Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-16 / 270. szám
1983. november 16. # PETŐFI NÉPE • 1 SPORT-SPORT - SPORT Ép testben... Már egy hete gyötrődöm: befizessek? Ne fizessek? ... Aerabic-tanfolyamra invitál a kecskeméti Hírős Tömegsport Egyesület. Ez egy igen agilis és találékony társaság, igazán. Rendre felhívásokat találok a postaládámban, mindig újabb és újabb ötletekkel állnak elő, s mindannyiszor az én javallataimat is kérik. Hogy jól végzik a dolgukat, mutatják a számok: tavaly több mint tízezren látogatták a széche- nyivárosi tornatermeket és a sportpályát, nem egészen nyolc hónap alatt! Idei adatom nincs. Zavarba most attól estem, hogy minden kedden és csütörtökön tartják a foglalkozásokat 18.30 és 19.30 között a Lánchíd utcai iskola tornatermében, s utána még fél órát játszani is lehet. Kedden és csütörtökön éppen ráérek, az időpont nekem jó lenne. De a heti két alkalom az havi kilencet tesz ki, novemberben és decemberben szintúgy. Ezért összesen 300 forintot kérnek. A hazai aerobic-árakat tekintetbe véve ez nem is túl sok. Egy alkalomra 33 forint 33 fillér. Igen ám, de ha nem váltok havi jegyet, hanem csak úgy odaőgyelgek és egyszeri belépőt kérek, azt 22 forintért kapom. Ezt mondja a Felhívás. S ha mind a kilenc alkalommal elmegyek, akkor is csak 198 forintomba kerül az „érobikolás”! Ez valahogy nem stimmel. Hogy számolták ki? Mi benne a fifika? Addig rágódtam, míg rájöttem. Áldassék a Hírős TE. Mert ugyebár világos, hogy ők is szemérmetlenül soknak tartják a havi 300 forintot, amikor alig kell egyéb hozzá, mint egy magnó. De divat, s a divatot mindig meg kellett fizetni. Ennyit, meg többet kérnek érte mindenütt, és a Hírős TE nem húzhat ujjat a „szakmával". Ezért cselhez folyamodtak: — Már a régi rómaiak is hirdették, hogy „mens sana in corpore sano" — ép testben ép lélek. Mi tavaly tízezer embernek adtunk ép testet. Hát csak van annyi eszük, hogy számolni tudnak!. . . —r—o Döntő mérkőzések előtt A labdarúgó Európa-bajnok- ság jövő évi franciaországi döntőjéből eddig csak három hely foglalt. Franciaország a rendező jogán mérkőzés nélkül jutott a legjobb nyolc közé, míg Belgium és Portugália a selejtezősorozatban biztosítottá a helyét a fináléba. Az öt helyre Dánia és Anglia (3. csoport), Wales, Jugoszlávia és esetleg Bulgária (4. csoport), Svédország, Csehszlovákia és Románia (5. csoport), az NSZK és Ausztria (6. csoport), valamint Spanyolország és Hollandia (7. csoport) pályázik. Az EB-selgjtezőkből eddig 98 mérkőzés zajlott le, és a december 22-i (már tét nélküli Olaszország—Ciprus) járásig még 18 van hátra. A szerdai mérkőzések: NDK—Skócia (1. csoport) Görögország—Dánia és Luxemburg—Anglia (3. csoport) Bulgária—Wales (4. csoport) Csehszlovákia—Olaszország (5. csoport) NSZK—Észak-lrország és Törökország—Ausztria (6. csoport) Hollandia—Spanyolország és Írország—Málta (7. csoport) (MTI) Jogos az MLSZ eltiltása Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága kedden tárgyalta Nyúl Istvánnak, a Volán SC játékosának ügyét. Ismeretes, hogy a sportolót klubja NDK-beli túrájának egyik mlérlkőzésén kiállították, s ezért szombaton, a Ferencváros elleni bajnoki találkozón nem léphetett pályára. Az NDK labdarúgószövetségének jelentése, valamint a játékos elmondása alapján a ver. senykiiínás 21. pontjában meghatározott vétség elkövetését a bizottság megállapította, és a játékost egy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. A büntetést a 13. forduló mérkőzésével letöltötte. A túra technikai vezetőjét a bizottság dorgálásban részesítette, mert jelentési kötelezettségének nem tett eleget. A fegyelmi üggyel kapcsolatban dr. Páncsies Miklós főtitkár a következőket mondta: — A nemzetközi barátságos klubmérkőzéseken kiállított játékosok elleni fegyelmi eljárások nem azonosak az UEFA ál/tal szervezett hivatalos találkozókon kiállított játékosok esetével. Az UEFA Fegyelmi Bizottsága saját hatáskörében hozza meg fegyelmi határozatát, ezt a némzeti szövetség tudomásul veheti, vagy súlyosabb esetekben külön szankciókat is alkalmazhat. A klubok barátságos felkészülési mérkőzésein kiállított játékosok fegyelmi ügyét viszont a kialakult nem. zetközi gyakorlatnak megfelelően annak a nemzeti szövetségnek a fegyelmi bizottsága tárgyalja, amelyhez a játékos tartozik. Amennyiben a barátságos mérkőzésen a csapat valamelyik játékosát kiállították, ez automatikusan a labdarúgó játékjogának felfüggesztését jelenti, és a vétkes a legközelebbi fegyelmi tárgyaláson idézés nélkül köteles megjelenni. Ezt a versenykiírás évek óta egyértelműen előírja, tehát nem különleges egyedi eset. ről van szó. Egyébként a Volán SC mind ez idáig nem nyújtott be óvást a legutóbbi, november 12-i, FTC elleni bajnoki mérkőzésével kapcsolatban. A Petőfi Népe totó-tanácsadója A totó 47. heti. november 19—20-i szelvényen ismét angol I. ligás, valamint olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. TLppjeink: 1. Arsenal—Everton. Angol I. liga. Közepesen szerepel a kát együttes. Tippünk: 1, x. 2. Norwich—West Bromwich Albion. Angol I. liga. A hazaiak a középme. 1 zőny alsó {elében, tmíg a vendégek az élbolyban találhatók. Tippünk: 1. 3. Nottingham Forest—Ipswich Town. Angol I. liga. A Wolverhamptonnaik öt gólt rúgott a hazai csapat kát héttel ezelőtt. Tippünk: 1. 4. Sunderland—West Ham United. Angol I. liga. A Sunderland november 5-én meglepetésre Londonban nyert az Arsenal ellen. A West Ham nagyszerűen rajtolt, amit bizonyít előkelő helyezése is. Tiippük: x, 1. 5. Wolverhampton Wanderers—Coventry. Angol I. liga. A hazaiak az utolsó helyen állnak, a Coventry jó középcsapatnak számit. Tippünk: x, 2. 6. Avellino—Sampdoria. olasz A osztály. A legutóbbi fordulóban az Avellino vesztett, a Sampdoria a helyi rangadón győzött. Tippünk: X, 1. 7. Catania—Juventus. Olasz A osztály. Nem megy a játék a Cataniának az A osztályban. A Juve még idegenben is esélyesebb. Tippünk: 2. 8. Genoa—Intemazionale. Olasz A osztály. A Genoa az utolsó helyen várja az Inter elleni összecsapást. Tippünk: x, 1. 9. Milan—Fiorentina. Olasz A osztály. A Milan teljesítménye ötven százalékos, a Fiorentina valaimiVel iobb. Tippünk : x, 1, 2. 10. Pisa—Udinese. Olasz A osztály. A kieső helyen lévő és nyeretlen hazaiakra igen nehéz 90 perc vár. Tippünk: x, 2. 11. Cavese—Lecce. Olasz B osztály. A legutóbbi fordulóban döntetlent játszottak, A hazai pálya előnye eldönt, heti a két pont sorsát. Tippünk: 1... 1,2. Campobasso—Arezzo. Olasz B osztály. A két éllovas rangadóján pontosztozkodás a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 13. Padova—Palermo. Olasz B osztály. A Padova vereséget szenvedett, a Palermo döntetlent ért el. Tippünk: x. + t mérkőzés: 14. Luton Town—Tottenham Hotspur. Angol I. liga. A hazaiak az élmezőnyhöz tartoznak, de a vendégek nagyobb tapasztalatuk révén esélyesebbek. Tippünk : x, 2. A további mérkőzésekre tippjeink: X. 1. D. I. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik 8.05: Iskolatévé. Oroszul beszélünk (haladóknak). Egy történelemkönyv története. SZ 8.25: Környezetismeret (ált. isk. 1— 2. oszt.). Pont, pont, vesszőcske. Testünk, I. Az én testem. SZ 8.55: Angol nyelv (közép-haladó). Follow me! What do you need? SZ 9.10: Deltácska. Vulkánok 9.25: Delta. Tudományos híradó 9.35: Kőszeg. Magyar rövidfiira. SZ 9.50: Reklám 9.55: öregek és fiatalok. Olasz filmsorozat, V/5. rész (ism.). SZ 10.55: A lövátett város 11.30: Képújság 15.00: Iskolatévé. Irodalomtanítás televízióval (magyar irodalom pedagógusoknak). 15.50: Táborozás a múzeumban. A mi játszóterünk. SZ 18.05: Az öt testvér, I. (Az 1—2. osztályos környezetismeret tantárgyhoz.) SZ 16.30: Hírek 16.35: Tv-mozaik. Rövidfilm-összeil- lítás 16.50: Csehszlovákia—Olaszország. EB- selejtező labdarúgó-mérkőzés közvetítése Prágából. SZ. A szünetben: 18.45: Képújság 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Amerikai burleszkparádé. Az ördögvonat. SZ 20.15: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát Leonard Bernstein vezényli. SZ Kb. 21.00: A magyar könyv a nagyvilágban. SZ 22.10: Tévéegyetem. Az ókori Kelet, XVI 7. rész: „Az írás szolgája a tu- tudománynak”. SZ 22.55: Tv-híradó 3. SZ TV II. MüFOR: 20.00: Fűre lépni szabad. Magyar film Irta: Bacsó Péter. Szász Péter 21.35: Tv-híradó 2. SZ 21.55: Magyarok a Mura mentén. A pécsi körzeti stúdió riportműsora, II 2. rész. SZ 22.30: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.55: MűsorLsmertetés — magyarul 17.00: Tv-híradó — magyarul 17.15: Reiklám 17.20: Jelentkezés és akció 17.25: Tv-thíradó 17.45: Villáim — 'külföldi film gyarme- keilcn.ek 18.15: Művelődési program 18.45: Zenei műsor 19J5: Rarjzfiljm 19,25: Reiklám 1.9.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Rakláim 20.00: Köd a fényben — dráma szlovákul 21.00: Bútorkiállítás 21.10: Tv-híradó 21,30: Műsorzárás KOSSUTH: 8.27: Világablak 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Kamarazene 9.48: Kis magyar néprajz 10.05: Diákfélóra 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Albert György népi zenekara Játszik 11.19: Oj Melódia-lemezeinkből 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágcrek 13.30: Dzsesszmelödiák 14.29: Kagylózene — Lajosmizsén 15.05: Népszerű operettkettősök 15.28: MR 10—14 16.05: Kritikusok fóruma 16.15: Réti József dalfel vételeiből. 17.05: Van, vagy nincs? Riport az autóalkatrész-kereskedelemről 17.30: Népszerű szimfonikus zene 19.15: Gondolat 20.00: Victoria de Los Angeles opera- áriákat énekel 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.30: Egy Nobel-díjas vallomását őrzi . A mikrofonnál: dr. Tény! Mária 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Bizet: A szép perth-i lány 22.46: Merre tart a Balázs Béla Stúdió? 23.01: Kamaramuzsika 0.10: A Lieget Szimfonikus Zenekar fúvósegyüttese játszik PETŐFI: 8.05: Révész László feldolgozásaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Népdalok 10.00— 11.30: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik 12.35: Tánczenei koktél 13.29: Nefelejcs. Népzenei hagyományőrző műsor 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Egy énekes — több szerep. Pa- lócz László énekel 19.25: Prizma 19.45: Az Asia együttes felvételeiből 20.35: A holtak nem vetnek árnyékot. Zsoldos Péter tudományos-fantasztikus regényének rádióváltozata 21.45: Kovács Andornak hívják. Foglalkozása: gitárművész 22.30: Fáy András táncdalaiból 23.20: Nótacsokor 3. MŰSOR: 9.00: A Liszt Ferenc kamarakórus énekel 9.30: Charley nénje. Részletek Aldo- bolyi Nagy György—Szenes Iván zenés játékából 10.03: Liszt: Hősi sirató — szimfonikus költemény 10.31: D’Albert: Hegyek alján. Kétfel- vonásos opera előjátékkal 12.52: Sarasate: Cigánydalok 13.07: A Melos vonósnégyes felvételeiből 14.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok 14.20: Zenekari muzsika 16.15: A Berlini Rádió bigbandje játszik — I. rész 16.46: öt földrész zenéje 17.00: A véges végtelen 17.30: A megjutalmazott hűség. Részletek Haydn operájából 18.20: Magnóról magnóra 19.05— 19.35: Iskolarádió 19.35: George Malcolm csembalózik 20.15: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Közben: Kb. 21.05: Mahmud Pahlaván perzsa költő versei Kb. 22.25: Angol madrigálok 22.40: A Pikk Dáma. Részletek HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN SAKK öt általános iskola részvételével csapatversenyt rendezett a DUTÉP SC november 13-án. A résztvevő iskolákban sakiktanfo. lyamokat szervezett az idén a szakosztály, és a legjobbak közül kerültek ki az iskolaválogatottak tagjai. A gyerekek^ kiváló hangulatiban, nagyszerű versenyszellemben töltötték a vasárnap dél. élőt) töt. Az eredmény: 1. Hunyá- diváresi Általános iskola1 (Kása, Orgovány, Kádas, Kiss, T. Nagy) 16,5 ponttal, 2. DUTÉP ifi (Kri- zsány, Szakolczaíi P., Zsolnay, GytL mesi. Szakoliczai L.) 16, 3. Tóth László Ált. Iskola (Szabó, Kishont!, Zöldi, Tapodi, Mészáros) 1,1 ponttal. Jugoszlávia nemzeti ünnepe alkáliméiból négyes csapatversenyt rendeztek Szabadkán. Szó. ros küzdelemben az alábbi eredmény született: 1. Szabadka 16,5 ponttal. 2. DUTÉP SC 15,5, 3. Újpest 15,5, 4. Borovo 12,5 ponitta/l. A 60 résztvevős nemzetközi vffiL látmrvenseny döntőjében, Károlyi Tibor a 2. helyen végzett, Va- rasdy Imire 7. lett. TÖMEGSPORT A Mechanikai Mérőműszerek Gyárában rendezett lövészverse- nyen, Kecskeméten 43 csapat 129 dolgozóija vett részt a lötwészver- senyen. Csapatban 1. helyezést ért el: Technológiái osztály (Mező Mihály, Papp József né, Laicz- kó Józisef). 2. Nagyiberendezéseik (Lénárt István, Lukács Gizella, Szabó Tibor). 3. Váz-iműszerfal (Vágó Erika, MeMlkher Attila, Bátor! László). Női egyéniben 1. Horváth Erika, 2. Lukács Gizel- la, 3. Pólya Katalin, Férfi egyéniben: 1. Laczkó József, 2. Bátort László, 3. Balogh Béja. KOSÁRLABDA NB II-es férfimérkőzés: Vaskút—Debreceni USE 70—67 (32—38). Vezette: Parádi, Cserkúti. Vaskút: Csátaljay I. (26), Szabó (12), Karácsonyi (10), Kan- csár (6), Csátaljay P. (2). Csere: Nagypál (10), Nagy L. (4), Ku. llsiics. Göttlimgier, Mihály,fi. Edző: Viimkó László. Végig szoros, izgalmas küzdelemben, második félidei remek játékával nyerte a rangadót a hazai együttes. NB II-es női mérkőzés:-' Bajai TKtm Debreceni USE 44-r36 V(22—10). Baja, vezette: Major, Haász. BTK: ' Onmódi E. (16), Kovács (3), Karácsonyiné (4), Katona (II), Kme- tovlcs (10). Csere: Onmódi A., Ml. háloviics, Szegedi, Bottlik, Bauer. Edző: Schmidt Lajosné. RÖPLABDA NB II-es férfimérkőzés: Honvéd Mezőfi SE—DUTÉP SC 3:0 (13, 4, 10). Vezette: Strassiert, Szabó. DUTÉP SC: Edkert, Gál, Nagy T., Tövis, Halasi, Maczák. Csere: Gonida, Hugyecz, Molnár S., Tóth, Sánta és Molnár Z. Edző: Maczák György. Honvéd Me- zőfi SE: Leitgéb, Tajti, Kánya, Mosonyi, Vámos, Szűcs. Csere: Körösi. Bera. Edző: Galamb István. A rangadómérkőzés első játszmájában 13—13-as állás után fokozatosan kerekedett feliül a magassági fölénnyel és nagyobb ütőerőivei rendelkező honvédcsapat. Kitűnt: Tajti, Kánya, illetve Eckert, Tövis. NB II-es n ői mérkőzés: Kalocsai SE—Dunaújvárosi Építők 3:1 (9, 4, —12, 14). Dunaújváros, 200 néző. Vezette Fonyód!. Tanr. Kalocsai SE: Magyar, Kovács, Sándor, Fairkas, Király, Glonczlik. Csere: Bái, Csintalan, Kengyeli. Edző: Faragó Gyuláné. A magabiztos, jó játékot mutató Kalocsai SE az eddig veretlen listavezető ellen idegemben is nyerni tudott. A juniorcsapatok mérkőzését 3:0 arányban a Kalocsa nyerte. TANFOLYAM A megyei testnevelési és sport- hivatal laibdarúgó-szakszövetsége játékvezetői tanifolyaimot indít a tél folyamán labdarúgó sportágban. A tanfolyamokra Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason és Kalocsán, a sportféliügyelősé- geken lehet jelentkezni. KÉZILABDA Osztályozó mérkőzéseket játszott a KAC női kézilábdácsapa- tá az NB II-ibe jutásért, Tatán. Eredmények: KAC-MEDOSZ— Bp. Gázművek 19—13. KAC— Szombathelyi Tanárképző 24—18. Püspökladány—KAC 31—11. KAC—Sajószentpéter 17—17. Ezt a mérkőzést a Sajószentpéter csapata bírói műhiba miatt megóvta. Az óvásnak helyt adtaik, és a mérkőzést újrajátszották, amelyet a KAC 21—17-re megnyert. Az eredmények alapján az NB II-ibe a Püspökladány, és a KAC jutott, mindkettő 6 pontot szerÖKÖLVIVÁS Zalaegerszegen rendezték meg a serdülők országos bajnokságát. Megyénk versenyzői szép eredményeket értek el: 45 kg-ban: 1. Csámpai Oszkár (János. q Csámpai Oszkár halma, edző: Oláh Gyula). 57 kg-ban: 3. Fekete (KSC), 60 kg-ban: 3. Lengyel (Jánoshalma), 63,5 kg-tban: 3. Dömötör, 7.1 kg-ban,: 2. Rácz (mindkettő Kun Béla SE). VÍZILABDA A Kecskeméti SC vízilabdacsapata a 20 éven aluliaknak kiírt Komjády Kupában a 8-as döntőbe került. A KSC Kecskeméten győzött a Medicor OSC juniorcsapata ellen, és így a>z uttoUsó mérkőzés eredményétől függetlenül megelőzve a Tungsram és a Medicor OSC csapatát, a Vasassal együtt továbbjutott. Kecskeméti SC— Medicor OSC 12—7. Kecskeméti SC: Fáy — Király, Nagypál (1), Simon (4). Hegedűs (2), Csilláig (1), Nagy I. (4). Csere: Jenei, Benda. Edző: Magó Gábor. Kecskeméti SC—OSC 8—7. Góllövőik: Csillag (3), Simon (2), Nagy I. (2) és Tasi. KSI—KSC 14—8, góllövőik: Hegedűs (3), Nagy I. (3), Csillag (2). A döntő első mérkőzésén alaposain meg kellett küzdeni a győzelemért. Csütörtökön 17 órai kezdettel a kecskeméti fedett uszodában szerepéi gz Állatorvosi Főiskola víziliabdacsaipata. Az igazi vízilabda-csemegének számító mér. kőzésen olyan ismert sportolók szerepelnek, mint Faragó, Kon- rád II., Kemény, Sárosi, Cservényük. A Kecskeméti SC—Állatorvosi Főiskola összecsapásra a főiskolai napok keretében keiül sor. LABDARÚGÁS NB-s ifjúsági és serdülőbajnoík- ság. Ifjúságiak: Kazincbarcikai— KSC 3—2 (0—0). A rendkívül durva mérkőzésen némi játékvezetői segítséggel vesztett a kecskeméti csapat. Serdülők: Kazincbarcika—KSC 3—0 (0—0). Szombaton Soltvadikerten játszották a Vasas öregfiúk—Sölt- vadkerf öregfiúk mérkőzést, amelyet 3—0-ás félidő után 4—1 arányban a budapestiek nyertek. Gólszerzők: Tuschinger (2), Szur. gent, Török, Illetve Szabó. ASZTALITENISZ NB Ill-as férfimérközés: Nagykőrösi Kinizsi—Érsekcsanádi SÍK 9—7. Gy.: Nagy (3), Tóth (2), Fairkas (1), Buda (1). Nagy küzdelemben győzött a nagykőrösi csapat. Megyei csapatbajnokság, férfiak: Kfiházi Szöv^jjjjezeti SE II.—Kiskőrös 10—6, Kalocsai— Kecskemét 8—8, Lajosmizse—Du. navacse 9—7, Kiskunhalas—Ti- szakécslke 9—7, Érsékcsanád II.— Kiskunmajsa 10—6, Soltvadkert— Sükösd 12—4. Nők: Kecskeméti Spartacus II.—K.méti Spartacus serdülő 9—0, Kméti Spartacus II.—Soltvadkert 9—0, Kméti Spartacus serdülő—Soltvadkert 6—3, Kunszeri timikliós II.—Kalocsa 9—0, Kalocsa—Kunszenti miklós III. 8—1. Megyei felnőtt II.—-Hl. osztályú egyéni bajnokság, II. osztályú női egyéni: 1. Nagy II. Klára (Kméti Spartacus), 2. Laczkó, 3. Gaál és Horváth (mind: Kméti Spartacus). II. osztályú férfi egyéni: 1. Husz- ta Csaba, 2. Horváth, 3. Dr. Nagy (Kfházi Szöv. SE) és Tóth (Ér- sékcsanád). III. osztályú női egyéni: 1. Horváth Andrea (Kméti Spartacus), 2. Bertókné (Kerekegyháza), 3. Nyúl és Király (Kméti Spartacus). 111. osztályú férfi egyéni: 1. Farkas Zoltán (Érsek- csanád). 2. Halász (Kalocsa). 3. Tóth (Érsékcsanád) és Tantó (Kméti Spartacus). RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA A budapesti tornász-viláybaj- noksághoz hasonlóan vasárnap Strasbourgban véget ért ritmikus sportgiimnasztikai VB is úgynevezett olimpiai kvalifikációs verseny volt, selejtezőállomás a jövő évi nyári játékok előtt. A Nemzetközi Torna Szövetség illetékesei úgy határoztak, hogy a strasbourgi mezőny első ötven helyezettje jogosult a Los Ange- les-i szereplésre. Ez azt jelenti, hogy a kelet-franciaországi városban a várakozásnak megfelelő át- lágot elérő magyar hármasfogat tagjai, Bencsina, Sinkó és Túrák is ott lehetnek a „versenyek versenyén”. BÚVÁRÚSZÁS 14 klub 227 versenyzője vett részt Tatabányán a Bányász Kupa könnyűbúváirúszó versenyen. Az MHSZ ÉBKM Vízmű sportolóinak eredményei, gyermek kor. csoport, 100 m leány uszonyos úszás: 1. Bende Kornélia 1:01.0 (új országos gyermekcsúcs), 4. Varsányi 1:04.3, 6. Molnár 1:05.2. 200 m gyermek leány uszonyos úszás: 1. Bende Kornélia 2:16.6, 3. Molnár 2:20.9, 4. Varsányi 2:21. 6. Ziima 2:27.2 . 4x50 m váltó: 1. MHSZ ÉBKM Vízmű (Varsányi, Ziima. Molnár, Bende) 1:58.1 (új országos gyermekcsúcs). 200 m uszonyos fiú váltó: 5. Hasur 2:28.1. 4x50 m váltó: 3. Vízmű 2:08.9. Serdülők, leányok, 200 m: 1. Czagány Bea 2:00,0, 6. Megye- si 2:06.5. 400 m uszonyos úszáá: 1. Czagány Bea 4:17.2. Ifjúságiak, 100 m uszonyos úszás: 2. Kecskeméti 52.5, 3. Zomibori K. 52.6, 5. Bérezi 53.6. 400 m uszonyos úszás: 2. Zomibori 4:07.4, 5. Kecskeméti 4:15.6. 4x100 m váltó: 1. MHSZ ÉBKM Vízmű (Bérezi, Zombori. Mányoki, Kecskeméti) 3:36.0. A kupaverseny végeredménye: 1. Kaposvár 130, 2. MHSZ ÉBKM Vízmű 73, 3. BHG 54 ponttal. ÚSZÁS Budapesten rendezték meg az úszó ORV országos döntőjét. Az 1971— 72-es születésűek csoportjában a Kecskeméti SC fiúcsapata a Dunaújváros. a Csepel, az NYVSSC. a Rába ETO, a Sopron, a Bip. Honvéd és a BVSC társaságában tagija volt a nyolcas döntőnek, s az éves eredmények alapján kivívott 6. helyezését megtartotta. A KSC Sí csapatában Gáli Tibor volt a legeredményesebb. A 100 m úttörő gyorsúszásban 1:04,6 idővel győzött, ami a táblázaton 451 pontot ér, s egyben megjavította Villám Attilának ebben a korosztályban még 1975-ben felállított megyei csúcsát. Gáli az 50 m gyorsúszásban 30,66 idővel 2. lett. További eredmények: 200 m mellúszás. 3. Vancsura T. 3:17,44, 50 m mellúszás: 2. Vancsura T. 41,05, 100 m pillangóúszás: 3. Balia M. 1:17,92. 4x100 m vegyesváltó: 3. KSC Sí (Gáli, Vancsura. Balta. Danyi) 5:19,82. (t Gáli Tibor. Labdarúgó-bajnokságok Megyei II. osztály, Déli csoport. (Zárójelben az ifjúsági eredmények) Tataháza—Vaskút 2—.1 (0—5), Tompa— Császártöltés 1—0-nál félbeszakadt. <1—^1). Bácsalmás—Kelebia l—0 (a—2), Hajós—Fájsz 3—0 (5—1). Kisszállás— H. Kinizsi SB 3—4 (1—3). Katymár— Úszód 2—0 (1—2). Hercegszántó—Ga- ra 3—0 (2—1). A bajnokság állása 1. Hercegszántó 13 8 3 2 25— 9 19 2. Bácsalmás 13 7 4 2 23—13 18 3. Vaskút 13 7 3 3 21—11 17 4. Kelebia 13 6 4 3 21—12 16 5. Gara 12 5 6 1 18—11 16 6. Hajós 13 6 3 4 27—20 15 7. Tompa )1 5 4 21—17 14 8. Császártöltés 12 6 1 5 27—13 13 9. Tataiháza 13 5 2 6 24—25 12 10. Fájsz 13 3 3 7 15—23 9 11. Úszód 12 2 4 6 11—23, 8 12. Katymár 13 2 4 7 9—27 8 13. B. Kinizsi 14. Kisszállás Ifjúsági élcsoport: . Hajós 2. Bajai SK II. 3. Úszód 4. Császártöltés 5. Vaskút 12 1 4 7 9—21 6 13 1 3 9 22—45 5 13 9 1 3 51—16 19 12 9 1 2 49—16 19 12 7 3 2 35—16 17 13 7 2 4 23—19 16 12 5 5 2 34—10 15 A Bajai járási labdarúgó-bajnokság őszi végeredménye 1. Érsékcsanád 9 5 i - 20— 6 14 2. Dávod 9 7 - 2 22—1,1 14 3. Madaras 9 5 3 1 16— 7 13 4. Bácsbokod 9 4 2 3 18—13 10 5. Szeretnie 9 4 1 4 20—12 9 6. Nemesnádiudvar 9 4 14 16—12 9 7. Nagybaracska 9 2 4 3 13—15 8 8. Felsőszenitiván 9 4-5 15—19 8 9. Csávoly 9-36 12—26 3 10. Csátalja 9 - 2 7 4—35 2 Az utolsó forduló eredménye: Madaras—Érsékcsanád 0—0. MA: LABDARÚGÁS Az MNK őszi első fordulója (elöl a pálya- választók) : Soltvadkert —Volán SC, Bere- mend—Bajai SK, Ikarus—Kecskeméti SC, K-iskunma j sa—Mohács- Véménd, Jánoshalma— Szegedi VSE, Miske— Pécsi BTC. A mérkőzések 12.30 órakor kezdődnek.