Petőfi Népe, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-20 / 93. szám

VENDÉGEK ZOMBORBÓL Fejlődnek a magyar—jugoszláv határmenti kapcsolatok Harmincöt évvel ezelőtt, 1949. április 20-án kezdődött meg az első béke-világkongresszus Pá­rizsban, illetve Prágában. (A kül­döttek egy részének a francia kor­mány ugyanis nem adott beuta­zási engedélyt, s ők április 20— 22. között Prágában tartottak bé­Kádár János belgrádi látogatá­sa során a legfelsőbb szinten ka­pott megerősítést a két ország kapcsolatának eredményessége, és ez a tény biztatást, újabb len­dületet adott egyebek mellett a testvérvárosi együttműködés el­mélyítésének is. Ezzel a céllal érkeztek Bajárá szerdán Zombor küldöttei, Benja Andrijának, a községi képviselő- testület elnökének vezetésével. A delegációt Baja vezetői fogadták a városi tanács vb-termében, ahol a délelőtt folyamán áttekintették és értékelték a testvérvárosi kap­csolatok elmúlt évi eredményeit. Foglalkoztak a gazdasági kap­csolatok eredményeivel és ezek további erősítésével. Megállapí­tották, hogy a. jelenlegi gyakor­lat keretei bővíthetők, s hogy ez mindkét fél számára előnyös le­het. Elismerően szóltak a közmű­velődési és oktatási intézmények, illetve a sportolókat tömörítő szervezetek együttműködéséről. Hangsúlyozták, hogy a jelenlegi­nél konkrétabbá kell tenni a'ha­zai népfront bajai szervezetének és a zombori testvérszervezeté­nek a kapcsolatát. Ezt követően Jaszenovics Sán­dor, a bajai tanács elnökhelyet­tese tájékoztatta a vendégeket a közigazgatás átszervezéséről, majd Papp György, a városi pártbi­zottság első titkára vázolta, hogy az új helyzet milyen lehetősége­ket kínál a zombori és a bajai pártszervek együttműködésének elmélyítésére. Délután a vendégek ellátogat­tak a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátba, ahol dr. Sztarovics András vezérigazgató-helyettes és Tribli József párttitkár ismer­tette a gazdaság tevékenységét. A bajai Tűrr István Múzeumban dr. Sólymos Ede igazgató mutat­ta be a Bossányi-hagyatékból ren­dezett kiállítást. Ezt követően Hercegszántóra látogattak, ahol a helybeli amatőr együttesek kul­turális műsorral köszöntötték a már visszautazni készülő zombo­ri vendégeket. K. 3. keértekezletet.) Ebből a szerény kezdetből bon­takozott ki korunk egyik legna­gyobb, valóban világméretű moz­galma, amelynek célja a béke megvédése, a háborús konfliktu­sod, egy új világháború elhárí­tása. Ez a demokratikus, nem pártjellegű mozgalom nemzeti, társadalmi, politikai és vallási hovatartozásra való tekintet nél­kül egyesit minden békeszerető embert. Az említett párizsi béke- világkongresszuson 150 tagú" vi­lágbéke-bizottságot választottak, amelyből azután 1950 novembe­rében alakult meg a Béke-világ- tanács. A békemozgalom nemzetközi méretű megszervezése a továb­biakban is a béke híveinek vi­lágkongresszusain folytatódott, az egyes országok békevédelmi szervezetei és nemzetközi társa­dalmi szervezetek képviselőinek részvételével. A békemozgalom hazánkban, s világméretekben is eredményesen szervezi a háború­ellenes erőket, hogy megakadá­lyozza az emberiség pusztulásá­val fenyegető katasztrófát. MŰSOR Április 20-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ Nincs előadás. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1*0—18 óráig: Szép magyar könyv 1083. (Kiállítás). Előzetes Apridis 24-én, kedden 19 órakor: A Super trió hangversenye. Közreműködnek: Bontovlcs Kati (ének). Berkes Balázs (bőgő). Vükén György (zongora). Kőszegi Imre (üitőik). MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Magyar fűim. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KÉK LAGÜNA. Ameri­kai film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: VADNYUGATI MACKÓKALAND. Lengyel mesefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: ELVESZETT PARADICSOM. Magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: KINCS, AMI NINCS. Sz., mb., olasz vígjáték. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: EZERMILLIARD DOLLAR. Sz., mb., francia bűnügyi film. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: SZERE­TŐK. Sz., magyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: FEHÉR FARKASOK. Sz., mb., NDK kaland- film. 6 és 8 órakor. BIZONYÍTÁSI ELJÁRÁS. Sz., mb., japán bűnügyi film. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 7 órakor VÉSZJELZÉS A TENGER ALÓL. Sz., mb., szovjet film. Esó, por, vihar ellen — fólia Cseréppel vagy palával fedett tetők szigetelésére alkalmas PVC- fólia gyártását kezdték meg a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. A tetőszerkezetre szö­gekkel rögzíthető fólia felfogja a cserepek közötti résen beszivárgó esőt, port és a szelet, a meleget pedig nem engedi a szabadba ki­szökni. így különösen a tetőtér­ben kialakított lakások védelmé­re, szigetelésére hasznosítható. Az időjárás viszontagságai ellen vé­delmet nyújtó műanyagot nem­csak azok szerelhetik fel, akik új tetőt építenek, hanem a régibe is bárki beépítheti. A PVC-fóliát nem kell félteni sem az építkezés közbeni sérü­lésektől, sem pedig a viharos széllökésektől. A PVC-t ugyanis poliészter műszálból font és szőtt hálóval erősítették meg, így az­után jöhet olyan erős vihar is, hogy .lesodorja a cserepeket, a műanyag még mindig épen és sértetlenül állja a zord időt. A nálunk előforduló hőmérséklet­változásokat is károsodás nélkül viseli el, a mínusz 40 és plusz 80 Celsius-fok között bármilyen hő­mérsékletet jól tűri. Az új termékből az .idén vár­hatóan mintegy kétszázezer négy­zetméternyit állítanak elő, a jö­vőben pedig évi egymillió négy­zetméter gyártását tervezik. A tetőszigetelő fóliát a magánépít- kezők a TÜZÉP-telepettfen vásá­rolhatják majd meg. Az Építés- tudományi Intézetben pedig most készítik az alkalmazásához segít­séget adó útmutatást. Szó van ar­ról is, hogy a jövőben ezt hasz­nálnák az állami építőipari vál­lalatok, a külföldi cégekhez ha­sonlóan, ahol a tetőterek szige­telésének ez a módja már széles körben elterjedt. A SZÁMÍTÁSTECHNIKA A HALADÁSÉRT Ügyféltalálkozó Kecskeméten A SZÜV 'Kecskeméti Számítóköz­pontja teg­nap ügyfélta­lálkozóra hív­ta az üzemek, vállalatok és Intézmények vezetőit, kép­viselőit. Az SZMT- székházban rendezett ta­lálkozón Lett­ner László, a SZÜV Kecske­méti Számító­központjának igazgatója üd­vözölte az or­szág és a me­gye minden ré­széből érke­zett meghí­vottakat, a mostani és leendő ügyfeleket. Utalt arra, hogy a gyorsan vál­tozó és egyre nehezedő gazda­sági helyzetben nagy szükség van a nyilvántartások, az admi­nisztrációs munkák korszerűsí­tésére. Ezután dr. Kondricz Jó­zsef, a SZÜV vezérigazgatója tá­jékoztatta a jelenlévőket a sajá­tos profilú vállalat célkitűzései­ről. Hangsúlyozta annak jelen­tőségét, hogy hamarosan az egész országra kiterjedő számítástech­nikai hálózattal rendelkeznek, ami a megnövekedett követelmé­nyeket figyelembe véve nem kis dolog. Utalt az eszközök és a szellemi kapacitások mozgósítá­sának fontosságára. Pozitív tény­ként említette, hogy nemsokára képesek lesznek a táv-adatfeldol­gozásra is. A gyorsabb ütemű fej­lődést elősegíti — mondotta —, hogy nyitottabbá váltak: a vál­Megyénk az országos sajtóban Munkaügyi Szemle, 3. szám: Palik Józsefné: Munkaügyi szolgálat egy kisvárosban. (A bajai Munkaerő-szolgálati Iroda bemutatása.) Kertészet és Szőlészet, 16. szám: Tamás Enikő: Magyar ba­nán (Szlavikovics Józsefről, a bátmonostori banántermesztőről.) — Megalakult a Kocsis Pál Emlékbizottság. (Az emlékbizott­ság tervezett kecskeméti rendezvénysorozatáról.) — Nemzet­közi vörösbor-bemutató. (A soproni borbirálat aranyérmes me­gyei borait is felsorolja.) Búvár, 4. szám: Kovács Gergelyné: Nemzeti park Petőfi szü­lőföldjén. (Kapocsi György Kiskunsági Nemzeti Parkot bemu­tató új fotóalbumáról.) — Dr. Szilágyi Attila: Egy 40 éves fa csak 40 év alatt pótolható! (A Bács-Kiskun megyei HNF kör­nyezetvédelmi társadalmi .őrsége elnökének írása a fák védel­méről.) — Ugartyúk. (A Magyarország védett gerinces állatai rovatban a Duna—Tisza közi homokbuckák madaráról.) A KÖZÖNSÉG RÁJUK SZAVAZOTT A Garabonciások Lengyelországban Szép sikert értek el a kecskeméti Garabonciás Stúdió tagjai a (lengyelországi Zielona Gorában má­sodszor megrendezett egyetemista eszperantó nyel­vű színjátszócsoportok fesztiválján (ahová egyéb­ként saját költségükön utaztak ki). Kétszer adták elő a Ni vivos! (Élni fogunk!)) című, Lídia Zamen- hofról szóló darabot, egyszer pedig A kékszakállú herceg várá-t. A svéd és lengyel szakemberekből! álló zsűri nagyra értékelte a kecskemétiek szerep­lését, a díjakat azonban a közönség szavazatai alap­ján ítélték oda. A Garabonciások kapták a legtöbb voksot, így ők lettek az elsőik ezen az eszperantó- fesztiválon. Beregszászi János, a stúdió vezetője beszámolt lapunknak élményeikről. Nyolc csoport versenyzett: angolok, svédek, németek, lengyelek és az egyet­len magyar amatőr csapat. Különféle műveket lát­hattak a seregszemlén: a Kis herceget, Beckett-da- rabot, hagyományfelújító bábjátékot, mesét. Krak­kóban — mintegy kiruccanásként — kétszer léptek dobogóra a kecskeméti színjátszók A kékszakállú herceg várá-val. A Garabonciások tehát sikeresen mutatkoztak be Lengyelországban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy máris meghívták őket az ősszel, Poznanban megrendezésre kerülő eszperantó kulturális össze­jövetelre. . . (bt) vi Somos László felvétele a lengyel találkozón ké­szült: Fekete Mária és Gudricza Csilla jelenete látható a képen, a Ni vivos !-ból. lalaton kívüli (a nem saját tulaj­donú) berendezések működteté­séhez is hozzájárulnak. A bevezetőt több tájékoztató jellegű előadás követte. Wágner Gáborné osztályvezető az új szol­gáltatási formákat ismertette — többek között a szaktanácsadás bevált rendszerét — Késmárki Mátyás osztályvezető a kecske­méti számítóközpont eredményeit, törekvéseit és gondjait elemezte, Györffy Jenő csoportvezető — több szakemberrel együtt — a rendelkezésre álló és gazdára vá­ró berendezésekkel ismertette meg a népes közönséget. A sikeres — és várhatóan sok eredményt hozó — találkozó sok­oldalú eszmecserével folytatódott. V. M. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Szabálytalan kanyarodás Április 18-án Kecskeméten, a Bethlen körúton Balanyi Gá­bor László 40 éves gépész- technikus (Kecskemét, Hévíz u. 11.) személygépkocsival balra kanyarodáskor nem adott áthaladási elsőbbséget a vele szemhen szabályosan köz­lekedő, féktávolságon belül lévő motorkerékpárnak — melyet Kéri Ferenc Mihály 41 éves postai dolgozó (Kecske­mét, Máriahegy 61. sz.) veze­tett — és összeütköztek. Kéri Ferenc Mihály a helyszínen életét vesztette. Balanyitól járművezetői engedélyét a helyszínen elvették. Eliiene 'a rendőrség eljárást indított. Baján, a Lökért sor és a Kálvária u. kereszteződésében Vigyázó József 79 éves nyug­díjas, (Baja, Báthory u. 5.) se­gédmotor ^kerékpárral úgy ka­nyarodott balra, hogy nem adott áthaladási elsőbbséget a vele szemben közlekedő, fék- távolságon belül lévő teher­gépkocsinak, mely elütötte. Vi­gyázó József súlyos sérülést szenvedett. A cipőboltból a bíróságra Petrovics János tsz-tag (Bá- taszék, Gárdonyi u. 22. sz.) Ba­ján, a Skála Áruházból ellő-, pott egy 5200 forint értékű magnetofont, valamint egy cipőboltból 1780 forint érték­ben. 2 pár cipőt. A rendőrség az üzletek dolgozóinak segít­ségével rövid időn belül elfog­ta az autóstoppal menekülni szándékozó tettest, akinek tás­kájában a lopott hoilmikat meg­találták. A bájai városi bíró­ság gyorsított eljárás kereté­ben három évi próbaidőre fel­függesztett 6 hónap szabad­ságvesztésre, valamint . hat­ezer forint périzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. HÍREK . HÍREK NAPTÁR 1984. április 20., péntek Névnap: Tivadar Napkelte: 5 óra 46 perc Napnyugta: 1(9 óra 41 perc Holdkelte:-----­H oldnyugta: 8 óra 4*0 perc ÁZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: Április 18-án Kecskeméten a kö- zéphómérséklet 10,8 (az 50 éves át­lag 10,5) a legmagasabb hőmérséklet 16,8 Celsius-fok volt, a nap 8 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 8, 13 órakor 14,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,8, a tengerszintre átszámított légnyomás 1081 millibar (emelkedő) volt. Április 10-án Baján a középhőmér­séklet 10,3 (az 50 éves átlag 11,1) a legmagasabb hőmérséklet 16,1 Cel­sius-fok volt, a nap 5,3 órán át sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 6,8, 13 órakor 14 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,8, a tengerszintre átszámított légnyomás 1081,3 millibar (emelkedő) volt. •< — Faluszépítők klubja. Faluszé- pítők klubja alakult a Tolna me­gyei Kölesd községben építő kis­iparosok részt vételével. A tagjai ipar- és képzőművészeti főiskolai tanárok, hallgatók, továbbá festő­művészek közreműködésével mód­szeresen tanulmányozzák a népi, elsősorban is a dunántúli népi építészet remekeit, forma- és szín­világát, s ennek alapján előbb ta- nulmányjelleggel, aztán megren­delésre is terveznek lakóházakat. — Közlemény. A DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága ér­tesíti a lakosságot, hogy Kecske­méten a Talfája dűlőben, a Tö­rekvés Tsz szabadtartású szárvas- marha-telepének villamosenergia­ellátására 180 méter hosszú 20 kV-os légvezeték és egy új transz­formátorállomás épült. Az új lé­tesítményt a mai napon feszültség alá helyezi, ezért annak megköze­lítése, érintése életveszélyes és ti­los! Lomtalanítás Tőserdőn A megyei környezetvédelmi program keretében tavaszi lom- tatanítási akciót szerveznek a tőserdei üdülőterületen. A hét­végi házak tulajdonosait kérik, hogy gyűjitsék össze felesleges holmijaikat, és a jövő héten, áp­rilis 24. és 27. között helyezzék az utcasarkok mellé. A lomok elszállításáról április 28-án a la­kiteleki nagyközségi tanács gon­doskodik. — Amatőr csillagászok találko­zója. Még fogadnak el jelentke­zéseket a Csillagászok Baráti Kö­rének 13. országos találkozójára. A június 29-én kezdődő rendez­vény házigazdája a kiskunhalasi 'Gőzön István Művelődési Köz­pont. Színes csillagászati, űrhajó­zási előadások és szakmai konzul­tációk szerepelnek a négynapos programban. — ILOSVAI VARGA ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA. Ilosvai Varga Ist­ván festőművész életművét repre-' zentáló gyűjteményes kiállítás nyílik május 4-én a Szentendrei Képtárban. A hat éve elhunyt festőművész 1935-től élt és dolgo­zott a városban, s számos festmé­nyen megörökítette hangulatos utcáit, virágos udvarait. Halála előtt kilencven festményét és több mint 100 rajzát a Ferenczy Mú­zeumra hagyta. A tárlaton ezek mellett más köz- és magángyűj­teményekből kölcsön kapott mun­káit is láthatják az érdeklődők. — NEVES SZAKÁCSOK, ZE­NESZEK. Hagyományteremtő cél­lal, érdekes rendezvényre kerül sor ma este . a kiskunhalasi Alföldi étteremben: Három mes­terszakács — Gullner Gyula. Föl­des József és Nemeskövi Dénes — ételajánlataiból választhatnak az érdeklődők. A Duna Interconti- nentál gasztrológusainak nem mindennapi ételkülönlegességei mellé#a zenét a Benkó Dixieland Band szolgáltatja. A jövőben, vár­hatóan kéthavonta, hasonló, az étkezéskultúránk javítását szor­galmazó rendezvények színhelye lesz az étterem; neves konyhamű­vészek, dzsessz- és dixieland-ze­nészek közreműködésével. FELVÉTEL AZ ÁLLAMI BALETTINTÉZETBE Az Állami Balettintézet' felvé­telt hirdet az 1984/85-ös tanévre olyan 10 éves lányoknak és 10 éves fiúknak, akik a tánchoz ked­vet éreznek, és elvégezték az ál­talános iskola első négy osztályát. Az intézet keretében általános és középiskola működik, melynek el­végzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. A felvételi vizsgára jelentkezés ideje: május 2—15-ig. Á vidékiek szülői hozzájárulással, válaszborí­tékkal és bélyeggel ellátva írás­ban, a budapestiek személyesen jelentkezzenek az Állami Balett­intézetnél (Budapest, Népköztár­saság útja 25:, 1061). A felvételi vizsgára jelentkezők budapesti el­helyezéséről a szülőknek kell gon­doskodni. Az újonnan felvett nö­vendékek számára az intézet csak korlátozott számban tud diákott­honi elhelyezést biztosítani. A je­lentkezőket a felvételi vizsga idő­pontjáról értesítik. SÓ — Ebből a levesből, tíz tányérral kellett volna főz­nöd, nem kettővel! Annyira ízlett? — Nein, de akkor éppen eltaláltad volna, hogy mennyi só kell belel — Sikeres negyedév. Teljesítette első negyedévi kiviteli tervét a Magyar Hűtőipari Vállalat bajai gyára. Míg tavaly ugyanebben az időszakban 228 tonna árut expor­táltak a nyugat-európai országok­ba, idén eddig 978 tonna készter­mék indult útnak Bajáról. Jelen­leg további ezer tonna készregyár- tott áru vár a raktárakban nyu­gat-európai, illetve közel-keleti országokba való elszállításra. V Csaknem száz év után ismét gyönyörködhetnek a járókelők az Ybl Miklós által tervezett kecskeméti evangélikus temp­lomban. Az egykori bazár lebon­tása része a Luther-udvar fel­újításának. A tervek szerint szá­zadunk utolsó évtizedére az Arany János utca, Szabadság tér, Móricz Zsigmond utca és a Kom- szomol tér közötti terület a me­gyeszékhely egyik legszebb vá­rostája lesz., (Straszer András felvétele) [ Holnapi ^ lapszámunkból Család — otthon — sza bad idő rovatunkat a hús­véti ünnep jegyében állítot­tuk össze. Olvashatnak lá­bunk negyedik oldalán a tojásfestésről, az ünnepi kozmetikáról, és mint min­den évben, az idén is felhív­juk a figyelmet a locsolko- dás veszélyeire: Gyerekek­nek egy cseppet sem! A húsvéti asztalra a régi ma­gyar konyha híres ételét, a kenyérben sült sonkát ajánl­juk. A horgászok balatoni újdonságokról olvashatnak. Az ötödik, hatodik oldalon a rádió és a televízió jövő _ | heti műsorát ismertetjük. I PETŐFI NfiPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállailat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató- Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető , a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: égy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,—* forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 063 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom