Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-23 / 198. szám

1083. augusztus 83. ( PETŐFI NÉPE • 5 í A KÖZMŰVELŐDÉS SZOLGÁLATÁBAN Száraz József Most negyvenéves. Közgazdasági technikumban érettségizett, s sza­valóversenyeken hívta fel magára a figyelmet. Később Tompán és Akasztón, majd Kiskunhalason dolgozott mint népművelő. Azóta volt művészeti előadó a megyei művelődési központban, és színházi szer­vező. Jelenleg az SZMT Művelődési Központ főelőadója. Időközben Debrecenben népművelési szakos diplomát szerzett. Így vall életéről és munkájáról: „Szerintem nincs úgynevezett elméleti népművelő. Mi gyakorta, tilag kapocs vagyunk az emberek között. Ugyanis, ha valaki nem képes percenként kommunikálni és élő kapcsolatot teremteni, an­nak nincs keresnivalója a pályán. A közművelődés fő alapja és cél­ja e megteremtett közösségek for­málása és gazdagítása. Ha nem így van, akkor minden cselekvé­sünk öncélúvá válik. Hangsúlyo­zom, hogy a magam részéről egy­értelműen pozitív törekvésű, ha­ladó jellegű közösségekre gondo­lok. Fogalmazzunk nyíltabban: nem a galerikre, csövesekre, pun- kokra, nem is a céltalanul lődör­gőkre gondolok, hanem azokra, akik valamiféle elkötelezettséggel hasznos cselekvésre képesek. Jómagam mindig arra töreked­tem, hogy valamely adott közmű­velődési formának minél nagyobb bázisa legyen. Ennek érdekében érzelmi oldalukról igyekeztem közeledni az emberekhez. Termé­szetesen a módszer mindig nagyon érdekelt. Kiskunhalason például elmentem a gimnáziumi igazga­tóhoz és mondtam neki: irodalmi színpadot szerveznék középiskolá­sokból. Mire ő — szerencsére ez régen volt — azt válaszolta, hogy minek az, nem kell! Erre én egyenként, úgymond lasszóval el­fogtam a fiatalokat az utcákon, és mi lett a vége? Díjnyertes együttes. Még nemzetközi feszti­válra is eljutottunk. Ám ez a ki­sebbik része a dolognak. így utó­lag is örömmel mondom, hogy az akkori tizennyolc szereplőből nyolcán leérettségiztek és hatan csoporton belül házasságot kötöt­tek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek a tények az egykori erős, tartós közösségről árulkod­nak. Sokan kérdezik tőlem, hogy miért ragadtam meg a nagyváros­ban, amikor hosszú éveken át si­kereket érhettem el falun. Például a tompái pinceklub esetében, ahol remek kisközösségeket tudtunk létrehozni. Az akkori eredmények megszületése jóval több fáradtsá­got igényelt, mint városban. Hi­szen ha egy magamfajta idegen elkezdett mozogni a faluközösség­ben, akkor sokan amolyan „gyütt- ment" embernek tekintették, akit szinte kötelező volt gyanakvással fogadni. De, ha valami aztán sike­rült, abban egyaránt osztozott „bennszülött” és „gyütt-ment”. Jó érzés visszagondolni, hogy falun én voltam a „Kultúros Jóska”. Amióta a megyeszékhelyen dol­gozom, rájöttem, hogy egyfajta vagányság kell ehhez a munká­hoz. Vagyis vállalni keli a bukás lehetőségét is. Hozzáteszem mind­ehhez, hogy szerintem lángolni kell, soha nem szabad félni, fő­ként az újításoktól, a kezdemé­nyezésektől, ám ugyanakkor egy­fajta biztonságérzés is szükséges. Egyesek kritizáltak: az isten sze­relmére, neked néhány év alatt három munkahelyed volt Kecske­méten! Erre azt mondtam: szerin­tem ez nagyon jó dolog, hiszen így jobban megismerem a várost, az embereket, a különféle közössége­ket. Tehát ez csak hasznos lehet. Mint közművelődési embernek, van egy különös szenvedélyem, ha úgy tetszik, hobbim. A lakóte­lepi emberek élete érdekel első­sorban, mivel meggyőződésem sze­rint ezeken a helyeken túl nagy a zsúfoltság és az ezzel összefüggő elidegenedés. Éppen ezért elkezd­tem kísérletezni. Rájöttem, hogy az úgynevezett „melegítés közmű­velődés” mihamarabb ki kell szo­rítsa a „szertartásos közművelő­dést”. Pontosabban arra gondolok, hogy nem elég az új városnegye­dekben az embereket csupán szín­házba, cirkuszba, moziba és hang­versenyre szervezni, hanem sok­kal inkább helye van ott a foci­nak, a játéknak, a barkácsmű- helynek. Mindaz, amit eddig elmondtam, összefügg azzal, hogy a mai mo­dern világban egyre nagyobb sze­repet kap a tárgyiasság, a gyakor­latiasság. Természetesen mindezt úgy kell elősegíteni, hogy ne szo­ruljon háttérbe a humánum, a kü­lönféle kulturális, művelődési cél­kitűzés." Varga Mihály SZÍNHÁZMŰVÉSZETÜNKRŐL Veres Péter harminc évvel ez­előtt írta, hogy „amikor egy-egy művészeti ágazat elérkezik az eszmei ürességhez és a művészi tehetetlenséghez, vagy teljesen el­uralkodik rajta az üzileti szeltem, akkor keresi a kivezető utat a pornográfiáiban is és az idegbor­zongató szadisztllkus jeleneteik ön­célú hajszolásában is. (Ne hivat­kozzunk Shakespeare-re: ott nem a verekedés, gyilkosság és hálál a lényeg, hanem a tragédia, a Sors.)” Abban Sem hiszek — írta töb­bek között az erdélyi Sütő András 1960-ban —, hogy a formábontás azonos lenne a színpadi illúzió száműzetésével, színpad a nézőtér egybeolvasztásával, a páholyból lekiabáló, vagy a közönség sorai között kii- és besétáló színésszel és hasonló találmányokkal. Mind­ezek válójában az alkotó elme hí­ján a feltűnési viszketegség jelei. Ezek az idézétek is illusztrál­ják Nagy Péter — a „Színházmű­vészetünkről1” című gyűjtemény­ben ■ olvadható gondolatát: „Idestova fél százada a színház és színiművészet permanens vál­ságban van. Illetve virágzásban és válságban egyszerre; s talán en­nek a különös helyzétnek is kö­vetkezménye, hogy ez alatt úgy szaporodtak el a színházmegváltó elméletek, mint eső után a gom­ba.” Nem tudom, hogy válságról van-e szó? Az utóbbi évek ese­ményei; a személyi változások so­ra. az áldatlan viták ténye, né­hány kritikus pallost suhogtató magatartása, az álkísérletek és mások azt látszanak bizonyítani, hogy baj van hazai színházművé­szetünk körül. De nem vitathat­juk Czimmer József .igazát sem: „Lassan a színház válság nélkül már olyan, mii n t az el jegyzés csók nélkül, vagy házasság — veszéke- dés nélkül. A válság szónak ma nem dől be senki, a szinház év­századok óta ebből él.” ■ A színházról vitátikozni nem új­keletű dolog. De a nehéz és fe­szültségékkel téli kérdéseket civi­lizált hangnemben vitatni nem si­került mindig. Márpedig, hogy a mindennapi kultúra terén is fej­lett országnák tekinthessük ma­gunkat, erre is szükség volna. Eb­ben segíthet a Kossuth Könyvki­adó sorozata, a „Vélemények, vi­ták”. A most megjelent kötet szer­kesztője, Antal Gábor, úgy látszik, ügyéit arra, hogy olyan írások ke­rüljenek ébbe az izgalmas gondo­latokat tartalmazó könyvbe, ame­lyek példái lehetnek az egymás iránti türelemnek, de egyben a sa(ját álláspont világos és nyílt megfogalmazásának, kényes és fontos kérdésekkel kapcsolatban érvek és ellenérvek higgadt felso­rakoztatásának is. 'Hogy ez nem mindenkinek sikerült? Az nem a szerkesztő hibája. A vitacikkek tematikus csoportosítása figye­lemre méltó. Az első fejezet a változásokat ígérő válságokról szóló írásokat fogja csokorba. A második rész címében Kasszandra nevét költosönözte a szerkesztő, azét a jósnőét, akinek beteljese­dett baljóslatait senki sem hitte el. A harmadikban a színházi műhelyeket sürgetik a vitázók. A negyedikben a Nemzeti Színház körüli viharokról olvashatunk. Az utolsó rész sokatmondó címe pe­dis ez: „Vitáik a néző feje fö­lött?” Egy évtizedet, nagyjából a het­venes éveket fogja át ez kötet. Ezért sajnálom, hogy — többek között — a recenzió elején idézett szerzők sem szerepelnék a vitat­kozók között. (Talán egyszer lesz olyan könyv, amely az örökérvé­nyű gondolat okát és vitatkozókat egybegyűjti ?!) Miről szól a disputa? Nem új dolgokról. Rendező- vagy színész- centrikus legyen a színház? Eset­leg az irodalom álljon a közép­pontban? Miikor működik jól az intézmény? önálló művészi gon­dolkodásforma a színművészet? Van-e sajátosan, magyar színját­szás? Milyenek a mi színházi vi­táink? De nemcsak kérdeznek a vitatkozóik, hanem keresik a vá­laszokat is. Ilyeneket: egy közös­ség színházi élete ákkor működik jól. ha közönség, színház, gazda­sági és politikai irányítás, admi­nisztráció ugyanazt akarják. Anomáliájuk esetén a törekvéseik széthúznak, a színház szertehul- llk. Vagy: az a baj, hogy nálunk a színházi viták nem elviek, ha­nem egy sereg ember személyes­kedése érződik ki ia sorok mögül — és más ezekhez hasonló vála­szokat olvashatunk. De vannak vitatható kijelentések is. Mint: színházunkban ma kevesebb a társadalmi érdeklődés, minit a né­zőtéren ülő állampolgárokban. És olyan igazságok, amit vitatni sem lehet: ,„a vidéki színészek még azokat a juttatásokat sem élve­zik, amiket az építőipar ingázói. Vasúti kedvezményük minimális. Különélés! pótlékot nem kapnak. Életfeltételeik a színészházakban épp csak elfogadhatók.” Sokrétűen és többoldalúan szólt az eszmecsere a színházról a het­venes években — most is vitatko­zunk. Nehéz lenne válaszolni ar­ra, hogy volt-e. van-e értelme. Re­méljük igen. Hiszen Antal Gábor könyve is bizonyítja vitakedvün­ket, de még inkább a cselekvő demokratizmus igényét és elkez­dődött valóságát. Komáromi Attila Fafaragók alkotótábora ft A Veszprém megyei Ugod köz­ségben már harmadik alkalommal rendezték meg a fafaragó-szob­rászok és népművészek országos táborát, amelyen 18 művész vesz részt. Az alkotók a munkáik egy részét Ugodon hagyják, hogy ezzel is gazdagítsák az állandó gyűjte­ményt. KépUnkön az alkotótábor­ban készült és ott felállított mű­vek egyike. Korszerűsödő általános iskolák A 180 ezer első osztályos tanulóval együtt 1 millió 270 ezer — az előző évinél 25 ezer­rel több — diák ül ibe augusz­tus 29-én az általános iskolák padjaiba. Jó helyzetben va­gyunk, imént — gazdasági és imás gondjaink ellenére — az Oktató-nevelő 'munka megújí­tásában biztató eredmények születtek. Természetesen eb­ben a .tanévben sem lesz ke­vesebb a tennivaló. Felkéré­sünkre Drecin József művelő­dési miniszterhelyettes a fel­készülésről, az oktatás anyagi- technikai feltételeiről, körül­ményeiről, korszerűsítéséről adott tájékoztatást. — Egyes településeken még hiányosak, néhol rosszak a feltételek, még mindig sok az elavult felszereltségű iskola és a szükségtanterem. Milyen fej­lesztésről lehet számot adni? — Az elmúlt tanévben a 3567 általános iskolából 722 műkö­dött váltakozó tanítással. A 40 ezer 442 osztályterem ki­lenc százaléka minősíthető szükségtanteremnek, s mint­egy ötezer tantermet használ­nak váltakozva. A most kez­dődő oktatási évben 1375 új tanterem várja a tanulókat, nagyobb részük új, önálló is­kolaépületben van. Ez tette le­hetővé ezer új tanulócsoport szervezését, s azt is, hogy ne növekedjék az osztályok tava­lyi huszonhetes átlaglétszáma. A .tanácsok 1983-ban 4 milliárd forintot irányoztak elő az ál­talános iskolai hálózat fejlesz­tésére, ez csaknem 700 miilillé- val haladja meg a VI. ötéves tervben erre az évre tervezett összeget. Ez döntően annak eredménye, hogy több megyei tanács meggyorsította a fej­lesztéseket, illetve korábban kezdte meg eredetileg később­re tervezett iskolák építését. Javítja a képet az is, hogy a tanácsok általános iskolákra költik felújítási pénzeik jelen­tős részét. A beruházások je­lenlegi, szükségszerűen lassúbb ütem« mellett fontos a meg­levő épületek jó állapotának .megőrzése. Az elmúlt évben a kulturális ágazat teljes egészé­ben 2 .milliárd 745 millió fo­rintot fordított erre a célra, amelyből 1 milliárd 29 miliió- v.al részesülték az általános is­kolák. — Jelentősek még az egyes iskolák közötti különbségek, ami nyilvánvalóan késlelteti a tanulók egyenlőbb esélyeinek megteremtését... — Kétségtelen, hogy a folya­matos fölújításokra az emlí­tettnél még több pénzre lenne szükség. Tény, hogy iskoláink­nak mindössze egynegyede szorul felújításra, ötödrészü­ket meg .már nem is érdemes felújítani, hiszen legtöbbjük vályogból készült. Tetézi gon­dunkat, hogy az oktatóhelyek 21 százaléka eredetileg más célt szolgált. Az egv tanterem­re jutó tanulócsoportok száma mégis csőikként, miután, több terem épült és épül, mint ahány csoport alakult. Termé­szetesen segít öbben az úgyne­vezett egyéb helyiségek, tehát a napközis szobák, az úttörő- és klubhelyiségek, a könyvtá­rak igénybevétele. Az iskolák közötti különbségek felszámo­lása a tárca régi törekvése. A kiegyenlítés, a felfelé nivellllá- lást jelentő közelítés azonban még hosszú időt Igényel. Meg kél! fontolni alaposan minden döntést, hiszen a helyi gondok átmeneti, kapkodó .megoldása egyrészt rontja a meglevő szín­vonalat, ugyanakkor más ter­mészetű, meglehet: súlyosabb problémát szülhet. Nyilvánva­ló, hogy a tanteremhiány fel­számolásának legjobb módja egy új iskola, amely nemcsak fedelet, hanem korszerű, szín­vonalas, hatékony oktatást te­remt a gyerekeiknek. Am lehet ez az iskola mégoly nagysze­rűen felszerelt is, ha zsúfolt, kevesebbet .képes nyújtani, mint egy tárgyi ellátottságban szerényebb, .kevésbé korszerű, de nyugodt légkörű intézmény. Az optimális megoldást min­denütt az összes mérlegelést érdemlő szempont összevetésé­vel kell megtalálni.-T- A jó iskola fogalmába beletartozik a taneszközök és állóeszközök korszerűsége is. Milyennek látja ebből a szem­pontból az országos helyzetet? — Igen jelentősnek tartom az iskolavilágftási program végrehajtását. A megyei taná­csok pályázatokkal folyamod­hattak vissza nem térítendő ál­lami támogatásért. Valamennyi jóváhagyott .pályázat költség- igényét fedeztük, az eredetileg előirányzott összeg háromszo­rosát: 62 millió forintot utal­tunk az illetékes tanácsoknak. Gyors ütemben folynak a vi­lágításkorszerűsítési munká­latok. A pályázatba be nem vont, illetve nem vonható, je­lenleg nem .megfelelő megvi­lágítású tantenmek ilyen jel­legű átszerelése azonban még sok pénzt és időt igényel... A tanácsok minden évben — idén is — számottevő összegekkel egészítik ki a tanteszköz-be- szerzéspe központilag biztosí­tott 60 millió forintot. Az új nevelési-oktatási tervek beve­zetésével egy időben készülnek az alapvető fontosságú tanesz­közök. Jelenleg is folyamato­san érkeznek az iskolákba a szükséges segédletek. A mi­nisztérium az intézmények tíz százalékában megvizsgálta a taneszköz-ellátottságot. Arról a .megnyugtató tényről győződ­hettünk meg, hogy az iskolák rendelkeznék az új nevelési- oktatási terv teljesítéséhez fel­tétlenül szükséges eszközökkel. A műveltséget alapozó általá­nos iskolák megfelelő körül­mények között Ikezdhetik-My- tathatják ősztől a fiatal ge­neráció Oktatását. Grenitzer Róbert Lakatos András-Láng Zsuzsa (17.) A mérkőzések megvételéről így vallott Kasz- ner András, akinek jelenlegi foglalkozása önálló lakáskarbantartó kisiparos: „1981-ben a Nyári Totó Kupa megkezdése előtti héten találkoztam Sárközivel. Megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e beszállni vele a totóba. Nekem akkor nem volt erre pénzem. Azt viszont vállaltam, hogy egy kölcsön kocsival szállítom őt a mérkőzé­sekre. Ebben az időben rajta keresztül ismerked­tem meg Bernáth Zoltánnal és Faragó Józseffel. Azt már nem tudom megmondani, hogy kinek az óhaja volt az, hogy keressük .meg a csapatokat, mert engem Sárközi már az első alkalommal arra kért, vigyem le őt a csapatokhoz. 1982-ben a Nyáiri Totó Kupa előtt újból találkoz­tam- Sárközivel, aki amellett, hogy arra kért, vi­gyem le néhány csapathoz, arra is ösztökélt, száll­jak be a játékba. Faragóval az első 2—3 alkalommal úgy egyez­tünk meg hogy mi nem totózunk, ő viszont fizeti az útiköltségünket, és emellett befizet résziünkre egy nyertes szelvényt. Miután az első pár alkalom­mal nem minden általunik hozott tipp jött be, Fa­ragó azt mondta, hogy mégsem ad nekünk szel­vényt. Elleniben, ha hozunk 1—2 jó tippet, akkor ő ezért ad kettőnknek 10 ezer forintot. A 25. játék­héten a Szondi SE—Győri Dózsa mérkőzés előtt la­kásán kerestük fel Glázer Györgyöt Sárközivel, és egy döntetlent beszéltünk meg. Ezért, úgy emlék­szem, 15 ezer forintot ajánlattunk fel. A Győri Dó­zsa játékosat azt mondták, ’hogy vannak ők olyan formában, hogy .hozzák a .megbeszélt eredményt, ezért ne is keressük meg a Szondi. SE-t. (Megke­resték 10 ezer forinttal. — A szerik.) A 26. játékhéten játszották ,a Bottyán. SE—Kapu­vár mérkőzést. Sárközivel együtt mentünk Kapuvár­ra, ahol megtudtuk, hogy a Bottyán SiE fogja meg­nyerni a .mérkőzést, mert ők most nagyon gyen­gék. Mi 15 ezer forintot ajánlottunk fél a veszté­sért (És 15 ezret a Bottyán SE-mek a győzelemért. — A szerk.) Az eredmény ibe is jött (1—0). Ezen a héten ezért Faragótól mégis kaptunk egy 13+1-es totószelvényt. A következő hét egyik mérkőzése, amelyet le kél­lett rendezni, a Kapuvár—Csorna volt. Meg is ke­restük Lengyel Mihályt a Kapuvár játékosát, .aki­nek 15 ezer forintot ajánlottunk fel a győzelemért, ö elfogadta, és azt is mondta, hogy ne menjek át Csornára, mert ő a mérkőzés ©lőtt beszél onnan valakivel, és beleveszi a játékba. Az eredmény 2—1 lett. Ugyancsak én kerestem meg a 29. héten a Boty- tyán SE—Répcelak mérkőzés előtt a pályán a Boty­tyá-n játékosait. Ók 15 ezer forintért vállalták a ve­reséget. A kezdés előtt még beszéltem a Répcelak kapusával, akinek szóltam, hogy nyugodtan játssza­nak, mert a Bottyánnal meg van beszélve az ered­mény. Azért, hogy ezt a győzelmet biztosítsam, még 5 vagy 8 ezer forintot — nem emlékszem pontosan — felajánlottam nekik. A pénzt, mivel a kapust a mérkőzés vége élőitt lecserélték, még az utolsó síp­szó előtt átadtam a pálya szélén neki. Ugyancsak a pálya szélén vették át az előre megbeszélt 15 ezret a Bottyán játékosai. Nem jött viszont be a 31. heti Csorna—Bottyán SE előre megbeszélt eredménye. Ezt én előzetesen úgy rendeztem, hogy a Csorna győzzön. Faragó ek­kor egy eszpresszóba rendelt, ahol bemutatta nekem Perei Gyulát és Pataki Miklóst, akiket Győribe, il­letve Csornára kellett vinnem. Győriben Pereit be kellett mutatnom Glázer Györgynek, és el kéllett .mondanom, hogy tőlük kaiP- tják a játékosok a pénzt. Ezután .Patakit kellett Csornára vinnem. Azt még el kell mondanom, hogy amikor Faragó bemutatta társait, akikor tudomá­somra. hozta, hogy Patakinak azért kell velem jön­nie, mert az áltálaim lerendezett egyest döntetlenre kell változtatni. Én tiltakoztam is ezért, mert ezt a meccset döntetlenre vettem ki azokkal, akikkel totóztam. Faragót ez nem érdekelte. Fájdalomdíjul felajánlott egy totószeLvényt, de ezen olyan kevés nyeremény volt, hogy vissza is adtaim neki. Erre ő az ígérte, hogy majd hármasban megbeszélik, mennyit adjanak. Ebből a pénből a mai napig sem láttam semmit. (Panaszra azért nincs oka Kasz- nernak, hiszen összesen 1 millió 66 ezer 415 forint nyereségre tett szert. — A szerk.) A Csorna—Bottyán SE végeredménye — a fel­ajánlott 15—15 ezer forint ösztönző hatására, Flara- góék szándékának megfelelően — természetesen döntetlen lett.” Valóban, nem egy esetben fordítottuk meg a mér­kőzések eredményeit Kasznernal együtt. Emlékszem például a Pénzügyőr—Motim TE mérkőzésre. A Pénzügyőr NB II-es csapat volt, a Mosonmagyar­óvár területi .bajnokságban játszott. Mindenki jog­gal hihette, hogy a Pénzügyőr simán nyer. Nekem viszont azt mondták Faragóék, hogy a Mosonmagyaróvárnak .kell nyernie. Elintéztem. Meg­mondtam a fiúknak, hogy nyerniük kell. Amikor meglátták a pénzt, igent mondtak. A Pénzügyőr csapata félig, az ifikkel állt ki erre a mérkőzésre, .mert amikor kiestek az NB II -.bői, a felnőtt csapatból sokan máshova .mentek el dol­gozni. Akik maradtak, azok pedig Bernáthtól 36 ezer forintot kaptak a vesztésért. — A szerk.) Egyébként szerintem a labdarúgók egy része is megjátszotta az általuk eladott mérkőzések ered­ményét. Az biztos, hogy amennyi kellemetlenséget szerez­tem magamnak ezzel az egésszel, ahhoz képest sem­mit nem kerestem. Faragóhoz viszonyítva tényleg csak morzsákat. Még ha az ő több milliójában a mi pénzünk is benne van, akkor is fantasztikus összeg! Nem is hiszem, hogy csak a nyári kupá­ban szedték fel ennyi pénzt. Valószínűleg már ré­gebben is játszottak ilyen nagyban. Egyszerűen fantasztikus! El tudom képzelni, hogy milyen pén­zekért játszottak. Valószínűleg legalább kilenc csa­patot vettek meg hetenként. Plusz még befektettek 5—600 ezret vagy 1 .milliót. És ez hozott nekik 2—3 milliót egy héten. Csak így lélhetett. Tegyük fél, megvettek kilenc csapatot. Ez, mond­juk 30 ezres átlaggal számolva, 270 ezer forint. Be­fizettek még körülbelül 300 ezret, az monetjuk 700 ezer. És ez hozott nekik millióikat. Ha úgy számol­juk, hogy volt 30 darab 13+1-estik, ami fizetett 1 millió 700 ezret, és ebből .levonjuk a befektetett 700 ezret, akkor is maradt 1 milliójuk tisztán. De szerintem többet játszottak. Azért .mondom, hogy ehhez képest Kasznem.ak és nekem tényleg csak morzsák jutottak. Pedig sok munkánk volt benne. Az én nyereségem talán 40—50 ezer forint lehetett. (Folytatjuk a következő lapszámunkban.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom