Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-30 / 125. szám

1984. május 30. • PETŐFI NEPE • 8 ÜNNEPI KÖNYVHÉT ’84 A számok borzasztóan tet- szetősek! 1945-ben 1609-féle, tavaly pedig 26 624-féle ki­advány jelent meg Magyarországon. Egyedül a könyvhéten 130 újdonságot kínálnak. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat — a vidék legnagyobb terjesztője — a legutóbbi tíz évben megtízszerezte forgalmát. Május 25-én, reggel 8-kor kezdték árulni a könyvheti köteteket, délre — a hivatalos megnyitó idejére — már húszra nőtt a hiánycikkek száma, estére meghaladta a harmincat; vasárnap délelőtt a kecske­méti főtéren már csaM elvétve lehetett találni egyáltalán valamit. Teljesült a hajdani vágy? Olvasó nemzet lettünk? Olvasó nemzet vagyunk? Nagyné Tóth Mária a megye legnagyobb forgalmú — tavaly több mint 15 millió forintos — boltjának a vezetője. — Merényit ér anyagilag a könyvhét? — Sokat: fél havi bevételt hoz. — És egyébként? — Ünnep az olvasóknak, meg ünnep a szakmának — annak ellenére, hogy a könyvpiacon is egyre nehezebb eladni, tehát leg­alább a törzsvevőket meg kelle­ne tudni tartani. — Miért mondja feltételes módban? — öt éve még legalább három napig kitartottak az újdonságok. Tavaly nyitás után egy óráig. Az idén? Az összvállalati példány­szám két millióval kevesebb az igenyeltnél. — Mit jelent ez itt, a kecske­méti Szabadság téren, a Katona József nevét viselő boltban? — Most, amikor beszélgetünk, még nem kezdődött meg a könyv­hét, de már látható, hogy még törzsvevők is hoppon maradnak. Bárczyból 45 jött, 400-at két óra alatt elvinnének. Moldovából 250, legalább 600 kellene — so­roljam tovább? Előre ítélkeznek minden könyv sorsáról, ,amikor eldöntik a példányszámát. Ve­, vőink egy igen nagy része csak ilyenkor vásárol, tapasztalataiból az egész könyvkiadást ítéli meg. — E tapasztalatok zsebbe vágó legfontosabbika: drágul a könyv. — Drágul bizony. Az alkalmi vevőket ez alaposan el. is ijeszti; a törzsvevők igyékeznek legalább annyit költeni, mint eddig. — ön is törzsvevő? — Hát persze, és nem nagyon hiszem, hogy találna könyvesbol- tost, aki nem az. — Sokat költ könyvre? — Jaj, nagyon sokat, csak könyvcsekkre havi ötszázat fize­tek, otthon nem is férünk már, nemrég apáméknál kaptunk egy kis szobát, ahová elhordhatjuk a könyveket. A gárda 9 tagú: Marika vezető­társa Gebeiné Miklós Erzsébet, heten — Baán Sándomé, Vincze Kálmánná, Pólyák Ilona, Wirtné Mészáros Ágnes, Adaroik Györ­gyi, Székhelyiné Bakos Erika és Héjjasné Alker Katalin — eladók. 1984-ben félmillióval többet kell forgalmazniuk, mint tavaly. „Re­méljük”, „éppen hogy” — mond­ják, amikor szóba kerül a terv. Igazi könyvkereskedő a cím­lapról megmondja, kapós lesz-e az újdonság. A befutott szerző maga garancia a sikerre, máskor a téma ígér szenzációt. Az ideá­lis vevő „címet” keres (a szak­mában a „cím” jelenti „a” köny­vet), de nem tartják szakmabeli­nek, aki nem örül a rejtvények­nek. „A borítólapján valamilyen madár van”. „István vagy Lajos a szerző keresztneve”. „Három szó a cím” — ezek egyszerű ese­tek, ennyiből gyerekjáték kita­lálni, miről van szó. Az ideális vevő — a törzsvevő. Messziről, (Látásból megismerni, abból is, ahogy bemegy a boltba. Tudja, mit, hol keressen, kereszt­nevén szólítja az eladót, aki — ez a legtermészetesebb! — isme­ri ízlését, s kérés nélkül is félre­rak az újdonságból. A törzsvevők, még ha személy szerint gyakran nem is ismerik egymást, külön kasztba tartoznak — és ezen sincs semmi csodál­koznivaló. Amint félszavakból értik egymást rosszul világított autóalkatrész-boltok törzslátoga­tói, HI-FL-szerelmesek, gyümolcs- riemesítő kertészek, otthoni ezer­mesterek, hasonlóképpen meg­van a külön nyelvük az Olva­sóknak is. Megállni — jó két lépésnyi tá­volságra, hogy legyen hely a te­kintet körbefuttatására — a könyvespolc előtt, felmérni, hogy mije van (s főleg: mije nincs) a másiknak, címeket, szerzőket, részleteket említeni, folytátni, kiegészíteni: nincs ennél jobb szórakozása a könyvbarátnak. ök nem szerepelnék a statisz­tikákban. A statisztikának nincs olyan rubrikája, amelyik elárulná: Bruncsák András osztályvezető kórházi főorvos kora reggel — nyitáskor — végigböngészi a Ka­tona József könyvesbolt polcait, majd átgyalogol a — százötven méterre lévő — Jókai Mór köny­vesboltba, s mindkét' üzletbe dél­után is benéz. (Mindennap. Ben­ne lehet a kartotékokban, hogy Paál Elemér, a B ács-K iskun me­gyei Rendőr-főkapitányság élet- • védelmi alosztályának vezetője hány emberölés tettesét csípte fülön; hogy az állam és jogtudo­mányok doktora, őrnagy. Van-e lap, amelyre azt jegyezték volna fel: percre pontosan tudja a Bis­marck csatahajó elsüllyesztésének idejét? Ezervalahány könyve a tény- és memoárirodalom leg­jobbjainak gyűjteménye — külö­nös módon (?) a krimit nem sze­reti ... Milyen felmérésből de­rülnie az ki, hogy Paskuj Iván fényképésznek KiSkunmajsán a lakásán úgy 8—10 ezer kötetes a könyvtára? Pedig emiatt ért­hető csak, hogy miért látni ott a Majsától hét határra rendezett irodalmi esten. — Számomra létkérdés az ol- 'vasás — mondja. Krúdy, Gárdo­nyi, Thomas Mann, Robert Mer­le a kedvence, „mellesleg” érdek­li a repülés (lásd: külön polcok a szobában), de a legeslegjellem­zőbb az, amit az obiigát kérdés­re: hány könyvet vinne magával egy lakatlan szigetre — vág rá: — Hányat lehet vinni? — kér­dezi. Könnyű a dolga, helyzeti elő­nye van annak, aki olyan helyen él, ahol könyvesbolt működik. Bizományosok próbálják elvinni az újdonságokat oda, ahol üzlet nincs. Golovics Ilona, az Olym- pos Kft üzemgazdásza Nyárlőrin- cea terjesztő, a könyvhét nyitá­nyakor jó munkájáért jutalmat kapott. Tavaly 130 ezer forint áru könyvet és 30 ezer forint értékű lemezt adott el, legtöbbjét kollé­ganőinek: bérelszámolóknak, ad­minisztrátoroknak. Fájlalja, hogy ’nem tud ífetőüt szerezni.. hogy nincs elég szakácskönyv, hogy már réges-rég elfogyott Zilahy Halálos tavasza, Két fogolya, Szilvási bármelyik könyve, Nem agitál különösebben senkit sem, mégis, amint megjön a szállít­mány, elfogy. Mi sem természete­sebb, hogy maga is könyvfaló: ki árusa, „fertőzöttje” is annak ... A Művelt Nép hét Bács-Kis- kun megyei üzlete — hangleme­zek nélkül — 40 millió 135 ezer forintot forgalmazott. A szövet­kezeti boltokban 63 millió 521 ezer forint értékű könyvet vásá­roltak. Dr. Sántha Józsefné, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal me­gyei igazgatósága tájékoztatási osztályának vezetője arra a kér­désre próbál meg válaszolni, mi­hez mérjük ezeket a milliókat. — 1982-ben három dél-alföldi megyében — Bács-Kiskunban, Csongrádiban és Békésben — reprezentatív megfigyelés kere­tében mértük fel az egyes ház­tartások kiadásait. Eszerint 1982- ben könyvre a munkások szemé­lyenként 80,45 forintot költöttek (összes bevételűk 40 673 Ft). A szövetkezeti paraszt 52,26 Ft-ot (bevétele 50 588 Ft), a kettős jö­vedelmű 50,82 Ft-ot (bevétele 48 598 Ft), az értelmiségi 306,51 Ft-ot (bevétele 50 484 Ft), az in­aktív — nem kereső — 33,50 Ft- ot ;(évi bevétele 37 494 Ft). Az országos adatok? Munkás 107 Ft, szövetkezeti paraszt 67 Ft, kettős jövedelmű 45 Ft, szellemi 323 Ft, inaktív 65 Ft. Az országos felmérésből tudjuk: a munkások — például — évenként és fejen­ként kávéra 705, teára 19, üdítő italra 226, szeszre 1691, dohányra 727 forintot költöttek 1982-ben. (Könyvre, emlékeznek, 107-et.) Az értelmiségiek 1982-ben fejen­ként 828 forintért kávéztak, 32- ért teáztak, 250-ért vettek üdítő italt, 1500-ért szeszt, 646-ért do­hányt. (323-ért könyvet.) Évi egy könyv. Ennyit vesznek a még — vagy már — nem keresők. Két év alatt három könyv. Ennyit a parasztok, a kettős jö­vedelműek. A munkások két könyvet. Nyolc-kilenc könyv: az értel­miségiek évi fogyasztása sem éri el a tizet. Listás vevők: kuriózumok. Nem az átlagot jelképezik. Jó volna, szép volna, ha igaz volna: divat „méterre venni” a könyvet. Nem divat, centire sem. Ballantines-t divat venni, vinni (és inni). A százforintos könyv- utalványt (ajándék!) hatvanért cserélik pénzre. Igazság: nem föltétlenül az a legértékesebb ember,^.akjnek a legtöbb könyve van. A Igazság: az értékes embernek mindnek van könyve, sok. Olvasó nemzet vagyunk? Hétfő reggeli információ: Bács- Kiskun legnagyobb könyvesbolt­jában a 130 könyvhétre hirdetett újdonság közül 73 már elfogyott. Bosszankodjunk vagy örüljünk? Tény: a teán kívül semmi sincs, amire olyan keveset köl­tenénk, mint a könyv. Ballai József TÜRELMET IGÉNYLŐ .SZENVEDÉLY A hangszerkészítő Rémre déliben érkezem. Azt gondolná az ember, ilyenkor otthon tartóz­kodnak az. emberek. De nem, a földeken szorgoskodnak. Varga Pál is dohányt ültet. Mégis sikerül vele találkozni, amikor csettegőjével hazaijön a palántá­kért. Szenvedélyéről, a hangszer- készítésről beszél, s megmutatja a prímcitérát, amit most barká­csol a leszázalékolt, nyugdíjas mester. — A kígyóspusztai fafaragó- táborban találkoztunk először. Meghívott, látogassad el műhe­lyébe. Hát itt vagyok. Kérem, mondja el, hogyan lehet valaki­ből hangszerkészítő? — Tizenegy esztendeje jutott eszembe, hogy citerát csináljak. Fél •nap alatt állítottam össze az első hangszert, de nem szólít úgy, ahogyan kellett volna. Mondogat­tam: nem igaz, hogy nem tudok különbet faragni. Csomómentes, száraz lucfenyő kell a citera te­tejének, a többi részhez pedig cseresznye-, szilva-, diófa. Mi­nél könnyebb a zeneszerszám, annál szebben szól. — ön hangolja a citerákat? — Igen. Hangsíppal állapí­tom meg a hangok helyét, ha a bundolás elkészült. A jelölése­ket korábban „gyártott” instru­mentumokról lesem el. — Volt a családjában hasonló érdeklődésű? — Apám ci tér ázott, de sohasem próbálkozott hagszerkészítéssel. A fiam sem. Kevesen vagyunk Bács-Kiskun megyében, akik ilyesmire fordítjuk az időnket. Balotaszálláson Gyurics Károly kezei közül kerülnek ki szépen faragott hangszerek. — Mi lehet az oka? Nehéz ez a hobbi? — Óriási türelmet igényel. Nem lehet elhamarkodni a munkát. Azt hiszem, ezért választjuk ke­vesen ezt a kedvtelést. — Mennyi idő alatt készülnek el a citerái? — Ha naponta tíz órát a mű­helyemben tölthatek, akkor egy hét alatt. De erre csak télen van műhelyében V „Ki is próbálom a hangsze­reket”. lehetőségem. Ki is próbálom a hangszereket. Még zenekar is volt a faluban, de a fiatalok elmen­tek, az idősek szintén elma­radtak. Tavaly léptünk fel utol­jára Szánkon. Most egyedül állok közönség elé, ha hívnak. Leg­utóbb Sükösdön jártam, népzenei találkozón. — Milyen díjakat nyert eddig? — Kétszer kaptam első díjat hangszereimért, megyei kiállí­táson, s országos tárlaton is be­mutatkozhattam. Sok-sok okle­velet gyűjtöttem össze. Minden évben elmegyek a fafaragó tá­borba. Két—három ciitera lel gaz­dára évente, persze nem eladásra készítem ezeket, inkább miagam­nak. Körülbelül negyven hang­szer sorakozik már’a szekrények tetején. — Milyeri árak vannak? — Egy jó zeneszerszám három­ezer forintot is megér. Előkerülnek a munkái, a szebb­nél szebb hangszerek. A csikó- fejes, a gal'amlbdúcos, a nyújtott és hasas citerák. Egyik sincs túldíszítve,- íz­léses darabok. Vendéglá­tóm némelyi­ket megszólal­tatja, még nó­tára is fakad.-; A beszélgetés, i során azt mond­ta: már akkor • beledalolja a népdalokat a hangszerek­be, amikor ösz- sze állítja azo­kat. Ezért hangzanak szé- tvöt-» VaTda Pál • Citerák — glédában. B. T. 1 A számítógép A Kérvényfelülvizsgáló Hivatal üzemi fog­orvosa állást változtatott. Elment egy cukorgyárba igazgatónak. Ha elment, hát elment. Az ő dolga. Nyilván megérte neki, hogy átképezze magát, ha egy­szer ott többet kereshet. Ezért az ügy az első pillanatban nem is foglalkoztatta különöseb­ben az embereket, hiszen milyen kárt tudna okozni egy fogorvos egy igazgatói irodában? Csakhogy így a fogorvosi állás megürese­dett a Kérvényfelülvizsgáló Hivatalban, fog­orvosra pedig szükség volt. De hiszen ez nem gond! Csak ki kell húzni a fogat, azután bele kell nyúlni a páciens pénztárcájába. Ennél mi sem könnyebb. Már csak a megfelelő em­bert kell megtalálni. A vezetőségi ülésen meghatározták az ér­tékelési kritériumokat, és pályázatot hirdet­tek* a fogorvosi állás betöltésére. A pályázati feltételeknek a legjobban egy bizonyos Kolapo felelt meg. A következő pontszámokat érte el: 1. Szakképzettségéért (órásmester volt) — 2 pontot; 2. általános műveltségéért — 1,5 pontot; 3. származásáért — 10 pontot; 4. fejlett öntudatáért — 10 pontot; 5. eszmei' elkötelezettségéért — 10 pontot; 6. végül azért, mert a harmadik, a negyedik és az ötödik feltételnél maximális pontszá­mot ért el, a teljes pontszámot beszorozhat­ták tízzel. Az eredményt betáplálták a számítógépbe. A számítógépből 335 pont jött ki, és Kolano elfoglálta az állást. Sajnos már az első nap kudarcot vallott egy zápfog kihúzásával. Egyórai próbálkozás után a páciens feladta. Nyilván meggondolta magát, és úgy döntött, mégsem húzat fogat. Nem akarom szaporítani a szót, a dolog lé­nyege az, hogy Kolano nem vált be fogor­vosnak. Hát ez a helyzet a számítógépekkel! Két­ségtelen, hogy á számítógép fejlődési jelent, de ezt egyelőbe még nem lehet mindenütt használni. Bár tulajdonképpen nem is nagyon csodál­kozhatunk, hiszen a gazdásági szankciók miatt nem tudunk pótalkatrészeket beszerez­ni a számítógéphez. Megan (Ford.: Lipcseyné Bánfalvi Júlia) úttörő nyelvőrök A magyar nyelv idei hetének központi témája az ifjúság beszédkultúrája volt. Hogyan is beszélnek a fiatalok? Bi­zony, sokszor elszomorító „szövegeknek” lehetünk fültanúi: utcán, buszon, mozik előcsarnokában csak kapkodjuk a fe­jünket a sokatmondó minősítések hallatán. Véletlenül se higgye azt senki, hogy a — amióta iskola van, azóta létező — diáknyelv bántaná a fülünket. Egyáltalán nem erről van szó, hanem arról, hogy az ifjúsági nyelv eldurvult, közönsé­ges lett, túl van fűszerezve a jassznyelvből átvett goromba­ságokkal, trágárságokkal. Ha arra keresünk választ, kik tudnák a bajokat orvosolni, me­gint csak a szülői házra és az is­kolára kell mutogatnunk. Szám­talanszor leírták már, hogy a csa­ládok leszoknak az otthoni be­szélgetésekről, pedig ha valahol, akkor a családi környezetben ra­gadna valami a gyerekekre. Még ennél is nagyobb felelősség hárul az iskolára. A tiszta, szép nyelv- használatot legjobban a pedagó­gusoktól sajátíthatnák el a fiata­lok. Ez persze nemcsak a magyar nyelvtanórádra vonatkozik, ha­nem a földrajzra, biológiára is. Siralmas látvány az, amikor az érettségiző, sőt felvételiző diákok nyögdécselnek, nem azért, mintha nem lennének értelmes gondola­taik, hanem azért, mert nem tud­ják magukat kifejezni, nem tud­ják összefüggően kifejteni mon­dandójukat. Az anyanyelvi nevelés leghaté- konyahb eszköze az, ha a gyere­keket sikerül olvasásra szoktatni. Manapság „divatjamúlt” dologgá vált az iskolákban a memoriter­tanulás, s ami a kötelező olvas­mányokat illeti, a diákok többsé­ge szívesebben választja a kényel­mesebb utat: a tévében, moziban megnézi a mű filmadaptációját, vagy fellapozza a 100 híres re­gényt. A tartalmát így is el tud­ja mondani — sajnos, az elemzés gyakran ebben ki is merül —, vi­szont nem fejlődik nyelvismere­tük, nyelvérzékük és nem utolsó­sorban ízlésük. Az anyanyelvi kultúra ápolását néni lehet elég korán kezdeni. Már hét éve annak, hogy a Szép magyar beszéd versenyét Péchy Blanka művésznő kiterjesztette az általános iskolásokra is. Azóta évente megrendezik Kecskeméten az úttörők Kazinczy-versenyét'. Az idén az ötödik, hatodik osztá­lyosok korcsoportjában harmadik helyezést ért el Krizsán Anikó, a Jókai-iskola, második ’ helyezést Bán Zoltán, a Buday Dezső és el­ső helyezést Veszelszki Ilona, a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola tanulója. A hetedik, nyolca­dik osztályosok csoportjában har­madik helyen Kovács Ágnes ka­tonatelepi tanuló, a második he­lyen pedig az évek óta helyezést elérő Gőg Tímea végzett a Zrí­nyi-iskolából. Az egész mezőny­ből kiemelkedett Tóth Éva, a Ko- dály-riskola nyolcadik osztályosa, akit Mezei Éva készített fel a ver­senyre. A győztest a megérdemelt első helyezés mellett a zsűri a legjobbaknak járó Kazinczy-jel- vényre is felterjesztette. Reméljük, ők tizenéves korukra sem felejtik el a szép magyar be­szédet. H. K. E. Kínai útirajzok A távoli, földrésznyi ország év­századok óta izgatta az európaia­kat, tiltott területeire hosszú idő óta nem tehette be lábát idegen. Ősi kultúrájáról még mindig keveset tu­dunk. Az utóbbi évtizedekben is ritkán kaptunk pontos tájékoztatást arról, hogy mi is történt Földünk legnagyobb lélek­számú országában. A Kínai tájak és emberek ’83 eddig lá­tott adásaiban szerencsére nyoma sincs a rácsodálkozásnak. A Kínai Központi Televízióval közösen készített sorozat ma­gyar stálbja tisztában volt azzal, hogy pontos, távlatos tudósítás a tisztük. Ha ér­teni akarod a rómaiakat, római módon kell élned, tanácsolta a régi közmondás. Ez a megállapítás méginkább érvényes a Kínáról nyilatkozókra. A kínai vendéglá­tók éltek az alkalommal, és egyik-másik, számunkra szókatlan ügyiben igen tartal­mas választ adták. Noha életpártiak va­gyunk, noha hazánkban szívesebben ven­nénk a nagyabb gyermekáldást, mégis el­gondolkodunk a kényszer szülte népesség­korlátozó intézkedéseken. A hazánkban vetített dokumentumfilm-sorozat úgy ágyazta a történelembe a mai Kínát, hogy szüntelenül azt éreztük: a szocialista or­szág holnapja foglalkoztat mindnyájukat. Ráday Mihály operatőr plasztikusan ár­nyalt képsorai megelevenítik az ott erő­sen ható hagyományokat, az építészeti em­lékeket. .magas nézettségén”. Minél többen ülnek a képernyő előtt, annál nehezebb a közös nevező megtalálása, annál több érdekes, különleges riport kívánkozik a műsorba. Ezzel magyarázható, hogy nagyon óvatosan kísérleteznek, ritkán vállalkoznak új érté­kek felfedezésére, a közízlés hitünk sze­rint szükséges fejlesztésére. A meggyőzés helyett talán a szükségesnél többször hi­vatkoznak az adott életművön, alkotáson kívüli szempontokra. Néha-néha elkedvet- lenítően ismétlik jól kiépített reklámháló­zatok érveit. Főként emiatt kerül ellentét­be az élvezetes magazin a kritikusokkal. Síppal-dobbal reklámoznak, kultúránkban betöltött és kívánatos szerepüknél erőtel­jesebben ajánlanak jól reklámozott kül­földi profikat. Tévedés ne essék: a Stúdió ’84-nek igen is ablakot kell tárnia a világ­ra, de nem egészen mindegy, hogy milyen új „tájakat” fedezhetünk fel a nyitott ab­lakon. Szokatlanul élénk visszhang fogadta a Czinkóczi Zsuzsával kapcsolatos tudósítá­sokat. Nemrégiben láthattuk, hogy milyen elhanyagolt környezetben él az a fiatal- asszony, aki Árvácskaként kicsit jelképpé Gondolkodtam, hogy szót fogadjak-e szombat délután a kedves bemondónőnek. Mivel már órák óta nem hallgattam híre­ket, kíváncsi voltam a világpolitika és a hazai élet újabb eseményeire. Mégis meg­moccant bennem a kisördög, amikor ked­vesen, mosolyogva a nézők százezreire pa­rancsolt: „elolvassuk a Képújságot”. Te­kinthetem tényközlésnek, felszólításnak. Akaratlanul is korlátozta döntési szabad­ságunkat. Mégis csak ránk tartozik, hogy mit nézünk meg, mit olvasunk el. Ritkán mulasztom el a Stúdió ’84-et. Gondolom, a szerkesztők maguk sem tud­ják, hogy örüljenek vagy bánkódjanak a magazin — csúnya szakkifejezéssel élve — vált. Az életben is bizonyos értelemben olyan Árvácska maradt, akinek számtalan baja van, pedig senkinek sem ártott, csak éppen emberien szeretne élni. Még nép­művelők is kifogásolták franciaországi ki­küldetését, ahelyett, hogy- örültek volna: egy magyar parasztlány — mint a nép­mesék hőse — eljut a nagy sztárok közé, sok országban álmáik odhatnak egy falusi kislány tiszta emberségén. Foglalkozhatna egyszer kulturális’hetilapunk azzal, hogy miért nem tudjuk még mindig elviselni azt, akinek egy kicsit jobban sikerül, aki egy kicsit tehetségesebb; ha nem áll mel­lette pufogó reklám. Heltai Nándor T

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom