Petőfi Népe, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-07 / 31. szám
1984. február 7. • PETŐFI NÉPE • S I smert pesti „kiszólás" volt valamikor, annak jelzésére, hogy a helyzet adva van, a dolog komolyra megy, s nem lehet változtatni rajta. A néphumor hamarosan tovább fűzte: „Nincs mese, An- i ' dersen meghalt”. Nos, ez akkor tréfa volt, és szimbolikusan értendő; de azóta komolyra fordult, mégpedig a szónak legkonkrétabb ér- | * telmében. Valóban: nincs me- '/ • se már; illetőleg hát ami van, az egyre kevésbé az. Mi volt a játék gyermekkoromban? Előgyakorlat a valóság természetének, szerkezetének elemző megismerésére és alakító befolyásolására. Meg kellett tanulni: hogyan gyúrjuk össze a rongyot, hogy kerek labda' legyen belőle; milyen talpat szegeljünk a cukrosládára, hogy szánkóként simán csússzon. Az „Adj király katonát!” — játékban az okos lendület, a „Hátulsó pár előre ifi fuss!”-ban az éber fürgeség, a 77 fociban a helyzethez és a társakhoz való alkalmazkodás* gf készsége kapott edzést; a várvédelem szívósságra nevelt... És mi volt a mese? A társadalmilag kiérlelt és szentesített erkölcsi és értékelési rendnek fogalmi-gondolati letisztí- tottságú, nyelvi burokba öltöztetett hordozója és közvetítője. Ez hozta be a gyermek életébe a kerítésen túli világot, mégpedig úgy megformálva, hogy agyában a mindennapi életből kiszűrt, egymásnak sokszor ellentmondó természetű benyomásokat elrendezze; s a gyermeki fantáziát ne csupán megmozgassa, hanem irányítsa, eligazítsa egyben. S akinek a mesét könyvből olvasták, abban ráadásul kialakult egyfajta vonzódás a betű, . az írott szó iránt. Ml a játék ma? Kész csodaszerkezetek használata, gombok nyomkodása segítségével. Mi még szétszedtük az első (használtan és csereberével szerzett). óraszerkezetes kisautót, hogy a belsejébe nézzünk; hiszen megszoktuk, hogy (magunk csinálta) játékainknak értjük a mechanizmusát. A mai gyerek ezt fölöslegesnek erezné, de- hiába is próbálná; — ám így az operatív megismerés helyett a manipulativ használat szintjén reked, s ezzel legtöbb téren később, felnőttként is megelégszik. Mi a mese ma? Valami nagyon hasonló! Mi még beleszólhatunk a mesébe, hol visz- szakérdezve, hol alakítóan, ha érzelmeink vagy erkölcsi igényeink mást diktáltak, mint a hagyományos szöveg. De a mesélő család rég megszűnt már. Idestova a beszélő család — a kérdező gyermek és a felelő szülők, meg az érdeklődő felnőttek és az epre válaszoló gyermek -— szintén a múlté: Apuci túlórázik. Anyuci bedolgoz „a gyerek érdekében”, hogy „megadhasson neki mindent”; a gyerek pedig közben magára marad. Magára; esetleg a telefonvagy rádiómesére. S ott már nem kérdezhet vissza, nem szólhat bele; ott aktív közreműködőből tudomásul vevő hallgátóvá válik; befogadóvá, a kész szolgáltatás használójává. A gép pedig mondja a magáét. De ez még legalább mondja, szavakkal-mondatok- kal, azaz fogalmilag-gondolati- lag végigformáltan, irányítóan. — A tévémesében azonban már ez is elvész. Eleinte ez éppen többletet adott a rádióhoz képest: képileg illusztrálta vagy dramatikusan dialógussá szabdalta a szöveget. Ám a képi- ség egyre inkább eluralkodik, á mese idestova elnémul., S a zenével vagy csipogó magnóhalandzsával kísért — amúgy is egyre képtelenebb — képsor a gyermeki fantáziát nem irányítja, hanem teljesen szabadjára hagyja. Nincs mese! S félő: előbb- utóbb valóságértő és igazságra érzékeny^ ember, is mind kevesebb lesz; helyettük egyre több jól idomított tényező a technológiai folyamat egyes pontjain, aki (vagy: amely?) a gombokat nyomogatja. Deme László AZ ERŐTELJES CSENDES LÁSZLÓ, A ZSENIÁLIS TÖRŐCSIK ÉS A TEHETSÉGES SZIKY KÁROLY T öbb monodrámát játszanak egyetlen évadiban, mint régebben évtizedek alatt. Milyen szándékok, igények, számítások parancsolták színpadra az egyfelvonásosokat? Elbizonytalanodó, mind komorabb horizontú, hiteket foszlató évtizedben gondolkodók számára korparancs, benső szükség önmagunk és a világ szembesítése? Azt kívánjuk kifejezni, hogy az élet nagy kérdéseiben végül is magunkra maradunk? Tehát vállalnunk kell a felelősséget! □ □ □ ‘ Kamaraszínházi esték tagosabb világban is marad valami „ a szép napokból”, talál valami foglalatosságot magának a dolgokat vizsgáló emberi értelem. A szokatlan, a meghökkentő színházi élményért köszönet illeti Banovich Tamás, a vártnál kevésbé komor rendezését, a tudatosan primitív játéktér tervezőjét és Lakky Józsefet, aki ezúttal is bizonyította: egyéniségét értő rendezővel nagyon sokra képes. □ □ □ A Kecskeméten bemutatott monodrámák közül Kocsis István Bolyai ja is az emberben szunnyadó ellentétes erők, indulatok összecsapása. Ítélőszékbe ülteti a nagy gondolkodót: gyengeségeit, megalkuvásait menti-ie, indokolja-e a csak tőle várható Teljesítmény. Az egyedülálló tehetséggel megáldott, a körülményektől leszorított zseni tragédiáját Csendes László erőteljes alakításában az évad elején ismét láthattuk. (Gágyor Péter eredetileg a kassai magyar társulat kötelékében állította színpadra az erdélyi író talán legsikeresebb monodrámájét.)-ürnaGtqss b bs . íéeáiigéle -*ot »vösgítsti a1' □ Noha Sámuel Beckett műfaji megjelölése 2 fel- vonásos színmű, mégis egyszemélyes drámának minősíthető. Bármilyen döbbenetes, hatásos, drama- turgiailag fontos a talajba süllyedő Winnie szinte mindvégig láthatatlan embertársa; léte, szerepe ürügy csupán a várakozó asszony számára. Teljesen mellékes, hogy hol idéződnek föl „azok a szép napok”. Mikor? Fontos ez? Honnan jött ez a két furcsa-ember? Ez sem fontos. Kibújtak a térből, kiléptek az időből. „Azt hiszem, alapjában véve soha sem voltam”, állapította meg egykedvűen az író A vég című novellájának bolyongó, utazgató hőse. Minek akkor vándorolni, minek lépni, moccanni, ha „soha sem voltam”. Winnie majdnem értetlenül szemléli az odújából, a semmiből, a világegyetemhez jószerént csak a Naptól süttetett fe- jebúbjával kapcsolódó Willie-t, amint — miért is? — kikecmereg földbe szorult léttere elé. Világa, életműködése csak a karnyújtásnyira lévő táskából elő- . halászott tárgyakra, néhány homályos emlékre korlátozódik. Mondhatnám, ha" nem olvastam volna az ír származású Nobel-díjastól mást is: egy kozmikus katasztrófa képét vetítette a színpadra. Közel, s távolban minden élettelen, halott. Samuel Beckett azonban sohase prófétáit, sohase bölcselkedett: \ újra és újra kifejezte; nincs más dolgunk mint a fájó, céltalan, a természet tévedése, paradicsomi bűn következménye létezés elviselése. Vallom,-az ember cselekvésre, munkára született. Vallom, a legkomorabb életet is megfényesítheti' egyetlen szép nap, mint erre nagyon nyomatékosan, a beoketti szemlélettel feleselve utal a mostani kecskeméti előadás. Idegen tőlem Beckett kiúttalansága. Művétől az érték és bizonyosfajta időszerűség semmiképp sem tagadható meg. Az elidegenedés érzete olyan általános bizonyos körökben, mint — a román Balota szellemes rnegállapítása szerint — „a romantika Idején a melankólia”, „válságtüneteket fejez ki és reprezentál”, méghozzá „társadalmilag- politikailag meghatározott” közegben. A nyugati világban élő író aggodalmai nem intézhetők el kézCsengey Dezsőről az átlagolvasó eddig keveset hallott. A Cella című monodrámájának alcíme igen kifejező. „Magister Villon nem kerül kézre”. Vagyis hiába taszítják ablaktalan, egyetlen akasztófahuroktól eltekintve üres cellába. A rohadó, testileg- lelkileg megalázott, éjjel-nappal figyelt, gyönge jellemű Villon azért lépett túl a halálon, mert nem vállalta álhitek foltozgatójának szerepét, „ronggyá romlott testtel” találta meg önmagát, önként nem dugta fejét a kínálkozó hurokba. A kiszolgáltatottság, a válogatott testijeiki kínzások jelenidejében és az emlékezés §íkján já*szó- dik a monodráma, a lélekből féreggé vétkezés és öntudatra, saját erejére ébredés folyamata. Mert „te porkoláb, csak a nyakamat tépheted ki a vállaltiból, erővel, amit a homlokom mögött rejtek, azt csak én adhatom neked ... amit keresel benne, az egyedül az enyém, te annak minden hatalmaddal együtt is legfeljebb csak szerencsés tolvaja lehetsz”. Az egykori kecskeméti amatőr, a debreceni Sziky Károly erős, érdekes egyéniség. Elhitetően alakítja a végletesen mindent megélő költőt, ám nem teszi eléggé világossá a monodráma belső tagolódását, szerkezetét. Ez azért is csökkenti, a fiatal író művének hatását, mert nem érzékelhető kellően: a megkínzott Villon kettős játékba kezd bábulétének megszüntetésére. Nem válnak kellően szét a visz- szaemlékező elbeszélő — mert ezt is eljátssza (!) — és 'a jelenidejű dramatikus részek. Mindent összevetve figyelemreméltó előadást rendezett Jancsó Miklós, A zenei összeállítás Szabó Violát dicséri. Heltai Nándor legyintéssel, merev visszautasítással! Tudnunk kell a veszélyeket, ha másért nem, a csak azért se elszántság fölszításához. Közhely: Törőcsik mindent tud a színészmesterségböl. Aligha ennek végletes bizonyításáért vállalta a kecskeméti vendégszereplést. Íme: a díszlet, a jelmez, a kifejező test, a szituációváltozás, a mozgás mankói nélkül is teremthető színházi élmény, megformálható egy figura, kifejezhető bármilyen -élettelen élet. Bravúrosan csábító feladat de ennél is többet akart nagyon kevés világszínvonalú művészeink egyike. A kozmikussá' növesztett Semmit is átfényesitő mosolyával el akarta hitetni: még a legsivaA tanyákon mindenki Hajdú Istvánon meg három barátján csú- folódott. akik naponta jártak kapálni a tsz ,káposztaföldjére. Mert ez a dolotg: káposztát kapálni, semmiképpen sem számított férfimunkánaik. Hajdú István és társai azonban csak mosolyogtak, amikor egy- egy arrajáró odakiáltott nekik. — Kötényt vagy kendőt ne hozzunk nektek? Ennek a káposztá-ügynek pedig a következő volt a története. Hajdú István, amikor a hosz- szúháti zöldségesben felszedték a tavaszi salátát, bekopogott az elnökhöz, hogy szeretne vele beszélni. Az elnök leültette, még pálinkával is megkínálta, mintha csak megérezte volna, hogy nagy dolog van készülőben. Hajdú István azonban nem tért Tanyai gmk rá mindjárt jövetele okára. Előbb a disznószaporulatról beszélt, aztán az újfajta tápot szidta, még az otthoni tanyabővitést is szóba ejtette, de az elnök nem sürgette. Tudta, hogy ia tanyaiak mind ilyenek: soha sem rontanak ajtóstól a házba. — Szóval — kezdte toégül nagy lélegzettel-Hajdú István — azt szeretném megkérdezni, hogy kell-e a szövetkezetnek egymillió forint. —• Már hogyne kellene. — Akkor én a télen hoznám azt a milliót. — Tán lottózik István bácsi? — Nem én. Az az asszony dolga. Én egyezséget ajánlok. ' Az elnök még egy pohár pálinkát töltött, előbb azt kellett meginni. s csak aztán folytathatta Hajdú István a beszédet. — A zöldségesben az a terület, ahol a saláta szokott lenni, legtöbbször úgy marad parlagon, ha már fölszedték a salátát. — No azért volt már, hogy tettünk bele valamit. De mi a fenét akar maga avval a földdel? — Kezdjük ott, hogy engedi-e a törvény a gmk-t a szövetkezetben? — A gazdasági munkaközösséget?'' — Azt. — Miért ne engedné. — Mert mi négyen az állattenyésztők közül: én, ia Somodi sógor meg a két Barta testvér azt gondoltuk, hogy elvállalnánk azt a területet, ha téli káposztát tehetnénk bele. Ledolgoznánk a rendes napi munkaidőt az istállókban.' ahogy eddig, s ezt azon kívül csinálnánk. — Dehát ,a munkabérben ez nincs benne. — Nem is munkabérért csinálnánk. — rfát? — Mondom, hogy gmk-ban. — Nem érteni. — Pedig egyszerű: kötünk egy egyezséget. Mi vállaljuk a munkát: palántázunk, kapálunk, permetezünk, elvégezzük, amit kell, le is szedjük a káposztát, a szövetkezet pedig ad palántát, permetezőszert. meg vállalja az értékesítést. A haszonból egymillió a tsz-é. a föle, amennyi lesz a mienk. Most az elnök szomjazott meg hirtelen. Töltött, és gyorsan föl is hajtotta. Aztán megvakarta a fejét. SZÉPEN MAGYARÍTOD SZÉ) EfÉhnBERÜL A hivatalos stílus idegenszerűségei Sok szó esik mostanában, közéletünk demokratizálódása kapcsán, a hivatalos nyelvről is, a/mely sok évtized — sőt évszázad — terhes örökségét vonszolva gyakran már-már az emberek közti jó megértést is aikadályozza nyaka- tekertségévél. Persze a nyaka tekert körmönfontság csupán egyik jellemző vonása a hivatali nyelv- használatnak. A terjengősség mellett a hivatalos stílusnak a magyartalanság is állandó jellemzője volt. Nagy nyelvművészünk. Gárdonyi Géza szerint a gyökerek egészen a honfoglalásig, a ma; gyár írásbeliség kialakulásáig nyúlnak vissza: „Az első nyelvrontó bizonyára az a misszionárius volt. aki megtanult köztünk magyarul, és lefordította a Mi- atyánkot: ki vagy a mennyekben — quí es in coelis... Latin és germán formákkal szegényítik a nyelvünket ezer év ó|ta. Dicsértessék a Jézus! Magasztaltassék a Hunyadi Mátyás!” S ha a szenvedő -tátik, -tetik ma már nem is igen használtatik, de az bizonyos. hogy sók latin és német kifejezés, idegenszerűség plántáló- dott át a hivatali stílusba. S él szinte mindmáig. Hol is lapozzuk fel a hivatalos stílus kórbonctani atlaszát? Talán a nyakatokért, száraz, zörgő csőn tű szavaknál. (Azután majd rátérünk a nyaka tekert kifejezésekre a kificamodott mondatokra.) „Minek egyszerűen, ha bonyolultan, körmönfontan is lehelt?” — ez a. német eredetű szólásmondás szinte jelmondata lehetne a régivágású hivatalos stílusnak. A hatósági közeg, a tényálla- dék, a hatályba lép, hatályát veszti, a folyamodik, az eszközöl. a kifolyólag mind-mind a hivatalos stílus szótári „állagába” tartozik. Sőt a le'gközraapibb fogalmakra is megtalálja e stílus-nem a homállyal övezett hivatali fedőnevet. Egy hivatalos rendelet nőivarú szarvasmarhá-nak nevezte el a jámbor tehenet, s a- jól tejelő magyartarkát „magas tejhoáa- mú" szarvasmarhává „léptette elő". Egy híradásból pedig a következőket tudhattuk meg: „Repülőgép hozta az NSZK- bál a ... közel 17 ezer naposcsibét. A hlhridcsiibékből magas tojáshozamú tyúkok lesznek”. Ha valami jóízű, az hivatalos nyelven „magas élvezeti értékkel bír”. (Együk üdítő italunkat kelleti ezzel a kevésbé élvezetes szöveggel' a gyártó cég: „A magas élvezeti értéket biztosítja... az üdítő italban levő három fontos vitamin”.) Mikszáth Kálmán, stílusunk nagy művésze. s a -körmönfont hivatali nyelv bozótosának nagy kertésze is összegyűjtötte a ..stylus . curialis” egynéhány ilyen „vad” virágát; szinte tréfának tűnik, amit mond, hogy egy ítéletben „az arculü-tés (tekintettel az előkelő állású egyéniségre, akin megesett) szemkáprázati képen-ka- pomány-nak irataik udvariasan körül”. De a magyar hivatali stílus dajkája, a latin nyelv közvetlenebbül is rajta felejtette keze- nyomá-t neveltjén. S ezt a nyomot bizony elég nehéz lemosni. Szilágyi Ferenc FILMJEGY/ET Cicák és titkárnők A csehszlovák filmvígjáték egy nem mindennapi vetélkedés története. Mint minden valamirevaló játékban, e filmben sem igazán a létért folyik a küzdelem (ami) egyébként meglehetősen hétköznapi: egy (tervezőintézet megüresedő igazgatói széke.) Csak egy fergetegesen víg és játékos küzdelem (itt senki sem lesz igazán vesztes), amely inkább jó lehetőség színészeknek és rendezőnek egyaránt, hogy elmondhassák véleményüket — nem felületesen, de nem is kényelmetlenül „mélyen” — önmagukról, egymásról, mindnyájunkról. A filmben közeli ismerősöket k köszönthetünk, ia forglatókönyv- író, Jaroslav Dietl-t, aki „Kórház a város szélén” c. hódító tévéregényével már régebben beférkőzött a köztudatba. Ezúttal rövidebbre fogott mondókájáf új műfajba önti; csattanós, komikus mesébe, csakis-felnőtteknek. Odafigyelve >á részletekre is; precízen — Dehát ez kapitalizmus! Hajdú István magabiztosa n mosolygott.. — Nem a! Csak gmk! Megittak még két-két pohár pálinkát, s közben meg is egyezték. _ Így került a négy férfi a káposztaföldre nevetség tárgyának. Csak amikor a szövetkezet asztalán ott volt az egymillió, s ők fejenként harminc—harminc ezret zsebre tették, akkor maradt abba a nevetés. — Csak ügyes ember vagy te, koma, hogy ezt így kifundáltad — állította meg a szomszédja Hajdú István egyik este a 'dűlőben. — Miért? Máma már akárki csinálhat {gmk-t. Vagy nem? Ázzál kétfelé törölte a bajuszát, és fölült a kér ékpár já/ra. De úgy hajtott tovább,' mintha rriégis ö volna a legokosabb ember a tanyákon. Tóth Tibor kidolgozott helyszín- és kárakteH la.jzokat készít. Egyidejűleg használja fel kiváló ember- és közönségismeretéit. A vígjáték igen hatásos eleme — a kedves ismerős, aki a képernyőn először „életében” a Strosmajer főorvos nevet, s címet viselte — Milos Kopecky. Öt látjuk — szokásos szellemes és elegáns stílusában — - pályázni Ciruvka mérnök szerepében. Komoly segítség tapasztalt titkárnője, aki a nem túl gyakorlatias mérnöknek sokat segít tanácsaival. Senki nem sejti, mekkora kavarodást fog előidézni jószándékú ötlete: főnöke — életrevalóságának bizonyítékaként — menjen el 'kirándulni vetélytár- sa titkárnőjével. Ügy tűnik, minden könnyen, megy, a hölgy yonzó és rámenős, ráadásul biztonságosan vezet a „ferde utakon”, a mérnöknek csak hagynia kell, hogy kormányozza — egyenesen a víkendházba. Ide tart (az ellenlábas névtelen telefonhívása nyomán) Giruvkáné is. Tapasztalt tapasztalatlan, valódi és álszeretők, .féltékeny és szerelmesek és feleségek, névtelen feljelentők és gyakorlott „fedezők” __ között bonyolítja a rendező: Zdenek Podskalsky kissé ügye- fogyott hőséinek sorsát. A műfajban szokásos harsányság nélkül, pusztán a helyzet és jellemkomikum alapos kihasználásával is sikerül az „életből-ellesettség” illúzióját, s a nézek érdeklődését fenntartani. Hogy a figurák klisészerű kontúrjai valódi jellemek, az inkább csak a szereplőgárda érdeme. Míg a színészek a jellemeket árnyalják, addig a rendező a legváltozatosabb terepekre vezényli a kisebb-nagyobb csapaltokat és párokat, ügyesen megtervezi minden lépésükkel a közönség reakcióit néha egészen úgy, mintha -előbb a közönség reakcióit tervezné, s ehhez minden léoé^üket... Később már fel sem tűnik, hogy a játék nem is a vásznon ér véget, a finom manipuláció javában folyik a néző fintoraival és nevetéseivel is .,. Károlyi Júlia \ I Nincs mese! IdprlAlf. és srantpsí- nak ért.ííík a mprhanírmus
