Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
MŰVELŐDÉS IRODALOM • MŰVÉSZET A z ünnepi könyvhéten megA\ jelenő antológiák talán legnépszerűbbike évről év- re a Körkép, a hazai novellater- xnésből válogatott kötet, hiszen szinte valamennyi példánya eltűnik a könyvessátrak, könyvesboltok pultjairól már az első napon. Hasonló népszerűséggel legfeljebb a valóságirodalom legjobb, legérdekesebb írásait csokorba foglaló antológiatársa, az tró- szeihmel dicsekedhet. Talán nem túlzás egyébként azt állítani, ■hogy mindenekelőtt annak köszönheti tartós közönségsikerét a Körkép, hogy az utóbbi évtizedekben nem kényszerítik el aiz olvasókat a folyóiratok, kiadók, remekbe szabott novellák sokaságával ... Huszonnyolc író kapott helyet a most megjelent válogatásban. Az elmúlt esztendőkben ennél több novellista szerepelt egy-egy antológiában — az 1980-as Körképben például harminchárom. Ha azonban a többi mellé tesz- szük, szembetűnő, hogy a legvas- kosabbak egyike mégis az idei kötet, ami viszont ázt mutatja, hogy elégé terjedelmes írások lapulnak a borítók között. S valóban: egynémelyik közelebb áll a kisregényhez, mint a novellához. A szerzők közül meglepően sok nagy név hiányzik. A Kardos György szerkesztette mostani Körképben nem szerepel például Illés Endre, Mándy Iváii, Simon- ffy András, Galgóczi Erzsébet, Moldova György, Vámos Miklós, Szakonyi Károly, Raffai Sarolta, Bereményi Géza, hogy csak néhányat említsünk. Persze ezen kár fennakadni, elvégre korlátozottak a szerkesztő lehetőségei is, ■különösen — gondolom — ami a terjedelmet illeti. A fontos, hogy a legjobbakat, azaz a legjobb írá sokat mutassa fel a válogatás. Ez viszont már megkérdőjelezhető, Az az igazság, hogy nincs egyetlen kitűnőnek mondható írás sem közöttük, nincs egyetlen olyan elbeszélés, amelyikre nyugodt szívvel mondhatnánk: igazi kis remek, nem fakíthatnak rajta az elkövetkező évtizedek, sőt az él_ ményen seim, amit mint olvasók kaptunk tőle. Ennek ellenére érzékletes keresztmetszetet, átfogó, színes képet ad napjaink magyar kisepikájáról: a klasszikusan — tiszta, egyszerű képekkel; párbeszédekkel — építkező novelláktól (Bol- dizsár Iván, Bertha Bulcsú, Csá- ’sS0€^íf^pa^^J$plozsvári Grand- pierre Emil), á .lírába hajló, a .tömény gondolatokat egymásra halmozó, avagy a mondanivalót, a tartalmat kicsit háttérbe szorítva, a nyelvi csavarokban rejlő asz- szociációkra apelláló írásokig (EsKörkép terházy Péter, Tandori Dezső, Nádas Péter, Csapiár Vilmos). Stílusjegyek sokaságot villantja fel a könyv. Sőt, vicclapba illő szatíra-novella is található az idei Körképben (Végh Antal: Az utolsó magyar nemzeti 11). Megítélésem szerint ez a távoli jövőből napjainkat mesélő futballsztori az, ami a legkevésbé illik e kötetbe ... Négy olyan író is szót kapott a válogatásban, akiknek a korábbi antológiákban nem találkoztam a nevével (Bodor Adám, Szász Imre, Nádas Péter, Pályi András), s mondhatni, teljesen jogosan: írá_ saik mindenképpen a legjobbak közé sorolandók. Ha lehetne rangsorolni — mégpedig lehetni lehet, csak nem célszerű! — Csurka István HulKÖNYVESPOLC N ézegetem az 1969-ben kiadott Rivaldát, az első könyvheti színdarab-válogatást. Alcím tudatja: Nyolc magyar színmű. Megismételhetetlen teljesítmény: sokszor • előadták azóta Gyurkó László Szerelmem, Elektra, Illyés Gyula Kegyenc, Raffai Sarolta Egyszál magam, Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker, Örkény István Tóték című játékát. Irodalomtörténeti értékű mű Füst Milán Catullus és Sánta Ferenc Éjszaka (Az áruló) drámája is. Az eddigi 16 Rivalda-kötetben 126 színdarabot közöltek. Illyés Gyula 13, Csunka István 8, Örkény István 7 drámája olvasható a sorozatban. Németh Lászlótól és Hernádi Gyulától 6—6. Karinthy Fe- renetől 5, Páskándi Gézától, Fejes Endrétől, Sütő Andrástól, Szakonyi Károlytól és Illés Endrétől 4—4 mű található a Rivaldákban. 52 szerző nevével találkozhatnak a válogatások lapozgatói. Még sohasem közöltek tíz művet egy kötetben, mint most. Ennyire bőséges lenne az 1982/83-as drámatermés? Csalóka látszat! Kevés ígéretes, eredeti színművet játszottak az 1982/83-as évadban. Könyvtáramban őrzöm Háy Gyula Isten, császár, paraszt című alkotásának 1946-os kiadását. A profi uralkodó, a csavaros eszű hatalomjátékos (Zsigmondi számára a trón megtartása a legfontosabb. Saját magával is ejhite.ti: a köznek is hasznos, ami neki» jó. A hatalom, < erkölcs problematikához, szól hozzá’jd&ehfes Ti^of • Párádba!, szobrok című tandrámája. A kitűnő regény sápadt színpadi átirata kiélezett történelmi helyzetben taglalja a feladatok és az önáltató, illúziós magatartások ellentmondásait. A második világháborúhoz kapcsolódik Müller Péter Búcsúelőadása is. Ez a bohóctréfa — jó előlámtörés című novelláját tenném a dobogó legfelső fokára. „Az az elvtárs volt a szeretője, aki később odavette .magához titkárnőnek” — emlékezik az ötvenes évekre Csurka hőse. — „Olyan nagy fejes volt, hogy nekem hallgatnom kellett. Igen, az én 56 után internált feleségem egy fő- elvtárs szeretője lett. És akkor én ne járjak el a kormánypárti kabaréba előröhögni? Ezt tiltsa meg nekem valaki!” — Huszonnyolc oldalon összegyúrva múlt és jelen, s e masszán kapaszkodva vi_ rítartak a szürke kis hivatalnok fé_ léiméi, szorongásai, egzisztenciális gondjai, kicsinyes bosszúi, pót- cselekvéseink hervatag kikiri- csei, amiket az ügyes kertész — Csurka István — fanyar humorral öntözget. Feszes szerkezetű, olvasmányos és elgondolkodtató írás. Egyébként még mindig meglepően sok a múltban merengő, emlékeket faggató írás, s aránytalanul kevés a mát megörökítő, napjaink emberét — életérzéseit, mindennapjainak ellentmondásait stb. — megelevenítő elbeszélés a Körképbeh. Végül még egy megjegyzés: nem tartom célszerűnek azt a szerkesztői gyakorlatot, hogy egy, nóvelláskötetben a szerzők nevének ábécés sorrendje határozza meg, hogy következnek egymás után az írások. Tartalmi, hangú, lati, stílusbeli hasonlóságok szerinti, avagy éppen az ellentétpárok kontrasztjára apelláló szerkesztői megközelítések szerencsésebbek lennének, mert ha bármilyen gyenge pontokon is, de egymásba kapcsolhatók a novellák, úgy jobban kiegészíthetik, kiemelik egymást. S így minden bizony- nyál kedvezőbb benyomást keltene a kisepika kedvelőiben ez a több mint hétszáz oldalas antológia is, miközben végigolvassák. Koloh Elek Rivalda adásban — élvezhetőbb, magvasabb, mint olvasva. Pontosabban: játéklehetőségei feledtethetik dramaturgiai gyengeségeit. A mai helyezkedőket veszi célba Moldova György Titkos záradék című, ötlet- csattanókra épített szatírája. Sajnos érződik Páskándi Géza Az ígéret ostroma, avagy félhold és telihold című drámáján, hogy feltehetően sietősen, rendelésre, alkalomra készült. A kőszegi várban játszódó látványosl történet kulturált ünnepi' dí- szelgés. A Hatalom, a Megmaradás, a Tisztesség kelepcéit veszi szemügyre a Kiegyezés, Illyés Gyula áltörténelmi játéka. Karinthy Ferenc Ősbemutatója jobb kisregény, mint színdarab. Múlt századi dzsentrik kivagyiságán, élwágyó kisvárosi haszonlesőkön nevettet Kolozsvári Grandpierre Emil Párbaj az árnyékkal című vígjátéka. „Minden szeretőknek” ajánlott Szakonyi Károly Holdtölté-je. Hogyan tovább, hogyan éljünk, váljunk, maradjunk együtt; erről tanakodik egy házaspár a váratlanul szabadon maradt estén a kétszemélyes, elegáns, ám nem eléggé súlyos játékban. A hogyan éljünk? kérdéssel viaskodik a kötet talán legeredetibb művében Sárospataky István is. Efféle összeállítások ismertetője általában minősíti a válogatást. Könnyű a dolgom. Egyetlen remekmű sem maradt ki a kötetből. Sajnos. . 1 Heltai Nándor ' VARGA MIHÁLY: Már nem riaszt... Ásom a pincét, és riaszt a mélység. Lefelé haladva egyre kisebb a fent, mely csak látszatra több a leninél. Mert jóval felettem, hová rétegezve feltört agyagrögök gurulnak egyre, és túl azon, paloták pompáiban is ott a szenny,'az ármány, a förtetés. Míg itt a megejtő csend ölén menedék lesz a tiszta nyugalom. Ásom a pincét, és két ásónyi réteg között megállva hosszan, eltűnődöm ... Túl a kerten, pusztán, dűlőúton éltem delén éreztem én a fentnek mámorát — mert balgán hittem, hogy ott vagyok —, ám mikor haladok egyre lejjebb — mint most, készülődve ásólapáttal —, elém, villan a felismerése annak, hogy a felfelé erőlködés is oly nehéz, mint lám, ez a lefelé-menés. Ezért könnyem' kényszerpatakja nem folyik már, és elébe duzzasztó gátat nem rakok. Ásom a pincét, és annyi év után először rigóm példájára részben, fütyülni kezdek két ásónyi réteg közt megpihenve, — és már nem riaszt, — vonz a mélység. Két magyar művész P/Jfl 7 C rí/7yí A Salon des Indépendants J- tt/ L ÁsOULlí l centenáriumi kiállítása Szappanos István grafikáiból • 1514 — Dózsa. Jelentős képzőművésze, ti esemény színhelye volt nemrég a párizsi Grand Palais kiállítóterme. Itt rendezték meg az Indépendants — a Független Művészek Szalonja — nagyszabású centenáriumi kiállítását. A Függetlenek Szalonját azok a művészek szervezték meg, akiket a Francia Művészek Szalonjának zsűrije 1884-ben elutasított. Négyszázkét alkotó jelentkezett a felhívásunkra. Sokukat az Akadémia utasított el, mások nem is szándékoztak a zsűri előtt megjelenni, és megragadták ezt az egyedülálló alkalmat arra, hogy műveiket megmutassák a közönségnek. Abban az időben ugyanis sehol nem volt galéria vagy műkereskedés az egyéni vagy csoportos kiállítások céljára. A kiállítás összejövetelein megismerték egymást, és szövetséget kötöttek. 1884. július 30-án megalakult a Független Művészek Társasága. Az évek folyamán ez a kezdetben bérelt helyiségekben szereplő egyesület jelentős tényezője lett a francia művészeti életnek. Csatlakozott hozzájuk egyebek közt Cezanne, Bonnard, Vuillard, van Gogh, Redon, Signac, Rousseau és mások. Az egyesület folyamatosan minden év tavaszán megrendezi a francia és külföldi művészek e nagy seregszemléjét. Ápolva a soraikban egykor szerepelt nagy művészek életművét, oly módon, hogy minden kiállítás alkalmával egy. egy kimagasló festő munkáinak nagyobb teret szentelnek. Ez alkalommal1 az évfordulón 100 év —100 remekmű címmel rendeztek kiállítást. A tárlat mellett maradandócemlékétr'állíf; air egyesület azzal ajübileúmr évkönyvvel, amelyben az évtizedek folyamán az Indépendants kiállításain részt vett művészek neve, adataik és sok esetben műveik reprodukciója található. Az idei jubileumi kiállításon két magyar művész is részt vett: B. Hajdú László és Bényi László, s mindketten szerepelnek a jubileumi évkönyvben is. B. Hajdú László eredetileg kőműves volt, építőipari technikus, vállalatvezető, de az utóbbi évtizedben csak a festészet foglalkoztatja. A Dési Huber és a Szönyi István-féle képzőművészeti szabad iskolában képezte magát. Kolozsváry Vilmos, Tóth B. László és Kontuli Béla voltaik a mesterei. A művész 15 kollektív tárlaton szerepelt, és 15 önálló bemutatót rendeztek képeiből. 1973-ban Bejrútban, 1981-ben Párizsban is kiállított. A párizsi Képzőművészek Szövetségének tiszteletbeli tagja. Sokféle technikával dolgozik, az olaj, akvarell, a tempera mellett • a tus, a rézkarc, sem idegen B. Hajdú László számára. Gyakran montázskivágások és a tempera egyesítésével készít egyéni technikával alkotott műveket. Bényi László gyakran szerepel • Bényi László: Spanyol halászok. Hajdú László festménye. külföldi kiállításokon, így az Indépendants és a francia Artistes Francads Grand Palais-beli tárlatain. Képeivel több ízben szerzett elismerést; 1968-ban a franciaországi Juvisy-i nemzetközi kiállítás bronzérmét a következő évben a Páris Sud Nemzetközi Kiállítás ezüstérmét kapta, 1980-ban az V. szicíliai kortárs festészet fesztivál első díját nyerte el Halászok című művével. A Francia Festők Társasága tagjai közé választotta. Számos önálló gyűjteményes kiállítása volt itthon és külföldön. A közelmúltban nagy visszhangot keltett az új Nemzeti Színház építésére felajánlott képeinek bemutatója a Katona József Színházban. Retrospektiv tárlata nyílik a nyáron a keszthelyi múzeumban, ősszel pedig Budapesten a Csók Galériában. Munkásságával leginkább az alföldi mesterek művészetéhez kapcsolódik. Gyakorta dolgozik a szolnoki művésztelepen, ahova annak idején, még pályakezdőként, mestere, Aba Novák Vilmos vezette be. K. M. „Ugye Te is ismered az érzést, Barátom, amikor tudatosan késlelteted a hazaérés időpontját, még egy utolsó sörre bemész a zárni készülő kocsmába, csakhogy minél később kelljen otthon lenyomni a kilincset. Ha beléptél a lakásba, lerúgtad a cipődet, kigomboltad az ingedet, már nem kívánkozol annyira el, de éppen ezért > nem akarsz hazamenni, hiszen mindig szeretnéd, ha történne Veled valami sivár életedben, s ez az, ami a lakásod négy fala közt teljesen kizárt dolog”. Így kezdte Bihari levelét kedvenc haverjának, akit már két éve nem látott, s azt híresztelték róla, hogy másodszor is nősülni készül. ~Bihari előző nap este, vidéki kiszállásról hazajövet tiz óra után pár perccel kétrét görnyedve még bebújt a kocsmaajtó félig lehúzott rácsa alatt, a külvárosban — ismerős lévén — még kiszolgálták, s rendelt egy üveg Steffl sört, meg egy ,szendvipset. Nem. sokan voltak már az ivóban, a zárást is csak az késlelGABNAI GÁBOR: A történés tette, hogy a főnök még egy utolsó kört kisnóblizott három félrészeg szobafestővel, akik munkájuk porát tértek be leöblíteni, szintén nem sokkal a záróra előtt. A lány olyan észrevétlenül ragadt a csehóban Biharihoz, mint kutya szőréhez a bogáncs. Kreol bőréről lehetett volna éppen cigánynak is nézni, de beszéde meglepően választékos volt, s a „romás” hangsúlyt, hanghordozást sem lehetett fellelni benne. Nem is látta, honnan, egyszerre csak Bihari előtt termett, s két ujjúval kicsípte az egyik kilógó téliszalámiskaréjt a zsemléből, a szájába vette, s még szinte nyelés közben odanevetett: — Ugye, nem sajnálod?, Mert, ha igen, veszek neked még egyet. Bihari vállat vont, nem sajnálta, majd jó érzékkel valami hülyeségről kezdett beszélni a lánnyal. Talán arról, hogy milyen jó lenne, ha a világon az összes téliszalámi, s az összes jó nő közös lenne, aki éppen megkíván magának valamit, az csak mosolyogva kicsípne egy jó nőt is a nappali forgatagban magának, mint a bétává falatot. A lány pzen jót nevetett, minden rájátszás nélkül, őszintén, kissé túl hangosan. Tíz perc múlva már egymás mellett lépkedtek az utcán. Bihari vásárolt és felbontott kettőjüknek egy üveg literes bort, amelyet időnként mindketten meghúztak, s a lány természetes mozdulattal belékarolt. A férfinak azon járt az esze, hogyan tudná alkalmi ismerősét valamilyen fondorlattal a kiserdő felév kormányozni, ahol padok is vannak, s elvégre tavasz lévén, nincs is elviselhetetlen hideg. A nő azonban teljesen váratlanul megoldott minden problémát. , — Itt lakom, nem messze, albérletben. Nem szoktam férfiakat fogadni, de most téged egy fél órára meghívlak. A háziak rendesek, vehetünk tőlük bort is, ha nem alszanak. A fene tudja, hogy van ez, de Bihari ilyenkor sohasem gondolt a feleségére és a gyermekére —, akik különben is már valószínűleg alszanak —, és felcsigázottan követni kezdte a lányt. Alig mentek száz métert, egy parasztház hátsó udvarán lévő, legfeljebb háromszor három méteres szo- bácska zárjában kattant mögöttük a kulcs. A lány nem gyújtott világot, a szoba méreteire is csak a kívülről beszűrődő gyér fényből lehetett következtetni. Amint becsukta az ajtót, ismét töksötét lett. Halkan beszéltek, a lány arra hivatkozott, hogy a Ráziak mégiscsak alszanak, s be kell 'érniük a kocsmában vásárolt bor üveg alján lötyögő maradékával. A nő régi kapcsolatairól beszélt, de hozzátette, hogy igazán senkit sem szeretett, majd tapogatózva felhúzódtak a szélesnek egyáltalán nem mondható reka- miéra, s Bihari jól ismert, gyengéd mozdulatokkal gombolni kezdte a nő blúzát. Amaz egyáltalán nem tiltakozott, amikor ajkujk egymásra tapadt, s a férfi tenyerében érezte a lány nem túl nagy, de formás, forró mellét. „De jó, hogy bementem még a kocsmába arra az egy sörre” — gondolta Bihari, s a lányra fordulva, vad csókolózás közben egymás után lerúgta cipőit. Két tompa, nem túl nagy koppanás a padlón, ez már a győzelem 'jele. Ebben a pillanatban megrecs- csent valami a másik falnál, ko- torászás, tapogató keresés hallatszott, majd hirtelen egy kislámpa fénye világította be a kis szobát. A nő riadtan ellökte magától a férfit. Bihari nagyon hülyén nézhetett ki hunyorgó szemekkel, félig letolt nadrágban. Két összetolt fotelben egy nyolcéves forma kislány meresztett értetlen tekintetet anyja, s az idegen férfi felé. Először sírásra görbült a szája, majd magára talált, teljesen felébredt, s nekibátorodott. — Anyu! Mondtad, hogy kisbabát vársz, s lesz kistestvérem. A bácsi lesz az apukánk? A nő a szégyentől kezébe temette az arcát. Egyik melle kint volt a blúzból, s a tenyere mö- ' gül ezt sziszegte: — Aludj, Esztike, mert úgy elverlek, hogy'megbénulsz. — Eloltotta a lámpát, de Bihari élesen emlékezett a fél percnyi világosságra, s a nő arcát rendkívül gonosznak és csúnyának találta. Mintha percek alatt éveket öregedett volna. A kislány riadtan fordult a fal felé, s nem mert többet szólni. ■ A nő marasztalta a férfit, de az kitapogatta cipőit, felhúzta, és köszönés nélkül távozott. Kint a sötét udvaron belelépett a tyúkok vizébe, az alumíniumlábos feldőlt, zoknija csurom viz lett. „Az isten büntetése” — gondolta magában Bihari, s egy fojtott káromkodást eresztett i meg, nem törődve a főbérlők álmával. „Látod, igy éldegélünk lassacskán, Barátom, néha történik is velünk valami, csak a sors frics- kázó fintora jóvoltából sohaseril olyasmi, és úgy, ahogyan mi szeretnénk” — zárta levelét régi haverjának Bihari.