Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-15 / 218. szám

1983. szeptember 15. 9 PETŐFI NÉPE 9 5 HIT, TUDÁS, RÁTERMETTSÉG Pályakezdők Különös ismertetőjegyük: diplomájukon még alig száradt meg a tinta, de már a mélyvízben próbál­gatják első karcsapásaikat. A levéltáros Egymagában dolgozgatott Kovács Józseí, amikor rányltottam Kecskeméten a Klapka utcai levéltár­ban. A bizalom jele, hogy egyhónapi munka után feltételezik róla, helyt tud állni egyedül is, míg munkatársai visszatérnek szabadságukról. A halk szavú, barátságos fiatalembert először arról kérdez­tem. hogyan került e távoli korok szellemét idéző birodalomba. • — Szombathelyen végeztem történelem-népmű­velés szakon, de már a második évben nyilvánvaló­vá vált számomra, hogy a história tudományával szeretnék behatóbban foglalkozni. Ebből szinte szükségszerűen következik, hogy a levéltárban kö­töttem ki. Az itteni munka nem látványos. Lassan születik eredmény. — A népművelésről teljesen le is mondott? — Egyáltalán nem. Októbertől honismereti szak­kör indul a megyei művelődési központban általá­nos iskolások számára, melyet én vezetek. Itt el­sősorban építészeti értékeinkkel, műemlékeinkkel akarom megismertetni majd a gyerekeket. — Egyébként is ezeket kutatja? — Nem. Ennek a szakterületnek az ismerete és szeretete még a főiskoláról ered, ahol elvégeztem a honismeret-műemlékvédelem speciálkollégiumot. Munkám során a vidék jellegéből adódóan elsősor­ban gazdaságtörténettel — ezen belül is a mező- gazdasággal — szeretnék foglalkozni. — Jól ismeri a környéket? — Izsáki vagyok, de tizennégy éves koromtól csak látogatóba jártam haza Bács megyébe. Augusz­tus óta itt lakom a városban albérletben. Szabad időmben Kecskeméttel ismerkedem. — Legközelebbi tervei? — Szeretném elvégezni egyetemen a levéltár szakot. A munkahelyem támogatja továbbtanulási szándékomat. A tanár Bársony Istvánt tiszaalpári otthonában kerestem fel. Szüleivel él, naponta vonattal jár be első mun­kahelyére, a kecskeméti Egészségügyi Szakiskolá­• Kovács József 9 Bársony István ba. Matematikát és fizikát tanít a leendő ápolónők- nek. — Hogyan képzelte el majdani munkáját szegedi egyetemistaként? — Kialakult elképzelésem nem volt erről. Ott hangsúlyozták, hogy általános és középiskolai taná­rokat képeznek. A két iskolatípusban pedig eléggé eltérőek a feladatok. Egyben voltam biztos: akár- hová is kerülök, fő célom az lesz, hogy a gyerekek úgy szeressék ezt a két tárgyat, ahogy én annak idején. Ne félelemmel készüljenek az óriáimra. Most is azt vallom, hogy érdekessé lehet tenni eze­ket a „szörnyű” tudományokat. — Hogy sikerült ez a gyakorlatban? — Iskolánkban nem fő tantárgy a matematika és a fizika. Ennek ellenére úgy érzem, érdeklődést tudtam kelteni irántuk. Különösen az elsősök kö­rében, akiket én kezdtem tanítani. Megmutattam nekik a számítógépet, amelyen érdekes elektroni­kus játékokat is lehet játszani. Mondanom sem kell, mekkora tetszést aratott. — Ez volt az első néhány hét legemlékezetesebb „diadala”? — Nem. Nekem, a tanárnak elsősorban az szerez örömet, ha tanítványaim elgondolkodnak egy-egy megoldáson. Legnagyobb erédménynek azt érzem, mikor diákjaim óra után nem rohannák ki a te­remből, hanem odajönnek hozzám — esetleg az enyémtől eltérő — megoldási javaslataikkal: „ta­nár úr, én így gondoltam . . .”. — Saját tanulmányait befejezettnek tekinti? — Folyamatos önképzés nélkül senki sem él meg ezen a pályán. Az én területem pedig olyan, ahol naponta születnek új eredmények. A későbbiekben pedig — ne tűnjék szerénytelenségnek — szeretnék tudományos kutatómunkát végezni egy olyan kér­déscsoportban, amelynek eddig megjelent szakiro­dalma nem elégíti ki kíváncsiságomat. A diploma kézhezvételét tehát nem beérkezésnek, hanem indulásnak tekintik a pályakezdők. Hitük, tudásuk, rátermettségük bizonyítása kezdetének. Szabó Klára HUBAY JENŐ SZÜLETÉSÉNEK 125. ÉVFORDULÓJA A magyar Paganini 1937. március 12-én, egy pénte­ki nap délutánján, pontosan 6 óra 12 perckor történt a budapesti Központi Városháza üléstermé­ben. A városgazdasági bizottság ülésén előbb az egyik tag felvilá­gosítást kért Hubay Jenőtől, a nagy hegedűművésztől, zeneszer­zőtől és pedagógustól operai ügy­ben. Hubay válaszolni kezdett, egyszerre elsápadt, ráborult az asztalra, és melléből hörgő han­gok fakadtak. Gyorsan mentőt, orvost hívattak, de mire a segít­ség odaérkezett, a művész már nem volt életben. Az Operaház előcsarnokából temették. A család 125 évvel ezelőtt született, 1858. szeptember 15-én. A Nemzeti Színház karmesterének, Huber Károlynak volt a fia. A három Huber-gyérmék közül Jenő volt a legfiatalabb. Apja korán felfedez, te benne a zenei tehetséget. A kisfiú még alig volt négyéves, amikor hegedülni kezdett. Hat­éves korában egy Cukor utcai in­tézetbe íratták be az írás, olvasás és számtan tanulására. Onnan a belvárosi reáliskolába került, majd külföldre, abba a berlini ze­nei intézetbe, amelyet a magyar Joachim szervezett meg. Hamar felfigyeltek rá. Amikor néhány év múlva visszatért Pestre, Liszt Fe­renc szerető útmutatásai mellett — gyakran játszott vele koncerte­ken — Volkman Róbert taníttatta zeneszerzésre. Utóbb Liszt Párizs­ba invitálta. Huszonhárom éves lett, amikor Vieuxtemps halála után Brüsszelbe hívták meg ta­nárnak. De, amikor Liszt Ferenc 1886-ban megvetette a Zeneaka­démia alapjait, tanácsára Trefort miniszter az éppen Pesten ven­dégszereplő Hubayt kérte fel a lé­tesítendő intézet hegedűtanszaká­nak vezetésére. A tanítványok Ki győzné felsorolni a Hubay- iskolából induló, világkarriert be­futott hegedűművészeket? Senki elegánsabban nem tudott hegedűt tanítani, mint Hubay. A muzsika lényegét plántálta át, és a fiatal művészek fantáziájára tudott hatni. Csak néhány név a sok-sok növendék közül: Geyer Stefi, Szi­geti József, Telmányi Emil, Ve- csey Ferenc, Gertler Endre. Az ő iskolájából kerültek ki a kor leg­jobb vonósnégyesei. Hubay maga is alapított vonósnégyest Herzfeld Viktorral, Eldering Brah holland brácsaművésszel és Popper Dávid­dal, a zseniális gordonkással. Volt idő, amikor zongorajátékával Brahms is közreműködött kon­certjükön. Fél évszázadon át mű­ködött Hubay mint a Zeneakadé­mia tanára, 15 évig igazgatója, majd főigazgatója. Jórészt neki köszönhető, hogy az intézet; főis­kolai rangra emelkedett. Művei Szerzeményei már a fiatal Hu­bay számára is népszerűséget hoz­tak, de színpadi zenét csak java férfikorában kezdett komponálni. Első operája, a francia szövegre irt Alienor, nem aratott sikert. Második színpadi műve annál kedvezőbb fogadtatásra talált. Ez a mű A cremonai hegedű volt, amit Nikisch Artúr mutatott be operaházunkban. Ezután a Tóth Ede népszínművéből átírt A falu rossza következett, majd a Moha­rózsa, Lavotta szerelme. Nagy si­kert aratott a Tolsztoj regényéből készített Karenina Anna című ze­nedrámájával. Már egészen idős volt, amikor Az álarc címmel komponált operát, végül megszü­letett A milói Vénusz című dal­műve is. Margit-rakpart 11. Ott volt Hu­bay Jenő rezidenciája. A Hubay- palotában olykor vasárnap dél­után hangversenyeket rendeztek. A zeneteremben megtartott kon­certekre a zenekritikusokat és a pesti művészvilág reprezentásait is meghívták. Néha világhíressé­gek léptek fel, mint amilyen pél­dául Marian Anderson, a világhí­rű néger énekesnő volt. De e hangversenyek fénypontja mindig az volt, amikor a szikár, ősz há­zigazda elővette Stradiváriusát, és játékával elbűvölte hallgatóit. i K. K. Társadalomk utatások Bács-Kiskunban Nem lehet véletlen, hogy a közelmúltban le­zajlott nemzetközi faluszociölógiai tanácskozás éppen Magyarországot választotta soros színhe­lyéül. Izgalmas változások, megújulások kihal­ják magúikat tanulmányozásra. A haLlomások, újságcikkek, nyilatkozatok után meg kell győ­ződni személyesen is a valóságról. Az egyik résztvevő, Sozán Mihály amerikai kúltúrantro- pológús nyilatkozott az ÉS legutóbbi számában. Bőséges helyszíni tapasztalatszerzésre alapozott véleménye szerint „hétezer éves története során a klasszikus paraszttársadalom sosem ment át akkora változáson, mint a hatvanas években Magyarországon a mezőgazdaság kollektivizálá­sa idején”. Országos visszhang S az sem lehet a véletlen műve, hogy hazán­kon belül legtöbben Bács-Kiskunba jöttek el az előadások, viták _ után programzárásként élmé­nyeket és megfigyeléseket gyűjteni. Abba a me­gyébe, ahol több mint száz a falvak száma, egye­dülálló szerkezetet mutat a szétszórt települések, tanyák magas aránya, ahol városi vonzáskörű nagyközségek vannak, s ahol1 a nagyüzemi hát­terű háztáji gazdálkodással, segédüzemágakkal, bedolgozással és sok más módon is eredménye­ket hoznák a népességmegtartó törekvések. Már jóelőre megteltek jelentkezőkkel azok a buszok, amelyek Kecskemétre indultak, hogy azután Ti- szakécske, Hetényegyháza, Kecel meg Hajós irá­nyába vigyék a nemzetközi eszmecsere részt­vevőit. Elválaszthatatlan a vonzerőtől egyfajta szel­lemi kisugárzás. Ennek egyik energiaforrása az elmúlt év végén töltődött fel, amikor a hírős város otthont adott az országos visszhangzású falukonferenciának. A tanácskozás anyaga újra- gondolhatóan kézbe is vehető kötet formájába^ a Kossuth Könyvkiadó jóvoltából. A falukutatás mindig is a társadalom,vizsgá­lat tűzvonalában mozgott. Most sincs másképp. Lehetőleg miinél biztosabb támpontokat vár tő­le továbbhaladási utunk kijelöléséhez a politika, bombázzák a gyakorlati igények. s közben a nehéz történelmi örökség, a távolság meg sok egyéb ok miatt az átlagosnál rosszabb szolgál­tatási, ellátási viszonyok közt élő emberekről sem szabad megfeledkeznie. Ahogy a többi tár­sadalomtudománynak sem. Nyilván ezért fog­lalkozott helyzetükkel és a továbbfejlesztés fel­adataival a párt megyei végrehajtó bizottsága is egyik korábbi ülésén. Pillantás a műhelyekbe Tanulságos lehet visszapillantani a főbb meg­állapításokra. Talán mert a nyári üdülések, pi­henési alkalmak és vakációk elteltével visszatért munkahelyére a gondolat? Ha ugyan eltávolo­dott tőle. Hiszen mindig mozgásban és — külön­böző intenzitással ugyan — jelen kell lennie. A Tisza vagy a Duna partján, eldugott kis tavak mellett, védett erdőik tisztásán, ligetek padjain is előkerült a toll, ötleteket gyűjtött a jegyzet­füzet vagy szinte észrevétlenül a memóriába vésődött egy-egy fölismerés. Mire irányul a társadalomtudományokkal fog­lalkozó, Bács-Kiskunban intézményes keretek közt, szervezetten dolgozó kutatók figyelme? Talán több mindent elárul egy-egy pillantás a szellemi (műhelyeikbe. Az oktatási igazgatóságon például lényeges, a megyét érintő gazdasági, közösségi és kulturális kérdéseket elemeznek, ami testületi döntések előkészítésében is hasz­nosul. 1980-ban kezdte meg munkáját .Kecskeméten az Akadémia földrajztudományi kutatóintézeté­,,NEKEM SZÜLŐHAZÁM” Készülődés a döntőre A „Nekem szülőhazám” honvédelmi játéksorozat országos döntőjébe jutott Bács-Kiskun megyei csa­pat háromnapos előzetes felkészítésben részesült Kecskeméten. A húsztagú csapat négy-négy fős egységekből, nevezetesen: a Kerekegyháza HK fel­nőtt, a Kunszentmiklósi Gimnázium HK középis­kolás, a Lakiteleki Általános Iskola HK úttörő, a kecskeméti MN S336 honvéd és a Kiskunhalasi Ha­tárőr Kerület határőrcsapatából áll. A felkészülés során — melyet az MHSZ Megyei Vezetőségének székházában és a Czollner téri lőtéren tartottak — gyakorolták a szeptember 24-án és 25-én Székesfe­hérvárott rendezendő országos döntő elméleti és gyakorlati feladatait. A döntőről a televízió is köz­vetít szeptember 25-én, egyenes adásban. Felvételünkön a felkészülés egyik nem minden­napi mozzanatát örökítettük meg. A csapatoknak ugyanis majdan el kell készíteniük két magyar történelmi személyiség maszkját. A kép az egyik határőr csapattagot mutatja, éppen Kodály Zoltán­nak maszkírozva. H. K. Z. nek településkutató csoportja. Egyebek között hozzájárulnak az új falvak keletkezésének, a tanyaközpontok községgé fejlődésének föltárá­sához. A Bajai Tanítóképző Főiskolán kidolgozták a kecéli komplex művelődési központ működési tervét, s vizsgálják a tanítói pályaalkalmasságot, az ifjúsági és felnőtteknek szóló irodalom kap- csőlátót, a hallgatók világnézetének változását, a néphit alakulását, az intelligencia-játékintel- ligencia teljesítményt. Az óvónőképző intézet jelenlegi legnagyobb vállalkozása az óvó- és ta­nítóképzést integráló kísérlet. A Pedagógus Továbbképző Intézet esztendő­kön át készítette elő az általános iskolák 4. osz­tályosainak magnetofon-vezérlésű orosznyeLvi ok­tatását. Ezzel a módszerrel ma mór több mint hatszáz helyen tanítanak az országban. Segítik a nemzetközi tantárgypedagógiai vizsgálatokat, részesei az általános iskolai fakultáció bevezeté­sét célzó kísérleteknek. A többi között különböző társadalomtudomá­nyi kutatások feltételeit igyekszik megteremteni a Katona József Könyvtár. A levéltár részt vál­lalt a nemzetiségi kutatásban, a mezővárosi fej­lődést feltáró munkában. Az agrártörténeti, egészségügyi, közművelődési és más kutatási eredményeket kötetekben teszi közzé. A régé­szek sok más mellett befejezték a bronzkori Al- pár-Várdomb föltárását, folyik a madarasi késő szarmata-hunkor) temető ásatásának tudományos feldolgozása. Igen jelentős a kunpeszéri avar te­mető és szarmata telep vizsgálata, ami a kum- bábonyi avar fejedelmi kincs kapcsolataira derít fényt. Helytörténeti, néprajzi munkával folytatva a sort, sokfelé gyűjtik, rendszerezik az elmúlt ko­rok életmódjáról vaLló tárgyakat. Kecelen, Kis- kunmajsán, Szabadszálláson és Szeremlén figye­lemre méltó néprajzi kutatásokat végeznek, amelyek kiterjednek a társadalmi szerkezetre, változásokra is. Ami pedig a művészettörténe­tet illeti, Tóth Menyhért festészetének feldol­gozását és Kecskemét szecessziós művészetének elemzését lehetne kiragadni az idei főbb tenni­valóik közül. Miért ne lehetne? Vannak területek, ahol egyedülállót nyújt Bács-Kiskun. Ilyen lehetőséget hasznosít a Ko­dály Zoltán Zenepedagógiai Intézet is. Szorosan összekapcsolódik a kutató- és oktatómunka, amiben fontos helyet kap a névadó zeneszerző és -pedagógus életművének vizsgálata, a ha­gyaték rendezése. Bács-Kiskun alighanem egy­féle missziót tölt be ennek és még sok másnak a támogatásával. Az utóbbi idők nagyon hasznos folyamataihoz tartozik, hogy átértékelődik a „vidék” szerepe. Valós teljesítmények követelnek helyet a hazai és olykor a nemzetközi mezőnyben. Miért ne le­hetne a Néprajzi Lexikon bizonyos szócikkeit vagy gz Üj Magyarság Néprajzának egyes fe­jezeteit Kalocsán, a Magyar Művészettörténeti Kézikönyv részeit Kecskeméten vagy másutt megírni? Könnyen megeshet, hogy pillanatnyi­lag csak ott lehet. Másrészt — a motorizáció, a földrajzi távol­ságok jelentőségének csökkenése révén — egy­re több ss nagy horderejű rendezvény talál ott­honra Bács-Kiskunban, főleg a Budapesthez igazán közeli megyeszékhelyen. S mint a falu­szociológiai tanácskozás vagy az országos kerté­szeti napok példája mutatja, rendkívül fon­tos: a megye úgy adjon helyt további találko­zóknak, hogy a házigazda szokásos szerepén túl­lépve részt vállaljon, érdemben is járuljon hozzá az eszmecserék sikeréhez. Halász Ferenc Kellemes útitárs Plovdiv felé utaztam. Már esteledett, s hűvösre for­dult az idő. Az úton nem volt nagy forgalom, a környező táj fe­lett pedig megpihent az őszi csöndesség. Unatkoztam. Ihtiman után fölvettem valakit. Magas, sovány ember volt, vé­konykeretes szemüveget viselt, s ádámcsutkája mozdulatlanságba meredt. Ö volt az ország leghallgata- gaibb autóstopposa. Vagy tizenöt kilométert utaz­tunk tgy együtt nagy-nagy csön­dességben. Egyre sötétebb lett. Az út mel­lett felzúgott égy gyorsvonat, s az egyik világló ablak mögül egy gyermek integetett felénk . .. — Mostanában nem szívesen veszik föl. a stopposokat — szó­lalt meg végre-valahára az utas. — De miért. . . Ha van hely, én mindig megállók' — mondtam a hallgatásra kényszerült fecsegök hevével. — Pedig mi minden meg nem esik! Az utas felém fordult, hossza­san rám nézett, és folytatta: — Akár fejbe is üthetném va­lamivel, és ellophatnám a kocsi­ját. — Persize, hogy fejtbe üthetne, de még mennyire! Mi az hogy! Elővesz a táskájából valami sú­lyos dolgot, puff a fejemre, és kész! Térdén tömött aktatáska feküdt. Ilyen táskát főleg a tévéműszeré­szek és a vízvezetékszerelőlk hor­danak magúikkal. — Na, nem fogok azért annyira sietni ezzel a fejbevágással — el­lenkezett az utas, — Könnyű azt mondani: puff a fejére és kész... Kilencvennel megyünk ... Puff, a fejére, és fölmászunk a legelső fára! — Milyen igaz! Veszélyes dolog ilyen, sebesség mellett a vezetőre támadni! — mondtam. Utasom ismét elhallgatott. Egy idő után levette szemüve­gét, megtörölte fehér zsebkendő­jével, visszatette az orrára és szemügyre vett: — Kivárom, míg nem lesz a közelben autó, megkérem, álljon meg egy kicsit, mert rosszul va­gyok, vagy csak egyszerűen köny- nyíteni szeretnék magamon, maga leáll, én pedig: durr, fejbe ve­rem . .. — Milyen igaz, durr, fejbe ver! — örvendeztem rekedt han­gon. Időközben az út üres lett. Fény­szóróim rávilágítottak az útmen­ti táblákra és fákra, hol az el­sárgult levelek kétségbeesetten próbáltak az ágakba kapaszkodni. — Ezután persze, még néhány­szor lesújtok! — folytatta az utas. — Teljesen biztos vagyok benne: maga elvesztette az eszméletét, és úgy elaltattam, hogy legalább reggelig nyugtom lesz a rendőr­ségtől! Ránéztem. így profilból volt benne valami ijesztő. — Humánusabb lenne, persze, ha csak megkötözném! Félrehú­zom, és jól összekötözöm, a szá­jába pedi g . . . — A számba pedig zsupsz, egy törülközőt! Ahogy a filmekben szokás! — szakítottam félbe, és hisztérikusan fölkaeagtam. — Milyen igaz! Törülközőt, vagy ami éppen kéznél van! Csak az a fontos, hogy ne tudjon kia­bálni .. . Hosszú szünet következett. Zú­gott a motor, peregtek a kilomé­terek. — Aztán elszedem a pénzét, az óráját, az értékeit! Eszembe jutott, hogy nyolcvan leva van a zsebemben,. — Szép a gyűrűje! Szemüvegén megcsillant egy közeledő autó fénye. — Nem csúnya! Drága családi örökség, ahogy mondani szokás. Az autó elhaladt mellettünk, sofőrje pedig hosszasan dudáit, mérgelődve azon, hogy nem kap­csoltam lejjebb a fényszórót. — Van, aki öl is *— mondta sza' batosan az utjas. — Buta dolog gyilkolni. — Világos, hogy az. Megöli, az­tán jön a maximális büntetés. — Néha, persze szükség van rá. Főleg akkor, ha az áldozat el­lenkezni kezd, de csak úgy vélet­lenül is előfordul, hisz az ember végül már nem tud pontosan üt­ni. Üt, hogy az áldozat elveszít­se az eszméletét, de a koponyá­ját találja el, amely puhának bi­zonyul. .. Durr! — és neki már minden mindegy . .. Hűvös volt az este. Fölöttünk kékes hold függött, kopasz fák, homályos titkok fontak körül bennünket, s minduntalan elő­tűntek a kéken és sárgán viliódzó közúti táblák . . . — Legjobb a klasszikus mód­szer! Oda kell kötni egy fához, el kell lopni az autóját, ,szét kell szedni, és alkatrészekként elad­ni ... A maga kocsija nem is len­ne rossz erre a célna, ilyen al­katrészhiány mellett egy halom pénzt össze lehetne szedni... — Ne legyen kicsinyes! Ilyen alkatrészhiány mellett az én ko­csim valóságos aranybánya! — válaszoltam. Valahol Pazardzsik körül úti­társam kinyitotta a táskáját és élővett egy kalapácsot. Nem'olyan kisebbfajta szerszámot, hanem egy igazi ötkilós jószágot. — Mindenesetre még kalapá­csot is tartok a táskámban. Durr — és kés«.! — mondta tűnődve. — Bár törülköző éppen nincs ná­lam, de mindig lehet találni egy rongydarabot.. Hamarosan Plovdivba értünk. Igazi jó barátokként váltunk el. Csavdar Slnov

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom