Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-24 / 96. szám

1984. április 25. • PETŐFI NÉPE a 5 HI ü ✓ V / V'/'-" p | í '..ja ... K ' A NÉPMŰVELŐ MŰGYŰJTŐ . j ' I Vasarely-képek Tiszaalpáron . Néhány al­kotás a „Zeb- ra-korszak- szürrealista. színtanul­mány, és har­minc térhatár sú, számító­ból”, pár korai, gépes techni­kával megkom­ponált eredeti Vasarelymű látható múlt szerdá óta a tiszaalpári Árpád Műve­lődési Ház eme­leti kiállító- termében. A gyűjtemény Csepei Tibor zeneművész tu­lajdona. A lel­kes műgyűjtő a tárlat megnyitója után értő és ér­dekfeszítő előadás során — a ma­gyar származású festőművész leg­újabb alkotásairól készült diák segítségével — avatta be a közön­séget Vásárhelyi Győző művésze­tének — és világsikerének — tit­kaiba. A szó szoros értelmében népszerű ismeretterjesztés után rögtöhzött tárlatvezetéssel tette teljessé az összegyűltöknek a — falun sajnos tényleg nem min­dennapi — vizuális élményt. A falubeliekkel való kötetlen beszél­getést is ideszámítva, mi ez, ha nem a — legizgatóbb — népmű­velés? — Miért tartja fontosnak ezt egy zeneművész? — Vasarely sem ‘az egocentri­kus művészek közé tartozik. Al­kotásai közérthetők, mondhatni populárisak, s már jellegüknél fogva is a tömegekhez szólnak: a bérházak tűzfalaira, közintéz­mények homlokzatára, termeibe komponált művek százakban, ez­rekben keltenek naponta esztéti­kai élményt. Én sem akarom fél­tékenyen szobám négy fala közt őrizni ezeket a •kincseket; gyö­nyörködhessék azokban minden magyar, akikkel Victor Vasarely — több évtizedes külföldi tartóz­kodás után is — egyívásúnak vallja magát. Az meg csak termé­szetes,, hogy — lehetőségeimhez mérten — megpróbálok segíteni a közönségnek e művek befoga- dásáb-am- -—- • «SlifiüiÄ kezdte a mußßpij- tést?- ­— Mindig is ez volt a szenve­délyem. Értékes keleti bronz-, és nemzetközileg elismert porcelán­gyűjteményem van. Vasarely mű­vészetéhez saját hivatásom, a ze­ne vezetett el. Képei szinte le- ícrdíthatók a muzsika nyelvére: ugyanannyi színt használ, mint amennyi hangot a zene. Feltér­képezte a különböző népek szín­skáláját, ahogy a zenekutatók is próbálják lerögzíteni közeli s tá­voli kultúrák zenei hangzásvilá­gát. Ez a nagyon közeli rokonság ösztönzött arra, hogy gyűjteni kezdjem a testvérmúzsa papjának munkáit. — Ügy tudom, személyes kap­csolatban is áll az op-art megte­remtőjével ... — Ahogy szaporodott a gyűj­teményem, elkezdtem kiállításo­kat rendezni, belőle. Hat évvél ezelőtt a Metró-klubban volt egy emlékezetes tárlat: be kellett zár­ni az ajtókat a „telt ház” miatt, s egyenként engedni he a kilépők helyett az új látogatókat. Ezerkét- százan nézték meg naponta a ki­állított képeket... Ez a freneti­kus siker ösztönzött arra, hogy beszámoljak tevékenységemről és annak hatásáról a mesternek. Megírtam neki az első levelemet. Így kezdődött a kapcsolatunk, ami odáig fejlődött, hogy ma én va­gyok Magyarországon Vasarely jogi képviselője. Azóta több mű­vével megajándékozott, a most bemutatott — a világ sok-sok ki­állítótermében, köztük a New York-i Vasarely Centerben és a művész műhelyében készített, s így felbecsülhetetlen értékű — diasort is ő bocsátotta rendelke­zésemre. — A megnyitó utáni beszélge­tésen szóba került az épülő batto- nyai gyermekvárossal kapcsolatos közös tervük is. Mi ez az elképze­lés? . — Vasarely felajánlotta, hogy segít megvalósítani a színes gyer­mekvárost. Egy olyan településit, amelynek épületei kívül-beiül hangulatosak, igazodnak a magyar szín- és formavilághoz, a bennük ’lévő lakók idényéihez. Mindezt — mint minden hazájának ‘nyújtott' alkotást — természetesen ingyen. A terv — reménykedjünk! — sikerül. Főleg azért is, mert így anyagi áidoeat nélkül lehetne csökkenteni a lakótelepek elsivá- rosodása miatti siránkozások töm­kelegét. Mégpedig egy olyan mű­vész jóvoltából, aki máig ragasz­kodik hozzá, hogy a külföldi ki­állításainak helyet adó képcsar­nokok, múzeumok épülete előtt ott lengjen a magyar zászló ... Victor Vasarely alkotásai ápri­lis 30-ig láthatók Tiszaalpáron — tehát Bács-Kiskun megyében, hi­szen május elsején Szolnokra uta­zik a gyűjtemény. Szabó Klára ÉRDEMES MŰVÉSZ Berki Viola 9 Az 1978-as Duna menti folklórfesztivál műsorfüzetének hátsó borí­tója, Berki Viola rajza. Megy rendíthetetlenül a maga útján 'legutóbbi nemzeti ünne­pünkön a Magyar Népköztársa­ság Érdemes Művésze címmel kitüntetett kiskunhalasi szárma­zású művész. Megy bibliai tája­kon, keleties pusztákon, törté­nelmünk ormain és völgyeiben, képzelete határtalan birodalmá­ban, miint 1969-es festményén kertjében a varázsló. Vándorol korról korra, messze tájakról gyerekkori emlékekhez, és szé­píti maga körül a világot. Gyász­csütörtök és piros pünkösd bo- rongós bánataival és viliódzó örömeivel színesíti a kétségbe- ejtően megszürkült világot. Vi­lágfelfogása Weöres- Sándorral is rokonítja: számukra egyaránt fontos a katicabogár és a felhő­karcoló, az elillant gondolat és a tárgyi környezet. Termi képe­it immár három évtizede, mint fa a gyümölcsét. Festene meg­bízás nélkül, és sok pénzért sem vállal alkatával feleselő fel­adatot. Először a Mednyáinszky-terem- ben és szülővárosában állítolt ki. Kecskeméten a városi tanács a Berkes-kollégiurnban mutatta be munkái egy -részét. Az el­múlt évtizedben több vidéki városban és külföldön láthatták képeit az érdeklődők. Az elsők között szerepelt A tv galériájá­ban. Munkácsy-dájas. Újabban ritUán jelentkezik, mert nagy méretű mozaikkom­pozíciókon dolgozik. Az óbudai, a soproni, a debreceni monu­mentális munkák utáni a győri Káptalan-dombi vendégházában, az első királyunk által alapí­tott püspökség szomszédságában gyönyörködtet« majd a látoga­tókat Berki Viola magyar törté­nelem-montázsa. Bíztunk benne: az újjáépülő kecskeméti művésztelepre köl­tözik, és 'jelenlétével is tekin­télyt ad megyénk képzőművé­szetének. Végül is másként dön­tött. A fővárosi Bécsi utcai ház legfelső emeletén tűnődik a vi­lágról, az életről. A művészet­történész így tartja számon ezt a házat: itt volt Kondor Béla műterme, itt alkot Berki Viola. H. N. AMATŐR TÁNCOSOK FÉLEGYHÁZÁN Három éve — hét pár csizmában Csütörtök, este hét óra. Gyü­lekeznek a fiatalok a kiskun­félegyházi Lenin Tsz központ­jában. Immár három éve, hogy itt tartják — nem csökkenő lel­kesedéssel — a „néptánc-edzé­seket”, ahogy ők mondják. A város nagyon keveset tud a csa­patról. Talán a létezéséről sem, hát még a munkájáról! Nem hallani sikereikről, fellépéseik­ről, arról, ami a csönd ellenére is összeköti, hétről hétre elhoz­za ide ezt a maroknyi ifjút. Vajon mi? Gállá Ferenc ■ a csoport ta­pasztalt tagja. — Mit jelentenek számodra ezek a néptáncpróbák? — Kikapcsolódást, jókedvet, fiatalságot, e két óra alatt el­felejtem minden gondomat. . Gulyás Lászlónak választania kellett ,a , torna i vés - a ;néptánc között. — Miért emellett döntöttél? — A tánc is jár annyi moz­gással, mint a torna. Ráadásul itt még a hangulat is remek. Sokszor megizzádunk a próbá­kon, de sokat is nevetünk... —i Mi hívta életre a tánccso­portot? Mi az oka az ismeret­lenségnek? — A kérdésekre Kruppa Gyuláné, a csoport ve­zetője válaszol: — 1981-ben a Vegyipari Gép­gyár KISZ-esei NDK-beli meg­hívásnak tettek eleget. Akkor tanultuk meg az első táncot. Hangulatkeltésnek szántuk az ismerkedési estre. Akkora sike­rünk volt, hogy eldöntöttük, nem hagyjuk abba, folytatjuk. Azóta folyamatosan, most már heti két'alkalommal, próbálunk.' Megtanultunk;, több táncot, és szeretnénk imég ’újakkal bővíte­ni műsorunkat. Sajnos, itthon nincs olyan sikerünk, mint az NDK -ban volt. Illetve, ha már a színpadra feljutottunk, akkor tapsot kapunk. Addig görön­gyös csak az út. Igen kevés a fellépési lehetőségünk. Igaz, mi sem nagyon merünk elígérkez­ni, mert nincsenek kellékeink. Eddig is kölcsönruhákban sze­repeltünk. — Nem fordultak segítségért a város valamelyik intézményé­hez? — Tulajdonképpen a Lenin Tsz asszonykórusának „mellék- csoportja” vagyunk, így a közös a kulturális alapjából. Ök vet­ték azt a hét pár csizmáit és hét pár papucsot, ami jelenleg a táinccsoport összes felszerelése. Többre nem tellett, pedig a fennmaradásunkhoz még sok mindenre szükségünk van. Min­denekelőtt gazdagítani kellene a ruhatárunkat. Feltétlenül ráfér­ne a csoportra egy kis szakmai segítség, mert mi. a jelenlegi vezetők nem vagyunk szakkép­zettek. Ám azt nem várhatjuk senkitől, hogy szívességből ránk áldozza szabad idejét, vagyis eh­hez is pénz kellene. Mi a véleménye a táncosok­ról L aczkó Gyulának, a Lenin Tsz elnökének? — Örülök, hogy van Félegy­házán ilyen csoport. Munkáju­kat feltétlenül' támogatom, de á szövetkezet egyedül kevés eh­hez. Amennyit eddig adtunk, akt ezután is biztosítjuk, de mi­ért ne szállhatna be a város többi intézménye is? Elvégre ez a csoport fellépéseivel az' e- gész várost gazdagítja. Kardos ' András, a kiskun­félegyházi városi tanács elnök- helyettese: — Mindenképpen támogatni fogjuk a táncosokat. Az anya­giakon túl lehetőséget terem­tünk arra, hogy legalább heti egy próbát a művelődési ház nagytermében, színpadon tart­hassanak. Szabó Lajos, az Április 4. Gépipart Művek vezérigaz­gatója : — Mi is további lelkes mun­kára biztatjuk a fiatalokat. Szocialista brigádjaink se­gítenek a ruhák elkészítésében. Emellé valamennyi pénzbeli juttatást is ígérhetek. A városi KISZ-bizottság tit­kára: — Mi az anyagiakkal nem tudunk segíteni. De vállaljuk a tánccsoport védnökségét, a fel­lépések megszervezését. Reméljük, hogy az ígéreteket hamarosan tettek is követik. A fiatalok pedig ezután nem­csak a jó hangulat, vidám tár­saság vagy a néptánc szépsége miatt folytatják lelkesen az „edzéseket", hanem azért is. hogy megvalósíthassák régi ál­mukat: eljussanak a minősítő versenyre. Jánosiné Gyermán Erzsébet Kollár István kitüntetése A tanyákon sokáig folyt a vita arról, hogy megérdemelte-e Kollár István, a szövetkezet el­nöke a kitüntetést vagy sem. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy Kása Feri egy napon beállított hozzá az irodába. — Elnök elvtárs! Nekünk pénz kellene. — Nekem is, fiam. — De mi klubot akarunk csinálni. — Először is: ki az a mi? Másodszor: miféle klubot? — Hát — törölte meg Kása Feri a homlokát — mi, vagyis a szövetkezet fiataljai úgy gondol­tuk, hogy a régi tanyai iskolában ki lehetne ala­kítani egy olyan központfélét, ahol a hét végén összegyűlhetnénk, elbeszélgetnénk, sportolnánk, egy kis disco is lenne: szóval ahogy a városiak csinálják az ifjúsági klubokban. Ehhez kellene a pénz. — És ezt az iskolában akarjátok csinálni? — Ügy áll ott az az épület, mióta az öreg ta­nító úr meghalt, mint akit ott felejtettek. Ma­holnap összedűl. Az elnök felállt, és járkálni kezdett. Olyan­kor szokott így tenni, ha valami tetszett neki, ha lehetőséget látott abban, amit hallott. Egy-egy vezetőségi ülésen sem azt várták a tagok, hogy mit fog mondani a javaslatukra, hanem hogy ülve marad-e, vagy feláll járkálni. Ha az utób­bi történt, minden rendben volt. — Szóval ehhez kellene nektek a pénz — állt meg végül az elnök Kása Feri előtt. — Hát ehhez. — No ide figyelj! Tegyetek le nekem ide az asztalra egy tervet arról, hogy pontosan mit akartok! Aztán írjátok össze, hogy az átalakí­táshoz ennyi meg ennyi munkát tudtok vállal­ni. Érted? Amennyit ti felajánlotok, ugyanany- nyit adok én is fillérre. Rendben? — Meglesz, elnök elvtárs. Az elnök ügyes-bajos dolgai közt meg is fe­ledkezett a klubról, de egy hét múlva Feri új­ból megjélent nála, és az asztalra tett egy vas­kos' paksamétát. — Ez mi? ; ' — A terv meg a felajánlások. Kiszámítottuk: nyolcvanezer forint társadalmi munkát tudnánk elvégezni. Nem volt mit tenni: az ígéretet be kellett tar­tani. Át is alakították a fiatalok egy hónap alatt úgy az iskolát, hogy rá sem lehetett ismerni. A két tanterem közül az egyiket berendezték dis- co-helyiségnek, erősítővel, lemezjátszóval, vagy száz lemezzel, sőt televíziót, rádiót is vettek: az udvaron pedig egy kosárlabdapályát hoztak létre. Olyan volt az egész, mint egy modern szabad­idő-központ. A klub már javában működött, amikor öz­vegy Varga Imréné is bekopogtatott az elnökhöz. — Azért jöttem —: kezdte az öregasszony —, hogy mink meg a másik termet kérnénk. — Miféle másik termet? — Hát az iskolában. Gondoltuk, ha a fiata­loknak lehet, akkor nekünk is. Ha ők kaphat­nak annyi pénzt, amennyi munkát végeznek, mi is megkaphatjuk. — Tán maguk is discót akarnak csinálni? — húzta nevetésre az elnök a száját. — Azt nem, De esténként néha mi is össze­jönnénk. Ha volt' azelőtt a tanyákon mozi vagy valami előadás, az mindig ott volt az iskolában. Mióta nincs ott tanítás, nincs vetítés se, más se. Gondoltuk, hátha megint lehetne. Megbeszéltük az óreg tanítónével, ő lenne a gondnok: nyit­ná, csukná a termet, még a takarítást is elvál­lalná. Mink meg tévéznénk, rádióznánk este, az asszonyok kézimunkáznának, az emberek kár­tyáznának, meg néha kijönne a mozis is, mint régen. Az elnök megkezdte a járkálását. Vargáné el­mosolyodott. Tudta, hogy nyert. így lett az egykori tanyai iskolából tsz-klub, és ezért a klubért kapta meg Kollár István a Szocialista kultúráért kitüntetést. Többen ugyan váltig mondogatták, hogy ezt inkább Kása Ferinek kellett volna adni vagy özvegy Vargánénak, de a Kollár-pártiak szerint, ha az elnök nemet mondott volna, semmi sem lett volna az egészből. Aztán lassan elült a vita. Végül is nem az volt a fontos, hogy ki kapta a kitüntetést, ha­nem hogy kellemesen eltölthették a szombat meg a .vasárnap estéket odakint a tanyákon. Tóth Tibor TALLÓZÁS FOLYÓIRATOKBAN 1. Színház A napokban került az új­ságárusokhoz a Színház legfris­sebb — márciusi keltezésű — szá­ma. Tarján Tamás: Arcélhez — arcot is címmel a kecskeméti be­mutatók második köréről írja meg véleményét. Molnár Ferenc Li­liomának színreállítását így mi­nősíti a kritikus: „az előadást csu­pán az összehangolatlan, rutin­szerű játék sodra viszi”. Tarján szerint a rendező Madaras Jó­zsef bukása a megújult kecske­méti színház sikereiből fakad, a Jancsó—Hernádi—Gyurkó mű­hely sajátságos műfajából, a blődliből, amelyben „hol tiszt.el- gő, hol ironizáló, hol epigonkoidó, hol egyéb elemként a Jancsó-fil- mek képvilágából, modorából is átvesznek ezt-azt”. A kritikusi a továbbiakban A falu rosszáról ír: „az epigonizmus, stílustalanság és dilettanizmüs vádjaiban kell elmarasztalnunk”, majd Gágyor Péter: Kocsonya Mihály házassá­gát elemzi: „megnézhető” — írja — az előadás, de „sok energia, akarat, képesség” rekedt benne. A Vándorfi László által rende­zett Csalóka Péterről ez a véle­ménye: „a második körben is az ő vizsgája sikerült leginkább”. , Egészében Tarján Tamás így összegzi az új vezetés eddigi mun­káját: „az amatörizmus sokszor vált át dilettantizmusba, egyes előadások hevenyészne, mások alkalomszerűen készülnek, s egye­lőre a három illusztris színházve­zető közül egyik sem vállalkozott arra, hogy szakmailag, művészi­leg a legszigorúbban kézbe ve­gye, ellenőrizze, s ha szükséges, határozottan korrigálja az egy­más sarkára hágó produkciók próbafolyamatait”. 2. Forrás Meglehetősen unalmasra sike­redett a folyóirat áprilisi száma. A versek versszerűek, a próza elolvasható, de szellemi izgalmat nem okoz. A legközhelyesebb Ne­mere István: Minden rendben cimű elbeszélése, ami ezzel az erővel akár a riport műfajába is tartozhatna: a szerző egy 15 éves érettségi találkozót elevenít fel, ko­rántsem meggyőző művészi erő­vel. Ami miatt mégis érdemes eltenni az áprilisi számot, az a Művészet rovatban megjelent Sü­megi-interjú, melyből az erdélyi képzőművészet körképét vázol­hatja föl magának az olvasó. Ban­ner Zoltán és Murádin Jenő — mindketten kolozsvári művészeti írók — a gyökerektől a máig ve­zetik — kor- és stílustörténeti át­tekintést adva — a romániai ma­gyar képzőművészet vonalát. A végkövetkeztetés: a határon túli ág „ahogy a magyar irodalomtör­ténet példája figyelmeztet” — te­ret követel magának a magyar művészettörténetben, ... helye és helyzete alapján, érdemei és eredményei szerint.” 3. Társadalmi Szemle Az elméleti és politikai pártfo­lyóirat új számának e napokban, a Központi Bizottságnak a gaz­daságirányítási rendszer tovább­fejlesztéséről hozott döntése után, a Vita-rovat a legaktuálisabb ol­vasmánya. „Nyilvánvaló, hogy fejlődésük ésszerűen és rugal­masan alakított gazdaságpoliti­kában bontakozhat ki. Ügy vé­lem j— Kozma Ferenctől idézünk — ennek előfeltétele az az elvi tétel, hogy a társadalmi tulajdon­nal való gazdálkodásra felha­talmazott vállalat nincs antago- nisztikus viszonyban a szocialis­ta állammal, mindenkori kon­szenzusok — ha nem automati­kusan is — megteremthető.” A vállalati kezdeményezést makro- ökonómiái feltételeit viszont az állam teremti meg. Az 1983 no­vembere óta folyó vitához ez al­kalommal szerkesztőségi meg­jegyzést is fűztek. Ennek egy-két mondata az. egész kérdéskomp­lexum lényegét érinti: „a re­form ma már evidenciaként hang­zik, jóllehet nem mindig tudható, hogy ki mit ért rajta valójában. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a reform valamiféle min­denre ható gyógyírrá vált sokak szemében, gmellyél súlyos gond­jaink — mintegy varázsszóra I egycsapásra megoldhatók, s a rossz jóvá, a kívánatos valóság­gá válik”. A megjegyzés utolsó mondata mintegy felhívja a figyelmet a KB-ülésről kiadott közlemény elolvasására: „a realitások talaján állva csak azt várhatjuk, hogy az elmúlt, csaknem három évtizedes korszak megújulásainak tapasz­talataiból merítve, az MSZMP kezdeményezésével és irányítá­sával sikerül feltárnunk a gaz­daságban és a társadalmi alkotó- készségben meglevő tartaléka­inkat, s a gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztése közelebb visz történelmileg vállalt szocia­lista értékeinkhez is”. A folyóiratokat átlapozta: Ballai József E hónaptól kezdve igyekszünk ol­vasóink figyelmét felhívni a folyóira­tokban megjelent közfigyelemre mél­tó írásokra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom