Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
7 1984. április 11. B PETŐFI NÉPE B 7 SPORT- SPORT • SPORT 1Csakis a győzelem jó /” Kedden kellemetlen bejelentést tett SZabó Ottó, a Rába ETO szélsője a tatai edzőtáborban Mezey György szövetségi kapitánynak. Begyulladt, a lába, ezért képtelein vállalná a játékpt a Bulgária edlen, 'ai, ma, a Megyeri úton 18,OÖ órakor (a lengyel Li- pich lesz a vezető bíró) kezdődő fontos olimpiai selejtezőn. A .győri játékos el is hagyta az edzőtábort. — Tizenhatan maradtunk, s akik velünk vannak ’ képesek megoldani a feladatot. — mondta Tajti József a válogatott edzője. — Nem titok: biztosan, gólokkal kell nyerni ahhoz, hogy versenyben maradhassunk. A bolgár olimpikonokat három, alkalommal láttuk a selejtező időszakban.. Először a Veliko Tir- novón egymással játszott első 90 percben, azután a szovjetek ellen, majd legutóbb, amikor a görögökkel játszottak. Érzésem szerint most fordított a helyzet, mint 1983. március 23-án, volt, amikor l:l-re játszottunk velük idegenben. Akikor ők voltak magabiztosak most a mi oldalunkon a több önbizalom. Nem tagadjuk, az isztambuli 6:0-ás, törökök elleni „góleső” jól jött. * 88 támadóink azt Vallják: a bolgár hálóba is be lehet találni — ha nem is hatszor, azért egy párszor. Biztosan keld vennünk az akadályt. Csakis a győzelem a jó eredmény! A bolgárok kedden délelőtt érkeztek a magyar fővárosba, és a szállásfoglalás után azonnal városnézésre mentek. A kora délutáni ebédet csendes pihenő követte, majd este a mérkőzés időpontjában edzés következett a Megyeri úton. A vendégek névsora böngészése közben kitűnt, hogy még „hírmondó” lis alig akadt a tavalyi 1:1-es mérkőzés szereplői közül. Ismert hogy a bolgár labdarúgást új alapokra helyezték nem is olyan régen, így az eddig döntetlenek csapatának nevezett bolgár olimpikonok (négyszer 90 percen vannak túl a selejtezőben, s valamennyien pontosztozkodással végeztek) a fiatalok kollektívájaként érkeztek Budapestre. Mit várnak a Megyeri úton? — kapta a kérdést Ivan Vucov edző, aki a poszton Jankó Din- kovot váltotta fel. — Nehéz 90 perc elé nézünk, hiszen a magyarok jól „bejáratták” magukat a török fővárosban. A mi csapatunk a jövő érdekében alakult újjá. A tavalyi; Veliko Tirnovón gyepre léptettek közül csak Goszpodinov maradt a budapesti együttesben is, ő rúgta az egyenlítő gólunkat. Nekünk csak papíron lehetnek reményeink az olimpiára jutásra. Ehhez nemcsak Budapestről kellene elvinni a két pontot, de Görögország ellen ás idegenből. No és a magyarok győzelme Moszkvában I.. A bolgároknál Szadakov, Go- csev, Goszpodinov és Iszikrenov a kiemelkedő tudású labdarúgó a magyar megfigyelők szerint, és a tartalékok között jelzett Ere- noszjannak is szép jövőt jósolnak. * iA csoport állása : 1. Szovjetunió 3 3 2. — 9— 3 8 p 2. Magyarország 4 2 .1 l1 6— 4 3 3. Bulgária1 4—4 — 3-34 4. Görögország 5 — ti* 4 3—m1 A hátralevő mérkőzéseik: S zovje tűni ó—Magyarórs zág Görögország—'Bulgária £ Ötpróbázók a nyeregben A megye olimpiai ötpróbázói 14-én, szombaton vágnak neki a legnépszerűbb feladatnak, a kerékpáros túrának. A férfiakra öt órán belül 100 km-es, a nőkre négy óránál rövidebb idő alatt 60 km-es út megtételé vár, az útvonal pedig: Kecskemét — Lászlóiéivá — Tiszakécske — Tiszavárkony és innen ugyanezen az útvonalon vissza Kecskemétre. A gyülekezés és a rajt helye a kecskeméti 607. számú Szakmunkásképző Intézet, az Április 4. téren, ahol 7 órától 8.45-ig fogadják a jelentkezőket. A kerékpáros próbára mindenki ,benevezhet, aki megfelel a részvételi feltételeknek: befizeti a 20 forintos nevezési díjat, három hónapnál nem régebbi orvosi igazolással rendelkezik és az Expressz Utazási Irodánál megvásárolta az akció Igazolványát; 14 évnél fiatalabbak csak szülői kísérettel vehetnek részt a túrán. 5 Kilenc. órakor egyszerre rajtol a-várhatóan több mint’Százi^fős mezőny. A kerékpáros ötpróbázókra KOtéléáőek’ä KRESZ előírásai,'de a+endéiők a'tű rá útvonalán közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek a szombat délelőtti órákban. A kerékpározók biztonságára minden útelágazásnál forgalomirányító ifjúgárdisták és rendőrök jgyeinek, a mezőnyt pedig orvos, URH-s gépkocsi és szállítójármű kíséri, így azoknak sincs félnivalójuk, akiknek a kerékpárja felmondja a szolgálatot, vagy a száz kilométeres táv közben kiállnak a sorból. A rendezők, a KISZ megyei bizottsága és a Kecskemét városi sportfel ügy eloség azokra is gondolt, akik nem mernek az előzetes felkészülést igénylő ötpróba-távnak nekivágni. Fél tízkor rajtolnak a 607. Szakmunkásképző Intézettől a középiskolás kerékpáros túraverseny résztvevői, akiknek körülbelül 10 km-t kell- majd megtenniük. Az útvonalat nem ismerik előre, rendőri gépkocsi vezeti majd a mezőnyt. Minden kerékpáros iskolája egy-egy zsetonját viszi a célba. A három kategóriában megrendezett versenyben azok a kecskeméti középiskolák nyerik a sportszervásárlási utalványokat, amelyek létszámukhoz viszonyítva a legtöbb diákot tudták mozgósítani.-Ugyancsak az Április 4; térről i indulnak fO órától a kéfékjbáfos családi túra 'résztvéV'Ői'.” A ■ cél a bör- bási lovasiskola, ahol lovasbemutató és kellemes környezet várja a vállalkozó kedvű családokat. i L. D. sorokban A Petőfi Népe totó-tanácsadója X A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában szereplő Kiskunfélegyházi Vasutas SE felnőtt és ifjúsági csapata visszalépett a bajnokságtól* A labdarúgó-szövetség a félégyhá- zi vasutasok összes eredményét törölte. X Az NSZK sportszövetsége úgy határozott, hogy több mint háromszáz tagú sportküldöttséget indít a nyári olimpiai játékokon. A sportszövetség szóvivője szerint eddig 315 sportoló érdemelte ki az olimpiai szereplés jogát. X Az ausztriai Hollabrunnban visszavágott az osztrák kosárlabda-válogatott a magyar férfiválogatottól elszenvédett vereségért. A második mérkőzés eredménye 92— 88 volt, a házigazdák javára. X Usti nad Labemben befejeződött a csehszlovák nemzetközi ökölvívótorna. A döntőben Alvics Gyula pontozással győzött a csehszlovák Ligos ellen, és így a velencei verseny után újabb rangos tornát nyert. A totó 15. heti, április 14—lő-i szelvényén NSZK Bundesliga I. és II-, valamint olasz A és B osztályú mérkőzések szerepelnek. Tiippjeink: 1. Dortmund—Mannheim. NSZK, Bundesliga I. A Dortmund súlyos vereséget szenvedett, a Braunschweig otthonában, a vendégek hazai pályán győztek a Kaiserslautern ellen. Tippünk: 1. 2. Frankfurt—1. FC Köln. NSZK, Bundesliga I. A frankfurtiakat továbbra- is kiesés fenyegeti. A Kölh tartja helyét a .középmezőnyben. Tippünk: x, 1. 3. Hamburg—Mönchengladbach. NSZK, Bundesliga I. Rangadó mérkőzés, almelyne'k tétje az első hely megszerzése. Tippünk: i, x. 4. Leverkusen—Bremen. NSZK, Bundesliga I. Jól szerepel a két együttes. Pontosztozkodás a legvalószínűbb eredmény. Tippünk: x. 5. Hannover—Schalke 04. NSZK, Bundesliga II. A Hannover Kasstel'ban járt és vereséggel távozott, míg a Schalke hazai környezetben, meglepetésre, súlyos vereséget szenvedett. Tippünk: 2. 6. Hertha BSC—Ulm. NSZK. Bundesliga II. Bravúros győzelmet aratott a Hertha, de így sem szólhat már bele a feljutásért vívott küzdelembe. Győzött az Ulm is, és megerősítette helyét a középmezőnyben. Tippünk: 1. 7. Genoa—Milan. Olasz A osztály. A Genoa nyert,- a Milan viszont meglepetésre, Milánóban kikapott. Tippünk: x, 1. 8. Roma—Juventus. Olasz A osztály. Rangadó mérkőzés az első helyért. A legvalószínűbb eredmény a döntetlen. •Tippünk: x, 1, 2. 9. Torino—Udinese. Olasz A osztály. A két együttes vesztett lendületéből az elmúlt heteikben. 'Tippünk: X, 1. 10. Arezzo—Campobasso. Olasz B osztály. A hazaiaik már csak a jobb helyezésért harcolhatnak, a vendégek viszont esélyesek a feljutásra. Tippünk: x, 1. 11. Monza—Sambenedettese. Olasz B osztály. Mindketten a tálblázat alsó felében’tanyáznak, közel vannaik a ki- esöz ónéhoz. Tippünk: i; x. 12. Palermo—Padova. Olasz B osztály. A Padova a középmezőnyben, a Palermo kiesést jelentő helyen tanyázik. Tippünk: x, 1. 13. Triestina—Cremonese. Olasz B osztály. A vendégek a feljutásért küzdenek. Az újonc hazaiaik célja a biztos bentmaradás. Tippünk: x. + 1 mérkőzés: 14. Duisburg—Kassel. NSZK, Bundesliga II. A két együttes közül- a vendégek állnak jobban a bajnokságiban. Az elmúlt heti eredményűik után helyet cserélteik a tabellán. Tippünk: x, 1, A további mérkőzésekre tippjeinik: x, x. D. I. HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN BIRKÓZÁS ___________ Népes mezőny indult (121 fő) gz FTC Bokodi Mihály nemzetközi ifjúsági II. korcsoportos szabadfogású emjékiversenyen a Körcsarnokban. 65 kg, (17 induló): 3. Kelemen (KSC). Egy ágra került Guculjával (román), aki minimális pontkülönbséggel 4:3-ra verte, de utána valameny- nyi magyar ellenfelét. Szauert (HBSE), Tóthot (Csepel) és a bronzcsatában a kitűnő Deákot (HBSE) biztosan győzte le. Szegeden az SZVSE birkózó- csarnokában Bács-Kiskun - és Csongrád megye serdülő birkózói mérték össze erejüket a területi szabadfogású bajnokságon. Eredmények: (az 1—3 helyezettek jutottak be az országos bajnokságba.) 42 kg: 2. Debella (BSK). 43 kg: 1. Dudás János (Soltvadkert, edző: Frei László és Fiilus István), 2. Kovács Cs. (KSC). 53 kg: 2. Váradi Z. (KSC). 57 kg: 1. Prinz Tamás (BSK, edző: Szabados Imre, Faldum József). 2 Zellei (KSC). 62 kg: 1. Jagicza László (BSK), edző: Szabados Imre, Katz Lajos). 72 kg: 2. Balogh (Kunszemtmiklós), 3. Váradi R. (KSC). 78 kg: 3. Bemáth (Kmiklós). +78 kg: 1. * Takács Ferenc (Kmiklós. edző: ifj. Bíró Károly és Losoncai Márton). A Kecskeméti SC birkózó sportiskolája a legkisebbek korosztálya, részére területi szabadfogású versenyt írt ki, amelyen 80 versenyző lépett szőnyegre. Eredmények: 20 kg: 1. Kamasz (Izsák), 2. Baksin (HVSE). 25 kg: 1. Oszkár (SZVSE), 2. Szabó Zs., 3. Erdei G. (mindkettő KSC). 30 kg: 1. Horváth (KSC). 35 kg: 1. Besze (Kfháza), 2. Molnár Z. (KSC). 38 kg: I. Tóth J, (HVSE), 2. Jávor, 3. Morózsi (mindkettő KSC). 41 kg: Tombári (SZVSE), 2. Trombitás (Kfháza). 45 kg: Halász (SZVSE). +53 kg: 1. Kiss P. (SZVSE). H CSELGÁNCS Vasárnap Kecskeméten rendeztek körzeti rangsorversenyt úttörő korcsoportú cselgáncsozók számára. Megyénk sportolói több értékes helyezést értek el. A Bács-Kiskun megyeiek eredményei, úttörő I. korcs.: 26 kg: 1. Zoller (KSC), 29 kg: 1. Király (KSC), 3. Rubesch (Állampuszta). Úttörő II. korcs.: 29 kg: 1. puszta), 2. Mészáros, 3. Gazdik (mindkettő KSC). 38 kg: 3. Kovács (KSC). 41 kg: 1. Horválth (Állampuszta), 3. Gubányi (Har- ta). Úttörő II .korcs.: 29 kg: 1. Csabai, 2. Vereczkei (mindkettő KSC), 3. Halasi (Kalocsa). 32 kg: 1. Halasi, 2. Kolozsi, 3. Felföldi és Czinczin (mind KSC). 38 kg: 1. Bárkányi, 3. Fehér (mindkettő KSC). 41 kg: 3. Melkvi (KSC), 49 kg: 1. Juhász (KSC) 2. Vajda (Harta), 3. Marik (Állampuszta). Ülttörő III. korcs.: 29 kg: 1. Borsos; 2. Nagypál, 3. Har- Resheimer- (mind KSC) és Szent- györgyi (Kkőrös). 32 kg: 2. Deá- ki (Harta), 3. Keresztes (Állampuszta) és Bővíz (KSC). 35 kg: 1. Szabó, 2. Bíró, 3. Csikai (mind KSC). 38 kg: 1. Lakatos, <2. Érsek, 3. Papp (mind KSC). 41 kg: 2. Mészáros:, 3. Balogh (mindkettő KSC) és Weibel (Harta). 49 kg: 2. Erki (KSC). 53 kg: 1. Peti (KSC). 2. Galauner (Állampuszta), 3. Krieg (Kalocsa). +58 kg: Deák (Kalocsa). Szekszárdon -körzetei úttörő I— II—III. korcsoportú versenyen a Bajai SK sportolói indultak. Eredményeik: Úttörő I.: 26 kg: 1. Galambos, 2. Krémer, 3. Bácsteleki. 29 kg: 2. Krammer. 32 kg: 1. Krascse- nics, 3. Szabó. 38 kg: 2. Gyúró, 3. GocsáL Úttörő III.: 32 kg: 3. Gyenis. 35 kg: 1. Rajnai, 2. Rónay. 38 kg: I. Szabó, 2. Balazsics. 41 ikg: 1. Siket. 45 kg: 1.; 1. Nagy, 3 Bartók. Ütitörő II.: 32 kg: 1. Fehér, 3. BácsteleWi. 35 kg: 3. Varga. 38 kg: 2. Wagner. 45 kg: 3. Dióén ty. Budapesten az- ifi II. korosztály országos rangsorversenyen 53 kg-ban Bállá Zsolt 2. helyen végzett, a juniorok közötti országos rangsorversenyen Vég'hí Zsolt 78 kg-ban a 2. helyezett lett. jS KÉZILABDA _________ Meg kezdődött a bajnokság tavaszi fordulója valamennyi ósztály- ban. NB II-es eredmények: Nők: Jánoshalma—Kiskunhalas 20—14 (12—8). Jánoshalma, 150 néző. Vezette: Nádasdy, Tóth. Jó iramú mérkőzésen a rutinos hazaiak biztos győzelmet arattak az újonc KAC-MEDOSZ ellen. DUTÉP SC—Csepel Autó 24—10 (9—6). Bp.. 200 néző. A kecskeméti csapat második félidőbeli jobb védekezésének és bátrabb támadó játékának köszönheti az idegenben elért sikert. Ld.: Pesz- met (10), Molnár és Guth (3—3). NB II. férfiak: Újkígyós—DUTÉP SC 30—26 (16—10). Újkígyós, 400 néző. A tartalékos DUTÉP csak a második félidőben játszott jól, de ez már kevés volt az üdvösséghez. Ld.: Korsós (8), Haiba (7), Zag (5), Balázs (4). Megyei bajnokság eredményei, férfiak: (zárójelben az ifjúsági eredmény): Lajosmizse—KACMEDOSZ 23—16. Kecel—Gara 17 —20 (12—16). Bácsalmás—KMFSC 27—25 (17—27). Kalocsa—Kkfházi Húsos 26—25 (27—20). Tiszakécske—Kiskunmajsa 27—30 (18—19) Csávoly—Soltvadkert 25—30 (17— 18). Nők: A-csoport: Kiskunmajsa— Soltvadkert 20—19 (12—19). Kecel —Lajosmizse 12—21 (24—11). B- csoport: Méntelek —Harkakötöny 7—18 (10—6). DUTÉP II.—Szánk 18—10 (26—4). Bajai TK—Kiskőrös 15—10. (A Jánoshalma II— KAC-MEDOSZ II. és a Nemesnádudvar—Kisszállás női mérkőzések eredményeit nem kaptuk meg.) ^ KOSÁRLABDA NB II-es eredmények: Nokia szemben 4—0. Csongrgddal 3—1, Pest megyével szemben pedig 1—0 arányban maradtak alul. így természetesen az utolsó helyen végeztek, s nem jutottak be az országos döntőbe. A csapatból Szűcs, Lovas, Szabó (BSK), Peregi és Csorba (KSC) játéka emelkedett ki. Edzőik őket javasolták a válogatottkeretbe. Országos ifjúsági bajnokság: KS1—Bajai SK 3—0. SZEOL AK— KSC 2—í. Az országos serdülőbajnokság: KSI—Bajai SK 5—1. SZFOL—KSC 4—0. RÖPLABDA NB il-es női mérkőzés: Dunaújvárosi Építők—Kalocsa 3:2 (13, —9, 9, —13. 11), Kalocsa, 100 néző. Vezette: Tirpák, Tar. Kalocsa: Péter, Kovács, Farkas, Sándor B., Király, Glonczlik. Cs.: Sándor H„ Csintalan, Fekete. Edző: Faragóné Magyar Edit. 118 perces, maratoni csatában maradt alul a KSE. NB II-es férfimérkőzés: H. Mezőfi SE—DUTÉP SC 3—1.. A megyei rangadóról nem kaptunk részletes tudósítást. Csak annyit tudunk, hogy három játszmán keresztül szoros volt a mérkőzés, a negyedik játékrészt viszont „nullra”. nyerte a honvéd- csapat. A bajnokságban a Mezőfi a második, a DUTÉP a negyedik helyen áll. Harmadik alkalommal bonyolították le a Felszabadulási Kupa úttörő és mini leány röplabdatornát. A kecskeméti Árpádvárosi Sportcsarnokban 13 úttörő- és 8 miniegyüttes mérte össze tudását. Az úttörőknél a Debreceni Sportiskola lett az első, megelőzve a Szegedi Mező Imre iskola és a Nyíregyházi VSC csapatát. A házigazda DUTÉP (Molnár Erik Ált. Isk.) a 6. helyet szerezte meg. A mini korcsoportban szép hazai siker született. Első lett a II. Rákóczi F. Ált. Isk., 2. a Molnár Erik Ált. Isk. csapata. A két korosztály küzdelmeiben elért eredmények alapján a Debreceni Sportiskola végzett az élen, a 2. helyezett DUTÉP és a 3. VASAS előtt. Bajai TK—Törökszéntrrirklós^ 77 —59 (42—34). Törökszentmiklós, vezette: Csonka, Darida. BTK: Ormódi E. (26), Kovács (6), Kmetovics (31), Karácsonyiné (6) , Bauer (8). Cs.: Ormódi A., Mi- hálovics. Szegedi, Lakatosné. Edző: Schmidt Lajosné. Békéscsabai MÁV—Kkfházi Vasas 81—42 (32—22). Békéscsaba, vezette: dr. Frizzi, Nemes. Kkfházi Vasas: Borbás (12), Gál (8), Pólyák (8), Bódi (2), Pardely (7) . Cs.: Koczka (4), Tóth (1). Rigó, Fekete, Mátrai. Edző: Bódi Tivadar. Férfiak: Váskút—Karcag 64—52 (38—34). Karcag. Vezette: Fodor, Balogh. Vaskút: Mihályfi (4), Csátaljai P. (6), Kancsár (8), Nagypál (11), Szabó (24). Cs.: Kulincsics (2), Göttlinger (2), Karácsonyi (14). Edző: Vinkó László. Kkfházi Lenin Tsz SK—Békéscsabai MÁV 105—74 (47—40). Békéscsaba. Vezette: dr. Frizzi, Nemes. Lenin Tsz SK: Dudás L. (12). Bódi (2), Hevér (26). Nádasdy (15), Papp. (2). Cs.: Petróczi (18), Danics (12), Dudás Zs. (10), Tóth (6), Csuka (2). Edző: Bódi Sándor. LABDARÚGÁS Szolnokon rendezték meg a megyei serdülő válogatottak területi döntőit. Bács-Kiskun megye csapata meglehetősen szerény eredményeket ért el, valamennyi mérkőzését elvesztette. A Szolnokkal 1‘Cegleden az . ország középfokú tanintézeteinek legjobb súlyemelői gyűltek össze, hogy összemérjék erejüket. A Kecskeméti Spartacus serdülő korcsoportú versenyzője, Bori Attila nagyszerűen szerepelt a 60 kg-ós súlycsoportban. A tesztpróbán 282 pontot gyűjtött, emelő gyakorlataival pedig 482-t. Szakításban 75 kg-ot, lökésben pedig 100 kg-ot teljesített. Ezzel ifjúsági aranyjelvényes szintet ért el, és összesítésben a 3. helyen végzett a 14 fős mezőnyben. a: VÍZILABDA * Országos ifjúsági bajnoki mérkőzés : Eger—KVSC 8—7. Gl.: Nagy I. 3, Loványi 2, Tassi, Márjás. KSI— KVSC 10—6. Gl.: Nagy I. 4, Király, Márjás. Úttörő I. B. osztály: KVSC—Csömör 14—3. Úttörő II. B.: KVSC—Vasas 8—8. M Nyíregyházán rendezték meg a kosárlabda országos mini bajnokság elődöntőit. Á' 10—12 évesek korcsoportjában megyénket a BSK és a KSC fiú-, valamint a KSC leánycsapata képviselte. A nyíregyháziak a hazai környezet és a bíráskodás előnyeit kihasználva harcolták ki az országos döntőbe jutást a kecskeméti és a bajai csapatok előtt. TÖMEGSPORT MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: * 4 * VII. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszélünk. Vizsga (sz) 8.25: Történelem (ált. isk. 5. oszt.) Kirándulás Pannóniába (sz) 9.00: Fizika »(ált. isk. 8. oszt.) Az elektromos energia átvitele 9.25: Magyar nyelv (ált. isik. 3. oszt.) 9.40: Éneklő ifjúság. Viva la musica! Tréfa (sz) 9.50: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.15: Kippenberg. NDK tévéfilm II/1. 11.35: Képújság 15.00: Iskolatévé. Aki mer, az nyer! VII. Matematikai vetélkedő' az ált. isk. 5—6. osztályosainak (Um.) (sz) 15.30: Szórakaténuszj Két nyelvtani lókötő. (Az ige meg az igekötő.) A 4. osztályos magyar nyelvhez (sz) 15.50: Szeretném, ha vadalmafa len-' nék. A fiatal József Attila. (A felső tagozatos magyar irodalomhoz) 16.10: Kamera. A filmhős. (Az Iskolatelevízió film- és tévéesztétikai műsora középiskolásoknak) 16.45: Hírek 16.50: Reklám 16.55: A közönségszolgálat tájékoztatója 17.00: Foglalkozása: előadóművész. 17.35: Képújság 17.40: Reklám 17.50: Magyarország—Bulgária olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Megyeri útról (sz) A szünetben: Reklám 19.45: Idősebbek is elkezdhetik 19.50: Esti mese (sz) 20.00: TV-híradó (sz) 20.30: Szélhámosok parádéja. Lengyel tévéfilmsorozat. A nagy szerencse 21.30: Körösi Csorna Sándor. Portré CL784—1842) (sz) 22.25: TV-híradó 3. (sz) TV II. MŰSOR: 18.10: Gyerekeknek! Szókimondó 18.50: Képújság 18.55: Szülők iskolája. XIII, 12. rész: három kisgyerek egy családban 19.25: „Hát annak születtem” Svábok Szatmárban. A pécsi körzeti stúdió műsora 20.00: Anton Bruckner: III. D-moll Szimfónia. NSZK film 21.00: TV-híradó 2. (sz) 21.20: Ezek is üvegek. Román kis- film (sz) 21.30: Torquato tasso. Johann Wolfgang von Goethe színmüvének tévéváltozata (sz) 22.45: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 17.00: Tv-ih ír adó (magyarul) 17.25: Tv-ihiradó (szerb-ftiorvátul) 17.45: Európa öröme, gyermekműsor 118JiG: Pályaválasztási tanácsok, ismeretterjesztő műsor 18.45: Ver sec. dokumentumműsor 1<9.H5: Rajzfilm 10.00: Tv-híradö (magyarul) 20.00: Sportszerda. Közvetítések és beszámolók az európai labdarúgó kupákról 22,00 : Tv-ihíradló (szerb-horvátiH) KOSSUTH; 8.27: Kötődésem a tájhoz. Vallomások Fekete István író szülőföld-sze- retetéről (ism.) . „ 8.57: Igazgatói állást vállal 9.12: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.46: Kis magyar néprajz 9.53: Tarka mese, kis mese 10.05: Mindenki iskolája. 10.35: Rádiószínház: Páter Tarziciusz 11.11: A Tátrái vonósnégyes felvételeiből 12.45: Magvetők 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05: Fúvós kamarazene 15.28: MR 10—14 16.05: Népzenekedvelőknek 16.35: Filmzene 16.49: Kritikusok fóruma 17.05: Munkások 1984-ben. Üzemben és odahaza — II. rész 17.30: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Dankó-nóták 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye 21*35: Huguette Dreyfus csembaló zik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kórusmuzsika 22.42: Gondolkodunk, vagyunk — de fejlődő-e az emberi gondolkodás? 23.02: Kamarazene 0.10: Schöck Ottó táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Loránd István dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) v 8.35: Idősebbek hullámhosszán Dallamok, emlékek 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 9.45: Román dzsessz felvét elekből 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család (ism.) 12.05: Népi zenekarok műsorából 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak 14.00: Ravel-művek 14.15: Nóták 14.35: Szimfonikus könnyűzene 14.48: A BKV Koncert-fúvószenekara játszik 15.02: Diákfoci 15-15: Meseautóban. Régi idők filmdalai XIII. rész 16.00: Tanár úr kérem ... 2. rész 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 18.55: Közvetítés a Magyarország- Bulgária labdarúgó olimpiai selejtező mérkőzésről és a vízilabda bajnoki fordulóról 19.50: Operettrészletek 20.25: Mit olvashatunk a Pártélet című folyóiratban? 20.40: Rádiószínház. Zsuzsánna és a vének 21.54: A Rainbow együttes felvételeiből 22.39: Nóták 23.20: Deseő Csaba szerzeményeiből. 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából. 9.00: Fiatal zeneszerzők a szocialista országokban. IV/2. rész — Kuba — NDK 10.25: Richard Strauss: Elektra. Részletek 11.05: Népzenei együttesek felvételeiből 11.30: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből 12.00: Zenekari muzsika 13.07: A Költészet Hete. „Pedig csak árva voltam ...” III. rész 14.05: Vivaldi-müvek 15.18: Népdalcsokor 15.40 fKamaramuzsika 17.00: Magyar zeneszerzők 17.30: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel Kb.: 18.10: Dzsesszmuzsika 18.30: V mater ins kom jazyku 19.05: Iskolarádió. Angol társalgás kezdőknek 19.20: Kommt mit? Alapfokú német társalgás 19.35: Beszélgetés Victoria de Los An- gelessel 20.22: Külföldi tudósoké a szó 20.37: Pophullám 21.20: Operaest 22.25: Haydn: C-dúr szimfónia. No. 90 22.53: Üj zene és hagyomány — VI5. \ f: KERÉKPÁROS TÚRANAP