Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-03 / 79. szám
1984. április 3. A PETŐFI NÉPE 175 ÉVE SZÜLETETT AZ OROSZ LÉLEK ISMERŐJE Az élő Gogol Százhetvenöt éve, április elsején született Nyikolaj Gogol Veliki je Szorocsinciben, a poltavai kormányzóságban, kozák kisne- mesi családból. Ukrán környezetében népmesék, népdalok indították el útján, s lett az orosz próza és dráma nagy hatású mestere. Diákos, kishivatalnokos külseje — a kor divatja szerint fülig ereszkedő haj, a kis bajusz — a senkiével össze nem téveszthető játékos-derűs tekintetű arc — és a gyakran elhangzó, Dosztojevszkijtől származó mondás, hogy „Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk ki”, alkalmas rá, hogy felidézze alakját a hazájától nyugatabbra eső tájakon is. Először Arany János fogadta sze- retetébe a magyar olvasó számára, német nyelvű közvetítéssel, éppen A köpönyeg fordításával, amelynek megírása 1842, a fordítás évszáma pedig 1875. Akakijevics Akaki, A köpönyeg „hőse” talán a legismertebb gogoli figura, szorongásaival, egy egész élet értékeként megszerzett köpenyével, köpönyegével, amelyet ellopnak tőle. A gogoli kisember tragédiája ezzel be is teljesedik. Jelképnek érezzük ezt a köpenyt. A köpeny a minden, amit felmutathat önmaga és a világ ázámára a napi kötelességteljesítés mókuskerekébe kényszerült ember, akit megaláznak, aki kénytelen ezt eltűrni, mert nincs más választása, mert ellenérzései csak a gondolatban, a napjait lefoglaló őrlődő, irreális próbálkozásokban nyilvánulhatnak meg. Első írásaiban védi az alig kapitalizálódó Oroszország XIX. századi vidéki idilljét. A köpönyeg szánnivaló „hősével” eljut a városban, a hivatali szolgálatban gyötrődő kisember zavarodottságának belső ábrázolásáig. Mintha valami groteszk kifejlet jellemezné egymást követő hősei sorát. A városban a gogoli hősök vesztesek. A városi szélhámos-figurák viszont az orosz vidék tájait—eseményeit—társadalmát feltérképezve, immár az ősi „harmónia” vámszedőivé változva, a teljes ábrázolás tablóján váltanak valóra egy fokról fokra megvilágosodó programot. A hősöknek ez a változása a kívánatos korabeli társadalmi fejlődés lehetetlenségének kritikai közlésével egyenértékű. Magának Gogolnak — a mesélés, az elmondás kényszerétől hajtott tehetségnek — a legtisztább, s nagyon szomorú válasza. Ez groteszk, vitriolos, művészi válasz is. Ha a külső — forradalmi — cselekvés ábrázolása járhatatlan, a lélektani, a belső ábrázolás iránya nyílik meg. Az az időszak, amit Gogol ábrázol, még nem a forradalmasodó, a cári despotizmus és megkövesedett intézményei ellen mozgalmakkal fellépő Oroszország, hanem a legostobább feu- dális-csinovnyiki szolgalelkűség világa. Gogolban élt az igény, högy a rossz oldal után a szépet, a fellelhető jót is programszerűen mutassa be, de híres cselekedete, a Holt lelkek második része kéziratainak elégetése annak keserű beismerése, hogy látta: sajnos, csak az első rész igaz. A maró kritika: Dosztojevszkij, Csehov, majd századunkban Bulgakov, Ilf és Petrov, Majakovszkij, sőt napjaink sok tehetségének művei érzékeny kapcsolatban vannak a gogoli szemlélettel. Gogol megkerülhetetlen. A lélek nagy ismerője, zseniális művész, akinek önégető igazmondás-kényszere tiszteletet és bámulatot parancsol. Ez a plebejus kihívás, tisztesség és forradalmiság — az élő Gogol. Konczek József Az utca: közművelődési tényező Van egy olyan terület, amelyről mint közművelődési tényezőről igen kevés szó esik, holott rendkívül nagy hatással van az emberekre. Ez a terület pedig nem más, mint az utca, a városkép, az embert körülvevő környezet. Ezt a tényezőt kár pedig figyelmen kívül hagyni, vagy akár kézlegyintéssel elintézni. Bármilyen nagy értékek is vágják az embereket a múzeumokban, a képtárakban, a levéltárakban, a különböző kiállításokon, bármilyen érdekes ismeretszerzési lehetőségeket kínálnak a művelődési intézmények, jó időtöltést a szakkörök, ezekre a helyekre sokkal ritkábban megy be az ember, hogy megmártózzék a kultúrában, mint ahányszor az utcán a házak között j ár-kel, a jól-rosszul kiképzett tereken, parkokon átvág, a köztéri műalkotások mellett elmegy, a cégtáblákat, a fényreklámokat, a kirakatokat megnézi. Holott ezek; is hatással vannak rá, felkeltik érdeklődését, formálják ízlését, megnyugvással töltik el. vagy, idegesítik, új ismerettel gazdagítják, vagy korábbi ismereteinek ellentmondanak, felbosszantják, vagy megnyugtatják., Az utcai plakáterdő nemr csak közli a nézővel, hogy mit játszanak a mozik, vagy hol lép fel legközelebb kedvenc zenekara, esetleg hol lehet leszállított áron ezt vagy azt vásárolni, hanem a falragasz mint vizuális látvány is hatással van a járókelőkre. Szépérzékét bánthatja, vagy kielégítheti egy-egy plakát. A betonházak kockatömbjeinek komor rendje lehangolhat. A virágos erkélyekben gazdag, jól elhelyezett lakótelep is derűt kelthet, felvidíthat. A szürke beton a sivársághoz szoktathat, a színes, ötletes elrendezésű lakótelep a szebbre nyithatja rá a szemet. A köztéri műalkotások, szobrok, térelemek, a különböző plasztikák, a falakon lévő domborművek, reliefek a morális képzőművélszeti alkotások, a jól kiképzett szökőkutak és egyéb, az utcán járó embert körülvevő létesítmények mind-mind látásmódot alakító tényezők. Külön érdemes szólni a kirakatokról, amely lehet egyszerű szatócsárubemutató és lehet iparművészeti remekmű. Szerencsére az utóbbi van egyre inkább többségben. Lehetne még hosszan sorolni milyen hatással lehet az emberre a szépen ápolt park, vagy a napraforgóhéjjal vastagon teleköpködött járda. A koszos, bűzös kukaedények sora a járda mellett: az utcát autómosó helynek használó autótulajdonos által kilöttyen- tett vegyszeres tócsa, vagy egy tiszta, kellemes üldögélést kínáló pad a park szélén: az illemhellyé degradált kapubenyíló, utcasarok, vagy a frissen felsöpört, tisztán tartott bejárat. És így tovább. Mindezek hangulatot befolyásoló . megnyilvánulások, mindezek közművelődési tényezők is. Művelődési intézményeink, művészeti alkotóközösségeink munkájának fokozott figyelembevétele, javítása továbbra is közművelődési munkánk előterében áll, de ami ez intézmények falain kívül az otthonokba sugárzott tömegkommunikációs adásokon kívül éri a járókelő embert, ugyancsak nem elhanyagolható közművelődési té)nyező. Ezért kell közművelődési munkánk, eredményeink számbavételekor az utca, a városkép hatását is figyelembe venni. S nem utolsósorban e hatáslehetőség javításán fáradozni. Benedek Miklós m LESZ-E KÖVETKEZŐ? Nagydíjas ,,filmszínésznő ELŐSZÖR AZ ALFÖLDON KÖNYVESPOLC m y Az idei Magyar Játékfilmszemlén Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje nagydíjat kapott. A hír számunkra azért érdekes, mert a Kecskeméten élő Czinkóczi Zsuzsa játssza a főszerepet, öt már .több filmben is láthattuk. Második osztályos volt a jászszentlászlói iskolában, amikor felfedezte Ranódy László .rendező. .Sok mozinéző emlékezetében még ma is az a kislány él, aki megrázó hatással jelenítette meg Árvácskát. Azóta .bizony eltelt néhány esztendő, s Zsuzsa felnőtt. Szinte természetes volt, hogy a nagysikerű Árvácska után több filmajánlatot is kapott : 10—12 alkotás részese lehetett. Mészáros Mártával három alkalommal forgatott, az ök ketten, az Olyan, mint otthon és a Napló gyermekeimnek című filmekben. Mindháromszor Jan Nowioki volt a partnere. A nagydíjas műben ismét bizonyította Czinkóczi a tehetségét.' Játéka természetes, meggyőzően eleveníti meg a fahős nehéz sorsát. Nyolcadik osztályba járt, amikor ezt a filmet készítették, s Zsuzsától 250 órát, „rabolt el” a filmezés. Február 15. ünnep volt Czdnkó- czi Zsuzsinak. A filmszemlén óriási tapsot kapott Mészáros Márta alkotása s a szereplők, közöttük ő is. Átvehette a MAFILM em- lékpiiaikettjét, amit a magyar filmművészet és filmgyártás érdekében kifejtett kiemelkedő munkájáért kapott. Sokan megígérték neki: továbbra is figyelemmel kísérik sorsát, de újabb szerepajánlatokról nem esett szó. Pedig Zsuzsának még játszania kell! Ha lenne következő film... Erről így vélekedik a 17 éves ' „filmszínésznő”: — Sokszor eszembe jutnak a Régebbi forgatások, de tudom, ez már a múlté. Nem vágyom sikerekre. Sok mindentől függ, hogy vállalnék-e még szerepeket, ha felajánlanák. Például attól, hogy ki miről csinálnia filmet, és nekem volna-e kedvem eljátszani. Ezt előre nem tudom megmondani. S a tízhónapos kisfiámat addig kire bízzam? Szerettem a filmezést, s nincs kizárva, hogy egyszer színésznő leszek. Talán évek múlva sikerül. Jól érzem magam a színészek között, sok ismerősöm, barátom van már az íróik, rendezők köréből is. Különleges érzés azokkal találkozni évék múltán, akiknek a sikeremet köszönhetem. Ki gyűjti össze azt a sok megfigyelést, vonalat és színt, aminek a megörökítésére Bács-Kiskun ihleti a festőket és grafikusokat? Teli vázlati üzettel mennek el sokan a híres kecskeméti művésztelepről, élményeket adnak a nyári alkotótáborok. S még egy-egy alkalmi kiállítás is ösztönző erejű lehet. A Képcsarnok kecskeméti termében egy míves festő és szenvedélyes utazó, Kováts Nagy Ira mutatkozik be. A dunántúli és külföldi — görög, jugoszláviai, spanyol — tájak szerelmese első látásra színes útleírásokat hozott a hírős városba. Kiindulási' pontja a természet, a valóság. A látványtól indul és eljut a fehér házak, fekete, vörös sziklák, sötétkék tenger megszerkesztett, letisztult szépségéig. Görögországi sorozata ezeknek a színeknek és formáknak átszűrt harmóniáját sugallja. Egyszerre idéz és előlegez élményeket. — Utazási élményekből ered a kiállításom — mondja. — Nagyon szeretek barangolni a nagyvilágban, szeretem meglesni különböző népek ablakait, kapuit, épületeit, kékben fürdő tengereit, a görög szigeték szikláin meghúzódó ragyogó, fecskefészek módjára felépített házakat. Szeretem ezt a fényben úszó fehér álomvilágot. — Ehhez képest nem unalmas az Alföld? — Hol fedezted fel ezt a pompeji vörös kapurészt, mellette a hófehér házzal?. — kérdezték az egyik festményemre mutatva. Kecskeméten, a Mária utcában láttam meg. Számomra ez tényleg fölfedezés, akárcsak a •havas téli táj kukoricaszár-kúpok- kal, illetve hófogókkal, vagy a puszta látványa vöröses háttérben, ökörszarvak ritmusá-_ val. Csak éppen meg kell találni az élményt. Engedni kell, hogy hasson ránk az óriási ég tágassága és a nagy mezők megannyi zöld és barna árnyalata. Kováts Nagy Ira olajfestményekkel — tájképekkel és csendéletekkel — jelentkezett. Képein a váBarátaim, a kannibálok rakozás vagy beteljesülés, kíváncsiság, irónia vagy épp valamiféle szomorúság érződik. Először mutatkozik be az Alföldön, s láthatók a Kecskeméten és Környékén szerzett élmények festői megfogalmazá- sai-is. Ez a tizenhetedik önálló kiállítása. H. F. „Előfordul, hogy egy fiatal harcos kivagyiságból előugrik a bozótból, elrabol egy földön dolgozó nőt, lakóhelyére hurcolja, ahol örömujjongás adja hírül a hamarosan bekövetkező mulatságot: először megerőszakolják a le. ányt, azután halálra kínozzák, végül pedig megeszik... A kuku- kukuk felfalják legyilkolt ellenségeik húsát, hogy ezzel kicsúfolják őket és szétzúzzák tulajdon szüleik koponyáját, ha azok any- nyira megöregedtek, hogy már nem örülnek az életnek.” Iszonyatos. Még akkor ds, ha rémtörténetben olvas ilyen sorokat a civilizált társadalmak embere. Csakhogy szó sincs kitalált meséről. Valóság ez, mégpedig a XX. század megdöbbentő valósága. Mert Űj-Gudnea mocsaras dzsungeleiben még ma ds élnek emberevő törzsek kőkorszakd szokások, hiedelmek között. Ame Falk-Ronne, a neves utazó és néprajztudós többször járt e trópusi mocsárvidéken, a kannibálok földjén, vállalva a — skandináv ember számára különösen, szokatlan — szörnyű klímát és ezernyi életveszélyt. 1974-ben tett látogatásának, élményeinek érzékletes, izgalmas és megdöbbentő dokumentuma Barátaim, a kannibálok című útleírása, amely a Gondolat Könyvkiadó Világjárók sorozatában jelent meg nemrég. Csak találgatni lehetne, hány ember'él Űj-Gudnea hatalmas szigetén és a partja menti apró szigetecskéken. Eddig több mint 750 nyelvet jegyeztek fel ezen a vidéken. Jalik, kukukukuk, danik, negrdtók, kiwaiok, aszmatok... Hosszú a különféle törzsek listája, s habár nyelvük eltérő, egyvalamiben a többségük egyforma: megeszik ellenségeiket, elhaló rokonaikat. A nő szinte az állattal Boros Julikáról az a hír járta. hogy ő a legszebb lány a tanyákon. Hosszú fekete haja volt, barna bőre, és olyan sudár alakja, mint a dűlőmenti nyárfáknak. Büszke is volt rá apja, anyja. Ő volt a negyedik, a legkisebbik gyerek a családbap. A nagyobbak már mind elkerültek otthonról, csak Julika lakott még a tanyán, de ő is bejárt a városba: kereskedőtanuló volt. . Reggel ment, késő délután jött, kerékpárral tette meg a közel nyolc kilométert, s ha gyakorlatos napja volt, estébe hajlott az idő, hogy hazaért. Ilyenkor rendszerint egy- egy fiú kísérte haza. — Csak aztán vigyázz magadra, kislányom — intette öt az anyja, mert a fiatalemberek sűrűn váltakoztak: Julika még nem kötött ki állandó udvarló mellett. « Eltelt egy fél esztendő, s a fiúk kezdtek égyre sűrűsödni a lány körül. Ö még szebb lett, mint valaha. A tanyákon úgy mondják, akkor lesz szép a virág, ha süt rá a nap. Hát Julika nem panaszkodhatott: hétvégeken hatan-heten is Boros Antal szokásai meglátogatták a tanyát. Volt ' úgy is, hogy a gyepen négy autó is állt, nem beszélve a motorokról. A fiatalok mindig a szobában telepedtek le, a két szülőnek a konyha maradt, ök már megszokták a világ efféle rendjét: a három idősebb gyerekük is lány volt, legfeljebb azokhoz nem jártak egyszerre ennyien. Tudták, hogy majd kialakul, ki lesz az, aki a végén egyedül fog hozzájuk járni, csak ki kell várni. Hanem vagy két hónap elteltével az történt, hogy mikor a legutolsó vendég is megérkezett, s a szobaajtó becsukódott, Boros Antal mindig felállt a kisszékről, ahova le szokott kucorodni, és szó nélkül kiment az udvarra. Sokáig nem jött be. A feleségének első alkalommal fel sem tűnt a dolog, de hogy a következő héten ugyanez megismétlődött, aztán rá egy hétre megint, szöget ütött a fejébe, hová megy a férje. Abban biztos volt, hogy az egész Julika udvarlóival van összefüggésben, csak sehogy nem tudta megfejteni, hogyan. Végre az egyik szombaton,, miközbén odabent javában folyt a móka, a nevetés, utánament a férjének. Ott állt a kiskapuban, rákönyökölve a kapufélfára, s csak nézett a gyep felé. Odament melléje. Egy darabig hallgatott, aztán högy a férje nem szólt, ő kezdte"a beszédet. — He! Tán valami bajod van? —Nincs nekem. — Hát akkor? — Mit hát akkor? — Mit állsz itt, mint akit ■ kiküldtek? Boros Antal nem válaszolt. —5 Zavarnak? — bökött az asszony a .ház felé a fejével. — Engem ugyan nem. — Hát? — Nézelődök. Az asszony kifakadt. — De furcsa szokásokat veszel föl, mire megvénülsz. — Miféle szokásokat? — Miféle szokásokat! Pont mindig szombaton gyün rád a nézelődhetnék? — Ezeket nézem — mutatott Boros Antal az autókra. — Aztán mit nézel rajtuk? — Negyven éve élek itt a tanyán. Ennyi idő alatt, ha tízszer állt itt autó. Most meg, lám csak, egyszerre öt is. Meg a motorok. A szomszédokat a fene eszi meg. Néhány pillanatig hallgatott, aztán folytatta. — Érted már? Hát ezért állok itt, ezért jövök ki minden szombaton a kapuba, hogy lássam őket. Már erősen sötétedett. A hold világa azonban ezüstös* fénynyel vonta be a Skodákat, a Wartburgokat meg a három MZ-t. Odabent közben járta a tréfa, odabent nem tudtak Bo- ■ ros Antal különös szokásairól. A fiataloknak természetes volt, hogy annyi autó meg motor áll a tanya előtt szombatonként. Julika is csak nevet- te, hogy búcsúzáskor mekkora zajt csapnak a fiúk, és kedvesen integetett mindegyiknek, amikor ráfordultak a dülőút- ra. Tóth Tibor egyenértékű a szemükben, ám a férfi is csak akkor szerezhet tekintélyt, rangot magának a törzsben, ha megtanult embert ölni. S jobbára, szinte ez az egyedüli ,igazán nagy tudománya” pápuaföld bennszülötteinek. Ezért a nehezen megközelíthető hegyeik, mocsaraik közé merészkedő misz- szionárduso.'-, kígyó- vagy knpko- ddlvadászok, aranyásók esélye igen csekély az életbenmaradásra. Akiknek mégis sikerül megúszniuk egy-egy ilyen kalandot — mint e könyv- szerzőjének, a dán néprajzkutatónak — azok többnyire fehér bőrüknek, lőfegyvereiknek, ajándékaiknak, esetleg a „sárkányma dámák” (repülőgépnek, ha azzal érkeznek), s mindenekelőtt a szerencséjüknek köszönhetik. Hiszen legtöbbször még az sem menti meg a dzsungel be mérés zkedők életét, ha a kannibálok a furcsán öltözött, számukra ismeretlen tárgyakkal rendelkező fehér emberben istent lábnak földreszállni. A fiatal harcosnak ugyanis ölnie kell, levágott koponyát vagy penist kell szereznie, ha a férfiak sorába akar lépni. Tehát nemcsak az éhség, a dicsőség, az ősi törvények, a „fétistisztelet” is gyilkolni hajszolja őket. A kukukukuknál a nemileg érett ifjúnak sajátos próbán kell átesnie hogy férfi számba vegyék, s hogy feleséget vehessen magának: Először kcrülmetélik, majd embert kell ölnie. Ame Falk-Ronne könyve címében barátainak nevezi a kannibálokat. Ám színes és fekete-fehér fotókkal illusztrált kötetét olvasva kiderül, hogy a bennszülöttek nem voltak túl barátságosak vele szemben. Nem kas fondorlat és szerencse segítségével sikerül elmenekülnie például a fejvadászok tözsfönöké To-yun haragja elől. A könyv ezen fejezete talán a legizgalmasabb. Azért gerjedt haragra, mert a dán tudós nem akarta feleségül vermi a lányát. Nem csoda, hiszen e törzs lányai (a többi törzs hölgyedhez hasonlóan) sohasem mosakszárnák, hogy minél „nőiesebb” szaguk legyen. Avas disznózsírral, ünnepi alkalmakkor elhalt rokonaik zsírjával kenik be magukat, combjukat és feneküket állott vizelettel dör- zsölgetik... . Megismerni távoli, idegen országok népét — ahová nincs módunkban eljutni —, idegen kultúrákat, életformákat, szokásokat, természeti jelenségeket: e megismerési vágy kielégítésében rejlik a Világjárók sorozat népszerűségének titka. Az utazók, kutatók megosztják velünk élményeiket, s tényszerűen bemutatják azokat a vidékeket, ahol jártaik, hogy jobban megismerhessük bolygónkat. A Barátaim, a kannibálok című kötet esetében mindenkéDpen hat- ványozódnak egy európai dvilizá- cióbatn élő ember számára a kapott élmények, hiszen nemcsak kilométerekben, de évezredekben mérhető távolságba — egy „kőkorszaki álmát alvó világba” — kalauzolja el az olvasót úgy, hogy valójában a máról beszél: Üj- Guinea mély dzsungeleinek jelenéről, felmutatva az űrhajókat, atomreaktorokat, robotoltál építő embereknek, hogy ilyen is létezik még. (!). Koloh Elek B. T.