Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-21 / 171. szám
1983. július SI. • PETŐFI NŰJPE 0 1 SPORTMAGAZIN Olvasóink írják A szurkolók, sőt olykor még az egyesületek sincsenek tisztában a lábdarúgószabályok. kai, s akad a bajnoki kiírásnak is olyan pontja, amelyet a küzdelem befejezése után sokszor még a vezetőknek is keresgetni kell. Hogy ez menynyire így van, azt tanúsítja az a két levél, amit Kisfcunfél. egyházáról és Tompáról kaptunk, teljesen azonos témáról. ® — „Nagyon hálásak lennénk — írja levelében Zom- bori Máté Kiskunfélegyházáról —, ha a Petőfi Népe sportrovatában választ kaphatnánk, hogy a megyei labdarúgó-szövetség miért ejtette ki a Tompa labdarúgócsaipatát a megyei II. osztályból. Tudó. másom szerint a megyei I. osztályból csak egy csapat esett ki, a Honvéd Szamuely SE. így a megyei II. osztályból csak 3 csapatnak kell elbúcsúzni, vagyis a két 14. he. lyezettnek és a kevesebb pontot elérő 13. helyezettnek. Márpedig az Északi csoport 13. helyezettjének van kevesebb pontja, a megyei labdarúgó- szövetség mégis a Tompát ej. tette ki és ez igazságtalanság. Ha a labdarúgó-szövetség nem tudja elviselni, hogy a kevesebb pontot elért csapat esik ki, akkor írjon ki osztályozót. Kérünk az ügyben sürgős és igazságos döntést.” I» — A tompái sportkör szakosztálya és a szurkolók nevében kérem önöket — írja Szabó László, a Tompái Tsz SK labdarúgó-szakosztályának vezetője —, hogy a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság felnőtt táblázatát, mind az Északi, mind pedig a Déli csoportét, a kiesettek és a fel. jutottak pontos megjelölésével közöljék le. Szeretnénk azt is tudni, hogy egy vagy két kieső van-e a csoportokból ? W A két kérésre együtt válaszolunk. Nincs nehéz dolgunk, hiszen erre az eshetőségre — mármint arra, hogy a megyei I. osztályból páratlan számú csapat esik ki — a labdarúgó-szövetség már tavaly ősszel a versenykiírás elkészítésénél gondolt és intézkedett. A rendelkezés egybe, esik Zombori Máté kiskunfélegyházi olvasónk kívánságával, vagyis osztályozót kell játszani, s mivel az éppen az egyik félegyházi csapatot érin. ti, így a kérés felvetését egy ottani szurkolótól igen sportszerűnek tartjuk. A kiírás szerint augusztus első napjaiban a .megyei II. osztály két 13. helyezett csapata, vagyis a Kiskunfélegyházi Húsos és a Tompa együt. tese osztályozót játszik és oda- visszavágós alápon dönti el, hogy melyik csapat marad a II. osztályban. Tudomásunk szerint a szövetség erről már értesítette a két érintett egyesületet, s rövidesen az érdekeltek jelenlétében megtartják a sorsolást, illetve kijelölik, hogy melyik csapat lesz először pályaválasztó. Befejezésül csak annyit szeretnénk hozzátenni: meggyő. ződésünk, hogy a megyei labdarúgó-szövetség sem a Tompa csapatát nem akarja „ki. ejteni”, sem pedig bajnokot nem jelöl ki előre, mint ahogy azt bizonyos körökben hiszik. A megyei II. osztály mindkét csoportjának bajnoki táblázatát közöltük, tehát ismétlésre nincs szükség. Ha az olvasók a két első helyezett, a Kun- szentmiklós és a Bácsborsód csapata alá vonalat húznak, akkor már megvannak a feljuták. E két újonc I. osztályú együttest a közeli napokban bemutatjuk. A kieső pedig a két 14. helyezett, valamint a 13. helyezettek közül az, amelyik a pályán gyengébbnek bizonyul. Ez a teljes igazság, s akkor sem lehetne rajta változtatni, ha akarnának. Szabó Zoltán Czibor dedikál ft m % Sokáig hiánycikk volt a jó sportkönyv, mostanában viszont több érdekes visszaemlékezés, regényes életrajz jelent meg az egykori „aranycsapat” játékosairól, a sokat emlegetett, utulérhetetlen sztárokról. A magyar labdarúgók sikereit, az olimpiai győzelmet, a londoni 6:3-at, és az 1954-es bukást, majd az ezután következő eseményeket sokan és sokféle szemszögből tárgyalták már, mégis valamennyi közül talán Bocsák Miklósnak a nemrég megjelent — azóta már el is fogyott — Kocsis és Czibor cím alatt megjelent könyve világít rá talán leginkább arra a kényes kérdésre, hogy miért bukott el, s bomlott szét a hajdani aranycsapat. A könyvet a 26 évi távoliét után hazalátogatott Czibor Zoltán dedikálta a szerzővel, Bocsák Miklóssal együtt. VÍZILABDA-HELYZETKÉP A továbblépéshez kevés az akarat A Kecskeméti SC vízilabda- ,zakosztálya_ messze földön híres 'dt az utánpótlás neveléséről. innék legutóbbi ékes bizony í té- ca az ifjúságiak aranyérme a Bu- iapest-bajnokságban, ami egyben i legmagasabb osztályba kerü- ést jelentette számukra. A fellőttek az OB II/A-ban szerepelek sikerrel, mint a csoport egyik egfiatalabb átlagéletkorú együttse. Magó Gáborral, a pólózók ve- .etóedzőjével beszélgettünk a portág kecskeméti helyzetéről, az set leges továbblépésről. — Hogy értékelik a szakosz- ályban az idei bajnoki szerepést?- Meg vagyunk elégedve csar ataink teljesítményével — kezd- e Magó Gábor. — Öröm, hogy a elnőttek végre előreléptek. Éhez persze tudni kell azt, hogy elentős szemléletváltozás követ - ezett be a szakosztályban. Ré- ebben kicsit háttérbe szorult a agy csapat, mindent az utánpóit- ~s-nevelésre fordítottunk. Pedig emcsak ebben rejlik az előrelé- és titka! Meggyőződésem, hogy éy olyan felnőttgárda, lamely- e felnéznek a kicsik, fantasztikus sztönzésit jelent a sportágnak, m egy olyan, amelyiket edzése- en rendre legyőznek a fi atal ab- ak, az csak hátráltatja a fejlő- ést. Következetes munkával az én elértük, hogy rang a nagy sapatbain szerepelni, nem pedig üntetés, mint azt régen tapasz- Huk hasonló esetekben. — Ügy hallottuk, hogy az élvonal- a kerülést vették célba . .. — Igen, ez nem titck. Ügy tűik, lehet esélyünk a feljebb kerülésre. Ezek a fiatalok, akik most a felnőtt keretben vaninalk, a második vonalban megedződtek. Ismerve a vetélytársak elképzeléseit, az ellenfelek játékerejét, a következő bajnoki idényben megpályázzuk az élvonalat. Feltérképeztük lehetőségeinket, s megállapítottuk, hogy a városban igénylik a magasabb szintű vízilabdát. — Tehát minden együtt van a továbblépéshez? — Ez kényes kérdés. Amit eddig elértünk, az nagymértékben a hallatlan akaratnak, lelkesedésnek és a kiapadhatatlan bizonyítási vágynak köszönhető. Ez elegendő volt eddig a szintig, talán elég a feljutás kiharcolásához ás, de a megkapaszkodáshoz jóval több kell. A fiatalok mellé rutinos, nemzetközi mérkőzéseken edződött játékosokat kell ' Igazolni, akiktől elleshetik a vízilabda legapróbb fogásait is. akikre felnéznek, s tisztelik őket. Saját példámból tudom, hogy mekkora lendítőerőt jelenthet mindez még a legkisebbek, az úttörőik számára; is. Természetesen a mi részünkről mindent megteszünk a nagy cél érdekében. Magunk mögött érezzük a szülök támogatását, ami eddig is sokat jelentett. A csapatból mindössze Vancskó távozik. h dkit felvettek egyetemre, s ezért kénytelen átigazolni. A többiek maradnak, s velem együtt mindent elkövetnek azért, hogy lövőre még szebb eredmém/íket érjünk el a bainokságbam — mondta Magó Gábor. Rajtmár István A nap témája A kajak-kenu sportban két város neve kapcsolódik össze elválaszthatatlanul a magyar sikerekkel: 1954-ben, Macon-’ ban 6, 1973-ban Tamperében 7 aranyérmet gyűjtöttek a világ- bajnokságon a magyarok. A hét végén rendezett Ifjúsági Barátság Versenyen —, amely erősségében csaknem megfelel a korosztályos kontinensbajnokságnak — tizenegy éremmel, köztük öt arannyal a magyar fiatalok végeztek az éremtáblázat élén. Ezek után könnyen lehet, hogy az IBV- nek otthont adó romániai Sna- govót is Maeonnal és Tamperével említik majd együtt a jövőben. A sportág két vezető „nagyhatalmának”, az NBK-nak és a Szovjetuniónak megelőzése olyan fegyvertény, amely a magyar felnőttek számára jelenleg megvalósíthatatlannak tűnik. Hogy a későbbiekben ez nem elérhetetlen cél, arról tanúskodnak a snagovi eredmények. Mindhárom női versenyszám megnyerésével Kőbán Ritáék éppen abban a szakágban tettek szeit „egyeduralomra”, amely már jó másfél évtizede az NDK „felségterületének” számít. Ha arra gondolunk, hogy rövid időn belül az IBV-n részt vett hat magyar lány a felnőttek között is kiléphet a nemzetközi porondra, akkor ez több mint biztató ... A férfiaknál a kajakos Fidel, illetve Varga--Nádasdi összetételű kenuDáros hívta fel magára a figyelmet, egy arany-, s egy ezüstérmet gyűjtve, ök Is — elsősorban a nagy tehetségnek számító győri Fidel — bemutatkoztak már a felnőttek között. Füzességry Gyula, a KSI szakosztályvezetője, a sikerek első számú kovácsa többek kö. zott egy jól bevált szerkezeti változtatással járult hozzá az éremesőhöz. A korábbi gyakorlattal ellentétben nem négy, hanem hat női versenyzőt válogatott be a 18 tagú IBV-csa- patba, ily módon megerősítve a már előzőleg; is legeredmé. nyesebbnek tartott szakágat. A három női aranyérem aztán fényesen igazolta elképzeléseit; Snagovban a rivális kajak- kenu nemzetek csapatvezetői valósággal körülrajongták a magyar küldöttséget. Tudakolták a magyar utánpótlásnevelés titkait. Mint megtudhatták, két alapvető újítás állt a sikerek hátterében; az egyik az úgynevezett mini-kajak rendszeres és tömeges alkalmazása, a másik pedig az. hogy a nemzetközi gyakorlattól eltérően nem 15, hanem már 13—14 éves korban elkezdik az intenzív foglalkozást a kajakos-kenus palántákkal. S Hat gólt lőtt a KSC Kiskunfélegyházán 0 A Kiskunfélegyházán játszott KSC—Honvéd Kun Béla SE előkészületi mérkőzésen az újonc Walter lövi a KSC második gólját Tóth kapus mellett. (Farkas Tibor felvétele) KECSKEMÉTI SC— HONVÉD KUN B. SE 6—1 (4—0) Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Csenki. KSC: Erdei (Varga) — Hoffmeister, Gugyerás, Mohovics, Nagy (Alberti) — Patkós (Somogyi), Geiger (Soós), Walter (And- reidisz). Ravasz (Domokos), Papp (Mózner), Goják. Edző: Szentan- nai József. • Gl.: Papp, Patkós, Ravasz, Walter, Mózner, Domokos, illetve Bárány i. Jók: Mohovics, Walter, Goják, Hoffmeister, illetve Márton, Tóth. Mindkét csapat az első előkészületi mérkőzését játszotta. A mezőnyben a félegyházi csapat is jól harcolt, de a KSC-játékosok gyorsasága, nagyobb rutinja és a kapu előtti határozottsága gólokat eredményezett. — Hétfőn költöztünk a kunfehértói edzőtáborba — mondta a Kiskunmajsán rendezték meg a falusi dolgozók spartakiádja kiskunhalasi járási döntőjét. A hét sportágban mintegy 700 résztvevővel tartott verseny az utóbbi évek legnagyobb létszámú és legjobban megszervezett tömegtalálkozója volt. Az összetett pontversenyt ezúttal is a Szánk csapata nyerte, de jól helytálltak a kisebb községek is. különösen Jászszent - lászló. Eredmények: ATLÉTIKA Férfiak (a versenyszámok győztesei) 100 m: Balogh (Jánoshalma) 12.00 mp, 400 iji: Piszmán (Szánk) 54.4, 800 m: Grébel (Jánoshalma) 2:15.5, 1500 m: Tóth (Csólyospá- los) 34.6, magasugrás: Simity (Tompa) 175, távolugrás: Vaskó (Szánk) 592, súlylökés: Sebőlc (Kiskunmajsa) 14,23, gránátdobás: Viszmeg (Mélykút) 74,26. sparta- kiád váltó: Jánoshalma 3:48.0. Nők: 1Ö0 m: Horváth (Jászszent- lászló) 14.0, 400 m: Rácz (Szánk) 69.6, magasugrás: Papp (Rém) 135. Távolugrás: Király (Jánoshalma) 433. Súlylökés: Rácz (Szánk) 9,63, gránátdobás: Juhász (Jánoshalma) mérkőzés után Szentannai József, a KSC edzője —, s ott ideális feltételek mellett végezhetjük a munkánkat. Naponta három edzést tartunk, s bár a nagy hőség megviseli a játékosokat, mindenki becsülettel elvégzi a feladatát. A KSC a héten még két mérkőzést játszik. Csütörtökön 16.30- kor Jánoshalmán lépnek pályára, majd szombaton Kecskeméten 17 órai kezdettel a Békéscsaba lesz az ellenfél. A jelenlegi keret még nem tekinthető véglegesnek, hiszen néhány játékossal még tárgyalásokat folytatnak az átigazolásról. A Féiegyházán játszott első mérkőzésen különösen Walter hívta fel magára a figyelmet ügyes mozgásával. A bajnokság kezdetéig a kecskeméti csapat még további hét előkészületi mérkőzést játszik. 41,96, spartakiád váltó: Jánoshalma 2:47.2. LÖVÉSZET Férfi egyéni: Patyi (Kiskunmajsa) 84.5, csapatban 1. 392 kör, női egyéni** Vastagne (Jászszentlászló) 86 kör. csapatban 1. Jászszentlászló 287 kör. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS 1 Kisszállás, 2. Kiskunmajsa, 3. Szánk. KÉZILABDA Férfiak: 1. Kisszállás, 2. Jászszentlászló, 3. Szánk. Nők: 1. Har- kakötöny, 2. Szánk, 3. Tompa. RÖPLABDA Férfiak: 1. Csólyospálos, 2. Szánk, 3. Tompa Nők: 1. Mélykút, 2. Tompa. 3. Harkakötöny. KÖTÉLHÚZÁS Férfiak: 1. Szánk, 2. Tompa, 3. Kisszállás. Nők: 1. Rém, 2 Szánk, 3. Kisszállás. TOLLASLABDA Nők: 1. Kiskunmajsa, 2. Szánk, 3. Jászszentlászló;- Az összesített pontversenyben: 1. Szánk 184, 2. Kiskunmajsa 137,5, 3—4. Jánoshalma és Jászszentlászló 115—115 pont. Hírek, eredmények TENISZ Mái' csak 97 poat választja e*. a svéd Wilandert — a hét végi bastadi verseny győztesét — a Volvo Graind Prix pontverseny éllovasától, a francia Noahtól. A párosok listáján Taróczy és Günthardit a negyedik helyet foglalja el. Az állás, egyéni: 1. Noah (francia) 1528 pont (8 tornából}, 2. Wilander (svéd) 1431 (11), 3. Lendl (csehszlovák) 1241 (8). Páros: 1. Jarryd, Simonsson (svéd) 252 pont (9 tornából), 2. Fleming, McEnroe (amerikai) 243 (5), 3. Curren, Denton (dél- afrikai, amerikai) 242 (7), 4. Taróczy, Günthardt (magyar, svájci) 202 (6). JASCSENKO ÚJRA EDZÉSBEN Vlagyimir Jascseníko, a férfi magas ugrás ex-világcsúcstartój a — aki 1978-tól 1980-ig 2,34 méterrel az öiökranglista élén állt, de azután súlvos sérüléseik mia/tt háromszor is • térdműtéten esett át — újra edzésbe állt — jelentette a TASZSZ hírügynökség. A veisenyszám kiválósága, Vlagyimir Tyelegin mester irányításával jelenleg ja Idősorban erőfej- k'sztő edzéseket végez. Kétméteres magasságon gyakorol, és abban reménykedik, hogy az őszi versenyeken már rajthoz állihat. Az orvosok szerint kiheverte sérülését, teljes mértékben terhelhető, így reménykedhet abban, hogy jövőre ismét a világ legjobbjai közúti szerepelhet. Egy mondatban Magyarországon tartózkodik a nemzetközi 'Duna-túra mezőnye, amely a Német Szövetségi Köztársaságból indult, s jelenleg a Tungsram SC vízitelepén pihennek. W Július 23—24-én motor- kerékpáros céltúrát szervez Soit- vadkerü'e a Budai mo-torosklub. • A 12 éven aluli fiú teniszezők Európa-ibajnokságán a 8-as döntőben mindkét magyar- versenyző, Noszály és Keresztes vereséget szenvedett. • Kétéves szerződést írt alá a f rancia St. Etienne csapatához a 28 éves póznán,j Ja- nusz Kupeewiicz, aki 1976-ban és 1980-ban is részese volt a lengyel dabdarúgó-válogaxobt világ, bajnoki sikerének. & A két brazil labdarúgó, Zico és Cerezo játékjogáról a hét végén dönt az Olasz olimpiai bizottság, de a várható határozat máris heves vitákat váltott ki. # Az Intertotó Kupa-sorozatban a Düsseldorf hazai pályán 4—3 arányú veresé, get szenvedett a Ibeliga Standard Liege csapatától, s így az ötödik csoport élén jelenleg 3 ponttal a holland Twente együttese áll. • A svéd televízió is közvetíti a szeptember 1—4. közö-irt Zalaegerszegen sorra kerülő tájfutóvilágbajnokság teljes programját. » A •Tühingenben - folyó kadett kosárlabda Európa-bajnokságon a negyedik fordulóban Magyarország 89:82 arányú vereséget szén. vedelt Törökországtól. <9 Az első fordulóban aratott fölényes győzelem után másodszor is nyert a magyar ifjúsági vízilabda-váló. gátolt a Zelena Gorában folyó vízilabda IBV-n, mégpedig Csehszlovákia ellen 11:7 arányban. A FALUSI DOLGOZÓK SPARTAKIÁDJA Szánk győzött a pontversenyben MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 16.40: Hírek 16.45: Erdőzug. Sz. NSZK tévéfilm 17.15: Cézár és a detektívek. Csehszlovák játékfilm 18.00: Reklám 18.05: Telesport. Sz 18.30: Képújság 18.35: Pályamódosítás. Parlagföldek 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. Sz 19.15: Esti mese. Sz 19.30: Tv-híradó 1. Sz 20.00: Lulu Dubaiban. Sz. Angol zenés film 20.55: Hírháttér. Sz. Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről 21.45: Népzene zenekarra. Sz. Vavri- necz Béla: Somogyi furulyás 21.50: Viaszfigurák. Sz. Tévéjáték 23.00: Tv-híradó 3. Sz TV II. MŰSOR: 20.01: Zenés nyári esték. Lentlvay Kamillé: A tisztesséRtudó utcalány. Opera (ism.) Sz 20.40: Párizs 1983. március 22. Sz. Dokumentumfilm Lendvay Kamillo Tisztességtudó utcalány című operájának párizsi bemutatójáról. 21.05: Tv-hiradó 2. Sz 21.25: Párizsi zsánerképek. A Contves- carpe utcai pék. Sz. Francia rövidfilm 21.45: Charlie Bubbles. Sz. Angol film 23.15: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 17.30: Műsorismertetés (magyarul) 17.35: TV-híradó I. (magyarul) 17.50: Reklám 17.55: Bejelentkezés és akció 18.00: TV-híradó I. (szerb-horvátul) 18.15: Gyermekműsor 18.45: Szórakoztató muzsika 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: TV-híradó II. (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Filmest 21.30: TV-híradó II. (szerb-horvátul) 21.50: Műsorzárás (szerb-horvátul) KOSSUTH: 8.25: Andó Mihály nótákat énekel, Oláh Ernő gordonkázlk 8.47: Puccini: Gianni Schicchi. Egy- felvonásos opera 9.44: Bagoly Tivadar Tihamér versei 10.05—10.45: Gyermekeknek 10.45: Beethoven: C-dúr zongoraverseny 11.22: Jogi arcképcsarnok 11.37: Kháron ladikján vagy az öregedés tünetei. Illyés Gyula esszéregénye folytatásokban XV, 13. rész 12.40: Reklám 12.45: Sándor Iván: Ködlovas. Könyvszemle 12.55: Sugár Rezső kamarazenéjéből 13.30: Daloló, muzsikáló tájak: Hajdú- Bihar megye 13.55: A préri. James Fenimore Cooper regénye rádióra alkalmazva 15.05: Fúvósátiratok 15.20: Kóruspódium 15.36: Külföldről érkezett . . . Lengyel népdalok és táncok a Slask együttes előadásában 16.06: Csurka István hangjátékaiból: Üt a hidegvacsorához (Ism.) 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Külpolitikai könyvespolc (Ism.) 17.20: Hallgassuk együtt 18.30: Esti magazin 19.13: Közvetítés az országos úszóbaj- no les ágról 19.25: Nagy színházi siker volt: A bolond lány. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából (Ism.) 21.26: Vass Lajos feldolgozása: Palóc párváiasztó dalok 21.40: Adottságok — lehetőségek a Balaíonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó gazdaságban 22.20: Tíz perc külpolitika £2.30: Régi híres énekesek műsorából 22.51: Stratégiai tervezés 23.11: Starker János gordonkázik 010: Hajdú Sándor táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Forradalmi dalok 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.35: Napközben — Esztergomban .10.00—12.30: Zenedélelőtt *12.35: Mezők, falvak éneke 13.00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 13.20: Éneklő Ifjúság 13.32: Kodály: Gyermektáncok 14.00: Válogatott perceink. Szél Júlia összeállítása 16.35: Idősebbek hullámhosszán (Ism.) 17.30: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió műsora 18.35: „Kyri”. Bemutatjuk Ambrus Kyri új nagylemezét 19.27: Draskóczy László népzenei feldolgozásaiból 19.52: Reklám 19.55: Slágerlista 20.35: A 04, 05, 07 jelenti , . . (Ism.) 21.05: Szimfonikus táncok 21.25: Reklám 21.30: Kabaréé*ütő; lök. A Rádió Ka- barészínházánaa kívánságműsora 22.40: Talabér Er-bébet ás Kovács Lajos nótákat énekel 23.20: Zenés játékokból 3. MŰSOR: 9.00: Romantikus mesterművek 10.07: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 10.30: Dzsessz-archívum. Bili fevana felvételeiből 11.05: Smetana operáiból 11.40: Haydn: C-dúr (Cecília) mise 13.07: Cirkuszhercegnő. Részletek Kálmán Imre--Kulinyi Ernő operettjéből 13.40: Kamarazene 14.34: A Torinói Rádió Szimfonikus Zenekarának Bartók-hangversenye s Torinói Rádió hangverseny„ermébei. 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Blagoveszta Karnobatiova Dob- reva operaáriákat énekel 16.50: Pillanatkép 16.55: Popzene sztereóban 18.00: Szintézis (Ism.) 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Szonáta-lemczeinkbői 19.52: A Magyar Rádió Brahms-ciklu- sa. XXIV 20. rész 20.44: A rocktörténet nagy előadói: Gurájy László és Tuza Zsolt sorozata. A Cream együttes 21.44: Reneszánsz vokális muzsika. XXX 6. rész 22.38: Napjaink zenéje^ Üj zenei irányzatok •