Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-09 / 239. szám
PETŐFI NÉPE Száztíz év- vei ezelőtt, 1873. október |||| W 9-én született llBljf « Mosonban, . $ HE' SB 1944-ben halt ||K* # meg — 71 érés korában v ** ip|l| — a svájci Lu- fr, zernben Flesch Károly ma- gyár szárma- zású világhírű hegedűművész és pedagógus. Alig volt hatéves, amikor hegedülni kezdett. Három éven át Becsben, majd a párizsi konzervatóriumban tanult; 1897-től 1902- ig a bukaresti konzervatórium tanára és a román királynő vonósnégyesének primáriusa. 1903- tól öt esztendőn át az amszterdami konzervatórium tanára. Ezután Berlinben telepedett le, ahol nagy feltűnést keltett zene- történeti hangversenyeivel. 1921- ben a berlini zeneművészeti főiskola professzora lett. H. Be- ckerrel és A. Schnabellel világhírű trióegyüttest alakított. 1934- ben emigrált Németországból, s előbb Londonban, majd Amszterdamban tanított, 1943—44-ben pedig Luzernben mesteriskolát vezetett. A második világháború alatt rövid ideig Budapesten is tartózkodott; akkor készítette elő (Weiner Leóval) Bach két hegedűversenyének zongorakí- séretű új kiadását. A hegedűirodalomnak nemes ízlésű, nagy kultúrájú tolmácsolja volt, aki kiegyenlített, előkelő és gazdag hegedűstílust alakított ki. Megnyílt a túri fazekasmúzeum ■ A Szolnok megyei Mezőtúron pénteken nyitották meg a fazekasmúzeumot. A város híres korsósainak, fazekasainak munkásságát bemutató gyűjteménynek az egykori zsinagóga és az izraelita iskola adott otthont, melyet a helyi tanács megvásárolt. A látogatók a fekete cseréptől a zöld, majd sárga színű használati és dísztárgyakon át, napjaink népművészeinek alkotásáig végigkísérhetik az egész anyagot. A múlt század végén K. Nagy Gábor, e század elején idős Badár Balázs és családja, majd Borsos Géza, idős Jakucs Imre szerzett nevet a szakmában. Ma tíz kisiparos és a Fazekas Háziipari Szövetkezet működik a nagykun városban. Műveik megtalálhatók az állandó kiállításon. MŰSOR Bács-Kiskun yei kronikí Október 3-tól 7-ig HÉTFŐ: Kiskunhalason ünnepi rendezvénysorozat keretében emlékezték meg a város szülöttjéről, Nagy Czirok László néprajzkutatóról, a kitűnő muzeológusról, születésének századik évfordulóján. KEDD: Az őszi csúcsforgalommal kapcsolatos feladatokról tárgyalt a Bács-Kiskun megyei Szállítási Bizottság. SZERDA: A Hazafias Népfront megyei bizottsága a HNF VII. kongresszusa óta végzett tevékenységét értékelte, s megvitatta a mozgalom előtt álló feladatokat. — Ülés tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága is, amely többek között a népesedéspolitikai határozatok megvalósítását elemezte. CSÜTÖRTÖK: Az őszi ülésszakra készülve Kecskeméten az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csoportja az ipar helyzetéről és a Népi Ellenőrzési Bizottságok tevékenységéről hallgatott meg tájékoztatókat. PÉNTEK: Magyar—görög vegyes vállalatot alapított a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság, az ÁGKER, a DÉLKER, a HUNGAROFRUCT, a Borsodi Vegyi Kombinát és a görög Arvanitis S. A. cég gyümölcslevek gyártására. — Megkezdődött a II. Hírős Kupa nemzetközi társastáncverseny. 0 A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Bács-Kiskun megyei Szervezete országos jelentőségű tanácskozást rendezett a héten a számítás- technika mezőgazdasági alkalmazásáról. Ezt szakmai bemutatóval is gazdagította, amelynek keretében számos hazai és külföldi gyártó cég kiállította számítástechnikai eszközeit. 6 Újból tért hódítanak a hagyományos tüzelőanyagok. A gyors begyújtást segítő készítmények iránt nagy a kereslet. A lajos- mizsei Béke Szakszövetkezet ipari ágazatában gyártják hazai nyersanyagból a Pirolux márkanevű alágyújtóst. Legutóbb 100 ezer dobozzal szállított á szakszövetkezet a francia és a belga háztartások számára. ® A Felsőszentiváni Termelőszövetkezetben is megkezdődött a héten a búza vetése. A közös gazdaság 1550 hektáron termeszti a kenyér- nekvalót. Azt tervezik — ha az időjárás engedi — a hónap végéig befejezik ezt a fontos munkát. A legtávolabbi tanyákig eljutnak Hazánkban évente csaknem 1,4 milliárd sajtóterméket terjeszt a posta, s ez a szám egyenletesen emelkedik. Az idén például októberig 13 millióval több újságot értékesítettek a postások, mint tavaly ilyenkor. Az újságok 62—63 százalékára előfizetnek az olvasók. Az előfizetők részére az elmúlt évben 880 millió lapot vittek házhoz a kézbesítők, akiknek száma meghaladja a 10 ezret. Ma már az ország valamennyi részébe eljutnak az újságok, a legnagyobb városoktól a legapróbb tanyákig naponta kézbe vehetik az olvasók a legfrissebb újságokat, folyóiratokat. Érdeklődőek-e megyénk, hazánk, a világ eseményei iránt a Bács-Kiskunban élők? A megyei hírlaposztály vezetőjétől, dr. Mártfai Ferencnétől kapott tájékoztatás alapján a válasz: igen. Ez év augusztusában 3 217 726 előfizetett és 1 340 630 árusított példány jutott el az olvasókhoz. Az előfizetett példányszám csaknem 150 ezerrel, az árusított több mint nyolcvanezerrel haladja meg az előző év hasonló időszakának forgalmát. Az előfizetett lapok között vezet a Petőfi Népe, augusztusban 57 918-an rendelték meg, ezt követi a Nők Lapja (33 841), amelyből az előfizetők száma sajnos csak az árusítás kárára növelhető. A Szabad Földet 32 327-en, a Rádióújságot 31 550-en, a Nép- szabadságot 26 369-en fizették elő. Bár a kézbesítésre jóval kevesebb a panasz, mint néhány esztendővel korábban, a postának — főként Kecskeméten — változatlanul a munkaerőhiány a gondja. A megyénkben 54 pavilonon és egy hírlapüzleten kívül megvásárolhatók a lapok, kiadványok a postahivatalokban és a kisközségekben a kézbesítőknél. A lapárusításba dicséretes módon bekapcsolódtak az áfészek, boltjaikban megvehetők a napi, heti olvasnivalók, a cukrászdákban, vendéglőkben pedig vasárnap is kaphatónk iDICSÉRETES FIG YELMESSFG Október 9-én, vasárnap: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Az előcsarnokban 15 órakor: Aján- délcműsor mozgássérülteknek. Kiállítás: Pont—Vonal—Folt. A vizuális nyelv alapelemei. Ihász Zsuzsa, Lantos Ferenc ás Kosbor István kiállítása. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: HÜVELYK PANNA. Japán film. Háromnegyed 6 és 8 órakor.: A7. UTOLSÓ METRO. Francia film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: HÜVELYK PANNA. Japán film. Fii 6 ás fái 8 órakor: BRITANNIA GYÓGYINTÉZET. Angol film. Árpád mozi: fái 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: JOBB MA EGY NO, MINT TEGNAP HÁROM. Francia film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A MEDVE. Szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. Színes, magyarul beszálö olasz kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 ás 8 órakor: A KÉT RODEOS. Színes, magyarul beszélő NDK film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: KÉTÉLTŰ EMBER. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4 és fél 8 órakor: BEN HÚR. Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: LUDAS MATYI. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 8 és fél 8 órakor: BOMBANÖ. Csak 16 éven felülieknek! színes, magyarul beszélő amerikai vígjáték. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: CSIZMÁS KANDÚR. Központi mozi: 4, 8 és 8 órakor: FÖLDRENGÉS TOKIÓBAN. Színes, magyarul beszélő japán katasztrófa- film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 5 órakor: SZEGÉNY DZSONI ES ARNIKA. Színes magyar film. 7 órakor: MARIA BRAUN HÁZASSÁGA. Színes, nyugatnémet film. Október 10-én, hétfőn: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A színházteremben 3.30 és 14 órakor: Filmvetítés gyerekeknek. Forrás, patak, folyó. A Balanel sorozatból. 17.30 órakor a széchenyivárosl pártházban: Politikai szabadegyetem. A magyar politika fejlődése 1945-től. Előadó: Magyar György. A Révay József-teremben 18 órakor: Beszélgetés Vincze Mátyással, a Heti Világgazdaság szerkesztőjével. Házigazda: Ballal József újságíró. A Molnár Erlk-teremben 19 órakor: Jazz-klub. A jazz-rock története, I. Jimmy Smlth-It’s necestary — 1977-ss album. Vezeti: Honti György. A Jedlik Anyós-teremben 18 órakor: CB-rádlósok köre. 1983-as CB-újdon- ságok. Előadó: dr. Balázs Vilmos. Kiállítás: Pont—Vonal—Folt. A vizuális nyelv alapelemei. Ihász Zsuzsa, Lantos Ferenc és Kosbor István kiállítása. MOZI HÉTFON A MOZIK MŰSORA AZONOS A VASÁRNAPIVAL, KIVÉVE: KECSKEMÉT Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE. Olasz film. Fél 6 ás fél 8 órakor: KÜLDETÉS. Magyar film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE. Olasz film. Stúdiómozi: 8 órakor: HAMU ÉS GYÉMÁNT. Lengyel film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. Színes, magyarul beszélő amerikai rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: VISSZAESŐK. Színes, magyar film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: AZ IDŐ URAL színes, magyar—francia rajz- Játékfilm. 8 órakor: JOBB MA EGY NO, MINT TEGNAP HÁROM. Csak 15 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő francia film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: A KÉT RODEOS. Színes, magyarul beszélő NDK film. BAJA A Báky kastély Aligha dicsekedhetnek manapsag a fogyasztási szövetkezetek, hogy beruházásra fordítható pénzüket nem tudják hová tenni. Igény bőven lenne az új üzletek, boltok létesítésére, de a kevés forintokból jó. ha telik korszerűsítésre, átalakításra. Kiskunhalason mégis megnyiKözponti mozi: szünnap! tottak egy új üzletet: a város határában, a Baky-kastély közelében. S éppen ez a hely az, amely miatt említést érdemel az új kereskedelmi egység. Tudniillik a szomszédságban van a szociális otthon, s a fogyasztási szövetkezet vezetői elsősorban az ott élőknek kívánnak „kedveskedni”. — Szövetkezetünk már eddig is gondolt az otthon lakóira, hetente egyszer furgonnal vittünk árut — mondja Mészáros Imre elnök. — Csakhogy, ha egy fagylaltra, vagy más különlegességre vágyott valaki, akkor már taxiba kellett ülnie, s beutazni a városba. Így jött az ötlet, legyen ott egy állandó bolt. De ne csak az, hanem egy kis presszó is: a szokásos kínálattal, fagyival, kávéval, édességgel. Természetesen a környék ellátásában is szereSZUK A PROBATABLA Nem is igazi színházi ember, aki jövet-menet ne állna meg a próbatábla előtt. Pontosan tudható erről, kit mikorra várnak, mire kell készülnie. A kiíráshoz igazítják napirendjüket a művészek, olykor a kulisszák világában bennfentes hódolók. (Följegyezték: Juhász Gyula szorgalmasan be-be- kukkantott a Thália szegedi csarnokának előszobájába, noteszébe följegyez- te a próbák kezdetét és végét, hogy „véletlenül” találkozhasson munkába siető vagy a színházból távozó imádottjával.) A színházi üzemnek e nélkülözhetetlen kelléke ezekben a hetekben alig- alig tud eleget tenni feladatának, olyan sokirányú, olyan változatos a felkészülési program. Tegnap például — hat nappal az évadkezdet előtt — a következőkét tudtuk meg: a színházteremben kora délelőttől a Királyi vadászat „próbál", délutánra Háry-összpróbát terveztek. A műszak csak a késő esti órákban vonulhat föl a „terepre”. Foglalt a balett-terem is; részpróbákat hirdetnek a második emeleti helyiségbe. Itt kerül sor délután A falu rossza olvasó- próbájára. A kamaraszínház is foglalt reggeltől estig. A Jöjj délre cimborám-ban szereplők időnként a művelődési központ nagytermében szövik az életvidám istenek földi kalandjainak új szálait. A zenekarról és a kórusról majd megfeledkeztem. Csodálható, hogy e sokféle előkészület híreit nehezen tudja beszorítani a próbatáblára a művészeti titkárnő7A stílus, a munkamódszer új a tábla régi. —i —r NAPTAR 1983. október 9., vasárnap Névnap: Dénes Napkelte: 5 óra 53 perc Napnyugta: 17 óra 09 perc Holdkelte: 9 óra 16 perc Holdnyugta: 18 óra 57 perc ''v IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások lesznek már csak szórványos záporral. Az északi, északnyugati szél vasárnap még sok helyen erős marad. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 20 fok között. (MTI) LOTTÓ © Az elektromos légvezeték épségét, az áramszolgáltatás biztonságát veszélyeztette a kecskeméti Ady Endre utcában néhány ferdén nőtt japán-akácfa. A városi kommunális költségvetési üzem dolgozói a jórészt már korhadt fákat a napokban eltávolították. — Orgonahangverseny. Hétfőn (október 10-én) Kovács Endre orgonahangversenyét rendezi meg az Ifjú Gárda Művelődési Központ a kiskunmajsal katolikus templomban, Andor Évának, a Magyar Állami Operaház tagjának közreműködésével. A műsoron Bach-, Händel-, Brahms-, Liszt és Buxtehude-daraiboik szerepelnek. Kiskunmajsán egyébként 1446 sípból álló, 24 regiszteres, kétsoros manuálú, pompás ba- rokkszekrényű orgona működik, elsősorban romantikus zenék megszólaltatására igen alkalmas. Ebben a kis üzletben Vaskó Zol tán né fogadja a vásárlókat, főként a „szomszédból” érkezőket. (Kis- péter Imre felvétele) pet kap az üzlet, de elsősorban az otthon lakóira gondoltunk. — Mekkora az üzlet, s milyen forgalomra számítanak? — A két elkülönített funkciójú helyiség összesen 72 négyzet- méter alapterületű. Az éves forgalmat egymillió forintra tervezzük. Az épületet a porta tulajdonosa építette, s tulajdonképpen afféle háziboltként — szerződésben velünk — ő is tartja fenn. Az idősekről való gondoskodás szép * példája ez a vállalkozás. Része annak a figyelemnek, amellyel a kiskunhalasiak övezik a Baky-kastély lakóit. Igazán szép gesztus, beleillik a sorba: ki-ki abban segítsen, amiben tud. Így járnak ki például a fodrászok frizurát készíteni, hajat vágni. — Keddi program — halasiaknak. Kiskunhalason, a Gőzön István Művelődési Központban október 11-én, kedden délelőtt tíz órakor a kecskeméti Katona József Színház vezetőéivel találkozhatnak az érdeklődők. Este hét órakor a Forrás — Űj Tükör Klub témája a pályakezdő fiatal értelmiségiek problémája, melynek előadója Helenta Sándor, az ELTE adjunktusa. Nagy Mária •FONTOSSÁGI SORREND — Hans, neked a futball fontosabb, mint a feleséged! Hát élet ez így?! — Nyugodj meg, drágáin, a tnzipolónál vagy a lövészetnél azért •jobban szeretlek! — ANYAGTAKARÉKOSSÁG cementtel és betonacéllal a témája annak az ankétnak, amelyet az Építőipari Tudományos Egyesület kecskeméti csoportja rendez október 11-én, kedden a Tudomány és Technika Házának kongresz- szusi termében. A tanácskozáson több országos szaktekintély tan előadást. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 40. játékheti lottónyeremények, a nyereményilleték levonása után a következők: öt találatos szelvény nem volt, négy találatos szelvény 39 darab, egyenként 225 182 forint, három találatos szelvény 4542 darab, egyenként 967 forint. A két találatos szelvények száma 176 239 darab, egyenként 30 forint. — Vonatpótló autóbuszok. A MÁV értesíti az utazóközönséget, hogy a jövő héten pályafelújítási munkálatok miatt egyes vonalszakaszokon autóbuszokkal bonyolítják le a vasúti forgalmat. Október 10-től 14-ig Kiskunfélegyháza—Petőíiszállás között a Szegedről 12.05 órakor induló, október 11-től 14-ig Kiskunlachá- za—Kunszentmiklós—Tass között a .Budapestről 7.50 és 10.30 órakor, a Kiskunhalasról 7.40 órakor, és a Kunszentmiklós— Tassról 11.50 órakor induló vonatokról autóbuszokra kell át- szállniok az utasoknak. Az autóbuszokon a megváltott vasúti je- gyek érvényesek. Keddi lapszámunkból — ORSZÁGOS FOTÓMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik szerdán Kecskeméten a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Központjában (Lechner Ödön u. 3 5.). A Budapesti Fotóklub által rendezett bemutatón 114 feketefehér és 38 színes képet láthatnak az érdeklődök. A kiállítás októ~ bér 20-ig tekinthető meg. — VILÁGRA NYÍLÓ ABLAKOK. A kiskunhalasi Gőzön István Művelődési Központban október 13-án 18 órakor Zene és természet — zene és társadalom címmel dr. Szőke Péter tart előadást. Az izsáki Sárfehér Tsz ; szaktanácsadó szolgálata | érdekes kísérletekhez kezdett: kutatják a homok javítás új lehetőségeit, a kertészeti hulladékok fel- használásának módszereit. Erről is olvashatunk a 4. oldalon. Ugyanitt így kezdődik egy cikk: „Speciális igények, általános gondok”, amely megállapítás a kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat mindennap- | jainak jellemzője. A Merre tart a közoktatás? című írás, amely a lap 5. oldalán jelenik meg, az országos vita és a helyi fórum tanulságait összegezi. Ugyancsak az 5. oldalon található Pártayné Éber Anna festőművésznő kiállításáról szóló írás, amely a bajai születésű képzőművész életútját is ismerteti. PETŐFI NÉPE — ÉTE-ÉRDEMÉREMMEL tüntették ki dr. Bozsó Ferencnét, az Építőipari Tudományos Egyesület kecskeméti csoportjának szervezőtitkárát, 10 éven át sikerrel végzett egyesületi munkájáért. Az érdemérmet első ízben az idén adományozta az ÉTÉ országos elnöksége. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. ■