Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-16 / 296. szám
i • PETŐFI NÉPE • 1983. december 16. HÁZUNK TÁJA KISTERMELŐKNEK AJÁNLJUK Paiántanevelés A termesztésre szánt növények egy részét palántaneveléssel állítják elő. A siker érdekében a nevelőberendezéseik (üvegház, fóliasátor) helyének gondos megválasztásán túl számos károsító eilen érdemes már az előkészítő munkálatok során védekezni. így fontos, hogy a felhasznált föld a fertőző gócoktól mentes legyen: a különböző talajlakó kártevőktől (pajorok, drótférgek), a fonálférgektől, a palántadőléstt okozó gombáktól, a növénykéke,t megtámadó baktériumoktól, valamint a csíraképes gyommagvaktól. Ha a felsorolt károsítok mindegyike ellen egyszerre akarunk védekezni, akkor Basamid G, vagy Dazomat 90 G talaj fertőtlenítő szereket, illetve Formaiint használhatunk. Az előbbi két vegyszerből 250 grammnyit kell egy köbméter földben elkeverni, vagy 50—60 grammot kell egy négyzetméterre egyenletesen kiszórni, majd 10—15 centiméter mélyre bedolgozni. A szerek hatásának fokozásához 5—6 milli- méternyi öntözővízre is szükség van. A vetés, ültetés előtt saláta- vagy zsázsapróbával kell meggyőződni arról: tartalmaz-e a talaj káros szervmaradványokat? A formalinos fertőtlenítéshez a ^kereskedelmi forgalomban is kapható 35—40 százalékos Formalin 2 százalékra hígított oldatát kell felhasználni. Kilencvenöt liter vízhez adjunk öt liter Formalinit. Négyzetméterenként 5—10 litert kell ebből az oldatból a talajra ki locsolni. A jobb eredmény érdekében ajánlatos a 10—20 centiméter mélyen fellazított talajt fóliával letakarni. A terület a kezelés után két-három héttel már mentes a káros szermaradványoktól. Erről úgy győződhetünk meg, hogy meleg vaslapra fél maroknyi földöt szórunk. Amemy- nyiban érződik a Formalin szúrós szaga, még nem szabad elkezdeni a vetést, ültetést. A pailánitadőlést és a tőfekélyt okozó gombák %lien jó eredménnyel használhatjuk — egy négyzetméterre számítva — a Zineb 80-at (40—60 grammot) és a Dithane M—45-öt (40—50 grammot), vagy a Chinoin—Fun- daznl 50 WP-t (20—30 grammot), az utóbbi kombinálható is. Ugyanezek a készítmények javasolhatók a vetőmag csávázására. Tíz percig kell áztatni a magvakat a lében, utána ajánlatos folyóvízzel leöblíteni. A már kikelt növényeket a palántadőlés ellen 0,2—0,3 százalékos Zdneb 80-al, vagy 0,2 százalékos Dithane M—45-itel; a levél- tetvek ellen 0,1—0,3 százalékos Actellic 50 EC-vel, vagy 0,1 százalékos Umiíosz 50 EC-vel véd- hetjük meg. Paprika és paradicsom nevelésénél vegyszeres gyomirtásra 0,5—0,85 gramm Dymid 80 WP-t használjunk egy négyzetméterre. A készítményeket a vetés előtt három—öt centiméter mélyre dolgozzuk a talajba. Néhány növény kivételével (saláta, retek gyökérzöldségek) általánosan használható gyomirtó szer a Gramoxone. A kultúrnövények kelésének várható időpontja előtt legkésőbb három nappali 0,5 százalékos oldat formájában permetezhetünk vele. A zárt térben végzett permetezések után még szigorúbban be kell tartani a munkaegészség ügyi várakozási időt, és különösen a gázosodó készítmények alkalmazása után az előírások szerint alapos szellőztetést kell végezni! A jövő héten a pillangósok növényvédelméről és tápanyagután- pótlásáról írunik. Ültessünk gyümölcsfát! Granny Smith Ausztráliában fedezték fel a múlt század hatvanas éveiben. Nagyobb mértékű termesztésére majd száz esztendőt kellett várni. A délii féltekéin azonban a legelterjedtebb fajta. Európában az elmúlt évtizedben hódított tért. Általában október utolsó napjaiban szedhető. Gyümölcsére jellemző, hogy nagyra nő. Héja viaszos, fényes színe pedig zöld, apró, fehéres pontokkal díszített. Nagy-Briitamniában kedveik. Jellemző, hogy nagyon jól tárolható. Nem ritka, hogy még júniusban is fogyasztható. Húsára jellemző, hogy tömött, ezért a tárolás alatti súlyvesztesége igen csekély. Fája általában nagyra nő. Hajlamos a felkopaszodásra. A metszésnél ügyeljünk arra, hogy a termését főleg az egy-két éves részén hozza. Porzófajtái: a Golden Delicious és a Téli arany parmen. Bács-Kiskun megyében házikertekben javasolható az elterjesztése, mert a meleg, száraz éghajlatot kedveli. A KÖZÖS ÉS TAGI SZŐLŐKBEN Értékmentő nyesedékfeldolgozás Itt a tél, a megyében néhol hótól fehérük a határ. Sokan már most hozzáfognak a szőlő metszéséhez. Sajnos, mindeddig él az a nézet, hogy a nyesedék főleg csak gondot okozó haszontalan hulladék. Pedig korántsem csekély tömege és a benne levő értékek miatt mindenütt felhasználást érdemelne. Különösen most, amikor nem hagyhatunk kihasználatlanul semmilyen lehetőséget, nem pazarolhatunk. A nyesedék mennyisége helyenként nagyon eltérő. Mivel függ a fajta sajátosságaitól, az erőnléti állapottól, a művelés- és metszésmódtól. A szőlőknél termőre metszéskor általában kevesebb a levágott vesszők tömege, ha már viszont több éves az ültetvényünk, akkor a termés egy kilogrammjára számíthatunk akár tíz-tizenöt dekagramm vesz- szőt is. Ez sok száz négyzetméteres, illetve hektáros területen már tekintélyes mennyiség. A hagyományos kézi gyűjtés mellett a vastagabb karok és vesszők összeszedésére alkalmas lehet a kisebb kerekekre szerelt, vagy három pont felfüggesztésű szénagereblye is. Ennek kétségtelen hátránya azonban, hogy a jó működéshez sima, elmunkált talajfelszínt kíván. A legtöbb korszerű, részesművelésű vagy újonnan, közösen telepített táblában ehhez a feltételek adottak. A nyesedék összegyűjtése és elhordása gyakran költségesebb, mintha a helyszínen dolgoznák fel. A nagy lignittartalmú és lassan bomló venyige megfelelően felaprítva jól hasznosítható a tartós humuszkészlet növelésére, a talaj vízgazdálkodásának a javítására és az erózió elleni védelemben. Már vannak olyan tapasztalatok is, hogy a nyesedék aprítására ilyenkor nem is szükséges különösebb gondot fordítani. Elegendő, ha a metsző a hosszabb vesszőket néhány cset- tintéssel félarasznyira darabolja. Ahol tehát a nyesedéket sem elszállítani, sem felaprítva talajtakaró mulcsként rendrerakni nem kívánják, ott csupán a talajba kell dolgozni. A szak-, a termelőszövetkezetek, vagy az állami gazdaságok által szervezett termelésnél érdemes igénybe venni a sor közi nyesedék zúzó-szecskázógépet. Ez ugyanis annyira összeaprítja a vesszőt, hogy felszíni munkával könnyen a talajba lehet forgatni. De igénybe vehető a hagyományos kézi szecskavágó is. A zöld- trágyanövények és a közéjük rakott nyesedék is egyszerre zúzható, utána csipkéstárcsával, vagy más talajművelő eszközzel könnyen a talajba lehet forgatni. Négy óra a tartalékból A negyvennégy órás munkahét előkészítése idején, az akkori erőfeszítések láttán sokan úgy vélték, a vállalatok minden rejtett tartalékukat a felszínre hozták, hiszen a kieső mun!kaádőa!ia_ pót, változatlan létszámmal, a termelés sízilntentartásáVail vagy épp emelésével egyidőiben kellett „kigazdálkodni”. Akik kudarcot tippeltek is, láthatják már: volt ennyi tartalék. Ha annak ddtején élénk visszhangot váltott ki a döntés, hogy négy órával csökkent a heti munkaidő, ima még inkáhb felkeltette a dolgozók és a vezetők érdeklődését. Az MSZMP Központi Bizottságának áprilisi határozatában néhány mondattal újabb, és ezúttal siem könnyű feladatot állított a gyárak kollektívái elé. Idézzük fel a határozatiban foglaltakat: „A munkaszervezés javításával, a nélkülözhetetlen munkaerő átcsoportosításával kell biztosítani a hatékony fog, lalkoztiatást. Az ötnapos munkahét tapasztalatait felhasználva elő kei készíteni az iparban a 40 órás munkahétre való áttérést”. Ez természetesen fokozatos lesz. elsőiként, 1984. január elejétől az ipari vállalatok egy részéinél lép életbe az új munkarend. A határozat szellemében A fontos, sőt, mondhatni legfontosabb mozzanat a munkaidő csökkenését szemügyre véve az, hogy a változást a vállalatnak ezúttal is önerőből kell megvalósítani, miközben pénzügyi, gazdasági helyzete nem romolhat, a dolgozóik jövedelme nem lehet kevesehb. Történik mindez abban az időszakban, amikor (idézzük isimiét a határozatot): „előrehaladásunknak kulcskérdése a műszaki fejlesztés meggyorsítása, a munka termelékenységének növelése, a minőség és a munkakultúra javítása, s mindezek révén a termelés jövedelmezőségé, nak és versenyképességének fokozása”. Va,n még ennyi tartalék a magyar iparban? — merült fel sokakban a kérdés. A választ mia már láthatjuk. A bevezetés tervezett időpontja előtt a váltattatok programtervet készítettek,, amelyben leírták, ők hogyan képzetük a gondolatnak tettekre váltását. Általában négy nagyobb területre koncentráltak: a műszaki fejlesztés, a technológiai fejlesztés, a belső és külső kooperáció javítása és az üzemszervezés. Ezekből, pontosabban az egyes munkahelyek ilyen célzattal felülvizsgált lehetőségeiből jött össze végül a szükséges időialap. Egyeztettek a helyi közlekedési vállalattal, a MÁV-val, a gyermekintézményeikkel is. Az elemző munka alapján Bács-Kis- kun megye öt vállalata tér át január elsejétől a negyvenórás munkahétre, a többiek fokozatosan. A felsorolás egyelőre nem túl hosszú. A MEZŐGÉP gyárai, az Április 4. Gépipari Művek, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár, a GANZ Villamossági Művök Készülékgyára és a Kismotor és Gépgyár dolgozói végzik munká j-ukat januártól új rendben. A munkahét változatúmul ötnapos lesz, a munkaidő megoszlása pedig egyenletes, naponta nyolc óraAz Április 4. Gépipari Művek gyáraiban a bevezetés feltételeit tartalmazó programot munkahelyi megbeszéléseken ismertették a dolgozókkal, majd kibővített üzemi szakszervezeti bizottsági üléseken alakult ki a végleges forma. A fő vállalati mutatók közül a termelés, az árbevétel, a nyereség, a termelékenység és a jövedelmezőség növekedni fog, mindemeliett a foglalkoztatottak számát is- csökkenteni tudják. A munkaidő csökkenése összesen 3135 dolgozót érint, mindazokat, akik eddig heti 44 munkaórát dolgoztak. Változatlan marad viszont azoknak a munkaideje, akik már eddig is negyven, illetve 36 vagy 30 órát dolgoztak hetentp. A csökkentett munkaidőben dolgozók közül többen — és nem csak ennél a vállalatnál — sérelmezték, hogy munkaidejük most is változatlan marad, így az a tény, hogy egészségre ártalmas munkahelyen dolgoznak, érzésük szerint nem kerül előtérbe. Éppen ezért született meg a szakszervezeti bizottságok titkárainak tanácskozásán az a döntés, hogy ezeken a munkahelyeken a bérezés erőteljesebb differenciálásával kell elismerni a nehéz munkakörülményeket. Az órabér nő Térjünk vissza az Április 4. Gépipari Művek tervezetére. A kieső munkaidőalap 297 ezer 291 óra, Az igazolt és ágazó,laitlan hiányzások esölkkentéséből, a törtnapi veszteség,idő (vagyis a magánügyben kért kilépőik számának) esölkkentéséből jó néhány óra jön össze. Van tartalék a munkafegyelem terén, lehet csökkenteni az állásidőket is, éhről tanúskodik az a számaidiat, amely szerint 12,9 ezer óra megtakarítás érhető el. Természetesen nemcsak az emberi tényező lehet az osztás-szorzás alapja. Korszerűsítik például a szeg csavargyártó ciklust, új szerszámgépeket állítanak be. az alkatrészgyártásban áttérnek a számítógépes programozásra. Azért, hogy a dolgozók keire, sete ne csökkenjen, az óraibérben dolgozóknál a személyi órabéreket felemelik. A Kismotor és Gépgyár bajai gyárában készült terv részletesen elemzi, melyik munkaterületen, milyen módosításokkal lehet megtakarítani az értékes órákat, összesen 69 ezer kieső óra pótlását kell megoldaniuk. A legtöbbet a szervezési intézkedésektől várnak, no meg attól, hogy a dolgozók gyakorlottabban, nagyobb fegyelemmel és figyelemmel fogják végezni munkájukat. Ez utóbbit különböző normarendezésekkel is szeretnék megtámogatni, amelyek segítségével 4420 kieső óra pótlását biztosíthatják a termelő munkaterületeken. A Ganz Villamossági Művek bajai Készülékgyárában az _ új munkarend megvalósításánál száraiba vették azokat a fonásokat is, amelyek a termelékenység nö. vetésén túl — mint veszteségcsök- kentő tényezők — szántén^ hasznot hozhatnak, Az egyműszakos munkarendben dolgozók kieső munkaidőalapja &5 ezer 300 óra lesz, ennek pótláséra kell tehát felkészülniük. A műszaki intézkedések mellett sor kerül a külső szállítási munkák felmérésére, a gépkocsik jobb kihasználásárai, bővítik a számítógépes adatfeldolgozást, irodagépeket vásárolnak, felmérik a párhuzamosan végzett munkák számát, és me ^szüntetésük módját. Persze így, nem megy... • — Reggel óta figyelem, miért keres többet Pista nálam, de nem tudok rájönni a dolog nyitjára! Ellenvetések Azon a szakszervezeti titkári értekezleten, amelyet a felkészüléssel kapcsolatiban tartottak a gépek és berendezések gyártásában érdekelt vállalatok számára, többen hangot adtaik nyugtalanító kérdéseknek is. Például felmerült, hogy a munkaidő alatti kilépések számát csak akkor lehet csökkenteni, ha a tanácsi és egyéb lakossági ügyekkel foglalkozó szervek az ügyfélfogadás rendjét a munkaidő kezdetéhez és végéhez igazítják. Volt, akit a munkerőmozgás lehetősége foglalkoztatott, pontosabban az, hogy a népgazdasági lag esetleg fontos feladatot teljesítő, de kis nyereségű vállalattól nagyobb mértékben léphetnek át a dolgo. zók olyan üzemekbe, ahol a nyerésé g centrikus termelés miatt nagyobb fizetésre számíthatnak. A gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban is felmerült az az aggály, hogy a munkáidé csökkentésével megnövekedett szabad időt a második gazdaságban termelésre fordítják a dolgozók, tehát a munkaidőcsüklke- nés sok esetben csak látszólagos lesz. Minden új rendelet bejárja a maga útját. A felkészülés idején természetes, hogy ellenvetések is vannak, amelyeket, jól és alaposan átgondolt érvekkel kell legyőzni. A negyvenórás munkahét bevezetése szociálpolitikai szempontból rendkívül fontos lé. pés. Emellett bizonyíték arra, hogy lehet feszesebb, átgondoltabb munkával az eddigieknél jobb eredményt elérni. Fejszés Edit Több mint tízezren látták Két hete a keceli nevelési központot szorgos kezek valóságos paradicsomi kertté alakították. A keceli Virág- és Zöldségkertészek Egyesülete második alkalommal rendezte meg a kistermelők országos virágkiállítását és kötészeti versenyét. A két részből álló vetélkedőn az ország szinte minden pontjáról érkező kertészek bemutatták legszebb, most virágzó növényeiket. A termékbemutató mellett alkalmat találtak az amatőr virágkötők szakmai tudásának elbírálására is. Különösen a szakközépiskolai tanulók érkeztek szép számmal. Jöttek Tatáról, Miskolcról, Szombathelyről, Villányból, Abdáról, de sorolhatnánk tovább is, hiszen majd százan indultak az „erőpróbán”. A szervezők természetesen segítséget is kaptak. Az egyik kalocsai gimnázium negyedik osztálya, valamint az ottani kertészeti vállalat dolgozó kollektívája jött el segédkezni a verseny lebonyolításában. A kétnapos rendezvényre több mint tízezren voltak kíváncsiak. A verseny nem verseny díjak nélkül. A teljesség igénye nélkül csupán a legjobbak felsorolására szorítkozhatunk. A termelők közül ketten kaptak nagydíjat, gyönyörű gerberáért Gyenes László kecskeméti és különleges kaméliáért Demeter Dénes budapesti kertész. Első díjat kapott Rizi Gyula, Toldi Mária budapesti és Molnár Jánosné jászteleki kertész. A második díjakat forráskútiak nyerték: Sándor Istvánná és Maróthi Istvánná. A harmadik helyezést Garas István kiskunhalasi és Hrutka Lajos kiskőrösi kertész érdemelte ki. A virágkötők között összesen tíz kategóriában hirdettek eredményt. Emellett a legjobbak kü- löndíjakat kaptak a Mezőgazda- sági Könyvkiadótól, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezettől, a Kertészet és Szőlészet szerkesztőségétől, a Bács-Kiskun megyei tanácstól, a rendező egyesület elnökétől, a GENERÁLIMPEX-től, a Vetőmagtermeltető Vállalattól, a Hazafias Népfront Országos Bizottságától. A keceli tanács vándordíját alapított, amelyet az összetett versenyben elért első helyezett, a miskolci Kecskés Anita vihetett haza. <9 ügyes kezek félórás munkájának eredménye: a szép falidísz. összeállította: Czauner Péter A kék futószalag A Szovjetunió, Bulgária, Magyarország és Csehszlovákia öt évvel ezelőtt hozta létre a budapesti székhelyű Inter - lighter nemzetközi hajózási vállalatot transzkontinentális szállítások megszervezésére. A négy ország dunai hajózási vállalatainak közös vállalataként működő Interlighternek van egy tanácsa, amelynek tagjai e vállalatok vezetői. Vlagyimir Usakov, a nemzetközi gazdálkodó egyesülés vezér- igazgatója irányítja a cég folyó gazdasági tevékenységét. Tőle tudjuk meg a következőket: szerint működő dereglyésrend szer segítségével több mint felére lehetett csökkenteni a rakományok szállítási idejét, lényegesein csökkenteni lehetett a szállítási költségeket, illetve résziben enyhíteni lehetett más szállítási módozatok megterhelését. A KGST keletében egyelőre még .nincs sok olyan közös multi laterális vállalat mint az Inter- lighter. Arra a kérdésre hogy mennyire előnyös a szocialista országoknak ez az új együttműködési formája, a vezérigazgató így válaszol: — Az idő haladtával az újdonság több előnyére fény derül. Teljesen bevált az alapvető elgondolás: jelentősen gyorsíta. ni lehet a közép-európai és a délikelet-ázsiai kikötőik között az áruforgalmat, s a Duna menti országoknak közvetlen, átrakodás nélküli utat lehet biztosítani az óceánhoz. .. . Nyomon követjük ezt az utat a térképen. Itt van a Duna torkolata, ahol a folyami hajókon, gépkocsikon, vasúton érkező több tízezer tonna rakományt átrakják az óceán járó hajókra. Erre eddig itöbb nap. sőt hét ment el. Egyre több kikötői raktárt, táro_ lót kellett építeni. Egészen: más dolog a dereglytés rendszer. A tolóba jók pontosain megszabott határidőre az uszty-dunajszki révhez szállítják a dereglyéket, amelyeket a tagországok, valamint az NSZK, Ausztria, Jugoszlávia és Jtoimánia kikötőiben megraknak. Itt pedig, a révnél órák alatt a Julius Fucik, vagy a másik. hasonló kapacitású, Szamuely Tibor nevét viselő dereg- lyeszállító hajó fedélzetére rakják őket. A dereglyeszállító hajók miután horgonyt vetettek a pakisztáni, indiai, malaysi'ai. vietnami kikötőkben, illetve a Mekong folyó deltájában, vízre eresztik óriási fémdobozaikat. Innen vontatógőzösök szállítják el őket arra a helyre, amelyet a rakomány címzettje megjelöl. Ez lehet miaga a kikötő, lehet a tengerparton egy másik helység, vagy Kambodzsában a Mekong felső folyása. Európába visszafelé az anyahajé 26 dereglyét visz magával, de ezekben már „tengeren túli” termékek vannak. Az Uszty-Dunajszkinál vízre bocsátott dereglyéket azonnal útnak indítják a különböző országofcbe11 címzettekhez. — Dunai vonalunk hossza 2416 kilométer, a Duna torkolatából a Mekong folyóig pedig több mint 12 ezer kilométer a távolság — folytatja a beszélgetést Vlagyimir Usakov. A pontos ütemterv — A pénzügyekkel kezdem. A vallalat termelési-gazdálkodási tevékenységének biztosítására létrehozunk egy 65,5 millió transz, fera,bilis rubel értékű alaptő- k>ét. amelyhez min'd a négy ország egyenlő mértékben járult tot sem Moszkvából, ból, sem Budapestről, Sábái. Magától értetőd gyelembe vesszük népgazdasági érdeke szehangolt nemzeti t< ján építjük fel saját politikánkat a követi az ötéves tervidőszak volabbi időszakra, tudni, hogy az eim folyamán a vállal: hozo országok költs egyetlen fillért sem utalni számunkra ser telt nem vettünk fel.