Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-23 / 225. szám
2 0 PETŐFI NÉPE H 1983. szeptember 23 TÜNTETÉS BEJRUTBAN Amerikai hadihajók támadása Az amerikai haditengerészet csütörtökre virradóra már harmadik napja ágyúzta a libanoni kormány ellen harcoló erők állásait — jelentette a bejrúti állami rádió. Közben újabb rakéta- és tüzérségi támadások érték Bejrutnak azt a külvárosát, ahol egyebek között amin Dzsemajel elnök és az amerikai nagykövet rezidenciája is van, de ezek nem kapták találatot. Szerdán este a heves tűzharc tényei és robaja Bejrút központjából is látható, illetve hallható volt, és nyugati hír- ügynökségek arról számoltak be, hogy a drúz egységek támadást intéztek a kormánycsapatok Bejrút környéki állásai ellen. A brit külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy az olasz légierő engedélyt kapott a Cipruson levő Akrotiri brit légitámaszpont használatára. Hat F— 104 Starfightert vezényelnek a térségbe, hogy „védelmet nyújtsanak a Libanonban állomásozó olasz alakulatoknak”. * Mintegy kétezer libanoni drúz tüntetett csütörtökön az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségénél a hegyvidéki drúz települések ame0 Változatlan hevességgel folynak a harcok Libanonban. A képen: bombarobbanások füstje Kelet-Bejrút külvárosa fölött. rikai ágyúzása miatt. A tüntetők tiltakozó jegyzékét adták át a követség képviselőinek. ■ Az amerikai hadihajók csütörtökön nemcsak a drúz hegyvidéken, hanem Bejrút elővárosaiban is lőtték a kormányellenes erők állásait. Közben Robert McFarlane amerikai különmegbízott Damasz- kuszban találkozott Walid Dzsumblatt drúz vezetővel, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnökével. A gyakran megbízhatatlan „értesüléseket” közlő bejrúti' falan- gista rádió délután arról számolt be, hogy a szaúd-arábiai és amerikai közvetítés eredményeként néhány órán belül számítani lehet a libanoni tűzszünet bejelentésére. Fülöp-szigeti összecsapások W Tucatnyi halálos áldozatot követelt a kormányellenes tüntetők és a rendőrök összecsapása. Roncsok a tüntetés után. NAPI KOMMENTAR Belga kötélhúzás BUDAPEST____________________ Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szeptember 25-án, vasárnap New Yorkba utazik, ahol részt vesz Indira Gandhi indiai miniszterelnök, az el nem kötelezett országok mozgalma soros elnöke kezdeményezésére összehívott állam- és kormányfői találkozón. Losonczi Pál New York-i tartózkodása idején részit vesz az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakának muhkájában is. * Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Belg- rádba utazott. SZÓFIA Szófiában szerdán megkezdődött az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége végrehajtó bizottságának kétnapos ülése, amelyen a magyar ellenállók, antifasiszták szövetségének küldöttei is részt vesznek Ispánovits Márton főtitkár vezetésével. A szerdai ülésen megemlékeztek a lipcsei per 50. évfordulójáról és beszámoló hangzott el a végrehajtó bizottságnak a szövetség legutóbbi kongresszusa óta végzett tevékenységéről. LAS VEGAS ___________________ F öld alatti kísérleti atomrobbantást hajtottak végre szerdán a ne- vadai sivatagban levő kísérleti terepen — jelentette be az amerikai energiaügyi minisztérium szóvivője, A robbantást egy hosszú, légmentesített csőben hajtották végre, amelynek túlsó végében katonai felszereléseket helyeztek el. A kísérlet célja annak vizsgálata volt, hogy milyen hatással lenne egy 20 kilotonna erejű robbanás a világűrbe vitt katonai berendezésekre. HAMBURG____________________ S zerdán szabadon engedték a májusban őrizetbe vett Gerd Heidemannt, a nyugatnémet Stern magazin riporterét, aki annak idején állítólag Konrad Kujautól, egy stuttgarti régiségkereskedőtől megvásárolta a hamisnak bizonyult „Hitler-naplókat”. Heidemann ügyvédje csupán annyit közölt, hogy a hatóságoknak jelenleg nincs semmilyen kényszerítő okuk védence fogvatartásához. SYRACUSE____________________ Az Empire Airlines légitársaság Washingtonból Montrealba tartó, két hajtóműves repülőgépén egy 27 éves fiatalember behatolt a pilótafülkébe és a gép irányításának átadására próbálta kényszeríteni a pilótát. Dulakodás közben kikapcsolta az egyik hajtóművet és ennek következtében a gép zuhanni kezdett. Szerencsére a másodpilótának és az egyik utasnak együttes erővel sikerült legyűrnie a támadót és a pilóta — több mint 200 méteres zuhanás után, a Földtől mindössze 60—70 méternyire — újra egyenesbe hozhatta a gépet. A fiatalembert a legközelebbi repülőtéren a rendőrség őrizetbe vette. ~ BOGOTA 1 Több mint négyezer kolumbiai és venezuelai katonát vezényeltek a két ország határán levő Cutufi körzetébe azután, hogy a határállomást szombaton támadás érte és ennek során egy ember meghalt, heten pedig megsebesültek — jelentették be katonai forrásból, szerdán a kolumbiai Nemzeti Felszabadító Hadsereg (ELN) megerősítette a támadás hírét. Varakozó utasok tömege, veszteglő vonatok sokasága, a postaszolgálat. az állami intézmények, hivatalok, az iskolák munkájának az akadozása jelezte az elmúlt csaknem két hétben Belgiumban, hogy sztrájkolnak a közalkalmazottak. Most úgy tűnik, majdnem pont került az ügy végére: harminc órai tárgyalás és alkudozás után előzetes megegyezés jött létre a jobbközép Martens-kormány és a közalkalmazottak szakszervezetei között. Amikor jó tíz napja Charlezoi város vasútállomásának dolgozói beszüntették a munkát, még senki .sem gondolta, hogy országos felbolydulás lesz a dolog vége. Mégpedig olyan felbolydulás, amely a kormány bukásával fenyegethet. Valószínűleg ennek elkerülése érdekében tett jelentős engedményeket a kabinet. Á mintegy 900 ezer közalkalmazott azért tiltakozott, mert a kormány 1984- ben 8,3 milliárd belga frankkal akarta csökkenteni a közalkalmazottak bérkereteit és hátrányos nyugdijszabályok bevezetésére készült. A megállapodás értelmében maradnak a bérpótlékok, nem kerül sor a nyugdíjak megreformálására s jövőre az utolsó havi fizetésüket 1985 elején veszik fel a közalkalmazottak. Szinte biztosra vehető azonban, hogy ezzel a megállapodással még nem múlnak el a baíok Belgiumban. A gazdaság komoly válsággal birkózik. A nemzeti össztermék alig növekszik, a költségvetési deficit az idén legalább 500 milliárd belga frank lesz, a munkanélküliek száma egyre nő, ma már 510 ezren keresnek állást. Az acélipar szanálása főleg a vallon-lakta területeket érinti, s ez fokozza a nemzetiségi ellentéteket. A közalkalmazottaknak tett engedmények esetleg a más területeken dolgozókat is munkabeszüntetésre buzdíthatják, a nadrágszíjmeghúzó politika ugyanis főleg a béreket és a szociális kiadásokat csökkenti. Kocsi Margit Thatcher az NSZK-ban BONN Az NSZK és Nagy-Britannia kormánya támogatja Ronald Reagan amerikai elnöknek a genfi tárgyalásokkal kapcsolatos új elképzeléseit is — ezt jelentették be Bonnban, azt követően, hogy szerdán késő estig tartó megbeszélés zajlott le Helmut Kohl és Margaret Thatcher között. A két konzervatív kormányfő ezúttal is azt követelte a Szovjetuniótól, hogy mondjon le a brit és a francia rakéták figyelembevételéről. Helmut Kohl és Margaret Thatcher megerősítették: ha Genf ben nem születik megegyezés, az év végén megkezdik az amerikai közép-hatótávolságú fegyverek nyugat-európai telepítését. Margaret Thatcher nem egészen két napig tartózkodott az NSZK-ban, Kohllal való találkozója előtt a rajnai brit katonai alakulatokat tekintette meg. 141 kérdés a közgyűlés előtt Az ENSZ közgyűlésének kedden megnyílt 38. ülésszaka tegnap ügyrendi kérdésekkel folytatta munkáját. Az ülésszak elnökén, a panamai Jorge Illuecán kívül a 21 alelnök- ből és a 7 főbizottság elnökéből álló ügyrendi bizottság 141 kérdés felvételét javasolta a 38. ülésszak napirendjére. A javasolt napirend jórészt korunk legfontosabb kérdéseit érinti, és lehetővé teszi, hogy az ülésszak mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezési hajsza megfékezésének és a nemzetközi biztonság megszilárdításának ügyére összpontosítsa figyelmét. Sorbanálló britek? Az 55 millió brit közül tavaly csaknem három millióan heti egy szelet jobb minőségű húst sem, engedhettek meg maguknak, 7,5 millióan meleg kabát nélkül vészelték át a telet, három millióan éltek fűtetlen lakásban. Ezeket az adatokat tartalmazó felmérést a Sunday Times hozta nyilvánosságra. Kétmillió brit család még egy hűtőszekrényt sem engedhet meg magának, a mindennapi sörről nem is beszélve. Három millió hiába álmodozik bálszínszeletekről, tízmillió brit pénztárcája pedig még egy hétvégi vakációt sem visel el — idézte a tanulmányt a Sunday Times. A felmérést a nemzetközi piac- és közválemánykutató intézet, a MÓRI készítette a „Sorbanálló brittek” című, rövidesen induló televíziós sorozat számára. A MÓRI adatai szerint a múlt évben Nagy-Britanniában 7,5 millióan éltek meglehetősen szerény körülmények között. Hat -millió embernek komoly lakbér- és egyéb fizetési hátralékai vannak. 3,4 millió britnek meg kellett elégednie mások levetett ruhadarabjaival, mivel újra nem tellett. A tanulmány készítői több mint ezer embert kérdeztek ki Nagy-Britannia legkülönbözőbb részeiből arról, mit tartanak feltétlenül szükségesnek a „tisztes” élethez. Kétharmaduk a fűtést, a száraz lakást, saját fürdőszobát, gyermekeiknek megfelelő hálóhelyet, napi három étkezést és a közlekedéshez szükséges pénzt tartotta elengedhetetlennek. A megkérdezettek több mint fele a tv-kászüléket is ide sorolta, valamint azt, hogy legalább minden másnap hús vagy hal kerüljön a család asztalára. A megkérdezettek ugyancsak több mint fele a csa- láci'át 's szeretné legalább egyszer évente megajándékozni, és legalább agyszer egy évben gondtalanul nyaralni. BEFEJEZŐDÖTT AZ FKP KB ÜLÉSE A tömegek támogatására van szükség PÁRIZS A kommunisták részvétele a kormányban nem taktikai jellegű, hanem szerves része a párt ama stratégiájának hogy demokratikus úton jussanak el a szocializmushoz — hangsúlyozta Rene le Guen, az FKP Politikai Bizottságának tagja a testület szerdán este befejeződött tanácskozásán, a PB jelentését előterjesztve. A beszámolót a Központi Bizottság elfogadta. René le Guen részletesen elemezte a jelenlegi helyzetet, s rámutatott, hogy azt a jobboldal frontális támadása jellemzi a kormány destabilikáláisára, s a baloldali program megvalósításának megakadályozására. A jobboldal aknamunkáját elősegíti az „álbaloldalnak”, az „amerikai baloldalnak” a magatartása is. (Le Guen e kijelentésével azokra a csoportokra célzott, amelyek magukat baloldalinak nevezik, de részt vesznek a szovjetellenes és kommunistaellenes kampányokban.) Az előadó hangsúlyozta: jelenleg osztályharc folyik Franciaországban, s az FKP ebben a harcban tömegeket akar mozgósítani, aktív fellépésre szólítja a dolgozókat. A baloldal sikeréhez a tömegek támogatására van szükség, s az FKP kezdeményezései éppen erre irányulnak, ezért javasolja a párt az új munkahelyeket teremtő dinamikus ipari politikát, az alacsony ás közepes munkabérek megjavítását, s a nagyobb szociális igazságosság megvalósítását. A nemzetközi helyzetről szólva Le Guen rámutatott arra, hogy az imperializmus a feszültségek kiélezésére törekszik, de ez nem erejének, hanem az imperialista rendszer válságának jele. Az amerikai vezetőknek végül is be kellett ismerniök szovjetellenes embargo-politikájuk kudarcát. Az1 Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy saját válságának terheit szövetségeseire hárítsa, érdekellentéteket szül a nyugati országok között. Csádról és Libanonról szólva Le Guen hangsúlyozta, hogy az FKP e problémák tárgyalások útján való rendezését sürgeti. Találkozás fiatalokkal A megyei és a városi KISZ-bi- zottságok munkájáról tájékozódott tegnap Terhe Dezső, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára. A vendéget Gráner Gyula, a KISZ megyei bizottságának első titkára fogadta, majd tájékoztatta a szervezeti kérdésekről, az agitá- ciós és propaganda tevékenységről, a kulturális és sportmozgalomról, valamint a dolgozói, az iskolai és az értelmiségi rétegmunkáról. A látogatás kora délután a városi KISZ-bizottságon folytatódott, ahol a megyei pártbizottság titkára képet kapott a kecskeméti fiatalság mozgalmi szervezettségéről, lakáshelyzetéről és azokról a kezdeményezésekről, amelyek a gondok megoldását kívánják elősegíteni. A vendég figyelemmel hallgatta a Vállalkozó Fiatalokat Szervező Szakcsoport eddigi munkájáról, elképzeléseiről szóló ismertetőt. Reményének adott hangot, hogy a VÁFT tevékenysége tovább enyhítheti a fiatalok lakásgondjait. Terhe Dezső látogatásának befejező részében időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatót a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. Védnökség az új Nemzeti Színház felépítésére A Minisztertanács — a párt vezető testületéinek korábbi állás- foglalása és a társadalom széles köreiből kiinduló kezdeményezés alapján — határozatot hozott az új Nemzeti Színház felépítésére. A kormány egyetértett azzal, hogy — a központi keretek biztosítása mellett — az építkezés széles körű társadalmi összefogással valósuljon meg. A Hazafias Népfront, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Színház- művészeti Szövetség, a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Építőművészek Szövetsége közös felhívással fordult a hazai és a külföldön élő magyarsághoz: mindenki tehetsége szerint járuljon hozzá a felépítéshez. A minden bizonnyal sok támogatót, ötletet, felajánlást eredményező nemes akció összefogására, elvi irányítására tegnap védnökség és operatív bizottság alakult a Parlamentben. A 75 tagú testület elnöke Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke; alelnöke Köpeczi Béla művelődési miniszter; titkára, és az operatív bizottság vezetője Drecin József művelődési államtitkár. A védnökség tagja többek között Gajdócsi István, a Bács-Kiskun megypi Tanács elnöke, Gyur- kó László író és Jancsó Miklós filmrendező. Az alakuló ülésen Losonczi Pál mondott megnyitó beszédet, majd Köpeczi Béla ismertette a védnökséggel az új Nemzeti Színház főbb építési jellemzőit. A Nemzeti Színház részletes beruházási programja az év végéig készül el. Az építkezés, amelynek 1989-re kell befejeződnie, az előzetes számítások szerint mintegy 2,5 milliárd forintba kerül. A színház egy nemzetközi pályázaton díjazott magyar terv korszerűsített változata alapján épül fel. A tervezés — Hófsr Miklós egyetemi tanár vezetésével — a Középülettervező Vállalat ter- vezőcsöportjának feladata. A színház a Dózsa György úton, a Gorkij fasor tengelyében épül, homlokzata a Dózsa György útra néz majd. A tanácskozáson Drecin József az adományozás módjáról adott tájékoztatót. A védnökség biztosítja, hogy a lakosságtól a gyűjtés révén befolyt összegeket a Nemzeti Színház építésére fordítsák. A színház építésének költségeihez a munka időtartama alatt folyamatosan lehet hozzájárulni. Az adományozás történhet készpénzben, vagy kollektíváknak a munkateljesítményeikért kifizetett jövedelem-felajánlásaival. Állami, szövetkezeti vagy más, hasonló közpénzek az építkezés támogatására nem fizethetők be. Magyarországon, a hazai és külföldi állampolgárok pénzadományaikat az OTP 218-98220— 546-621 számú előrenyomtatott csekk-űrlapjaira, vagy ugyanerre a számlaszámra postai utalványon fizethetik be. (A csekk-űrlapok postai és OTP-fiókokban, valamint a takarékszövetkezetek fiókjainál kaphatók. Az építkezés költségeit támogató pénzadományok adatainak központi nyilvántartó helye az OTP XXII. kerületi fiókja. A gyűjtéssel kapcsolatos pénzbefizetési eljárásokról az érdeklődők részére az itt szervezett információs csoport ad tájékoztatást, a 386-330-as telefonszámon. Kisebb összegű adományozás 20, 50 és 100 forintos emlékbélyegek vásárlásával is történhet, ezekhez üzemekhez, szövetkezetekben, hivatalokban és más intézményekben a szakszervezetek segítségével; az iskolákban az ifjúsági szervezetek közreműködésével lehet hozzájutni. (A bélyegekhez — elsőként a munkahelyen — ez év novemberében juthatnak hozzá az adományozók.) Különböző rendezvények felajánlott bevételét az ismertetett OTP-esekkszámlán lehet befizetni. Az adományozás esetleges nem-pénzbeli formáival kapcsolatos felvilágosítást a védnökség titkársága a Művelődési Minisztérium 114-480-as telefonszámán ad. A felújított kalocsai Margit-malom LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT » Szovjet—amerikai konzultáció Genfben megnyílt csütörtökön a szovjet—amerikai állandó konzultatív bizottság ülésszaka. A bizottság feladata az, hogy elősegítse a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról szóló, 1972-ben aláírt egyezmény és a hadászati támadó rakétafegyverek korlátozását célzó ideiglenes megállapodás végrehajtását. A bizottság foglalkozik az atomháború veszélyének csökkentését célzó intézkedésekről szóló, kétoldalú egyezményben foglaltak megvalósításával is. Ezt az egyezményt 1971-ben írták .alá. (Folytatás az 1. oldalról.) iesítményű takarmánykeverő, Kalocsán szeptember 15-én zajlott le a felújítás alatt levő Margit-malom műszaki átadása. Szabadszálláson 2400 tonna termény elhelyezésére szánt fémsilót épít a vállalatnak a kecskeméti MEZŐGÉP, a tavaszi AGROMASEXPO-n bemutatott gyártási szabadalom alapján. A kalocsai malom, amelynek felújítása, az őrlőüzemének átépítése 1981 júliusban kezdődött, ez év végére lesz teljesen készen. Az esztendő utolsó negyedére azonban már őrlési feladatot is kapott, hiszen a kiegészítő létesítményektől eltekintve a malmi berendezések üzemkénesek. Hidegjáratásuk már korábban megkezdődött. Bács-Kiskun megye legkorszerűbb malma készült el, az ÉLGÉP által --''ártott vadonatúj berendezések felszerelése után. A valamikor 40 tonna gabona őrlésére alkalmas malom, folyamatos műszakban naponta 120, 150 tonna terményt képes lisztté, s egyéb malomipari termékké feldolgozni. A félautomata mérleg, a szállítás, rakodás gépesítése az ott dolgozók munkáját könnyíti meg. A kivitelezők úgy építették meg a belső silórendszerét, hogy abból a kereskedelem, a sütő- és tésztaipar igényeinek mindig megfelelő minőségű és választékú lisztet tudjon kiszolgálni a kalocsai Margit-malom közössége. Jó befektetés volt ez a beruházás. K. A. események sorokban