Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-11 / 189. szám

1983. augusztus 11. fr PETŐFI NÉPE • 5 „JÓ KOLLÉGÁIM VOLTAK” A szlovák nyelv szerelmese Bakos János pedagógus Bu­dapesten született, 1922-ben. Sop- i ónban és a Vajdaságban tanult és dolgozott, mielőtt végképp Dunaegyházára került nevelőnek. Ennek már több mint három év­tizede. Így kezdi a beszélgetést: — Nézze, én mindig a szlovák nyelvet és matematikát tanítot­tam. Nelkem ez jó volt, szép volt; minden szempontból kielégített... 1949 óta igazgattam ezt az isko­lát, és nem bántam meg, sok-sók örömet leltem benne. — Ne haragudjon, hogy meg­kérdezem: ön nem csupán pe­dagógus, hanem az itteni szlovák­ság elhivatott képviselője, veze­tő egyénisége. Hogyan és miért■ csinálja? — Ezerküiemcszázötvan óta vá­gyóik tanácsitag. És azóta a vég­rehajtó bizottságnak is tagja va­gyok. Örülök, hogy részese lehet­tem évtizedek óta a falu átala­kulásának, a sokféle változásnak. — A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége vezető­ségének is tagja. Jelent ez va­lamit az életében, mindennapjai­ban? — Az, hogy az oktatási , bizott­ság tagja vagyok, csakis újfajta és sokféle tapasztalatokat jelent. Tágabb összefüggéseket láthatok meg, jobban és alaposabban szem­lélhetem a valóságot. — Talán feleslegesnek tűnik a kérdés, de ön szlováknak tartja magát? — Én szlovák származású ma­gyar vagyok. Ez niem szégyen, nem dicsőség. Egyszerűen tény, életvalóság. — Köztudott, hogy mint lokál- patrióta, sokat tett a nemzetiségi nyelvoktatásért. — Sokat-e? Keveset? Nem az én dolgom ezt eldönteni. Egy bi­zonyos. szerettem volna sokat használni. — Hogyan kezdődött? — Tudtuk, éreztük, hegy az it­teni szlovákság hagyományait, szokásait, nyelvét meg kell őrizni. Kezdetben négy nevelőnk volt, aiki beszélt szlovákul. Ök szíve­sen bekapcsolódtak ebbe a mun­kába. Először százhatvan gyerek részésült anyanyelvi oktatásban, majd ez a szám örvendetesen emelkedett. — Ügy tudjuk, hogy más mód­szerekkel is erősítették a nem­zetiségi tudatot. — Hogyne. Szakköröket szer­veztünk, művészeti csoportokat hoztunk létre. — Voltak segítői, megértő tár­sai is közben? — Hősz Ilona igazgatóhelyettes, valamint Tóth Gusztáváé és Csernus Ferenc kollégáim sokat tettek a szlovák nyelv megismer­tetéséért, megszerettetéséért. És egy igazi helybeli lokálpatrióta, aki sokáig párttitkár volt — Tóth Imre ugyancsak jeleskedett ilyen ügyökben. Ö ma is tagja az országos választmánynak. Hang­súlyozom: nekem ilyen szempont­ból mindig jó kollégáim voltaik. — Végezetül egy kérdés: ha — mint eddig annyi alkalommal már — részt venne a szövetség kongresszusán, mint küldött, mit mondana el? — Talán azt elsősorban, hogy figyeljünk a szlovák nyelv meg­őrzésére és tisztaságára ... — Rangos kitüntetéseket ka­pott idáig. A Hazafias Népfront békejelvénye, a Kiváló Pedagógus kitüntetés, a Szocialista Kultú­ráért és A Haza Szolgálatáért érem egyaránt mutatja ezt. Elé­gedett eddigi munkájával? — Nem az a lényeg, hogy elé­gedett vagyok-e! Hanem az a tu­dat. hogy mindvégig jó ügyet szolgáltam. V. M. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Újságírók Országos Szövetségének fotószakosztálya, a kecskeméti Katona József Színház és a Petőfi Népe szerkesztősége ismét meghirdeti a „MINDENNAPOK A VIDÉKI SZÍNHÁZAKBAN” című fotópályázatát. A pályázatra elsősorban olyan té­májú képeket (vagy sorozatokat) várunk, melyek a vidéki színé­szek, színházi munkatársak min­dennapi munkájáról, munkakörül­ményeiről, szociális helyzetéről ad képet. A pályázaton elsősorban nem a színházi előadásokon készí­tett jelenetfotókat, vagy a sajtó­ban megjelenő szokásos színházi riportképeket értékeljük. Azt sze­retnénk, ha a szerzők a színházak belső életének alaposabb ismere­tében készítenék el pályaművei­ket. A pályázat jeligés. Minden kép hátoldalán fel kell tüntetni a kép címén kívül a jeligét is. A képek mellé jeligével ellátott borítékban kérjük csatolni a Szerző nevét, cí­mét. A pályázatra egyedi kép és so­rozat is küldhető. Egy szerző ma-‘ ximálisan öt képpel pályázhat. A sorozat egy képnek számít. A so­rozaton belül a képek sorrendjét jelölni kell. A képek hosszabbik oldalának maximális mérete: 40 cm. A képeket kasírozatlanul kér­jük. A beküldött képekből 1983. no­vember 11-én, Katona József szü­letésnapján, szakértőkből álló zsű­ri három díjazott kollekciót vá­laszt ki. A díjak összege: I. díj: 4000,— Ft II. díj: 3000,— Ft III. díj: 2000,— Ft. A képekből ugyancsak a zsűri javaslata alapján a Katona József Színházban kiállítást rendezünk. Beküldési határidő: 1983. októ­ber 31. Cím: Katona József Szín­ház, Kecskemét, Katona József tér 5. 6000. A hétköznapok művésze Anyaság. Köztéri szobrászatunk egyik 9 Önarckép, jelese, Mikus Sándor 1903-ban született Sződön. Munkásságá­ért Kossuth-díjban részesült, a Magyar Népköztársaság Ki­váló Művésze lett. Motorsze­relő volt, dolgozott az Egye­sült Izzóban. Bernáth Aurél fedezte fel. Pfeiffer Ignác mű- _ egyetemi, tanár támogatásával m eljutott Itáliába, még 1927- ben, ahol Pátzay Pál nagylelkűsége ré­vén két évre hosszabbodott tanulmány­útja, mivel megengedte Mikusnak, hogy római műtermében dolgozzon. Mun­kásművésznek vallotta magát egy 1942- es interjúban, pedig előtte egy évvel már önálló kiállítása nyílt a Tamás Galériában. Tele volt jószándékkal és tehetség­gel. Mindezt vallják tanítványai — 1949 óta tanított a Képzőművészeti Fő­iskolán — és mindannyian, akik szob­rait megismerték a köztereken és a gyűjteményekben. Plasztikai erejét iga­zolja a vecsési Parlamenter-szobor, az ózdi Petőfi-emlékmű, a Csepel Autó­gyár előtt álló Éneklő munkások, a kő­szegi Jurisics-szöbor. Természetes báj jellemzi portréit. Klasszikus méltóság árad és valami kedves melegség, mély egyszerűség az Anyaságból, mely életének egyik fő­műve. Demokratikus érzülettel, rendkívüli szerkesztőkészséggel formálja műveit jellé, szobrászi alapegységek válnak hiteles erővél emlékezetessé. A hétköz­napok művésze, élménye: fésülködő nő, harisnyáját húzó asszony, mosakodó, szénhordó fiú, táncoló lányok, számoló kislány. Élménye és szobra is, s mind­ez természetesen alakult munkásságá­ban. Volt érzéke a csoportábrázolás­hoz, melyet az 1946-ban készült Csa­lád a strandon is igazol. Jó érzékkel mintázta meg 1947-ben a kígyót meg­fojtó asszonyt, s ez a Küzdelem végső fázisa, történelmi értelemben is: Mi­chelangelo kötözött rabszolgái végre képesek elszakítani az osztálytársadal­mak évezredekig tartó kötelékeit. Nem­csak szoborban, hanem az életben is e tisztuló, szépülő világért küzdött, fára­dozott Mikus Sándor megalkuvás nél­kül, közösségi érzelemmel, odaadó szob­rászi és emberi energiákkal. L. M. MŰEMLÉKEK BÁCS-K1SKUNBAN Baja, Dr. Alföldi u. 21. A híres tü­dőgyógyász szakorvosról el­nevezett egy­kori Deszkás utca a legba- jaibb bajai ut­cák közé tar­tozott. Az eny­hén kanyarodó utcában a Ka- marás-Duna jellegzetes víz­szaga vegyült az itt árusított, messziről ide­szállított desz­kák illatával. Szolid polgár­házak szemlél­ték a portéká­jukat hangos szóval kínáló eladók • és vá­sárlók tarka látványát. A legtöbbre a 21-es számú paraszt-barokk stílusú, az 1840-es nagy tűzvészt is túlélő ház emlé­kezhetne. A négyíves, tornácos, kosárboltíves, zsa- lugáteres, 1+2+1 tengelyes, félkontyolt nyeregtetős épület félköríves fülkéjében elhelyezett Flórián-szobor valószínűleg ke- gyeletes hálából került a homlokzatra. (Harczos István mérnök, helytörténész fel­tevése szerint itt lakhatott a Tóth Kál­mán téri Flórián-szobor készítője vagy adományozója.) A jó arányú, szép épületre a műemléki helyreállítás jó példájaként hivatkozha­tunk. Kereskedő János, a városi tanács dolgozója többletmunkát vállal azért, hogy a ház híven idézze egykori építőinek szán­dékát, ízlését. A Dr. Alföldi u. 21. Baja egyik kedves látványossága. —i —r (Méhesi Éva felvétele) Operaház aNéva-parton Kétszáz éves a leningrádi Kirov Színház Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli az idén a le­ningrádi Kirov Opera. A híres Néva-parti színházat ma a világ legjelentősebb operaházai között tartják számon. Előadásai a New York-i Metropolitan, a milánói Scala és a moszkvai Nagyszínház bemutatóival vetekednek. Ba­lett-társulata, amely augusztus 12-én a Szegedi Szabadté­ri Játékokon mutatja be Adam Giselle című táncjátékát, klasszikus repertoárja mellett ironikus hangvételű, olykor groteszkbe hajló táncjátékaival hívja fel magára a figyel­met. A jubileum alkalmából Jurij Tyemirkanovval, a társu­lat vezető karmesterével készített interjút Vagyim Ki- szeljov, a neves leningrádi színházi kritikus. — Az évad sok meglepetést tartogatott — kezdte a beszélgetést Kiszeljov. — ön például életében el­ső ízben rendezett. Az Anyeginnel mutatkozott be a közönségnek, s mint azt a kritika és a taps igazolta, sikert aratott. — Valóban igyekeztünk változatod 'programot, ösz- szeáltítani a jubileumi évadra. A szezont a múlt év­ben szeptember 18-án nyitottuk a leningrádi And­rej Petrov I. Péter című operájával. Ez a mű illett a legjobban ünnepi terveinkbe, hiszen Néva-parti városunk 'megalapítójának állít emléket. Ezután a felújított Anyegint mutattuk be. Puskin és Csaj­kovszkij remekműve — operánk névjegye. Énékes nemzedékek próbálták ki benne erejüket, tudásukat, s a csodálatos lírai-romantikus opera izzó hangula­tú estéken úljra és újra meghódította a közönséget. Jómagam is ennek a műnek köszönhetem, hogy — aggályaimat félretéve — kedvet kaptam a rendezés­hez. — Hogyan élnek tovább az operaház hagyomá­nyai? — M,a mar a hely is, ahol a színház áll — élő ha­gyomány. Itt a Színház téren épült fel, szemben az operával, a konzervatórium, amelynek falai között egy teljes évszázada nevelik fciiváíló zenepedagógu­sok a karmestereket, az énekeseket, a zenészeket és a koreográfusokat. Glinka a múlt században itt ala­pította meg az orosz iskolát, és instrukciói alapján itt mutatták be híres operáit, az Ivan Szuszanyint, a Ruszlán és Ludmillát. Ugyancsak hagyomány, hogy rendszeresen játsszuk Borogyin, Csajkovszkij, Dargcmizsszkij, Glinka, Muszorgszkij és Rimszkij- Korszakov műveit. Ugyanakkor a világ operairo­dalmának nincs olyan kiemelkedő alkotása, ame­lyet ne adnánk elő Mozarttól Wagnerig, Glucktól Pucciniig, Verditől Richard Straussig. A repertoá- nak ezen a széles skáláján nevelkedtek fel a nagy orosz énekesek, köztük Saljapin és Szabinov, hogy csak a múlt legnevesebb szólistáit említsem. Az orosz operastílus meghatározó jegyei: a drámai ki­fejezőerő, a természetesség, a realisztikus előadás- • mód és az erkölcsi emelkedettség, a nemes pátosz tovább él és fejlődik napjainkban is. — Milyen szerepet játszott a színház a szocialis­ta kultúra kialakításában? — Színházművészetünk fejlődésének feltételei a húszas években alakultaik ki. Akkor került a Ma- riinszkij Színház a Kulturális Népbizottság fenn­hatósága ailá. Ettől kezdve az előadások egy jelen­tős része hosszú ideig ingyenes volt a munkások, 'katonák, matrózok ős diákok részére. Ezekben az években kerülték színre az első szovjet operák. Mintegy 70 szerző mutatkozott be. Közülük sokan, például Prokofjev, Sosztakovics, Saporin, KovaL, Hrennyikov és Kabalevszkij ma már klasszikusok. — Hogyan értékeli a jelent? — Személyes vonzódásom Csajkovszkij, Prokof­jev, Scsedrin és Petrov zenéjéhez bizonyos mérték­ben meghatározza a színház zenei profilját is. Pro­kofjev zenéjével állítottuk színpadra Tolsztoj Há­ború és békéjét, s a Nagyszínház után mi is bemu­tattuk Gogol Holt lelkek című remekművét, Scsed­rin zenéjével. Büszkék vagyunk rá, hogy Leningrad első zeneszerzője, Andrej Petrov nekünk adta át műveinek bemutatási jogát. Vonatkozik ez a már említett jubileumi nyitódarabra, az I. Péterre és a Puskin. című művére is. Jelenleg Majakovszkij cí­mű operáján dolgozunk. — Milyen színvonalat képvisel a színház zeneka­ra? — A Marii-nsz-kij Színház zenekarát valaha joggal tartották a legjobbnak Oroszországban. A feltéte­lek ma is kedvezőek a színvonalas zenekari mun­kához. Ragyogó hangszerekkel rendelkezünk, köz­tük ősrégi harangokkal, nagyszerű orgonával. így régi reneszánsz és barokk zenét is ^játszhatunk, s programunkban sok elfeledett muzfika megszólal­tatása is szerepel. Görögországi, NDK- és NSZK- be-li, olaszországi és svédországi turnéink során az operaelőadások mellett koncerteket is adunk. Ezt a hagyományt folytattuk most a jubileumi évadban is. Lakatos András-Láng Zsuzsa (9.) Aztán volt valami, ami még jobban megtévesz­tett bennünket. Bár pontosan én magam sem tu­dom., hogy mi is volt ez. Ügy rémlik, azt mesélték nekem, hogy megjelent régebben egy újságcikk, ami egy bírósági tárgyalásról szólt. Ennek a lénye­ge az volt, hogy két totózó összeveszett a nyeremé­nyen, és a tárgyaláson kiderült az, hogy ennek a nyereménynek az érdekében a totózók megfizették a csapatokat. A bíróság a hivatalos szervektől! ál­lásfoglalást kért. A válasz az volt, hogy ha egy csa­patat arra vesznek meg hogy nyerjen, és ezt fel­használják a totóban is, azt minden további nélkül tehetik. (Ezt, bár majdnem mindenki hallotta totós kö­rökben, senki nem tudta pontosan, hogyan is volt. Faragó sem. A .lényeg azonban fedi a valóságot. 1980-ban a Bajai Járásbíróság levélben kereste meg az OTP jogi irodáját, hogy foglaljon állást egy pe­res ügy kapcsán felmerült problémában'. Konkrétan abban, hogy tilos vagy szabad a csapatoknak pénzt adni a játék eredményéért, és ezt a itotón megját­szani. Az OTP és a Magyar Labdarúgó Szövetség válaszát később ismertetjük azért, mert a peres fe­lek egyike Molnár Tibor, a totókirály volt. — A szerk.) Van még valami, amit szeretnék hozzátenni! Jó lenne, ha az MLSZ ebből az ügyből helyesen szűr­né le a tapasztalatokat, és nemcsak a totózókat és a játékosokat ítélné el, hanem a sportban is rendet próbálnának 'teremteni. Illetve, ahogy azt már ko­rábban is nyilatkoztam, differenciáltan és bobban megfizetnék a focistákat abból .a pénzből, amit ko­rábban a csapatok egymás közötti megvételére for­dítottak. Helytelennek tartanám, ha a mi ügyünknek csak azt az oldalát néznék, hagy mi pénzzel befolyásol­tuk a csapatokat. Emlékezzenek vissza arra az idő­szakra, amikor az ilyen totózók még nem léteztek — nélkülük is megvoltak a bundák. Anélkül, hogy totózó fizetett volna érte, ugyanúgy terjedtek az információk. Legfeljebb nem voltak ennyire biztosak. A A&tcUzso Bernáth Zoltán harmincéves, két kislány édes­apja. Foglalkozása: anyagbeszerző egy fővárosi vállalatnál. Mielőtt beszélgetni kezdenénk, szokatlan kérése van. Nem cigarettát kér, mint azt Faragó tette, ha­nem egy szívességet. Feleségének, akinek ma van a születésnapja, egy csokitortát szeretne eljuttatni; mellé pedig hét szál gerberából virágcsokrot, ame­lyen egy szalagon Sziimonov verse függ: „Várj reám ...” Egész életemet a foci tölti ki. Magam is futballoz­tam, de később,, sorozatos sérüléseim után is, állan­dóan a pályáik szélén voltam. Feleségemmel is így ismerkedtem meg. Ö női futballista volt. Válogatott. Amatőr szinten azért még mindig játszom. Van egy kispályás csapatom, amellyel Budapest egyik legna­gyobb kispályás tornáján veszünk részt az Árpád-híd- nál. Tavaly elsők lettünk. Még a Népsport is megírta. Én voltam a csapatkapitány, és emiatt most van egy kis gondom. A fiúk idén is elindulnának, de nálam, illetve a rendőrségen vannak az igazolások, amelyeket, a házkutatás során a nálam levő — foci­val és totóval kapcsolatos — egyéb dolgokkal együtt lefoglaltak. Most is nagyon hiányzik a labdarúgás. Amíg .kiint voltam, minden meccset megnéztem. NB I-et, NB Il-t, még a barátságosakat is. Mindent ismerek, ami kapcsolatos a focival. Tudom, hogy melyik játékos hányas cipőt hordt, mikor megy szabadságra, és a családi- körben [hol és miikor lesz disznóvágás vagy éppen esküvő, mert ezek után általában gyengébb teljesítmény várható tőlük. Ha jól emlékszem, akkor 1978-ban kezdtem -komo­lyabban foglalkozni a totóval. Ekkor kaptunk -la­kást, és az erre félretett pénzből maradt úgy ötven­ezer forintom. Gyorsam el is vesztettem. Év végére alig maradt ötezrem. Ekkor keresett meg egy bará­tom, és mondta, hogy ez az év szerencsétlen volt, próbáljuk meg együtt az új évben. Hétezer forint­tal megjátszottunk egy szisztémát és bejött, száz­ezer forintot nyertem. Ezután már nem volt meg­állás, szenvedélyes Ijátékos lettem. Ha volt pénzem, totóztam. Sokszor nyertem, de sokat is vesztettem. Ilyenkor dühöngtem, szitkozódtam, hiszen biztosra mentem, mégis a meglepetés jött be. Ekkor már rendszeresen látogattam a totózó­kat, és itt tudtam meg, hogy veszteségeim oka a csapatok egymás közötti bundája volt. Szóval ezért nem nyertem. Akkor nincs mit tenni, előre meg kell tudnom, hogyrmilyen bundák lesznek. Ez a gondolat, mint amikor a víz mossa a sziklát, állan­dóan bennem motoszkált, nem hagyott, nyugodni. Miután magam is fociztam, sok .labdarúgó isme­rősöm volt. Így eleinte baráti alapon kezdtem ér­deklődni tőlük a mérkőzések eredményei után. Ezek az információk sokszor bejöttek, de nem min­dig. Nem lehettem biztos bennük, de azért a totó- zókban, eszpresszóikban más információkért elcse­réltem őket. Egyre nagyobb totótársaságok alakultak ki ezalatt. Egyiknek információja volt, a másiknak pénze. Ez utóbbiak általában maszek kisiparosok, festek, filmnyomóik, zöldségesek, autószerelők, lángos,sütők voltak, akiknek a totóhoz gőzük sem volt. Nekem velük szemben az volt a -hátrányom, hogy én csak a nyereményeimből játszhattam, ök, ha egy nagyobb összeget vesztettek, akikor legfeljebb azt mondták, hogy most egy hétig dolgozni fogak, ezalatt össze­jön mondjuk harmincezer forint, ebből aztán a kö­vetkező -héten megint bedobhattak tíz-húszezret. (Folytatás a következő lapszámunkban.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom