Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-21 / 249. szám
1983. október 21 ® PETŐFI NÉPE » 1 SPORT. SPORT . SPORT Nagy siker és nagy bukás ® Sarlós közeli fejese kapu fölé száll az Ü. Dózsa—FC Köln KEK- mérkőzésen. (Farkas Tibor felvétele) Csaknem egymillió nézője volt a szerdai labdarúgó-kupaküzdel- meknek. Pontosan 934 ezer érdeklődő látta a 32 mérkőzést, s ez azt jelenti, hogy átlagosan 29 ezren tekintették meg a találkozókat. A legnagyobb érdeklődés Athénben volt, ahol 75 ezer néző szorongott az Olympiakosz— Benfica találkozón, míg a negatív rekordot a Bp. Honvéd—Hajdúk Split találkozón jegyezhették fel, ahol mindössze ötezren voltak kíváncsiak az összecsapásra. A második forduló első imér- kőzésein szereplő három magyar csapat közül a legrangosabb tornán szereplő Győr kiütéses vereséget szenvedett hazai pályán a szovjet bajnoktól. A Dinamo Minszk leckét adott a Rába-par- tiaknak — s talán nem csak nekik — az idegenbeli korszerű, úgynevezett kontra játékból. A zöld-fehérek mellett a minszkiek szélvész gyorsasággal robogtak el, szinte tetszés szerint érték el góljaikat. Amennyire elkeserítő a magyar bajnok vergődése, annyira örömteli volt a Kupagyőztesek Európa Kupájában az Ű. Dózsa fényes győzelme. A válogatottakkal teletűzdelt, Euró- pa-hírű 1. FC Köln 3—0 után már-már „padlón volt”, de a Megyeri útiak a végső „ütést” nem tudták bevinni, bosszantó védelmi hibából szépített a nyugatnémet kupagyőztes. Hatalmas küzdelemben szerzett egy gólos előnyt a Bp. Honvéd UEFA Kupa mérkőzésen a Hajdúk Split ellen. A hét válogatottal felálló jugoszláv csapat bármely nagynevű európai együttesnek komoly ellenfele lehetne, így a pirosfehérek gólelőnye jónak mondható, bár a visszavágón a hazai pályán kapott két góllal nehéz dolguk lesz. A szerdai mérkőzésekről a kupacsapatok szakvezetői nyilatkozták az MTI-nek. Valószínű, hogy még sokáig vitatéma lesz a Rába ETO-nak a szerda esti BEK-mártkőzése a Dinamo Minszk ellen. A történtekről Horváth Béla, a győriek technikai vezetője így nyilatkozott: — A Dinamó Minszk jobb csapat, mint a Rába, és Győrött bemutatót tartott a korszerű, gyors játékból. Továbbjutási esélyünk e súlyos vereség után a nullára csökkent. Temesvári Miklós (Ü. Dózsa): — Európa egyik legjobb klubcsapatát győztük le. A 3—0 még szebb lett volna, kár a bekapott gólért, amit súlyos védelmi hiba okozott. Idegenben nagyon nehéz visszavágóra számíthatunk, de a 3—1 birtokában megpróbáljuk kiharcolni a továbbjutást. Komora Imre (Bp. Honvéd): — A számszerű eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett, de nagy fegyverténynek tartom az Európa-szerte elismert Split legyőzését. A visszavágó nyílt, bár 1—0-as spliti győzelem már az ő továbbjutásukat jelentené. Komolyan vagy komolytalanul? A héten a harmadik fordulót játszották az országos serdülő- és ifjúsági kupában. A csapatok iskolás fiatalokból állnak, akik ősszel, a terménybetakarítás idején a mezőgazdaságban segítkeznek. A munkából kell tehát kivonni őket, almikor futbalílpályára szólítja őket a játékvezetői sípszó. — Bár szólítaná! — panaszolja Kőszegi Ferenc, a Kalocsai SE ügyvezető elnöke. — Hiszen az eddigi három mérkőzésünkből kettőn nem jelentek meg a játékvezetők. Ha a szövetség nem tud játékvezetőt biztosítani, miért nem bízza a feladatot a helyi, vagy közvetlen környékbeli bírókra? A kupaverseny -komolysága veszélyben forog. Harminc-negyven gyerek határban történő összeszedése sem könnyű feladat. Szélnek eresztésük — játékvezetőhiány miatt — pedig a verseny komolytalanságára utal. SOROKBAN • SOROKBAN A kecskeméti Hírős Tömegsport Egyesület aero- bic-tanfolyaimot indít. A foglalkozások a Lánchíd utcai Általános Iskolában lesznek. Jelentkezni lehet a Hírős SE irodájában, Kecskemét, Akadémia krt. 2. X Rómában újabb negyeddöntő-mérkőzésekkel folytatódott az Ökölvívó Világ Kupa. Európa 2. csapatának színeiben szőri tóba lépett a légsiúlyú Várad! János is és a kubai Reyestől 5—0 aráhyú pontozásos vereséget szenvedett. X Toldi Sándor (KTE) nélkül utazott el az Euróipa-ibajnokságra a magyar kettesfogathajtó válogatott. A római rendezők ugyanis csak három nevezést fogadtak el. Eszerint Fehér István (Doimibóváir), Bozsiik József (Tápiószentmár- ton) és Kovács Barnabás (Szilvásvárad) képviseli a magyar színeket. X A nemzetközi sakkszövetség manilai kongresszusán a kecskeméti Károlyi Tibor nemzetközi mesteri, dr. Erdélyi Tamás FIDE-mes- teri címet kapott. MA: RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: DUTÉP—Kaposvári Vasas Izzó, Kecskemét, Budai D. Ált. Iskola, 14 óra. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). SZ 8.05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Energiamegmaradás 8.30: Fizikai kísérletek II. Körmozgás, rezgőmozgás 8.40: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat). Csali me3e. SZ 8.50: Stop! Közlekedj okosan! 6. rész: Autóút, autópálya. SZ 8.55: Énekeljünk! 1. (Népdalfeldolgozások). „Bíró . . . bíró . . .” SZ 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Hogyan mérünk? SZ 9.15: Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Milyen nap van ma? SZ 9.35: Boj, Lej, Csingisz és a többiek. Szovjet rövidfilm (ism.). SZ 10.00: Környező világunk. Föld alatti mozgás. Angol dokumentumfilm. SZ 10.50: Tv-mozaik. Rövidfilm-ös3zeál- lítás 11.00: A kaurifenyő. Üj-zélandi rövidfilm. SZ 11.30: Képújság 14.50: Iskolatévé. Stop! Közlekedj okosan! 7. rész: Átkelés a zebrán. SZ 14.55: Fizikai kísérletek. A felületi feszültség 15.05: Systeme International, VI/2. rész: A méterrendszer. SZ 15.20: Az anyag körforgása, I. A víz. 16.12: Műsorismertetés 16.15: Hírek 16.25 Szegedi Volán—Tatabányai Bányász. Bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése Szegedről. A szünetben : Reklám 17.45: Képújság 17.50: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. SZ 19.15: Esti mese. SZ 20.00: Budapesti művészeti hetek. Ke- gyenc. Teleki László eszméi nyomán. Tévéjáték, I—II. rész. SZ 22.10: Ismét . . . VIII/2. rész. Vitray Tamás műsora SZ 23.10: Tv-híradó 3. SZ TV II. MŰSOR: 20.00: Falusi esték 21.00: Tv-híradó 2. SZ 21.20: A VII. nemzetközi budapesti sportfilmfesztivál filmjeiből. SZ 22.20: Öregek és fiatalok. Olasz filmsorozat, V/3. rész. SZ 23.15: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 11.56: A vajdasági Tanács emlékülése 16.30: Műsorismertetés - magyarul 16.35: Heti műsorkalauz — magyarul 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-hlradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Az önigazgatás folyamata 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-hiradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Androsov céltáblája — sorozatfilm 20.50: Jugoszláv show 21.75: TV-híradó 21.55: Riport — magyarul 22.10: Riport a vajdasági Tanács emléküléséről — magyarul 22.25: Műsorzárás — magyarul KOSSUTH: 8.27: Gyógyszer lesz a Héliából? Pa- tay László összeállítása 8.37: Grazlella Sciutti és George London operaáriákat énekel 9.03: „Vár egy ÚJ világ...” 9.33: Jó a dal. Az óvodások műsora 10.05: Zenélő Dominó 10.35: Apokrif. Pilinszky János verse 10.40: Andor Ilona Schumann-román- cokat vezényel a Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női kara élén 11.00: Kilátó 11.45: Szerdahelyi János nótáiból 12.45: Hétvégi Panoráma 13.50: Rossini: Semtramls — Arsace kavatlnája az I. felvonásból 14.02: Az I Muslci dl Roma Kamara- zenekar négy Vlvaldl-concertót Játszik 14.44: Magyarán szólva ... 15.05: Révkalauz 15.35: Holnap közvetítjük 18.00: Mérlegen az Idegenforgalom 17.05: Az Ipari Szövetkezetek „Erkel Ferenc" Művészegyüttesének néDi zenekara játszik Albert István és Szálai Antal vezetésével 17.35: Életünk, ahogy éljük 18.00: Filmzene 19.15: Homo ludens 19.35: Irodalmunk a felszabadulás után 20.32: Operettest. Jacobi Viktor születésének 100. évfordulója alkalmából 21.30: Munkakönvvvel a zsebükben 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Haydn: G-dúr vonósnégyes 22.52: Kockáztattam. Riport 23.02: Szimfonikus zene 0.10: Melódiakoktél PETŐFI: 8.05: Peter Alexander operettdalokat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Slágermúzeum 9.21: Intermikrofon 9.41: Általános. Pintér István jegyzete 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvűnk 12.40: Népi muzsika 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 13.35: Felütöm a telefonkönyvet 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Popzene sztereóban 19.40: Régi nóta, híres nóta 20.35: Üj pódium: „Feleségek” 21.30: Ritmus! Tina Turner felvételeiből 22.00: Tahányi Antal népi zenekara fe játszik 22.30: Igen is, nem is 23.20: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 9.00: Hobbi Dominó 9.30: Nlcanor Zabaleta hárfázik 10.00: Zenés játékokból 11.05: Magyar művek rézlúvókra 11.35: Szimfonikus zene 13.07: Sajó András: Útmutató az elhatározáshoz. Szabó B. István könyv- ' szemléje 13.17: Kamarazene 14.00: Hát engedjetek szórakozni... 14.30: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából 15.40: Világújság 16.00: Zenekari muzsika 17.00: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. Fiatalok muzsikálnak fiataloknak — a Magyar Rádió hangversenysorozata — IX/2. 18.10: Országos Babits vers- és prózamondó verseny 19.05: Szimfonikus táncok 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Jean Gulllou (orgona) Liszt-hangversenye Közben: Kb. 20.10: „Batnes kapitány” nyilatkozik. Simon Györggyel, a miskolci Nemzeti Színház színművészével beszélget: Antal Magda Kb. 20.30: Az orgonahangverseny közvetítésének folytatása Kb. 21.05: Dzsesszfelvételelnkböl 21.30: Opera-művészlemezek 22.20: Töltsön egy órát kedvenceivel 23.20: A Csehszlovák Rádió énekkara Smetana-műveket énekel HÉTVÉGI ELŐZETES Torna, röplabda, kosárlabda, ökölvívás színesíti a hétvégi programot. Budapesten megkezdődik a látványos, s minden bizonynyal izgalmas torna-világbajnokság. A megyénkben csaknem valamennyi élvonalbeli csapatunk bajnoki pontokért száll harcba. Labdarúgásban teljes forduló lesz, valamennyi együttes pályára lép. Már ismerkednek a szerekkel Szerdán megkezdődtek a Budapest Sportcsarnokban az október 23—30. közötti torna VB-re a hivatalos edzések, s a vendégek éltek is a lehetőségekkel, s szorgalmasan gyakoroltak a Spieth-cég szerein. Igaz, a csapatok sorrendiségében voltak cserék, változások, de ez nem okozott zökkenőt. Viktor Máté zenéjére jól sikerült a szercsere a csapatok között, azaz minden úgy megy, ahogyan majd a VB-n „élesben”. A vasárnapi mintegy kétórásra tervezett megnyitón minden lesz, ami vonzó egy sportesemény „beharangozójaként”. A fő élményt az Állami Népiegyüttes kb. háromnegyedórás bemutatója ígéri, amikor a világhírű társulat legjobb repertoárját mutatja be a világbajnokság vendégeinek. Egyébként szinte minden .sportolói korosztály képviselteti magát a Budapest Sportcsarnokban. Érdekesnek ígérkezik a lézeres bemutató, amikor .majdnem teljes sötétség borul a csarnokra, és a színes sugarak veszik át a légteret. Lesz zászlógyakorlat, sportakro- batikai bemutató is. (MTI) Rajt után, folytatás előtt Legeredményesebbnek tartott férfi csapatunk, a KSC röplabdaegyüttese győzelemmel rajtolt a bajnokságban. Kecskeméten 3:0-ra, illetve a visszavágón 3:l-re verte a Nyíregyháza együttesét. Hazai mérkőzésén feltűnően sokan voltak kíváncsiak a múlt évi bajnokcsapat és kupagyőztes bemutatkozására. A bravúrosan megnyert első játszma után sokam úgy érezték, kicsit lazított a csapat, majd a harmadik játszmában „leeresztett”. — Milyen esélye volt a csapatnak a Nyíregyháza ellen? — kérdeztük Arató Sándor szakosztályelnököt. — Biztos, 3—0-ás győzelemre volt kilátás. Hogy miért „eresztett le” a csapat a harmadik játszmában? Nem hitték el, hogy játszmát tudnak veszíteni. Játszadoztak, ahelyett, hogy 30 perc alatt győztek volna... — A jó játék a hazai közönség kiszolgálását, táborozását jelenti. Többen úgy értékelték, hogy ezzel adós maradt a csapat. — Az együttes, sajnos, valóban nem tett meg mindent a közönség kiszolgálása érdekében. Pedig a mérkőzés előtj, és; aftatt jg'-.felififvta a figyelmet a vezetőedző, a Sók'ftéáőre, s kérte, úgy játsszanak, hogy a következő hétvégéin se kelljen üres lelátók előtt pályára lépni. Én azt kértem tőlük, ho.gy örüljenek a megszerzett pontoknak, a szép megoldásoknak, lelkesítsék egymást, szórakoztassák a nézőket. Ehelyett unalmas játszadozás folyt, ami nem vonzza, hanem taszítja a közönséget. — Olvasóink felvettették: sok az új szurkoló, többen nem ismerik a játékosokat, miért nem mutatják be őket, mondják be a cseréket, ki kit váltott fel a játéktéren? — Eddig ilyen igény nem jelentkezett. A következő hazai bajnoki mérkőzéseken már eleget teszünk a kívánságnak. — A következő ellenfél az Üjpesti Dózsa, milyen eredményre számítanak? — A Dózisa jó csapat. Egyik erősségét, a feladó poszton játszó Vargát átigazolta a Csepel. Melikvi viszont felépült hosszú sérüléséből és a hét végén már valószínűleg játszik ellenünk. Ennek ellenére mindkét meccset meg kell nyernünk — legalább hat éve nem vesztettünk ellenük —, tehát győzelmet és javuló játékot várok. Győzelemre készül a DUTÉP-Bravúros rajttal kezdte az idei NB I-es szereplését a DUTÉP SC női röplabdacsapata. A kecskeméti együttes mindkét mérkőzésen legyőzte a BVSC-t. — Az egész bajnoki felkészülésünk egy új csapat építésére irányult — mondta Dunszt István, az együttes vezetőedzője. — Variációs játékkal szét tudtuk húzni a BVSC sáncát. Első győzelmünk reményekre jogosít, hiszen ez azt sejteti, hogy sikerült jól felkészülnünk a -bajnokságra. Érthető, hogy a hét végén a Kaposvár elleni mérkőzésen is a korábban jól bevált játékstílust szeretnénk alka-Kmiaiz- n.i. Egész héten a kemény támadásbefejezésékre készültünk. Csapatunk egységes és bizakodó. A Kaposvár az -NB I. újonca, jó csapat. De nekünk mindkétszer meg kell vernünk őket, hogy a táblázaton elfoglalt helyünket „rendezni” tudjuk. A DUTÉP SC várható összeállítása ez lesz: Fellföldiné, Lo-vász- né, Katonáné, Karácsonyiné, Crnkovies, Bőtös. A cseresorból játéklehetőséget kaphat Kosa és Farkas M. A női csapatok játszanak kettős fordulót A kosárlabda NB I-ben a női csapatok játszanak kettős fordulót, a férfiak most csak egyszer lépnek pályára. A KSC női csapatánál nyilván alaposan megtárgyalták a múlt szombati BEAC-mérkőzés keserű tapasztalatait, Remélhetőleg nem visszaesésről, haneim csak kisiklásról van szó. Az bizonyos, hogy ilyen sok labdaeladást, pontatlan dobást és védekezési hibát egyetlen csapat sem engedhet meg magának. A női csapat a -kettős fordulóban szombaton a S2EQL AK ellen Szegeden, vasárnap pediig a Bp. Spartacus ellen hazai pályán veszi fel a küzdelmet. A két mérkőzésből legalább az egyiket meg kellene nyernie a KSC együttesének. A férfi csapatok? közül a- BSK-n-ak lesz nehezebb ellenfele. Az eddigi fordulók alapján úgy tűnik, hogy a Ganz-MÁVAG gyengüléséről terjesztett híreknek nem sok alapjuk volt. A fővárosi csapat változatlanul jó erőt képvisel, de nem legyőzhetetlen. Legalábbis a BSK számára nem! A KSC férfi csapata szombaton délelőtt 10.30-kor Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban mérkőzik az Alföldi Olajbányász gárdájával. A szolnokiak a múlt vasárnap alaposan megnehezítették a BSK dolgát, s a KSC sem számíthat könnyű mérkőzésre. Lengyel ökölvívók Kiskunmajsán Három hét múlva, november 13-án kezdődik az N-B I-es ökölvívó-csapatbajnokság őszi fordulója. A Kecskeméti SC versenyzői, Balzsai Károly edző irányításával tehát már a CSB-re készülnek, s ennek egyik állomása lesz a szombati nemzetközi csapat- mérkőzés, amelyet a KSC Kiskunmajsán vív a lengyel KSZO Ostrovjec csapatával. A találkozó valójában visszavágó jellegű. A kecskemétiek az elmúlt hónapban Lengyelországban tett látogatását viszonozza most a kitűnő külföldi együttes. Az első mérkőzést akkor 12—10 arányba-n a kecskemétiek nyerték. Az olvasó most nyilván azt kérdezi, hogy miért Kiskunmajsán rendezik a találkozót? Nos, a válasz nem is olyan egyszerű. Igaz, a kecskeméti Várost Sportcsarnok programja most — mint minden hétvégen — zsúfolt, de nem annyira, hogy esetleg nem lehetett volna helyet szorítani az ökölvívóknak. Közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy Kiskunmajsán, ahol a KSC-nak nagyszerűen működő kihelyezett ökölvívórészlege van, rendkívül népszerű az ökölvívás, és a nagyközség lelkes szurkolóinak jogos kívánságát elégíti ki a KSC ökölvívó-szakosztálya, amikor a megyeszékhely helyett Kiskummajsa nagyközség művelődési házában rendezi meg a nemzetközi csa.pattalálkozót. \ KSC győzni szeretne Sopronban Sopronban láp pályára a KSC együttese vasárnap. A -hazaiak körében- nem lehet rózsás a hangulat, mivel az eddigi rossz szereplés és az edzőváltás bizonnyal mélyebb nyomokat hagyott a játékosokban. A soproniak jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen állnak, 9 ponttal, 11—23-as gólkülönbséggel. Náluk kevesebb gólt csak a Szekszárd rúgott az NB II-ben. A KSC-ben még mindig tetőpontján tart a sérüléshullám. Bélés, Nagy és Patkós biztosan nem játszhat, de Geiger és Papp állapota sem reménytkeltő. Éppen ezért a kék-fehéreknek csak keretük van, s közvetlenül a mérkőzés előtt dönt a pályáira lépő tizenegyről Seres Lajos edző. A csapattagok és a szakvezetők bizakodóak, győzni mennek Soproniba. A Szekszárd nem „mumus” Érthető, hogy Baján, a Keszthely elleni súlyos vereség után a hangulat nem a legjobb, hiszen nagyjából az történt a pályán, amitől féltettük a BSK-t. Remélhetőleg Ivanics Tibor edzőnek 6ikérül rendezni a sorokat. Erre ugyanis nagy szüksége lesz á Sugovica-parti együttesnek, mert a következő ellenfél a Szekszárd csapata, ami azért érdekes, mert az idén. tavasszal Is a Keszthely elleni hazai mérkőzés után utazott a BSK Szeksizárdra. Igaz, akkor a Keszthelyt két -góllal legyőzték, amit Szekszárdon 1—1 arányú döntetlen követett. Bár az előző évi NB Il-es bajnokságban a Tolna megyei csapattól mindössze 1 pontot tudott szerezni a Baja (ősszel otthon a 2. fordulóban 2—1 arányban vesztettek), mégsem állíthatjuk, hogy a Szekszárd jobb csapat mint a BSK, vagy ők lennének a kék-sárgáik „mumusai”? Fegyelmezett, nyugodt játékkal pontot, vagy pontokat lehet elhozni. Rangadók a területi bajnokságban A területi labdarúgó-banokság Körös-csoportjában játszó csapataink i-gazán nem panaszkodhatnak, hogy csupa könnyű ellenfelet kaptak. A KTE a megyei rangadón kivívott döntetlenje után a Békés csapatát várja. Ellenfele csapatában egy sor rutinos, NB I-et is megjárt labdarúgó szerepel. Tudjuk azt is, hogy nem -mondtak le az NB II-be jutás lehetőségéről. A KTE is feljövőben van, de igazán jó játékot még itthon nem mutatott. A Honvéd Kun Béla SE a Martfű ellen győzelemre esélyes, a Kiskunhalas számára pedig a DÉLÉP SC éllen már a döntetlen is bravúros eredménynek számítana. Látszólag a legkönnyebb helyzetben a Lajosmizise van, mert a 15. helyezett Nagyszénás csapatát otthon fogadja. Benda József edző mégis nagyon óvatosan n-yilatkoizott. — Tartok a mérkőzéstől, mondta — mert számunkra a kiesőjelöltek itthon mindig veszélyt jelentenek. Ha a játékosok tudat alatt kiengednek egy kicsit, akikor már könnyen baj történhet. A mi legfőbb fegyverünk a fegyélimezeft csapatjáték. Ezzel nyertünk vasárnap Szarvason, és itthon is csak így lehet győzni. Mit mutat a papírforma ? A megyei labdarúgó-bajnokság tizenegyedik fordulójának nagy -kérdése, hogy a bajnokság élén álló, s eddig veretlen hartai együttes folytatni tudja-e jó sorozatát a Kalocsai SE elleni rangadón. A kalocsaiakat úgy tartják számon, mint akik idegemben jobb játékra képesek, mint a saját szurkolóik előtt. Ez persze így nem egészen igaz. A számokat vizsgálva a kép nem ilyen egyértelműen mutatja a hazai pálya hátrányát. A Kalocsai SE a 10 mérkőzésből ötöt játszott otthon, és ugyanennyit idegen pályán. Megszerzett 14 .pontja felét 11—7-es gólkülönbséggel valóban vendégként érte el, a másik 7 pontot viszont 9—4-es gólkülönbséggel otthon. Inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy a fiatal kalocsai gárda szeszélyes. Ellenfelük, a harta-i csapat ezzel szemben még veretlen, sőt eddig összesen 1 pontot vesztett, azt is otthon a Sükösd ellen. Idegenben mindig nyert, bár az is igaz, hogy legtöbbször csak 1—2 góllal. Mindössze Kiskőrösön tudták négyszer bevenni a hazaiak kapuját. Pa-píron tehát a Harta az esélyes, de a pályán nem a papírforma dönt. A sükösdiek a pálya betiltása miatt vasárnap Miskén fogadják a Kiskőröst. Nem -lesz könnyű dolga az Izsáknak Baján, a Kecelnek Jánoshalmán és a Miske együttesének Bácsborsódon.