Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

1984. Június 24. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉJSZAKA és NAPPAL Piac Kecskeméten Csütörtök délután. Zöldséggel- gyümölcssel megrakott személy­autók, utánfutóval és anélkül, furgonok, kisteíheraiuitók gyüle­keznek a kecskeméti piacon. A nagybani árusítás már három ór|a után megkezdődik. Vevő is akad. Ahogyan ballag a nap lefelé, úgy pezsdül az élet. Este kilenc és tizenegy között van a csúcs. Az- eladók — valamennyi saját ma­ga termeli az ide hozott gyümöl­csöt, zöldséget — éppen olyan jól ismerik az országban kialakult árakat, mint a kereskedők. Kati néni — a drága A felhozatal egyes zöldségfé­lékből szerényebb, mint egy éve, némelyből viszont több van. Mindez az árakban is kifejeződik. Két fiatalember paprikára al­kuszik. Kilóra méri — most elő­ször — Kati néni, aki Tömör­kényből . hozta. — Nem adom csak 55-ért 'ki­lóját. Nincs ez gkiszínezve”, vá­logatjuk diárom méretben. Ezek a legszebbek. Jórészt a gyere­keim termelik, iaz én feladatom elsősorban az ieladás. ' | l Aranyos asszony Kati néni, ahogy dicséri portékáját, ecse­teli a munka nehezét, a derék- fájdító hajlongáist... Mitaga­dás, szép áruja van, meg is ké­ri érte a pénzt... Szóval, dup­lán is drága asszony a nagyma­makorú Kati néni. Nem messze tőle egy nagy IFA teherautó mellett két fiatal­ember krumplit, uborkát, kara­lábét árul, a kiskunfélegyházi kisszövetkezet kereskedői. — Innét is, onnét is vesszük, meg hozzák 'is nekünk, az ára ennyi is lehet, annyi is ... — fca- jánkodnak kérdéseimre, majd nagy megelégedéssel hozzáte­szik: „Velünk aztán nem sokra megy...” Mire megjegyeztem: „akinek vaj van a fején, nem megy a napra”, vagyis az nem beszél, akinek titkolnivalója van, s ez­zel nem arattam nagy sikert „kö­reikben”. Mert, ugye, az efféle válaszok nem keltenek senkiben bizalmat egy eladó iránt, biza­lom nélkül pedig nemigen lehet kereskedés ... Nem kell a kel Annál kellemesebb volt egy kis társaság, amelyik a jót sem, meg a panaszra valót sem kerül­gette. Szántó László Kistelekről jött: — Nehéz most ‘eladni a kelt. A héten két éjszakát aludtam ágyban. Visszük :ide-oda, de hát... — A burgonya ára ás nagyon leesett — mondta Szűcs Józsefí aki Katonatelepen kertészkedik —, alig lehet eladni \már .nyolc forintért. Számolja ki: hat-hét forintért lueszem a ivetőgumó ki­lóját, öt mázsáért (itt \jó, \ha ka­pok négyezret, költők a földmű­velésre, ia permetezésre. \Mi az én nyereségem? Az az egy-két má­zsa, amit korábban jobb áron eladtam...'?' Tóth Zoltán Bugáéról hozott uborkát. — Délután még húszért (ment kilója, most iéjfél felé \tizenöt-ti­zenhat forintért lehet eladni. Reggel a Bosnyákon még huszon­kettőért vették, iHa hűvösebbek lesznek az Iéjszakák, ismét fel­jebb megy Iaz ára. A fólia alatt kora tavaszon retket, most (ubor­kát, ha ez is ieterem, őszi papri­kát termesztek.' Akkor lesz an­nak is ára. A karfiol olcsó. Csánytelekről hozott egy Wartburg Combival két asszony, s ha tízért el tudnák adni kilóját a kereskedőknek, elégedettek lennének. Berta Sándor, az ágasegyházi téesz boltvezetője vásárol. — Helyben csak cseresznyét, meggyet tudok venni — mond­ta. — A .zöldségárak magasab­bak ia tavalyinál. (Most a para­dicsomot negyvenért, az bíbor-’ kát tizennyolcért vettem. A ZÖLDÉRT-től is próbálnék vá­sárolni, de az már (nem friss, fia nem tudom eladni azonnal, más­nap már kidobhatom.. Itt kapok szépet, frisset, .s mindent vásár­lási jegyre veszek. Ezt aláírják a termelők, nincs gond. Dicsérni nagy bűn... A kereskedők gyümölcsért sza­lagoztak. Azt hallottam, van aki már a sarkon megállítja azt a termelőt' aki kocsijával cseresz­nyét, meggyet vagy szamócát hoz. A kevés őszibarack hatvan forintért, a ropogós cseresznyét harminc, a szamócát negyven fo­rintért tudták megvásárolni a kereskedők a termelőktől. Zöld­babból is kevés volt. A László- falváról jött fialta! házaspárral két pesti fiatalember alkudozott. Magam is gusztálgattam a necc- zsákban kínált ^zöldbabot, s mondtam, hogy szép áru ... Mi­re alig észrevehető apró fejmoz­dulatokkal magához intett az egyik fiatalember. Odébb léptünk, s már korholt is: — Apuskám, mit dicséred?! Alánk akarsz vágni ... Most kez­ded? Nem tudod, hogy jót mon­dani bűn ... ? Azt szabad csak, hogy minden gyenge, minden drága ... Érted, zöldfülű ...! Miután szabadkoztam, hogy véletlen volt, meg nem is éppen vásárolni jöttem ... szóval kicsit megenyhült, de azért villogott még a szeme a sötétben. Nem sokat ronthattam az üzleten, mert ahogyan láttam, a vevő­nek, s az eladóknak is sikeres volt az alku: kilója harminchét forintért kelt el az összes zöld­babnak. Álmosak a vállalati szállítók ? Péntek hajnalig pangott a piac. Reggelre csak picit estek az áraik. A borsót nyolcért is adták a ter­melők, s engedtek a krumpliból egy-két forintot. A fedett csar­nokban a ZÖLDÉRT két eláru- sítóhelyén néztem a kínálatot. Nem volt gazdag, amit meg is jegyeztem, mire Kucsera Tamás- né kifakadt: ■— Nem küldi a központ az árut, elfelejtik, hogy mi már haj­nalban kezdünk, most meg már elmúlt hét óra. A limit-árjegy­zéket isem kaptuk meg. Pirka­datkor már vásároltunk a ter­melőktől, de azt sem tudjuk, mennyit adhatunk érte. , (Vasárnap reggel tudtam meg, hogy csak délben kapott árut az elárusíitóegység.) A másik ZÖLDÉRT-standon ugyanezzer a panasszal fogadták. Amit a két elárusítóhelyen kí­náltak, azoknak ára viszont ala­csonyabb. S volt olyan gyümöl­csük is, amelyiknek minősége kifogástalan. A 2-es számú ZÖLDÉRT-boltban Biter József- né és Szabó Józsefné vásárolt ko­ra reggel a termelőktől, Borbély Lászlóné pedig jó szervezője az üzletnek, s büszke, hogy 'náluk a szép cseresznye is csak huszon­nyolc, a meggy huszonkettő fo­rint kilónként, a főzőhagymá't pedig a legolcsóbban adják a kecskeméti piacon. A magánkereskedőiknél hetven forintért is láttam a szamóca ki­lóját, a paradicsomot ötvenért, a krumplit tizennégyért (bizonyá- ■ ra nem sokáig) kínálta Mészáros Lajosné, aki megjegyezte: — Semmilyen ez a piac ... szaladó nép van.. .öt éve két mázsa borsót két piacon eladtam, most egy hétig kitart 15 kiló. Az árakat meg össze sem lehet ha­sonlítani ... Feltűnt, hogy hosszú.sor áll a kecskeméti baromfifeldolgozó üz­lete előtt. Mondták is a ma­gukét az emberek: „Hat óra óta álldogálunk, de a vállalat csak most, 'hét óra után, szállí­totta az árut... Hi látott már ilyet?” , (. , A piáétól nincs messze a Nagykőrösi úti ZÖLDÉRT-bolt. Ide is bekukkantottam ,.. azaz többedmagammal az ajtó előtt várakoztam, míg, háromnegyed nyolckor végre feltolták a redő­nyöket. Bezúdult vagy húsz ve­vő. A két eladó, Búzás Éva és Koroknai Józsefné alig győzték. A választék itt sem volt sokkal gazdagabb, az árakról pedig ki­derült, itt vásárolható a legol­csóbban szamóca, huszonnyolc— harminckét forint kilója. Viszont a paradicsomból 50, a karfiolból 11, a zöldbabból 50 forintért mér­nek egy-egy kilót. A nyitási idő háromnegyedórás csúszásáról pedig megtudtam: a ZÖLDÉRT Vállalat későn szállított, ami saj­nos, itt is többször előfordul... Csabai István ® Merre billen a mérleg? Ha a krumpli árát nézzük: lefelé. # Mindent lehet kapni. Virágból is sok van és olcsó. KRÍMI JEGYZETEK IL ■ sa ® Levél érkezett — részlet Ny. But kiállításából. • Berlin a háború után — eredeti felvételek ta­núsága szerint. Két kiállítás képei A z orosz zene nagy alakját, Muszorgszkijt égy; kiállí­tás képei ihlették zongo­radarab-sorozat írására több mint száz esztendeje. A Krím­ben1 most nagyon sok emberből két kiállítás képei vákanak ki érzelmeiket. Mindkét! a Nagy Honvédő Háborúról szól. Az egyik a fotó dokumentum-érté­keivel, a másik a képzőművészet erejével. S milyen érdekes köze­ledés: a fényképeknek ábrázoló- kifejező ereje, a festményeknek dokumentum-értéke is van. Jevgenyij Haldej kiállítása vándorol. Egy nagy, győzelmes mozgás az egész életmű. A fel­vételek a háború útjain készül­tek, Az idén hetvenéves fotó- riporter több mint negyven esz­tendeje a TASZSZ és a Pravda tudósítójaként követte végig a sorsfordító történelmi napokat. Megörökítette az utcán azoknak a pillanatoknak ai döbbenetét, amikor az emberek hangszórók­ból meghallották a háború beje­lentését. S aztán 1418 napon át, kezében a kamerával, szinte mindenütt ott volt. Örök memen- tóként idézik fel képei a novo- rosszijszki csatákat, a Krímben Kérésért és Szevasztopolért ví­vott tűzharcokat, Jalta és Szim- feropol visszafoglalását, majd Bulgária, Románia, Jugoszlávia, Magyarország és Ausztria felsza­badítását, végül Berlin elfogla­lását. Miért van szükség az objektív emlékezet ébrentartására? Minek njegint a második világháborút bemutatni? Mir$ való szörnyű­ségeket, illetve az emberi helyt­állás példáit fölelev.eníteni a bé­ke napjaiban? Egyféle választ ad a kiállítás írásban megfogal­mazott mottója: mind keveseb­ben élnek köztünk azok, akik részt vettek a Nagy Honvédő Háborúban. Hőstetteik így legen­dává válnak, a nép kollektív em­lékezetének részévé lesznek. Te­hát — vonhatja le következte­tésként a látogató — nem árt bemutatni a maga konkrétságá­ban és lehető teljességében mindazt, amit történetekben és fogalmakban ismernek meg az újabb és újabb felnövekvő nem­zedékek. S éhhez a teljességhez nagyon sok minden hozzátartozik. Fel­vételek örökítik meg a harcok átmeneti szüneteit, amikor jutott idő a tisztálkodásra, mosásra, nyilatkozásra, s a tábori varró­gép is felberreghetett. Az oly­annyira vágyoltt békés, minden­napi élet törékeny idilljei ezek. S gyorsan át is adják helyüket a felderítés, tengeri átkelés, kü­lönböző frontharcok megfeszí­tett pillanatainak, amelyek éve­kig tartottak. Egészen addig, amíg a Krímben Herszonesznél 1944. május 12-én, Európában pedig Berlinnél egy esztendővel később földre hullott a horog­keresztes zászló, fölszabadultak a gettók, megszűnt működni a fasiszitá háborús gépezet, gúlába tornyosultak a rohamsisakok. S a legendás hőstettek végre­hajtóinak arcuk, neyük van. Szevasztopolbam, a vérrel öntö­zött Szapun-hegyen G. Pivovta- rov matróz és A. Jersov főtörzs­őrmester viszi rohamban a vörös zászlót. Akik túlélték, és talál­kozhattak egymással, találkoztak egykori önmagukkal is. Jevge­nyij Haldej pedig ismét fény­képezett. Ebben a sorozatban je­lenik meg például Marija Sza- vickaja a Kis- Föld 1943-as har­cainak résztvevőjeként és 1970- ben — arcán egy olyanféle mo­sollyal, amelyből kitörölhetetlen a visszaemlékezés szomorúsága. A kérdésre végül is kérdéssel felel a dokumentum-fotók egé­sze: mire, minek a háború? A másik kiállítás Nyikolaj But képeiből született meg. Két­száznyolcvan festménye látható a szimferopoli bemutatón, két emelet termeiben elrendezve. Az Orosz SZSZK népművésze minden tehetségét, tömörítő és láttató erejét, magas szintre fej­lesztett tudását a háborús témák feldolgozásának szenteli. Tizen­három éves volt a Szovjetunió megtámadásakor, s mintha a ser­dülőkor és a koraérettség felfo­kozott érzékenysége tűnne fel expresszív hatású alkotásain. Szinte zseniális megszállottként- tér vissza és vissza az 1941— 44-es évekhez. Sőt, a témavilág előzményei, az októberi szocia­lista forradalmat követő polgár- háborús évek eseményei sem hagyják nyugodni képzeletét. Ny. But aligha véletlenül le­hetett részese a borogyinói üt- közétet, a sztálingrádi csatát élet­szerűen ábrázoló és más diorá­mák készítésének, önálló' fest­ményeiből is a háború, az ön­védelem és a felszabadítás nagy tablója körvonalazódik. | S mind­ebben legjobban az ember ér­dekli. Annak a katonának az ar­ca, tartása, aki az utolsó grá­nátját hajítja az ellenség irá­nyába. Csak az irányt sejti, ér­zi, mert a homlokát és szemét elsősegély-költés fedi. CIKKÜNK NYOMÁN „Féltve neveltük a kislányt” „Tisztelt szerkesztőség! A június 6-i Veszélyeztetett fiatalok című cikkük nlagyon megragadott. Egy éve lakunk Somogy megyében, sajnos, a Pe­tőfi Népét nem tudjuk járatni. Most, hogy hazamentünk az Al­földre és megvettük a \lapot, így találtunk a cikkre, ami szíven vágott. iSajnos, nekünk is van olyan végtelen ‘lelki fájdalmunk, hogy talán ép elmével nem tud­juk elviselni. Én is, és a férjem is nyugdíjasok vagyunk. Minde­nünk megvolna, napjaink mégis olyan fájdalmasak. Becsületes dolgozói voltunk iá társadalom­nak; ikétkezi munkánkból vet­tük a lakásunkat. De azt, ami nekünk mindenriél drágább volt, elrabolták tőlünk. i A lányunk 1976 februárjában lány anyaként szült egy Beatrix nevű kislányt, iMajd három hó­nap múlva a gyerekét telhagyta és csavargó életet folytatott. Én mint nagymama vettem ki a gyest vállalatomtól. 'Majd a Inró- ság nálam helyezte el ;a |kislányt. Amikor nyugdíjas lettem, p, tar­tásdíjat állami előlegezésként kaptuk. Az anya a kislánnyal semmit .nem törődött, vagy bör­tönben ült, vagy csavargóit. 1978 augusztusában újból házasságon kívül szült egy fiúgyermeket, akit kilencnapos korában a sze­gedi klinikán felejtett. •Utána a tököli börtönben ugyancsak lányanyaként szült \egy kislányt 1979 decemberében. Az első kis­lányt mi féltve (neveltük egészen a múlt év június közepéig. Akkor hazugsággal csalta el tőlünk a kislányt azzal, hogy sze­retné .hazahozni a másik két gye­rekét is. Kérte, hogy egyezzünk bele, hogy Beatrixot elvigye, mert 1980-ban férjhez ment és szeretné, hogy a három össze­szokjon, mire a közös gyerek meglesz. Csak a bírósági átadás után derült ki, hogy a két álla­mi gondozottat nem tudja és nem is akarja magához venni. Csak azért 'vitte el ,tőlünk a kislányt, hogy a gyérek segítsen neki és ne kelljen utána fizetni. Azóta tárgyalásról tárgyalásra járunk, de az ügynek még most sincs vége. Ennek a hónapnak a végén Kecskeméten lesz újból tárgya­lás, de úgy tűnik, a pert .elveszít­jük. Így az \életnek sok értelmét nem látjuk. Feláldoztuk a nyug­díjaséveinket, mindenünket sa­ját lányunkért, de még levelet sem -írhatunk neki, mert a „cím­zett ismeretlen” jelzéssel minidig visszajön. Beatrixon kívül ne­künk már senkink sincs. Szeret­nénk a két kis állami gondozot­tat is hazahozni. Hiszen (azoknak is családi környezetben volna a helyük, nem pedig az intézetben. Ám a kaposvári gyámügy . na­gyon gorombán foglalkozott ve­lünk, azt mondták, menjünk Sze­gedre vagy Bács megyébe. ■ Erre a. végtelen fájdalmunkra kérünk tanácsot, hova fordul­junk, kihez menjünk a két kis­gyerek érdekében. Végtelen sze­retnénk, ha a cikkíró a tárgya­lást végighallgatná és sokak számára tanulságos cikket írna. Talán isok léha anya magára is­merne és rádöbbenne, hogy mit jelent az anya szó. Azt is meg- éreznék, hogy egy becsületes anyának a gyermeke a legdrá­gább. Talán, talán volna olyan is közöttük, aki elindulna meg­keresni az évekkel korábban ott­felejtett gyermekét. 'Mi, nagy­szülők akkor lennénk boldogok, ha megtalálnánk a ,,felesleges” kicsikéket. A szép idunántúli . kis faluban két és fél szobás kényel­mes lakásunk van, amiből csak a gyerekzsivaly hiányzik, amit semmi sem pótol. \ Maradunk tisztelettel:” {pontos név és cím) Ügy érzem, a leírtaikhoz nem kell kommentár. Tűz a Béla Magukba roskadt sebesültek lázas, mélyen izzó és elszánt te­kintete állít meg a következő kép előtt. Lehetnek fáradtak, ki­merültek és a végsőkig elcsigá­zottak az emberek, de a szemek a soha-meg-nem-adásról valla­nak mindennél beszédesebben. S ezek a szemek álmodozókká, fátyolosakká válnak a Szomorú Tánya vagy a katonalányokat ábrázoló festményeken, ha a tá­voli otthonról hoz hírt a tábori posta. Kubából, Párizsból, Prágából tértek haza a festmények, hogy érzékletes vallomást tegyenek a háborúról, és legendás hírű ál­dozatairól, hőseiről. A kiállító- terem emeleti folyosójára né­hány tájkép szorult — harcok, katonák, sebesültek nélkül. Sem­milyen magyarázat nem kell, ho|y világossá váljon: Ny. But ebben a műfajban is nagyot tud, tudna alkotni. Ha nem érezné szüntelenül, hogy neki mással kell foglalkoznia — emlékezte­tőül és figyelmeztetőül. Halász Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom