Petőfi Népe, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-20 / 143. szám
1984. június 2«. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT - SPORT HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN Döntés előtt a döntetlenek csoportjában Szerdáin a franciaországi labdarúgó Európa-ibajnolkságom a II. csoport utolsó ‘kát mérkőzésével lezárul az első szakasz, befejeződnek a csoporiküzdelmek. A döntetlenek csoportjában — az eddigi, négy találkozóból három pontosztozkodással ért véget — tehát kiderül, hogy ki játszhat tovább a- legjobb négy között. A jelenlegi állás szarint mind a négy együttes, az NSZK, Spanyolország, Portugália és Románia elméletileg még reménykedhet. Párizsiban 20.30-kor ‘a csehszlovák Cbristov yezeti a Spanyol- ország—NSZK összecsapást.^ A nyugatnémeteknek 1 pont elég a „mennybemenetelhez”, a spanyoloknak mindenképpen győzniük kell, ha meg akarják hosszabbítani franciaországi tartózkodásukat. Az Európa-ibajnoki cím védője az eddigi Ikét találkozón nepn kápráztatta el sem a nézőket, sem a szakembereket, a szövetségi kapitány, Jupp Derwall mégis magabiztos: — Ha akarjuk, bárkit legyőzhetünk, szerdán éppen Spanyol- országot. Derwall spanyol kollégája, Miguel Munoz. szokásához híven óvatosan tippelt: — Győznünk kell a zárómér- kőzésen, nem lesz könnyű, de megpróbáljuk. A két együttes várható összeállítása: NSZK: Schumacher — B. Förster, Stielike, K-H. Förster, Brie- gel — Matthäus, Meier, Brejhme — Rummenigge, Völler, 'Alloifs. Spanyolország:' Arconada — Urquiaga, Maceda, Goicoechea, Camacho — Victor, Julio Alberto, Gallego, Gord'illö — Saintilla- ma, Carrasco. Nantes-,ban a párizsival egy- időben az osztrák Fahnler sípjelére kezdődik a csoport másik mérkőzése Portugália és Románia között. A Franciaországban látottak alapján a szakemberek a dél-európaiak sikerét várják, hiszen a portugálok eddig meglepően jól szerepeitek. A teljesen szokatlan 4—5—1-es felállásukkal minden ellenfélnek gondot okoztak. Elégedett csapata teljesítményével Fernando Cab- rita portugál szövetségi kapitány is, aki az NSZK-val és a Spanyol- országgal elért döntetlen után biztos a győzelemben. Az esélyekről így nyilatkozott: — Amit akartunk, elértük, most már nincs más hátra, mint jól szerepelni az elődöntőben, majd a döntőben. Ne tartsanak nagyképűnek, de személy szerint én mindig hittem sikerünkben. A románok is elszántan készülnek, bár egy pontjukkal nekik van legkisebb esélyük a továbblépésre. A szövetségi kapitány, Mircea Lucescu élesen bírálta a játékosokat, szerinte a spanyolokkal vívott ^közönség- riasztó” mérkőzésen, majd ézt követően az NSZK ellen is túlsá• Miguel Munoz spanyol kapitány: „Le kell győznünk az NSZK-t”. gosan óvatosak, megilletődöttek voltak a román labdarúgók. A szakvezető szerint a csapatnak szerdán az első perctől az utolsóig támadnia kell, csak így maradhat versenyben. A következő összeállítást tervezik a szövetségi kapitányok: Portugália: Bento — Lima Pereira, Pinto, Eurico, Alvaro — Carlos Manuel, Frasco, Pacheco, Sousa, Chalana — Jordao. Románia: Lung — Rednic, Iorgulescu, Stefanescu, Ungu- reanu, — Ticleanu (Dragnea), BÖ- löni, Coras, Klein — Caimatanu, Zare (Gábori. A Petőfi Népe totó-tanácsadója A totó 25. heti, június 23—24-i szelvényéin norvég I. és II., valamint dán II. osztálynak A és B csoportúja van, amely ‘ ismeretlen a magyar .totózók előttit. A dián II. osztály sem ismertebb, ezért nehéz lesz a szelvény kitöltése. mpptjeLnik: а. Elk—(Bryne. Norvég I. osztály. A nyolcadik fordiulótoan hazai pályán vesztett a Tönstoerg együttese, míg a Bryne idlegeníben játszott döntetlent. •Nincs közöttük lényeges különbség. (Tippünk: 1', x. 2. Lilleström—Kongsvinger. Norjvég I. osztály. A Lilieström idegenbeli győzelmével előbbre lépett és a bajnoki cím egyik esélyese. A vendégek hazai döntetlienie 'Meglepetés1. «- Tippünk: 1., x. * 3. Molde—StrindJheim. Norvég I. osztály. A két gyengén rajtoló együttes összecsapásán a tét a felzárkózás. A vendégek a 3. fordulóiban idegenben győztek és javítottak pozíciójukon. Tippünk: x. 4. Bnumunddal—Strömimen. Norvég II. osztály, A csoport. A BmmunricLal mérsékelten, a Stnömmen közepesen szerepelt. * Tippünk: x, 1. 5. Jerv—iStriöms-godset. Norvég II. osztály, A -csoport. A hetedik forduló eredményei után1 a Jérv áll jobban. Tippünk: 1. б. Lyin—Ham kam. Norvég II. osztály, A csoport. A Lyn szereplését sem kíséri szerencse, a mezőny alsó felében foglal helyet. A Hamkam az élboly tagja, a pontszerzés reményében utazik Oslóba. Tippünk: x. • fí. Steimkjer—Ha ugar. Norvég II. osz- vtaly, B csoport. Az éllovas és a seMAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 10.00: Idősebbek is elkezdhetik, (ism.) 10.05: Utánam srácok. Gyermekfilmsorozat VI/2. rész: Bicajozni tudni kell (ism.) 10.35: Delta (ism.) 11.00: A Schrammel-család — Osztrák zenés film (ism.) 11.50: Amerikai burleszk-parádé. 12.05: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Nyolclábú ragadozó. Lengyel kisfilm 17.05: Pedál példák. Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács -filmje 17.25: A popzene műhelyei. I. rész: Indul a pop .. . (ism.) A négyrészes sorozat első adásában a mai értelemben vett popzene kialakulását láthatjuk. Slágerek, népszerű dallamok mindig is voltak, de napjaink popzenéje Elvis Presley, a Beatles és a Rolling Stones együttes nevéhez, népszerűségéhez kötődik. A műsor a popműfajok kialakulását és híresebb előadóit mutatja be. 17.55: Képújság 18.00: Reklám 18.05: Nyugalmunk érdekében 18.35: Az Országházból jelentjük. Tudósítás az országgyűlés nyári ülésszakáról 19.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.30: Reklám 19.40: Idősebbek is elkezdhetik 19.45: Esti mese 20.00: TV-híradó 20.30: Marie-Octobre. Francia film 22.10: Kockázat. A külpolitikai szerkesztőség világgazdasági magazinja 22.40: TV-híradó 3. TV II. MŰSOR: 19.10: Képújság 19.15: Interjazz session 20.00: Szlovén népi táncok. Jugoszláv zenés film (ism.) 2A25: Labdarúgó Európa-bajnokság NSZK—Spanyolország mérkőzés reghajitó találkozóján a papírforma is. hazai győzelmet ígér. A vendlégek ipanitózerzése meglepetés lenne. Tippünk: 1. 8. Harslüad—Nessegutten. Norvég II. osztály, B csoport. Az azonos pontszámú két együttes helyosztó mérkőzésén döntő lehet a pilLanaibniyi forma. Tippünk: x, 1. 8. Hödd—Tromsiö. Norvég il. osztály, B csoport. A hazaiak kiesőhelyen állnak. A Tramsö legénységére nehéz 88 perc vár idegenben. Tippünk: I, x. HO. űvco—Mjöiner. Norvég II. osz- % tály, B csoport. A középcsoporthoz ■tartozó két együttes: mérkőzésén döntetlen, esetleg hazai győzelem a leg- .VáíŐáz-ínŰíílb" f,*‘ j> : Tippünk: x, 1. lil. Summdail—Victar. Norvég H. osztály, B csoport. Az élcsoporthoz tartoznak. A 7. fordulót a Vidlar fölényesen .nyerte a Harstad ellen, míg a Suinndal1 vereséget szenvedett a Mo együttesétől. Háromesélyes a mérkőzés. 4 Tippünk: 1, x, 2. 12. OKS—iFremad. Dán II. osztály. Döntő lehet a hazai pólya előnye. Tippünk: I1, x. . 13. Birkeröd—Roskilde. Dán II. osztály. A hazai környezetben játszó csapatnak adjuk a nagyobb esélyt. Tippünk: 1, x. + 1 mérkőzés: 14. Koldingr—Randers. Dán II. osztály. A két együttes összecsapásából a hazaiak kerülhetnek ki győztesen. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1,1.. t D. I. 4 21.15: A szünetben: TV-híradó 2. 22.15: Reklám 22.25: Telespart. összefoglaló a Portugália—Románia mérkőzésről 23.10: Képújság ÚjVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés magyar nyelven 17.00: TV-híradó magyarul 17.15: Reklám 17.20: Műsorismertetés 17.25: TV-híradó szerb-horvátul 17.45: Coock kapitány kalandjai Gyermekműsor a szarajevói stúdióból 18.15: Bástya. Életem önerőből. 18.45: A Duna menti Országos Nép- zenei Fesztiválja. Osztrák művészek műsora 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó magyar nyelven 19.55: Reklám 20.00: Sport. Labdarúgó EB 20.05: Reklám 20.15: Labdarúgó EB. NSZK—Spanyolország. Helyszíni közvetítés magyar nyelven 22.15: Tévé-híradó szerb-horvátul 22.35: Labdarúgó EB. Portugália— Románia. (Felvételről — magyar nyelven.) KOSSUTH: 8.25 : Világablak 8.54: Rossini: Olasz nő Algírban. Részletek 9.43: Kis magyar néprajz 9.48: Nemzetközi mesefesztivál 10.05: Két keréken Magyarországon 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50 : Fúvósindulók 11.00: Zenekari muzsika 12.45: Vendég-látó 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.19: Kritikusok fóruma 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Elő történelem 16.05: Külföldről érkezett 16.30:, Dalok és találkozások VII/1. rész 17.05: Kevesebben, jobban 17.26: Galsai Pongrác: Halat, sajtot Amsterdamból Olimpiai bírálat A TASZSZ jelenti: A Los Angeles-i szenvező bizottság megsérti az olimpiai mozgalom hagyományait és szabályait — szögezték le az afrikai független országok tudósítói azon a1 sajtóértekezleten, amelyen xggzt^.jfqü , Peter . j Ueberroth^- a r«yéri 'játékok < szervező bizottságának elnöke. Kifogásolták azt Ás, hogy túl magas árat állapítanak meg egyes olyan szolgáltatásokért, amelyek korábban ingyenesek voltak. A Los Angeles Times azt írja, hogy az afrikai újságírók elítélik a szervező bizottság politikáját és tevékenységét, s olyan feltételek teremtődnek, amelyek nem teszik lehetővé a szuverén afrikai államok széles körű olimpiai részvételét. (MTI) 18.15: Beszélgetés a nyelvi durvaságról Lőrincze Lajossal 20.00: Üj Meló dialemezeinkből 20.37: Népdalcsokor 21.30: Prizma 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Barokk operákból 22.45: Természettudósaink .a felvilágosodás korában 23.00: Klasszikus operettekből 0.10: Régi magyar dalok PETŐFI: 8.20: Tíz ’ perc külpolitika (ism.) 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04, 05, 07 jelenti 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család '(ism.) 12.05: Nóták 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: Zenés délután 16.00: Mesterségünk címere 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Találkozás a stúdióban 19.45: A Rush trió felvételeiből 20.35: Tükörképek 20.45: Nosztalgiahullám 21.19: Nemzedékek 22.09: Musical-hangverseny 22.41: Népi zene 23.20: Sanzonok Párizsból 3. MŰSOR: 9.00: Énekegyüttesek műsorából 9.42: Ansbachi Bach Hét III/2. rész 11.05: Bioritmus 11.25: Újdonságainkból 12.05: Zenekari muzsika 13.07: Fiatalok Stúdiója 13.32: Kamarazene 14.00: Avarkori temető Szarvason 14.15: A kamarazene folytatása 14.42: Wagner: Parsifal 18.30: V materinskom jazyku 19.05: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket 19.46: Külföldi tudósoké a szó 20.01: Cseres Tibor: Pesti háztetők. Jelenetek 20.58: Eugen Jochum vezényel 22.00: Smetana-ciklus XII/6. rész M ATLÉTIKA Népes mezőny indult a hét végén Gyulán az összetett atlétikai versenyen. A KSC kis létszámú csapata nagyszerűen helytállt. Két első- és egy ötödik helyet szerzett. Herczeg István aranyjelvényes szintet ért el és 5963 ponttal nyerte a serdülő A-korosztályú fiúk tízpróba versenyét. Ebben a számban Könyves Tóth Tihamér 5122 ponttal ötödik lett. A B-korcsoportban Jerkus László 2028 ponttal győzött. Kecskeméten, rendezték meg a serdülő A-korcsoport megyei atlétikai bajnokságát, amelyet teljes érdektelenség kísért... Jobb eredmények: Fiúk, 100 m: 1. Abo- nyi (KSC) 11.7, 2. Retkes (HKBSE) 11.7. 200 m: 1. Abonyi 24.2, 400 m: 1. Kullai (KSC) 55.2. 1500 m: 1. Kiss (Khalas) 4:41.5, 110 gát: 1. Szénási (KSC) 17.6, 300 gát: 1. Szénási 43.3. Magasugrás: 1. Zom- bor (HKBSE) 180 cm. Távolugrás: 1. Retkes 600 cm. Hármasugrás: 1. Liptai (KSC) 11,80. Súlylökés: 1. Takács (Kszmiklós) 15,43(!). Diszkosz: 1. Takács 41,82. Gerely 1- Farkas (KSC) 51,80. Leányok: 100 m: 1. Lombos (HKBSE) 13.5, 2. Varga (BSK) 13.1. 200 m: 1. Mészáros (HKBSE) 27.7, 400 m: 1. Bíró (BSK) 64.00. 800 m: 1. Gre- guss (BSK) 237.9, 1500 m: 1. Nagy (KSC) 4:57.8. 100 m gát: 1. Kispál (KAC) 16.6, 300 m gát: 1. Réthev (KSC) 48.4. Magasugrás: 1. Szabó (HKBSE) 155 cm. Távolugrás: 1. Túri (HKBSE) 505 cm. Súlylökés: 1. Szabó 11.23. Diszkosz: 1. Szabó 33,12. Gerely: 1. Dinnyés (HKBSE) 36,46. BÚVÁRSPORT Minszkben az idén is összegyűltek a szocialista országok legjobb búvárúszói a hagyományos nagy nemzetközi versenyre. Az idén hat ország (Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária. Lengyelország, Kuba, Magyarország) indította el sportolóit. Az ÉBKM Vízmű versenyzői közül Kecskeméti Krisztina állt rajthoz. Az egyéni versenyszámok közül 800 m-es uszonyos úszásban 8:12.31. 1500 m-en Dedig 16:11.73-mal végzett a 4. helven. A 4x200 m-es váltó tagjaként neöig a dobogó második fokára állhataitieL Egyébként a vérsénvett á'háXái -’búvárúszók'szeretteitek a legjobban, valameny- nvi versenvs7ámot megnverték. A magvarok mérlege: 2 második és harmadik helvezés. A nemzetek közötti nóntversénvt a Szoviet- nnin nverte. 2 Magyarország, 3. Csehszlovákia lett. KERÉKPÁROZÁS Gvőrben az egvenkénti indítású egyéni országos kerékpár-bajnokság futamaira került sor. amelyen elindultak a Kiskunfélegyházi Húsos SK sportolói is. A legjobban a felnőttek között induló Nagy Sándor szerepelt, aki az idén már másodszor teljesítette a szövetség által előírt szintet, s ezzel megszerezte az I. osztályú minősítést is. A félegyháziak eredményei: Serdülők, 10 km: 8. Patvi 15:28.2. Ifjúságiak, 20 km: 6. Krumm 29:23.2 (a ran viel vén vés eredmény). Juniorok: 40 km: 9. Polgár 59:27.3. Felnőttek, 40 km: 7. Nagy 56:55.3. 9 Nagy Sándor a felnőttek között is helytállt a győri kerékpárversenyen. Ej LABDARÚGÁS Kiskunhalason nemzetközi mérkőzésen a KAC-MEDOSZ együt-' tese 4—2 (2—1) arányban győzött az NDK-beli Neustadt együttese ellen. A gólokat Agócs és Körösi (2—2), illetve Müller és Höhne szerezte. Az előmérkőzés után került sor a Budapest öregfiúk—Kiskunhalas öregfiúk találkozóra. A városban régen tapasztalt hatalmas ér# A játéktól búcsúzó kiskunhalasi labdarúgók. (Farkas Tibor felv.) deklődés kísérte az egykori labdarúgók találkozóját, s több mint háromezren szorongtak a lelátón. Ezen a mérkőzésen ünnepélyes keretek között köszöntötték, és búcsúztatták el az elmúlt évtized legsikeresebb kiskunhalasi labdarúgóit, akik most ismét megmutatták tudásukat és küzdőképességüket. A Budapest válogatottjában Géczi, Novák, Sipos, Várhídi, Bundzsák, Berendi, Faliszek, Nagy I., Szurgent, Puskás . Fenyvesi dr., Kaszás, Vasas, Jó- zsa, Máté, míg a búcsúzók között Szalontai, Juhász, Rádi, Szőke, Tóth L., dr. Tüske, Kocsis, Csá- nyi, Mészáros, Karsai, Oláh, Dö- mény, Lévai, Tóth M., Csányi II., Jáger. Csermák, Kiss, Udvardi, Faddi és Vaszari szerepeltek. A mérkőzést a fővárosiak 5—3-ra nyerték. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság: Ifjúságiak: MTK-VM—KSC 2—1 (1—0). Serdülők: MTK-VM— KSC 6—1 (1—0). A körzeti bajnokság végeredménye A-csoport 1. Kfházá Húsos 2. Lakitelek 3. HeLv. Petőfi 4. Nyárlőrílnc 6. Jaikaíbszáilás 6. L-mnizse H. 7. Kunszállás 18 M 3 4 S3—13 30! 18 12 1 S 58—122 25 18 12 1 6 41—á 25 1« 10 _2_ 6 34—02 22 18 8 2 8 28—21 18 18 7 1 10 32—30 16 18 6 3 9 36—48 15 18 6 2 10 23—39 14 18 6 — 12 19—4« 12 18 — 3 15 7—57 3 8. Pal.mon.os tiara 9. Ladáirybene 10. Bugac Helvécia H. törölve A járási bajnokság B-csoport végeredménye ■1. PáJhi Köz®. SK 2. K. MÁV 3. Fülopíiáza 4. KuuíbairacS’. 5. Ágasegyiháza 6. Izsák H. 7. Kuiitadacs 8. Kurtpeszér 14 11 3 — 39— 8 25 1* HL 2 1 47—15 24 14 6 4 4 20—14 16 14 dió 9 4 86—22 11 14 .4 3 7 17—28 11 14 5 TÍ S ea—S3 ltt> 14 2 6 7 14—30 9 14 li 3 10 13—35 5 SS KÉZILABDA _________ N B Il-es férfimérkőzés: Kunhegyes—DUTÉP SC 30—28 (13—12). Kunhegyes, 300 néző. Vezette: Hegyesi, Járai. DUTÉP SC: Kővári — Ronkó (1), Hajba (5), Korsós (13), Zag (3), Berta (3), Barna (2) . Csere: Molnár, Balázs (1); Járdi, Farkas Z., Habran. Edző: Horváth Ervin. A kecskemétiek idei legjobb játéka is kevés volt a sikerhez. Kitűnt: Kővári, Berta, Korsós, Zag. NB Il-es női mérkőzés: Váci FORTE—DUTÉP SC 24—20 (10— 9). Vác, 100 néző. Vezette: Hegedűs, Kiss. DUTÉP SC: Járosiné — Almási (3), Molnár (1), Karip (1), Guth (2), Peszmet (8), Csizmás (3) . Csere: Bodor, Nagy, Patyi, Szabó (1), Hegedűs (1). Edző: Toó- kos György. Gyengébb védekezésének „köszönheti” vereségét a rangadón a DUTÉP. Szentesi Kontakta—Jánoshalma Í9—13. i4&i Kecskeméten, a Forradalom utcai Ált. Iskola tornaterme adott otthont négy megye (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Szolnok) úttörő, serdülő, ifjúsági és felnőtt súlyemelői számára, hogy összemérjék erejüket. A kétnapos verseny kiemelkedően legjobb eredménye a szolnoki Lukács Zsolt nevéhez fűződik, aki az ifjúsági II. korcsoport országos csúcsát lökésben 113 kg-ról 113,5 kg-ra javította. A házigazdák, a Kecskeméti Spartacus versenyzői öt első helyezést szereztek. A felnőttek között a 60 kg-os Marton Ferenc 190 kg-mal, a 75 kg-os Szlovák Tibor 302.5 kg-mal (I. o. szint), míg a 82.5 kg-osok között Herczeg Gábor 262,5 kg-mal végzett az élen. A serdülőknél Bori Attila 172,5 kg-mal ifjúsági aranyjelvényes szintet teljesített, és győzött a 60 kg-osok között. Az úttörők 44 kg-os mezőnyében Kasza György 110 kg-mal ifjúsági ezüstjeivé- nyes szinttel nyert aranyérmet. SÚLYEMELÉS Pl VÍZILABDA Sikeresen zárták a tavaszi idényt a Kecskeméti Vízmű SC úttörő vízipólózói. Az I. B. osztályban a csapat bejutott az első négy közé, és szerepelhet a rájátszásban. A legkisebbek a 2. helyen várják a folytatást. Eredmények: I/Br KVSC—BVSC 4—1. Gl.: Mezei 2, Deák és Vincze. II/B: KVSC—Vasas 4—2. Gl.: Mezős Cs. 2, Várnagy és Pánczél. TÖMEGSPORT Ajkán rendezték meg az összetett honvédelmi verseny országos döntőjét. A Bács-Kiskun megyei válogatott három korosztály ösz- szesített pontversenyében a 2. helyen végzett. A női csapat egymás után harmadszor lett első, így végleg elnyerte a kupát. A csapat tagjai: Bódog Erika, Birki Ilona és Király Ildikó. Az ifjúsági fiúk a 3., a férfiak a 7. helyet szerezték meg. Vasárnap Baján megrendezték a városkörnyék és a bácsalmási körzet községei számára a falusi spartakiád-döntőket, amelyen 11 község négyszáz versenyzője indult. Eredmények: Atlétika, férfiak: 100 m: 1. Ábrahám (Bács- borsód), 400 m: 1. Sümegi (Hercegszántó), 800 m: 1. Sümegi. 1500 m: 1. Sümegi. Távolugrás: 1. Ro- zinka (Bácsborsód). Magasugrás: 1. Rozinka. Gerelyhajítás: 1. Szőke (Tataháza). Súly lökés: 1. Lend- vai (Nagybaracska). Spartakiád- váltó: 1. Hercegszántó. Nők: 100 m: 1. Pataki (Csátal- ja), 400 m: 1. Pintér (Nagybaracska). Távolugrás: 1, Pataki. Magasugrás: 1—2. Tetingerné (Bács- bokod) és Korsós (N.baracska). Gerelyhajítás: 1. Koch (Nemesnádudvar). Súlylökés: 1. Pintér. Spartakiádváltó: 1. Nagybaracska. Kézilabda: férfiak: 1. Nagy- baraeska. Nők: 1. Tataháza- Röpr labda-, férfiak és nők: 1. Bácsbo- kod Labdarúgás, férfiak: 1. Rém. Kötélhúzás, nők: 1. Rém, férfiak: 1. Nagybaracska. Az összesített pontversenyt Nagybaracska nyerte. Hercegszántó és Tataháza előtt. A félidejéhez érkezett a TE- SZÖV Szövetség Kupa. Jánoshalmán a sportcsarnokban rendezték meg a versenysorozat újabb küzdelmeit. Röplabdában a kalocsai Iszkra Mgtsz női és férficsapata is az élen végzett. A kézilabdázóknál a csávolyi Egyesülés Mgtsz férfi, és a kisszállási Bácska Mgtsz női együttese bizonyult a legjobbnak. Az asztaliteniszezők között mind a férfiaknál és a nőknél a Munkás-Paraszt Tsz nyerte. A kalocsai Iszkra Mgtsz, győzött. A férfi sakkozók csatáját a 'dusnoki versenysorozat június 23—24-én a mélykúti soorttelepen megrendezésre kerülő’ kispályás labdarúgó- tornával és az augusztusi lövészversenyekkel ér véget. £ Az országos II. osztályú csapat- bajnokság tavaszi fordulói után a táblázat végén várhatják az őszi folytatást a megye sakkcsapatai. A keleti csoportban a Kalocsai SE 32,5 ponttal a 13. helyen áll az 53 pontos Kábái Egyetértés és Salgótarjáni Volán mögött. A nyugati csoportban a 67 pontos Postás SE vezeti a mezőnyt, a táblázat második felében pedig csak néhány pontos különbség választja el egymástól a csapatokat: 8. Ságvári Pepsi SE 53,5, 9. Dömsödi Dózsa 53, 10. Komlói Bányász 51,5, 11. Volán-Surján SE 51, 12. Kecskeméti TE 49,5 13. BKV Előre 49. 14. Győri KTMF 47,5 ponttal. Az őszszel sorra kerülő öt fordulóban van még lehetőség a javításra. KAJAK-KENU , A hírügynökségek mostohán kezelték a Nottinghamben, az 1981-es világbajnokság pályáján rendezett r^gyszabású nemzetközi kajak—kenu versenyt. Csak a magyar küldöttség hazaérkezése után derült ki, hogy Sarusiék remekül megállták helyüket, hat számban is győztek, s több értékes helyezéshez jutottak. A világbajnok Sarusi—Hajdú kenupáros mindhárom távon első lett, s a Helyi, Petrovics kajakkettős is két aranyérmet könyvelhetett el. A hatodik elsőség dr. Csépai Dezső nevéhez fűződik. A pontversenyt is Magyarország nyerte (98), Nagy-Britannia (86), Franciaország és az Egyesült Államok (77—77) előtt. \