Petőfi Népe, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-29 / 50. szám

1984. február 29. • PETŐFI NÉPE • 5 A TANTÁRGY RANGJA HONISMERET IP HELYTÖRTÉNET Zenei műveltségünkről Ki hinné? Naponta hét-nyolc órát hallgatunk zenét, akár akarjuk, akár nem. Csendben hullámzik áz áruházak zsongá­sa fölött, szobánkban olvasás közben, a konyhában kísérő­ként a zöldségpucoláshoz; a zene jelen van a moziban, a színházban,! a televízióban és legtöbbet a rádióban. Életünk harmada Bizony néha észre sem vesz- szük, hogy 'Zenét hallgatunk, a dallamok csak lappangónak mindennapi tevékenységünk hátterében. Legfeljebb átve­szünk egy-egy népszerű hang­sort, és dúdolni, fütyülni kezd­jük. S az is> megesik, hogy fi­gyelmünk érzéketlen marad, csupán tudattalan világunkra hat a muzsika. Olvasmi ez. mintha valaki egyetlen nap alatt akarná megnézni a Louvre csodáit, s néhány óra múlva egyszerűen telítettségében el- j ballag Rubens képei előtt. Nos, mint minden hasonlat, ez is torzít kissé. Mert a mú­zeumban nem mi választjuk ki a műveket, ha tetszik: a mű­sort hanem eleve készen kap­juk. De a rádiókészülékeken található gombok lehetőséget adnak a válogatásra, és lehető­séget adnak a csönd megte­remtésére is. Végtére a tények makacsok: életünk harmadát valamilyen zenei környezetben töltjük el. De fel vagyunk-e készülve a befogadásra? Ko­dály és Bartók hazájában mi­lyen színvonalú a zenei mű­veltség? Is, is a válasz! Ugyanis pél­dák -arzenálját sorolhatják joggal a rádió zenei szerkesz­tői, hogy irigylésre méltó a magyar-zenei kultúra. Az át­laghoz közelítve már szemer­nyit sem lehetünk elégedettek. De ítéletek fogalmazása helyett maradjunk a tényéknél: a gim­náziumokat és az óvónőkéoző- ket leszámítva hazánkban egyetlen középfokú oktatási intézményben sincs ének-zenei oktatás. S az általános iskolák­ban a lelkes énektanárok- a felszabadulás óta egyetlen ne­bulót sem mertek megbuktat­ni énekből. Meglehet, túlzás­nak tűnik,- de ez a tény minő­síti e tantárgy rangját! Most a jövőért Pótolni az oktatási mechaniz­mus által folyamatosan újra­termelődött hiányokat — ez. is feladata az Eriiéi Tibor pqgü vezetett rádiós zenei főosztály-1 nak. A lehetőség önként kínál­kozik, hiszen a rádió teljes — mindhárom adót beszámítva — műsoridejének kétharmadát muzsika, illetve az ezzel] fog­lalkozó adások töltik ki. A rá­dióban folyó zenei nevelés jól elhatárolható részét az ifjúsági osztály zenei rovata vállalja. Bónis Ferenc rovatvezető stáb­ja az óvodásoktól a középisko­lásokig minden korosztálynak igyekszik műsort kínálni. De a tapasztalat mondatja: a pedagógusok még távolról sem használják ki megfelelően a lehetőségeket, pedig rádióké­szülék a legkisebb tanyasi is­kolában is található. A meg­állapítás alapja ismét csak té­nyeken nyugszik. Például a Zenei, anyanyelvűnk című mű­sor hallgatottsági indexe mind­össze két százalék körül mo­zog. Hasonló eredményeket mutat a rádió Tömegkommu­nikációs Központjainak felmé­rése az Énekszóval, muzsikár val, illetve a Labirintus című műsorral kapcsolatban. Mind­ezek alapján alig merjük a ze­nei oktatással összekapcsolni a gyerekeknek szánt operaismer­tetéseket és az Éneklő ifjúság sorozatadásait, nem is beszél­ve a Zenei lexikonról, amely csaknem elengedhetetlenül fontos alapfogalmakat ismer­tet. Hogy az ifjúság zenei neve­lését Szolgáló rádióadások ská­lája meglehetősen gazdag, azt ,ez a távolról sem teljes felso­rolás is bizonyíthatja. De kü- lön-külön értékelést érdemel­nének az egyes adások; mérle­gelhetnénk, hogy témáik és a feldolgozások módszere szink­ronban vari-e ’ az iskolai tan­menettel. Mi tagadás, néha teljesen légüres térben mozgó­nak érezzük a műsorokat. Így hát a .jobbítás lehetősége nemcsak a pedagógusok előtt áll nyitva, hogy a mában cse­lekedjenek a jövő érdekében. A zenei nevelést semmikép­pen sem lehet leszűkíteni a kiskorú generációkra. S a rá­diósok hittel vállalt vállalko­zásaiban meglehetősen sok az átfedés. Említsük példának a Hét zeneműve című sorozatot, vagy a Figyelmükbe ajánljuk adásait, amelyek egyként szol­gálnak hasznos ismeretekkel mindenkinek. Az aligha vitat­ható, hogy a felnőtteknek szánt műsorok sokkal gazdagabbak, mint az ifjúsági adások. Fel­sorolni is alig lehet a kínála­tot az Űj zenei újságtól a Da­loló, muzsikáló tájakon keresz­tül a Mi a titka című összeál­lításig. Mindenből a legjobbat adni Meixner Mihály; - a komoly­zenei osztály vezetője a mu­zsika térhódításának fokmérő­jeként értékeli a Ki nyer ma? című műsort, amely — ez a rádiózás történetében páratlan — immár kétezerötszázadik adásához közeledik, és körül­belül hatezer játékost szólal­hatott meg. A számoknál. töb­bet mond, hogy az évek folya­mán a szereplők egyre meg­alapozottabb tudást bizonyíta­nak, s akad köztük diák, mun­kás,. orvos és méfnök. Ez két­ségtelenül a fejlődés bizonyíté­ka, akárcsak a kórusok, illetve a hagyományőrző népi együt­tesek számának gyarapodása. A zenei műveltség gazdagí­tásához szervesen kapcsolód­nak a már szórakoztatási, él­ményszerzési szándékkal su­gárzott produkciók. Itt a cél: mindenből a legjobbat adni. A zenei osztály a világ száz rá­dióállomásával tart kapcsola­tot, hogy beszerezhesse az igé­nyes felvételeket operákról, koncertekről, énekes, valamint hangszeres szólistákról. Ezzel létrejön a híd a közművelődési és a szórakoztatási funkciók között. A képből látszólag kimaradt a beat, a pop és az egyéb könnyűzenei terület, csakhogy ezek a műfajok ^em létezhet­nek megalapozott zenei isme­retek nélkül. Ebben az érte­lemben igaz a mondás: nincs komoly- és könnyűzene, csak jó és rossz zene van. K. Gy. P USZTULÓ - ÚJ ULÓ KASTÉLYOK Mi lesz a sorsuk? A felszabadulás után a volt földbirtokosok — kevés kivétellel — elmenekültek, a kastélyok gazdátlanul maradtak. Először 1947-ben készült fel­mérés a gazdáját vesztett, álla­mi tulajdonba került kastélyok­ról. Az állam használatba adta őket, akik éppen akarták, akik­nek akárcsak átmenetileg is szük­ségük volt rá. így alakult egy sor mezőgazdasági gépállomás a kas­télyokban, másutt állami gazda­ságok, tanácsok vagy különböző vállalatok rendezkedtek, be a fa­lak | között. — S még ez dp jobb volt, mint a semmi — mondják ma az Or­szágos Műemléki Felügyelőség munkatársai, t- A legrosszabb ugyanis az épületeknek az, ha üresen állnak., 1982 végén 8991 műemléket és műemlékjellegű épületet tartot­tak nyilván — közülük 637 a kas­tély és a kúria. Ennék mintegy kétszerese a műemlékileg nem védett ilyen épületek száma. S hogy ezekben mennyi a művé­szeti," történelmi és építészeti ér­ték, az csak mostanában kezd ki­derülni. • Mindezek ellenére — a műem­léki • kastélyok döntő többsé­gének rendezett a helyzete. Nehéz gazdasági viszonyok: takarékosság, a közpénzek mind erősebb megfogása ellenére — a többi, a kastélyok mintegy 15 százaléka — helyzetének rende­zése nem halasztható tovább, ezek létükben veszélyeztetettek. Mondhatjuk úgy is: a huszonne­gyedik órában vagyunk, amikor még meg lehet menteni a nagyon értékes kastélyokat. Már amelyi­ket! A kép teljességéhez tartozik az is, hogy másfél évtized alatt — 1966 és 1980 között — 28 vé­dett kastély és kúria elveszett, mint műemlék, egy részük elpusz­tult, a többit jóvátehetetlenül át­építették. A Somogy; megyei Büs- sü községben például —- ahol Vé­dett kápolna is van —' a ' volt Gál-kastély a hetvenes évek kö­zepén összedőlt. Olykor vállalatok, intézmé­nyek lennének hajlandók hasz­nálható állapotba hozni a régi épületeket. Az Állami Fejlesztési Bank pályázat alapján, indokolt • A kisterenyei várkastély. esetben ilyen, célokra ad egész­ben, vagy részben vissza nem té­rítendő . támogatást az épületek hasznosítására vállalkozóknak. A rendelkezésre álló mintegy 40— 50 millió forint egy részét az Or­szágos Műemléki Felügyelőség használja fel állagvédelemre, helyreállításra és új funkció ki­alakítás árasaját építőipari appa­rátusával!. Űjabb • jelenség, hogy kis kö­zösségek és magánszemélyek is érdeklődnek az üresen álló kas­télyok iránt. A Vas megyei Tö- mördön az egykori Chennel-kas- télyt egy művészházaspár bérli, a Komárom megyei Süttő-Bikol- pusztán pedig egy képzőművész­közösség alkotóháza lesz a volt Re_ viczky-kastély. Némelyik kastély üdülőnek is alkalmas volna (például a Ver- seg-Fenyőharaszti pusztán álló volt Podmaniczky-kastély 8 hol­das parkjával, úszómedencéjével), „csak” pénz kellene hozzá. Még­pedig sok pénz. Mindez nem csökkenti a fele­lősséget a még megmenthető épü­letekért, hiszen részei — méghoz­zá értékes részei — a nemzeti vagyoninak. V. E. Bábok és ötletek a szekérderékban Pár hete „újfajta" színházi élményben részesülhetnek szombaton­ként Kecskeméten a legkisebbek: az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban állandó bábszínház létesült. (Állandó annyiban, hogy rend­szeresek az előadások.) Az emberiséggel szinte egyidős műfajba az immár csaknem negyedszázados múltra visszatekintő Ciróka bábegyüt­tes vezeti be a gyerekeket. A megyeszékhely legújabb színházát már induláskor támadások érték: miért csak nyolcvan gyereknek .játsza­nak egyszerre? Hiszen ott lenne a nagy színházterem... Hátsó gondolatok — Ezekkel a kamara jellegű, előadásokkal elsősorban közönsé­get szeretnénk nevelni — mond­ja Báron László, a Ciróka „áty- ja” és vezetője. — Színházértő és -szerető közönséget, akik majdan felnőtt korukban is megőrzik ezt a vonzódásukat, s nem állnak ak­kor értetlenül' egy-egy — már a „nagyoknak szóló” — színdarab láttán. Ezt akarjuk elősegíteni az egyes előadásaink utáni bábké- szítő foglalkozásokkal is, amelyek révén a gyerekek 'még közelebb kerülnek a látott történethez, fi­gurákhoz, s fantáziájuk, kézügyes­ségük is fejlődik. Mondhatni: ezeken a foglalkozásokon „emész­tik meg” a látottakat. De a nagy színházterem a színpadra való rálátás miatt sem alkalmas a bábjátékra, nem beszélve arról, hogy több száz gyereknek játszva sokkal kisebb a hatás. Itt, a kis­teremben párnákon, vagy-szüleik ölében ülhetnek, s valóban részt vehetnek az előadásban. — Mindez most a kecskeméti gyerekek kiváltsága. Nem fognak „tájolni”? — Később, ha majd megerősöd­tünk itt. De fenntartónknak, a művelődési háznak egyelőre nincs is erre pénze és szállítóeszköze. Bár kaptunk már meghívást, amelyben á vidéki hívó ezt ma­gára vállalta. Ami még bonyolít­ja a dolgot: a cirókások többsége két műszakban dolgozó óvónő. "Sokszoros egyeztetéssel tudunk csak [ összehozni egy-egy vidéki fellépést. A csoport tagjai így is szabad idejük nagy részét || minden szombat délelőttjüket a próbáknak és a játéknak áldoz­zák. — Nincs lehetőség a hivatás- sóssá válásra? — Talán valamikor, a nagyon távoli jövőben ... Vidéken még egyedül a pécsi - Bóbitának sike­rült ez. A Pécsi Nemzeti Szín­ház „fogadta be” őket. Nagyon hátul kullogunk ilyen szempont­ból Európában: Romániában 18, Lengyelországban 22, a Szovjet­unióban pedjg száz hivatásos ál­landó bábszínház van. A fran­ciáknál egyenesen kultusza, van a bábjátéknak, s nemcsak a gyere­kek; hanem a felnőttek körében is. Nemrég Salzburgban járt szín­házrajongó ismerőseimet kérdez­tem: bábelőadást láttak-e? Saj­nálkozva mondták: már nem tel­lett rá, mert míg egy színházi előadás ötven, egy bábszínházi belépőjegy százötven schillingbe került... — Miért van akkor nálunk ilyen mostoha helyzetben ez a műfaj? — -Jól példázza ezt egy egyszer nekem irányzott megjegyzés: „Ko­moly ember hogy játszhat gyere­keknek?” Valahogy ez .a felfogás kíséri ma nálunk a gyerekeknek készített összes produkciót. Még jó, ha nem ennyiben merül ki „hivatalos” kritikája is ... De a legkisebbeknek játszani a színé­szek körében sem „sikk”. Ritkán jelent kiugró sikert, „befutást”. Á színész pedig népszerűségre — is — "törekszik. — Obrazcovnak ez is sikerült... — Obrazcov bábszínháza a Szovjetunióban fogalom, öt — és munkásságát — elismerik az egész világon. De netn akarok én panaszkodni: azok körében, akik­nek, akikért dolgozunk, nekünk is sikerünk vari. Pedig nagyon szigorú és igazságos a mi közön­ségünk: a gyerekek nem figyel­nek udvariasságból, jólneveltség- ből. Külföldi fellépéseinken lát­juk: a felnőttek is értik monda­nivalónkat. Saint-Exüpery — mégiscsak inkább felnőtteknek szóló — meséjét, a Kis herceget Franciaországban hatezren nézték meg. Pedig az előadás csak zené­re és mozgásra épült, egyetlen szó nem hangzott el benne.- Per­sze a felnőtt nézőnek már intel­lektuálisan kell felfognia az elő­adást. (Ha azt Keresi benne, mint tízéves korában, akkor, sajnos, infantilis.) | Minden jó bábdarab­nak — mint ahogy minden jó me­sének — van egy örökérvényű mondanivalója, amit a különbö­ző korosztályok különböző szin­teken sajátítanak el. — Ehhez előbb az kellene, hogy elérjen hozzájuk ■ ez a mondani­való ... Márpedig a megye távo­labbi területein lakók egyelőre — ön szerint — nem élvezhetik a kecskeméti Ciróka játékát. Talán mégis! Saját pénze­men vettem egy szekeret, arait megcsináltatok afféle régi echós- nak, s ezzel járjuk a vidéket. Eb­ben elfér az összes kellékünk, a paravánt meg ott állítjuk fel, ahol akarjuk, ahol csak kíván­csiak ránk, s máris kezdődhet a vásári bábjáték! Egy földre terí­tett subán, pokrócon’ pedig még talán nagyobb élmény is lesz a gyerekeknek az előadás — és az elmaradhatatlan bábkészités —, mint a művelődési ház steril kö­rülményei között. A júniusi nem­zetközi bábfesztiválon, Békéscsa­bán már „echós társulatunkkal” szeretnénk járni a várost. — Ötlettelenséggel nem lehet vádolni a Cirókát! — Hiába minden, / a csoport tagjainak szabadsága is véges. Lelkesedésből nem lehet felsze­relést, kellékeket vásárolni, azt nekünk, is forintért adják. Bár amit csak tudunk, magunk állí­tunk elő. (Mint félhivatásos ama­tőrcsoport, . évi harminc—ötven­ezer forint támogatást kapunk.) De én optimista vagyok a jövőt illetően — amit a fokozatosan megvalósuló hivatásos ''bábszíné­szetben látok —, csak ki kell várni, míg beérik ez a dolog. Ta­lán egyszer a gyerekek műértő­vé, műélvezővé nevelésé , is kap olyan rangot, mint — az ennek' hiányában gyökértelen — felnőtt népművelés. Csak akkorra mi megöregszünk .... Beszélgetésünk után töprengve figyeltem még. egy dafabig a próbateremben a lázasan dolgozó, könyékig ragasztós, festékes — éppen új darabjuk díszleteit fes­tő — Báron Lászlót. Ki tudja: fiamat vagy unokámat vihetem-e el ölőször megyei — tényleg ál­landó — bábszínházunkba? Szabó Klára Nincs olcsóbb műsor a vetél­kedőnél. Fillérekbe kerül ahhoz képest, amennyit az ugyanannyi ideig tartó film emésztene fel. A kvízműsorokon mégis ugyanúgy lehet izgulni, nevetni, drukkolni, egyszóval szórakozni, mint az úgy-' nevezett művészi alkotásokon. Az ok végtelenül egyszerű: játékos kedvünk kimeríthetetlen. Termé­szetesen sokfajta verseny képzel­hető el — mindnek, más a vonz­ereje. Nevettető, ha elméletben jártas akadémikusokról bizonyo­sodik be, hogy — például — nem egészen gyakorlottak az olvan egyszerű munkákban, mint a szög- beve'rés. Elgondolkodtató, ha ön­ként jelentkezők vállalják a vizs­gáztatás fáradalmait elvont téma­körökből. Kellemes kikapcsolódás híres embereket szemügyre ven­ni mókás feladatok megoldása közben. A múlt héten volt alkalmunk eltöprengeni is, mosolyogni is. Előbb Vágó István kellemes han­gulatú Fele sem igaz című vér­beli kvízműsora jelentkezett pén­tek este, majd szombaton délután a Ki miben tudós? döntőjét lát­hattuk. Vágó István műsora szerencsé­sen ötvözi a szórakoztatást az isr meretterjesztéssel — már abbán az esetben persze, ha tudnivaló­nak tartjuk, hogy mitől vörös a vörös bor, például. Jellemző, hogy, három nap múltán egyeben kér­dés sem jut az eszembe, ami egy­részt memóriám megbízhatatlan­ságát, másrészt" szelektivitását bi­zonyítja: a fölöslegesnek vélt dol­gokat nem jegyzi meg. A Fele sem igaz tipikusan hasznavehe­tetlen ismereteket közöl — klasz- szikusan jó tálalásban. A néző (és a versenyző) Jiem aszerint választ Híres Ember válaszolót, hogy melyiknél sejti a pontos feleletet. Végeredményben az sem számit, hogy ő maga tudja-e a helyes megoldást — erre senki sem ki­váncsi. A fő dolog, hogy minden­ki mosolyogjon — az amenkaiak erre találták ki a maguk precíz kifejezését: KEEP SMILING., A Ki miben tudós? sorozat ma­tematika döntője szellemi izgal­mat nyújtott, még annak is. aki­nek elemi számolási gondjai van­nak. Elsősorban azért, mert vég­telenül felkészült diákok — majd­nem azt írtam: matematikusok — versenyeztek. Másodsorban: azért, mert imponáló biztonsággal ol­dottak meg ■— két és fél perc alatt! — olyan példákat, amelye­ket kettős, könyvelők is csak több napos számolgatás után fejeztek volna be. Mindenesetre elgondol­koztam azon, vajon általános-e az ilyen fokú tudás középiskoláink­ban, vajon minden szakközépisko­lás és gimnazista megkapja-e az azonos eséllyel indulás lehetősé­gét? Nem lévén idealista, inkább csak remélem, hogy minden kö­zépiskolás képes bekapcsolni • a minden intézményben ott levő számítógépet, s bízom benne, hogy a legeslegjobbak minden is­kolában tudnak ennél többet is — mindezzel arra akarok utalni, hogy az igazi kiugró teljesítmé­nyek fényében látható igazán az a lemaradás, amelyet mindenkép­pen be keli hozni. Messzire vezetne, ha minden té­véműsorból mindenki levonná a\ maga éppen aktuális következte­téseit. így H végül — egy harma­dik vélemény — a vasárnap esti Nemzeti-gálaest , ürügyén. Nos, . Kecskemét-szerte azt ' beszélik, hogy minden úttörőcsapatnak meghatározták, hogy mennyivel kell. beszállnia a nemzet új szín­háza építésébe, mennyi az „el­várt” felajánlás, ami, természete­sen „önkéntes”. Ezek után — va­lóban önkéntesen ■— inkább a kettest néztem,. James Burke rendhagyó gondolatait a változá­sokról'. Mit rhondjak? Kollégáim szerint nem vesztettem sokat. A nyomdában, hétfőn délelőtt r— s úgy gondolom, más munkahelye­ken is — egész inas volt a téma. A Peter Sellers-sorozat A rózsa­szín párduc visszatérése című da­rabig, amelyet a legtöbben szíve­sebben láttak volna a fő program- . ban. Ez akár a műsorszerkesztés kritikája is ... Ballai József KÉPERNYŐ (t A hálás — egyelőre csak kecskeméti — közönség. n~rn nnum—iimri t .«~iy • A szerencsi Rákóczi-vár.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom