Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
1983. november 6. » PETŐFI NÉPE # 9 Sova doktor 40 filmje Hogy a inéző lkát kedvelt jobban: Sova doktort, vagy a jó öreg Strosmajert, az alighanem csak vérmérséklet kérdése. Hiszen ők 'ketten — ugyancsak a világnézetnek, erkölcsi tartásnak és szakmai magatartásnak a képviselőiként — csak vérmérsékletben különböznek egymástól. S a nézőnek bármelyikük is tetszik, arra mindenképpen hajlamos, hogy azonosítsa a figurát a színészszel. Az újságíró ezúttal La- diislav Ohudiikot faggatja arról, milyen érzés volt Sova doktor bőrében élni a hosszú forgatás alatt. — Sosem vonzotta az orvosi hivatás? — Nem, soha. Gyerekkoromban mozdonyvezető vagy pilóta szerettem volna tenni. Később kamaszként viszont már a mozi volt a mindenem. Főleg Gary Coopert csodáltam, s minden szerepben másért szerettem. Viairázteiától azóta sem tudok szabadulni. — Ki volt még ilyen nagy hatással önre? — A cseh Karel Höger és az angol Laurence Olivier. Mindegyiküktől ellestem valamit. Amit tudok, részben nekik köszönhetem. Fogékonyságom azonban nem sokat ért volna, ha mindazt, amit tőlük tanultam, nem formálom a saját egyéniségemhez. Aki másokat csak utánoz, az vagy nem ismeri, vagy nem vállalja önmagát. — Meddig jutott el önismeretben? — A színész szüntelen feszültségben él, ezért sokkal sérülékenyebb, mint mások. Évekbe telt, míg sikerült kialakítanom magamban a tu- • daltos és ösztönös feszültség közötti egyensúlyt, s már elértem azt is, hogy féken tudom tartani érzelmeimet, ha kell. De be kell vallanom: kellemetlen is tudok lenni. Ilyenkor az történik, hogy másokon vezetem le traumáimat. Látja, nem vagyok eltelve önmagámmal ... — Színi tanulmányait megelőzően irodalomtörténésznek készült... — Szüleim sosem tiltakoztak az ellen, hogy színész legyek, hiszen mindenkitől azt hallották: tehetséges vagyok, de arra kértek, hogy legyen valami „földi” hivatásom is. Így orosz és szlovák irodalmat tanultam az egyetemen, három) szemesztert el is végeztem, aztán másként alakult a sorsom. Mivel érettségi után felvettek a színházba, napközben egyetemista voltam, esténként a Nemzetiben játszottam. Egy idő múlva rájöttem, hogy nem ülhetek egyszerre két lovon. Döntenem kellett, a színészet mellett maradtam. — Negyven filmszerep van a háta mögött. Milyen a közérzete színészként és magánemberként? — Boldog vagyok. Sokat Kaptam az élettől, ez kellemes érzéssel tölt el pedig az élet is sokat lopott tőlem. Boldog vagyok, mert nehéz és kritikus pillanatok után is volt erőm újrakezdeni a munkát, s amit csináljam, kedvező visszhangra talált. A Kórház a város szélén sikere nemzetközi elismerést is hozott. Boldogít a tudat; hogy nemcsak itthon, hanem Magyarországon. Lengyelországban, Bulgáriában, az NDK-ban, Jugoszláviában, az NSZK-ban. sőt még Ausztráliában is megkedvelteik a nézők. Kerek negyven évet vártam erre a sikerre. Egyébként 1975-ben magvar sorozatban is forgattam. Rényii Tamással dolgoztam a Benyovszkv-sorozatban. Mivel kicsit beszélők magyarul, a szövegemet is magyarul mondtam. (BUDAPRESS—ORBIS) AFORIZMÁK • AFORIZMÁK zenéjéből Ha nem Henne vitézség, örök béke lenne. • Bizonyára senkinek nem lenne ellenvetése a világvége ellen, ha elegendő biztonságos Ilelátóhely lenne a megtekintésére. * Ha minden kételkedő tartózkodna a döntéstől, csak az ostobák döntenének, mert ők sohasem kételkednek. * Az önszeretetet bírálják. Azt hiszem, ha valaki önmagát : nem szereti, aligha várhatja el, hogy mások szeressék. * Egyes emberek olyannyira műveltek, hogy nincs olyan téma, amivel ne tudnák untatni az embert. (Felix Unbürger gondolatai) (Ford.: .Horváth Ida) Valamennyiünknek egyformák a jogaink. Csak a jogtalanság van igiazsáigitalanul elosztva. A szex a szerelem folytatása más eíizközökikel. * önigazgatás a színházban: statiszták főszerepben. * A férfiak szeretik a szellemes nőiket — akik nevetnek a vicceiken. (Zanko Petan gondolatai) (Ford.: Horváth Ida) A Szovjetunió VÍZSZINTES: 1. Aram Iljics Ha- csaturjan, a világhírű örmény zeneszerző kantátája. 14. Árcédulával ellátott. 15. Sajtótermék. 17. Tág. 18. , A máj választja ki. 19. Kivájt föld alatti helyiség. 20. Asszonynévkép- zö. 21. A Volga mellékvize. 23. Balázs Béla-dí- jas tévéoperatőr (Igor). 24. Kemenceszeglet. 25. Kivágott fatörzs hengeres része. 2S. Erősen ritmikus, rendszerint egyhelyben járt akrobatikus tánc. 17. Fakó. 28. A „magyar ezüst” népszerű neve (ford.). 29. Lamartine költemánye. 31. A hajnal előjele az ég alján. 32. Van ilyen vágy is. 33. Színművész. utónevének kezdőbetűjével. 35. Kétszemélyes kártyajáték (francia eredetű szó). 37. A legnépszerűbb orosz zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij operája. .39. Ellenző nélküli sapka. 41. író. újságíró (Gyula, 1876—1932). 12. Kassák Lajos folyóirata vol{. 43. Hébér része! 45. December 24-én ünnepli névnapját. 46. Az angol légierő névjele. 47. Erős cukorka. 48. Nátriumkarbonát. 50. Piramis. 51. Kiejtett kettős betű. 53. Mátka. 55. Egyes vegyianyagokra mondható. 56. Bácsi, népiesen. 57. Lakóhelyiség. 59. Női becenév. 61. Labdarúgó-trófea. 62. Mexikó legmagasabb hegye, működő vulkán. 64. Bírálat. 66. Miskolc hegye. FÜGGŐLEGES: 1. Szergej Szergeje- vics Prokofjev operája, amelyet Tolsztoj egyik regénye inspirációjára szerzett. 2. Születésétől magával hozott. 3. Súlyarány, rövidítve. 4. Színművész (Lajos). 5. Kutyafajta. 6. Czuczor Gergely írói álneve. 7. Minisztertanács, rövidítve. 8 ............madár. Tamási Áron sz ínpadi műve. 9. Egyetemi részleg. 10. Gyümölcs. 11. Szovjet gépkocsitípus. 12. Tova. 13. Bizonyít, igazol valamit. 16. Prokofjev zenés meséje. 19. Az Ifjúság seregszemléje. 22. Görög hírügynökség. 23. Hinté. 24. A mondás szerint ha új, jól seper. 26. Rajt. 29. Ünnepélyesen átadó. .30. Átfúrt dugó. 33. Régi római üdvözlés. 34. Kanizsa része! 35. Piperecikk-márka. 36. Portugál hírügynökség. 37. A harc és a háború istene a görög mitológiában. 38. Itt van eltemetve Székely Bertalan. 40. Egyfajta bor. 42. Félsziget és szoros Malaysiában. 44. Lehet. 46. A grog alapanyaga. 49. Haydn-szimfó- nia. 52. Illat. 54. Olajzöld. 56. Mo- gyeszt Petrovics Muszorgszkij operája, zenés népdráma, mely az akkori orosz nép egyetemes tragédiájáról szól. 57. Szakasz eleje és vége! 58. Etiópia legnagyobb folyója. 59. Tejtermék. 60. Élvonalbeli román labdarúgó-csapat. 63. Szintén.- 64. Kalauz nélküli tömegközlekedési eszközök jelzése. 65. Papírmérték. E. B. Beküldendő: az öt zenemű címe. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül icönyv- utalványt nyertek: Korsós Istvánné, Lajosmizse; Végvári Ferencné, Kecskemét: Dudás Imréné, Jánoshalma: Tamás Ferenc, Kiskőrös. A rejtvény helyes megfejtése: Kosztolányi Dezső, „Vörös és sárga az ősz színe, vörös füzérbe paprika és sárga tengeri”. A Göcseji Falumúzeum ö Tizenöt évvel ezelőtt nyitották meg Zalaegerszegen a népi építészet első szabadtéri múzeumát, a Göcseji Falumúzeumot. A tájegység népének építészetét, életkörülményeit bemutató gyűjtemény ZZ községből került jelenlegi helyére, a Zala folyó holtágához, ahol eredetileg csak a vízimalom állt. A másfél évtized alatt 750 ezer érdeklődő'kereste fel a zalaegerszegi skanzent. A képen: csődéi ház. ÜNNEPI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik. 8.30: Óvodások filmműsora. Kisfilm- összcállítás. 1. A négy mőkamester. Francia bábfilmsorozat. XII/4. rész: Ültessünk virágot. SZ. 2. Ceruzamesék. Csehszlovák rajzfilmsorozat. A tenger SZ. 3. Lolka és Bolka a gokart-versenyen. Lengyel rajzfilm 8.50: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... Az ember SZ. Francia rajzfilmsorozat. XXII/18. rész: Nagy Péter és kora 9.20: Budapesti Művészeti Hetek. 10.00: Bűvészettőrténet. SZ Rodolfó műsora. XI/4. rész. (lsm.) SZ 10.15: Hírek 10.20: Reklám 10.25: MTK-VM—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Hungária útról. SZ. A szünetben: Reklám 14.15: Akt dudás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora. SZ 14.45: Képújság 14.50: Reklám 14.55: Közkívánatra! Ki fizeti a révészt? Angol filmsorozat VII/1. rész: Visszatérés a tegnapba (lsm.) SZ 15.50: Műsorainkat ajánljuk. SZ 16.15: Reklám 16.20: Elmebajnokság. SZ 17.00: Magyar nemzetközi tollaslabda-bajnokság döntői. SZ. Közvetítés a Nemzeti Sportcsarnokból. 18.00: Delta. Tudományos híradó SZ 18.25: Reklám 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna. SZ ■» 18.45: Esti mese SZ 19.00: A Hét SZ 20.00: Hírek 20.05: November 7-e köszöntése. Ünnepi beszédet mond: Sarlós István, az MSZMP politikai bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. SZ Gálaműsor SZ 21.20: Telesport SZ 21.50: Az egér és a macska. Francia film. SZ 23.55: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: A modern művészet kalandjai. André Parinaud és Carlos Cllarde- bo sorozata. XIII/9. rész: Az absztrakció kísérlete. SZ 20.50: Betekintés a természetbe. Vadászat tavaszi hangokra. Csehszlovák rövidfilm. SZ 21.20: Shakespeare drámái a BBC feldolgozásában. Téli rege. Angol film. 0.10: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 8.00: Tv-magazln — románul 9.00: Barázdák — faluműsor magya* ruil 9.30: Gyermekműsor — magyarul 9.45: Tv-magazin — szlovákul 10.45: Tv-magazln — ruszinul 16.55: Műsorismertetés 17.00: Vasárnap délután 19.00: Sorozatfilm gyerekeknek 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Július 13 — jugoszláv sorozat 20.50: Rükiám 20.55: Sporthíradó 21.25: Tengerek, emberek, partok — riport 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Billentyűkön, húrokon. Könyv- nyűzene 9.19: A 100. délkörtől keletre III/2. 10.03: Parázs a füvön. Tarbay Ede rádiójátéka 10.52: Vasárnapi koktél 12.04: Ellenség kerestetik. CIA-törté- net 12.45: Édes anyanyelvűnk 12.50: Lemezmúzeum 14.06: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 14.20: Gondolatjel 15.05: Művészlemfezek 16.04: Házasság ismert módra. Alek- szandr Ehanoidze regénye 17.05: Műhelyrajz 17.35: Komolyzene a könnyűműfajok kedvelőinek 18.15: Hol volt, hol nem volt 18.40: Zenekari muzsika 19.00: Ünnepi köszöntő. Elmondja: Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja 19.15: Kezdettől fogva a Föld így forog. Irodalmi est a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából 20.15: Szvjatoszlav Richter zongorahangversenye 21.39: Egy film, amely megrendítette a világot. Osgyáni Csaba dokumentum-összeállítása. Richard Attenborough alkotásáról, a Gandhiról 22.20: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát 23.06: Magyar művészek operafelvételeiből 0.10: Melódiakoktél PETŐFI: 8.05: Mirkó királyfi. Benedek Elek meséje 8.59: Oravecz Imre versei 9.00: Közkívánatra! 11.00: Látogatás a múltunkban. Szerelmem : Színház (ism.) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 12.35: Tudósítás az MTK-VM—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 13.00: Az utazás „örömei” 14.00: Üjdonságainkból — magyar könnyűzenei felvételek 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya 17.30: Húszas stúdió 18.35: Esti muzsikaszó. 20.33[: A Rádió Dalszínháza. Leányvásár. Jacobi Viktor operettjének rádióváltozata 22.43: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.08: A kiállítótermek programjából 8.11: Komolyzene zsákbamacska 10.00: Üj Zenei Üjság 10.45: öt kontinens hét napja 11.03: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét 11.47: Aida. Részletek 13.05: Gianna Nanninl felvételeiből 13.39: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 14.07: Bartók: I. vonósnégyes '14.40: Jávory Vilmos dzsesszegyütte- se játszik 15.25: Jelenidőben. Bezár az üzlet? 15.55: Kis magyar néprajz 16.00: A Collegium aureum Játszik 17.33: Weber: A bűvös vadász. 19.50: Régi muzsika 20.48: Sztárok sztereóban 21.40: Lotte Weimarban. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva 22.27: Hannibal Marvin Peterson együttese játszik 23.00: Hires előadóművészek Beetho- ven-f elvételeiből Hétfő TV I. MŰSOR: 7.50: Idősebbek is elkezdhetik 7.55: Kapcsoljuk Moszkvát! Közvetítés a Vörös térről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából rendezett díszszemléről és felvonulásról. SZ 9.00: Zsebtévé. SZ 9.25: utazz velünk! SZ. Lenin nyomában (lsm.). 10.05: Csukás István: Gyalogcsillag. Mesejáték. SZ 11.10: Hírek 11.15: JevgenyiJ Nyesztyerenko énekel Bartók népdal-feldolgozásaiból 11.30: Liszt: A-dúr zongoraverseny 14.50: Mágusok és illüzionisták a párizsi Olympia színpadán (iám.) 15.40: Képújság 15.45: Szigligeti Ede: Liliom». Zenés vígjáték két részben. Az Agria Játékszín előadásában, felvételről. SZ 17.53: Negyven éve prímás. Lakatos Sándor Jubileuma. SZ 18.35: Tatay Sándor: Kinizsi. Báb- és élőjáték. SZ 19.30: Idősebbek Is elkezdhetik 19.35: Esti mese. SZ 19.50: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján. Ünnepi beszédet mond: Vlagyimir Nylkola- Jevlcs Bazovszklj, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete. SZ 20.00: Hírek 20.05: Nyikita Mihalkov-sorozat. öt este. Szovjet film. SZ 21.45: „Slágerbarátság”. Szovjet tánc- dalslkerek — népszerű magyar előadók tolmácsolásában. Kb. 22.43: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Schubert: A-dúr zongoraötös. (Pisztrángötös.) SZ 20.30: Történetek a vonaton. 21.00: A rövidfilmstúdiók műhelyéből: 1. A magyar romantika. SZ. 2. Változatok agyagra. SZ 21.45: A hiba. Francia tévéfilm. SZ 23.00: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés 16.40: Sportkrónika 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés 17.25: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Biztonság a közlekedésben 18.45: Népszerű tudományos film 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Országok, népek, események — magyarul 20.30: Művelődési krónika — magyarul 21.00: Tv-híradó 21.20: Dokumentumfüm: Normandia 21.40; Műsorzárás KOSSUTH: 8.06: Október csodája. Dalok az októberi forradalomról 8.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik 8.50: . felkeltek a fák...” Leonyld Martinov versel - 9.00: A hét zeneműve 9.30: Bach: c-moll szólószvit 10.03: A 100. délkörtől keletre 10.43: Népszerű muzsika — világhírű előadók 11.39: . . . hogy hosszú életű légy e földön. Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata VI/4. rész 12.05: Édes anyanyelvűnk 12.10: Moszkvai beszélgetés a 87 éves Mark Relzennel II/l. rész 13.10: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 13.45: A margarétás dal. Tersánszky Józsi Jenő regénye rádióra alkalmazva 14.40: Népszerű fúvósátdratok 15.05: Művészlemezek 15.48: Énekszóval, muzsikával lS.ll: Tenor-kulcs 16.39: Hegyek, emberek, hagyományok. Földvári Géza útijegyzete 17.05: David Ojsztrah hegedül 17.15: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján. ünnepi beszédet mond: Vlagyimir Nyikola- jevics Bazovszkij, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete 17.30: Zenekari muzsika 18.40: „Miért van kötés a lábon?” Válogatás á Moszkvai Rádió Humor és Szatíra Szerkesztőségének a rádiókabaréban elhangzott mű- sorszámaiból 19.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.25: Egy rádiós naplójából 22.15: Fischer Annie zongorázik 23.15: Verdi operáiból 0.10: A Reneszánsz rézfúvós együttes játszik PETŐFI: 8.05: Kristályszív. Lev Usztyinov mesejátéka 8.55: Slágerbarátság 10.00: Népzene sztereóban 10.35: Szivárvány 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Huckleberry Finn kalandjai 11/2. Mark Twain regénye 14.00: Operettmúzeum 14.35: Kis magyar néprajz 14.40: „Nyelvünkre a dajkák tanítottak” Emlékek, találkozások 16.00: Ütközben hazafelé (ÉLŐ) 17.30: Diák vagyok a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán 18.33: Közvetítés az Astória Szálló étterméből 19.03: A Poptarlsznya dalaiból 20.33: OIRT Hangjáték Fesztivál. A Rádiőszínház bemutatója. Hegedű- leckék. Viktor Stanyko hangjátéka 21.21: Filmzene 21.30: Jelena Obrazcova és Igor Morozov operetthangversenye 23.15: Katona Klári énekel, Faragó „Judy” Istóán gitározik 3. MŰSOR: 8.08: A Melos vonósnégyes játszik 9.00: Mesedélelőtt 9.41: Magyar művészek operaíelvé- teleiből 10.30: Zenekari muzsika •* 12.00: „ . . . kinek a munka szenvedélye lett már .. .” Petrák Márta ösz- szeállitása 12.20: Világhírű gitárzenekarok műsoraiból 13.05: Kívánságműsor 14.40: Shirley Verrett operaáriákat énekel 15.10: Larry Coryell felvételeiből 15.38: Üj Melódia-lemezeinkből 16.20: Rádiószinház. Az Ibolya. Molnár Ferenc jelenetének rádióváltozata 17.14: Zenés játékokból 18.09: Kegyelmes szerelem ... Balassi Bálint verse* 18.15: Híres előaf imüvészek kamarazene-felvétele lől 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (ÉLŐ) A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának Brahms-hangversenye Közben: Kb. 20.20: Példák és példaképek Kb. 20.40: A ■ hangversenyközvetítés folytatása Kb. 21.30: „ . . .elmondom mind a sok tréfát . . .” Részletek Dévay Nagy Kamilla műsorából Kb. 22.11: Könnyűzene — éjszakai hangulatban 23.00 A hét zeneműve Kedd TV I. MŰSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik 8.30: Iskolatévé. Deltácska. (A növények növekedése.) 8.5Ó: Különös rokonság — A vidra és a menyét. SZ 9.00: Technika (ált. isk. 1. oszt.). Papírvilág. SZ 9.20: Fizikai kísérletek. I. Mechanikai mozgások 9.30: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Súrlódás, közegellenállás 9.55: Nyugtalan szív. Francia film, II/l. rész. SZ 11.25: Képújság . 15.00: Iskolatévé. Az önértékelés útján. ('Osztályfőnököknek ajánljuk.) 15.35: Deltácska. A tájékozódás története. 15.55: Paplrvilág (ált. Isk. alsó tagozatos technikai tantárgyhoz „ajánljuk) 16.15: Móra Ferenc: A kis Bicebóca 16.45: Hírek 16.50: Kuckó (ism.). SZ 17.25: Nemcsak nőknek! 17.40: Képújság 17.45: V* Moto-Rock. Az, együttes Gyertyák című nagylemezéről SZ 18.20: Reklám 18.25: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Elátkozottak városa. ír filmsorozat VII/2. rész. SZ 20.55: Stúdió ’83. 21.55: Az ellenség kutatása. Riportfilm. SZ 22.45: Tv-h(radó 3. SZ TV II. MŰSOR:______________ 20.00: Megvalósult álmok. Konrad Lorenz. SZ 20.25: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. SZ 20.50: Tv-híradó 2. SZ 21.10: Reklám 21.15: Hűtlenség szlovák módra. Csehszlovák filmkomédia III./l. rész: A hűtlenség. SZ (14 éven felülieknek!) 22.25: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-hiradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-hiradó 17.43 : Tarka autóbusz ' 18.15: Irodalom 18.45: „Szerkeszti a néző” — szórakoztatózene 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-hiradó — magyarul 19.55: Reklám 29 oo: Belpolitika í .-tö: Lottóhúzás 20.50: Tv-hír.adó 21.10: Vajdaság a harcokban 21.40: Más tv-állomások műsorából 22.10: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Mai kulturális programok 8.27: A génátűltetéstől a gyilkos nyiroksejtekig 8:57: Peter Martin fuvolázik, a Heut- llng vonósnégyes játszik 9.44: Játsszunk a billentyűkkel 10.05: MR 10—14 — Országtotó 10.35: Lehoczky Éva és Bódy József nótákat énekel 11.00: Schumann: II. szimfónia 11.39: „ . .. hogy hosszú életű légy e földön” Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata Vl/5. rész 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Rádió dalszínháza. Sárközy István: A szelistyel asszonyok. Daljáték 14.39: Élő -világirodalom 15.05: Az Állami Orosz Énekkar hangversenyfelvételeiből 15.28: Nyitnikék 16.00: Népzenei Hangos Cjság 16.40: Bartók Béla zongorázik 17.05: Mozgásterek 17.35: Verbunkos muzsika 17.45: A Szabó család 19.15: Hallgassuk együtt! 20.00: Szintézis 20.30: Népdalok, néptáncok 21.05: Vonzódások. Költők Babits Mihál yr ól 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Zenekari muzsika Közben: 22.50: Hétköznapok kutatói 23.00: A Zenekari muzsika folytatása 0.10: Sólymos Antal táncdalaiból PETŐFI»: 8.05: Indulók, táncok 8.35: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Ifjúsági könyvespolc 12.35: Melódiakoktél 13.25: Látószög 13.30: Erdei jelenetek. Részletek Schumann zongoraművéből 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 18.00: Disputa 18.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 18.55: Zenei Tükör 19.25: Tudományos könyvmozaik a könyváruházban. Bródy Andrással, a Lassuló idő című könyv szerzőjével beszélget Erdei Grünwald Mihály 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Tigrisugrás. Rákosy Gergely regényének rádióváltozata XV/2. rész 20.54: Nosztalgiahullám 21.26: A mikádó. Részletek Sullivan operettjéből 22.20: Lakatos Antal népi zenekar« játszik 23.20: A mai dzsessz « 3. MŰSOR: 8.57: A kiállítótermek programjából 9.00: Iskolarádió j 9.30: A 101 Strings zenekar játszik 10.08: Zenekari muzsika 11.05: Külpolitikai könyvespolc 11.20: La Wally. Részletek Catalanl operájából 12.20: Tájak zenéje 14.23: Automata világ. Bohumll Hri- bal elbeszélése rádióra alkalmazva 14.37: Fúvószene 14.59: Cornelius: A bagdadi borbély, 16.45: Labirintus 17.00: Magyar zeneszerzők zongoraműveiből 17.30: A gondolkodás terhei. A mikrofon előtt: Ancsel Éva filozófus, Buda Béla pszichiáter és Nyíri Tamás, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia professzora 18.00: Most érkezett 18.19: Henryk Szeryng (hegedű) hangversenye a Bécsi ünnepi Heteken 19.05: Két hangon. Horgas Béla és Levendel Júlia — az égi szépet kereső Vörösmartyról 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (ÉLŐ) Brigitte Fassbänder dalestje Közben: Kb. 20.20: Különös sors. ÜJvarl Gyulával beszélget Ungvári Ildikó Kb. 20.40: A dalest közvetítésének folytatása Kb. 21.20: Szimfonikus táncok 22.05: Eszmecsere. Magyar irodalom a szocialista országokban 22.37: A Gregg Smith kórus hangversenye a bergen! fesztiválon