Petőfi Népe, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-04 / 103. szám

Száznegyven évvel ezelőtt, 1844. május 4-én született Miskolcon, és 57 éves korában, 1901-ben balt meg Bercsényi Béla színész, író, A Színpad című újság szerkesz­tője. Vidéki pályakezdés után 1873- ban szerződtette a Nemzeti Szín­ház. 1878-ban a Színitanoda ta­nára lett. A XIX. század utolsó harmadának egyik kiváló szín­művésze, aki művelt, értelmi esz­közökkel dolgozott a színpadon. Társadalmi drámákban főképp szalonfilozófusokat alakított, de férfias alakja és kitűnő beszéd- technikája klasszikus szerepek­ben is jól érvényesült. Mint drá­maíró, tudatosan az aktuális problémákat érintő társadalmi dráma irányába fordult. Szemlé­lete azonban nem terjedt túl a polgári idillizmuson, ezért a kri­tikai realizmusig nem érkezhetett el. Legjobb színművében, a Gróf Domándy Lászlóban (1877) mégis megmutatott valamit a feudális és a polgári világ furcsa kapcso­latából és érdekellentétéből. Ez a maga korában jelentősnek szá­mító‘társadalmi dráma némiképp még Csiky Gergely realista szín­műírását is előkészítette. Több társadalmi drámája és drámafordítása került színre a Nemzeti Színházban. BEMUTATÓ MA ESTE Évadzáró vígjáték Nóti Károly, a szakmai mesterfogások bajnoka ismét divatba jött. Legutóbb a Szegedi Nemzeti , Színház mutatta be azt a Nyitott ablak című bohó­zatát amelyet a 60-as évek közepén Kecskeméten is játszottak. Mégsem ugyanazt látják az évad utolsó nagyszínházi műsordarabjának nézői, mert Szenes Iván verseire komponált Fényes Szabolcs- muzsika dúsítja, díszíti a vidám játékot. Divat mostanában az időszerűsítés: mintha a ren­dező nem bízna eléggé az. eredeti műben. A kecs­keméti Katona József Színház társulata óvakodik a mű szövetétől és szövegétől idegen kikacsintások- tól, belemagyarázásoktól. Természetesen az előadás stílusa érzékelteti, hogy mi más világban élünk, másként örülünk, máskent szórakozunk, mint a Nyitott ablakban megidézett századforduló éveiben élők. Bölcs derűvel kicsit megmosolyogjuk a fan­tasztikus helyzetkomikumokkal bonyolódó törté­netet. .-íi. A szereposztás — a jelek szerint — jól sikerült. Igazán hálás feladathoz jutottak olyan, Kecskemé­ten már közkedvelt színészek, mint M. Horváth József (Novotny), Kárpáti Denise (Mariska), és az itt most pályájukat megalapozó fiatalok: Kovács Gyula (Polgármester), Ecsedi Erzsébet (alpolgár­mester felesége), Oravecz Edit (Piri), Gazsó György (Hadnagy). Egyiküket-másikukat már megkedvelte a közönség; volt alkalmuk tehetségük bizonyítására. A zenés játékot Vándorfi László rendezte, a dísz­leteket Szakácsi Márta, a jelmezeket Mayer László tervezte, a zenei vezető Koltai Gergely. A tervek szerint a következő évad elején is mű­soron tartják a ma estétől látható Nyitott ablakot. H. N. • Szemügyre vétetnek a hölgyek. Zsiba Agnes (Erzsi) Beratin Gábor (Tizedes) és Kárpáti De­nise (Mariska). Május 4-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ-Este 7 Órakor: NYITOTT ABLAK.| Katona-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt ti órakor;AZ EGÉSZ ÉLET. Bérletszünet. Teltház. Előzetes MáJ-u-s 7-én, hétfőn este 7 órákor: NYITOTT ABLAK. Csortos-bárl-et. 8- án. kedden, 9-én, szerdán és H0-én, csütörtökön: nincs előadás. .1-1-éh, pén­teken este 7 órakor: NYITOTT AB­LAK. Kodály^bérlet. 12-én, szomba­ton este 7 órakor: NYITOTT ABLAK. Bérletsz/ilnet. -13-án, vasárnap este 7 órakor: NYITOTT ABLAK. Odry-bér- let. •Május 7-én, hétfőn este 7 órakor: AZ EGÉSZ ÉLET. Bérletszünet. 8-án, kedden: nincs előadás. 9-én, szerdán délelőtt 10 és délután 3 órakor: CSA­LÓKA PÉTER. Bérletszünet. Este 7 órakor: AZ EGÉSZ ÉLET. Bérletszü­net. 10-én, csütörtökön: nincs előadás. Dl-én, pénteken este 7 órakor: AZ EGÉSZ ÉLET. Pártoló tagsági elő­adás. H2-én, szombaton este 7 óra­ikor: EGYEDÜL. Bérletszünet. 1-3-án, vasárnap este 7 órakor: EGYEDÜL. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20 Órakor: AZ ÜGYNEVEZETT RÉ­GI Jó VILÁGBAN. Paudits Béla est­je. Kis-pódium-bérlet, belépődíjas. Előzetes 7-én hétfőn, 17 órakor: Korniss- De-, zsőről. Hegyi LOránd előadása. Május 5-én, szombaton, 19 órakor: a Tus együttes koncertje. Közremű­ködik a Mr. Intimi, a IV. Birodalom, a Hívatlan vendégek és a Fatima Eyes együttes. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: A HAR­MADIK KIRÁLYFI. Csehszlovák film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: A LA­TOR. Olasz fMan. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ÓRIÁS. Magyar fiion. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: NAPLÓ GYERMEKEIMNEK. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órákor: LEGKISEBB TÖRPE ÜJA'BB KA­LANDJAI. Szovjet mesefilim. Stúdiómozi: 8 óraikor: JELENETEK A BÁBUK -ÉLETÉBŐL. NSZK fi'íim. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Magyar film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: SABINE HÉT ÉVES. Sz., NiDK fiion. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: PIEDO- NE EGYIPTOMBAN. Sz., mb., Olasz kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: EZERMILLIARD DOLLAR. Sz., mb., Francia film. TISZÁK ÉCSKE Művelődésiház-mozi: 8 órakor: KÍ­NA SZINDRÓMA. Sz., mb., Amerikai film. MIT ÉS MENNYIT ETESSÜNK A SERTÉSEKKEL ? A takarmányhasznosítás javításáért A megyében minden 100 hektár szántóterületre mintegy 30 tonna hizlalt sertés jut. Ha azt vesszük, hogy az országos átlag 18 tonna körüli, akkor megállapíthatjuk, hogy Bács-Kiskunban „népszerű” ál­latfaj a sertés. Itt található az ország állományának mintegy 65 százaléka. Nem közömbös tehát, hogy mennyi takarmányt termesz­tünk, mit etetünk a jószágokkal. A takarmányköltség az összes kia­dásoknak 65—80 százaléka ebben az ágazatban. Ebből következik, hogy gazdaságos, ésszerű felhasználással itt takaríthatunk meg leg­többet, vagyis a tenyésztésben ez a legnagyobb tartalék. Ezzel együtt jobb fajtákkal és tartási körülményekkel lehet csökkenteni a fel­nevelési veszteségeket. . „ „ A sertések takarmányozásának korszerű módszereiről tartott elő­adást tegnap állattenyésztő szakembereknek Kecskeméten a Tudo­mány és Technika Házában dr. Fekete Lajos, a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem tanszékvezető tanára. A professzor annak a tu­dományos kutatócsoportnak vezetője, amely megbízást kapott a MÉM-től, hogy kidolgozza a sertések takarmányozásának leghaté­konyabb módszereit. A jószágok táplálékát olyan hasznosítható ener­giatartalom alapján állítják össze, amely a leghatásosabb az állatfaj gazdaságos tartása, fejlődése szempontjából. Kísérleteik eredményeit ismertette tegnapi előadásában a professzor. Közölte, hogy ezeket a nyilvánosság előtt is publikálják és közülük a legjobbat bevezetésre javasolják. Bíznak abban, hogy a legjobb módszer jelentős megtaka­rítást eredményez majd a sertéságazat takarmányozásában. K. S. Eszperantisták a kulcsosházban Másodszor rendezett sze­mináriumot a Magyar Eszpe­rantó Szövetség kecskeméti csoportja április 28. és május 1. között Bugacon a Kulcsos­házban. A négynapos össze­jövetelen harmincnégy kecs­keméti, kiskunfélegyházi, sal­gótarjáni, tamási, békéscsabai, nagykőrösi és budapesti esz- peraaitista vett részt. Fejlesz­tették nyelvtudásukat, elő­adást hallgattak meg,a közel­múltban a megyeszékhelyen megrendezett nemzetközi if­júsági eszperantista találko­zóról, és módszertani foglal­kozáson vitatták meg a nyelv ápolásának, terjesztésének a lehetőségeit. Közben jutott idő szórakozásra is a romantikus környezetben. A sikerre való tekintettel elhatározták, hogy a bugaci eszperantó szemi­náriumot ezután minden év­ben megrendezik. Fafaragó tábor Bugacon Kerthelyiség a nyugdíjasoknak Citeraszó, a fák alatt színes ernyőkkel védett asztalok fogad­ták tegnap Kecskeméten, a Szi- lády Károly utca 6. szám alatt azt az ünneplő közönséget, amely a szakszervezeti nyugdíjasklub kerthelyiségének délutáni át­adására érkezett. Az ünneplők — Kecskemét város idős állampol­gárai közül mintegy hatvanan — boldogan, kedélyes beszélgetés közben telepedtek le a szabad-, ban lévő asztaloknál, amelyek­nél ezentúl tetszés szerint sak­kozhatnak, kártyázhatnak, ol­vashatnak, s a nők kézimunkáz­hatnak egy csésze kávé, .vagy egy üdítő mellett. A tavaly novemberben meg­nyílt klubnak ez az udvari tera­sza most már a tizenegyedik „he­lyisége”, a tagság nem kis örö­mére. A kellemes környezet lét­rehozása pedig a Szakszervezetek Megyei Tanácsa harmincezer fo­rintos támogatásának, és azok­nak az üzemi kollektíváknak kö­szönhető, amelyek szabad ide­jükben és kommunista szombatok alkalmával vállalkoztak rá, hogy a klub udvarát pihenésre és szó­rakozásra alkalmassá tegyék. A megnyitás napján a megválto­zott környezetben jól érezték magukat a klub tagjai és a ve­lük együtt ünneplő, áldozatkész társadalmi munkásak. €• Az Alföld fásításának történe­tét bemutató erdészeti múzeum létesül Bugacon. Kertjének díszí­tésére az ottani erdészet 16 fafa­ragót hívott meg. Vésőik nyomán megelevenednek a fakitermelés mozzanatai és szobórportrékat fa­ragnak az erdészet múltjának ki­emelkedő személyiségeiről is. Osztrogonácz Péter az alföldi fá­sítás nagy egyéniségének, Bakkay József erdőmérnöknek a portréját formálta meg. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, május 3-i szám: A Legfelsőbb Bíróság Íté­lete: Elhullott jószág — fiktív számlán. (A cikk beszámol a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet négy volt tagjának peréről.) 'Népszabadság, május 3-1 szám: Fedett uszoda épült Baján társadalmi összefogásból. (Képes tudósítás a bajai új létesít­ményről.) Szabad Föld, 18. szám: Káposztás János: „Nálunk teret kap minden kezdeményező szándék.” (Riport Baja kulturális éle­téről.) Növényvédelem, 4. szám: Horváth Zoltán: Adatok az Ascle- pias Syriaca L. magprodukciójának és csírázásbiológiájának komplex ismeretéhez. (A cikk szerzője a bácsalmási Napra- forgótermelésj. Rendszer munkatársa.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Nem adtak elsőbbséget Kecskeméten, május 2-án a Búzakalász utcában Huszárik István 56 éves lakatos (Kecske­mét, Bakonyi A. utca 20.) áegéd- motorkerékpárral úgy hajtott ki a védett útvonalra, hogy nem adott elsőbbséget a féktávolsá­gon belül lévő tehergépkocsinak. A baleset következtében Huszárik István az úttestre' esett, és súlyos sérülést szenvedett. A tehergép- * kocsi az út szélén ' parkoló két személygépkocsinak vágódott, s így a járművekben mintegy 32 ezer forint anyagi kár keletke­zett. Ugyancsak 2-án, Bácsalmáson Pócsi Gyula 53 éves festő (Tak­sony, Könyves K. u. 29.) Barkas gépkocsival közlekedve nem adott elsőbbséget az egyenesen tovább­haladni szándékozó motorkerék­párnak és összeütköztek. A mo­torkerékpár vezetője, Kókai Jó­zsef (Bácsalmás, Táncsics u. 52.) súlyosan megsérült. NAPTÁR 1984. május 4., péntek •Névnap: Mónika» Flórián •Napkelte: 5 óra 23 perc Napnyugta: 20> óira 00 -perc Holdkelte: 7 óra 16 perc Holdnyugta: 23 óra 50 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Május 8-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 13,4 (az 50 éves átlag 13,8), a legmagasabb hőmérséklet 18,4 Cel- sius-fok volt, a nap 3 órán át sütött. Tegnap reggel 8 érakor 11,8 14 érakor 23,7 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 8,9, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1013,6 millibar (alig. változik) volt. Május 2-án Baján a középhőmérsék­let 14,2 (az 50 éves átlag 14,1), a leg­magasabb hőmérséklet 19,5 Ceisius-fok volt, a nap 4,7 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 14,1 14 érakor 23,4 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 11,5, a tengerszint­re átszámított légnyomás 1014 milli­bar (emelkedő) volt, 0,6 milliméter csapadék hullott. — Anyák napi virágvásár. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelő­dési Központban "holnap 9—12 óráig anyák napi virágvásárt ren­deznek. A tavasz legszebb virá­gaiból Nagy Éva Erzsébet kertész- mérnök segítségével a gyermekek maguk készítette csokorral kö­szönthetik majd édesanyjukat. — Elveszett április 30-án (hét­főn) délelőtt a bajai VOLÁN auóbusz-pályaudvaron a Kéjnő Kaliforniába készül cimű film 35 milliméteres kópiája. Aki valamit tud a film eltűnésének körülmé­nyeiről, illetve hollétéről, az szó­ban, vagy írásban jelentkezzen a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójánál, illetve Ba­ján az Uránia Moziban. — EMLÉKEZŐ ÜTTÖRÖK. Kecskeméten, a Szalvay Mihály Üttörő- és Ifjúsági Otthonban emlékeztek meg .tegnap délután Kőrösi-Csoma Sándorról a Pető­fi iskola úttörői. A hetedi­kesek felidézték a székely­magyar tudós életútját, mél­tatták múlhatatlan tudomá­nyos érdemeit. Az emlékezéshez kapcsolódott Kiss Károly dia- képekkel kísért nepáli—tibeti úti- beszámolója. — Közel-Keletről. Ma, 17 órától Chrudin^k Alajos várja az érdek­lődőket a városföldi klubkönyv­tárban, ahol a közel-keleti esemé­nyekről tart beszámolót. — SZAKSZERVEZETI AKA­DÉMIA. A kiskunhalasi szak­maközi bizottság klubkönyvtárá­ban ma 9 órai kezdettel Princz László, az SZMT titkára A szak- szervezeti mozgalom és a szo­ciálpolitika címmel tart előadást. A rendezvény része a szakszer­vezeti akadémiasorozatnak. — BANÁNÜLTETVÉNY. Az idén eddig százhúsz kiló szép sár­ga banánt termett Kondoroson Tóth Károly kertész banánül­tetvénye, jelenleg is érik egy húszkilós fürt a fóliasátorban. A háztáji ,banánültetvényt az idén hatvanéves Tóth Károly, a helyi Egyesült Tsz kertésze öt éve hoz­ta létre, most körülbelül nyolc­van, tövet nevel, s egész évben jut banán a család asztaléra, sőt adnak el belőle az ÁFÉSZ-nek is. — TÓTH ISTVÁN Balázs Bé­la- és SZOT-díjas fotóművész alkotásaiból rendez kiállítást Kecskeméten az SZMT művelő­dési központ. A tárlatot május 6-án (vasárnap) délelőtt 11 óra­kor Borsódi György, az SZMT vezető titkára nyitja meg. A há­rom témakörbe — gyermekkori emlékek, kortársak és pillanatok — csoportosított képeket május 26-ig nézhetik meg az érdeklő­dők. — Horgászverseny. Idén a szo­kásosnál később tartják meg a Balaton-vidék első rangos hor­gászeseményét, a Gergely István meghívásos horgászversenyt a Ti­hanyi belső-tavon. A verseny idő­pontja május 19-e; e napon a- ren­dezvényen nem szereplő vendég­horgászok csak délután 13 órától vehetik birtokukba a Tihanyi bel­ső-tavat. Tüzet fogott a nádas Gyufával játszottak a gyerekek Kiskunfélegyházán az egyik ta­nyán felhalmozott szalmabálák közelében. A tulajdonos 'Mészáros • István (Tanya, VII. 107.) kára 9 ezer forint. Gondatlanul égették az avart a tiszakécskei Béke és Szabadság Tsz nádasa szélén. Meggyulladt 8 hektár lábonálló nád. A kár meg­haladja a 30 ezer forintot. Sükösdön Rácz Mihályné a kertjében álló fóliasátorban meg akarta gyújtani az ott levő PB- gázégőt. Nem- vette észre, hogy előzőleg szivárgott a palack, így a fóliasátor azonnal lángra lob­bant. Az asszony a tűzben első és másodfokú égési sérüléseket szen­vedett. A kár megközelíti a 20 ezer forintot. Meghalt Payer István Életének 55. évében váratlanul elhunyt Payer István, az Űj For­rás, a Komárom megyei Tanács kulturális, irodalmi és művészeti folyóiratának főszerkesztője. A temetése május 9-én, szerdán 11 órakor lesz Tatabányán, az újte­lepi temetőben. Komárom megyei Tanács Űj Forrás szerkesztősége — TEGNAPI számunkban hírt adtunk a belgrádi Branko Radi- cevic ének- és táncegyüttes ven­dégszerepléséről. A művészeti csoport ma 19 órától lép fel a bácsalmási művelődési központ­ban. — Megöltek egy taxisofőrt. Áp­rilis 30-án egy fiatalember Zala- szentiván község előtt mellbeszúr­ta Berta János 56 éves taxisofőrt, majd kilökte a kocsiból és elhaj­tott. 'A taxisofőr a kórházban be­lehalt sérüléseibe. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást és Tüskeszentpéteren elfogták a bűncselekménnyel alaposan gya­núsítható Hidasi János 22 éves segédmunkást. A rendőrség foly­tatja a nyomozást a gyilkosság ügyében. — Űj szőlőfajta. Űj, korai sző­lőfajtát nemesítettek ki a Keszt­helyi Agrártudományi Egyetem kertészeti, tanszékének tudomá­nyos munkatársai! A Nektár ne­vű fajta augusztus végén már szüretelhető. Az enyhén illatos szőlő bő1;ermő, átlagosan 20 de- kás fürtöket hoz, jól cukrosodik, nem rothadékony, tehát jól bírja a csapadékos időjárást. Az egye­tem kísérleti telepén és a Balaton- boglári Mezőgazdasági Kombinát­ban megkezdték az új szőlőfajta szaporítását. — KECSKEMÉTIEK SIKERE. Április végén Kiskunhalason tar­tották meg a táncosok országos minősítő klubközi versenyét, ahol az E-kategóriában 32, a C- ben 17 páros indult. A Hírős tánc­klubot öt pár képviselte, közü­lük az E-osztályos versenyben Pásztor Zsolt és Tóth Viktória,, ß órben Jakubek Zoltán és Virág Katalin bizonyult a legjobbnak. — KUTYA VÁSÁR. Május 6- án, vasárnap az esztergomi Vad­virág kemping területén kutya- vásárt és ügyességi bemutatót szervez az esztergomi idegenfbr- galmi hivatal. Kutyákon kívül macskákat, tengerimalacokat, papagájokat, fehéregereket is bemutatnak. Lesz csere-here ak­ció és tombola, amelynek főnye­reménye egy törzskönyvezett tou- tyakölyök. A vásár reggel 8 órá­tól este 6 óráig tart. Holnapi lapszámunkból 31: ^ Hétvégi Család — Otthon I — Szabad idő összeállítá­sunkban, a negyedik olda­lon, a Debreceni Ruhagyár­ban tett látogatásunk után közreadjuk — ezúttal csak nőknek —, milyen lesz az idei nyári divat. Jogi taná­csunk témája a válás utáni lakáshasználat. A horgászok | megtudhatják rovatukból, hogy hol nincs pontytila­lom. Az ötödik—hatodik ol­dalon a rádió és televízió ■ jövő heti műsorát találják I meg olvasóink. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt i Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc - Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: preiszinger András igazgató ■ Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: . egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy'évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. t 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom