Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
HÍREK • HÍREK Százhúsz évvel ezelőtt, 1864. január 11-én született és 78 éves korában, 1942-ben halt meg Kéz- di-Kovács László festő és művészeti író. Eredetileg nem képzőművésznek készült; Ligeti Antal útmutatásai mellett, akadémiai tanulmányok nélkül kezdett el festeni. Naturalista szemléletű tájképeivel 1886-tól szerepelt rendszeresen különböző kiállításokon, gyűjteményes tárlatokon. Több ízben önálló tárlatot is rendeztek műveiből, s díjakat is nyert. 1893- tól a Pesti Hírlap képzőművészeti kritikusa volt, s e tevékenységében inkább a konzervatív, akadémikus szemlélet jellemezte. Nevéhez fűződik Barabás Miklós emlékiratainak kiadása, 1902- ben. Több művét őrzik különböző múzeumok, képtárak; így Er- dörészlet című festményét a velencei Galleria d’Arte Moderna, Száguldó vihar, valamint Malom az erdőben című műveit pedig a Magyar Nemzeti Galéria. MŰSOR 1984« január ll-én# szerdán: KECSKEMfitl KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Nincs előadás. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 15 órakor, a Jedlik Anyos-terem- ben: Kis tudósok köre. Jedlik Ányos életútja (filmvetítés). 17 órakor a Molnár Erik-teremben: Pedagógustalub. Kecskemét iskolatörténetének kialakulása. Előadó: Helitai Nándor. 18 órakor a Jedlik Anyós-teremben: Ásvány gyűjtők baráti köre. Az ásványok elnevezése. Előadó: Komáromi Ernő. 1« órakor az emeleti galériában: A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye. Vezényel: Ella István. Műsoron: Mendelssohn-hege<dü verseny. Előadja: Kapás Géza hegedűművész. Haydn: Londoni szimfónia. Kiállítások: Slmsay Ildikó festőművész kiállítása. Somogy népművészete — vásárral egybekötött kiállítás. ERDEI FERENC MÜVELÖDfiSI KÖZPONT Előzetes: lr2-én-t csütörtökön 18 és 20 órakor a Színházteremben: Magunktól értetődünk. Kern András és Verebes István estje. Pódiumbérlet. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: ZÖLD KÁBÁT. Olasz film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÉRETLENEK. Francia film. Otthon mozi: délelőtt 10, délután fél 6 és fél 8 órakor: Filmmúzeum. MOULIN ROUGE. Angol film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: SARG A ELEFANT. Szovjet mesefilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: GALLIPOLI. Sz., mb., ausztrál film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 7 órakor: EXCALIBUR. Kétrészes, sz., mb., ír film. TISZAKECSKE Művelődési ház-mozi: 6 órakor: FITZCARRALDO. Kétrészes, sz.. mb., nyugatnémet kalandfilm. Somogy népművészete Tegnap, az Erdei Ferenc Művelődési Központban vásárral egybekötött kiállítás nyílt, Somogy népművészete címmel. Az érdekes bemutató törzsanyagát a kaposvári Rippl-Rónai József Múzeum1 néprajzi gyűjteményéből válogatták a kiállítás rendezői. Ezenkívül a dunántúli megye tizenhárom népi iparművészének az alkotásai hívják fel magukra a figyelmét. — Mind a néprajzi tudomány, mind a hazai köz- gondolkodás úgy tartja számon Somogyot, mint valami kifogyhatatlan magyar népi kincsesbányát. És joggal — vallja Winkler Ferenc, kaposvári muzeológus. — Hiszen a hajdani pásztori és paraszti fafaragó művészet, az öltözködés táji változatossága, a hímzés, a bőrös és fazekas mesterség egyformán virágzottak, s javarészt ma is virágzanak e vidéken. A vásárral egybekötött kiállítás január 30-ig várja az érdeklődőket. Ha munkát keres — Érdeklődni szeretnék, hogy tudnának-e ajánlani valamit... — Természetesen. — Hogyan kell a szolgáltatásukért fizetni? — Nem kell. Járjon sikerrel! Talán nem is az a meglepő, hogy egy szolgáltatásért nem kell fizetni, hanem, hogy még sikert is kívánnak. Két szűk kis szobában tevékenykedik a Kecskemét városi Tanács Munkaerőszolgálati Irodájának három dolgozója. A csöppnyi várószoba szinte soha nem üres. A Kecskeméten és a vonzáskörzetében lakók keresik fel, hogy munkahely-változtatásukhoz, munkahelykeresésükhöz, szabad idejük munkával töltéséhez segítséget kapjanak. Tavaly a vállalatok mintegy 4500 betöltetlen munkakörre kerestek — a szolgáltató irodán keresztül — vállalkozót, segédmunkástól egyetemi végzettségűig. Tíz vállalattal kötött együttműködési megállapodás alapján is sokan keresik fel a közvetítők segítségével ezeket a munkaadókat. De nemcsak munkakönyvvel rendelkezők fordulnak meg a munkaerőszolgálati irodán. Nyugdíjasokat és gyesen lévő kismamákat is keresethez juttatnak itt. Egyéb szolgáltatások közvetítésével is foglalkoznak, ami nem — segítenek... kis segítség a rászorulóknak. Sokan jelentkeznek például a ház körüli munkák ellátására, takarításira, udvarsöprésre, kertápo- lásra, sőt szénlapátolásra is. Ezen kívül, mivel az iroda szakképzett dolgozókkal is tart kapcsolatot, a beteggondozásra, betegellátásra, betegek fürdetésére szintén akad vállalkozó. A nyári munkavállalás mindig okoz gondokat, az iroda ennek szervezéséből is részt vállal. Gyü- mölcsszedéstől a Balaton-parti munkáig sok ajánlat közül válogathatnak a nyári időszakban a jelentkezők. A diákok foglalkoztatása mindig időszerű téma. Az iroda felmérést végzett a város főiskoláin, számbavéve azokat a fiatalokat, akik szabad idejükben némi jövedelemhez szeretnének jutni, Közülük is kerülnek ki olyanok, akik gyerekeket iskolába, óvodába kísérnek, korrepetálnak, újságot hordanak ki, vagy éppen vagont rakodnak. Sőt, hogy a munka minőségére még némi garanciát is vállalhassanak, a szórólapon az iskola KlSZ-bizottsá- gának javaslata is szerepel. Talán hasonló véleményt a többi humán szolgáltatást vállalóktól is célszerű lenne kérni, esetleg a nyugdíjasok volt munkahelyéről, vágy attól, akinél már vállaltak ilyen jellegű munkát. G. E. Növényvédelmi előrejelzés Az elmúlt esztendőben a száraz, meleg > időjárás miatt nagyoh elszaporodtak a szili- vára kártékony takácsatkák. Az ősz végén emiatt rendkívül sok áttelelő tojást raktak, s így a fertőzés és a kártétel az idén már korán tavasszal, a lombfakadás, illetve a virágzás idején is igen erős lesz. Ha a tavaszi időjárás ezek után még kedvezne is az atkáknak (száraz, meleg idő esetén), sú-, lyos helyzet alakulhat ki. Ugyancsak sok, molyokkal fertőzött szilvát lehetett találni tavaly, s helyenként elszaporodott a szilva-pajzstetű is, sőt a nyár második felében a szillvalevél-vörösfoltosság nevű betegség tünetei is sokfelé megjelentek. Ahol tehát jó termést várnak a szilvafáktól, az idén nem szabad elhanyagolni védelmüket. Fontos, hogy a vörösfoltossággal fertőzött fák lehullott levelét semmisítsék meg, ha eddig ezt még nem tették meg, és fel kell 'készülni az atkák, a gyümölcsmolyok és a pajzstetvek elleni védekezésre is. Síkosak, csúszósak az utak Az Ütinform tegnap reggeli jelentése szerint országszerte nedvesek, szakaszosan síkosak a főutak. Elsősorban Borsod és Heves megyében ajánlatos óvatosan közlekedni a gépjárművezetőknek: a 3-as út a megyehatár és Mezőnyárád, valamint a 35-ös út Nyékládháza és Leninváros között igen síkos. A 37-es és 38-as út, valamint Bács, Baranya, Borsod, Heves, Pest, Somogy, Szabolcs, Vas és Zala megye számos alsóbbrendű útja szakaszosan síkos. Havas, csúszós az út Csongrád megyében és — deresedés miatt — Sárbogárd térségében. Több megyében rövid a látótávolság: Zalában 30 —100, Heves megye 3., 31. és 33. számú útjain 50— 70, Békés megyében 150, Somogybán 100—200 méter. A számítástechnikát kedvelőknek Mikroszámítógép magazin címmel új kiadvány jelent meg, amely segítséget nyújt a számítástechnikával, mindenekelőtt a személyi számítógépekkel most ismerkedőknek. A számítógépek bemutatásán, alkalmazási területük ismertetésén túl sorozatot indítanak a programok készítésének módszeréről, és kifejlesztett programcsomagokat is közölnek majd. Lesznek pályázatok és versenykiírások is. Útikalauz Pécsről Pécs címmel útikalauz jelent meg a mecsekaljai városról. A zsebben is elférő könyvecske 85 oldalnyi szöveget és 32 oldalnyi fényképet tartalmaz. Szer-\ zője Bezerédy Győző, a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának vezetője, kiadója pedig a Mecsek-Tourist Idegenforgalmi Hivatal. A mű- számos olyan ismeretet közöl Pécsről, amelyet az utóbbi évek régészeti, művészet- és helytörténeti kutatásai tártak fel, s most először jelentek meg könyvben. Helyet kaptak a képanyagban a város új nevezetességeinek fotói (Csonka Károly felvételei), például a helyreállított török fürdő, a nevelési központ, a kastélyszálló és a malomvölgyi kirándulóközpont. A tizenötezer példányban megjelent művet a Mecsek-Tourist irodái árusítják. (MTI) Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap január 10-í szám: Forró Péter: Folytassa Kiskőrös (A cikk arról számol be, hogyan fognak össze a kiskőrösiek az út- és járdaépítés’ efdé- kében.) JANUÁR ELSEJÉTŐL: TUNGSRAM RT n Az ország egyik legnagyobb vállalata, az Egyesült Izzó január 1. óta TUNGSRAM RT néven szerepel. Az idén 5—6 százalékkal kívánják bővíteni a termelést, exportjuk a tervek szerint eléri a 100—100 milliós értéket konvertibilis, illetve rubel elszámolásban egyaránt. Képünkön: egy új berendezés. Óránként 2600 normál lámpát gyárt a saját fejlesztésű és kivitelezésű gépsor. A teljesen automatizált gép iránt jelentős a külföldi érdeklődés. NAPTÁR: 1981. január 11., szerda Névnap: Ágota Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 1« óra 14 perc Holdkelte: ni óra 29 perc Holdnyugta: — AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Január 9-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet mínusz 0,6, (az 50 éves átlag 1,4), a legmagasabb hőmérséklet 0,9 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,9, 13 órakor 2,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,0 millibar (emelkedő) volt. Január 9-én Baján a középhőmérséklet mínusz 0,3 (az 50 éves átlag plusz 1,2), a legmagasabb hőmérséklet 0,6 Celsius-fok volt, és 2,4 millimeter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,7, 13 órakor 2,3 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,7 millibar (emelkedő) volt. Baján tegnap reggel 7 órakor 7 centiméteres hóréteget mértek. — Lukács György-emlékbizott- ság alakult. 1985-ben lesz Lukács György, a kommunista tudós és forradalmár születésének 100. évfordulója. Az évfordulóról való méltó megemlékezés előkészítésére Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának elnökletével emlékbizottság alakult. Az emlékbizottság alelnökei: Köpeczi Béla művelődési miniszter és Szentágo- thaj János, az MTA elnöke; titkára Sziklai László, a Lukácsarchívum vezetője. Az emlékbizottság az alakuló ülésen megvitatta az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések, hazai és külföldi rendezvények, valamint kiadványok előkészítésének tennivalóit. (MTI). — Végső búcsú Somogyi Páltól. A Farkasréti temetőben mély részvéttel kísérték kedden utolsó útjára Somogyi Pált, a Ludas Ma. tyi főmunkatársát. Ravatalánál a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Benkő Károly, a MUOSZ titkára búcsúzott az elhunyttól. Mikes György, a Ludas Matyi főszerkesztő-helyettese a szerkesztőség és a pártszervezet nevében vett búcsút Somogyi Páltól, a kollégától, akivel éveken át társszerzőként írták humoreszkjeiket. A sírnál a barátok nevében Peterdi Pál, a Ludas Matyi főmunkatársa idézte fel az elhunyt pályatárs emlékét. — VETÉLKEDŐ A CSILLAGOKRÓL. A kecskeméti planetáriumban rendezik a TIT Csillagászati Szabadegyetemének záró- rendezvényét. „Híres égi vándorok a Planetárium égboltján” címmel Új város y Antal, a planetárium vezetője tart két bemutatóval egybekötött előadást, melyek után a résztvevők vetélkedőn mérhetik össze a szabadegyetemen szerzett ismereteiket. Az előadások csütörtökön 16 és 18 órakor kezdődnek. — FREUD ÉS JÓZSEF ATTILA. Holnap este hat órakor kezdődik az Irodalmi Szabadegyetem következő előadása a kecskeméti. Erdei Ferenc Művelődési Központban. Dr. Szigeti Lajos egyetemi adjunktus arról beszél az érdeklődőknek, milyen hatással volt a pszichoanalízis atyja József Attila költészetére. — A divatról. Zsombolyai Éva, az OKISZ Labor divattervezője tart előadást holnap este hat órától a kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. A téma az öltözködés, az egyéniség és a divat egysége. — DR. B. P. A népszerű ~fy'ó, Bolya Péter —, aki egyben az Üj Tükör nem kevésbé közismert orvosi rovatvezetője — „Mindenkihez közel" címmel mutatkozik be a kecskemétieknek. Akik szeretnék megismerni, holnap este hatkor találkozhatnak vele a DUTÉP- szálló könyvtárában. — A GÖRÖG VULKÁNRÓL — KÉSŐBB. A TIT Földrajzi Szabadegyetem péntekre meghirdetett előadására a . kecskeméti Technika Házában folyó munkálatok miatt későbbi időpontban, február 10-én 16 és 18.órakor kerül sor. Az előadó Rockenbauer Pál, a téma: Magyar kutatók egy görög vulkán kráterében. — Útépítés társadalmi munkával. Fajszon lakossági hozzájárulással épült a múlt év végén mintegy 2500 négyzetméter betonút. Az Árjas utca 48. házának lakói 7000 forintot és négy napi társadalmi munkát ajánlottak fel. A tanács vezetői úgy tervezik, hogy a jó példát követni fogják, és további utcák is ilv módon kapnak majd betonfelületet. — A páhiak mérlege. Sikeres évet zárt Pátfí Községi Tanácsa, legalábbis ami a fejlesztési tervek megvalósulását illeti. Elkészült egy mélyfúrású kút (ez már a második), 653 méter vízvezeték és 350 méter villanyhálózatot épített tek, lecseréltek két transzformátort és bekerítették a szeméttelepet. Természetesen a lakosság is kivette részét a munkából. Az ez évi fejlesztési tervek februárban, a falugyűlésen kerülnek napirendre. — Új otthonok. Bócsán az elmúlt évben kiemelkedően sok lakást építettek: huszonnégy családi házba költöztek be a tulajdonosok, akik a közművesített telket a tanácstól kapták. — „A REPÜLŐJEGY: 20 FORINT”. Ezzel a címmel hirdeti útiélmény-beszámoló sorozatát a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház. A következő előadáson, holnap 18 órától az ismert tévéoperatőr, Molnár Miklós mutatja be észak-európai útjáról készült zenés diasorozatát, Távol a Naptól címmel. Holnapi lapszámunkból \ A negyedik oldalon egy „Illatos” üzem, az Allatfe- hérje Takarmányokat Előállító Vállalat solti egységének tevékenységéről írunk. Ugyanitt Tudomány—Technika rovatunkban egyebek között felidézzük egy kétszáz évvel ezelőtti „repülőgép-eltérítés” történetét és bemutatjuk az MMG Automatika Művek kecskeméti vezérléstechnikai gyáregységében készült gázveszély- jelző műszert. A Miniszter- tanács ülésén megtárgyalták a közoktatás és felső- oktatás fejlesztéséről szóló tervezetet. A magyar pedagógusképzés jövője című cikkünkben erről írunk az 5. oldalon. Szintén itt, a Könyvespolc rovatban Nagy Imre \hogy Csíkba megér- _ keztem című gyűjteményes m ■ kötetét mutatjuk be. — Szovjet kiárusítások. A szovjet kormány döntése értelmében ezentúl rendszeresen rendeznek majd a Szovjetunióban szezonvégi kiárusításokat. Az évente kétszer tartott árleszállításokat különböző időpontokban — t.ayasz- szal februártól áprilisig, ősszel augusztustól októberig — szervezik, figyelembe véve azt, hogy a Szovjetunió hatalmas területén a szezonok némi eltéréssel követik egymást. Az árleszállítások összértéke a tervek szerint évi mintegy egymilliárd rubelre tehető majd, I a jövőben nem korlátozzák, hogy mikor gyártott, vagy mikor szállított árut lehet leértékelni. Az első nagyszabású kiárusításra a Szovjetunióban 1983. szeptember 1-től került sót. Ez még nem szezonvégi volt, hanem csupán azokat az árukat kínálták leszállított áron, amelyeket 1981. végéig gyártottak; vagy importáltak. HARCTÉREN Egy lövészárokban a parancsnok elkiáltja magát: — Tűűűűüz! — Hooool? — kérdezi az újonc. PEÍT0FI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának í napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkfad^ Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111' Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítö, postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra;34,— forint negyedévre 1'02,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét,, Külső-Szégqdl út 6. . 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.