Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-30 / 282. szám
Harmincöt évvel ezelőtt, 194S. november 30-án kezdte meg működését az Országos Találmányi Hivatal. Az iparjogvédelem országos hatáskörű hatósága és központi állami irányító szerve élén a Minisztertanács által kinevezett elnök áll. A hivatalnak hatósági jogköre' van, s ellátja az ipar- jogvédelem központi elvi irányításait, valamint egyéb feladatait is. Hatósági jogkörében különösen a szabadalmi bejelentések vizsgálatával, a szabadalmak engedélyezésével és nyilvántartásával, a védjegyek, ipari minták és eredetmegjelölések vizsgálatával, lajstromozásával, nyilvántartásával foglalkozik; ellátja az iparjogvédelmi társadalmi szervek szakmai felügyeletét, és a szabadalmi ügyvivőkkel kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott feladatait; kiadja az iparjogvédelem területére érvényes szakértői engedélyeket, s megjelenten — havonta — a Szabadalmi Közlönyt. A Találmányi Hivatal szervezetén belül létrehozta az Újdonságokat Értékesítő Irodát; ennek feladata a nagy jelentőségű magyar szabadalmak és egyéb szellemi termékek megvalósításának, terjesztésének elősegítése, minél szélesebb körű hasznosításának biztosítása. MŰSOR 1983. november 30-án, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A FALU ROSSZÁ. Dóryné-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Molnár Erik-tsrsmban 17 órakor: 'Pedagógusklub. Túri Endre kiállításának megtekintése, beszélgetés a művésszel. Előzetes: December 1-én, csütörtökön, lß órakor a színházteremben : Mátyás király udvarában. A Hol ikon együttes műsora. Kiállítások: Luzsicza Lajos festőművész kiállítása. Túri Endre festőművész tűzzománcai. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 es 8 órakor: KLUTE. Sz., mb.,' amerikai bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FLOR ASSZONY ÉS KÉT FÉRJE. Sz., brazil film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. ZART TÁRGYALÁS. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KRISZTA SZÜLETÉSNAPJA. Színes magyar mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese- mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MAGÁNÉLET. Sz.. mb., szovjet film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4 és 7 órakor: FTTZ- CARRALDO. Kétrészes, sz., mb., nyugatnémet lcalandfilm. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 7 órakor: BRITANNIA GYÓGYINTÉZET. Sz., angol szatíra. Aíó nem zöldséget termesztettek A tiszakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezetben számos ötlettel. találékonysággal igyekeznek gazdaságosabbá tenni a termelést, ellensúlyozni az egyre szigorúbb gazdálkodási feltételeket. Jobb minőségű áruval próbálták növelni az exportarányt az almánál. Saját kereskedelmi hálózatukban, termékeik közvetlen értékesítésével, kedvezőbb bevételhez jutottak. A fólia alatt a zöldségtermesztés után, 60 ezer húscsirkét neveltek fel. Ezenkívül egyéb intézkedéssel próbáltak kisebb-nagyobb többletbevételhez jutni. A termelőszövetkezetben javította az eredményeket az ösztönző munkabérezés. Eszerint, ha egy-egy munkacsoport úgy dolgozik, hogy az év végére a terveO Almaválogatás szocialista exportra. zettnél 50 ezer forinttal több nyereséget ér el, az összeget szétoszthatják a tagok között a végzett munka arányában. Ha az említettnél magasabb a nyereség, akkor csak bizonyos hányada illeti meg a tagokat az 50 ezren felüli összegnek. K. S. Szőlészek, borászok tanácskozása * .• ’"I r 'JjGíGU* 3 .’* ■ Ma "Kíiüthteméten, a Tudomány és Technika Házában fél tízkór országos tudományos konferencia kezdődik, amelyen a szőlőtermesztésről és borászatról, az ágazatban elért újabb eredményekről, a kutatómunka helyzetéről és céljairól tartanak előadást a legnevesebb hazai tudósok. A Kertészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete, valamint a MAE Bács-Kiskun megyei szervezetének kertészeti szakosztálya által megrendezésre kerülő konferencián dr. Zilai János, az intézet igazgatója számol be elért eredményeikről. Előadást tart többek között dr. Luntz Ottokár, dr. Török Sándor, Polonyi Béla, dr. Kozma Pál, dr. Füri József, dr. Mikulás József, dr. Bíró Ernő, dr. Oláh Lászióné a szőlőtermesztési, valamint a borászati ökonómiai szekció üléseinTüzek Lajosmizsén, az Alsóbene 570. szám alatt lakó Kárpáti Zoltán tulajdonában levő csibenevelő épület gyulladt ki november 23- án. A tűz átterjedt a 14x5 méteres jószágtartó épületre, s elpusztított 3200 daräb egyhetes kiscsirkét. A becsült kár 55 ezer forint. Baján, november 24-én, a Há- mán K. u. 72. szám alatti Geszi Mihályné tulajdonát károsította a tűz. A 2x3 méteres konyhában levő gáztűzhely sütőjében felgyülemlett gáz a gyufa meggyújtása pillanatában belobbant. Az anyagi kár mintegy 5 ezer forint. ÚJ UTCA Kunszentmiklós új utcával lesz gazdagabb. A tanács 42 keqtes családi ház építésére alkalmas területet sajátított ki, és jövő tavaszra köz- művesítetten átadják az építkezni szándékozóknak. MTESZ-elnökségi ülés Tegnap a kecskeméti Tudomány és Technika Házában tartotta a MTESZ kibővített elnökségi ülését. A meghívottak előtt dr. Spilák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes tartott előadást hazánk gazdasági helyzetéről, és a gazdasági szabályozásról. Az ülésen sor került a MTESZ megyei emlékérmének átadására is, amelyet minden évben a kiemelkedő társadalmi munkát végzőknek ítélnek oda. Idén Farkas Gábor, az ÉTÉ titkára, dr. Varga László, a GTE elnöke és Sipos Sándor, az Országos Erdészeti Egyesület titkára kapott emlékérmet. Szovjet díszoklevél a munkásőrségnek A Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége díszoklevéllel ismerte el a munkásőrségnek a magyar—szovjet barátság elmélyítésében szerzett érdemeit. A díszoklevelet tegnap a munkásőrség országos parancsnokságán rendezett ünnepségen Ivan Bugyul követtanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője adta át Borbély Sándornak, a munkásőrség országos parancsnokának. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Három súlyos baleset A bajai Béke téren, a kijelölt gyalogátkelőhelyen Kovács János 32 éves villanyszerelő, (Baja, Epreskert u. 19.) személygépkocsival figyelmetlen vezetés következtében elütötte Dudás Erzsébet 71 éves nyugdíjas, Bája, Szamuely u. 46. szám alatti lakost, aki súlyosan megsérült. Mélykúton, a Jánoshalmi úton Gyetvai János 35 éves juhász (Mélykút. Nagy utca 50.) motor- kerékpárral Iközlekedve későn vette észre az úttest széléin- a kerékpárját szerelő Ob rí na Sándor . bácsalmási lakost, majd hirtelen fékezés következtében az úttesten a járművel megcsúszott és elesett. Gyetvai súlyosan megsérült. Tompa külterületén az 53-as számú főúton Nagy Bertalan Zoltán 33 éves hegesztő, (Tompa, Alsósáska-lapos 2. szám) motorkerékpárjával nekiütközött egy kivilágítatlan lovas kocsinak, amit Szabó Ilona 37 éves háztartásbeli (Tompa, Attila u. 1. sz.) hajtott. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője súlyosan megsérült. Megölte feleségét 1983. november 28-án 7 óra és 9 óra között Csorba Ferenc 49 éves egyéni gazdálkodó (Lajos- mizse, Beme 443. sz.) a lakásán szóváltást követően több késszúrással és egy jogtalanul birtokában levő sportpuskával megölte feleségét. Csorba a bűncselekmény elkövetése után a lőfegyverrel öngyilkosságot kísérelt meg. A férfit életveszélyes sérülésékkel szállították kórházba, ahol tegnap délben a sérülésébe belehalt. A Bács-Kiskun megyei Renf’őr-íőkapitányság az ügyben fal,/tatja a vizsgálatot. CIKKÜNK NYOMÁN Intézkedett a KIOSZ titkára November 11-i lapszámunkban: A sértődékeny magántaxis címmel rövid írást közöltünk arról, hogy a PO 72—15- ös rendszámú magántaxis miként járt el utasaival, egy kisgyermekes családdal. Az elmúlt napokban felkereste szerkesztőségünket Turi- Kiss Imre, a KIOSZ alapszervezetének titkára. Elmondta, hogy meghallgatta a történet két szereplőjét, Bárány Mihály magántaxist, és az utast, Rózsa Györgyöt. Jegyzőkönyvben rögzítették, amit az esettel kapcsolatban előadtak. Bárány Mihály a helyszínen szóbeli figyelmeztetésben részesült, amit a továbbiakban egy írásbeli fegyelmivel fognak megtoldani. A KIOSZ gyors és példás eljárását Turi-Kiss Imre indoklása szerint a pontosan és fegyelmezetten dolgozó magánfuvarozó kisiparosok érdekében is hozták. Alapvetően két ok miatt: az utas kiszállításáért és a számlaadás megtagadásáért. Köszönettel nyugtázzuk a gyors intézkedést. —s— Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, november 29-1 szám. Az országos választási elnökség közleménye. (Ismerteti a Bács-Kiskun megyei 6-os számú választókerület szavazási statisztikáját és a választás eredményét.) Népszava, november 29-i szám. Tasnádi Attila: A SZOT képzőművészeti ösztöndíj egy éve. (A szakmai teljesítmények közül kiemeli Törőcsik Jolán munkáját, aki nagyméretű faliképét a kiskunhalasi gyógypedagógiai intézetnek készítette.) — Lendvai Vera: A jó ellátás háttere. (A Kecskeméti Konzervgyár Nyikolajev szocialista brigádja munkaverseny-felhívásá- hoz csatlakozó üzemekről.) Idegenforgalom, 11. szám. Kecskeméti Cifrapalöta. (A kecskeméti galéria kiállításairól.) naptar 1983. november 30. szerda Névnap: András, Andor Napkelte: 7 óra 9 perc Napnyugta: 15 óra 58 perc Holdkelte: 2 óra 0 perc Holdnyugta: 14 óra 9 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: November 28-án Kecskeméten a középhőmérséklet 7,4 (az 50 éves átlag 2,4), a legmagasabb hőmérséklet 10,4 Celsius-fok volt, 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 3,5, 13 órakor 6,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,1 fok, a tengerszintré átszámított légnyomás 1005,1 millibar (emelkedő) volt. November 28-án Baján a középhőmérséklet 7,1 (az 50 éves átlag 2,1), a legmagasabb hőmérséklet 10,4 Celsius-fok volt, a nap 0,1 órán át sütött, és 0,3 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 4,6, 13 órakor 7,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006,9 millibar (emelkedő) volt. — Magyar hegedűművész Tokióban. A Japán—Magyar Baráti Társaság és a Tokiói Magyar Nagykövetség szervezésében hétfőn este a japán fővárosban nagysikerű koncertet adott Kovács Dénes hegedűművész. Műsorában Bach, Bartók és Brahms művei szerepéitek. Kovács Dénes a második tokiói nemzetközi zenei verseny zsűritagjaként tartózkodik Japánban. — Televíziós nívódíj. A Magyar Televízió elnöke 1983. évi kiemelkedő tudósítói munkájukért nívódíjban részesítette Lakatos Attilát és Karáth Imrét, a Tv-Híradó külső — Bács-Kiskun megyei — munkatársait. Az elismerést tegnap délután vették át Budapesten, az MTV székházában. — Mi a relaxáció? A ma embere egyre gyakrabban kerül abba a helyzetbe, hogy a tudományok régi és új eredményeiről maga is véleményt alkosson. Nemrégiben a televízió és lapunk is foglalkozott a relaxációs, autogén tréninggel. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban pénteken este 6 órakor gyakorlott szakember, dr. Imrei Tibor ideggyógyász segítségével kaphatnak választ a sokakat érdeklő kérdésre: kuruzslás vagy gyógymód a relaxáció? — Jahus Pannonius sírhelye. Középkori kápolna falait bontják ki a régészek Pécsett, az első magyar egyetem ásatásának területén. A székesegyház mögötti részen talált falmaradványok a nevezetes Aranyos Mária kápolna részei. Korabeli forrásokból tudjuk, hogy az 1355-ben alapított kápolna másfélszáz éven át a pécsi püspökök temetkezőhelye volt, ott nyugodtak a nagy középkori főpapok, köztük az egyetemalapító Vilmos püspök és — Bonfini történetíró szerint — a költő Janus Pannonius. — KÍSÉRLETEK A COLUMBIÁN. Élettani kísérleteket végzett kedden a Columbia amerikai űrrepülőgép személyzete. A gép hétfőn indult útjára. A nyugateurópai űrkutatási szervezet által a NASA rendelkezésére bocsátott „Spacelab-ben”, azaz többször felhasználható űrlaboratóriumban elvégzett kísérletsorozat célja az, hogy megállapítsa: az űrutazás körülményei milyen módon befolyásolják az emberi szervezet működését, mindenekelőtt az emberi test természetes egyen- súlyozó-rendszerét. Megpróbálják kideríteni, hogy élettani szempontból mi okozza az úgynevezett űrbetegséget. Hétfő este meghibásodott az az elektronikus rendszer, amely az űrlaboratórium komputere és az azon kívül levő adatfelvevő egységek közötti kapcsolatot biztosítja. — FOGADÁS ALBÁNIA NEMZETI ÜNNEPÉN. Jani Polena, az Albán Szocialista Népköztársaság budapesti nagykövetségének igeiglenes ügyvivője, hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Roska István külügyminiszter-helyettes, Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint gazdasági, társadalmi és kulturális életünk több más képviselője. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A TITOK — Mama, Jancsi megmondta neked, hogy eltörtem a vázát? — Nem váondta meg .. . — Jól van, akkor én sem mondom meg, hogy ő meg leöntötte tintával a szőnyeget. Elhunyt dr. Mészáros Károly kanonok Hetvenkét éves korában váratlanul elhunyt dr. Mészáros Károly kanonok, a bajai belvárosi templom volt plébánosa, a Katolikus Papi Békemozgalom alapító tagja,- Bács-Kiskun megye Katolikus Papi Békebizottságának díszelnöke, a Hazafias Népfront bajai városi bizottságának tagja, a Békéért elnevezésű kitüntetés és a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetés tulajdonosa. Búcsúztatására december elsején Baján a belvárosi katolikus templomban, temetésére pedig szintén elsején kerül sor a bajai Rókus temetőben. — Forgalmirend-változás. December 2-án megváltozik a forgalmi rend az 52. és az 53. számú főút solti csomópontjában. Kecskemét felől jövet balra kanyarodni nerrf lehet. Az 52. számú főút- ról Kiskőrös—Kalocsa felé az 5305 jelű hartai összekötő úton lehet eljutni. A forgalmirend-válto- zást táblák jelzik. — Megalakult a jogtanácsosi bizottság. Kedden — Markója Imre igazságügy-miniszter elnökletével — megalakult az Országos Jogtanácsosi Bizottság. Dr. Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár elemezte a jogtanácsosoknak a gazdasági életben betöltött szerepét és vázolta a bizottságra háruló feladatokat. Á bizottság munkájában a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, továbbá érdekvédelmi, érdekképviseleti szervek és vezető jogtanácsosok vesznek részt. A rendőrség kérése November 11-én 20.25-.kor Vácott a 2-es számú főúton a Lenin út 56-os szám előtt egy Bu- . dapest felé haladó személygépkocsi elütötte Hlatky Attila 25 éves váci Ákost, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gépkocsi vezetője a helyszínről segítség- nyújtás nélkül tovább hajtott. A személygépkocsi fehér színű, jobb oldali első lámpaüvege összetört, szélvédő üvege törött, a jobb első sárvédő rongálódott. A rendőrség kéri, aki a balesetet látta, azzal kapcsolatban, vagy hasonló ron- gálódású fehér színű személygépkocsiról, illetve annak javításáról bármilyen felvilágosítást tud adni. jelentkezzen a Pest megyei Rendőr-főkapitányságon — Budapest, VI., Aradi utca 21—23. — vagy telefonon a 124-277, a 124-278 telefonszámok 131-es mellékállomásán, illetve bármelyik rendőrnél vagy rendőri szervnél. (MTI) Holnapi lapszámunkból „A lakiteleki Szikra Termelőszövetkezet téglagyárának ügye lassan rétestésztára emlékeztet”. Hogy miért, erre ad választ sorozatunk következő része a negyedik oldalon. Ugyanitt megtudhatják olvasóink, hogyan ösztönzi tagjait a nyereséges gazdálkodás megvalósítására a bócsai Petőfi Tsz. Itt jelentkezünk Tudomány— Technika összeállításunkkal is. Az év kórusa címmel jutalmazták a tavaszi nyíregyházi találkozón a kecskeméti egészségügyi szakiskola és az SZMT közös kórusát. Őket mutatja be munkatársunk az ötödik oldalon.