Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

1983. szeptember 3. # PETŐFI NÉPE • S Népviseletben az elektronikához A Kőbányai Porcelángyár Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat boldog! üzemé­ben kézimunka-igényes elektromos alkatrészekéi gyártanak. Az üzemben 120 asszony dolgozik, és hanuinctajta terméket készítenek. Belföldi két nagy megrendelőjüknek, a Videotonnak és az Orionnak a televízió gyártáséihoz szükséges ferrit hangoló­magokat, URH-tekercseket, az NSZK-beli Braun és a Bosch-cégeknek pedig fojtótekercseket és zavar- szürőegység-alkatrészt készítenek. Képünkön: A va­lamikor népviseletükről híres boldog! asszonyok ma már elektronikához szükséges alkatrészeket gyárta­nak. VENDÉGÜNK VOLT: dr. Márton János A 'kecskeméti Hírős Na­pok rendezvénysorozata alkalmával tartották az Országos Kertészeti Napo­kat is. A plenáris ülésen dr. Márton János, az Ag­rárgazdasági Kutató Inté­zet főigazgatója nagy sike­rű előadását hallgathatták meg a résztvevők. A fő­igazgató a szünetben kész­ségesen válaszolt néhány kérdésemre. — Az Agrárgazdasági Kutató Intézet hogyan csatlakozik az ágazathoz? Tevékenységük gyakorla­ti hasznáról említene néhány példát? — Mi az agrárágazat tudományos, ökonómiai alapjait vizsgáljuk, ezzel az agrárpolitikai döntések előkészítésében segítünk. 1969 óta irányítom az intézet munkáját, a főigazgatói széket Erdei Ferenc- től vettem át, akihez hasonlóan engem is ezernyi szál köt Bács-Kiskun megyéhez. Ha megenged egy személyes példát: a kandidátusi disszertációmat is a megyében írtam. Tevékenységünk gyakorlati hasznáról elmond­hatom, hogy az úgynevezett vertikális integráció kutatásakor gyűjtött tapasztalatokat felhasználtuk az agráripari egyesülés szervezésekor. így jött lét­re a kalocsai is. De sorolhatnám azokat a szövet­kezeteket is, amelyeknek gazdaságfejlesztési terve­ket dolgoztunk ki. Most készült el például Csete László vezetésével egy nagyobb tanulmány Bács- Kiskun megye mezőgazdasági termelésének fej­lesztésére. — Előadásában utalt a nemzetközi versenyre. Ér­zékletesen szemléltette azokat a módszereket, ame­lyeket alkalmazva érdekeltté tudják tenni a mun­kásokat a hatékonyabb termelésben. — A munkatudomány újra értékelte az emberek tevékenységét a nagyvállalatoknál, mezőgazdasá­gi üzemekben. A fejlett nyugati államokban — el­sőként a svéd Volvo-cégnél — rájöttek arra, hogy érdemes úgynevezett kiscsoportos részlegeket létre­hozni, ahol a dolgozók szinte tökéletesen ismerik egymás tevékenységét, és főnök nélkül ellenőrzik társukat. A magyar mezőgazdaság ebből a szem­pontból élen jár, hiszen nálunk jól hasznosítják a család, a rokonság munkaerejét. Azok a szervezeti formák, amelyek az elmúlt időszakban bekapcso­lódtak a termelésbe, bizonyították életrevalóságu­kat ás egyre többen vállalkoznak részesművelésre, gazdasági munkaközösségek tagjaiként a népgaz­daság számára hasznot hozó tevékenységre. — Említette, hogy Bács-Kiskun megyével, Kecs­keméttel régóta eleven a kapcsolata. Milyenek a mostani tapasztalatai? — Itt a megyében a kertészeti termelésnek, az agrárgazdaságnak történelmi hagyományai vannak. Ezt a mostani személyes találkozások alkalmával is érzékelhettem. Örömmel láttam itt a kiállításon, hogy az emberek nem fukarkodnak a pénzzel, ha a szakkönyv megvásárlására kell költeni. A közgaz­dasági szemlélet megváltozását is nagyon hasznos­nak tartom, különösen a kertészek körében. Egyre inkább érvényesül a piacra való tervezés. Végezetül örömmel tapasztalom azt a közösségi gondolkodást, ami segíti a kertészek munkáját. Szükségük is van erre, hiszen ez az ágazat, ha szabad így fogalmaz­nom, az agrárgazdaság mostohagyereke. Czauner Péter A testületek felelőssége KÖTVÉNYT IS KIBOCSÁTHAT Építőipari Innovációs Alap A teljes innovációs folyamat egységes finanszí­rozására vállalkozik a közelmúlt ban alakult Épí­tőipari Innovációs Alap, amelynek tevékenységi körébe építő- és építőanyagipari műszaki fejleszté­sek, és az azokhoz kapcsolódó beruházások tartoz­nak. Gazdaságosnak ígérkező vállalkozások eseté­ben^ nemcsak a kutatás és fejlesztés ráfordításai­nak fedezésére nyújtanak innovációs kölcsönt, ha­nem a fejlesztések folytatását, illetve hasznosítá­sát biztosító beruházásokra is. Az új innovációs pénzintézetet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Állami Fejlesztési Bank 300 millió forintos alaptőkével hozta létre. Az építőipari innovációs alap elsősor­ban olyan vállalkozásokat támogat, amelyek hoz­zájárulnak a devizabevétel növekedéséhez, előse­gítik a gazdaságos importmegtakarítást, korszerű­sítik a termékszerkezetet, illetve biztosítják az anyag- és energiatakarékosabb termelést. Az eltelt két hónap során több mint harminc hazai partner­rel vette fel az alap a kapcsolatot, jelenleg mint­egy 20 innovációs ötletet, javaslatot, illetve konk­rét pályázatot vizsgálnak a szakemberek. Az innovációs pénzintézet maximálisan öt-hat évre nyújt kölcsönöket, de a pénzeszközök forgá­sának gyorsítása érdekében előnyben részesíti a rövidebb lejáratú, gyorsabban megvalósítható mű­szaki fejlesztéseket. Ennek révén ugyanis a vi­szonylag kis alaptőkéből több akció finanszíroz­ható. Az építőipari innovációs alap a jövedelmezőségi elvárásoknak és a népgazdasági céloknak egyaránt megfelelő akciókra kötvényt is kibocsáthat. Tőke­erejét és kockázatviselő képességét meghaladó egyes innovációk esetében pedig a finanszírozásba más pénzintézeteket, illetve gazdálkodó szerveze­teket is bevonhat. Amennyiben egy-egy műszaki fejlesztés jövedelmezősége az átlagosnál kedvezőbb­nek ígérkezik, az innovációs pénzintézet tervezi, hogy kölcsönök helyett tőkejuttatással, társuló tag­ként a közös nyereség—veszteség-viselés kockáza­tával vesz részt az egyes akciókban. (MTI) Elszaporodtak a testületek. A megannyi bizottság, szakér­tői csoport — vagy divatosab­ban: teáim — az ismert kaba­rétréfát juttatja az ember eszébe: mi történne, ha hirte­len kitörne a világbéke? Min­denekelőtt alakítanánk egy bizottságot az eset körülmé­nyeinek kivizsgálására... Komolyra fordítva, a szóit, a testületek — amennyiben, lét­rehozásuk az ügy összetett volta miatt indokolt — a meg­alapozott. demokratikus döntés előkészítőn., ennél fogva fontos szerepük van. Csakhogy e né­pes társulatok nem csupán javaslatokat, alternatívákat dolgoznak ki az utóbbi időben, hanem mind gyakrabban ha­tároznak is. Már ez sem telje­sen rendjén való, de még ki­élezettebbé válik a helyzet, ha elhibázóttnafc bizonyul a testület állásfoglalása. A tár­sadalom ugyanis ilyenkor tud­ni akarja: ki a felelős? A leggyakoribb választ is­merjük. Megkezdődik az egy- másramutogatás „társasjáté­ka", amelynek résztvevői szin­te kifogyhatatlan leleménnyel és ötletességgel magyarázzák a bizonyítványukat. Elisme­résre méltó szellemi teljesít­mény, itt aztán nincs hiány csavaros észben! — nyugtáz­hatnánk, ha nem károsodna a közösség. Mert végül ás oda jutunk, hogy a testület felelős­sége egyértelműen megállapít­ható ugyan, de az már kevés­bé, hogy a bizottság tagjai kö­zül kit és miért illet jogos elmarasztalás? S amíg ez nem, vagy nehezen tisztázható, ad­dig nem tudjuk érvényre jut­tatni azt a sarkalatos köve­telményt, hogy aki dönt, az vi­selje a döntés felelősségét is. Mielőtt végképp elvernénk a port a bizottsági tagokon, il­letve a testületekben helyet foglaló vezetőkön, nézzük meg a következményeket is. Mert mi történik akkori, ha mégis­csak sikerül egyértelműen megái Lapítani a felelős sze­mélyét? UJ SZOBORCSOPORT • Szombathely központjában állították fel Körössényi Tamás négy- alakos szobor- kompozícióját, amely a város örök megújhodását jelképezi. DICSÉRTE A KECSKEMÉTI BORT ÉS A POGÁCSAALMÁT Életmódot, világszemléletet is 'formál a gyümölcstermesztés. Tü­relemre, kitartásra tanít. Meg ar­ra, hogy csak a kísérletezők, de­rűlátók boldogulhatnak. Jókai Mór szerint: „Mert azt kell tudni a kertészgazdának, hogy hol sze­ret a körte, alma, hol az ősziba­rack, hol a szőlő, hol a rózsa? Az egyik elcsenevész ott, ahol a má­sik pompázik, s mindegyik meg­követeli a maga megcsinált föld­jét.” Nemcsak a gyümölcsfák ver­senyezhetnek, a termelők is. Tapasztalhatta már kecskeméti diák korában. Házigazdájával, Gyenes Mihály hites mérnökkel többször kirán­dult az óriási kecskeméti határ­ba. Járt a XIX, század elején be­ültetett Űrihegyen, ismerhette a talfáji szőlőket. Meghívták szüre­tekre. Abonyi Lajos író, iskola- társa is egy ilyen munkás-vígsá- gon találkozott a szelíd jóságú eminens diákkal. „A jó Buriánné néni szüretjén láttam először Jó­kait. A házi unokafiú minden joghallgató — azon időben juris­ts — iskolatársát meghívta oda erre a szép napra, melyen folyik n szép nóta a víg szövőlányok aj­kán, bőven folydoeál az édes must a vén satu tölcsérén ...” Az író némi vagyonhoz és sza­bad időhöz jutván maga is ker­tészkedett. Megkockáztatom: leg­Jókai vészkiáltása és borszivattyúja szívesebben a kiskunsági homok- sivatagban hívta volna ki a ter­mészetet. Sokra becsülte a kecs­kemétiek hozzáértését. Svábhegyi kertjébe, „fecske­fészkébe” a kecskeméti állami te­lepről hozatott szőlővesszőket: „amikor rávettem a feiemet, hogy az elpusztult és pusziidé­ban levő szőlőimen valahogy se­gítsek”. Dicsérte „a derék” kecs­keméti pogácsaalmát. „Híres ki­viteli árucikk”, olvasható az ez- redévi ünnepségek évében kiadott kertészetgazdászati jegyzeteiben. Ajánlta a kecskeméti üvegmegy- gyet, megbecsülte az itteni bará­taitól kapott gyümölcsfacsemeté­ket. A Jogakadémia befejezése után nagyritkán jött el „második szü­lővárosába”, de számon tartotta régi hiveit és a terméketlen föld meghódításáért vívott harc híveit. A szabadságharc időszakában ját­szódó Tengerszemű hölgyben még „kísérteties vidék” a Kecske­méttől a Tiszáig húzódó táj. Ol­vasói tájékoztatására megjegyez­te: „Ma állami (helyesen: városi, H. N.) szőlőtelen”. „Még mindig puszta az alföldi puszta, kesergett a Vasárnapi Új­ság 1858. október 31-i számában. A következő évben élclapja, az Üstökös már a kecskeméti bort dicsérte: „A tokaji bor az idén nagyon jó kvalitású lett, mind­amellett nem akar rá vevő akad­ni: a kecskeméti szőlőkben azon­ban az idén csak kecskeméti bor termett, s mégis egy francia tár­saság húszezer akót foglal le be­lőle, nyolc pengő forintjával —, hogy abból konyakot és igazi champagne-i pezsgőt készítsen, ez nem tréfa”. Miklóstelep fejlődését megkü­lönböztetett figyelemmel kísérte. Irtunk arról, hogy a parlament­ben követendő jó példaként emlí­tette az állam és a város kecske­méti összefogását, a társadalom- politikai és gazdálkodási célokat egyaránt szolgáló közös vállalko­zást. 1888. október 23-án kísére­tével ellátogatott az állami szőlő­telepre: „éppen szüret volt. s itt Koritsánszky igazgató kalauzolá­sa mellett mindent a legnagyobb érdeklődéssel szemléltek meg”. A Kecskeméti Lapok híradása sze­rint beírta nevét a miklóstelepi emlékkönyvbe. A homoki borokat először pa­lackozó, cement- és üvegkádakat építő Beretvás Pál ajándékát ked­ves levélben köszönte meg: „azön által küldött bor olyan jó, mint a saját magarn termése, a mi nálam a dicséret superlativusa”. A millenniumi ünnepségek nap­jaiban, a Pesti Hírlap hasábjain Vészkiáltás címmel figyelmeztet­te a kecskeméti és halasi szőlő- termelőket „a filoxeránál is veszé­lyesebb” szőlőmoly pusztításaira. A Kecskemét 1896. június 28-i számában Jablonszky József és Koritsánszky János nagyon udva­riasan, nagy tisztelettel cáfolta az író következtetéseit. „Nagy keser­vesen, itt-ott szórványosan talál­tunk olyan tőkét, amelyen egy-két molyhemyócskát bírtunk felfe­dezni”. Két hét múlva a helyi gazdasági egyletek vezetői is ha­sonló hangnemben nyugtatták meg a közvéleményt. Ismerte Wéber Edét, a helvéciai szőlőtelep megalapítóját is. Kap­csolatuk tanulsága az a borszi­vattyú, amelyet a látogatók, mint Jókai ajándékát a miklóstelepi kiállításon is megtekinthetnek. Heltai Nándor Valamennyien tudjuk, hogy az eltmamaszitalás nem mindig igazságos és mértéktartó. A tisztázatlan jog- és hatáskörök miatt ugyain% lehetőség nyílik arra is, hogy egty emberre há­rítsák a kellemetlenné vált ügy valamennyi, ódiumát. így jelennek meg a „bűnbakok”, akiknek a nevét hamar szájá­ra veszi a szakmai, vagy pe­dig a szélesebb közvélemény, S még az is valósággal megbé­lyegzetté válha t, aki csak egy­szer hibázott, s nem is vég­zetes mértékben. Ugyanez le­het a sorsa annak is, aki nem a saját hasznát, hanem a ma­ga közössége vélt előnyét re­mélve szegte meg egyik-másik előírást. Ezért aztán nem meg­lepő, hogy sok vezetőben ref­lex-szerűvé válik a védekezés, az alibi keresése arra számú t- va, hogy galibát okozhat a döntés. A helyzet tarthatatlanságá­nak felismerését jelenti, hogy a kormány irányelveket dol­gozott ki a gazdálkodás fele­lősségének javítására. Vagyis az államigazgatás központi szerve egyértelműen állást foglalt abban, hogy tisztázni kell a döntési hatásköröket. Nemcsak az irányító é& a gaz­dálkodó szervezetek között — mint ahogy ezt sokam igényel­ték —, hanem a gazdasági egy­ségeken belül is, mert ezt jog­gal elvárja a tágaibb közvéle­mény, a társadalom. A témánkban említett tes­tületek kapcsán a Miniszter- tanács irányelve kiemeli, hogy pontosan meg kell határozni a tagok jogait és kötelességeit. Ezért az é<v végéig mindenütt felül kell vizsgálni a döntés­hozó kollektíváik működési szabályzatait, egyértelműen ál­lást foglalva: ki, miért tarto­zik felelősséggel a döntések során. Az irányelvek következetes végrehajtása nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy végre abbamaradjon, illetve meg­szűnjék atz egyimásraimutoga- tás kollektív társasjátéka, ha­nem arra is, hogyha netán hibásnak bizonyulna a döntés, akkor is mértéktartó, igazsá­gos legyen a szankció. Senkii se kiálthassanak ikd, bűnbak­nak, s senkinek se kelljen at­tól tartania, hogy már kisebb hiba elkövetése esetén is a „fejét veszik”, tehát visszami­nősítik, esetleg leváltják. Var. közbenső szankció ds, a pénz­bírság. Vagyis egy olyan fo­kozat, amely mindenkit arra ösztönöz, hogy jól gondolja, fontolja meg, miképpen dönt. De minthogy a pénzbírság még nem leváltás, a hiba elkövető­je lehetőséget kap arra, hogy javítson. Az irányélvék felhívják a figyelmet az ellenőrzés to­vábbfejlesztésének fontossá­gára is, hiszen enélkül aligha lehet következetes a felelős­ség megállapítása. Az ellenőr­zés becsületének helyreállítá­sát szolgálja, ’ hogy a jövőben az ellenőrök jelzésére a mun­káltatónak minden esetben meg kell indítania a fegyelmi eljárást, s erről értesítenie kell a hiba feltáróját. Visszatérve a már említett testületekre: ily módon a munkahely is ér­tesülhet arról, hogy az ilyen­olyan külső bizottságba dele­gált, megválasztott munkatár­suk hogyan végzi a dolgát. Bármilyen jók is az irány­elvek, önmagukban még nem garantálhatják a sikert, vagy­is azt, hogy a felelősség áthá­rítására hajlamos emberi ter­mészet megváltozzék. Ezért kell ismételten aláhúzni: a le­írt követelmények egyértelmű és következetes végrehajtására van szükség. S persze arra is. hogy ha sikeres a gazdasági döntés — mert mégiscsak ez a gyakoribb —, akkor az elis­merés se maradjon el. Mérjék a maga értékén', legyen az ér­tékelés is differenciált. G. L. F. RÁDIÓJEGYZET Művészet és gyermekkor Válón többnyire mindig egy­szerű, hétköznapi emberek él­tek, akik csöndesen átdolgozták életüket, azután elmerültek az ősök közé. Neves festőnk nem sokra becsülte soha a kacér pompát, a (koronát és a palástot. Szülőfalujának egyszerű, dolgos parasztjait, iparosait szerette, csodálta mindig: sajátos életfor­májukat, tiszta emberségüket. Édesapja asztalos volt, e Fejér megyei falu legjobb asztalosa, aki olyan szép, esztétikus búto­rokat készített, hogy megrende­lésekből soha nem volt hiány. Később dolgozott a papája mel­lett egy faszobrász, mellette so­kat sürgölődött — és tanult — neves képzőművészünk gyer­mekkorában. Tizenhat éves volt, amikor életében először látott egy festőt szülőfaluja határában. Az eosetforgató idegen munkája úgy lenyűgözte, hogy hazarohant, széthasított egy vászonzsákot, s lefestette rá falujának egy ré­szét. Lényegében ez volt az első képe... A fentieket abban a Kokas Ig­nácról készített — portrénak jel­zett — riportban hallhattuk, amelyet Magvetők címmel su­gárzott szerdán a Kossuth-adó. A Munkácsy-díjas festőművész dunántúli szülőfaluját, a váli er­dőt — ahol annak idején Vajda János, a magyar szimbolista köl­tészet legendás alakja töltötte gyermekkorát —, a patakot, a GYÓGY­FÜRDÖZÉS HAJDÚ­SZOBOSZLÓN Az idén is sokan keresik fel hazánk egyik legnagyobb gyógyfürdőjét, Hajdúszobosz­lót. Nem ritka, hogy naponta 12 ezer vendéget fo­gadnak. A fürdő- zők közül sokan részesülnek szak­szerű gyógyke­zelésben Is. hidakat, a vidék megragadó, jel­legzetes színeit, embereit festet­te le a rádióhallgatóknak e húsz­perces műsorban, ez alkalommal nem ecsettel; ízes szavaival. „Nekem Vál örök otthonom, s bár régóta Pesten élek, gondo­latban vagy álmomban minden­nap hazatérek” — vallotta szen­vedéllyel Kokas Ignác. Mindössze két dologra — és nem többre — vállalkozott e Perjés Klára szerkesztette szer­dai műsor: Felmutatta a kortárs képzőművészet egyik közismert egyéniségének gyermekkori em­lékeit, indíttatását és azt a da­rabka földet, amelybe művésze­tének gyökerei kapaszkodnak. — Érdekes, figyelmet érdemlő vál­lalkozás, mégis némi csalódást, hiányérzetet ébresztett hallgató­jában ez a műsor. Ugyanis ezzel az alcímmel jelezték: „Portré Ko­kas Ignác festőművészről”. En­nek ellenére, szinte semmit nem hallhattunk a művész alkotásai­ról, pályafutásáról, látásmódjá­ról, forrna- és színvilágáról, sa­játos stílusának kialakulásáról, az útkeresés éveiről, évtizedei­ről, jelenlegi művészi tevékeny­ségéről, terveiről ... — Pedig ha valamire, minden bizonnyal ezekre is kíváncsi a rádióhallga­tó, ha azzal csábítja készüléke mellé a műsorterv, hogy egy mű­vész életébe, munkásságába nyerhet betekintést. — koloh — t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom