Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-12 / 241. szám

Az évadkezdés mindig izgalmas, mindig reményekkel és aggályok­kal telített. Az idei sem kivétel! ÜJ korszak kezdődött a kecskeméti társulat életében. A változások vihetik előre a világot, a színházit Is, csak a bátor kezdeményezők, az újat, a Jobbat akarók vállalják a szokatlan kockázatát. Az első bemutatók előtt csak annyit rögzíthetünk: tetszik a prog­ram távlatossága, átgondoltsága, igényessége. A középszer nagysze­rű kezdeményezéseket s£pasztott el. Tetszik, hogy a Kodály városi­nak is nevezett Kecskeméten a zeneszerző-pedagógushoz hasonlóan a gyerekekre is számítanak a megújulásban. Tetszik: a bérletek számának erőteljes csökkentésével a közönség növekvő, újra és újra felélesztett érdeklődésére alapoznak. Kívánjuk: legyen az évadkezdés napja olyan számontartott nap a megye kulturális életében, mint az első népzenei találkozó, a Duna menti folklór fesztiválok meghirdetése, az első zománcművészeti al­kotótelep vagy a képtár átadása. Gyurkó László szerint most a bemutatókra összpontosí­tanak, tavasszal új kezdeményezésekkel bővítik a szín­házbarátok körét KULCSSZAVAK: Közösség, korszerűség, szórakoztatás Alaposan megkavarta a színhá­zi közélet állóvizét 1970 tavaszán a Huszonötödik Színház megala­pítása. Abban látta — és látja — a kezdeményező Gyurkó László a korszerű színház lényegét, hogy tolmácsoló színházból alkotó szín­házat teremt a közösséggé formá­lódott tagság. A főpróba-hét előtti szomba­ton, a napi tennivalók szorításá­ban is meg kellett kérdeznem Gyurkó Lászlótól, a kecskeméti színház vezető dramaturgjától, hogy ma is a közösségteremtést tekinti-e a színház műhely leg­fontosabb feladatának? — A színház számomra valóban közösség, amiben az ember él, másrészt egy közösség, aminek a színház dolgozik. A társadalmat kedvelő ember, azt hiszem, le kell hogy bontsa ezt a teljesen elvont általánosságot, a társadal­mat kisebb közösségekre. Szá­momra, számunkra a színház a közösségi érzület kialakításának nagyon fontos területe. Ebben a pillanatban szándékunk valóban csak a törekvés, pontosabban egy elképzelt cél, mert bemutatókat kell csinálni. Elsősorban arra kell törekedni, hogy bemutatóink be­hozzák a nagyobb közösségeket, enélkül nem lesz kisebb közös­ség sem. Ha a nagy közösség — Kecskemét, Bács-Kiskun megye közössége — nem fogadja magá­ba a kis közösséget, akkor a kis közösség sem tud kialakulni. Van egy csomó tervünk, hogy mit sze­retnénk csinálni ahhoz, hogy va­lóban közösséggé váljunk. Ha le­megy ez a félév, sok mindent el tudunk kezdeni. Egyet, s mást el is kezdtünk. Az itteni társintéz­ményekkel való együttműködést például. E törekvésben partnernek bi­zonyul-e a város, a megye? Nem módosították-e elképzeléseiket a helyi körülmények? — Ezt a megyét, ezt a várost viszonylag régen ismerem. Ezt a megyét ismerem a legjobban, pe­dig ismerem az országot. Ügy hozta az életem, hogy negyedik hónapja alig tettem ki a lábamat. Valamennyien ismertük ennek a városnak a légkörét, a vezetőit. Ezért jöttünk ide, s nem másho­vá mentünk. Érezzük: itt az el­múlt évtizedekben igazi város ke­letkezett, születik. E rövid idő alatt szerzett tapasztalataink felülmúl­ják várakozásainkat mind a me­nye, mind a város részéről, mind pedig abból az egyelőre csak ér­telmiségi közegből, amelyet sike­rül megismernünk. Mindez egy fokkal még jobb, mint amit el­képzeltünk. Pedig mi jót képzel­tünk el, hadd mondjam újra, azért jöttünk ide. Olyan támogatást él­vezünk ebben a pillanatban, amit másutt elképzelni is nehéz. Nem tudok bemenni egy olyan házba és a házon most magánházat ér­tek, vagy bemenni egy tanácsi hivatalba, ahol ne emberséggel találkoznék törekvéseink iránt. (Tudom, hogy mennyi kedélyt borzolt a mi ideérkezésünk!) Na­gyon jól érezzük magunkat és jó lenne, ha jóérzésünket át tud­nánk adni valahogy a városnak. — Nem látok abban semmi tra­gikusát, hogy lesznek olyanok is, akik elmaradnak a színházból! így volt ez a megújulás korábbi szakaszaiban is. Kérdésem ezért inkább arra irányul, hogy mit tesznek új közönségrétegek meg­nyeréséért? — Azért csökkentettük le a bér­letek számát, mert mi nem min­denki számára akarunk színházat csinálni. Akinek ez a színház nem tetszik, az ne jöjjön és ne is vált­son bérletet, mert az a lehető leg­rosszabb, ha üresen marad a ki­fizetett hely. Az jöjjön ide, azo- kat várjuk nagy-nagy szeretettel, akik a látványos, korszerű szín­ház hívei. Mindenképpen szeret­nénk megtalálni az utat azokhoz a közönségrétegekhez, amelyek szamára rokonszenves az a fajta mondanivaló, az a fajta szellemi­ség, amit képviselünk, amiről úgy képzeljük néhány hetes itt-tar- tozkodas után; valahogy be tud ségébednt Kecskemét szellemi­re ü/7rogramjukat ismerve és a próbákra bejárva valószínűsíthe­tem: a korábbinál többféle kö­1 adón! A SZEREPOSZTÁSOKBÓL ÍGY kezdődött az évad 9 Társulati ülés a Kerámia Stúdió igen hangulatos udvarán. Hernádi Gyula: Királyi vadászat (Az utolsó Habsburg) ' Gróf Erdődy Pál: Bessenyei Ferenc — IV. Ká­roly: (Schrei György) Kozák András — Inas: Ma­daras József — Gróf Hunyadi Tamás: Kiss Jenő — Rakovszki István: Juhász Tibor — Primász Gábor főhadnagy: Lakatos István — Boross Sándor had­nagy: Gulyás Zoltán — Ruppert Géza hadnagy: Dé­zsái Szabó Gábor — Jelmeztervező: Poós Éva — Díszlettervező: Csikós Attila — Rendező: Madaras József. HÁRY JÁNOS Gyerekszereplők: Szabó Dezső, Vörös Kati, Szo- kolai Péter, Lakos Mária, Kürtösi Szabolcs, Hargi­tai Judit, Berta István, Csőszi Tibor, Kanizsai Ist­ván, Lénárt József. Közreműködik a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola énekkara, a Katona József Színház zenekara, az Erdei Ferenc Művelő­dési Központ néptánccsoportja, a Lánchíd utcai sportiskola Díszlettervező: Banovich Tamás m. v. Koreográfus: Zsurávszky Zoltán m. v. Jelmező Rát- kai Erzsébet és Banovich Tamás m. v. A betanítás­ban közreműködött: Szabó Márta, Korbné Hajdú Katalin (ének), Balogh Mária (tánc), Kerekes Sán­dor (akrobatika). Rendező: Szigeti Károly. Vezé­nyel: Kása Gábor. KAMARASZÍNHÁZI BEMUTATÓK A két egyfelvonásos főbb szereplői: Kárpáti De­nise, Ecsedi Erzsébet, Mihály Pál, Kovács Gyula, Tóth Rita, Molnár Ildikó, Vándorfi László. Hegedűs Jenő: Díszlettervező: Kulifay Tamás. Jelmezterve­ző: Pásztor Beatrix. Rendező: Vándorfi László. zönségréteg érdeklődik majd elő­adásaik iránt. — Meggyőződésünk, hogy min­den vidéki városnak, mivel egyetlen színháza van, különböző közönségrétegek igényeit kell ki­elégítenie. Ha nem így cselekszik, akkor nem tesz eleget kötelessé­gének. Ha nem ezt csinálnánk, hibáznánk. Különböző formák-. kai, módszerekkel pórbálkozunk. Rengeteg rétege lesz annak a szín­háznak, amelyet csinálunk, de az biztos, hogy nem csináljuk azt a polgári színházat, amelyen a szín­padon ülnek az emberek és be­szélgetnek. Az ilyen szóközpontú színház a színháztörténetnek mindössze egy századában terjedt el, de sajnos nálunk túlságosan is meghonosodott. Meg kell ta­lálnunk a néző megnevettetésé- nek, megkönnyeztetésének az el­múlt időszakban háttérbe szorí­tott eszközeit. — Aligha túlzók, ha azt mon­dom, hogy országszerte nagy fel­tűnést keltett bemutatkozó elő­adásaik megválasztása. Tudjuk: sem Gyurkó László, sem Jancsó Miklós nem választotta el élesen a hivatásos és az amatőr művé­szetet. (A Huszonötödik Színház­ban már az első hónapokban megalakult az amatőr stúdió.) Gyerekek szerepeltetése mégis nagy szenzáció ... — Biztos vagyok benne, hogy bemutató-sorozatunkban a Háry János gyerekekkel való előadása Kecskeméten a legnagyobb talál­mány. Mind a hármat szeretném hangsúlyozni, tehát azt, fiogy Há­ry János, azt, hogy gyerekek, és azt, hogy Kecskemét. Itt felesle­ges arról beszélni, hogy Kodály Zoltánt mi fűzi Kecskeméthez. Arról is kár szólni, hogy Kecske­mét zenekultúrája és ezen belül gyerekzene-kultúrája milyen, összejött Kodály, Kecskemét és a gyerekek. Ez olyan sajátosságot hozhat létre — ahogyan a pró­bákon látom: létre is fogja hoz­ni — megint azt kell mondjam: olyan mértékű támogatást kap­tunk mindenkitől — az énekes is­kolától, a sportiskolától, a szü­lőktől — amihez foghatót nehéz elképzelni. Százhatvan gyerek van színpadon. Nekik vannak szüleik, nagybátyjaik, nagynénje- ik, testvéreik, nagyszüleik: ők el­kezdenek egy közösséget formál­ni. A művészi teljesítményen kí­vül túl ez volt egyik célunk: megpróbálunk beleépülni Kecs­kemét életébe, s legjobban bele­épülni egy város életébe mindig a családon keresztül lehet. Én bízom benne, hogy a művészi tel­jesítmény is igazolni fogja vára­kozásainkat. Egyelőre a közössé­gi teljesítményt tudom maximáli­san elismerni, a gyerekek, a csa­ládok és az érdekelt intézmények részvétele ebben a színházi pro­dukcióban páratlan. A közönség­érdeklődésre nem lehet panasz: november végéig szinte minden jegy elkelt. Azt sem titkoljuk, hogy baráti körünk tágítása ér­dekében szerződtettünk a Kirá­lyi vadászatra, a másik nyitó elő­adásra olyan kiváló művészeket, mint Bessenyei Ferenc, Kozák András. Drahota Andrea és a rendezőként bemutatkozó Mada­ras József: sokakat vonzanak színházunkba. A kamaraszínház úidonságairól többször is írt a Petőfi Népe. — Köszönöm a szokatlan évad­kezdésről adott tájékoztatóját. H. N. VENDÉGSZEREPLŐK I. Bessenyei Ferenc Számtalan előadóest, több fi Imiéivé tel után a Ka­tona József Színiház vendégeként láthatjuk több hónapon át századunk egyik meghatározó színész- egyéniségét a hírős városiban. Sikeres alakításai­nak, díjainak felsorolása helyett Nádudvari Anna jól jellemző', művészi szemléletét, elképzeléseit ki­tűnően érzékeltető soraival mutatjuk be a vendég- szereplő Bessenyei Ferencet. Nekem az a közösség, hogy amikor a színpadon le­hetek, lenn ül a közönség, és érzi, hogy én jó álla­potban vagyak. Mert én ezért vagyok. Azért va­gyok, hogy az ember, aki eseményre vágyik, el­jöjjön a színházba és én hozzásegítsem, hogy olyat éljen át, amire egyedül nem képes, vagy olyat mondjak ki, amit egyedül nem tudna megfogalmaz­ni. Szerintem nem is a színházi társulatok az ideá­lis szervezeti forrnék hanem egy olyan központi szervezet lenne jó, ahová minden színházi rende­ző elmehetne, és megalkudhatna az egyes színé­szekkel, akikre szüksége van, érdekeltté tenné őket, hogy részt vegyenek abban, amit csinálni akar. Így szabadabban kéne létrehozni egy-iegy színházi pro­dukciót, mert ez nem katonaság. Azokkal a színé­szekkel, akik most vendégként játszanak egy-egy színházban, nincs semmi baj, elvállalták a mun­kát, szeretik az anyagot, elfogadják azokat az em­bereket, akikkel ott együtt dolgoznak. Don Cristobal Próba zsíroskenyérrel, némi zsúfoltsággal és bízva a fantázia teremtő erejében Véletlenül hallottam a Kamaraszínház kezdemé­nyezéséről. Érdeklődő fiatalokat hívták meg az ok­tóber 6-i próbára és egy azt körvető kötetlen beszél­getésre. Saját kezűleg gyártott, erre az eseményre invitáló plakátokat is kiszögeztek néhány iskolá­ban. (Igaz, augusztus hatodikai dátumra...) Ná­lam bölcsebbek úgy feleltek efölötti újjowgásomra: úgyse lesz belőle semmi! Ezek a fiatalok nem kí­váncsiak erre ... Este a kamarához közeledvén kezdtem hinni ebben: kis csoportok szállingóztak a színház felől. Hogy én se menjek hiába, megkér­deztem: mi van, elmaradt? — Dehogyis. Nem fér­tünk be .. . — hangzott a válasz. Kisebb közelharc után bejutottam az újalbb csa­tatérre (körülbelül ehhez hasonlatos még az elő­csarnok), majd a nézőtérre is. A próba szünetéig saját lábaimon állva (értem ez alatt: hol egyikkel - álltam a másikon, hol a másikkal az egyiken) pró­báltam magamba szippantani azt a furcsa (?) szel­lemet, amely a színpadnak és nézőtérnek nevezett közös játéktérben uralkodott. Elsőként Lorca színművét, a Don Cristobalt pró­bálták — próbálták megismertetni a iközönséggefl — a színészék. Bemutatták, milyen az, mikor a szín­ház direktora a társulatot saját szűk látóköre ket­recében tartja, nem engedve utat a színész szándé­kának, mely a valóságot kívánja bemutatni. Tör­vényszerű a lázadás e diktatúra ellen. S bár a zsar­nok erős, a darab végén rá is lesújt a sok mindent jelképező bunkó. Szünet. Zsírolslkenyér, itt-ótt — az egyszer már lavóirnyi vihart kavart — vörös bor. JTöbbedma- gaimmal hélycserés támadást indítottam, sikerrel: a koimédiásdi részleteit már a színpad1 előtt nézhettem — törökülésben. Gsiakúgy, mint az első „menet”, ez is Váindonfi népművelő kiselőadásával kezdődött: beszélt Biok művészetéről, Mejerhold színházáról — akinek az író ezt a darabját ajánlotta —, sőt arra sem átaOot- ta felhívni a gyerekek figyelmét, hogy ennek-annak lapozzanak utána... Ezután indult csak a hangsúlyos részeket bemu­tató próba. A történet maga banális lenine, ha a szerepék — a darabbéli szerző akarata ellenére — nem kelnének önálló életre és kezdenék élni salját mély érzelmeiket. Alom és valósági, szerelem és halál van elVálaszthatatLanul jelen végig a szín­padon. Ha a néző itt nevet — mert hogyne nevetne egy vásári komédián —, egyúttal a könnye is ki­csordul. De már nem a nevetéstől. Mindkét darabnál a Peter Brook-i „üres tér” el­méletet alkalmazza a rendező: a színpadi hatásnak nem eleme a hivalkodó díszletháttér, amit a ko­tró nség még ma is gyakran elvár; a lényeg csupán a TÉR, amelyben 'megjelenik egy ember, aki érez. gondolkodik, s a saját eszközeivel közli ezt a né­zővel, bízva a fantázia teremtő erejében. A próba végeztével — kétszázból maradtunk hú­szain — megindult a kérdések özöne: miért éppen ezt? miért így? ezt nem értettem! Mindenki választ kapott. A kitartóbbak a nagy színház klubjában, ahová a kamara zárása után vonult át a társaság. Sz. K. Ilyen se volt még a kecskeméti színházban Gyerekek játékával nyit a színház • Kiszámolják: ki lesz a nagyot- mondó vitéz • Ügyesen cigánykerekeznek, szépen énekelnek A művészbejárón keresztül távozik a közönség, a próbát megtekintő sok szülő, jó barát. Hosszú percekbe telik, amíg a szűk öl­tözői folyosón a társalgóba préselem ma­gam. Ott találkozom a Háry János rendező­jének munkatársaival. Várnom kell. Egyikük a Ferenc császár kíséretében bukfencező, kézen gyalogló, hulahoppozó, oigénykeréfcező sportiskolá­sokkal vált néhány szót, másikuk Mária Terézia .másfél tucat gyerekét emlékezteti legközelebbi találkozásukra. A huszárcsá­kóik, a kalocsai szoknyák miatt a jelmez­tárba rohan a harmadik. Negyedik beszél- getőtársaimniaik a zenekarral akad megvi­tatni valója. Horváth Ferenc fóügyelő telepszik első­ként asztalomhoz. A szán-padi nyüzsgéshez, a csaknem kétszáz szereplő mozgatásának gondjaihoz viszonyítva nyugodt, derűs. — Érdekli a gyerekeket a játék, jó ve­lük dolgozni. Időben a színpadra érnék, az öltözőkben segédkező pedagógusoknak a legritkábban, kell noszogatni jelenéséről megfeledkező fiút vagy lányt. Helyeslőén bólogat Mózes István asszisz­tens: — Ügyesek, egy-két kivételtől eltekintve készségesék. Persze még nem érzik eléggé a színpadi teret. Gyakorlott színésznek sem könnyű kiszámítani, honnan és mikor in­duljon, hogy a kelllő tizedmásodpercben ér­jen a jelenet által megkívánt helyre. Kis segítséggel a bemutatóig mindenki ráérez a kellő ritmusra. Gyorsan tanulnak. A nyáron Jeles András gyerekszereplőkkel készülő fiimjébem dolgoztaim: ott is, itt is megfigyelhettem: a gyerekek őszinteségé-- nek köszönhetően több közük van a sze­repalakító művészetekhez, mint a felnőt­tek gondolják. Az Állalmi Népi Együttessel Bács-Kis- kunban többször fellépő Zsurávszky Zol­tán is elégedett: — Több betétszámot is beépíthettünk volna, ha kicsit többet próbálhatunk. Ke­ményen dolgoztak a gyerekek. A táncokkal nincs baj, még a köztes mozgásokat kell csiszolni. Örülök, hogy a zenéhez és élet­korúikhoz illően játszhatnak is a színpa­don. Kiszámollósdival „dől el”, hogy ki lesz Háry János, az Adj király katonát is beépítették a játékba. A színpadi megvalósítás gondjairól tá­jékoztat Szabó Márta karvezető-tanár: — A csaknem száztagú kórus eddig megszokta, hogy egymás mögötti sorokban, lépcsőzetesen fölállva csak a zeneműre és a karnagyra összpontosítson. Most mozgó MÄGY. &IR. rfe OPCKi.HAZ Szombaton, 59-11» október 10-áu NÄtSY IZABELLA KÖRMENéY JANOS vcmléjj! tllcplév cl ILOÍzOR (i A legelső és mindmáig a legjobb Háry a zeneszerzővel. Palló Imre és Kodály Zoltán. színpadi környezetben hat szólamban éne­kelnek úgy, hogy olykor alig-aüg látják a karmestert. Az Amerikai Egyesült Államokban ösz­töndíjjal végzett Lábán Katalán — Kása Gábor karmesterrel, Banovich Tamás díszlet- és jelmeztervezővel, Rátlkai Erzsé­bettel együtt a rendező közvetlen munka­társa — lelkesen dicséri a Kodály-iskoLa tanárát: — Márta a maximumot kihozta a kórus- . ból. A szereplők énekszáfnait betanító Korbné Hajdú Katalin is hozzáértően, lel­kesen foglalkozott örzsével, Háry János­sal és a többiekkel. A kevés próba ellené­re sikerül érzékeltetniük az énekszámok dramaturgiai funkcióját. Felnőttek is ke­veslik a hathetes felkészülést, pedig a hi­vatásosok naponta próbálnak, a gyerekek csak hetente kétszer-háromszor. Szerencsé­re Szigeti Károly rendezőnek sikerült olyan légikört kialakítani, amelyben a felnőtt­ként kezelt kisfiúk és nagyfiúk, kislányok és nagyobbacskák munkának tekintik fel­adatukat, jogosnak örömüket, ha jól csi­nálták, amit kértek tőlük. A jókedvű gye­rek pedig játszik, Önmagát adja: erre tö­rekszünk. Az utolsó próbahét még sokat erősíti az előadást. Pénteken meglátjuk, de a látottakból- hallottakból következtetve az előzetes gra­tulációval aligha kockáztatnék túl sokat. —i —r „Egy krimi és egy fai kitaláció szövevénye” fantaszt A Királyi vadászat a legjellegzetesebb és legkiérleltebb Hernádi-darab. Ez már három évvel ezelőtt látszott, amikor a Kortárs leközölte. Nehezén érthető, miért váratott magára ennyit a színházi bemu­tató. Már csak azért is, mert a dráma színházi értékei szembeötlőbbek, mint iro­dalmi kvalitásai — ha ez a kettő egyál­talán elválasztható egymástól. Színházi értéken itt mindenekelőtt kiforrott drá­matechnikát, az úgynevezett francia, jól megcsinált darabokéhoz hasonló virtuóz szakmai fortélyokat kell értenünk. A dra­maturgiai szerkezet pontosan működik, egy Molnár Ferenc-i játékmód rugójára. De az ötlet csupán mag. A burok pedig — mint Hernádinál legtöbbször — egy politikai modell-dráma, egy krimi és egy fantasztikus kitaláció szövevénye. (Koltai Tamás, 1976) összeállította: Heltaí Nándor Fényképez szer András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom