Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-15 / 269. szám

4 • PETŐFI NÉPÉ • 1983. november 15. SOKHASZNÚ ERDŐ Előrelátó gazdálkodás Minél civilizáltabb az ember, annál jobban pusz­títja a természet erőforrásait, környezetét. A gon­dolat Menőn indiai professzortól származik. .Véle­ménye szerint mérsékelhető, megállítható e folya­mat, de a nevelőmunkát széles körben kell foly­tatni. Az erdő szolgálja a fáradt emberek pihené­sét, felüdülését, megújítja, védi környezetünket, fát ad, amelyből használati tárgyaink készülnek. Az ember nem élhet erdők nélkül. Félmillió hektáros gyarapodás Már a két világháború között óhaja volit a magyar erdészeknek, hogy az er­dők kerüljenek állami tulajdonba ék kezelésbe. Ezért nagyon, sokat fárado­zott Kaán Károly államtitkár, a nerves tudós, a magyar erdészet akkori vezető­je. Az óhajból a felszabadulás után lett valóság. 1945-iben az ország terület! nek 12 százalékát borították erdők, napjaink­ban már 18 százalékát. A háborús pusz- .tiltások és egyéb okok miatt a megyé­ben még rosszább volt az arány. A leg- iitóbbi 37 esztendő alatt azonban 7,1 Százalékról 17 százalékra emelkedett Bács-Kiskun erdősített területeinek aránya. Különösen a második, harma­dik és a negyedik ötéves terv telepí­tései hoztak kiemelkedő eredményt. Ezt elismerve rendezték meg 1975-:ben Kecskeméten az országos fásítási ün­nepséget, és létesítették a Széchenyi- városban a jubileumi parkerdőt. A .mostani tervidőszakban évente 6—7 ezer hektár erdőt ültetnék az ország­ban. A megyében ebből másfél ezer hektárt. A tervszerűségnek egyik mér­céje, hogy a telepíitésék összhangban vannak az ésszerű földlbasznostítássall. Fát oda ültetnék az erdészek, ahol a föld kevésbé alkalmas mezőgazdasági művelésre. Vannak, akik fölösleges kiadásnak tekintik a telepítést. Ügy hiszik, hogy a mezőgazdaságtól vonja él az erdő a művelhető területet. Megyei példák is bizonyítják, hogy a nagyüzemek azt ad­dig sem tudták kellően hasznosítani. Ősszel vagy tavasszal a hatáirszémlék előtt felszántották ugyan az ilyen tala­jokat, de ritkán vetették be, mert any_ nyira szerény eredményre számíthat­tak volna. Ezzel szemben az erdésze­tek termelésibe vonták a mezőgazda­ságtól átvett földeket. A Duna—Tisza- közi éghajlati és talajviszonyok mellett ezek az erdők hektáronként 7—'12 köb. méter faanyagot adtak. Hazánkban harminc éve csak 3 mil­lió köbméter fát vágtak ki, tavaly már 8 millió köbmétert. Elfogult emberek e számokból arra következtetnek, hogy pusztulnak az erdők, rablógazdálkodást folytatnak az erdészek. Nincs igazuk, mert ugyan látványosan emelkedett a fakitermelés, de egyetlen esztendő alatt 11 millió köbméter fa terem erdeinkben. Vagyis lényegesen több, mint ameny- nyit kitermelünk. A következő évtize­dekben ez még növelhető, az ezredtfor- dulóra már évi 9,5—10 millió köbméter fát adhatnak erdeink. Számottevő export Voltaképpen szükség lesz erre, hiszen a népgazdaság elképzelése szerint az export fokozásának egyik összetevője a faikitermelés. Az ezredfordulón már 70 —90 millió köbméter fahiány lesz Euró­pában, és ez a külpiaci értékesítés le­hetőségét növelheti. Az erdőgazdálko­dásnak nagy előnye a szőlő- és gyü­mölcstermeléssel szemben, hogy iga­zodni képes a piaci viszonyokhoz., A Duna—Tisza-közi nemesnyárerdő az ültetéstől számított 15—18 év múlva véghasznosításra már kitermelhető, de nem mindenáron. A nem piacképes, és emiatt kivágott szőlő - gjWnölcsü lte t - vények helyére telepítve azonban rend­kívül nagy szolgálatot tehet az egész népgazdaságnak. Egyébként ilyen jel­legű művelésiág-változásra számos pél­da található Bács-Kiskun megyében és másutt. A gally is értékes Mindemellett jelenleg is az a fel­adata a fagazdaságnak, hogy növelje az exportot és járuljon hozzá a külke­reskedelmi mérleg javulásához. 1982- ben az erdészetek teljesítették ezt a kö­telezettségüket, 12,7 százalékkal értéke­sítettek több- fát, faterméket külföldön, mint egy évvel korábban, örvendetes, hogy a termékek többségét gazdaságo­sam sikerült piacra adniuk. Az erdő- gazdaságok hazánkban a termelési ér­• A Duna árterén nőtt nemesnyárer- dök vágásra érett faanyagából rakodó­lapot, bútoripari nyersanyagot készíte­nek a bátyai Piros Paprika Tsz fel­dolgozóüzemében. (Straszer András felvételei) töküknek 20 százalékát fizetik be az ál­lamkasszába, így az ország költségve­téséhez jelentősen hozzájárulnak. Az elmúlt évben 3,7 milliárd forint volt a befizetett összeg, jóllehet, a közgaz­dasági szabályzók változása miatt, a nyereségük csökkent. • Ésszerű takarékossággal azonban ja. válthatnak ezen a helyzeten. Lehetőség kínálkozik erre, hiszen a fának még csak 60 százalékát használják fel ipari célra. Ez az arány növelhető. Teljeseb­bé teheti a hasznosítást a forgácslap-, a farostlemezgyáirtás, amikor gallyak­ból és egyéb erdészeti hulladékból, ma­radékból válik értékes árucikk. Sajnos, a feldolgozóipari háttér alacsony szín­vonala hátráltatja ezt a folyamatot. A műszaki háttér megteremtése költsé­ges, de nem halogatható. Kellő össze­fogással anyagi alapja előteremthető. Az egységes megoldásihoz azonban a kellő irányítás is hiányzik. A helyi .kez­deményezések — mint a Helvéciái Ál­lami Gazdasáig faapríték-hasznosítá/sa hőtermelésre — dicséretesek, dé szétfor­gácsolják az anyagi eszközöket. Meny­nyivel hatásosabb lehetne a MÉM, az Erdészeti Tudományos Intézet, vagy a Magyar Tudományos Akadémia segít­ségével, közreműködéséével is összehan­golni a helyi kezdeményezéseket, s nem újra feltalálni azt, amit másutt már jól megoldották, évek óta alkalmaznak. Hazánkban, a fatüzelésre váló vissza­térés sem csak az elhatározáson múlik. Megfelelő berendezés kelül hozzá, és a többletmunkát, a gallyak, az egyéb er. dészeti hulladékok, összegyűjtését is vállalni kell. Hazánk energiáíogyasztá- sálbam a fafelhasználás aránya — egy­másfél százalék. Apránként azonban a tűzifa is visszanyerheti a megillető he­lyét az energiagazdálkodásban. Ebben nyújthat megfelelő segítséget az össze­fogás. * Például a golyósorsó Esőt váró, kora tavaszi melegben re­ménykedő, a zsenge hajtást taroló fa­gyoktól félő, szorgalom is szülte jó ter­més ígéretében, bízó megye vagyunk. Az esztendő minden napja várakozásteli hangulattól áldott. Nemcsak a földek munkáiéi, hanem a megye egésze, hi­szen az „égiéktől” ugyancsak függ a van és nincs. De az agrárius nem él és nem is élhet támfalamul. Az ipar lé­te meghatározó a földek termékenysé­gére, a „földtúrás” hasznosságára. Te­hát ipar kell — nem is akármilyen, hogy sietősebben boldoguljunk, hogy mind nagyohb térségben, érezzük a két „testvér” jótékony egymásra hatását. Tudott dolog, hogy Bács-Kiskun ipa­ra a felszabaduláskor alig többről, mint a. nulláról indult, és hosszú éve­ken át ott is ragadt. A huszonhét évvel ezelőtt kezdődött sokoldalú megújho­dás, a reális szemlélődés beépült, a gaz­dásági politika célkitűzéseinek sorába is. Az iparfejlesztés a megyében igazából innen indul. Harminc éve alig több, mimt tízezren dolgoztak litt, tavaly ez a szám már több mint hatvanezerre nőtt. Az árbevétel meghaladta a hanminic- rrailliárdöt. amivel a mezőgazdaság (ti­zenkilenc milliárd) elé rukkolt. Ez azonban semmit sem von le a megye mezőgazdasága — az egész országra ki­ható — elsőrendű szerepéből. Hazánk­ban ©ne elsőrendűen számítanak a la­kosság élelemellátása, és a kelet— nyugat irányú export kedvező alaku­lása szempontjából. Nemkülönben az ipari termelés idő­szerű, vagy távlati gondjainak megol­dására. Sok szempontú magatartásra van szükség. A mennyiség é!s> a minő­ség egymáshoz való viszonya, az áru­féleségek piaci kelendősége, a termék- egységre jutó anyag- és energiafel-, használás, az „élő munka” pontossága, fegyelmezettsége, az üzemszervezés folyamatos szemmel tartása és formálá­sa, a termelőeszközök hatékonyságé, a modernizáció iránya és sorrendisége, ehhez az anyagi alapok megteremtése, a termékeknek az igényekkel egyező ritmikus vagy alkalmi váltása az üze­mek mindennapos gondjai. Ilyen, csupán címekbe szedett felté­ttelek tudatában ülünk néhányon a SZIM kecskeméti gyárában az igazga­tó tárgyalótermében. Először a szoká­sos tájékoztatás, majd kérdésekre fele­letek, miközben arra „hegyezzük ceru­zánkat”: miiként, hogyan, a termékek melyikével urai a honi és a külpiacon kialakult helyzetnek. Milyen, is. az a „mlilkroháttér”, ami nélkül — kicsiny­ben és nagyiban egyaránt — nincs egyensúlyt előidéző ténykedés. Milyen mértékű a szervezettség mekkora az „inforumációmaissza”. és milyen humá­nus motívumok rejlenek az üzem jó- nialk minősített teljesítményéiben, ön. magáiban elegendő-e a szakiképzettség, a célok közérthető megfogalmazása, a munkálkodók időnkénti elszámoltatása, a mozgalmi szervek harmonikus, egy- célú működése, a bel- és külpiac sza­kadatlan figyelése. Az említettek csu­pán egyike-másika nem üdvözít. Azt kellene egyre inkább általánossá tenni, amiről ebben az üzemben láttunk és amiről hallottunk. Miről beszél az igazgató? Mikor a gyárat telepítették, jószeri­vel — a beavatottakon kívül — még senki sem tudta, mi lesz belőle. Mint mindig, akkor is a kétkedőké volt az első szó, amikor pár éve a nagy szák­mai igényű .golyósorsó előállítását ké­szítették elő. És megszületett a golyósorsó! A kecskeméti és a környékből bejáró munkások huszonnégy fiatal mérnök irányításával világszínvonalat elérő terméket gyártanak, nem kifogástalan alapanyagból De a helyi „bütykölés” ezt egalizálja. Küzdelmes, de eredmé­nyeket felmutató élet ez. Állandó fe­szültség nélkül ©1 sem tudják képzelni. Minden fórumon felszólalnák és er. nyedétlenül küzdenek a számukra amy- nyi.na fontos háttéripar létesítéséért. Nem riimánikodnak importért, egy sze­mernyi behozott anyag nélkül dolgoz­nak. Mondja az igazgató, hogy mostanság — mivel az ipar helyzetért, mégáhkálbb a jövőjét sokan borúsan, látják — gar­madával akadnak csodiaellképzielések. De hát nincsenek és nem is lesznek csodák. A mai próbára tevő időben az a gyár szerencsés, ahol feszes a tartás. Ami nem fenyítésen, vagy egyfajta fél, szén alapszik, hanem a célok összetar­tó, tudatos vállalásán. Ebiben az üzem­ben is sokféle ember dolgozik. Bál-tó­szögi menyecske, jakabi, hetényl szak­vagy betanított munkás. Közös voná­suk: a tisztességes munka, az üzem, a kenyeret adó „gazda” iránti lojalitás. A fejlesztés irányát latolgatva el­mondják, hogy nem áknodoznlak. Nem kell új csarnok, vagy kacsalábon forgó látványosság. Lehetőségük kettős: az eszközöket fejlesztő szintitáirtó beruhá­zás, ami továbbra- is biztosítja, az üzem átlagon felüli működését; a másik: fel­készült szakemberek biztosítása és to. váhbkép zés-e. Ez a gondolkodásmód máris lehető­vé tette, hogy a golyósorsót nem csi­nálják, hanem gyártják. Mégpedig ma­gas termelékenységgel: egy főre évente több mint kétmillió forint termelési ér­ték jut. A megye ipari munkálkodásának széles spektrumából csupán egyet ra­gadtunk ki azzal a megszívlelendő ál­talánosítással, hogy újat, kelendőt ná­lunk is lehet sikerrel gyártani. W. D. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Fiatal vezető — fiatal gyár élén Öröm és gond, ha valakire milliós vagyon gondozását, százak megélhetésének, boldogulásának az ügyét bízzák. Ak­kor is így van, ha a jól működő munkahelyi demokrácia némileg halványítja a döntések egyszemélyi felelősségét. Csűri Márton augusztus 1-én harminckét évesen lett a BUDAPRINT Vállalat háromszázhatvan embert foglalkoz­tató dunavecsei gyárának igazgatója. Fiatal vezető, egy ifjú gyár élén. Ebben a bűncselekményben is — mint jó né­hány hasonló esetben — elsősorban az a megdöb­bentő és elgondolkoztató, hogy a kezdeményező­nek, az ötletgazdának, a fő szervezőnek azonnal akadnak társai. Olyan emberek, akik képesek és hajlandók közreműködni az akciók lebonyolításá­ban, akik nagyban és szinte döntő mértékben hoz­zájárulnak a cselekmények megvalósításához. Vagyis több helyen — gazdálkodó és kereskedel­mi szerveknél — dolgoznak olyanok, akiknek csu­pán egy kis ösztönzés, némi rábeszélés kell ahhoz, hogy belemenjenek az egyértelműen törvénysér­tő közvetítői tevékenységbe. Egyetlen szavuk sincs, amikor megkapják az ajánlatot. Nem tiltakoznak, nem mondják ki kereken, hogy ők erre nem haj­landók, sőt a lehető legnagyobb ügybuzgalommal fáradoznak. Még azt sem mondhatjuk — mert nincs rá bizonyíték — hogy mindezt pénzért te­szik, illetve tették. Mégis természetesen hiba len­ne, ha elsősorban őket marasztalnánk el, hiszen a kiskőrösi járásbíróság előtt folyamatban volt ügynek ifj. Pinke Pál (Kiskőrös, Madách utca 38.) 26 éves fiatalember a vádlottja. Üzérkedés birkákkal — Hogyan lett textiles? Mi­ként került Dunavecsére? Mi adott bátorságot a feladat vál­lalásához? — Kisteleken születtem. Apám villanyszerelőként dolgozott. A nagyiparral nem volt .kapcsola­ta a családnak. Az általános is­kola elvégzése után a szegedi gépipari technikumba jelentkez­tem. Felvettek. A tanév előtt érkezett egy levél: hívtak, néz­zek körül a textilipari középis­kolában, hátha megváltozik á döntésem. Elmentem, tetszett... így lettem textiles. A Pamutmyorraói parii Vállalat szegedi gyárában találkoztam a nagyiparral. Akkor az volt a leg­korszerűbb üzem a városban. 1973-ban Szarvasra, a „Szirén” Ruházati és Háziipari Szövetke­zethez hívtak termelési osztály- vezetőnek. Jó kollégákat és sok, máig érvényes, hasznosítható ta­pasztalatot szereztem ezekben az években. 1979-ben megnyertem .a Magyar Gyapjúfonó és Szö­vőgyár pályázatát és gyánrész- legvezető lettem Demecserben, az ország legnagyobb kártolóipari gyapjúfonodájában. Szép szaka­sza volt ez azT életemnek. Befo­gadott a kollektíva, sok barátom lett. Ennek köszönhető elsősor­ban, hogy két év alatt másfél- szeresére növeltük a termelést. A BUDAPRINT Vállalat ve­zetése 1981-ben hívott Dunave­csére, hogy — mint főmérnök — az akkori igazgatóval próbáljuk az új gyárat gazdaságilag meg­erősíteni, a teljesítményeket ma­gasabb szinten állandósítani, majd növelni. Üjon.nan szerve­ződött. fiatal gárda dolgozik itt, negyvenkét éves a legidősebb dolgozónk. Nagy részük néhány éve még kizárólag a mezőgazda­ságból, élt, most válnak ipari munkássá. Szeretném, ha erő­södne a munkahelyi közösség összetartó ereje, hogy minden energiánkat a termelés fejlesz­tésére, a minőség javítására for­th thath ass-uk. Szerencsére ter­mékeink kelendőek a kill- és a belföldi piacokon egyaránt. — Milyen célokat tűzött maga elé kinevezésekor? — A vállalat tervéből a ránk eső részt minden körülmények között teljesíteni szeretnénk, ez a minimális cél. Ezen belül sze­mélyes feladatom, hogy újabb külső ipari társegységeket szer­vezzek .a gyárunkhoz, a környe­ző községek közös gazdaságaiból. Szeretném elérni, hogy felgyor­suljon a termékszerkezet-váltás üteme, hogy a hozzánk érkező konfekcionálással kapcsolatos igényeket jó minőségben, euró­pai igénnyel «tudjuk kielégíteni. Ügy érzem, munkatársaim mel­lém álltak, támogatják elképze­léseimet. Ez ad önbizalmat, ösz­tönzésit, kitartást munkámhoz: boldogulásunk a gyár eredmé­nyességéhez kötődik ... F. P. J. Ifj. Pinke Pál az általános is­kola elvégzése után vendéglátó szakmát tanult, majd 1976 már­ciusáig felszolgálóként dolgozott a kiskőrösi Szarvas étteremben. Aliig töltötte be .huszadik élet­évét, máris üzletvezető-lhelyettes lett a soltvadkerti Nefelejcs presszóban, két év múlva, 1978-tól pedig a presszó vezető­je volt. Vagyona egy háromszo­bás családi ház és 2544 négy­szögöl szőlő. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a nőtlen fiatal­ember szegény leibt volna. Még­is úgy döntött, már mint üzlet­vezető, hogy munkája mellett birkatartással is foglalkozik. Ezt /természetesen, bárki elhatároz­hatja, de a birtoatartáshoz, pon­tosabban az állomány megvéte­léhez pénzre, méghozzá sok pénzre van .szükség:. Pinkének volt pénze. Még 1979 második felében ősz - szesen 2100 birkát vett külön­böző személyektől, körülbelül egymillió forintért. Juhásza vi­szont nem volt, ő maiga pedig nem értett a birkatartásihoz. Re- gölyben megismerkedett egy ju­hásszal, aki vállalkozott rá, hogy 1979 novemberétől 1980 márciu­sáig az ottani 'legelőn kiteleltetd a birkákat. Így is történt. A ítél után, 1980. április 16-án a Gyap­jú- «és Textiilnyersan.yag Feldol­gozó Vállalatnak 255 danabot, egy hónap múlva a kecskeméti TSZKER-nek pedig a saját és rokonai nevén, valamint Szik- szaii Lászlóné nevén (aki ekkor Pinke helyettese volt a presszó­ban) összesen 931 darab birkát adott el valamivel több, mint hárommillió forintért.. Az üzlet tehát beindult. Az első akció últán Pinke újabb fal- kákat vásárolt. A juhokat Csor­náin, Előszálláson és Adonyban tartotta, de legnagyobb falkái Csávoly, Sükösd térségében vol­tak. Természetesen ezeknél a tálkáknál ifj. Pinke Pál munkát nem végzett. Időnként megje­lent, ellenőrizte a tartást, s ha arra szükség volt, beszerezte a gyógyszert. Időközben üzleti kap­csolatot alakított ki Borsodi Sán­dorral, a kecskeméti TSZKER felvásárlójával, majd 1981 már­ciusában Kapás Péterrel, a rác­kevei Aranykalász Tsz háztáji üzemvezetőjével. Kapás viszont jó, kapcsolatban volt a gyapjú- forgalmi vállalattal, s így szinte naprakészen tudta, hol, melyik termelőszövetkezet, “állami gaz­daság akarja felszámolná juhá- ízatát. A felszámolás oka az ága­zat veszteségessége, szakember hiánya, vagy, a tartás egyéb feltételeinek fogyatékossága volt. A falkát általában selejtnek mi­nősítve és egészben kínálták el­adásra. A selejtnek minősített álló-, mány darabonkénti ára igen ala­csony volt, előfordult, Ihogy 600— 800 forintért is meg lehetett ven­ni egy birkát. Az átlagos vétel­ár 1000—1500 forint között moz­gott. A selejtezés gyakran való­ban selejtes állományt jelentett, de nem minden esetben. Így Pinke felismerve az üzleti lehe­tőséget, rájött, hogy aZ olcsón megvásárolt juhokat hivatalos áron értékesítve is jelentős ha­szonra tehet szert. A tovább- eladási szándékkal megvásárol­ni kívánt falkát a már említett Borsodi Sándorral együtt nézték meg, így azt vétel esetén a kecskeméti TSZKER hivatalos felvásárlási áron vette át ifj. Pinke Páltól. Persze — amint említettük is — ntm mindig seieiit.es állo­mányról volt szó. így például 1980. március 18-án ifj. Pinke Pál ismerősei és rokonai nevén összesen 780 birkát adott el a TSZKER-nek 2 millió 315 ezer forintért. A következő év má­jusában két alkalommal tövéb­ől 151 birkát 448 ezer forintért. A különböző neveken értékesí­tett birkák árát postán kapták meg az érintett személyiek, akik azt hiánytalanul átadták ifj. Pink e Pálnak. Időközben beérett az üzérke­dés másik nagy lehetősége is. 1981 márciusában ifj. Piriké me­zőgazdasági i termékértékesítési szerződést kötött a ráckevei Aranykalász Tsz nevében eljáró Kapás Péterrel. A tsz a szerző­dés keretében kötelezettséget vállalt, hogy ifj. Pinke igényed szerint vásárol birkákat és azo­kat neki tovább adja. Ténylege­sen azonban a tsz hitelképtelen volt, pénzzel nem rendelkezett, így birkákat sem tudott venni. Gyakorlatilag Pinke befizette a már kiszemelt fialka árát a tsz pénztárába, s ebből a pénzből vásárolta meg a közös gazdaság a birkákat, de a pénzt azonnal kiadásba is helyezték. A tsz könyvelésén „átfuttatott” birkákat a Gyapjú- és Textil- nyersanyag Forgalmi Vállalat vette meg. Ezáltal Pinke nem került hátrányos helyzetbe, mert az olcsón vásárait birkáik — no­ha hivatalos áron adta tovább — magas hasznot hoztak az ár- különbözet miatt. A tsz is bevé­telhez jutott, mert két százalék forgalmi jutalékot vont le, anél­kül, hogy ténylegesen forgalma­zott volna. Ne gondoljuk, hogy csupán „zsebpénzt” jelentett ez a két százalék a termelőszövet­kezetnek: ifj. Pinke Pál a mező- gazdasági termékértékesítési szerződés megkötésétől (1981. március 11-től) 198:1. augusztus 6-ig összesen 3929 birkát vásá­rolt és értékesített a tsz közre­működésével. Ezekért a juho­kért több mint ötmillió forin­tot fizetett, vagyis ez az összeg vonult át a tsz könyvelésén, en­nek a két százalékát kapta a tsz. Természetesen az említetteken kívül számos más esetben, más forrásokból is vásárolt birkákat Pin ke, és azokat ugyancsak jó haszonnál adta tovább, anélkül, hogy bármiféle munkája, vagy a hasznot meghaladó költsége lett volna a faikákkal. Így pél­dául 1981. november 4-én rész­ien a saját nevén, részben kü­lönböző más személyek inevén összesen 650 juhot adott el a gyapjúforgalmí vállalatnak ki­lónkénti 50 forintos áron, több mint kétmillió forintért. A Sü- kösdön. tartott állományából 1982 februárban 630 birkát adott el a Pájpad Húskombinátnak dara­bonként 3800 forintos egység­áron. A vételár meghaladta a 2 millió 300 ezer forintot. Mel­lesleg ez a tétel is átfutott a ráckevei termelőszövetkezet könyvelésén. Ifj. Pinke Pált a rendőrség 1982. október 14-én őrizetbe vet­te. így a még meglevő 250 bir­káját nem tudta értékesíteni. Erre öccse, Pinke Tibor vállal­kozott, és ugyancsak a ráckevei kapcsolat révén el is adta 137 ezer forintért. A tsz-ben — no­ha bizonyára tudták, mi történt ^ügyfelükkel” — szemrebbenés nélkül levonták a két százalék forgalmi jutalékot. Ifj. Pinke Pál alig két esztendő alatt ősz­iesen 5584 darab birkát értéke­sített 16 millió 109 ezer forint vételárért. A Kiskőrösi Járásbíróság ifj. Pinke Pált főbüntetésként há­rom év és négy hónapi börtönre ítélte, a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltotta és kötelezte két­millió forint elkobzás alá eső érték megfizetésére, ugyanakkor az ingatlanára foganatosított zár alá vételt fenntartja. Egyben elrendelte a bíróság az 1981. jú­nius 9-én jogerőre emelkedett, két rendbeli felbujtói minőség­ben, hivatalos személy által' el­követett közokinatharniisítás miatt kiszabott, de kegyelemből egy­évi próbaidőre felfüggesztett hét- hónapi szabadságvesztés végre­hajtását is. Az ítélet nem jog­erős, G. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom