Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-27 / 73. szám

1984. március 27. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖRJÁRAT BÁCS-KISKUN ALKOTÓMŰHELYEIBEN Rajzfilmes sikerek • Horváth Mária: Ajtó • A flamand és a francia szó magyár­ral keveredik: belga és kanadai mű­vész is dolgozik a Pannónia Rajzfilm­stúdió kecskeméti műtermében ezek­ben a hetekben-hónapokban. Szomba­tonként újabb és újabb epizódot lát­hatunk a Mátyás királyról készített - mesesorozatból. Horváth Mária (1983. évi megyei művészeti díjas) egyik Ajtó­filmjét a rangos cannes-i fesztivál ver- ' senyprogramjába válogatták; az Ipar­művészeti Főiskola és Bács-Kiskun me­gye Tanácsa között megkötött szerző­dés alapján a filmstúdió a felsőfokú képzésben résztvevők egyik rajzfilm­készítő bázisa lesz. Ennyi minden ön­magában elég volna cikk-indítékul, de Mikulás Ferenc, a kecskeméti műterem alapítója — az itt készült filmeken így tüntetik fel: produkciós vezetője — mást is fontosnak tart. — Ma már átjárja munkáin­kat az alföldi, közelebbről: a kecskeméti szellemiség, ami azt jelenti, hogy alkotóinkra hat a város. Hegedűs 2 László Cigány­balladájában ez ugyanúgy tetten- érhető, mint a Palkó Pál ötleté­ből Orosz István és Haris László által Pilinszky János emlékére készített Apokrifen, amelyet a ■ Tudomány és Technika Háza Michelangelo-másolat gyűjtemé­nyének Pietája ihletett. Horváth Mária Lezsák Sándor A fészké­ből kizuhant város című versére rajzol filmet. Mostanában nemcsak a legki­sebbek, a felnőttek is szívesen odatelepszenek szombat estén­ként a tévé elé megnézni a me­sét: az ismert és kevésbé ismert történetek igazságos Mátyás ki­rályt idézik fel. A tizenhárom ré­szes sorozatot ifj. Űjváry László rendezte. — Több évi> kemény munka után várom a hivatalos visszajel­zést a filmről. Biztató jel: a gyer- 'mekfilmnapökon ennek szavazták az első díjat. A 13 epizód elké­szítésén három stáb két évig dol­gozott, s talán mond valamit a munka mennyiségéről: 180 ezer kockát rögzítettek a kamerák. Most — túl a 13 részen, számítva arra, hogy lesz egész estés mozi­film is belőle — a Magyar Nép- mesék-sorozat A székely asszony és az ördög című epizódján dol­gozom Jankovics Marcellal. Nemcsak a város, hanem a szakma országhatárain túli érté­keit is be akarja építeni munká­jába a kecskeméti stúdió. Ennek jele az az ösztöndíjkeret is, ame­lyet külföldiek számára nyitot­tak. Tavaly ősszel cseh házaspár adott teljes keresztmetszetet északi szomszédaink animációs filmjeiről, az idén — svájci, olasz, holland, ausztrál érdeklődés kö­zepette — a kanadai Francine Légér és a belga Luc Degryse dol­gozik Kecskeméten. A Montreálban élő, szakmai gyakorlatot Franciaországban és USA-ban szerzett, francia-kana­dai Francine Léger két és fél per­ces Szóló című filmjén dolgozik. „Élhetnénk 100 évig is, ha nyi­tott, mások iránt figyelmes em­berek lennénk” — ezt a gondo­latot rögzítik rajzokba. A filme­zést sok éve kezdte, az első lökést pedig a híres Beatles-alkotástól, a Sárga Tengeralattjárótól kapta, amely az addig megszokott Walt Disney-stílust váltotta fel. A Yel­low Submarine-nal vert gyöke­ret az az új látás- és kifejezés- mód, amelyet Francine is sajátjá­nak vall. — Mit tudott korábban Ma­gyarországról? — Kodály nevén kívül semmit sem. Mindenesetre jól érzem ma­gam itt, élvezem a két világ közti különbségeket. Nálunk otthon mindenki nagyon gyakorlatiasan- üzletiesen gondolkodik, míg itt inkább emberi az élet. Ameriká­ban filmgyárak vannak, ez meg itt emberre szabott stúdió. A belga Luc Degryse már nem emlékszik, milyen könyvben ol­vasott egyszer régen hazánkról, csak arra, hogy élménye hatásá­ra még gyerekkorában határozta el: eljön Magyarországra. A Gent-i Szépművészeti Akadémia Animációsfilm tagozatán 1980- ban diplomázott kitűnő ered­ménnyel, filmjei több fesztiválon szerepeitek, készít grafikákat, il­lusztrál könyvet, állandó szerzője folyóiratoknak. Kecskeméten olyan filmet rajzol, amely a ter­mészetvédelem fontosságára hív­ja fel a figyelmet. — Egy olyan városban vagyunk, ahonnan kivonul a természet. A fák, az állatok eredeti környeze­tükbe térnek vissza. A város csontváz marad a nyomukban. Kisvártatva turistabusz indul oda, ahová kiköltözött a termé­szet. A kirándulók fényképeznek, s a táj azon részein, amit lefo­tóztak, üres fénykép-helyek ma­radnak, míg az egész kép ki nem fehéredik. Az alapötlet Mikulás Ferenctől származik, mesélt ne­kem egy képről, ami utazás köz­ben tárult elé, amikor markoló­gépek gyökerestől téptek ki fá­kat — ebből csinálom ezt a fil­met. A műterem anyagi lehetőségei egyszerre csak két külföldi alko­tó itt-tartózkodásához elegen­dőek. Művészi munkájuk előtt természetesen semmilyen korlát nincs. Már gyártják Szoboszlai Péter Hogy kerül Eszter az asz­talra? című filmjét, előkészítés alatt áll a magyar történelmi mondákat feldolgozó sorozat, He­gedűs 2 László három Lázár Er- vin-mese megfilmesítésén dolgo­zik, a csaknem harminc ország­ban sikert aratott Hogyan lehet megijeszteni az oroszlánt? nyo­mában Tóth Pál Leo és Fred címmel az idén hat filmet rajzol. Haui József a Kentaur gyerek sorozatával van elfoglalva. A stúdió továbbra is legfonto­sabb elvei között tartja számon a nyitottságot, s az a legtermé­szetesebb, hogy ezt tágan értel­mezik. Belefér a gyerekjátszóház — péntek délutánonként általá­nos és középiskolások készítenek animációs filmeket; beletartozik a jövőre Kecskeméten első alka­lommal megrendezendő film­szemle. Az alapítás óta eltelt évtized bebizonyította: létezhet filmgyár­tás a fővároson kívül *is. Az már a kecskeméti gárda tehetségén múlott, hogy beverekedték ma­gukat a nemzetközi élvonalba. Világfesztiváldíj mellett olyan száraznak tűnő adat is ezt tá­masztja alá, hogy például az itt készült népmesesorozatot Euró­pa összes tévéje műsorára tűzte. Más szavakkal ezt úgy lehet mon­dani: a kecskeméti műterem a magyar kultúrkincs egyik hatá­rainkon túl is elismert, értő köz­vetítője. Ballai József A Tíz kicsi néger NEGYVEN ÉV ÓTA ELŐSZÖR «> Kiss Jenő (Blore), Závori Andrea (Vera Claythorn), Csendes László (Lombard) és a vízililiomok (Straszer And­rás felvétele) a kecskeméti Katona József Színházban Ennyit talán még elárul­hatok : vannak benne hul­lák. Bár ez némineműleg érthető is egy krimi eseté­ben. Akik pedig olvasták Agatha Christie világhírű krimijét, azoknak az sem lenne meglepetés, ha elá­rulnám, hány hulla hull el a Tíz kicsi négerben. De nem teszem, sőt a magyar színi- és filmkritika íratlan kódexe szerint a csúnya gyilkosról sem ejtek egy árva szót sem. Így hát másról kell írnom. Amerigo Tot baltával F Melötlik bennem a darabválasztás igé- I nyességének kérdése — de ezt elve­tem, mivel ezért is mindig eldoron- golják a kritikusokat, hogy nekik semmi sem jó, bezzeg a közönségnek ... Azért to­vábbra is úgy gondolom, hogy a krimi in­kább olvasandó, vagy filmen nézendő va­lami — hisz egyik esetben sem kényszerül az író vagy a rendező állandóan teljes ké­pet tartani az olvasó vagy néző előtt. Eli­dőzhet a részleteknél, megváltoztathatja az arányokat Ili növelve a bizonytalanságot, a félelmet —, ami a krimi lételeme. Dehát mindennapi televíziós gyakorlatunkból is világos, hogy a filmes vágótechnika a hor­ror, az izgalom keresztmamája. Egy alvó szűz arca, távoli ajtónyikorgás, közben vésztjósló zene —, dongalábak a pókhálós folyosón, a késen megcsillan a telihold, végre egy totál a rémről, majd a leány immár eltorzult arca, velőtrázó sikoly, vér­foltok a párnán. És<kész. De hát tudunk több száz előadást megélt színpadi krimiszériákról is, éppen Agatha Christie Egérfogójáról. A színházban álta­lában egyszerre az egész színész látható, tehát I valahogy másképpen kell „vágni”. Közismert, hogy — a látszat ellenére épp az effajta, úgynevezett „jól megcsinált darabokat” a legnehezebb színpadra vinni. Példálózhatnánk Molnár Ferenccel, vagy a vaudeville mestereivel, Labiche-sel, Fey- daauval. Hogyan sikerült ez a mérnöki precizitást és könnyed, felszabadult játé­kosságot egyaránt igénylő feladat a kecs­keméti társulatnak, és a rendezőnek: Gyur- kó Lászlónak? Csak a krimigépezet olajo­zott gördülését vagy csikorgását vizsgálom, hiszen az előadásban nem fedéztem fel semmiféle törekvést arra, hogy a társulat , többnek szánta volna a produkcióját egy mesterségbeli feladatnál. No, nem a „mon­dandót” hiányolom az előadásból, hiszen a darabbeli problémák morális vetületét, a bűnösség—ártatlanság kérdését — mely i minden szereplőnél óramű pontossággal' visszatér, sőt az előadás végén különösen hangsúlyozódik — ilyen sarkított formában a jó öreg angol lady sem vehette túl komo­lyan. Akkor tehát hogyan esett meg a sokat emlegetett szórakoztatás? Az első felvo­nással a bemutatón még voltak problémák. Bár az események gyorsan peregtek Keré- nyi József szándékoltan bizarr díszletében — de sem a diszkólámpa indíttatású fény-,' sem a hangeffektusoktól nem kaptunk szívszélhűdést. De légióiképpen az összjá- ték biztonságát, összeszokottságukat, az erőteljes színészi alakításokat hiányoltuk. Főként a női szereplők küszködtek az al­katuktól elütő figurák elhitetésével. Mor- bidan fogalmazhatnánk úgy is: ekkor még túl sokan voltak a színpadon. Idegességü­ket „szimbolizáló” járkálásukkal néha tényleg zavarták egymást, a nézőket, ráa­dásul ezek az ideges léptek szó szerint túl „kimértek” voltak, az önmagáért való jár- kálást hangsúlyozták, nem a figura idegál­lapotát. Nehezen alakultak ki pergő dia­lógusok. A minden szereplő számára dup­lafenekű szituációban gyakran érezhető volt egyfajta görcsösség. Mintha a színész az előtte szóló elhallgatására várt volna, hogy ő is kezdhesse a mondandóját. E tö­redezettség kidolgozatlansága miatt a kel­leténél jobban kilógott a lóláb — vagyis a darab túlzottan logikus, gépies szerkesz­tésmódja; már-már felisrrierhetők voltak a darabépítő formasablonok. A második rész jobban sikerült, izgal­masabb volt, itt-ott az irónia is feltünede­zett. Éppen Kissi Jenő (Blore) játékában, aki — bár időnként halványan túl is ját­szotta szerepét — egyedül volt igazán stí­lusos >a szereplők közül. Csendes László (Lombard) is 'életes, figurát teremtett. A társulat fegyelmét és Agatha Christist egyaránt dicséri, hogy végig fogalmam sem volt róla, ki a gyilkos. De azt még most sem értem, hogy ki tüntette el a kis nége­reket a falról. (Talán, aki a végén meghin- tázfatta a titokzátos szigeten rejtélyesen elhúnytakat?) Nézzék meg az előadást, hátha valaki ki­deríti!.-i -i „Nem mesterkélt; eredeti és ősi népi szob­rászat ez. Mentes a raf- finált ügyeskedéstől, nem kimódolt”. így be­szélt a matkói fafara­góról, Pólyák Ferenc­ről a világhírű szob­rászművész. Amikor az „Utazás ’84” fővárosi rendezvénysorozatán ta­lálkoztak, ezeket a soro­kat írta be a népművész vendégkönyvébe: „Po­Korszerűen, elkötelezetten Farkas Aladár születésének 75. évfordulóján A korszerű formákkal, kifejezési eszközökkel párosult elkötelezett alkotóművészete századunk kiemelkedő szobrászai közé emeli a 75 esztendeje született Farkas Aladárt. Kilenc gyermekes munkáscsaládban, Újpesten látta meg a napvilá­got, 1909. március 27-én, s csaknem két és fél esztendeje már, hogy 1981 decembere óta nincs többé közöttünk. Halála után is azonban gazdag életút művei éltetik tovább. Olyan emberé, aki egész mun­kásságát annak szentelte, hogy a művészet nyelvén beszélje el kora valóságát és foglaljon állást a fölismert igazságok mellett. Több köz­téri szobra áll és egyes munkái valósággal jelképpé magasodtak. lyák Ferinek, aki meg­változtatta a balta ren­deltetését. Amerigo Tot, 1984.” Elmondta közben, hogy negyven évvel eze­lőtt faragott ő maga is utoljára baltával. Ezért különös élmény marad számára a mostani ta­lálkozás, amikor játé­kosan kézbevette újra ezt a nem éppen pe­helykönnyű alkotó­szerszámot. A két világháború között ér­zékeny szemmel adott meggyőző hangot a mun­kásosztály szenvedésének, nyo­morának, harci törekvéseinek. Ez az az idő, amikor az 1936-os sike­res budapesti kiállítása után két esztendőt Párizsban nyílik lehe­tősége képeznie magát. Ott lett a Francia Kommunista Párt tagja. Hazatérése után részt vett a Szocialista Képzőművészek Cso­portjának az újjászervezésében és vezetőségi tagságot vállalt. Olyan művészeti csoportosulás volt ez, amely a Horthy-korszak- ban tömörítette a baloldali szel­lemű alkotókat, és fontos szere­pet töltött be a modern magyar művészet fejlesztésében, falójá­ban az illegális kommunista párt segítésére hozták létre, de műkö­désével széles körben célozta a baloldali művészek egybefogását, míg azután 1942-től nem engedé­lyezték kiállításaikat. Később tagjaikból többeket bebörtönöz­tek, elhurcoltak, közülük mártír­halált is szenvedtek. Ehhez a korszakhoz fűződik a dinamikus Sallai—Fürst emlék­mű, amelyet még az 1930-as években tervezett, s 1973-ban a fővárosban, Angyalföldön állítot­ták föl. A spanyol polgárháborút idézi a Spanyol anya, aki az áléit gyermekét tartja vádlón maga fölé mindenfajta barbársággal, el­nyomással szemben. Annak ide­jén ez a műve az egész európai baloldali, humanista értelmiség­nek egyik antifasiszta jelképe volt. Egyébként az anyaság gon­dolatköre más plasztikájában is társadalmi síkon foglalkoztatta. Változatlanul jellemző a felsza­badulás utáni alkotópályájára is, hogy élénken reagál a világban mutatkozó feszültségekre. így születtek meg a koreai, majd a vietnami háborúról készülő soro­zatai. Mély együttélés és emberi átérzés szólal meg ezekben is. Túlmutatnak egy nép önvédelmi harcán: rávilágítanak az impe­rialista agresszió és a háborús pusztítás minden embertelenségé­re és esztelenségére. Nem mellé­kes érdekesség, hogy Ho Si Minh elnök meghatottan mondott kö­szönetét a csaknem félszáz kis­plasztikái remekműért. Szinte apo­kaliptikus vízió erejű „Az atom­• A vietnami sorozatból: Atomcsóva és galamb • Farkas Aladár: Vietnami anya bomba árnyékában” című, ame­lyen a szántó-vető, dolgozó viet­nami parasztok feje fölé az atom­bomba csóvája vet árnyékot. Ha­sonló eszmei mondanivalójú az „Atomcsóva és galamb” is, amelyben egy hatalmasra növelt amerikai katona alakja lép át embereken, országokon, egyik ke­fében a béke galambját elfogva, a másikban az atombomba gom­bafelhőjét borítva az emberiség­re. E szoborsorozatban különösen nagy erővel nyilatkozik meg alko­tójuk világnézete, de igen figye­lemreméltó, hogy miként találta meg hozzá a maga sajátos formai megoldásait, helyenként izgatott vonalvezetésű térformáit. Mun­kásságát több köztéri műve is jo­gosan öregbíti. A legjelentőseb­bek közé tartozik a nagykanizsai felszabadulási emlékmű, valamint a budapesti közgazdasági egyete­men felállított egészalakos Marx Károly szobor. E napokban Farkas Aladár 75. születési évfordulóját kamaratár­lattal ünnepli Óbuda új körzeti pártházában a III. kerületi párt- bizottság, a közeljövőben pedig Oroszlányban rendeznek hasonlót. L. Z. Kapcsolatok Szervusz, kenyeres! Ezerévé nem láttalak. Mi van veled? Hogyan élsz? — Szorongatta rég nem látott barátja kezét Számeczki. — Mikor is talál­koztunk utoljára? — Tíz éve, az érettségi találkozón. — Valóban, már tíz éve. Micsoda buli volt... Mondd: még mindig olyan szép és kedves a feleséged? Emlékszem, akkorát táncoltunk ... — öt éve elváltunk. Otthagyott a gyerekekkel együtt. — Csodálatos asszony. Kérlek, add át neki a kézcsókomat! De mondd, hogy a fenébe lettél te pszichiáter? Gyakran olvasom az újságban a lelki tanácsaidat. — Az nem én vagyok, csak névro­konság ... Tudod, én lakberendező lettem. És a te családod? Bizonyosan nagyok már a gyerekeid. — Nem lehet gyerekünk. Tudod, az a régi baleset... szóval nekem nem lehet. — Gratulálok, öregem! Olyan szé­pek és okosak, mint az anyjuk? — Már többször fel akartalak hív­ni telefonon, de valahogy nem jött össze a dolog. Emiatt a baleset miatt szorongásaim vannak néha. Gondol­tam, egy jóbarát bizonyosan tud se­gíteni. No, de ez nem utcára való té­ma ... — A múltkor ajánlottak egy telket a szigeten. Valami csinos vityillót szeretnék építeni rá. Gondoltam, megtervezhetnéd. — Nehéz ügy, én ugyanis kohó­mérnök vagyok. — Nagyszerű! Tudtam, hogy szá­míthatok rád. Hogy van a mamád, a kedves Mariska néni? Micsoda kapu- cinereket tudott csinálni... Még most is a számban érzem az izét. — Ne ízetlenkedj, pajtás! Tudhat­nád, hogy árva gyerek vagyok, se apám, se anyám. — Hát, ennek szívből örülök. Add átnekikézcsókomat! Hallom, te ter­vezted az új kultúr centrumot. Gon­dolhatnál rám a berendezésnél. Csi­nálhatnánk egy kisvállalkozást. Ma­napság divat a szakcsoport. Amúgy is állást kell változtatnom, mert a főnök nagyon pikkel rám. — Ragyogó ötlet. Hozzunk össze egy magánszanatóriumot. A pácien­seidnek én\ tartom majd a munkate­rápiás foglalkozásokat. Csinálunk egy népi kohót kínai mintára, és én leszek a góré. Elegem van már a fő­mérnök úr szekatúrájából. De most már mennem kell, öregem. Hívj fel holnap, és mindent megbeszélünk. Kézcsókom a nejednek, és ne feledd: népi kohó! . — Üdvözlöm a kedves Mariska né-» nit. Ugorjatok föl hozzám egy este. Feltétlenül hozzatok el a gyerekeket is! Aztán majd megbeszéljük a i'i- tyillót, meg azt a kultúrcentrumot. Kösz, hogy segítesz, öregem. Mindig tudtam, hogy számíthatok rád. Ha mi ketten összedugjuk a fejünket, meg a kapcsolatainkat, felvirágzik a hazai építőművészet. T. Ágoston László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom