Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

108S. december 2«. • PETŐFI NÉPE • I KAPCSOLATOK, KEZDEMÉNYEZÉS „Mindig keresni kell az újat...” Tiszti Klub. Fegyveres Erők Klubja. Fegyveres Erők Mű­velődési Háza. — Leginkább ezeken a neveken emlegetik, pedig 1978. óta a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Műve­lődési Központja felirat olvasható az épület bejárata mel­letti táblán. S ez az elnevezés már más (komplexebb) köz- művelődési formákat, módszereket sejtet, mint az előzőek. Nem is alaptalanul, ahogy az alábbiak majd mutatják. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a „civil köztudatban” még ma is a „zárt”, „igazolványos” jelzőkbe öltöztetve él Í ez az intézmény, s jppen ezért kevés szó esik róla, ha Kecs­kemét művelődési életéről beszélünk. — Érdekes kettősség jellemzi a mi munkánkat — magyarázza Tóth Tibor, a művelődési központ igazgatója. — Értem ez alatt sa- játos feladatainkat: a helyőrség- hez tartozó fegyveres testületek közművelődési intézményeinek szakmai irányítását, s. azokat a vállalkozásainkat, melyekkel a városban ólő tisztek, tiszthelyet­tesek és polgári alkalmazottak családtagjainak kínálunk lehe­tőségeket a művelődéshez. Más­felől viszont igyekszünk a lakos­sággal — vállalatokkal, oktatási intézményekkel — kapcsolatokat kiépíteni, tartani, hiszen elszi'ge. telten csak naiv illúzió lenne az a törekvésünk, hogy színes tar­talmas művelődési feltételeket teremtsünk e falak között. Pél­daként említeném egyebek kö­zött az ifjúsági klubunkat, mely százötvennél több tagot számlál, miután együttműködési szerző­dést kötöttünk a megyei rendőr­kapitányság KlSZ-eseivel. Nos. ez a klub évek óta erős kapocs a város felsőfokú oktatási intéz­ményei és a művelődési közpon­tunk között. — Rendszeresen összejönnek? — Minden héten összegyűlik ötven—hatvan fiatal. Persze, a programok is csalogatóak. A prózától a zenéig, a könnyű mű­fajú rendezvényektől az igé­nyesebb művészetek bemutatá­sáig, az előadásoktól a vetélkedő­kig. gazdag a kínálat hétről hét­re. — Ügy tudom, kitűnő a kap­csolatuk a BUday Dezső Általá­nos Iskolával is. Miért pont ez­zel? — Elsősorban azért, mert ezen a környéken igen sok katonacsa­lád él. Jelenleg egy harmincfős énekkart, egy tizenöt fős zene­kart és egy tizenkét fős bábcso­portot működtetünk ebben az iskolában,, hozzáértő szakvezetők segítségével. Mi adjuk az anyagi támogatást, s mi szervezzük a fellépéseiket. Persze szó sincs arról, hogy ezekben a művészeti csoportokban csak a fegyveres testületeknél dolgozók gyerme­kei vehetnének részt; az iskola bármelyik tanulója tagja lehet bármelyik amatőr csoportnak. Több mint másfél évtizede, hogy rendszeresen benevezünk a nép­hadsereg által szervezett művé­szeti gyermekfesztiválokra. Eb­ben az évben szép sikereket ér­tek el nebulóink: a Zánkán lebo­nyolított országos seregszemlén énekkarunk arany, bábcsoportunk ezüst diplomát szerzett, — Nem hálátlan dolog tehát kisdiákdkkal foglalkozni. — Így igaz. Másrészt az a ta­pasztalatunk, hogy minél több gyermeket sikerül bevonni kü­lönböző művelődési, művészeti munkákba, annál több felnőtt — a szülők! — válik házunk rend­szere,; látogatójává. S ha már a sikereknél tartunk, egy kicsit még dicsekszem: felnőtt és gyer­mek tűzzománcszakkör egyaránt működik, az intézményünkben. Van kemencénk, vannak szak­avatott mestereink, vagyis igen kedvezőek a feltételeink. A nép­hadsereg minden esztendőben megrendezi a gyermekképzőmű­vészek országos kiállítását Az idén három tűzzománcos művész- palántánk is díjat nyert... S most már olyan nagy az érdeklő­dés e szakkör iránt, hogy jövő­re valószínűleg két csoportot in­dítunk a kicsiknek. — Milyen feinöttcsoportok te­vékenykednek még a művelődési központban? — Fotószakkörünk nemcsak e házon belül, országos amatőr ki­állításokon is gyakran bemutat­kozik. Nyugdíjasklubunk mint­egy száznyolcvan főt számlál. Színjátszócsoportunk évente öt­hat alkalommal lép közönség elé... — Melyek azok a rendezvények, amelyeket igazolvány nélkül is bárki megtekinthet? — Sok ilyen van. Például a ki­állítások, az előadóestek, a film­vetítések, a színházi rendezvé­nyek. Mindent egybevetve, ha­vonta tizennégy—tizenötezer lá­togatót számolhatunk. Különö. sen pénteki, szombati, és hétfői napokon nagy a forgalom. Talán a számok is érzékletesen jelzik nyitottságunkat. — Megítélése szerint könnyebb vagy nehezebb a népművelői munka egy helyőrségi művelődési központban, mint a civil műve­lődési házakban? — Nehezebb, bár nem kétlem, hogy a polgári életben dolgozó népművelő kollégáknak sem fe­nékig tejfel az élete .. . Ami ná­lunk nehezíti a munkát, az job­bára a fegyveres testületekben dolgozók rapszodikusan változó munkaideje, munkaidő-beosztása. Olykor hetekig, sőt hónapokig tá­vol vannak a családjuktól. Hoz­zátartozóik művelődési igényé­nek kielégítése, e távollétek kom­penzálása jórészt a mi kötelessé­günk. Nem egyszerű feladat to­vábbá, a különböző fegyveres alakulatok munkahelyi közmű­velődésének szakmai segítése, koordinálása sem. Ezért is volt szükség arra, hogy közművelő­dési tanácsokat hozzunk létre a különböző területeken. Lényegé­ben. e tanácsok lelkes közremű­ködésének köszönhető, hogy két éve minden hónapiban, komplex jellegű közművelődési délutá­nokat rendezhetünk fegyveres alakulatoknál, amelyek ma már — ezt büszkén állíthatom —. hal­latlanul népszerűek. Érdekesen sajátos társadalmi közeg ez. amit jól kell ismerni ahhoz, hogy va­lóban kiemelkedő népművelői eredményekkel dicsekedhessünk. Mindezt leszámítva azonban, az a legfontosabb, szerintem, hogy mindig keresni kell az újat. az új lehetőségeket, módszereket. Ahogy változnak az idők, az em­berek, az igények. Persze tu­dom, hogy az új mindig több ku­darclehetőség hordozója, de ezt vállalnunk kell nekünk is ... — Milyen programokat tervez­nek a közeljövőben? — December lévén mosta "ka­rácsonyi és a szilveszteri rendez­vényeink . előkészítése köti le szinte minden időnket. A téli szünidő első napjára, egész dél­utánt betöltő fenyőünneppel akarjuk meglepni a gyermeke­ket. Ezt vetélkedőivel tervezzük egybekötni — a fenyőünnep ere­detéről —, amit közismert főváro­si művészek műsora, illetve kö­zös karácsonyfa-díszítés követ majd... Koloh Elek TÁRLATNAPLÓ A pont költészete Kecskeméten, a GAiMiF-on látható Kalmárné Ho- róczi Margit kiállítása, A festőművésznő 1964 óta él Kecskeméten. Szakmai tudását hosszú évek alatt szerezte meg — szakemberek, tanárok irányítása nélkül. Kezdetben csak rendszeres résztvevő a pe­dagógusok kiállításain, majd a hatvanas évek vé­gétől már téli tárlatokon is szerepelt. Első önálló kiállításával 1974-ben mutatkozott be a kecskeméti Katona József Múzeumiban. Az azóta eltelt idő meg­hozta számára az egyértelmű elismerést: több kép­zőművészeti pályadíj nyertese, a Népköztársaság Művészeti Alapjának, valamint a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A kamaratárlat anyaga az utóbbi három év mun­káiból összeállított válogatás. A képek többsége egy- egy témakört feldolgozó — egy-egy pályázatra ké­szített — sorozat darabja. A kiskőrösi Petőfi-pá- lyázátra készült, s ott díjat nyert művek nem a köl­tő címekkel felszabdalt életművét tekintik kiindu­lópontjuknak, hanem azt a világot, amelyhez hoz­záférni, s amelyet értelmezni és értelmezhetővé tenni a színek, pontok (s pontfoltok) sajátos költé­szetével is lehet. „Petőfi emléke mese”, „Petőfi em­léke népdal” című képein a népköltészet (mesék, népdalok), s a könnyű álmok atmoszféráját te­remti meg izgalmas festői megoldásokkal. Jellegze­• Kalmárné Horóczi Margit néhány új alkotása. tes stílusában farostlemezre fest akrüllal. Erősen stilizált formavilága az utóbbi években, még tovább egyszerűsödött. összetarto2Ók. Ketten, -Falusi me­nyecske című képein a népművészet mestereinek természetességével bontja :ki a tárgyára csak jel­zésszerűen (például: a menyecske egy köcsög kon­túrjába bújik) utaló formát. A Bartók-pályázatra készült sorozat kompozíciói szintén csak kontúr­ként idézik meg a figurát, a stilizált alak körüli dí­szítő jellegű elemeik elhelyezése a népzene tükör­kompozíciójára, szimmetriájára utal. A Bartók-té- makör kapcsán megmutatja, hányféle értelmezést nyerhet a kompozíció a színek változtatásával. A gyermekvilág sok képén fellelhető, a kiállított ké­pek között található olyan, melynék ez az ihletője. s olyan is, melynek ez a tárgya. Vibráló, nonfiguratív felületein a pont — mint a legkisebb vizuális építőelem — főszerepet kap. Vo­nalait, síkjait, formáit (és mindezek mozgatását) csak a pont s a színek segítségével bontja ki. A pontozás sűrűségével (a pontokkal létrehozott hal­mazállapottal) szilárd és folyékony síkot, vagy lég­nemű teret bámulatos könnyedséggel teremt. A pontokból s színekből kialakított struktúráikkal bár­mit ki tud fejezni. Kalmárné Horóczi Margit őszinte s derűs vilá­got teremtve, a népművészet ö&ztönösségével talál rá színei s formái tiszta harmóniájára. Károlyi Júlia SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL Észak-fok rokonság Régi Táros — áj flsletnegyed. Tall inni útijegyzetek December 23-án, 14 óra 1 perckor a Petőfi rádióban közvetítik Pál- réti Ágoston Kulturá­lis panoráma Tallinnból című műsorát. A sok Bács-Kiskun megyei vonatkozású programot a szerző — a Magyar Rádió szolnoki stúdió­jának munkatársa — a Petőfi Népe számára írt cikkével is olvasó­ink figyelmébe ajánlja. Bizonyára van abban véletlen, de a történelmi tapasztalatok szülte rokonság keresése is, hogy a szovjet népek családjából a Bács-Kiskuin megyeiek a Krímet, a Szolnok megyeiek pedig a leg­északibb szovjet balti köztársa­ságot, Esztónlát választották ba­rátnak. Tallinn és Szolnok — leg­alábbis a róluk először bírt adó írott forrásokat tekintve — csak­nem egyidősek. Barátságuk, test­véri együttműködésük a két vá­ros kilenc évszázadot meghaladó történelmét tekintve, viszonylag friss keletű és röpke idejű (jö­vőre lesz húszéves). De, mint az idős emberek barátsága, gazda­gon árnyalt, bölcsen kiérlelt, ki­egyensúlyozott és tartós. Az idén, immár negyedszer járva észt föl­dön, az esti óvárosi, majd ten­gerparti séták köbben, arra gon­doltam. hogy Ady Endre híres sora: „minden ember fenség. Észak-fok. titok, idegenség" más­ként igaz az észtekre, földrajzi­lag csaknem „észak-foki” népre mint akár ránk vagy másokra. Az volt az érzésem, hogy ők a nyelvi rokonságot (a közös finn­ugor ősnyelvből való származást) a lelki éghajlat különbözősége el­lenére is, a tör ténelmi -fcul t ur á lis tapasztalatok öisszeyetthetősége folytán, ott Észak-fokon" komo­lyabban veszik és jobban átélik, mint mi itt „Közép-fokon”. Az ösztönző példa A két nép együttműködése már századunk elején megkezdődött. Talán nem minden kecskeméti tudja, hogy Kodály egyik legki­tűnőbb munkatársa, a hazai ének­kari kultúra kimagasló egyénisége Vásárhelyi Zoltán a húszas évek elején az észt főváros vezető szín­házának koncertmestere volt, s ottani tapasztalatairól beszá­molva — a gyerekek zenei neve­lése, a folklór tudományos igé­nyű gyűjtése és feldolgozása az egész nép magas általános zenei kultúrája, a több tízezres dalos­ünnepek megrendezése — mindez élénken foglalkoztatta Kodályt, és az észt péld'a ösztönzőleg ha­tott zenepedagógiai koncepció­ja kidolgozására. (Erre egyébként Heltai Nándor: Kodály és Kecs­kémét című könyve is utal.) Ugyanakkor az is tény, hogy a gyermekek zenei nevelésében a szolmizációs módszert először az észtek vették át, s tőlük terjedt el aztán a Szovjetunió többi köz­társaságában. Mostani utam célpontja és színhelye Tallinn volt. Az Észt SZSZK fővárosát, az egyori Ko- lu vánt, illetve Révait a XII. szá­zad közepén úgy emlegeti Idriszi arab világutazó földrajztudás, mint nagy erődhöz hasonló kis­várost. Találó megállapítás, mert sokféleképpen volt erődítmény küzdelmekben bővelkefiő törté­nelme folyamán Tallinn. Jegyze­teim ezúttal azt a Tallinnt idézik, amelyik a kultúra egyik erődít­ménye, s azokról az észtekről szó­lok, akik — ahogy Csanádi Imre írja gyönyörű versében: „teszik a dolgukat, gátat vonnak a szor­galomból, gáitat vonnak a józan. Ságból, gátat vonnak áradó éne­kekből, építik magukat parttá". Megújuló népművészet A „part” dt,t a nép maga-magát megteremtő, sajátod erkölcsöt és kultúrát életre hívó tehetségét, erejét és igyekezetét jelenti. Szin­te egyedülálló, ahogy az Észt SZSZK-iban megszervezték és megújították a folklórt, a nép­művészetet, A népi kismesterek országos egyesülete, az UKU az észtek házi védőszentjéről kapta nevét. Az egyesület emblémája pedig — az egymás alá rajzolt U—K—U betűk — a kézi rokka sziluettjét idézi. Aiz igazgatónő. Milvi Mets, az UKU tallinni üzletházában foga­dott Elmondta, hogy a népművé­szeti egyesülés 1966-ban alakult és a köztársaságban 16 egység működik. A termelés a házi mun. kára és a bedolgozói rendszerre épül, s mindent kézzel állítanak elő. Az árukészlet alapvetően há­rom csoportra osztható: a tisz­ta néprajzi készítményekre, a ré­gi hagyományok alapján, de a mai követelményeknek megfelelően előállított tárgyakra, valamint a modern divat igényeit kielégítő cikkekre. — Az UKU-iban jól tudjuk — mondja Milvi Mets —, hogy az észt nagyon praktikus nép. Kul­túránk erősen paraszti gyökerű, amely nem ismeri a drága és fe­lesleges eszközöket. Ennék meg­felelően fő célunk, hogy semmi olyat ne adjunk ki a kezünkből, aminek nincs használati értéke. Az alkalmazott népi díszítőmű­vészet műhelyeiben mintegy ezer­féle különböző fa, fém, háncs, textil, gyapjú stb. használati és ajándéktárgy készül, de termé­keink harmadát évente megújít­juk. Exportra is szállítunk, első­sorban Finnországba és Csehszlo­vákiába. A legkülönbözőbb szö­vetségi és nemzetközi kiállításo­kon veszünk részt. Így az utóbbi időben voltunk Japánban, de Bu­dapesten is. Az idén októberben pedig Varsóban rendeztünk ön­álló kiállítást a Tudomány és Kultúra Palotájában. Láttam azt a vitrint, amelynek féltve őrzött kincsei az UKU eljövendő házi múzeumának alap­jait jelentik. Páratlan értékű öt­vös- és faimunkák, ékszerek, em­léktárgyak. Ez az érték egyúttal mérték a jövőre. Vendégségben az Arrak házaspárnál — Szervusztok kedves magyar barátaim! — Így köszöntött a bennünket jól ismerő — észt mű­vészházaspár. Jürj és Urve Arrak műtermes lakásukban, ök ketten rendezték be alkotásaikkal az akkor 900 éves Szolnok egyik Tal- linnról elnevezett éttermét. Vidám lakomázó társaság látható a ha­talmas faliképen, a Jüri Arrakra oly jellemző groteszk realista stí­lusban. A közös ismerősökről cse­réltük ki értesüléseinket, majd az utóbbi évek eseményeiről kér­deztem őket. —1980-ban az ősi egyetemi vá­rosban Tartuban volt kiállításom — meséli Jüri Arrak. — Szénraj- zokat mutattam be. Ez év ja­nuárjában az Észt Szépművészeti Múzeum termeiben rendezhettem kiállítást. Nálunk a legnagyobb megbecsülés jele, ha valaki a Kadriorg-palotában szerepelhet, s én 46 éves koromban kaptam meg ezt a lehetőséget. Legújabb mun­káim? Ezek itt a műterem köze­pén a Pernui Drámád Színház megrendelésére készültek. Az egyiken a színház névadója, Lí­dia Koidula — a mi Petőfink! — látható, mintha a költőnő a füg­göny mögül kilépne a város fölé. Ez a színház előcsarnokába ke­rül, a zöld és kék szín uralja a festményt. A másik kép piros é§ sárga színekben a régi pernui színház épülettömbje előtt egy színészcsoportot ábrázol. Eközben elkészült a tea, amit Urve Arrak a szülőfalujában ter­mett fűvel ízesített, én természe­tesen előveszem a Kecskemétről hozott barackpálinkát, s folytat­juk a beszélgetést. A szó a töré­keny, halk szavú iparművész asz- szonykáé. — 1974-ben jártam először Ma­gyarországon, a férjemmel közös kiállításon szerepeltünk több városban, így Szolnokon, Hód­mezővásárhelyen és Budapesten, Bőrdíszműmunkáiimban azóta a nagyobb formátumra tértem át. Légvonalú ülő. és piihenőgarni- t-úrákat tervezek és készítek me­lyek a modern lakások egyhangú­ságát, jól oldják. A-nyáron Ja­pánban jártunk, lenyűgöző él­mény volt! Mivel babonás vagyok, nem mondhatom el, hogy most min dolgozom. Látható lesz jövő tavasszal az országos iparművé­szeti kiállításon, itt Tallinnban. Az Arrak házaspártól 'értesül­tem, hogy a Győzelem téren a Kultúra Házában még látható a balti országok grafikusainak há­romévenkénti kiállítása, ahová természetesen Jüri Arrak is kül­dött lapokat. Érthető, hogy ki­váncsi voltam a tárlatra. Ragyo­gó mesterségbeli, technikai tu­dásról tanúskodó műveket lát­tam. de egyetértek a kiállítás egyik főiskolás látogatójának véleményével, miszerint több mű­vészi izgalom, több meghökken­tő mű elfért folna a falakon ... Hogy merre jártam még Tal­linnban? Az Esztónia színházban, ahol Smetana Eladott menyasszo­nyát néztem meg. a Piritán, az 1980-as moszkvai olimpia vitor­lásküzdelmeinek színhelyén, ahol most tizenegy sportág versenyzői készülnek az eljövendő küzdel­mekre, természetesen voltam az elmulaszthatatlian kultúrhelyen, az észt szaunában és az Olimpia szálló bárjában, varietén szóra­kozva. Találkoztam rádiós kollé­gáimmal is. a dramaturgia épp akkor készítette el Vámos Mik­lós egyik hangjátékának felvéte­leit, mások, ipedig a Tartuban az­óta már megtartott észt—mggyar Petőfl-estre készültek. Észak-fo­kon barátok, rokonok között le­hettem — nos erre is áll az észt mondás: jobb még egyszer ott lenni, mint ezerszer beszélni ró­la • • • ______ Pálréti Ágoston • Az UKU népművészeti egyesülés mintaboltjában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom