Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-25 / 252. szám

1983. október 25. © PETŐFI NÉPE © 5 KIVETKŐZŐ TÖRTÉNELEM SZÉPEN MAGYARUL ­SZÉPEN EMBERÜL A Királyi vadászat Nyílt titok, hogy máig is csak lassan csillapodó hullámokat vert a kecskeméti színház művészeti vezetésében történt, közelmúltbeli változás. Ilyen izgató-izgatott helyzetben — fölcsigázott várakozás, fokozott érdeklődés, előzetes pro és kontra vélemények közepette — csakis az előadások mondhatják ki a perdöntő szót, miként is sike­rűit a kezdeti tervek megvalósítása, az „első nekifutás”. Az elfogulatlan szemlélőben az a kép alakult ki az évadnyitó be­mutatósorozat láttán, hogy a Hernádi Gyula, Jancsó Miklós és Gyurkó László alkotta hármas a város egész szellemiségére hatni akaró dinamizmussal, találékony műsorpolitikával, sok jó ötlettel látott munkához — de elképzelé­seik valamennyi esetben meg is bicsaklottak, s színészek, rende­zők erőfeszítéséből egyelőre csak felemás produkciókra futotta, a Királyi vadászat esetben is. Sze­reposztását nem volt túlzás szen­zációnak kikiáltani, hiszen Besse­nyei Ferenc, Drahota Andrea és Kozák András, valamint a ren­dező Madaras József művészi rangja (és együttes föllépése) biztos közönségcsalogató — de pontosan ment ilyen kvalitásos vendégek álltak csatasorba, jóval színvonalasabb, érdekesebb elő­adást kellett és lehetett volna teremteni. A darab Hernádi Gyula egyik legjobb — dráma- és színpad- technikai értelemben egyenesen a legjobb — műve. A legtöbbet alakuló, „legruganyosabb” is. Több szövegváltozata forog köz­kézen: a mintegy másfél évtizede íródott eredeti mindinkább az egyszerűsödés felé tartott, sű­rűbb, karakteresebb lett. A sok­szorosan megcsavart történet most Kecskeméten is rugalmasan engedett az újabb átgyúrásnak, a befejezés lényegi jelentőségű mó­dosításának. S pontosan Madaras érdeme, hogy a váratlanul for­duló események végeztével, a záró ponton úgy éri a nézőt a torzul, agresszívan hangsúlyozott Miatyánk — ez az átoknak tet­sző ima —, mint arcba loccsin- tott, eszméltető hideg víz. Csak­hogy amilyen precíz, hatásos, mesteri az Inast alakító színész Madaras munkája, olyannyira el­elbizonytalanodó a rendező Ma­daras József. Elvileg helyesen döntött, amikor az 1921-ben ját­szódó, a nevezetes királypuccsot egyszerre fantasztikus és reális módon megidéző darabbal azt tudatosította: a majd a fasiz­musban tetőző hatalmi téboly, militáns kegyetlenség, politikai rövidlátás és erkölcsi hitványság már kevéssel az első világháború után fölnövesztette sötét árnya­it. Ezzel a konkrét história — s általában Hernádinak a minden­kori hatalom mechanizmusával kapcsolatos, számos műbe bele­foglalt nézetei is megjelenítődnek. Igen ám, csak hát a mégoly fon­tos, intő mondanivaló sem jut el a nézőhöz, ha a virtuóz írói tech­nika diktálta hajmeresztő for­dulatok, mellbevágó helyzetek, „duplafenekű” dialógusok nem nyernek aprólékos gondú, tiszta, célbataláló kidolgozást. A Királyi vadászatban sokkal érdekesebb a játék apparátusa, mint a játék tanulsága! Így az­tán kár, hogy Madaras mindvé­© Az Inas (Madaras József) és gróf Erdődy (Bessenyei Ferenc). (Straszer András felvételei) Hegedű A prímást — bocsánat: ma zenekari vezető a neve — rég­óta ismerem. Még az öreg Karcsinak a bandájában ját­szott — mert az banda volt. Karcsi pedig prímás: , jó hu­morúr nagyon derék cigány­ember, itt muzsikált, ugyan­ebben az étteremben, ugyan­ezen a pódiumon. Karcsi még prímás volt, a bandája pedig klasszikus cigányzenekar: prí­más, kontrás, brácsás, bőgős, klarinétos, cimbalmos. Sok­szor hallgattam a zenéjüket. Annak idején gyakori ven­dég voltam itt: Karcsi szere­tett bennünket, fiatal újságíró­kat, büszke volt rá, hogy cim- borálunk vele, el-elkérte meg­zenésítésre a verseinket, a szö­vegünkre ezután szörnyű giccs- melódiát szerzett (csak úgy emlékezetben, mert a kot­tát nem ismerte), ezeket sű­rűn eljátszotta nekünk — és mi dicsértük is: „Nagyon szép, Karcsi! Ezt Dankó Pista se szégyellné!” De hát ez régen volt. Két- három évtizede már csak itt- ott nézek be ide (ha vendé­geim vannak), Karcsi rég meg­halt, a banda többi tagja is, csak ez az egy szál muzsikus van már életben — akkor a legfiatalabb volt a zenekar­ban, brácsás, talán Bélának hívják. Nincs meg a régi banda, de nincsenek az akkori zeneszer­számok sem. Ez itt amolyan szokásos, mai éttermi zenekar; Béla gitáron játszik, kívüle még egy gitár, dob, szaxofon, villamos orgona. Szorgalma­san űzik az ipart. Becsülettel megszolgálják a fizetésüket. Alaposan nyűvik az erősítőbe­rendezéseiket is: olyan ri­csajt csapnak, hogy az em­ber a saját szavát se hallja — de nem is bánom: alig isme­rős hivatalos vendégemmel ülök itt, nemigen akad közös témánk, és most csak udvaria­san mosolygunk egymásra; ugye, ilyen hangzavarban be­szélgetni ... Hanem egyszer csak törté­nik valami. Az egyik zeneszünetben elő­kerül valahonnan a villany­orgona mögül egy hegedűtök. Béla gondos kézzel emeli ki a hangszert, egyetlen egyszer pengeti végig a húrokat, már­is fel van hangolva, szemmel- láthatóan valami jóleső ru­tinnal húzza meg a vonó szőr­zetét, zsebkendő az álla alá, s már az egész zenekar feszül­ten figyel. Figyel a Béla vonó­jára, mert az most zeneszer­szám, és egyszersmind kar­mesteri pálca, dirigál, és maga is hangokat csal elő. Az erő­sítőket már kikapcsolták, a nagyhangú instrumentumokat pianóra fogták, a dob pihen, s a hegedű vezérszólama osz­tatlanul uralja a termet. Klasszikus darabot játsza­nak. Brahmsot, és nagyon jól (később megtudom, hogy Bé­la közben esti tagozaton ze­neművészeti szakiskolát vég­zett.) A prímás majd elszáll a zenével. Eddig a fizetéséért játszott. Dolgozott. Becsüle­tesen, keményen. Most pihen, és eddigi munkájáért meg­jutalmazza magát: hegedül. Hegedül, hegedül, hegedül — az egész zenekart magával ra­gadja a hevülete: beleadnak a pait-anyait. Végighullámzanak a termen az utolsó akkordok. Pillanat­nyi csend. És ekkor öt—hat asztalnál felállnak, megtap­soljuk a produkciót. Béla hálásan hajlong. Tagadhatatlanul boldfg. Boldogabb, mint Karcsi volt, mikor a szerzeményeit dicsér­tük. Ralla László © IV. Károly (Kozák András) és Zita királyné (Drahota Andrea). gig a tanulságot erőlteti, sulykol­ja, nem egy szituáció mélyreha­tó, alapos értelmezését, elemzé­sét viszont felibe-harmadába végzi el, átsiklik egyáltalán nem mellékes mozzanatok fölött, ke­veset törődik a szövegen kívüli történésekkel, s megelégszik az­zal a gördülékenységgel, amit ki­tűnő színészei puszta rutinból is megvalósítanak. Amolyan iskolás­dolgozat ez, egy-egy jól sikerült jelenettől — így például a befe­jezéstől — eltekintve csak fel­mondása a dráma-leckének. Bessenyei Ferenc az ál IV. Ká­rolyt és ál-Zita királynét „mad­zagon táncoltató” legitimista fő­úr, gróf Erdődy Pál szerepében elegánsan és erőteljesen uralja a színpadot, de jól észrevehető, hogy egyik-másik sietve „átfu­tott” epizódban mily mogorván elégedetlenkedik magával, azaz a viszonyok tisztázatlanságával, örömmel nyugtázható, hogy Dra­hota Andrea mennyi színnel, hanggal bír a tévedésből megölt királyné szerepét átvevő, darab­beli táncosnő-színésznőcskéhez. Kozák András Schrei Györgye — őt meg a szintén halott király „pótlására” szemeli ki a Habs- burg-restauriációról álmodó Er­dődy — megfélemlített kistisztvi­selőként volt biztosabb, nem „ki­rályként”. A hasonmás-ember- bábok lassan átlátva helyzetüket, föllázadnak a kártyapaklit ke­verő gróf ellen, már nem lenné­nek hajlandók kizökkenni szere­pűik illúziójából. Aldobói Éva és Schrei György ráébredése a ki- hagyásos, ravasz jelenetezésből fakadóan mintegy a darabon kí­vül történik, mégis az előadáson belül kellene tudatosítani, elhi­tetni. Az ilyesfajta finomabb villa­nások hiányoznak Madaras ren­dezéséből: tekintetek pengecsatái, két ember testközelének elektro­mossága, önmagukon túlmutató gesztusok láncolata. Pedig né­hány extrémebb, eredetibb meg­oldás (a hangszóróhang kezdés­kor, a Horthy-jelenet stb.) és a színész figura-találata jelzi, hogy több idő, több segítség, alapo- saibb elemzés a rendező Madaras József kezébe adhatta volna a pergőbb, tartalmasabb játék kul­csát. A mellékalakokon nem sok múlik, velük mostohán bánt Her­nádi a háromszereplős felad­ványban. Kiss Jenő, Juhász Tibor, Lakky József, Gyulai Antal, Bu­dai László és megannyi társuk háttérben maradva, pár mondat­tal asszisztál — kulturáltan, fegyelmezetten van jelen. A Királyi vadászat az átöltözés, a beöltözés furcsa színekkel be­futtatott drámája, hiszen hőseink szerepeket játszanak és játszat­nak. Ha a címben mégis kivet­kőző történelmet mondtunk, azt az ember ördögi arcának föltá- rulása, az álcáit levedlő hatalmi őrület indokolta. A veszély, amelyre Madaras az előadással figyelmeztet: tudtunk és akara­tunk nélkül — vagy ellenére — kegyetlen játszmák figuráivá le­hetünk, vagy eleve elvesztett játszmák hajszájába kezdhetünk magunk is. A játszma és tétje világos a kecskeméti előadásban. A játék viszont csak helyenként elég hozzá. Tarján Tamás Agrárszakemberek a tv-ben B ács-Kiskun megyei mezőgaz­dasági szakemberek kaptak meg­hívót legutóbb' a televízió szege­di stúdiójába, hogy részt vegye­nek a kertészeti ágazat napi gondjairól rendezett eszmecserén. A „kamerák nyilvánossága” előtt arról cserélték ki gondolataikat, hogy vajon a népies írók: Mó­ricz Zsigmond, Németh László, Erdei Ferenc és társaik által meg­álmodott Kertmagyarország mi­ként vált valóra napjainkban az Alföldön. A „Szegedi beszélgetések” so­rozat november 2-i adása a Kert­magyarországi kérdőjelek címet kapta, és a kertészet, a gyümölcs- és zöldségtermelés probmlómái- nak szentelte figyelmét. A stúdió- beli kereka<sztalnáil, a meghívot­tak: dr. Filiusz István, a Kerté­szeti Egyetem Kecskeméti Főis­kolai Karának igazgatója, dr. Hó- dossi Sándor, a Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet igazgatóhe­lyettese, Pancza János, a Szikrai Állami Gazdaság fő'kertésze és Szűcs Sándor, a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezet elnöke. Az eszmecsere során a kerté­szet szinte valamennyi ügyes-!ba- jos gondja, problémája szóba ke­rül — kivéve a szőlőtermesztési ágazatot, amelyről úgy vélték, annyira különálló és sajátos egy­ség, hogy érdemes rá egy önálló műsort szentelni. , A műsorból kicsénidülő mon­danivaló a kertészet nemzetgaz­dasági fontosságára figyelmeztet majd, a novemberi adásban: im­már nem csupán a termelők szor­galmáról van szó, amikor az ága­zat gondjairól beszélünk. A Kertmagyarország! jelenlegi szépségének, gazdaságosságának, eredményességének fenntartásá­hoz, sőt növeléséhez sok minden egyéb is szükségeltetik: infra­struktúra, háttéripar, kereskedel­mi hálózat, beruházható tőke, op­timálisabb érdekeltségi rendszer. Hiszen a kertészet immár nem­csak a kertészek „magánügye”, hanem országos közügy. P. M. Tejben-vajban füröszt (fürdet) valakit ,, Tej ben -vaj ban akarják meg­fürdetni” — olvastam nemrégi­ben egy riportban, s azt is hoz- zátehetem, hogy az előzmények alapján a mondat alanya: a szü­lők. » tárgya pedig: kedves gyer­mekük. Mai világunkban, amikor külö­nösen az idősebb nemzedék an­nak a többszörösét igyekszik gyermekének megadni, amit ő kaphatott — talán minden újság­olvasó megértette lényegében az idézett szólást. De bizonyára akadtak olyanok — s ezek közé tartozom jómagáim is —.. akiknek, legalább egy pillanatra szöget ütött a fejébe, hogy — mivel a szólásban a „megfürdet’’ szó sze­repel — csakugyan a gyermeknek nem valamilyen tejben-vajban való valóságos megfürdetéséről van-e szó, vagy — minthogy ter­mészetszerűleg erről nem beszél­hetünk — a jelzett mondatot ol­vasva valahogy nevethetnékjük támadt. Miért következett be mindez? Két okból. Először azért, mert éppen a meg igekötő kivételével a szólás valóságos, idegen szóval konkrét jelentésűvé vált, holott a szólásnak éppen az az egyik legfőbb jellemzője, hogy az ere­deti kép megmarad benne, de már nem konkrét, hanem elvont je­lentésben. Értelmező szótárunk például ezt írja: „Tejiben (vagy tejbe) vajban (vagy vajba) fü­röszt vagy fürdet vailafkit: min­den jóval, kényelemmel bőven ellátja”. Másodszolt- az dézett mondat­ban a szólás azért nem érte el céljáit, illetőleg azért váltott ki tréfás hatást, mert a beszélő megváltoztatta a szólás alakját. (A fürdet elé kitette a meg ige­kötőt, ami ráadásul még befeje­zetté is változtatta, azaz, mintegy konkretizálta a cselekvést), pedig a szólás másik jellemzője, hogy meghatározott alakú, tehát egyet­len lényeges szavát sem» szabad mással helyettesíteni vagy meg­változtatni. Beszédünkben, írásunkban- él­jünk tehát a szólások stílusérté- keivel: kifejező erejével, ízes né­pi szemléletével,, gyakran csak­nem költői fogalmazás-módjávai]. Arra azonban ügyeljünk, hogy lényeges elemei ne változzanak meg, mert különbeni hatásuk az ellenkezőjére fordulhat. Dr. Szathmári István OLVASÁSI KALAND_____________________ Könyv a természet titkairól Mennyi az abszolút zéró fok, aminél már nem lehet hidegebb az ismert világban? Hogyan ke­letkezett az élet, és milyen mér­tékben befolyásolható, illetve meghosszabbítható? Mi a kozmi­kus sugárzás? Van-e létjogosult­ságuk azoknak a terveknek, ame­lyek alapján létrejöhetnek a ten­geralatti városok? Mit tudunk az ősi rovarokról, az óriáshangyák különös életéről? Meddig terjed­het ki az emberi tudomány hatal­ma? Ilyen és hasonló kérdésekre igyekszik választ adni az a könyv, amelynek szerzője Farkas Henrik természettudós, a tudományos is­meretterjesztés kitűnő szakembe­re. A könyv címe: Fantasztikus ter­mészetrajz. A cím kétszeresen is jelképes. Egyrészt azt jelzi, hogy a tárgyalt téma különös oldalait tárja elénk, másrészt mindaz, ami­ről a szerző beszél művében, va­lamiféleképpen összefüggésben van a sci-fivel, a tudományos­fantasztikus irodalommal. A Kos­suth Könyvkiadó egyre népsze­rűbbé váló sorozatában, az Uni­verzum-könyvek között kapott helyet ez a nagyszerű munka, amelv valóságos olvasási kalandot ígér az olvasónak. Ugyanis a tör­ténelem és a tudomány — oly­kor hátborzongató — útvesztőibe kalauzol el bennünket a sokoldalú szerző. Nehéz lenne e tudományos is­meretterjesztő munka célját, jel­legét, műfaját röviden meghatá­rozni. Egy azonban bizonyos: Far­kas Henriknek könnyűszerrel, ele­gánsan sikerült bizonyítania olva­sói előtt, hogy világlátása, szem­lélete komplex, s hogy az általa átélt kozmikus méretű életvalóság nem idegen az egyszerűbb, tanu­latlanabb ember számára sem. Te­gyük hozzá ehhez, hogy ennek kettős összetevője van: egyrészt a tudományok mai világunkban ele­ven hatóerővé váltak, másrészt pedig az általános befogadóképes­ség erőteljesebb lett, ami melles­leg természetes. Nagy erénye ennek a különös tartalmú kötetnek, hogy azt a „csekélyke” időt, négymilliárd esz­tendőt, amit a természetalakulá­l-ÁRKÁN Hi.NRIK FANTASZTIKUS TERMÉSZETRAJZ sok, s a természettudományok szempontjából igyekszik á'tfogni, dialektikusán szemléli. A másik pozitívum, hogy a kezdetleges biológiai történésektől kezdve szinte kézenfogva vezeti az olva­sót a tudós szerző korunk nagy felfedezőinek törekvéséig. Így kapcsolódik össze könyvében a lándzsahalak, ősi rovarevők és óriáshangyák világa a napjaink­ban oly sokat emlegetett szervát­ültetéssel, a lombikbébik megszü­letésével, valamint a mélyhűtött embriókkal. A könyv lapjain a többi között megismerkedünk a gorillák, pat­kányok és az édesvízi hidrák világával, e nem épjen minden­napi állatok életvitelével. Megtud­juk, hogy az egerek szíve percen­ként hatszázhetvenet(l) ver, s hogy a dinoszauruszok nem hal­tak ki, hanem ma is tovább él­nek, madarak formájában. Mindent egybevetve: Farkas Henrik ebben a gondolatébresztő művében összeveti az egzakt tu­domány eredményeit a tudomá­nyos-fantasztikus irodalom alko­tásaival, s a babonás hiedelmek­kel, valamint összhangba hozza a régenvolt dolgokat a várható —, és részben kitapintható — jövővel. Éppen ezért a mű elolvasása nem csupán tudásunkat gyarapítja, de egyben gazdagítja, tisztítja szem­léletünket is. Varga Mihály Kultúra és közösség a dunavecsei konfekciógyárban Nehány hónapja új vezetők irányítják a BUDAPRINT duna­vecsei konfekciógyárát. Kineve­zésük óta többször is hangot ad­tak véleményüknek, miszerint az öt éve átadott korszerű ipari lé­tesítmény életben tartását, fej­lesztését, eredményeinek növelé­sét nem csupán jobb munkaszer­vezéssel, racionalizált gazdálko­dással látják elérhetőnek. Foko- zottabbain figyelnek a jó munka­helyi közösség kialakítására, a dolgozók, szociális, kulturális és egészségügyi problémádra. Különösen fontos törekvés ez ott, ahol a dolgozók nagyobb ré­sze nő, akiknek túlnyomó több­sége néhány éve még mezőgaz­dasági szövetkezetben vagy egyé­ni gazdálkodóként kereste kenye­rét. A nehezen tervezhető és el­lenőrizhető munkát — a nagy­község oktatási és közművelődési intézményeit partnerül kérve — a gyár művelődési bizottsága vállalta. Mindenekelőtt az álta­lános és szakoktatás lehetőségét teremtették meg, régi gondot old­va meg. Az új törekvések szel­lemében tavaly ősszel szakmun­kásképző tanfolyamat indítottak a kunszentmiklósi intézettel kö­zösen. Az új tanévre már har­minckét fős — hároméves — szakmunkásképző intézeti osztályt szerveztek Dunavecse és a kör­nyékbeli falvak nyolcadik osz­tályt végzett tanulóiból. Számtalan más művelődési le­hetőség is helyet kapott a szak­szerűen összeállított kulturális munkatervben. Otthonra lelt pél­dául az üzemben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ív Éven­te 6—8 TIT-rendezvény.t szervez­nek, a gyári dolgozók kéréseinek megfelelően: jogi, egészségügyi és gasztronómiai témakörben. Élő kapcsolat alakult ki a he­lyi könyvtárral. Az új üzem­csarnokban kihelyezett fiók mű­ködik, amelynek megbízottja szí­vesen segít a különböző terjesz­tési akciók előkészítésében és le­bonyolításában. A programokat színesítik az előcsarnokban és a tágas folyosókon rendezett Üzemi Galéria tárlatai. Legutóbb a Sol­ti rádióadó munkáját bemutató fotókiállítást láthatták a dolgozók. A gyártelephez kötött rendez­vényeken kívül évente többször országjárásokon vehetnek részt a dolgozók. Sokat tesznek az egész­séges kikapcsolódás, a kulturált szórakozás lehetőségeinek meg­tel emtése érdekében. Sportnapo­kat, gyári és brigádbálokat, tán­cos összejöveteleket szerveznek. Szakszervezeti támogatással éven­te többször vidéki és fővárosi színházakba látogatnak el. Túloznék, ha azt állítanám hogy a dunavecsei konfekció- gyárban — az említett rendezvé­nyek segítségével — máris prob- lémátlanul működő, egységes kö­zösség alakult ki. De az ilyen jellegű kollektívaformálás to­vábbra is a. legfontosabb felada­tok között szerepel, s bizonyára jobban számíthatnak majd így az itt dolgozókra hosszabb távon is. Csökken a korábbiakban annyi gondot okozó munkaerő-vándor­lás, kevesebb lesz a lelkiisme­retlenül végzett munka, a gyár. a közösség érdekeit figyelmen ki- vül hagyó munkatárs Farkas 1’. József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom