Petőfi Népe, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
MŰVÉSZET 8f n 1 E 1 i NYOLCADIK ÉVTIZEDÉBEN IS IHLETETTEN DOLGOZIK BENEDEK JENŐ FESTŐMŰVÉSZ ,,A látomásos kompozíciók ' A csodálatos műveltségű, könyvgyűjtő szocialista lakatosmester fiát már fiatalon a festőállványhoz űzte volna hajlama, ha lett volna festőállványa. Ke- zeügyébe akadt papírokra vázolta föl, ami eszébe jutott. Nem csodálható, hogy Révész mester néhány futó pillantás után elfordult a 'kecskeméti művész- telepre kimerészkedő fiatalembertől. — Kezdőkkel nem foglalkozom. Mielőtt továbblépett volna, mielőtt*a csüggedés mély vermébe taszította volna Benedek Jenőt, megbiztatta : — Nézz körül, próbálj ilyenekét csinálni. Szó ami szó, lelkes fiatalemberünk édeskeveset tudott akkor a festészet technikájáról: Édesapja kijárt ugyan a telepiekhez, személyesen ismerte Ivá- nyi-Grünwald Bélát. A Tanácsköztársaság hónapjaiban sokat beszélgetett Sin'kó Ervin városparancsnokkal a modern művészetekről, meg a politikáról, de az ecsetkezelésről, a színkeverésről nem okosíthatta ki idősebb fiát. Két hét múlva már derült arccal nézegette a sovány fiatalembert, a telep vezetője. — Gyönyörű, ez nem, is te vagy. Sokat tanult Révész Imrétől. Biztatására jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Borzasztó sokat nyomorgott a főiskolai évek alatt. Kizsarolta szervezetét. Engedelmességre tanította az éhséget, a nélkülözést, csak azért, hogy festhessen. Festett, festett, festett. Később utazott. Végigjárta az olaszországi múzeumokat. Mindent meg akart tanulni az elődöktől. Nagy hatással voltak rá a német expresszionisták. Idehaza a csendes érlelődés évei következtek. Rajztanár volt Nagykőrösön, Tokajban, Csongrádon, majd Szolnokon. (Szülővárosa nem hívta ...) ■ Tizenhét évig teremtette festői világát, míg a nyilvánosság elé lépett. A többit ismerik a képzőművészet barátai. Az elsők között tüntették ki Munkácsy- és Kos- suth-díjjal. A fővárosban él hosszú ideje. Legutóbb az Ernst Múzeumban és a Csók Galériában állított ki. Munkásságát, új törekvéseit így méltatta Pogány O. Gábor: „a látomásos kompozíciók mestere, de ha a jelző és jelzett szó fordítva helyezkedik el, eként is helytálló: a feszesen szerkesztett víziók képzőművésze ... Tévedés lenne azt hinni, hogy id. Benedek Jenő a sejtelmes kolorittal, az élesen megvilágított és mélyárnyékba burkolt felületekkel el kíván szakadni a valóságtól, inkább arról van szó, hogy igazságérvényű összegzésre törekszik.”. Életművének nagy eredményeit illő lenne Kecskeméten is bemutatni. Közeleg a nagy alkalom: 1986. január 16-án lesz 80 éves. Ez a város, amely az utóbbi években oly sokat tett képzőművészeti hagyományainak megbecsüléséért, 'bizonyára módot talál egy állandó Benedek Jenő-emlékszoba kialakítására is. E táj sokat gyarapodna művei állandó jelenlétével. H. N. • Benedek Jenő: Csendes délután. A magyar irodalom Solohov-képe* Illyés Gyula Az olvasók nemcsak olvasnak, bírálnak is. A gyárakban egy- egy újonnan megjelent* könyvet éppúgy megtárgyalnak, akár a kormány intézkedéseit. Solochow legújabb könyvével, a ... Feltört ugarral a Szovjetkongresz- szus küldöttei külön ülésen foglalkoztak. (1932) Bálint György Talán a legnagyobb fajsúlyú és legmélyebb távlatú modern orosz regény Michail Solochow trilógiája ... Kemény emberek Solochow hősei, nyersek, konokak, gyakran ' kegyetlenek és mégis rokonszenvesek ... Egyszerű, eseménytelen életük csodálatos gazdagságát tárja elénk a szinte tolsztoji erejű író ... A legszebb fejezetek azok, melyekben Grigorij lassan eszmélni és öntudatosodni kezd a háború gyötrelmes testi és lelki válságaiban. (1934) Kassák Lajos (A Csendes Don) egy láncszeme, egészségesen virágzó ága a nagy orosz irodalomnak, s talán éppen ezért nemcsak bensőségesen nemes, hanem meglepően fiatalos és új'is. Az örök dolgoknak és korszerű jelenségeknek szintézise ... Mindenkinek éreznie kell, hogy ezen a letisztult nyelven, ebben az egyszerűségében is csodálatosan gazdag stílusban nem az őseitől elszakadt indivídum, hanem a múlt értékeinek egyik gondos továbbművelő je szólalt meg, a régihez hozzáadva a maga újságát, hogy ezzel ne csak pillanatnyilag gazdagítsa fel a mát, de egyben közelebb is hozza a jelen emberéhez az élő, örökegy világot. Tolsztoj írta ilyen látta- tóan, hallhatóan, megéltetően népies meséit... (1935) Veres Péter Nem regény ez közönséges irodalmi értelemben. Több ennél: élet. Nincs benne pátosz, nem pályázik az olvasó könnyeire, de mégis fuldokló meghatottságot érzünk ... (1935) Valljuk meg itt most, amikor Solohovról beszélünk, hogy minekünk — legalábbis sokunknak — a munkásmozgalom és a szegényparasztság íróinak, abban az időben még volt valamelyes kisebbrendűségi érzésünk is az akkori polgári irodalommal szemben ... Csak amikor József Attila forradalmi versei felszárnyaltak előttünk, de különösen amikor a Csendes Don első kötetei elérkeztek hozzánk, akkor éreztük meg igazán, hogy íme, „mi” is tudunk majd igazi, de szocialista ódákat és himnuszokat és realista époszokat írni, ha eljutunk a szabadsághoz. Addig pedig a forradalomért kell harcolni, versben, drámában, szépprózában, és publicisztikában ... És ebben a harcban zászló és bizonyság volt Solohov és a Csendes Don. Mert nekünk a Csendes Don nemcsak Grigorij Meljehov története, nemcsak a Meljehov kozákcsalád életsorsa, még csak nem is csupán egy kozák falu rajzában az orosz falu rajza, hanem — amellett, hogy mindez megvan benne ■— a forradalomban győzelmes nép is. (1935) Nagy Lajos Vannak kiváló könyvek, amelyek csodák, csodájára, kitűnő árucikkek is. Ilyenek: a Bovary- né, a Bűn és bűnhődés, a Háború és béke, Petőfi, Ady, József Attila összes verse. Arany János művei, Mikszáth regényei, a Parasztok, - Musa Dagh negyven napja, a Csendes Don. Árucikkek! Különös szó, pedig lényeget fejez ki. Szinte szégyenlem magam, hogy le kellett írnom. (1941) Sánta Ferenc A Don folyása mellett állva erkölcsi őrhelyén — hogyan ítél mindannyiunk nevében? Már tudjuk — s a Nobel-díj e közös vélekedésünket koronázta meg — hogy mindaz, amit e nagy író a forradalom földet, s eget megrázó, értelmet s lelket próbára tevő esztendőiről írt, mind, ami a solohovi mű lapjain olvasható, igaz ... Az irodalom ... az ő szavaiban és mondataiban adta helyeslését s rótta le egyben tiszteletét a forradalomba lázadt emberi sokaság előtt. Ez a solohovi mű legmélyebb értelme ... Példázva egyben — átsütve, és világítva mind a solohovi lapokban a bánthatatlan és megkerülhetetlen törvényt, hogy ki nem ég olthatatlan szeretetben szűkebb családja, nemzete iránt, nem képes táplálni azt az egyetemes emberiség számára sem. (1975) • A héten SO éves koriban hunyt el a Nobel-díjas szovjet Írd. MIHAIL SOLOHOV: A köztársaság forradalmi katonai tanácsának elnöke H Bodri Ferenc rajza. SASS ERVIN VERSEI Mégis valami más valami több szavaival megkötözött valami jobb valami szebb ami eddig nem lehetett valami dal valami kék gyermekarcú örömvidék valami jaj valami gyász selyemszalagos néma gyász valami föld valami ég magadmegtartó tiszta vég Képek fakeretben világit benned az a táj < nagydomb kiserdő öreg nyár égbelátó toronytetők rézgomb napok koránkelők a kisvonat ahogy siet ráborul az egész liget gyopárosi hidak esték arany sörök friss cseresznyék libapezsgős délutánok ringlispilen forgó lányok és a tó a titkok szeme visszanéz a múlt is vele világít benned az a táj a városban nyomodban jár A mi köztársaságunk nem valami óriási, mindössze tán száz porta, és a sztanyicától vagy negyven versztára; a To- csogós-völgyben terül el. Köztársasággá a következőképpen lépett elő: tavaszra keU ve hazamentem Bugyonnij elvtárs hadseregéből a szülőfalumba, és a polgártársak megválasztottak községi elnöknek azért, mert két Vörös Zászlórendet kaptam a vitézségemért, hogy bátran harcoltam Vrangel ellen. Mind a kettőt személyesen tűzte. fel Bugyonnij elvtárs, és nagyon tisztességesen megszorította a kezemet. Én elfoglaltam azt a hivatalt, és a falu békés állapotban élt volna, akárcsak az egész nép, de nemsoká banda jelent meg a környékünkön, és folyton zaklatta, teljesen tönkretette a falut. Beállítanak, hun a lovakat viszik el, csak féldög gebéket hagynak cserébe, hun az utolsó kis takarmányt is felzabáltatják. A mi falunk környékén gálád égy népség lakik — hajbókol a banda előtt, kenj/érrel-sóval fogadja. Amikor láttam, hogy viselkednek a szomszéd falvak a bandával,- falugyűlést híttam ösz- sze, oszt azt mondtam a polgártársaknak: — Ti tettetek meg elnöknek? — Mi. — Na, akkor a falu egész pro- lelárjátusa nevében kérlek benneteket, hogy őrizzétek meg az autonómiátokat, ne járjatok a szomszéd falvakba, mert azok ellenforradalmárok, úgyhogy minekünk szégyen akár egy ösvényt taposni is vélek... A falunkat pedig mostantól nem juhinak hijják, hanem köztársaságnak, éh pedig, mivelhogy ti választottatok, kinevezem magamat a köztársaság forradalmi katonai tanácsa elnökének, és ostromállapotot rendelek el körös-körül. Akikből hiányzott az öntudat, csak hallgattak, de a fiatal kozákok, akik voltak a Vörös Hadseregben, azt mondták: — Sok szerencsét hozzá!... Nem is kell szavazni!... Erre beszédet tartottam nekik: — Rajta, elvtársak, segítsünk a mi szovjethatalmunknak, harcoljunk a banda ellen az utolsó csepp vérünkig, mert az szörnyeteg, és a bitangok az egész szocializmus gyökerét el akarják rágni! Az öregek,’ akik az emberek háta megett álltak, először csö- könyösködtek, de én cifrán káromkodva agitáltam őket, így aztán mind egyetértettek velem, hogy a szovjethatalom a mi eltartó édesanyánk, és hogy kategorikusan az ő szoknyájába kell nekünk mindünknek kapaszkodni. A gyűlés kérelmet írt a szta- nyica végrehajtó jbizottságának, hogy küldjön puskákat, meg töltényt, és úgy határozott, hogy én menjek a sztanyicába Nyikonnal, a titkárral. Jókor, még hajnalban befogtam a kis kancámat, és elindultunk. Megtettünk vagy tíz versz- tát, leértünk egy széles völgybe, egyszer csak azt látom, hogy á szél port kerget az úton, a por megett öt lovas nyargal szembe. Elszorult erre az én szivem. Kitaláltam, hogy abból a bandából való halálos ellenségeink vágtatnak elénk. Semmilyen kezdeményezést nem gondoltunk ki a titkárral, meg hát nem is lehetett kigondolni, mert sztyepp terült el körös-körül, szinte már szemérmetlenül pucér: sehun egy bokor, vagy árok, vagy horhos, így hát megállítottam a kancát az út közepén. Fegyver nem volt nálunk, hát olyan ártatlanok voltunk, mint a pályás gyermek, a lovasok elől elnyargalni meg nagyon buta dolog lett volna. Hanem a titkárom nagyon begazolt ezektől a szilaj ellenségektől, egészen rosszul lett. Látom, le akar ugrani a szekérről, hogy elszaladjon! De hogy hová szaladjon, maga -se tudja. Mondom neki: — Ne ugrálj, Nyikon, maradj nyugton! Én a forradalmi tanács elnöke vagyok, te meg a titkárom vagy, hát a halált is együtt kell vállalnunk! De belőle annyira hiányzott az öntudat, hogy leugrott a szekérről, és felkötötte a nyulak bocs- kcrát, vagyis hát olyan sebesen szaladt a pusztán, hogy azt hitte volna az ember, kopók sem érik utói. A lovasok bezzeg, amikor meglátták azt a gyanús popart, ahogy a sztyeppen nyargal, utánavágtattak, és mindjárt be is érték egy kis őrhalomnál. Én szép nyugodtan leszálltam a szekérről, lenyeltem minden árulkodó papírost, és vártam, hogy s mint lesz tovább. Csak azt láttam, hogy nagyon keveset ' be-* széliek vele, aztán mind szorosan körülvették, oszt keresztbe-hosz- szába vagdosni kezdték a kardjukkal. Ö a földre rogyott, azok meg végigkutatták a zsebéjt, egy darabig ott tébláboltak körülötte, aztán megint lóra ültek, és — nyargalvást vissza énhozzám. Látom, ennek fele se tréfa, ideje volna kereket oldani, de nincs mit tenni — hát várok. Odavágtatnak, Elöl a bandavezér, Fomin nevezetű. Az a veres szakálla csupa gubanc, a fizimiskája poros, az egész ember akár a vadállat, csak úgy meregeti a szemét. — Te vagy az a Bogatirjov, az elnök? — Én. — Izentem én neked, hogy hagyd ott az elnökséget? — Hallottam róla... — Akkor mér nem hagyod ott?! Ilyen gyalázatos kérdésekkel faggatott, de nem mutatta, hogy haragszik. Kétségbeestem, mert láttam, hogy ettől a kompániától sehogy se menekülök ép bőrrel. — Azért nem — feleltem nyíltan —, mert én szilárdan állok a szovjethatalom platformján, minden programot hajszálpontosan végrehajtok, és engem erről a platformról semmiképp se löktök le!... Ocsmány szavakkal böcsmölt, egy nagy korbáccsal szilajul ráhúzott a fejemre. Jókora hurka támadt, keresztbe az egész homlokomon, akkora, mint egy érett ugorka, améket magnak hagynak meg a fehércselédek. Nagyon fájt... Ezt a, hurkát nyomkodtam az ujjaimmal, és azt mondtam nekik:' — Nagyon csúnyán viselkedtek, akár a vadállatok, mert hiányzik belőletek az öntudat, áe én végigharcoltam a polgár- háborút, és kíméletlenül pusztítottam a magatokfajta vrangele- ket, két érdemrendet is kaptam a szovjethatalomtól, ti meg rusnya kis férgek vagytok • a szememben, a színeteket sem akarom látni! Erre háromszor is nekem nyargalt, agyon akart taposiatni a lovával, korbáccsal is ütött-vert, de én rendíthetetlenül álltam a talpamon, akár a mi egész proletárhatalmunk. csak hát a ló csú- nván megrúgta a térgyemet, a fülem meg cudarul zúgott, ahogy így többször is nekem jött. — Indulj előre! Odahajtottak a kis örhalom- hoz, amék mellett vérbe fagyva feküdt az én Nyikonom. Egy lovas leszállt a nyeregből, és hassal felfelé fordította. — Nézd meg jól — mondja nekem —, téged is mingyán így kikészítünk, mint a titkárodat, ha nem tagadod meg a szovjethatalmat! Nyikon nadrágja meg a lábra- valója le volt húzva, és az egész nemi szervezete karddal istentelenül összevissza kaszabolva. Borzasztó volt nekem nézni ezt a gyalázatot, elfordultam hát, Fomin meg rárrí acsarkodóit: — Csak ne fintorogj! Téged pontosan így elintézünk, és mind a négy sarkán felgyújtjuk azt a megátalkodott kommunista faludat, hogy fényes lánggal égjen! Énnálam könnyen áll a szó, ezt már nem tudtam elviselni, nagyon keményen feleltem hát nekik: — Nem bánom, ha én magam elpusztulok is, de ami a falunkat illeti, az nem az egyetlen, rajta kívül még ezernél is több van egész Oroszországban! Elővettem a dohányzacskót, tüzet csiholtam, rágyújtottam. Fomin pedig megrántotta a kantárszárat, felém indította a lovát, és azt mondta: — Adj egy kis dohányt, pajtás! Neked van miből rágyújtani, de mi már második hete csak lóganét szívunk nyomorúságunkban. Cserébe nem kaszabolunk össze-vissza, hanem csak agyonvágunk, mint valami becsületés csatában, oszt megizenjük a családodnak, hogy vigyenek, temessen ók el... De add szaporán, mert az idő sürget! Én meg ahogy tartom a zacskót a kezemben, egészen elkeseredtem: roppant bántott, hogy azt a dohányt, ami az én kertemben termett, meg a jó szagú som- kórót, amit szovjet föld dédelgetett, ilyen gonosz élősködők fogják szívni. Rájok néztem, azok meg mind rettentően megijedtek, hogy szétszórom a dohányt a szélbe. Fomin lenyúlt a nyeregből a zacskóért; mindjárt remegni kezdett a keze. De én pontosan úgy is cselekedtem: szétszórtam a dohányt a levegőbe, és'azt mondtam: — öljetek meg, ha egymás közt igy határoztok. Akkor én ' kozák kardtól halok, meg, ti pedig, jómadaryk, okvetlenül kút- gemen fogtok lógni — egykutya! Erre ■ teljes hidegvérrel ütni- vágni kezdtek, úgyhogy lerogytam az anyaföldre. Fomin pisztollyal kétszer belém durrantott, keresztüllőtte a mejjemet, meg az egyik lábomat, de akkor hirtelen azt hallottam az országút felöl: zijju, zijju!... Körültünk úgy. zúgtak a golyók, mintha zörgött volna valaki a dudva közt. Az én gyilkosaim kapták magukat, és elsze- leltek. Látom, jön a sztanyica- beli rendőrség — csak úgy porzik az országút! Örömömben hirtelen felugrottam, szaladtam vagy tizenöt ölet, de a szemem elborította a vér, és a lábam alól kigurult a föld. Emlékszem, azt kiáltottam: — Testvérek, elvtársak, ne haggyatok elpusztulni! És elsetétült előttem a világ ... Két hónapig úgy feküdtem, mint egy tuskó, az eszméletemet elvesztettem, a nyelvem megbénult. Amikor magamhoz tértem .— puff neki! —, hiányzott a bal lobom, levágták, mert elüszkösödött... Ahogy hazamegyek a körzeti kórházból, és mankóval ott sán- tikálok a ház külső padkájánál, bclovagol az udvarba a sztanyi- ca katonai biztosa, és köszönés nélkül vallatóra fog: — Miért nevezted ki magad a forradalmi katonai tanács elnökének és mért kiáltottad ki a köztársaságot a faluban? Hisz tudod, hogy nekünk egy köztársaságunk van! Hát mi okból vezettél itt be autonómiát?!... Hát én erre csak azt feleltem, de nagyon komolyan: — Kérem, elvtárs, ne fontoskodjon itt. Ami pedig a köztársaságot illeti, meg tudom magyarázni: a banda miatt volt rá szükség, de most, békés körülmények közt, már csak Top- csanszk falu a neve. De ne felejtse el: ha azok a fehér szörnyetegek meg egyéb bitangok megint támadást indítanak a szov- jethatalom ellen, akkor mi minden faluból erős várat meg köztársaságot tudunk ám csinálni, az öregeket meg a sihedereket lóra ültetjük, és én, ha elvesztettem is a fél lábomat, kategorikusan elsőnek indul ok, hogy a véremet ontsam! Nem volt erre egy szava sem, hegy visszavágjon, igy hát nagyon keményen megszorította a kezemet, és ellovagolt azon az úton, améken jött... Makai Imre fordítása
