Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-08 / 106. szám

1984. május 8. 9 PETŐFI NÉPE m 7 SPORT. SPORT - SPORT .SPORT NB II Türelmetlenségére fizetett rá a KSC Jó iramban kezdődött e mér­kőzés. A 13. percben Mózner vég­zett el szabadrúgást a jobb oldb- ■lom. Labdája Mátyás elé került, aki egyből a hálóba lőtte a KSC vezető gólját. 1—0. A 20. percben' Mátyás került kitűnő helyzetbe, teljesen tisztán kilépett a védők közül, és 8 mé­terről a kimozduló László kapus lábát találta el. Hat perccel ké­sőbb Gödör bal 'oldalról küldött beadását Papp 5 méterről fejelte a kapu mellé. A második félidő elején a ha­zaiak kezdeményeztek többet, ám a KSC védői állták a sarat. A 67, percben Papp elcsípett egy lab­dát, teljesen tisztán tört kapura, de 10 méterről mellé lőtt. A 70. percben Mátyás jó hely­zetben az oldalihálót találta el. Tíz perccel a befejezés előtt Czeczon cselezte le magát az alapvonalig, a beadását azonban Mátyás és Papp is elvétette a gólvonal előtt. Már mindenki elkönyvelte a KSC győzelmét, amikor a 92. perc meghozta a hazai csapat egyenlítő gólját. Szöglet után az egymásra — vagy talán már a sípszóra váró KSC-védők között Földi a hálóba fejelt. 1—1. A találkozó úgy indult, hogy a KSC biztos győzelmet arat Sál­gótarjánbam. Ám az első félidő­ben elpuskázott négy óriási gól­helyzet a mérkőzés végén meg­bosszulta magát. Régi igazság, hogy egy labdarúgó-mérkőzés a bírói hármas sápszóig tart... Kitűnt: Erdei, Gugyerás, Hoff­meister, .illetve László, Berlndán. Kerpesits Béla A mérkőzés jegyzőkönyve KECSKEMÉTI SC—SALGÓTARJÁN 1—1 (1—0) Salgótarján, 2000 néző. V: Márton (Mészáros, Dr. Szőke). Kecskeméti SC: Erdei —< Hoffmeister, Gugyerás, Mohovics, Nagy, Supka, Somogyi, Gódor, Mátyás, Papp, Mózner. Edző: Kurucz István. STC: László — Babosán, Kovács I., Juhász, Kalmár, Beri-n- dán, Földi, Bartus, Jónás, Kovács II., Gyöngyösi. Edző: Toldi Miklós. Csere: Jónás helyett Balga a szünetben, Bartus helyett Tóth a 69., Mózner helyett Czeczon a 70., Góidor helyett Molnár a 87. percben. Gólszerző: Mátyás a 13., Földi a 92. percben. Sárga lap: Supka a 11., Kalmár az 50., Nagy az 56. percben Nem sikerült a pontszerzés Keszthelyen az első félóra ki­egyenlített játékkal telt el. Ez­után a hazaiak nagyobb sebesség­re kapcsoltak. A 35. percben Rácz kapott jó labdát a bal oldalon, s a második vonal gólgylrosa 16 méterről lőtt a bal sarokba, 1—0, a Keszthely javára. Még fel sem ocsúdhattak a ba­jai kék-sárgák a kapott gól után, ismét hálójukban volt a labda. Pintér felvágta Halászt a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Major értékesítette, 2—0. öt perccel az első félidő lefú­jása előtt Kardos 18 méteres sza­badrúgását hárította bravúrral a hazai kapus. Fordulás után ismét Rácz ve­szélyeztetett, de ezúttal Farkas a helyén volt. A 66. percben Mor­vái látványos cselek után Pécsi­hez továbbított, aki egyből Eva- nicshoz tálalt. A bajai középpá­lyás nagy gólt lőtt, 2—1. Ezután kis időre úgy tűnt, h^gy kiegyenlíthet a BSK, de a 70. percben eldőlt a mérkőzés. Kiss szerzett labdát a könnyelműskö- dő Szabótól, Halásszal kényszerí­tőzött, majd 5 méterről az üres kapuba helyezett, 3—1. A mérkőzés jegyzőkönyve KESZTHELY—BAJAI iSK 3—1 (2—0) Keszthely, 2800 néző. V: Szabó T. (Radios, Vukmann). Keszthely: Németh Gy. — Kovács L., Németh I., Kanász, Földházi, Major, Torsa, Nagy T.,fKiss, Halász. Edző: Kiss Lász- ’pr-*’ riTOtifflTÍi;-.i . • i • 1-iSiraS- i- , • » • : Bajai SK: Farkas — Turnéi, Szabó, Pintér, Andreidész, Evanics, Morvái, Janicsák, Kardos, Pekker, Pécsi. Edző: Ivanics Tibor. Csere: Kardos helyett Prikidánovics, Pekker helyett Pongó, mindkettő az 56. percben, Torsa helyett Horváth D. a 60. perc­ben. Gólszerző: Rácz a 35. percben, Major (11-esből) a 37., Evanics a 66., Kiss a' 70. pereiben. Sárga lap: Kovács L. a 62. percben. A hátralevő időben a Keszthely támadott többet, de újabb gólt már nem sikerült elérnie. Kitűnt: Halász, Németh Gy., Kovács L., Németh I., Major, il­letve Morvái, Farkas, Evanics. A labdarúgó NB II állása 1. Eg*er 2. Békéscsaba 3. DíMVSC 4. HMiSE 3. Szolnok 6. Siófok* 7. Nagykanizsa 8. B. Vegyész 9. Keszthely 10. 22. sz. Volán 11. Ózd 12. Baja 13. D. Kinizsi 14. KSC 15. Salgótarján 16. Szekszárd •17. So pron 16. KJbancika 19. H. Sz. L, SE 20. G.-MÁVaiG? * = a Siófoktól va. 29 19 5 5 55—28 43 29 16 7 6 66—33 39 29 15 9 5 52—3.1 39 29 Itt, 7 8 36—25 35 23- 12 8 9 53—36 32 29 12 12 5 48'—3.4 32 29 9 12 6 43—48 30 29 12 6 10J 46—46 30 29 10 9 10 40—32 29 29 10 9 ilt) 36—41 29 29 9 9 11 39—49 27 29 9 8 12 48—49 26 29 9 6 12 40—42 26 29 9 8 12 40—56 26 29 6 9 12 34—36 23 29 8 9 12 32—43 25 29 9 7 1'3 26—43 25 29 9 4 16 40—58 22 29 6 8 j1'5 30—45 20 29 4 8 17 30—66 16 büntetőpont levon­Eredknények: Ganz-MÁ VÁG—Nagy­kanizsa 2—2, ózd—Kazincbarcika 0—5, Szolnok—Debreceni Kinizsi 2—0, Szok­szóid—2a. sz. Voláto 2—0, Eger—Sió­fok 3—ti, HMSE—iBakony 3—1, Sop­ron—Bé késcsaha 0—0, DMVSC—H. Szabó L. SE 2—2. TERÜLETI LABDARÚGÓ­BAJNOKSÁG KECSKEMÉTI TE— KISKUNHALASI AC-MEDOSZ 3—3 (1—0) Kecskemét, 700 néző. Vezette: Mol­nár. KTE: Péter — Bedzsmla, Csordás, Virágú, Fürtös, Seres (Soós), Lakatos, Gara (Parti), Halász, Petényi, Feró. Edző: Czilmmenmanm Gyula. KAC-MÉDOSZ: Malek — Balogh, Tápai, Szőke, Alberti, Sz. Kovács, Kö­rösi, Juhász (Giesinger), Csincsák, Szabó, Jójárt (Varga). Edző: Rádi Zol­tán. 40. perc: Az addig jól záró kiskun­halas! védelem megtorpant egy pilla­natra, és Petényi a hosszú sarokba • küldte a labdát. 1—0. ö7. perc: Halasi támadás végén Csin- csák kapott jó Indítást és a kifutó ka­pus mellett egyenlített. 1—I. 70. perc: A csereként beállt Soós futott el a vé­dők mellett és a jobb sarokba lőtt. 2—1. 75. perc: Egy előreivelt labdát Soós ügyesen lekezelt. Három védőt is kicselezett, majd a kapu közepébe gurított. 3—ti. 77. perc: Szabadrúgás­hoz jutott a KAC-iMiEDOSZ. A legurí­tott labdát Szabó félmagasan a hálóba bombázta. 3—2. 87. perc: Szabó indí­totta a lesgyanús helyzetben álló Ba- loghot. A hátvéd középre ívelt. A fel­pattanó labdára Péter kényelmesked­ve indult. Csincsák megelőzte és kö­zelről a hálóba továbbított. 3—3. A gól után reklamált a KTE. A já­tékvezető a partjelző megkérdezése után is gólt ítélt. Csordás tovább rek­lamált, s mivel már volt sárga lapja, a játékvezető kiállította. 98. perc: La­katost durvaságáért állította ki a já­tékvezető. A mérkőzés jóiramú, érdekes játé­kot hozott, A KTE 60 percig jobban játszott. A hajrában nagyon feljött a halasi csapat. Kár, hogy a második halasi gól után elszabadultak az in­dulatok. Kitűnt: Virágh, Petényi, Soós, illetve Alberti, Csincsák, Körösi. Ifjúsági eredmény: KTE—KAC-ME- DOSZ 4—0. Kristóf Tibor LAJOSMIZSE— SZARVAS I—0 (1—0) Lajosmizse, 800 néző. Vezette: Kérdő. Lajosmizse: Kripkó — Mányoki, Csínná, Rózsa, Ábel, Hodérmarszki ((Tóth), Diószegi, Kocsis. Márkli, So- ■ rnogyl (Vajda), Kállai. Edző: Bende József. 1 23. perc: Hodérmarszki beadását a nagy lendülettel érkező Kocsis minta­szerűen fejelte a bal felső sarokba. ,1—0. Az első félidőben nagyjából kiegyen­lített játék folyt, mindkét oldalon ki­hagyott helyzetekkel. A szünet után a Lajosimizse biztosított védekezésből gyors ellentámadásokkal több veszé­lyes helyzetet teremtett. Kitűntek: Kripkó, Rózsa, Kocsis, Kállai, illetve Dürücskőj Bódé. Hiúsági eredmény: Lajosmizse— Szarvas 3—2. HONVÉD KUN BÉLA SE— BÉKÉS I—1 (1—1) Kkfhóiza, 600 néző. Vezette: Szeke­res. Honvéd Kun Béla SE: Csehók — Ézsiás, Kiss, Kurucz, Kárász. (Lipták). Tóth J., Petre, Pásztor (Bognár), Sár­közi, Kemya, Szabó J. Edző: Farkas László. MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG BAJAI TSZ SK—KKFHÁZI SZÖVETKEZETI SE 4—0 (2—0) •Baja-, 300 néző. Veziette: Kulman**** Bajai Tsz SK: Zsitarek — Holczer, Bada, Kisföldi, Vanó, Baross, Tri- polszki, Simon (Szaitz), Gyenei, Móri, (Nagy), Csehók. Edző: Varga Imre. Kkfházi Szövetkezeti SE: Benes — Tótih, Majoros, Horváth, Koczka, Sa~ hin, Varga, Kókai, Vidács, Zs. Juhász, Ajtai. Edző: Vereb István. 7. perc: A nagy lendülettel rohamo­zó bajai csapat Móri lövésével meg- . szerezte a vezetést. 1*0. perc: Csehók erőst lövése kipattant a kapusról és- Móri közelről a hálóba lőtt. 2—0. 58.-perc: Csellók szabadrúgását Bad'a to­vábbította a hálóba. 3«—0. 75. perc: Tri­poli zki állította be a végeredményt. 4—0. Kitűnt: Zsibrek, Holiczér, Móri, illetve Majoros, Sahin, Vidács. Ifjúsági eredmény: Bajai Tsz SK— Kkfházi Szöv. SE 1—<1. TASS—AKASZTÓ 2—0 (1—0) Tassi, 350 néző. Vezette: őrző**** Tass: 'Zstorda — Mauer, Csapiár, 'Henczeg, Rapc&ák, Kecskeméti, Ko­vács,, (Kluka), Kiss, Muhi, Bognár, Kósa. Edző: Nagy Ferenc. Akasztó: Németh — Farkas, Kősze­gi, Suhajda, Kövesi P., Szabó, Kocsis, Pál, (Suba), Tóth L., Tóth J., Klement. Edző: Bókroa Jenő. . Góllszerzo: Muhi, Bognár. Az akasztói csapat kapusa, Németh a 9. pereiben i!i-est hibázott. Kitűnt: Zsorda, Kecskeméti, Kiisis, illetve Kő­szegi, Farkas, Tóth L. Ifjúsági eredmény: Tass—Akasztó 3—3. SOLTVADKERT— KUNSZENTMIKLÓS 3—2 (2—1) Soltvadkert, 500 néző. Vezette: Far­kas**** Soltvadkert: Mayer — Visizkók, Win*- décker, Eifert, Galántai, Erdős, Sörös, Lehr, Szabó, Szűcs, Szekér. Edző: Ta- gai János. Kunszentmiklós: Necsasz — Pozsári, Kiss, Hegedűs, Bakos, Rizman, Bér­ezés, Magyar, Forró, Erdősi, Rohoska. Edző: Dotoos József. A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Mis ke 2. Izsák 3. Harta 4. Kecel §1 Soltvadkert 6. Tass 7. Sükösd 8. Kalocsa 9. Jánoshalma 24 17 12 5 55—2.3 36 24 13 8 3 44'—IL5 34 24 14 4 6 63—30 IS2 24 112 \ 8 4 46—30 32 24 1T 9 4 44—26 31 24 10 6 0 33—27 26 24 10 6 8 29—25 26 24 9 9 7 30—30 25 24 7 8 9 23—33 22 10. Kkfházi Sz. SE 24 7 8 9 .23—313 2)2 24 9 5 10 34—33 21 24 '5 l'O 9 Sll—43 20 24 6 4 1:4 35—51' 16 , 24 4' 7 18 28—49 15 24 3 7 14 .27—54 113 24 12 7,1-5 19—43 Hl A Bajai Tsz SK-tól 11. Bajai Tsz SK* 12, Akasztó 1'3, K ,s z enbmi'klós 14. Kiskőrös l'á. Tiszakécsike 16. Bácsiborsójd 'Megjegyzés í * L ■ I 2 büntetőpont levonva. A tudósításokat Fusch György (Ba­ja), Szabados János (Tas), Dobszai Sándor (Soltvadkert), Varsányi József (Sükösd), Zsuffa Lajos (Tisizakácske), Maráczi László (János'hallm.a), Kőszegi Ferenc (Kalocsa), Király János (Bács- borsód) készítették. összeállította: Szabó Zoltán. Gólszerző: Szűcs 2, (egyet U-esből), Szekér, illetve Forró, Hegedűs lil-es- ből. Kitűnt: Szűcs, illetve Forró, He­gedűs. •Ifjúsági eredmény: Soltvadkert— Kunszentmiklós 3—3. MISKE—SÜKÖSD 2—0 (2—0) Sükösd, 400 néző. vézette: Kazin- czi. *•** Miske: Varga — Baranyai, Hayer- bacher, Dobál, Illés, Bogárdi, Hor­váth A., Hubert, Petrecz, Radics (Hor­váth T.), Kákonyi. Edző: Vattai Csa­ba. Sükösd: Szente — Takács1, La'kner, Lógó A. (Jagicza), Lógó Z., Czeller, Szabó, Várnagy, Radics, Fáncsics, su­dár. Edző: Bujdosó Márton. Gólszerző: Hubert, Horváth A. Ki­tűnt: Illés, Bogárdi, illetve Szabó. Ifjúsági eredímény: Miske—Sükösd 7—0. KECEL—TISZAKÉCSKE 4—1 (3—0) Tiszakécsike, 300 néző. Vezette: Kiss A. ***** Kecel: Bailogh — Lavati, Kecskés, Apró, Benedeczki, Veres, Sendula, Juhász, Szvetnyik, (Prucser), Rácz, Qsászár (Dosapod). Edző: Haszilló Fe- jjapc. Tiszakécsike: Horpácsi — Balog, Sáfrány, Domonics, Pálinkás, Varga B. , Ézsiás, Kráíjer, Kisjuhász dr.„ Bus, Adám, (Tóth). Edző: dr. Kisjuhász Gyula. Gólszerző: Rácz (2), Veres, Szvet­nyik, illetve Domonics. Kitűnt: Rácz, Szvetnyik, Kecskés, Veres, illetve Krá- jer. ' Ifjúsági eredmény: Tiszakéeske— Kecel 5—(1. JÁNOSHALMA—HARTA 1—1 (1—0) Jánoshalma, 300 néző. Vezette: Var­g£*«*** Jánoshalma: Bozsics — Faddi, An- geli, Lilloim, Miskolczi, Adám (Tófh), Agócs, Juhász F., Juhász Z., Karc- hesz, Nagy O. Edző: Mrazek Tibor. Harta: Csima — Tilli, Kiss, Pandúr., Anm.al, Lalpu, Lehoczki, Mikilós, Cse­hi, Sümegi, Bula. Edző: Bleszáíc Sán­dor. iGőlsizeiraő: Juhász F., illetve Miklós. Kitűnt: Bozsics, Juhász F., Kanczhesz, illetve Kiss, Laipu, Miklós. Ifjúsági eredmény: Jánoshalma— Harta 5—d. KALOCSAI SE—KISKOROS I—1 (1—I) Kalocsa,' 608 néző. Vezette: Mátyus. **** Kalocsai Sfe: Niezner — Juhász, (Körmiöczi), Varjú, Tamás, Bajomi, Pécsi (Tóth), Mohácsi dr.., Vén Cs., Illés, Vén E., Mihollcs*. Edző: Farkas Audráls. Kiskőrös: Szentesi — Be&zedics, Dé­nes, Farkas, Lesták, Szadeczki, Juhász, Káli, Bárány, Tóth, (Sárközi), Kat- czenbaóh. Edző: Bláósi Sándor. Gólszerző: Mihollcs, illetve Bárány. Kitűnt 1 Tamás, Miholics, Vén Cs., il­letve Szadeczki, juhász, Tóth. Ifjúsági eredmény: Kalocsa—Kiskő­rös 3—3. IZSÁK—BACSB ORSÓD 3—0 (1—0) Bácsborlsód, 300 néző. Vezette: Lava­Izsák: Antal — Czirkos, Benkő, Bog- dány„ Csl2imadla, Laháth, Nagy K., iMata, Nagy o. (Tóth), Oláh (Áman), Bozsik. Edző: Losanczi László. Bácslborsód: Czlfrai — Mojzes, Füs­tös, Balázs J., Komáromi S., Husztl, (Balázs M.), Hamóczi, Kiss, Lajdi, Ko- rnáromi A., Uher, (Gu/mpl). Edző: Husztl László. Gólszerző: Bozsik 2, Mata. Kitűnt: Bozsi'k, Mata, Nagy K., illetve Cifra, Füstös, Balázs J. Ifjúsági eredmény: Izsák—Báicsbor- sód 5—0. A labdarúgó NB I állása •1. Bip. Honvéd 25 16 5 4 55—21 37 2. U. Dózsa 25 11) 10 4 42—25 32 3. Rába ETO 23 12 7 6 58—48 31 4. Videoton 25 12 5 B 38—25 29 5. Tatabányai 25 m 7 7 35—32 29 6. SZiEOL AK 25 l'O 6 9 36—36 26 7. ZTTE 25 ló 5 10 33—32 25 8. Vasas 25 10 5 10 32—31 25 p Csepel 25 8 8 9 38—33 24 10. Pécs 25 7 10 8 29—22 24 11. MTIK-VM 25 9 6 10 36—40 24 112. Haladás 25 ttO 4 11 25—35 24 13. Ferencváros 25 8 7 10 36—37 23 14. Volán SC 25 5 8 12 34—49 18 15. NYíVSSC 25 6 5 14 26—46 17 16. Diósgyőr .25 2 8 15 13—41 12 Eredmények: Videoton—Honvéd 3—2, Tatab ánya—DVTK 2—1, Rába ETO— Újpest 2—11, FTC—Pécs 1—0, . SZEQL AK—Volán 3—0, Csepel—Nyíregyháza 0—3, Haladás—Zalaegerszeg 2—1, Va­sas—MTTK-VM 1—0. MA: I ÖKÖLVÍVÁS A Magyar ököivfvó Szövetség kihe­lyezett elnökségi ülése: Kecskeméten, a Fémmunkás gyár KlSZ-klubjában, 14 órakor. 713- perc: Petre pontos ■ átadásával Sárközi a félpályáról Indulva, látvá­nyos cselsorozattal egészen a 18-osig jutott, majd nagy nyugalommal gurí­totta. el a labdát a kifutó Győrfi ka­pus mellett. 1—0. 30. perc: Vozár bal­ról a kapu elé emelte a labdát, ahol ■ a teljesen szabadon álló Süli akadály­talanul vette át és a bal alsó sarokba lőtte. 1'—1. Az első félidőben a viharos erejű szél segítségével a vendégcsapat tá­madott többet. A szünet után a szél ereje alábbhagyott, mégis a Honvédl Kun Bála SE rohamozott, de csak két kapufát lőttek. A hajrában a tel­jesen- elfáradt vendégcsapat a megen­gedettnél keményebben játszott és Lipták a kiállítás sorsára jutott. Kitűnt: Sárközi, Ézsiás, Kiss, Bog­nár, Illetve Győnfi, Zsörtíbörgi, Alber­ti, Felegyi. Ifjúsági eredmény: Honvéd Kun Béla SE—Békés 3—0. Farkas Tibor TERÜLETI LABDARUGÓ­BA JiN OK S A G KÖRÖS CSOPORT 1. -DÉLlÉP SC 25 16 3 6 39—48 35 2. BKV Előre 25 10 8 4 53—18 34 3. Gyula 25 12 9 4 44—37 33 4. Békés 25 12 8 5 34—24 32 5. Orosháza 24 Hl1 8 5 29—13 30 6. Lajosmizse 25 10 10 5 32—29 30 7. Szarvas 25 10 8 7 43—21 28 8. Szegedi Dózsa 25 9 10 6 36—25 28 9. KTE .25 9 8 8 42—47 26 10. HKBSE 25 7 8 IM 28—01 22 lit Nagyszénás 25 7 5 13 24—44 19 12. Martfű , 25 4 19 11 27—40 1« 18. Szegedi VBE 25 5 8 11 25—38 13 14. Kiskunhalas 25 5 7 13 28—49 17 16. Szentes 25 5 6 14 15—33 16 18. Határőr D. 2S 4 4 17 27-54- 12 Eredmények: Délép—Gyula 7—0, BKV Előre—SZVSE 5—0, Szegedi Dó­zsa—Határőr Dózsa 4—3, Szentes- Martfű 1—1 Orosháza—Nagyszénás 0—0. TOTÓ A totó 18. heti eredménye . il. Haimburig— Bayern München 2. Frahkfurt—Nürnberg Ä. Dortmund— Miö nchengLadb ac h 4. Düsseldorf—Bremen 5. Fortuna Köln— Saarbrücken 6. Freiburg—Solin gen 7. Biiriminghatm1—Liverpoo 1 6. Coventry—Luton 9. Everton— Manchester United W. Ipswich—Sunderland ll. Leicester—'Nottingham 2—r 1 3—1 1 4—1' 1 3—4 2 1—2 2 2-41 '1 0—0 X 2—2 X ■lr-1 X a:—o 1 2—1 1 112. Nőtt County—Queen’s Park 0—3 i3j. West Haim—Aston Villa 0—l 14. JVest Bromwich—Arsenal 1—3 A Sportfogadási és Lottó Igazgat* sáig közlése szerint a 1®. heti tótó-ny-e reményeik az illeték levonása után következők: 13 plusz: 1 találatos sze vény egy volt, nyereménye 2 59® 344 fc riht; 13 találatot 2-en értek el, nyer< menyük 1299172 forint; a 12 találatc szelvények száma 102, nyeremény 25 4l74 forint, 111 találata« 1í2^l\ fogadc " nial5 volt, nyerem.ényük egyenként 20' forint; a 16 találatosv "szelvények szí ma 11IL77, nyereményük egyénikéi 349 forint. ATLÉTIKA Néhány jó eredmény a megyei döntőn • A kiskunfél­egyházi Vőne- ki három szám­ban is a leg­jobbnak bizo­nyult a megyei döntőn. Ké­pünkön a 800 méter célbaérkezé- sekor látható. (Somos László felv.) A kellemes, szinte nyárias idő­ben megrendezett versenyen több jó eredményt értek el, első­sorban a fiatal korú atléták. Fiú súlylö.késfoen két aranyjelvényes eredményt hitelesített a verseny- bíróság. Takács Ferenc (Kun- szentmiklósi, Damjanich Gimn.) 15,49 m és Farkak Zsolt (Kméti Katona J. Gimn.) 15,44 méter. A továbbjutott csapatok re­mélhetőleg a 'területi bajnoksá­gon való sikeres szereplés után az országos döntőben is jó he­lyezéseket érnek eí. Eredmények; győztesek: leá­nyok, l. korcsoport, egyéni: 100 m: Pataki (III. Béla Gimn-.) 13.3, 200 m: Kovács (Katona J. Gimn.) 29.9, 400 m: .Kovács (KJG) 62.4. 800 m: Hőim (Kmét, Egészség- ügyi), 1500 m: Martonosi (Fran­kel L, G.) 5:31.3. Magasugrás: Nemes (Kmét Kér. és Vlátó) 152 cm. Távol: Deli (Hl. Béla Gimn.) 530 cm. Súlylökés: Berkes (618; Ip. Szakm.) 11.78 m. Diszkosz: Nagy (Berkes F. Közg.) 31,6(2 m. Gerely: Nagy 41,24 m. 4x100 m 1. Katona J. Gimn. 54.6, • 4x400 m 1. Katona J. Gimn. 4:26.9. . II. korcsoport, csapatverseny: 100 gátfutás: 1. Bányai J. Gimn. 20.4 mp. Magasugrás: 1. Móra F. Gimn. 142,0 cm. Távolugrás: 1. Kméti Kér. és Vendéglátó 479,0 cm. Súlylökés: 1. Móra F. Gimn. 966,5 cm. Diszkosz: 1. Móra F. Gimn. 26,35 m. Gerely: 1. Móra F. Gimn. 32,34 m. 4x100 m 1. Bá­nyai J. Gimn. 54.4, 4x400 m 1. Kméti Kér, és Vendégl. 4:20.2, 4x800 m 1. Bányai J. Gimn. 10:24.6. Fiúk, I. korcsoport, egyéni győztesek: 100 m: Túri (Petőfi Gép. Szk.) 11.7 mp, 200 m: Vő- neki (Kfh. Mg. Szaki.) 24.0, 400 m: Vőneki 52.8, 800 m: Vőneki 2:07.6, 1500 m: Dénes (608. Ip. Szkm.) 4:08.2, 3000 m: Dénes 9:00.9. Magasugrás: Fekete (608, Ip. Szkm.) 175 om. Távoil: Rabi (607. Ip. Szm.) 663 cm. Hármas: Rabi 14,34 cm (aranyj.). Súlylö- kés: Németh (Bányai J. Gimn.) 13,39. Diszkosz: Magony (Móra F. Gimn.) 47,24 m. Gerely: Harkai (Petőfi Gép.) 51,70 m. 4x100 m: Petőfi Gép. Szakk. 45.5, 4x400 m: Móra F. Gimn. 3:39.3. II. korcsoport, csapatverseny: 110 gát: 1. 607. Ip. Szán. 19.5 mp. Magasugrás: 1. Katona J. Giimn. 167,5 cm. Távolugrás: 1. Petőfi Gép. Szakk. 577,7 cm. Súlylökés: l. Katona J. Gimn. 12,235 m. Disz­kosz: 1. 607. Ip. Szm. 31,62 m. Gerely: 1. Katona J. Gimn. 44,54 m. 3000 m (csap.) 1. Petőfi Gép. Szakk. 39:96.7 perc. 4x100 m: 1. Petőfi Gép. Szakk. 46.7 mp. 4x400 m: 1. Petőfi Gép. Szakk. 3:42.8 perc. CSELGÁNCS EB A vert mezőnyben... Megkülönböztetett figyelemmel tekintettünk a Liege-ben rende­zett cselgáncsozó kontinensviadal elé, hiszen Bács-Kiskun megye sportját hárman is képviselték ott. Szabó Miklós és E. Kovács Károly a KSC-ből, Tamás László pedig a BSK-ból került be a ma­gyar csapatba. Mint a szakveze­tők elmondták, egy kiemelkedően jó eredménnyel még a Los Ange­lesbe utazó csapatba is be lehe­tett Volna jutniuk. Nos, ez talán az ezüstérmet nyert Fogarasinak sikerülhet, a többieknek aligha. Mint arról már beszámoltunk, Szabó Miklós három győzelem és két vereség után maradt helyezetlen, Tamás pedig két sikertelen mérkőzés után- búcsúzott a további küzdel- .mektől. Az utolsó versenynapon lépett tatamira E. Kovács Károly az ab­szolút kategóriában. Ismét bebi­zonyosodott, hogy számára ez túl nehéz súlycsoport. Először a szov­jetek VB-ezüstérmese, Vericsev ellen vesztett, majd a vigaszágon a román Cioc is legyőzte. így a kecskeméti fiú is helyezetlen ma­radt. Az EB nyertesei: Párisi Ale­xandre (Franciaország), Tlecseri, Pesznyak', Namgalauri (Szovjet­unió), Adams (Anglia), Axel Van der Groebben, Neureuther (NSZK). VÍZILABDA A vártnál nehezebb győzelem. Kecskeméti Vízmű SC— Ybl Miklós Főiskola 10—7 (2—3, 2—2, 3—2, 3—0) Bp., Komjádi-uszoda. Vezette: Császár, Juhász K. KVSC: Németh — Király (1), Marton (2), Nagypál (2), Hegedűs (2), Simon, Jenei. Csere: Benda, Csillag, Nagy I. (3). A lelkesen és stílusosan játszó fővárosiak el­len két negyeden át csak vergő­dött a pontatlanul játszó és sok helyzetet kihagyó kecskeméti csa­pat. A mérkőzés második felében a jobb erőnlét döntött a Vízmű javára. Kitűnt: Király, Nagypál, Hegedűs. KOSÁRLABDA Jó folytatás a Felszabadulási Kupában Kecskeméti SC— SZEOL AK 80—56 (42—28) Kecskemét, vezette: Szász,* Hal­mos; KSC: Hegedűs (22), Sütő (9), Kovács (6), Fück (6), Krimin (2). Csere: Némediné, Kalocsa (2), Farkas A. (21), Farkas I., Pásztor. Edző: Király Sándor. A lendületesen és jól játszó kecskeméti csapat már a mérkő­zés elején komoly előnyre tett szert és végig biztosan vezetve nyerte a mérkőzést. Kitűnt: Sütő, Fück, Hegedűs, illetve Bánszki (10), Csonka (10).' Santiago de Cubában és Havan­nában folytatták a női kosárlab­dázók olimpiai selejtező tornáját. A magyar válogatott az első napi svédek elleni győzelem után a második fordulóban Lengyelor­szág ellen lépett pályára, és ki­tűnő játékkal 75:65 (38:22) arányú győzelmet aratott. I Az A-csoport másik mérkőzé­sén: Ausztrália—Dominikai Köz­társaság 90:63 (47:37). AZ ALLAS 1. Ausztrália ä pont (161:110) 2. Magyarország 4 (153:181) 3. Lengyelország 0 4. Svédország 0 5. Dominikái Köztársaság o Fogathajtó VB-előzetes Hak évvel a Kecskeméten ren­dezett fogathajtó VB után ismét hazánk kapta a rangos esemény lebonyolításának jogát. A Szilvás­várad környékén sorra kerülő verseny készülődéséről táiékoz- tatták a szervezők az újságírókat hétfőn. Az augusztus 17-én kez­dődő versenyre jól halad a fel­készülése a magyar csapatnak, amelynek tagja a kecskeméti Fü- löp és Muity, valamint a félegy­házi Juhász és Bálint is. A ver­senyzők és a szakvezetők vélemé­nye szerint a válogatott megis­mételheti a hat évvel ezelőtti si­kert, az egyéni és a csapat-arany- ermet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom