Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-23 / 198. szám
Z • PETŐFI NÉPE • 1983. Augusztus 23. Leszerelést a világűrben is! (Folytatás az 1. oldalról.) A megállapodásban részt vevő államok kötelezik magukat arra, hogy konzultálnak és együttműködnek egymással bármely kérdésben, amely a megállapodás céljaival vagy rendelkezéseinek teljesítésével kapcsolatban felmerülhet. Minden állam köteles a saját alkotmányos rendelkezéseivel összhangban, jogi és ellenőrzési hatáskörén belül olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyeket szükségesnek lát a megállapodás előírásaival ellentétes mindenféle tevékenység betiltására és megelőzésére. A megállapodásban foglaltak nem sértik az államoknak az ENSZ alapokmányában lefektetett jogait és kötelességeit. A megállapodás hatályával kapcsolatban felmerülő mindenfajta vitás kérdést kizárólag békés eszBéketüntetés Stuttgart mellett O A hét végén újabb eurorakéta- ellenes tüntetéseket rendeztek az NSZK-ban. Képünkön: a nyugatnémet békemozgalom tagjai egy Pershing—2 rakéta modelljével a Stuttgarttól mintegy 60 kilométerre levő Schwabisch-Gmu- end pályaudvarán. közökkel, tíz ENSZ alapokmányában előirt eljárásokkal rendezik. A Szovjetunió által előterjesztendő tervezet szerint a megállapodás határidő nélküli. * Javier Pérez de Cuellar ENSZ- főtitkár rendkívül jelentősnek tartotta a Szovjetuniónak azt a kötelezettségvállalását, hogy semmilyen féle műholdromboló fegyvert elsőként nem telepít a világűrbe. At ENSZ-főtitkára a TASZSZ szovjet hírügynökség New York-i tudósítójának adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a világszervezet az elmúlt két évben több ízben felszólította a tagállamokat: akadályozzák meg a fegyverkezési versenynek a világűrre való kiterjesztését. Az egyoldalú szovjet moratórium fontos lépés ebbe az irányba — mondotta Pérez de Cuellar. Meggyőződését fejezte ki, hogy egy, a világűr de- militarizálásáról szóló nemzetközi megállapodás jelentősen hozzájáFÜLÖP-SZIGETEK MANILA Továbbra is tisztázatlanok Be- nigno Aquino fülöp-szigeteki ellenzéki politikus halálának körülményei. Az ötvenéves politikust, aki vasárnap tért haza a hatóságok engedélye nélkül hároméves önkéntes amerikai száműzetésből, hogy segítse az ellenzéket a jövőre esedékes parlamenti választásokra való felkészülésben, a repülőtéren érte a gyilkos golyó. A hivatalos bejelentés szerint az ellenzéki liberális nárt egykori főtitkárát egyetlen lövéssel terítették le; feltételezett támadóját nyomban agyonlőtték a biztonsági erők emTűzszünet jött létre hétfőn délelőtt a Bejrut elővárosainál és a Suf-hegységben szemben álló keresztény milicisták és drúz harcosok között. A hajnalban kirobbant tüzérségi összecsapások következtében négy személy életét vesztette, mintegy tízen megsebesültek. Hírügynökségi jelentések szerint ra lövöldözések idején Bejrut keleti és déli peremvidékén néhány épület találatot kapott, közülük több kigyulladt. Lövedékek robbantak az elnöki palota környékén és a bejrúti nemzetközi repülőtér közelében is. rulna a világ biztonságának megerősítéséhez. WASHINGTON „Homályosnak” és „kétértelműnek” nevezte az Egyesült Álla, mok kormánya azt a Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára által bejelentett szovjet kötelezettségvállalást, amely szerint a Szovjetunió nem telepít a világűrbe elsőként műholdromboló fegyvereket. Az amerikai külügyminisztérium pénteki közleménye elismerte, hogy a szovjet javaslat „új”, ugyanakkor — véleményük szerint — ez a Szovjetuniónak „egyoldalú előnyöket biztosítana”. Szerintük egyrészt a „fegyverrendszer meghatározása nem világos”, másrészt a világűr demilitarizálá- sáról szóló egyezmény betartását az Egyesült Államok és szövetségesei — úgymond — „nem tudnák kellőképpen ellenőrizni”. MÁLTA Kompromisszum? Málta közölte Görögországgal, áthidaló javaslatot készül előterjeszteni, hogy a madridi találkozó kimozduljon a holtpontról — jelentette a hivatalos görög hírügynökség pénteken. A kompromisz- szumos javaslat részleteit nem közölték. A jelentés szerint Nikosz Kata- podisz görög külügyminisztériumi főigazgató kapott erre ígéretet a napokban tett máltai útján, melynek során a szigetország vezető politikusaival folytatott tárgyalásokat. Ezek során kifejtette, hogy a madridi megegyezésnek elsőbbséget kell kapnia a földközi-tengeri térség biztonságával foglalkozó értekezlettel szemben. Málta Franciaországtól. Spanyolországtól, Olaszországtól és Görögországtól kért támogatást ahhoz az álláspontjához, hogy a madridi találkozó záródokumentumában kötelezettséget kell vállalni a földközi-tengeri értekezlet megtartására. Ennek híján Málta eddig nem volt hajlandó hozzájárulását adni a dokumentumhoz. Lengyel írók felhívása VARSÓ Szombaton Varsóban mintegy 80 lengyel író megvitatta az író- szövetség feloszlatása nyomán előállt helyzetet, és új szövetség létrehozását sürgette. A varsói polgármester pénteken feloszlatta az írószövetséget, amelynek vezetősége politikai ellenzékként lépett fel. Az ország különböző vidékeiről a fővárosba érkezett írók egyhangúan nyilatkozatot fogadtak el, amelyben sajnálkozásukat fejezik ki, hogy az állami és politikai szervek, valamint a régi írószövetség vezetőinek tárgyalásai nem vezettek eredményre. „Mihamarabb létre kell hozni az írók szakmai szervezetét, amelynek világnézetétől és alkotói gyakorlatától függetlenül minden olyan író tagja lehet, aki tiszteletben tartja a Lengyel Népköztársaság államrendjét és törvényeit” — állapítja meg a nyilatkozat. Az új írói szervezetnek aktívan küzdenie kell az alkotói szabadságért és az írók megfelelő anyagi létfeltételeinek biztosításáért — hangoztatják a találkozó résztvevői. Az írócsoport bejelentette, hogy kész hozzálátni az írószövetség újjászervezéséhez, és minden írót felszólított, hogy csatlakozzék! a kezdeményezéshez. Meggyilkolták az ellenzéki vezetőt Tüzérségi összecsapások Libanonban béréi. A UPI amerikai és a Kyodo japán hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azonban vasárnap azt jelentette, hogy az ellenzéki politikust a repülőgépen biztonsági tisztek vették közre, a többi utast visszatartva leszállították, majd lelőtték. A manilai kormány tájékoztatási minisztere viszont cáfolta ezeket az állításokat, és kilátásba helyezte, hogy a fülöp-szigeteki hatóságok rágalmazás címén eljárást indítanak a két hír- ügynökség ellen. A gyilkosságot követően riadókészültségbe helyezték a fülöp- szigeteki hadsereget, hogy az esetleges zavargásokat megelőzzék. A Libanoni Haladó Szocialista Párt a délelőtti órákban nyilatkozatot tett közzé Damaszkuszban. Közölte, hogy libanoni hadsereg a nemzetközi repülőtér közelében kiépített állásaiból tovább lövi a drúzok által lakott kelet-bejrúti hegyvidéket. A nyilatkozat felszólítja a libanoni hatóságokat, hogy szüntessék be a drúz területek ágyúzását. Ellenkező esetben a Libanoni Haladó Szocialista Párt erői válaszra kényszerülhetnek, ami ismét a nemzetközi repülőtér bezárását vonhatja maga után. Románia nemzeti ünnepén A Román Szocialista Köztársaságban ma emlékeznek meg arról, hogy 3!» éve, 1944-ben ezen a napon döntötte meg a népfelkelés Antonesu fasiszta rendszerét. Az új antifasiszta kormány szakított a korábbi németbarát politikával, s Románia hadserege ettől kezdve a Szovjetunió oldaléin harcolt a második világháború végéig. A népfelkelés győzelme igazolta a romániai kommunisták régóta hangoztatott álláspontját: az ország nemzeti érdekeit, Románia igazi függetlenségét csakis a Szovjetunióval való együttműködés és szoros szövetség garantálhatja. Románia népei — románok, magyarok, szászok és még tizennégy nemzetiség — R kommunista párt vezetésével a szocializmus felépítését tűzték ki célul. Harminckilenc év — történelmileg igen rövid — idő alatt évszázados utat bejárva, Romania leküzdötte az örökül kapott elmaradottságot. Kiépült és megerősödött a szocialista nagyipar, amely ma ötvenezer termel többet, mint 1939- ban. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem tizenötszörösére emelkedett. E sikerek eléréséhez nagyban hozzájárult, hogy Románia a KGST tagjaként a szocialista országok testvéri közösségében él és dolgozik. A világgazdaság jelenlegi gondjai, feszültségei Romániában is éreztetik hatásukat. Az RKP legutóbbi, XII. kongresszusa célul tűzte ki a népgazdaság korszerűsítését, intenzív fejlesztését, szerkezeti egyen súlyának javítását. A párt- és állami vezetés elsőrendű feladatként jelölte meg az ipari és mezőgazda- sági ágazatok termelékenységének növelését, a kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátás biztosítását. Különös gondot fordítanak az energiával, a kőolajtermékekkel történő ésszerű gazdálkodásra. Hazánk és a Román Szocialista Köztársaság barátságának alapja szocialista .céljaink, marxista—leninistái, proletár internacionalista eszméink közössége. Kapcsolatunk fontos tényezőije az országaink rész vétele a KGST- be és a Varsói Szerződés szervezetében, A kölcsönös érdekek valóra váltásáért folytatott közös munkáiban hasznos szerepet tölthet be a Magyarországon élő román és a romániai magyar nemzetiség, melyek összekötő hídként szolgálhatják az együttműködést. Nemzeti ünnepüköni köszönt- jü,k Románia testvéri népeit, és kívánják, hogy további sikereket érjenek el szocialista építőmunkájuk során. * A magyar vezetők táviratban üdvözölték Románia vezetőit, a Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. Táviratukban kiemelték: A magyar nép nagy figyelemmel kiséri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket románia dolgozói kifejtenek a szocialista építőmunkában, és nagyra értékeli a csaknem négy évtized alatt elért eredményeiket. Meggyőződésünk, hogy a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján, kölcsönös érdekeinknek megfelelően további előrehaladást érhetünk el a jószomszédi viszony, a magyar—román barátság és országaink együttműködésének fejlesztésében. Mindez megfelel népeink érdekeinek, hozzájárul a szocialista országok egységének erősítéséhez, a Varsói Szerződésben és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében megvalósuló együttműködés elmélyítéséhez, a nemzetközi biztonság és a béke megszilárdításához. Üdvözlő távirat Álba megyébe Romany Pál, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Gajdó- csi István, a megyei tanács elnöke táviratiban köszöntötte Álba megye vezetőit Románia nemzeti ünnepe alkáliméiból, Kifejezték meggyőződésüket, hogy a kölcsönösen elfogadott együttműködési programokat a két megye sikeresen hajtja végre. s Bács-Kiskunt Álba megyével összekötő baráti szálak az elkövetkezendő' évek során tovább erősödnek 'és mélyülnek. Palesztin politikus elleni merénylet Merénylet áldozata lett szombaton Mamun Szgaier palesztin politikus, aki az El Fatah második számú vezetőjének, Abu Dzsihad- nak, a Palesztinái Felszabadítási Hadsereg főparancsnok-helyettesének volt közvetlen munkatársa, alezredesi rangban. A 35 éves palesztint ismeretlen tettesek Athén egyik külvárosában gépkocsijában lőtték agyon. A gépkocsi vezetője is súlyosan megsérült. Szgaier négyéves kisfiát —, aki szintén a gépkocsiban ült — kisebb sérüléssel kórházba szállították. Közvetlenül a gyilkosság után az AFP francia hírügynökség tuniszi irodájával egy névtelen telefonáló azt közölte, hogy a merényletet a „Fatahon belüli átszervezés” mozgalma követte el. A PFSZ athéni irodájának képviselője szerint azonban a gyilkos akció felelősei csakis .izraeli ügynökök” lehetnek. Mibe kerül a kábítószer? Az amerikai gazdaságnak évente legalább 26 milliárd dollárjába kerül az, hogy a dolgozók munkaidőben is kábítószereket szednek: kerek egy tonna kokaint fogyasztanak évente csak a californiai Silicon Valley-ben — az USA félvezető- és számítógépgyártóinak telephelyén — dolgozó rendkívül képzett és kulturált szakemberek — állapítja rneg a Newsweek magazinban egy californiai szakember. Bár az említett összegnek csak egy része terheli közvetlenül a vállalatokat, ez is én- pen elég; hiszen meghaladja például Magyarország dollárban számított éves nemzeti jövedelmét. A kábítószer a 80-as években nemcsak a gyári munkásokat, munkanélkülieket, diákokat és általában az amerikai társadalom szegényebb rétegeit, hanem a „fehérköpenyes” vállalatvezetőket, mérnököket, technikusokat is hatalmába kerítette. A legnagyobb veszteséget a termelékenység visszaesése okozza a vállalatoknak: 16.6 milliárd dollárt veszítenek csak a betegszabadság, a lassabb munkatempó és a selejt miatt. A kábítószer drága — ezért sokan másféle „kereseti lehetőség” után néznek és a bűnözés útjára lépnek: a bűnözés — rendőrség, bíróságok, börtönök — évi számlája 8,3 milliárd dollár. További kétmilliárdot emészt fel a gyógyítás. Dr. Carlton Turner, a Rea- gan-kormóny kábítószerügyekben illetékes tanácsadója a Newsweek magazinnak elmondotta, hogy a kábítószerélvező munkás termelékenysége „mámoros állapotban” akár egy- harmaddal is csökkenhet. Az ilyen dolgozók rendszertelenül járnak be: későn jönnek — korán mennek, s gyakran vannak betegszabadságon. Három és félszer gyakrabban okoznak balesetet, mint azok a kollégáik, akik nem bódulatban dolgoznak. A kábítószer hatása alatt álló dolgozók a munkafegyelemre is károsan hatnak. A kábítószer „bevonult” a repülőgéphangárokba, a vegyi üzemekbe, az építkezésekre — csupa . olyan munkahelyre is, ahol a mámorban elkövetett hibák emberek százainak és ezreinek életét fenyegetik. Legutóbb a californiai San Onofre atomerőmű 21 őrét tartóztatták le — munkahelyi kábítószerélvezet gyanúja miatt. Hosszú távú megállapodás (Folytatás az I. oldalról ' lugáitereket, valamint osalátíiház- eleméket gyárt a forgalmazó TÜ- ZfiP Vállalat igényeinek megfelelő .megoszlásiban. A forgalmazó kereskedelmi vállalát ugyanakkor kötelezi imagát arra, hogy hogy az ipari szövetkezet hul- lámpala-igiényét minden éviben kielégíti1. A felek a különböző termékekre évente kötnek szállítási szerződést, ám az ipar és a kereskedelem olyan szoros hosszú távú együttműködését kívánják megteremteni, amely tevékenységük szinte valamennyi fázisára kiterjed így többek között a piackutatásra, a gyártmányfej lesztéSM', a termelésre, az értékesítésre, m. utóbbival kapo&oiaiöan a reklámra és propagandára, sőt a külkereskedelmi kapcsolatok ki- fejlesztésére is. A szerződés hangsúlyozza, hogy a cél a lakosság árúéi látásának mennyiségi és minőségi javítása, a lakáskultúra és az igényesség fejlesztése, a magánerős lakás- építési program sikerének előmozdítása. Az áruellátás javítására kihasználják a jugoszláv kis- haitármenti forgalomban és az osztrák árucsere-forgalomban lévő lehetőségeket. N. O. Nemzetközi állampénzügyi kongresszus Nemzetközi állampénzügyi kongresszus kezdődött hétfőn ■ a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az augusztus 26-ig tartó tanácskozáson a világ minden tájáról összegyűlt 250 közgazdasági, pénzügyi szakember a szociálpolitika és az állami pénzügyek kapcsolatáról tanácskozik, megvizsgálva a szociálpolitika gazdasági, demográfiai és pénzügypolitikai vonatkozásait a fejlett tőkés, a szocialista és a fejlődő országok gyakorlatában. A Magyar Közgazdasági Társaság által megrendezett kongresszus a 39. a Nemzetközi Állampénzügyi Társaság történetében. (MTI) A FIDE és a Magyar Sakk Szövetség üzenetváltása A FIDE elnöke, Campomanes úr újabb üzenetében meghívta Ribli Zoltán nemzetközi sakknagymestert Luzernbe, hogy vele személyesen tisztázhassa: valóban le kívánja-e játszani a SzmiSzlov elleni sakkvilágbajnok-jelölti középdöntő párosmérkőzését. Az üzenetben mellékesen az is szerepelt: „nagyra értékelnénk szövetségük képviselőiének jelenlétét”. A Magyar Sakk Szövetség augusztus 22-i válaszában a következőket közölte a FIDE elnökével: szövetségünk — az elnökség augusztus 15-i határozata alapján — kitart a párosmérkőzés lejátszása mellett. A FIDE-nek a konfliktus megoldását elsősorban az illetékes sakkszövetséggel együttműködve kell szorgalmaznia. Ezért a Magyar Sakk Szövetség szívesen venné, ha Campomanes elnök úr vagy megbízottja Budapestre utazna, hogy szövetségünk elnökével — Ribli Zoltán nagymester részvételével — megbeszélhesse a párosmérkőzés megrendezésének feltételeit. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Q Megemlékezés Románia nemzeti ünnepéről Románia felszabadulásának 39. évfordulós alkalmából Bukarestben ünnepi ülést tartott a román nemzetgyűlés. Gheorghe Oprea, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja ünnepi beszédében méltatta a szocializmus építésében elért eredményeket. Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn megkoszorúzta u román hősök sírját a rákosligeti temetőben, A koszorúzásnál jelen voltak a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minsztérium, a fővárosi tanács és a XVII. kerületi tanács képviselői is. A nagykövetség munkatársai koszorút helyeztek el a hazánk felszabadításában elesett román katonák sírjánál Szécsényben. Litkén és Megyaszón is (MTI) A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN : 1983. AUGUSZTUS 23-TOL Devizanem Vételt Közép Eladást árfolyam 100 egységre. forintban Angol font 8 745,13 6 751,88 6 758.63 Ausztrál dollár 3 925,94 3 929,87 3 933,80 Belga frank 83,91 83.99 84,07 Dán korona 466,51 466,98 167,45 Finn márka 783,00 783,78 784,56 Francia frank 558,11 558,67 559,23 Hollandi forint 1 492,02 1 493,51 i 493,00 Japán yen (ÍOOO) 182,98 183,16 183.34 Kanadai dollár 3 617,78 3 621,40 3 625,02 Kuvaiti dinár 15 229,52 15 244,76 15 260,00 Norvég korona 598,19 598,79 599.3« NSZK márka 1 679,31 1 681,29 1 682,97 Olasz Ura (1000) 28,18 28,21 28,34 Osztrák schilling 238,95 239,19 ÍÍ9.43 Portugál escudo 36,52 38,56 46,60 Spanyol peseta 29,34 29,67 29.70 Sválcl frank 2 070,91 2 072,98 2 <>75,05 Svéd korona 570.43 571,00 371,57 Tr. és cl. rubel 2 597,40 2 600,00 2 60,!,80 USA dollár 4 455.16 * 4 439.02 4 4M.00 államközi meoallapodasok"v alapuló hivatalos árfolyamok VÁLTOZATLANUL AZ 1982. SZEPTEMBER 2X-I KÖZLÉSNEK MEGFELELŐEN VANNAK ÉRVÉNY BEN. VALUTA. (BANKJEGY- ÉS CSEKK.) ÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 19RJ. AUGUSZTUS 23-TOL Eladú.l 100 egységr*. ri atban 6 «54,44 4 (147,77 86,91 480,9« " 807,1» 579.43 50.97 1 538,32 188,86 47,46 3 730.04 15 702,10 616,75 1 731,73 29,06 246,37 37,66 30,55 2 135,17 588,13 4 593.11 Pénznem Ango.1 font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka* Francia frank Görög drachma** Hollandi forint Japán yen (1000) Jugoszláv dinár* Kanadái dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona* USA dollár * vásárolható legmagasabb •* Vásárolható legmagasabb Vételi árfolyam fo 8 349.32 3 811,97 81,47 452.97 780,27 541.91 47,96 1 448,70 177.67 44,70 3 512.76 14 787,42 580,83 1 630.85 27,3« 232,01 35,46 28,78 2 010.79 553.67 4 325,83 bankjegy-címlet: 100-as bankjegy-címlet: 500-a»