%) 10 gr.; Ortho—Phaltan (0,25—0,3%) 25—30 gr'. SZÖLÖMOLYOK ÉS ZÖLD CSEREBOGÁR: Ditrifon 50 WP (0,2%) 20 gr.; Unifosz 50 EC (0,1%) 10 ml. A Bács-Kiskun megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás felhívja a figyelmet az évé rendszabályok betartására, különös tekintettel az élelmezésegészségügyi várakozási időre. . - - ,, \ ■ f. «II A HÉTVÉGE SPORTJA Szombat ATLÉTIKA A Budapesti Atlétikai Szövetség nemzetközi ifjúsági versenye, Népstadion, 15.30. KERÉKPÁR A Vörös Meteor országos pályaversenye. Millenáris, 10.00. GOKART Az országos bajnokság negyedik fordulója. Kecskemét, DUTÉP stadion, 14.30. KÖNNYŰBÚVÁROK Uszonyos és búvárúszó nemzetközi verseny. Dunaújváros 10.00 és 16.00. LOVASSPORT XX. Hortobágyi Lovasnapok küzdelemsorozata. II. versenynap, Hortobágy—Máta 8.00. MODELLEZÉS Rádióirányitású repülőmodellek országos nyílt versenye. Pér, repülőtér, 9.00. RÖPLABDA Véixes Kupa férfi nemzetközi ifjúsági torna. Tatabánya, Dózsa-kert, 9.00. ÜSZAS OB II/A mérkőzés: Csömör—Kecskeméti VSC Bp. Komjádi Uszoda, 13.30. Országos ifjúsági bajnokság: Tatabánya-Kecskeméti VSC, Tatabánya, 14.30. Vasárnap ATLÉTIKA Az Építők SC Goldoványi Bél a-emlékversenye, Népstadion, 16.00. GOKART Az OB negyedik futama, Kecskemét, DUTÉP-stadion, 8.00. KÖNNYŰBÚVÁROK Uszonyos és búvárúszó-verseny. Dunaújváros 8.00. LOVASSPORT XX. Hortobágyi Lovasnapok küz- delemsorozata. Befejező versenynap, Hortóbágy-i-Máta, 7.30. RÖPLABDA Vértes Kupa férfi nemzetközi ifjúsági torna. Tatabánya, Dózsa-kert, 9.30. ÚSZÁS Budapest bajnokság. Komjádi-uszo- da, 9.30 és 16.00. VÍZILABDA OB II/A bajnokság: Kecskeméti VSC—Bánki Donát Főisk. Kecskemét, 11.00. Országos ifjúsági bajnokság: Kecs- r ■/Jceméti VSC—Szolnoki VSE, Kecskénkét 17.00. / — ORSZÁGOS VÁSÁROK. Vasárnap autóvásárt tartanak Cegléden, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Ti- szakécskén és Törökszentmiklóson. Országos állat- és kirakodóvásár lesz Dunavecsén, Jászszenti ászlón és La- josmizsén. MŰSOR NAPTÁR 1984. Június 30. szombat Névnap: Pál Napkelte: 4 óra 50 perc Napnyugta: 20 óra 45 perc Holdkelte: 5 óra 45 perc Holdnyugta: 22 óra 22 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás rha estig: időnként már felszakadozik a , felhőzet, de még várható szórványos eső, zápor. Elsősorban' a Dunántúlon lesz élénk, időnként erős az északnyugati szél. Hűvös idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Június 28-án Kecskeméten a középhőmérséklet 19,4 (az 50 éves átlag 19,9), a legmagasabb hőmérséklet 28,4 Celsius-fok volt, a nap 11 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,7, 14 órakor 21,3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,6 millibar (süllyedő) volt, 2 milliméter csapadék hullott. Június 28-án Baján a középhőmérséklet 20,5 (az 50 éves átlag 20,1), a legmagasabb hőmérséklet 28,8 Celsius- fok volt, a nap 11,1 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,8, 14 /órakor 25,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 17, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,3 millibar (süllyedő) volt. — Egy évvel korábban. Ősztől egy szabadszállási kisdiák sem kényszerül már a kultúrotthon és az önkéntes tűzoltóság szükség- tantermeibe: augusztus 20-ra — a tervezettnél egy évvel korábban! — átadják az általános iskola korszerűen felszerelt nyolc új tantermét. Ezekben még tartanak a belső szerelési munkálatok, az új pedagóguslakás műszaki átadása viszont már megtörtént. Lakója, az iskola új munkatársa szeptemberben foglalja el. — KÖNYVTÁROSOK KAPCSOLATA. Az elmúlit napokban a kiskunhalasi városi könyvtár négytagú küldöttsége viszonozta a kanizsai (JSZSZ3K) testvérváros József Attila Könyvtárának tavalyi látogatását. A tapasztalat- csere során megállapodtak a két intézmény kapcsolatának erősítésében és a látogatások rendszeressé tételében. A küldöttség tagjai a kanizsai könyvtár tevékenységén kívül megismerkedtek a horgosd és a kispiaci könyvtárosok munkájával. Vadász Ferenc kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Vádász Ferencnek, a Népszabadság rovatvezetőjének több évtizedes közéleti és munkásmozgalmi .tevékenysége elismeréseként, nyugalomba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést tegnap a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője. — Kisiskolásokért. Kunpeszéren csak az alsó tagozatos diákoknak tartanak fenn egy kéttantermes iskolát, ahol évente átlagosan hatvan gyermek tanul. Nekik újítja fel a helyi Parasztbecsület Tsz építőbrigádja a tetőszerkezetet, ami az új tanévre elkészül. A kétlakásos új ikerház pedig — amelyet jövőre adnak át — a r>e^— gógusoké lesz. — CITERABARÁTOK TÁBORA. Ma nyílik és négy hétig tart a citerabarátok klubjának IV. országos tábora Tiszakécskén, a művelődési otthonban. Az ország különböző részeiből érkező négyszáz citerás száz—száz fős turnusban hetente váltja egymást. A táborvezető Pribojszky Mátyás citeramüvész lesz. — Utcabútorok. Egyszerű, de tetszetős utcabútorok — virágtartók, szemétgyűjtők és padok — készítését kezdte meg a barcsi Városi Tanács költségvetési üzeme. A formájukat tekintve is szép és újszerű utcabútorok tervét egy Ausztráliában élő barcsi származású kőfaraigómester — Szaíxapa Henrik — ajándékozta a városnak. A két világháború között kivándorolt magyar iparosnak új hazájában nagy sikere volt szép és ötletes utcabútoraival. Sydney-.ben még ma is rendkívül népszerűek a készítményei. A mester nemcsak a forma tervet, hanem a gyártástechnológiát is átadta, mégpedig minden térítés nélkül. — Rektori megbízásokat, egyetemi tanári kinevezéseket adtak át tegnap a Parlament kupolatermében. A Minisztertanács július 1-től három évre meghosz- sz.abbitot.ta — többek között — dr. Filius István, a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Karának igazgatói megbízatását. ELŐLEG Mif*tÜgyvéd Ür, elvállalná a az ügyt&aetf,. g Mivel vádolják? | Áátttl, hógy íwkkéisk- keket hamisUotíaník — Saavut^Ú:^MamndM ■ fyoks vállalni a védelmi . wErnm k\ i I ■ gm? mmémimmki Ha mMUtaA oft* mindjárt , fMóltők egy csekket... LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Ózdon. megtartott 26. heti Lottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 20, 24, 85, 86 A június havi tárgynyereménysorsoláson a 22. heti szelvények vesznek részt. Holnapi lapszámunkból Június 30-án, szombaton MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: A KICSI KOCSI ÚJRA SZÁGULD. Sz., mlbJf amerikai vígjáték. Árpád mozi: háromnegyed 6 órakor: A TŰZ GYERMEKEI Sz., mb., ausztrál film. 8 órakor: EZ AMERIKA. Amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A KICSI KOCSI ÜJRA SZÁGULD. Sz., mb., amerikai vígjáték. Pajtásmozi: fél 4 órakor: A SZIGET LOVASAI. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: MACKÓ MISI A VILÁGŰRBEN. Lengyel mesefilm. Stúdiómozi: 8 óraikor: BOB HERCEG. Sz., magyar fümopenett. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: GYÓNÁS GYILKOSSÁG UTÁN- Sz., m'b., amerikai bűnügyi film. Központi mozi: 6 óraikor: A POSTÁS MINDIG KÉTSZER CSENGET. Kétrészes, sz., mb., amerikai bűnügyi fűim. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: HARMADIK KIRÁLYFI. Sz., mb., csehszlovák mesefilm. 6 és 8 órakor: A HÉT MERÉSZ KASZKADŐR. Sz., amerikai kalandfilm. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: AZ ÁLARCOS LOVAS LEGENDÁJA Sz., mb., amerikai westernfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: SZERELEM MONTREALBAN. Sz., mb., kanadai film. 8 órakor: FILMMÚZEUM. PÁRBAJ. KUNFEHÉRTÓ-üdülőtelep: 21 órakór Kertmozi. ÜLDÖZÖK. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőn mozi: fél 4 óraikor: lül KISKUTYA. Sz., mb., amerikai rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: BOM- BANÖ. Sz., mb. amerikai vígjáték. TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 6 és 8 órakor: CSILLAGOM, HALÁLOM. SZ., szovjet film. Idegenforgalmi kavalkád címet is adhattunk volna — a negyedik oldalon megjelenő — Magazinunknak, hiszen a sprewaldi turistaparadicsomból egyenesen a bulgáriai Rusze történél, mi városnegyedébe, innen a Bajkál-tó partjára, majd Korea egzotikus tájaira röpítjük el lapunk „szárnyán” utazó olvasóinkat. Az ötödik oldalon — a Művelődés — Irodalom — Művészet összeállításban —, Kisfaludi Stróbl Zsigmond. centenáriumára és Szép Ernőre emlékezünk. Ugyanitt ellátogatunk a század- eleji művésztársaság kiállítására, a Kecskeméti Galériába. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Nem adott elsőbbséget •Kiskunfélegyházán, június 28- án a Hajcsy-Zsilinszky u. és a Béke tér kereszteződéséiben Zana Pálné 20 éves bugaci lakos személygépkocsijával balra kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben érkező motorkerékpárosnak, és nekiütközött. A motorkerékpár vezetője súlyos sérülést szenvedett. Keressük... A ZY 29-43 forgalmi rendszámú piros színű Lada 1500 típusú személygépkocsit, melyet Kalocsán, a'Petőfi Sándor utcából loptak el — le volt zárva — június 29-re virradóra. Aki a gépkocsi hollétéről vagy az üggyel kapcsolatban érdemleges adatot tud közölni, kérjük, jelentkezzen a Kalocsai Rs;ndőrkapitány- sá'gon. PETŐFI NfiPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél* Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint • negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. m m