Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
r egyik Száz évvel ezelőtt, 1883. november 9-én született, és 56 éves korában 1939-ben a törvénysértések áldozataként * halt meg Ha- ubrich József szociáldemokrata politikus, vasöntő, a népbiztos-per vádlottja, hadügyminiszter. Korán bekapcsolódott a szocialista mozgalomba: 1902-ben lépett be a szakszervezetbe, és ami akkor ezzel együtt járt, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Az első világháború végén már a pártvezetőség tagja volt. A Tanácsköztársaság idején előbb kereskedelmi, majd hadügyi népbiztos, a Vörös Hadsereg IV. hadteste és a budapesti helyőrség parancsnoka; e fontos beosztásában a kapituláns elemeket támogatta. Tudomása volt például a proletárdiktatúra ellen készülő június 24-i ellen- forradalmi puccskísérletről, de csak akkor lépett fel vele szemben, amikor már nyilvánvalóvá vált a kudarca. Mint a Peidl kormány hadügyminisztere (1919 augusztus 1—6.) lefegyverezte a Vörös őrséget. A népbiztos-perben, 1920 decemberében mégis halálra ítélték, de fogolycsere-akció révén 1922-ben kikerült a Szovjetunióba, ahol vasgyári munkásként dolgozott. MŰSOR November 9-én, szerdán: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Est? 7 órakar: JÖJJ DÉLRE, CIMBORÁM. Kodály-ibérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Pedagógusklub 16 órakor. Látogatás a Mátyás király körúti Általános Iskolában. A Jedlik Anyos-táremben 18 órakor: Asványgyűjtök baráti köre. Vezeti: Fuxreiter András. Előzetes November 12-én. szombaton. 10 órakor a Lánchíd utcai Általános Iskolában: Gyermekdélelött. Sportfilmek vetítése. Sport, ritmus, zene, jóga. Fo_ gathajtó vb. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MEZTELENEK ÉS BOLONDOK. Amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A TAGRIFTI CSATA. Líbiai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: RÖPKE ÉJSZAKA. Sz., mb., szovjet film. Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: A TEKNŐS ÉS A SÜN. Szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: HÜVELYK PANNA. Sz., mb., japán film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: NE SAPADJ. Magyar dokumentum-játékfilm. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE I. Kétrészes, szovjet film. 7 órakor: HÁBORÚ ÉS BÉKE IL tiszakécske Művelődési ház-mozi: 7 órakor- A KARATÉZÖ COBRA. Sz., mb., japán bűnügyi film. Új műhelycsarnok Ágasegyházán Az ágasegyházi Mathiász Szak- szövetkezet tagjainak nagy örömére elkészült az új műhelycsarnok — mellette a kazánház és szociális helyiségek —. amelynek avatására november 7-én jöttéik össze a szakszövetkezet szerelői, gépkezelői, az építők és a vezetőségi tagök. Az új műhely két és fél millió forintba került, amelyben a szerelőcsarnok mellett villamossági és forgácsoló- műhely, valamint raktár és melléküzemágnak alkalmas terem is helyet kapott. HÍREK HÍREK NAPKÖZBEN: Örüljünk, vagy...? Elégedetten vesszük tudomásul, ha egy-egy hanglemez eléri a bűvös százezres eladási számot, s ezzel aranylemezzé válik, különösen, ha értékes komolyzenei alkotásról, közismert előadóművészeket hallató, vagy éppen fiatal tehetségeket bemutató albumról van szó. Mert persze szép számmal akadnak a mindenkori divathullámot meglovagló, s ezzel fergeteges közönség- sikert elérő silány fércmunkák is. Ha e kétes értékű korongok népszerűségének nem is ujjongunk, azt el kell ismernünk, jelent valamit, hogy nekünk erre is telik . .. Miinek örülhetnénk tehát, ha nem .a'nmsik, amiről lapunkban adtunk hírt nerrrtrég: a Himnuszt és a Szózatot tartalmazó album is közel áll a megtisztelő „cím” eléréséihez. Aranylemez nemzeti ódáinkból! Ennél értékesebb műveket. azt hiszem, nem is kívánhatnánk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól. Elképzelem, ahogy magyar családok őrzik otthon gyűjteményükben féltett kincsként a fekete korongot, néha elő-elő- véve. elgyönyöir,ködnek neves előadóművészeink versmondásában. s a szép dallamokban. Iskolás gyerekek értik, érzik meg a művek lényegét a rózsát szirmaira tépő — s ennélfogva gyakran kiábrándító — verselemzések után. Hogy nem- így van, s mindez téves elképzelés? Ez lenne a kisebbik baj. Sokkal szomorúbb, amikor üzemi, iskolai (!) ünnepélyeken recsegő gramofon hangjára emelkedik néma vigyázzállásba a vendégsereg. Néhányszor ugyan tanúja voltam olyan kezdeményezésnek, amikor az ünnepség vezetője felszólította az egybegyűlteket, a vézna haragú alkalmi kórussal együtt, énekeljék közösen a Himnuszt. A szándék mindig kudarcba fulladt. Az egymásra bizonytalanul tekintge. tő emberek közül egy-kettő, ha bekapcsolódott az éneklésbe. Marad tehát a jól bevált, biztos módszer, a lemezjátszó. Csiszolatlan hangijukat szégyellnék az emberek? Vagy ma egyszerűen csak nem „divat” ezeket énekelni? Talán nem is tudjuk ... ? E — talán nemcsak bennem — felmerülő kérdések miatt vegyül némi üröm az „aranylemezség” fölötti örömbe. Az albumot pillanatnyilag nem lehet kapni. Kecskemét egyik legnagyobb hanglemezboltjából az utolsó tíz példányt egy külföldi turistacsoport tagjai vásárolták meg. Feltehetően nem iskolai ünnepélyeken való. felihasználás céljára ... Sz. K. Rehabilitáció a tsz-ekben A Magyar Közlöny 49. számában megjelent a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendeleté a tsz-tagok rehabilitációjára vonatkozó korábbi jogszabály néhány végrehajtási kérdéséről. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatására és szociális ellátására idén hozott egészségügyi miniszteri rendelet — mint ismeretes — átfogóan szabályozza a rehabilitáció egész rendjét, Ennek keretében a jtermelőszövetkezeti tdolgozókat a [népgazdaság ‘más /ágazataiban dolgozókkal azonos 'elbírálásban részesítik. '■ A termelőszövetkezetekben 1983. július 1-től a tagok a költségvetés- terhére részesülnek szociális ellátásban, ez sokat segít a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetén. Ugyanakkor a közös gazdaságok maguk is keresik, hogy an lehetne újabb munkahelyek létesítésével, átképzéssel és más módon segíteni a rehabilitáció kibontakozását. Azt. hogy erre szükség várni, az ide vonatkozó régebbi, illetve a mostani jogszabály egybevetése is igazolja: egy. csaknem- 20 érvvel ezelőtti rendelet a rehabilitációt csakis az üzemi balesetekre és a gümőkóros megbetegedésekben szenvedőkre szűkítette le, a mostani rendelkezés már a* megváltozott munkaképeSiségűek termelőmunkába állításáról intézkedik; tehát sokkal szélesebb körre terjesztették ki a társadalom, a helyi gazdaságok és a mumlkaihe- lyi kollektívák seigítőkészségét. A rendelkezés figyelembe veszi a mezőgazdasági nagyüzemekben megváltozott munkákörülíménye- ket is. Agrokémiai központ Kláber-telepen A Kecskemét határában fekvő Klá'ber-telep, amelyet valamikori birtokosáról neveztek el, .sokáig elhanyagolt terület volt, pedig iparvágány vezet oda jelenleg is — szerencsére ez megmaradt —, ékes bizonyítóikként arra, hogy régebben itt virágzó szőlőgazdaság volt ahonnan nagy mennyiségben szállították a termést az ország más vidékeire. Megmaradtak a volt tulajdonos által használt épületek is. A Helvéciái Állami Gazdaság tavaly a területcserék alkalmával a Klá- ber-telepet átadta a kecskeméti Kossuth Termelőszövetkezetnek, amely anyagi helyzete miatt csak a környező nagyüzemi mezőgazdasági üzemekkel összefogva tudja hasznosítani. Az idén az iparvágányon' töb- - bek között almát rakodtak export célokra, 3500 toininla só érkezett ide raktározásra, de tárolnak műtrágyát is, s még az jdién 1000 tonna nedves répaszeletet fogadnák. A MÁV-val kötött megállapodás alapján 3,5 millió forint értékű beruházással gépesítik a szállítást, valamint a ki- és berakodást. s a rakodóteret beton- burkolattal látják el. Költségeikhez a MÁV vissza nem térítendő támogatást, valamint kamatmentes hitelt ad, de a Kossuth Termelőszövetkezetnek saját pénzeszközzel is hozzá kelil járulnia. A beruházást jövőre befejezik. A környező termelőszövetkezeteik vezetői megbeszélték, hogy egyszerű gazdasági társulást hoznak létre egy agrokémiai központ létesítésére. Nagy János, a lajosmizsei Almavirág Szakszövetkezet elnöke — aki a körzeti együttműködési tanács soros elnöke is — elmondja, hogy a társulásban gazdaságukon, kívül a többi lajosmizsei mezőgazdasági szövetkezet, valamint a ladáiny- benei Zrínyi Szakszövetkezet is részt vesz. A megyei AGROQKER Vállalat szintén' jelezte belépési szándékát. A hagyományos telepítésű kipusztult és kivágott szőlő helyén az idén szántóföldi művelés folyik. A megyei földhivataltól 3 millió forint támogatást kapott a kecskeméti Kossuth Termelőszövetkezet, melynek felhasználásával a volt parlagon m® összefüggő rozsvetések zöldülmek. Távlati elképzeléseik szerint a területet ismét szőlővel telepítik be, a mai igényeknek megfelelő fajtákkal. K. S. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Megjelent a Bánk bán kritikai kiadása Méltatlanul hosszú ideig váratott magára Katona József műveinek a szövegváltozatokat, a forrásokat tudományos igénnyel elemző kiadása. A szülőváros tanácsa másfél évtizede kérte a Magyar Tudományos Akadémia Textológiai Bizottságát a drámaíró munkáinak kritikai feldolgozására, közzétételére. Egyetértettek a javaslattal és ennek eredményeként a napokban megjelent a tervezett sorozat első kötete. Katona József Bánk bán című művének kritikai kiadását Orosz László rendezte sajtó alá. A kötet felelős szerkesztője: Róbert Zsófia Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, november 6-i szám. Ember Mária: Üj képtár Kecskeméten. Szovjetunió, 11. szám. Józsa Antal: Az egyik utolsó tanú. A kilencvenéves Mihályfalvy Pálról. (1919. április 12-én a kecskeméti Kossuth téren orosz hadifoglyok, részére gyűlést tartottak. A szónok az itt élő, Mihályfalvy Pál volt.) Budapest, 10. szám. Seregi László: Fórum. Tehetség vagy te- hetősség? Beszélgetés dr. Harsányi István pszichológussal. (Az egyik fotó 1941-ben Kiskunfélegyházán készült a Bolyai-kol- légium kutatócsoportjáról.) Halálos balesetek Nagyon szomorú az elmúlt ünnep baleseti krónikája. A legtöbb bajt a figyelmetlenség őkozta most is. Qsiz van és november. A köd az utakon napról napra sűrűbb, átláthatatlanabb lesz. Ez a tény jóval több figyelmet és más vezetési módszereket, kisebb sébességet követel(ne) meg! A tizenhárom közúti közlekedési balesetből (amelyek közül kettő halállal, hat súlyos, öt pedig könnyű sérüléssel végződött), néhányat részletesebben ismertetünk. Kecskemét határában november 4-én dr. Besenyei Mária 36 éves orvos (Szolnok, Bartal i;. 3.) személy gépkocsival f i gye Íme tlen vezetés következtében elütötte az úttesten álló Dinya- József 23 éves honvéd, sárbogárdi laikost. aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Kiskunimajsa külterületén november 5-én Siklósi László Sándor 36 éves faimintalkiészít'ő (Szeged. Csongrádi sgt. 108.) személy- gépkocsival a látási viszonyoknak nem megfelelő sebességgel közlekedve elütötte az úttesten ittas állapotban fekvő Szűcs István 45 éves alkalmi munkást (Kiskun- majsa. Kígyós u. 238.), aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Soltvadkert külterületén Gie- szer Zoltán 63 éves nyugdíjas (Kecskemét, Arany J. u. 10.) személygépkocsija elé váratlanul egy őz ugrott. A hirtelen fékezés következtében az auitó az út jobb oldalán levő vizesároikba rohant, majd onnan vissza vágódott az úttestre és felborulva megállt. A baleset következtében a gépkocsivezető súlyosan megsérült: a keletkezett anyagi kár 25 ezer forint. Kiskőrös határában Holló Sándor 24 éves Villanyszerelő (Kiskőrös, Virág u. 4.) motorkerékpárra! előzte az ugyancsak motor- kerékpárral közlekedő Pohánko- vics István 31 éves segédmunkást (Kiskőrös. Sivány dűlő 30.). Mindkét motoros figyelmetlenül vezetett, ezért későn, vették észre az előttük haladó lovas kocsit és nekiütköztek. A baleset során Holló és Pohánkovics könnyebben, az egyik motonkenékipár utasa pedig súlyosan séTüilt meg. Lajosimizsén november 8-án a Dózsa György u. 172. számú ház előtt Németh Györgyné 62 éves nyugdíjas (Lajosmizse, Kossuth Lajos u. 193.) kerékpárját tolivá figyelmetlenül haladt át az úttesten, ahol egy félktóivoliságon belül érkező .személyeiépkocsi elütötte. Az idős asszony súlyos sérülést szenvedett. Felső szentiván külterületén Molnár Károly 60 éves segédlmun- kás (Mátételke 14.) figyelmetlenül szaladt ót az úttesten, ahol egy fék távolságon belül érkező személygépkocsi elütötte. A baleset következtében Molnár Károly életveszélyesen megsérült. TELEFONKÖNYV — A SZÉL GONDJAIRA BÍZVA Telefonálnom kelleti orvosért. Előfordulhat ez minden családban, izgultam, Jhogy csak jó legyen a közeli nyilvános telefonfülkében a készülék. Szerencsém volt, némi kis várakozás után vonal is akadt, csak az orvos, akit kerestem nem tartózkodott benn a rendelőben, sem a lakásán. Gyorsan hát valakit; eszembe jutott egy ismerős név ... de hiába, ez a telefonkönyv, mintha felét letépte volna valaki! Még egyszer hozzám pártolt a szerencse, megtaláltam a tépett könyvben a keresett nevet és számot. Már hazafelé botorkáltam a téren keresztül, amikor a járda mellett megpillantottam a telefonkönyv egy másik részét. Vajon aki ilyen gondosan széj- jeltépdeste, és a szél gondjára bízta a lapokat, gondolt-e arra, hogy valahol, valamikor ezen múlhat akár egy ember élete is? —fe— NAPTAR 1983. november 9. szerda Névnap: Tivadar Napkelte: 6 óra 39 perc Napnyugta: 16 óra 16 perc Holdkelte: 11 óra 25 perc Holdnyugta: 19 óra 33 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: November 7-én Kecskeméten a középhőmérséklet 5,7 (az 50 éves átlag 7), a legmagasabb hőmérséklet 15,4 Celsius-fok volt, a nap 6 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,9, 13 órakor 3,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1029,7 millibar (változatlan) volt. November 7-én Baján a középhőmérséklet 2,7 (az 50 éves átlag 7,7), a legmagasabb hőmérséklet 10,4 Celsius- fok volt, a nap 2,2 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,4, 13 órakor 5,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1029,3 millibar (süllyedő) volt. Siker a hegedűversenyen Szegeden;, a Liszit Ferenc Állami Zeneiskoláibain a papokban rendeznék meg a IV, Országos „Koncz János” Hegedűverseny egyik területi vetélkedőjét, Bács- Kiskun, Békés és Csonigrád megye legjobb versenyzőinek részvételével. A bíráló bizottság javaslata alapján — harminc hegedűs közül — heten vehetnek részt az országos döntőn. Közöttük van Mihály Gyöngyvér (felkészítő tanéra Szabóné Horváth Márta), a Kecskeméti Állami Zeneiskola növendéke. Az országos versenyre november végén kerül majd sor Szombathelyen. — Kitüntetett kollégium. A Művelődési Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett kollégiumok közötti versenymozgalomban a szabadszállási Magyar Néphadsereg Gépjárműtechnikai Tiszthelyettes- és Szakmunkásképző Iskola kollégiumát Arany Oklevél kitüntetésben részesítették. Az oklevelet Simon Tibor, a KISZ Kecskeméti Járási Bizottságának titkára adta át a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulóján rendezett ünnepségen. — BAJUSZKIRÁLY. Lezajlott a nagy verseny, megválasztották Spanyolország bajuszkirályát. A győztes Eduardo Ametlla lett. akinek bajusza' 78 centiméter hosszú. Az orra alatt sűrű, majd egyre vékonyodó. Rendben tartása, pödrése, fésülése és sokfajta kezelése naponta több mint egy órát rabol el 37 éves viselőjétől, akinek két lánya van, s fél. hogy nem születik fia. aki majd tovább ápolhatja Iaz évszázados családi hagyományt. — MINIATŰR PÉCS. Az ókori és a középkori Pécs ismeretlen világa elevenedett meg Fetter Antal építész kezemunkája nyomán: a 70 éves mester arányos kicsinyítésben megépítette a régi, híres épületek kicsinyített mását. Az ókori épületek makettjei a Janus Pannonius Múzeum régészeti kiállításán kaptak végleges helyet, a középkoriakat pedig a leendő Várostörténeti Múzeumban állítják ki. FOGYÓKÚRA — Kiváló fogyókúrát találtam ki — újságolja a kolléga. — Szolgálati úton csakis a napidíjból eszem, iszom. — Műszaki-technikai szakkörvezetők tanácskozása és továbbképzése kezdődik ma délelőtt 10 órakor Császártöltésen, az Erkel Ferenc Művelődési Házban. Három megye, Bács, Békés és Csongrád képviselői előadást hallhatnak —r a többi között — a szakkörök tartalmi, módszertani kérdéseiről, irányításáról és a továbbképzés várható formáiról is. — TERÜLJ ASZTALKÁM ma fél tizenkettőtől — három napon át — a Kecskeméti Konzervgyárban, ahol tálalási bemutatóval egybekötött kiállítás látható, minden nap 15 óráig. — Jubileumi kitüntetés. Az idén ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját a Hajósi Szövetkezeti Német Nemzetiségi Együttes. Műsoraiban helyi nemzetiségi dalokat, táncokat, népszokásokat ad elő, elevenít fel. A folyamatosan jó színvonalon működő együttes a napokban ünnepi ülésen vette át Bedő Tibortól, a MÉSZÖV általános szövetségi titkárságának vezetőjétől az elismerést tanúsító Szocialista Kultúráért kitüntetést. — Vonatpótló autóbuszok. A MÁV értesíti az utazóközönséget, hogy pályaépítési munkák miatt ezen a héten autóbuszokkal bonyolítja le a forgalmat, november 9-től 11-ig Kistelek—Balástya között a Ceglédről 9.15 órakor, a Budapest, Nyugati pályaudvarról 7,20 órakor és a Szegedről 12.05 órakor induló vonatokról autóbuszra kell átszállniok az utasoknak. Az autóbuszokon a megváltott vasúti jegyek érvényesek. Holnapi lapszámunkból A Tudomány—Technika összeállításunkban — a negyedik oldalon — ezúttal is több műszaki újdonságot mutatunk be. Megemlékezünk Kovács Ferencről, a homok hasznosításának úttörőjéről. Ugyanezen az oldalon megtudhatjuk. hogyan jutott túl a holtponton a jászszentlászlói termelőszövetkezet. Legutóbb az országgyűlés kulturális bizottsága is foglalkozott az oktatás fejlesztésének távlataival — erről a témáról közlünk bővebb információt az 5. oldalon. Ugyanitt megismerkedhetünk egy kecskeméti fiatalemberrel, akinek élete elválaszthatatlan a zenétől. — Szerkesztőségi ügyelet: hétfőtől péntekig naponta 9 és 18, szombaton 9 és 12 óra között. Ez idő alatt hirek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 20-111-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400.— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út'6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. SHMMI ____