Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-30 / 125. szám
Százhetven évvel ezelőtt, 1814. május 30- án született, és 62 éves korában, 1876-ban halt meg Mihail Bakunyin orosz forra- dalmár, az anarchizmus ideológusa. Már l$40-től Nyugat-Európában tevékenykedett. 1848 júniusában részt vett a prágai szláv kongresszuson, s a prágai felkelésben. 1849 májusában a drezdai ■felkelés egyik vezetője volt. Ezért bebörtönözték, majd 1851-ben átadták a cári hatóságoknak, amelyek Szibériába száműzték. Onnan 1861-ben megszökött, s ettől kezdve élete végéig 'Nyugat-Európában élt. Részt vett az I. Itni- ternacionálé harcaiban, amely végül is anarchista nézetei Imiatt őt és szervezetét kizárta. Káros nézetei azonban tovább éltek > az anarchista mozgalomban. ' Az anarchizmusnak fez a vállfája volt a tudományos szocializmus elterjedésének legfőbb |gátja az I. Internacionálé korszakában. Bakunyin és hívei tagadták bármely állam szükségességét, s ellenezték a proletárpártok megalakítását. Elvetették a ' proletárforradalmat, mivel a forradalom fő erejét a parasztságban és a proletariátus deklasszált rétegeiben látták. A bakunyinizmus főként Svájcban, s az iparilag kevéssé fejlett Olaszországban, Spanyolországban, ‘ Dél-Franciaor- szágban terjedt él, de hatással volt tíz oroszországi * narodnyik mozgalomra is. Május 30-án, szerdán ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18 órakor: Pedagógusklub — nyitott klubnaip. Tamási Áron: ÉNEKES MADAR. A lakiteleki irodalmi színpad előadása. Előzetes Május 31-én, csütörtökön 19 órakor Verdi: Don Carlos. Operabérlet, belépődíjas. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 óraikor: A PAP, A KURTIZÁN ÉS A MAGÁNYOS HŐS. Amerikai fiion. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órajkor: BOMBANö. Amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: FILMMÚZEUM. BORSALI- NO. Francia film. Mesemozi: háromnegyed .6 órakor: VÜK. Magyar mesefilm. A 'Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 árakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Sz., magyar film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnaip. ' KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GRACS-FIVÉREK. Sz., mlb„ szovjet bűnügy! film. TISZAKÉCSKE Művelödésiház-mozi: 8 órakor. SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBB. Sz., mb., francia film. KIÁLLÍTÁS AZ SZMT SZÉKHÁZÁBAN Az NDK tájain A Havel folyó, Rostock, a thüringiad táj, a lipcsei vásárváros, a berlini tavaik vidéke, Szász-Svájc — és sorolhatnánk, mi minden érdekes, színes látnivalót kínál az NDK, amely az idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyitották meg 'tegnap az SZMT (kecskeméti, Kisfaludy utcai) székiházában azt a kiállítást, amelyet a Reisebüro der DDR és az IBUSZ szervezett. Mint Kucsora József, az IBUSZ Bács-iKiskun megyei irodaigazgatója elmondta, történelmi áttekintés is ez a tárlat. Tíz éve annak, hogy — a nagy érdeklődésre való tekintettel — először indítottak különvonatot a Német Demokratikus Köztársaságba. Az idén — az NDK utazási napok idejére — is hirdettek kedvezményes programokat. A két ország népeinek barátságát jelzi az is — mint hallhattuk Wolfgang Johntól, a Reisebüro magyarországi képviseletének igazgatójától —, hogy az elmúlt évben 75 ezer NDK-állampolgár járt hazánkban, és csak az IBUSZ áltál szervezett programok keretében tizenhétezren utaztak az NDK-ba. Az évforduló alkalmából különösen a családosoknak ajánlanak olcsó autós, motoros turistautakat; három-, ötszemélyes faházakban, a tavak mellett kellemes kikapcsolódást ígérnek. Az NDK nevezetességeit bemutató tárlatot június 7-ig nézhetik meg az érdeklődők, akik a helyszínen színes prospektusokat és programajánlatokat is kapnak. P. S. Bébiételek Kecskemétről A Kecskeméti Konzervgyárban ma már 37-féle zöldség-, gyümölcs- és húsalapanyagú bébiételt, valamint hatféle italt készítenek!. Újabban a hallal ízesített pürék gyártását kezdték meg. A korszerű üzem automatizált gépsorain naponta százezer üveg ételt, illetve Italt tudnak előállítani. Ez a mennyiség teljes egészében kielégíti a hazai szükségletet. Szellemi termékek árjegyzéke Érdekes árjegyzéket jelentet meg a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat, amely a korábbi hasonló feladatkörű kutatóintézet jogutódaként működik. Kiadja a tudományos munkáknak azt az árjegyzékét, amely az eredmények és a várha_ tó haszon ismertetésén túl a felhasználók — gazdaságok, vállalatok, intézmények stb. — anyagi hozzájárulásának pontos mértékét is tartalmazza. A korábbi kutatóintézetben 15 év alatt 320 olyan tudományos eredmény született, amelyet hivatalosan elfogadtak, ám csak kis részüket sikerült átvinni a gyakorlatba. Egyelőre 30 témát részesítenek előnyben, s ezeket teszik az intézet — úgymond — árujává. A programok nemcsak Szembetűnővé vált a levóltetű- fertőzés erősödése. Telepeik a kiskertekben sokfelé szinte beborítják a rózsabimbókat, s más növények különböző részeit. Általában a virágzatokon, bimbókon és a legfiatalabb, kis levélkéken van a legtöbb belőlük. A fertőzés erősségét bizonyítja, hogy már nemcsak a máskor is., töibbé-kevésbé fertőzött cseresznye-, illetve őszibarackfák, vagy a ribiszke levéltetves, hanem a tetvéktől egyébként kevésbé szenvedő növények, például a paradicsom kiültetett palántái is egyre erősebben fertőződnek. Ugyanakkor nagy számban észlelni a szárnyas alakok megjelenését, ami azt jelenti, hogy hamarosan tömeges vándorlás, úgynevezett migráció kezdődik, amely a fertőzöttség további erőInterfóruixi ’84 Május 30. és június 5. között rendezik meg Keszthelyen a VI. Interfórum-fesztivált. Ezen 17 ország 22 művésze vesz részt, közöttük számos nemzetközi zenei verseny győztese. Az Interfóru- mofc célja, hogy a kiemelkedő tehetségű fiatal külföldi művészeket bemutassa a hazai közönségnek, valamint a pályakezdő magyar fiatalokat hozzásegítse, hogy külföldön is megismerjék őket. egy-agy jó megoldást tartalmaznak, hanem az alkalmazási mód. szerek és feltételék egész láncolatát. Ez azt jelenti, hogy a vállalat nemcsak az új fajtákat, illetve azok egész sorát ajánlja megfelelő összegért, hanem a termesztési technológiát is, valamint eddig általánosan nem ismert újszerű fogásait. Az árjegyzék azonban nem min. den; a vállalat a kutatási eredmények kivitelezésében haszon- szerzési szerződés alapján hajlandó részt venni. Ennek lényege: a vállalati „honorárium” nagyobbik részét utólag kell a felhasználónak kifizetnie, amikor már megmutatkozott az eredmény, és lemérhető az új módszer bevezetésének gyakorlati haszna. södését, még általánosabb elterjedését fogja kiváltani. Sőt, a piciny levéltetvek hatalmas számban repülő tömegei 1—2 héten bélül várhatóan még a városokban is feltűnnek majd átvonulásuk közben. A levéltetvek fellépését ezért most a kiskertekben nagyon komolyan. kell venni. Ahol elmulasztják a fertőzöttség felderítését és a védekezést, az érzékeny kultúrák sokat szenvednek majd a kártételüktől. Most főleg a nedvességkedvelő növényibetegsé- gek, a peronoszpóra-félék és a varasodás erősödő megjelenésére hívják fel a figyelmet a szakemberek, ami gyümölcsféléken (alma, körte), szőlőn és zöldségfélén (hagyma, borsó) is veszélyt okoz, védekezést kíván. A fesztiválon hazánkat Székely István zongoraművész, Dénes Zsuzsa operaénekes, Spányi Miklós csembalóművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, és a Capella Savariia szombathelyi kamara- együttes képviseli. Újdonság lesz, hogy a hazánkban már tért hódított régi zene is helyet kap a Capella Savaria és Spányi Miklós révén. Gyermeknapi üröm Kecskéméiről, a Széchenyi sétány 6. szám alól Senyánszki Imréné több szülőtársa nevében csalódott hangsú levelet írt szer_ kesztőségünknek. Az történt, hogy a KONZUM Kereskedelmi Vállalat gyér. meknap i vetélkedőjén, amelyet vasárnap délelőtt hirdettek meg a széahenyi- városi posta előtt, csak 5— 6 éves gyerekeik vehettek részt. A nagyobbakat, a 7—10 éveseiket, akik neun kis örömmel készülőditek erre az alkalomra, a szervezők nem engedték indulni az 'ügyességi játékokon. „Nem hiszem — írja olvasónk —, hogy az 50—ilOO papírsapka, amennyivel esetleg több kellett volna a nyertes, idősebb (?) kor- osztálybeliek jutalmazására, oly sokba került volna a vállalatnak”v Mint vélékgdiiek erről a’ KONZUM-nái? Az igazgatóhelyettes szerint a szóban forgó helyen azért fogadtak csak 5—6 éveseket, mart a nagyobbak szá_ mára máshol, más csoportban rendeztek versenyt. A vállalat két ' dolgozójának volt a feladata a vetélkedő vezeitése, és mint min; den nagyobb rendezvényen — hangzott a válasz —, itt is előfordulhatott, hogy nem mindenki volt elégedett. A vetélkedő egyébként is — úgymond — ingyenes juttatás volt. A rendezők pedig nem pedagógusok, hanem kereskedők. Megjegyzésünk: az ügyes, ségi játékok színhelyéről eltanácsolt hét—'tíz évesek pedig vásárlók lesznek, akik azt szeretnék, hogy egy helyen szolgálják ki őket. S joggal ragaszkodnak hozzá1, hogy az ilyen vetélkedőkön korkülönbség nélkül egyenlő esély- lyel indulhassanak. A máskülönben jól sikerült gyermeknapi rendezvényhez szolgáljon ennyi tanulságul! K—1 Növényvédelmi előrejelzés Virágzó árvalányhaj A védett területeken, főként a Kiskunsági Nemzeti Parkban különösen nagy tömegben pompázik ez a hazánkban kedvelt növény. Kerekegyháza, Hetényegy- háza, Kunadacs és Fülöpháza környékén ezüstösen csillognak tőle a napsütötte réték és erdei tisztások. Az árvalányhaj egyébként ilyenkor a legszebb, később, teljes virágzásakor már „gyapjasodnak” a szálai, amelyek vitorlául szolgálnak a szél szárnyán utazó magjának. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, május 29-i szám: Hírek. (Nagy volt az érdeklődés a borbáspusztai lovasnapokon.) Magyar Hírlap, május 29-i szám: Vödrös Attila: Fajszról nem vándorolnak el. (A fajszi Kék Duna Tsz és a község kapcsolata.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Vendéglő Kurjantó-pusztán Ittasan fának ütközött a motoros A Tázlár és Bocsa közötti -földúton, május 27-én Lázár András 49 éves egyéni gazdálkodó (Tázlár, Kecskeméti út 40. sz.) személygépkocsijával Tázlár felől Bocsa irányába közlekedett. Figyelmetlen volt: útkereszteződésben nem adott elsőbbséget az ott áthaladó oldaíkocsis motorkerékpárnak. Összeütköztek, s a motoros, Font Gábor 53 éves állatforgalmi felvásárló (Bócsa, Ady Endre út 56. sz.) súlyos, utasa pe- dig könnyű sérülést szenvedett. Ugyancsak május 27-én, Kiskunfélegyháza külterületén, Tóth Erftő .23 éves hegesztő (Kiskunfélegyháza, Héderi A. u. 14. sz.) ittasan vezette motorkerékpárját. Körülbelül 100 km/óra sebesség- - gél száguldott, rosszul vett egy balra ívelő kanyart, kisodródott,^ és fának 'ütközött. Tóth Ernő és utasa súlyosan mégsérült. Az anyagi kár mintegy 10 ezer forint. Baja belterületén május 28-án Molnár József 78 éves nyugdíjas (iBaja, Dózsa György út 1. sz.) körültekintés nélkül lépett az 'úttestre, és összeütközött egy kerékpárossal, Percei Lajos 38 éves hegesztővel (Baja, Dankó u. 34. sz.). A kerékpáros olyan szerencsétlenül vágódott el, hogy súlyos sérüléssel kórházba kellett szállítani. , A napokban nyílt meg Kur- jan tó-puszta határában — az 52-es főútvonal mentén — a külsőleg és belsőleg is tetszetős Vadásztanya étterem. A létesítmény tulajdonosai '— Fekete László és Csernák László — nemcsak azokra gondoltak, akik náluk ebédelnek \ vagy vacsoráznak: a vendéglátóegység mellett, egészségügyi helyiség és jóízű kút- víz is szolgálja a tágas parkírozóban megpihenő utasokat. HÍREK • HÍREK SZERTEFOSZLOTT AZ ÁLOM... Az országban sokan velem együtt számolják a napokat az üdülés kezdetéig. Ilyenkor már több ezren szeretnénk megtolni az idő szekerét. Lapunk tegnapi számában egy pillanatra teljesült álmunk: a „fej” alatti dátum június végét jelzett. Hiszen akkor én szabadságon vagyok! Felugrottam az ágyból és elkezdtem csomagolni. E tevékenységem közben megakadt a szemem a Színes, vidám gyermeknap című cikken. Elállt a szívverésem is. Gyorsan megnéztem naptári részt, ahol minden kétséget eloszlatva ez állt: 1984. május 29. kedd. Kipakoltam az utazótáskámból és beballagtam a munkahelyemre, hiszen az egész csak»,nyomdásztréfa” volt... NAPTÁR 1964. május 30. szerda Névnap: Janka Napkelte: 4 óra 52 perc Napnyugta: .20 óra 32 perc Holdkelte: 4 óra 4*0 perc Holdnyugta: 20 óra'311 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Május 28-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 16,7 (az 50 éves átlag 17,8) a legmagasabb hőmérséklet 20,3 Celsius-fok volt, a nap 4,1 órán át sütött, 0,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 15,3, 14 órakor 20,4 Ceisius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,9, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1007,8 millibar (emelkedő) volt. Május 28-án, Baján a közép-1 bőmérséklet 16,5 (az 50 éves átlag 18,1) a legmagasabb hőmérséklet 20,5 Celsius-fok volt, a nap 6,91 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 13,4, 14 órakor 22,2 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,2 millibar (emelkedő) volt. — Tisza-parti lakoma. Gazdagon terített asztalt jelent ezekben a napokban a Tisza hullámtere a különféle madaraknak. Az utóbbi napokban levonult áradás nyomában visszamaradt iszapban a kérészek és egyéb rovarok, lárvák megszámlálhatatlan tömege rejtőzik. A csak ritkán kínálkozó lakoma lehetőségét elsőként a helyi lakók — a parti fecskék — fedezték fel. Nem sokkal később városi rokonaik, a molnárfecskék is tudomást szereztek a bőségesen terített asztalról, s aztán a környék összes rovarokkal táplálkozó madarai. — RADNÓTI-PÁLY AZAT. Holnap kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban annak a grafikai, pályázatnak az anyagából, amelyet Radnóti Miklós születésének 75. évfordulója alkalmából hirdettek meg. A kiállításon 31 alkotó 45 müvét mutatják be, a grafikai alkotások túlnyomó többsége Radmóti-vers illusztrációja. — Balesetveszélyes akváriummelegítők. A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet állásfoglalása alapján a KERMI megtiltotta a pécsi AKQATHERM GMK Tro-pic akvárium-melegítőjének árusítását. A KERMI felhívja a forgalomba hozó kereskedelmi vállalatokat,, hogy a balesetveszélyes akvárium-melegítők árusítását haladéktalanul szüntessék meg, és a vásárlókat, a már eladott termék visszavételével kártalanítsák. 0 — GYULÁN TÖLTÖTTE A HÉTFŐT a kecskeméti Szakszervezeti Nyugdíjasklub negyvenöt tagja, akiket a Magyar—Szovjet Barátság Tsz vitt el autóbusszal a Békés megyei városba. A kirándulók \ ellátogatták a gyógyfürdőbe. Délután, kihasználva a jó időt, a fürdő napsütötte kertjében pihentek. — Kiskunhalasiak a békéért. A kiskunhalasi Kobay János gyógyszertár 1977-ben alakult szocialista brigádja az Országos Béketanácstól a napokban vette át azt az elismerő oklevelet, amelyet a békemozgalomban végzett munkájáért kapott meg. — KGST-tanácskozás. Tegnap Siófokon megkezdődött a KGST belkereskedelmi számítástechnikai munkacsoport 9. ülése. A háromnapos tanácskozáson az európai KGST-országok és Kuba kereskedelmi és számítástechnikai szakémberei megvitatják az egységes árumegjelölési rendszerek kidolgozásának, valamint az automatizálj adatfeldolgozási módszerek bevezetésének lehetőségeit. — Gyógyászati segédeszközök. A kecskeméti szakorvosi rendelő- intézetben (Komszomol tér 7.) június elsejétől gyógyászati segédeszközöket is forgalmaznak. Az új egység nyitvatartása naponta 9—13 és 13.30—17 óra között, pénteken 9—13 óráig. MŰVELTSÉG — Olvastam az új novelládat. Érdekelne, ki trta meg helyetted! — És te kit kértél , meg, hogy olvassa fel neked? — Gépkocsi-nyereménybetét- könyvek sorsolása. Az Országos Takarékpénztár holnap Budapesten rendezi meg a gépkocsi-nye- reménybetétkönyvék idei második, sorrendben 92.* sorsolását. A sorsoláson az 1984. január 31-ig, váltott és 1984. április 30-án még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gépkocsi-nyereménybe- tétkönyvek vesznek részt. A sorsolás összesített eredményeit a június 5-i lapok közük. A hivatalos nyereményjegyzék június 6-án jelenik meg. — PÉCS NYÁRI PROGRAMJA. Pécs az idei nyáron is változatos kulturális programot kínál az odalátogatóknak és az ottlakóknak. Több országos és nemzetközi jellegű rendezvénynek ad otthont június—júliusban és augusztusban a mecsekaljai város. A programból kiemelkedik a nyári színház nyolcadik évadja. Június 20. és július 27. között negyvenkét előadást — tizenkét- féle produkciót — láthat majd a közönség. Három nemzetközi kulturális■ esemény gazdagítja a pécsi nyár programját: az ifjúsági zenei tábor, a grafikai tárlat, és iá ,!Népek barátsága’’ nyári egyetem. — Zöldségellátásról. Az ország zöldség-gyümölcs ellátása szempontjából elsőrendűen fontos Heves megyében befejezték a tavaszi palántázást. A nagyüzemekben és a velük együttműködő háztáji gazdaságokban együttesen több mint négyezer hektáron körülbelül százmillió palántát ültettek el. A nagyüzemek és a háztáji között tovább folytatódott' a gépesíthető - művelésű és a kézimunka-igényes növények termelésének megoszlása. — Fiatalok és a nők helyzete. Orgovány lakossága 4200, egyhar- mada 35 éven aluli. Átlagban 4000 forintot keresnek. Lakásépítésük megkönnyítésére tavaly 54 telket alakított át a községi tanács házhellyé. A női munka megkönnyítésére javították a kereskedelmi ellátást és új munkahelyeket létesítettek. A közétkeztetés javítását úgy oldották meg, hogy a UNIVER Áfész helyi éttermét korszerűsítették. £ Holnapi lapszámunkból Hová tűnt a krumpli? — ezt kérdezte munkatársunk — egy kis piaci szemlét követően — a Bács-Kiskun megyei ZÖLDÉRT Vállalat igazgatójától. A 'válasz lapunk negyedik oldalán olvasható, ahol jelentkezünk az Irányjelzővel is. Hunyadivárosi panaszok; mit írt negyven éve a Kecskeméti Lapok; a planetárium egy esztendeje; lakáshírek, s egyéb közérdekű információk az 5. oldalon található | Megyeszékhely összeállítás- * ban. MHHgjffl , jSSS ■ “ ■H PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyéi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 ■ Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400v— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István ■' Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. ipppgpp ....I ,1,111-1 i i