Petőfi Népe, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
1984. február 2«. • PETŐFI NÉPE • 3 A VILÁGPIAC MÉRCÉJE ELŐTT Nemzetközi virágkiállítás — Dr. Boza József ország- gyűlési képviselőnk a parlament legutóbbi ülésszakán szót kért a költségvetési vitában, és a többi között a szőlő- és gyümölcs- termesztés meghatározó sajátosságaira hívta fel a figyelmet. Ezeket az eltéréseket — érvelt — a mező- gazdasági szabályozásnak is számításba kellene vennie. — Szembe kell nézni azzal a körülménnyel, hogy piaci lehetőségeink nem túl szélesek — hiszen csaknem egész Európa szőlő- és gyümölcstermelő — de ha megfelelünk a ma már igen magas minőségi követelményeknek, akkor napjainkban is lehet eladni. Képviselőjük szerint egyre magasabbak a költségek, én erre azt mondom: a magyar szőlő- termelés egy hektárra vetítve ma körülbelül fele a nyugatinak, mégis, 3 "Szürettől eltekintve ugyanakkora költség terheli — nos, szerintem ez az igazi probléma. Mindezeket is figyelembe véve ‘kell reálisan értékelni a piacot és a költségeket. Dr. Boza József fölvetette a raktározási feltételek javításának problémáját. Ennek érdekében ' 1983-ban engedélyeztük almatárolók építését a tartalékalapból, bortároló létesítésénél pedig a beruházást terhelő adóval megegyező ösz- szegű támogatást adtunk. Szerintem a termelőszövetkezetek is gondolhatnak a jövőben arra, hogy célrészjegyeket bocsássanak ki.» Másképp szólva ez azt jelenti : éMérttes 'fejlesztésre mozgósítani^ a saját erőt, hiszen jórészt a tagság szőlőjét, gyümölcsét is ők értékesítik. — Parlamenti expozéjában ön a világgazdasági válság okozta nehézségeinkről is szólt. Szorító a helyzet, viszont fontos .szervezeti és irányítási kérdések még mindig nem oldódtak meg. Számíthatunk arra,. hogy rugalmasabb lesz a szabályozás? — Igaza van abban, hogy fontos kérdésekre ezután kell megválaszolnunk. De emlékeztetem arra, hogy az elmúlt években is tettünk jó néhány olyan lépést, amely a rugalmasabb gazdálkodás .felé irányítja vállalatainkat. Például a társulásokra, a beruházási eszközök átcsoportosításának lehetőségére, a* kötvénykibocsátás engedélyezésére gondolok. Ezek mind azt szolgálják, hogy a beruházási eszközök oda vándoroljanak, ahol hatékonyabban hasznosulhatnak. És a személyi feltételek? — Ha beleolvas az újságokba, naponta talál pályázatot igazgatói állás betöltésére ... Ezek új formák az iparban (mert hiszen inkább az állami vállalatokat gátolták a kötöttségek), s a pályázatok, a meghatározott időre tör-" ténő kinevezés, mind-mind azt bizonyítják, hogy rugalmasabb és nyíltabb a vezetők mozgása, mint korábban volt. Itt említem, hogy a vállalati szervezeten belül is megindult az átalakulás: létezik leányvállalat, vállalati gazdasági munkaközösség. AZ intézkedések sorába tartozik, hogy trösztöket, túl nagy vállalatokat oszlattunk fel, decentralizáltunk, másutt vállalatokat önállósítottunk. E döntéstől azt várjuk, hogy az- „eltartott” gazdasági egységek is olyan „önálló keresők” legyenek, amelyek tekintetüket nem a felettes haroságaikra függesztik, hanem a piaci ár- és költségviszonyokra, és ezek ismeretében mernek vállalkozni. — Megfelelően segítik ezt a jogszabályok is? — Ebben az évben is foglalkozunk az irányítási rendszer fejlesztésével : az idén több változás várható, mint tavaly. Olyan újabb vállalati formák kialakítására. gondolunk, amelyek az eddiginél kevésbé függnek a minisztériumoktól, felettes hatóságoktól. Igyekszünk rugalmasabbá tenni a keresetszabályozást, fejlesztjük a beruházási alapok átalakításának, átcsoportosításának mechanizmusát. Ügy hiszem, • hogy az idei és a következő évek Rossz időben is termelni kell Beszélgetés Hetényi István pénzügyminiszterrel A Petőfi Népe Szerkesztőségének közművelődési titkársága és a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház „Beszélgetések” címmel ankétsorozatot szervez. Legutóbbi vendégü(n)k, Hetényi István pénzügyminiszter a népgazdaság aktuális feladatairól tartott előadást, majd válaszolt a közönség kérdéseire. Az alkalmat kihasználva lapunk munkatársa interjút készített a pénzügyi tárca vezetőjével. az irányítási rendszer fejlesztésének újabb hullámát hozzák. — Lehet egy vállalat állami és önálló is egyszerre? — Erről a témáról nagyon sok cikikat olvastam: nagyon bátrakat és 'közepesen bátrakat. Én magam a bátorság mellett szavazok — de bizonyos fenntartásokkal: a lépések között összhangnak kell lenni. Ha például a piac monopolizált, akkor nagyon nehéz iszabadárakra építeni. Éppen ez a probléma az irányítási rendszer fejlesztésének kulcsa: á különböző irányok maradjanak meg egy síkon. Ha nem, olyan ellentmondás keletkezik, amit nem bír el a társadalom, hiszen minden .előrelépésnek társadalmi feltétele is van. Ez pedig olykor sokkal bonyolultabb, mint hinnénk. — Elárulná, közelebbről, mire gondol? — Például a differenciálásra. Nem.lehet azt mondani, hogy mindenki támogatja. Akit — mondjuk a béremelésnél — ez kedvezőtlenül érintene, mert nem a legjobb dolgozó, az az átlagot szeretné, mert neki az a jobb, még ha nem érdemli is meg. A termelőik is szívesen beszélnek jobb árarányokról — bornál, almánál — de a fogyasztók nem lelkesednek ezért olyan mértékben, hogy a termelők érdekeltsége címén bármilyen magas árakat elviselnének. — Térjünk még egy gondolat erejéig vissza az önállósághoz — végső soron a közigazgatási átszervezéseknek ez az egyik kulcsa. Másképp úgy is fogalmazhatnám: a falu önállóságához megfelelő anyagi alapra van szükség. Ez pedig a jelenleginél nagyobb is lehetne, ha a helyi gazdálkodó egységek például nyereségük arányában az eddiginél jobban járulnának hozzá a települések fejlődéséhez. Ez a közvetlenebb kapcsolat elősegíthetné, hogy a köz- igazgatás szervei, a tanácsok is többet tegyenek a gazdasagok eredményeiért... — Igyekszünk korszerűsíteni a tanácsi mechanizmust. Egyelőre ott tartunk, hogy bizonyos településtípusokat — községet, nagyközséget a kiadásaik alapján — megkülönböztetünk egymástól. A sajátosságokat figyelembe véve meg lehet állapítani, hogy körülbelül mi a normának megfelelő kiadás — például aszerint, hogy van-e általános iskola vagy nincs. A következő lépés: biztosított bevétellel fedezni ezeket a „helyi érdekű” kiadásokat, úgy, hogy, egy kicsit hatni is tudjunk az intézményekre. Nem esetenkénti dotációra gondolok, és a dolog éppen ezért bonyolult; széles körű számításokat kell elvégezni, amelyek nem pusztán átla- gqt adnak. Az átlag a falvak egyik felének sok, a másiknak kevés. Nem könnyű eldönteni, hogy akinek sok, annak tényleg sok-e, vagy pedig eddig le volt maradva és csak most éri el az „igazságos” normát. Keressük a módját, hogy a tanácsok saját bevételei hogyan növelhetők, nincs kizárva, hogy az általános- személyi jövedelemadó jelenti majd a megoldást. — Nem növelné ez túlságosan a lakosság terheit? — Nem, ha ezzel együtt magasabbak lennének a munkabérek is, amelyek után adót kellene fizetni. Az általános személyi jövedelemadó nem az életszínvonal csökkentése felé irányulna.- Ha rajtam múlna, néhány éven belül bevezetnénk. De ez — túl- a gazdaságon — komoly politikai kérdés' is. — Ebben az esetben változna a vállalati községfejlesztési hozzájárulás (VKH) is? — A" kérdést úgy tennem fel: a település mennyire tud hatni a vállalatra? Tudja-e befolyásolni saját adóbevételét? Jelenleg nem nagyon... Ugyanakkor Viszont most éppen olyan a hangulat, hogy nem lenne jó, ha a VKH nyereségadóként működdé, mert ennek a hullámzását az adott település .csak „pozitív irányban” bírná el: ha több lenne a tervezettnél. A minisztériumban kollégáimmal azon gondolkozunk, hogy a VKH-t inkább az adott településen dolgozók utáni bérarányos bevétellé kellene tennünk, ez tudniillik viszonylag állandó. így a települések bevételében már lenne két jogos „kiegyenlítő” csatorna, hogy részben az ott dolgozók arányában kapnának valamit — mert azokra is kell költeni: autóbusz, út, bolt stb. — részben pedig az Ott lakók fizetnének a mai KÖFÁ-hoz hasonló településfejlesztési hozzájárulást. Ezt — a jelen állapottól eltérően — a bérből élőkre is kiterjesztenénk, hiszen ők is koptatják — például — a járdát... — A kormányzat legfőbb törekvése — a világgazdasági válság közepette — az életszínvonal védelme. A vezetés kénytelen visszafogni a beruházásokat. Meddig lehet ezt folytatni a jövő — az ipari exportképesség szükséges növelése, a hitelképesség megőrzése — kockáztatása nélkül? — . Amikor a Tervhivatalban dolgoztam, az ilyen kérdésre azt mondtam: mi tervezünk, de nem vagyunk jósok. Az emberek szívesen várnának valami gondűző- en optimista választ bizonyos nehéz kérdésekre. Azt hiszem, van •idő, amikor csak olyan választ lehet adni: ha ez így és így alakul, akkor ennek ez és ez lesz a következménye... A fizetőképesség megőrzése valóban elsőrendű feladatunk, ezt alig hiszem, hogy bizonygatnom kellene — de egy érvet még mondanék hozzá. Az utóbbi néhány esztendőben a világon 40—50 ország kényszerült átütemezni adósságai törlesztését. Ezekben az államokban komoly zavarok keletkeztek. Ugyanekkor a magyar gazdaság ebben a nagyon nehéz időszakiban is fejlődött — bár lassabban, mint szeretnénk. A legutóbbi öt évben a nemzeti jövedelem hét százalékkal nőtt, a fogyasztás nem esett vissza, munkanélküliség nincs. Tehát az ország olyan belső társadalmi feltételek mellett fejlődik, amit csak egy fizetőképes ország engedhet meg magának. — Emiatt furcsa, ellentmondásos helyzet alakult ki. tásának programját, akkor elveszítjük e cél politikai támogatását. És akkor mit lehet mondani,? Emberek, meg kell őrizni a fizetőképességet? Vagy ezt: nem őrizzük ugyan meg az elért vívmányainkat, de kicsit többet költünk beruházásra és reméljük, hogy majd csak jobb lesz? Ami azt illeti, az a pénz sem kevés, amit ma költünk beruházásra. És mindenki tudna példát, hogy hol lehetne megtakarítani valamit... — Több jel mutat arra, hogy kimozdult a holtpontról a világgazdaság, közeleg a fellendülés. Ha ez minket is érint, akkor fontos kérdés: képesek le- szünk-e megfelelő ütemben reagálni erre az infrastruktúra — az iskolára és a hírközlésre gondolok — jelenlegi fejlettsége mellett? — A fellendülés egyelőre nem olyan mértékű, amilyen mértékben derűlátó a világsajtó, bár kétségtelen, hogy az Amerikai Egyesült Államokban valóban megindult a növekedés. Ugyanakkor túlnőne beszélgetésünk keretein, ha azt is sorra vennénk: milyen áron. De a mi áruink túlnyomó többsége nem' az USÁ- ba, hanem Nyugat-Európába megy. És ott, inkább csak remélik a fellendülést, mintsem tapasztalják. Nagy a munkanélküliség, agrárviták dúlnak a Közös Piac országai között — következésképpen nem hiszem, hogy lazítanának a szocialista államokkal szembeni kereskedelmi politikájukon. Lehetséges persze bizonyos javulás, de erre számítani olyan, mintha a mezőgazdaságot csupán arra építenénk, hogy jobb idő lesz. És ha nem? Ha jobb idő van, az jó, de nekünk rossz időben is meg kell termelni, amire szükségünk van. — Hiányos — vagy, így is igaz: szegényes — infrastruktúrával? . — A magyar gazdaság export- képessége valóban érzékeny pontunk, de az távol áll a valóságtól, hogy rövid távon szorosan összekapcsolódna az infrastruktúrával, mert ez — az ország általános fejlettségéhez képest — nem is olyan elmaradott. — Nevezetesen: a fizetőképesség megtartása miatt korlátozzuk a belső felhasználást, de ez a korlátozott belső felhasználás azért maradhat a korábbi, megszokott szinten, mert megvan a fizető- képesség. Ez mindaddig így marad, amíg elért teljesítményünk nem teszi lehetővé, hogy ne csak annyival termeljünk többet, amennyi az épp esedékes adósságtörlesztéshez kell, hanem maradjon valami a fogyasztás, a belső felhasználás növelésére is. — Mikorra várható a magyar gazdaságban ilyen változás? — Nem hiszem, hogy 1984-ben , sokat változnának a körülményeink 1983-hoz képest. Talán 1986— 1987-ben lehetünk derűlátóbbak. Itt vetődik fel az az aggály, amit korábbi kérdéséből kihallottam: meddig folytatható ez a politika? Laboratóriumian elvonatkoztatott helyzetben nyugodtan kijelenthetem: a végtelenségig nem. — És a valóságos viszonyok között? — Ha nagyon kell, még tovább lehet csökkenteni a beruházásokat- is. És há úgy adódik, ezt is meg kell tennünk. Ha ugyanis j feladjuk az életszínvonal stabili— Mégis kevés például az átváltható tudású középkáder. Nagyszámú, sok mindenhez értő műszaki emberekre volna szükségünk. — Divatos is, igaz is a szakemberképzés hiányosságairól szót ejteni. De a valósághoz tartozik, hogy holnapra — sajnos — nem lehet olyan iskolát .teremteni, amelyből jövőre már kiváló műszakiak lépnek munkába'. Erről és az előbb felvetett hírközlésről is az a véleményem, hogy ezek a meghatározó gondok. Biztos, hogy lehet javítani a hírközlésen, biztos, hogy az sokat javítana a termelés színvonalán. De amikor rossz a termák csomagolása, egyenetlen a minőség, folyton módosul a határidő, akkor azt nem lehet teljes egészében ráfogni a telefonhálózatra: ez csak egy a sok gond közül. Nem hiszem, hogy Hong-Kong vagy Dál-Korea versenyképessége főleg azért jobb mint a magyar, mert nekik több a telefonjuk ... Tehát: nem azt mondom, hogy nem kellene több telefon. Más a lényeg: úgy és olyan terméket kell gyártani, hogy „átvigye” a világpiac mércéjét. Mit mondjak: most tartunk a nekifutásnál... Farkas P. József Egy hónap múlva nyári időszámítás Egy hónap múlva, március 25- én, vasárnap kezdődik az idén a nyári időszámítás. Ezúttal azonban ,a hivatalos óraigazítás a szokásosnál később lesz, nem nulla órakor, hanem vasárnap 2 órakor kell a mutatókat 60 perccel előbbre forgatni, tehát pontosan 3 órára állítani. E művelet ellenkezőjét kell tfenni a nyári időszámítás befejeztével, , szeptember 30-án, vasárnap 3 órakor, hogy a visszaforgatással ismét helyreálljon a zónaidők szerinti-, rend, 1 2 órát jelezzenek a mutatók. A hivatalos átállítás e néhány- órás elcsúsztatását a njmgat-eu- rópai országok vasúti és autóbuszközlekedési társaságai kezdeményezték. Éjfél és' 1 óra között ugyanis még viszonylag nagy az utasforgalom, óm éjjel 2—3 óra között már nagyon kevés az utas, és természetesen a vonat- és autóbuszjárat is, tehát ebben az időszakban az óraigazítás már csak lényegtelen menetrendi változással jár. Az idén lényegében valameny- nyi európai ország él a nyári időszámítás kedvező lehetőségeivel. A szomszédos országok közül most már nemcsak Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, hanem Románia is azonos időpontban állítja át az órákat. A Szovjetunió hagyományainak megfelelően ezúttal is április I-től kezdi a nyári időszámítást. Népgazdaságunk idei energia- mérlege is számol azzal a 25—30 ezer tonna fűtőolajjal egyenértékű megtakarítással, amelyet az előző években a nyár nappali óráinak jobb kihasználásával értünk el. . <\'v Iskolatáskák új szabvány szerint Az eddigieknél könnyebb és praktikusabb iskolatáskákat gyárt az új tanévre a Szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezet, az idén júliusban életbelépő szabvány előírásai szerint. Az új termékek impregnált nylon szövetből készülnek, műanyag fogóval és sarokerősítőkkel. Ezáltal súlyuk nem haladja meg a 70 dekát, *azaz 40—90 dekával könnyebbek, mint a korábbi műbőrtáskák. A tervek szerint a szolnoki szövetkezet . hatvanezer táskát készít, ezek a PIÉRT és a MÓDI Kereskedelmi Vállalatok közvetítésével kerülnek nyárra az üzletekbe. • A hét centi- . méterre megnövő miniirisz. • Tulipánország képviselője. • Gyenes István virágairól készül a tevé- ■ felvétel az „Ablak” számára.
