Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-06 / 158. szám

1983. július 6. • PETŐFI NÉPE • 5

ÁPOLÓNŐKET VÁR AZ ISKOLA, A KÓRHÁZ

® A megyei kórház éjszaka,

Egész embert kívánó hivatás

mm

A megyeszékhely sziluettjéhez egyre szervesebben hozzátartozik a Nyíri úti kórház masszív sárga tömbje. A városban a fel- szabadulás előtt húsz kórházi ágy volt. — most egyezerhatszáztíz van. A kórház ,,vonzásterületén” mintegy kétszázötvenezer lakos él.

— Hány egészségügyi szakdolgozó. ápolónő, műtősnő, asszis- tens dolgozik a kórházban?

— kérdezem dr. Fáy Tamásné intézetvezető főnővértől.

— Ezerkétszáz. Ebben a számban a Nyíri- és az Izsáki úti kórházban, a rendelőintézet és a körzeti orvosi rendelőkben dolgozók szerepelnek. Javarészük ápolónő. Hogy egészen pontosan fogalmazzak: alapképzettségük

legtöbb esetben ápolói. Azután érdeklődési körüknek megfelelően tanultak tovább. Ugyanis jelenleg már harmincöt féle szakon képezhetik magukat. És akkor még nem szóltam az egészségügyi főiskoláról, ahol hét szakon folyik az oktatás . . .

Ápolónői képesítést, nappali tagozaton, Kecskeméten az egészségügyi szakiskolában és a szak- középiskolában lehet nyerni. Az „utánpótlás” érkezik is hozzánk folyamatosan. De a továbbtanulási lehetőségek miatt — ami számunkra egyértelműen örvendetes, hiszen a szakdolgozók munkájának színvonala így folyamatosan emelkedik — új ápolónőkre van szükségünk!

Jelentkezőket várunk tehát, de gyorsan hozzáteszem: nem veszünk fel mindenkit! Lehetőleg érettségizett lányokat. asszonyokat. keresünk, olyanokat, akik hivatást éreznek ehhez a munkához, és megértik, hogy szerepük az egészségügyi ellátásban nagyon fontos. Felveszünk nyolc általánost végzett, tizenhét évet betöltőiteket is. akiket úgy ítélünk meg. hogy alkalmasak erre a munkára. Tapasztalataink az elmúlt esztendőkre visszamenően jók, a felnőttként jelentkezőknek már bizonyos élettapasztalatuk van, megértik, hogy az ápolónői munka felelősségteljes, egész

embert kíván, alapvető feltétele az érzelmi gazdagság, a munkával való érzelmi azonosulás.

így látja az intézetvezető főnővér. Én pedig arra kérem, hadd találkozzam azokkal, akik „beteg- közeiben" dolgoznak, fiatalok vagy középkorúak.

Budai Mária a szakiskola elvégzése után került a kórházba, pontosan két évvel ezelőtt:

— Gyakorlati foglalkozáson a

I. belosztályra kerültem. Nagyon megszerettem az ott folyó fegyelmezett munkát. Mivel pontosan ilyennek képzeltem leendő helyemet, kértem, hogy végzett ápolónőiként is ott dolgozhassam. Csodálatos, és nehéz munka és a sikerélmény az, amikor a beteg gyógyultan távozik.

Terveim? A munkahelyem hozzájárult. ősszel megkezdem a gimnáziumot, mert fontosnak érzem a középiskolai végzettséget. Egyébként az a megtiszteltetés ért, hogy megbízott főnővér-he- lyettes vagyok. A nővérotthonban élek. havi 160 forint térítésért.

A Bányai Júlia Egészségügyi Szakközépiskolában végzett Dómján Zsuzsanna. Képesítése: általános ápoló- és asszisztens.

Édesanyám beszélt rá, legyek egészségügyi dolgozó. Másodikos voltam, amikor beleszerettem ebbe a munkába, tudtam, vállalom élethivatásként. Két éve dolgozom belosztályon, megszereztem munka mellett a szakápolói képesítést is. Fizetésem? Az alapbérem kétezerkétszáz forint. erre kapok úgynevezett ágymelletti pótlékot, hatszáz forintot. Ha pedig éjszakai szolgálatot teljesítek, összejön négyezer forintom.

— Gyermekkori álmom volt, hogy ápolhassak, — mondja Kecskeméti Istvánná, az általános sebészetről. A körülményeim úgy alakultak, hogy varrónő lettem. Azután olvastam, hogy munka mellett is lehet tanulni. Azt hiszem, én voltam másnap reggel az első jelentkező! Két évi tanulás után kaptam oklevelet, majd újabb három év tanulás után érettségi bizonyítványt. Megérte!

A munkahelyem megértéssel fogadta gondjaimat is, ezért most kis gyermekem miatt egy műszakban dolgozom. Fizetésem négyezer forint. de ha éjszakai szolgálatot vállalok ötezer is lehet.

— Biztos vagyok abban, hogy

nálunk a legnehezebb és a legszebb a munka — ezt Gémes Já~ nosné mondja, aki tíz esztendeje dolgozik a baleseti sebészeten ápolónőként. Hetényegyházi létemre vállaltam a három műszakos munkát, amikor lehetőség kínálkozott. Másfél évig segédápolónő voltam, majd elvégeztem az ápolónőképzőt. Magánéletem

gondjai közepette munkatársaim főnökeim mellettem álltak, ezt nem fogom elfelejteni.

— Igazán nem tudtam, milyen a kórházban folyó munka, devonzott — mondja a kedves mosolyú Csőké Julianna, — ezért jelentkeztem a szakiskolába. Ápolónőként az újszülöttosztályon dolgoztam, közben leérettségiztem. Aztán ismét éltem a lehetőséggel: anasthesiológus — altató — asz- szisztens-képzőre jártam. Nyolcadik éve végzem ezt a szép és felelősségteljes munkát. Egy kicsit hiányzik a betegekkel való közvetlen kapcsolat, de kárpótol a sok sikeres műtét, amiben részt vehettem. Elmondhatom: elértem, amit akartam. Nagyszerű szakmám van,, és. a kórház segítségével otthont teremtettem magamnak, önálló lakást. Fizetésem? Elértem az ötezerhárom- száz forintot.

A lehetőséggel mások is élhetnek: a kórház várja az ápolónői munkához kedvet érző, tanulni vágyókat. Az ápolónőképzés kezdeményezője. az angol Florence Nightingale pontosan megfogalmazta: „A hivatásszeretet az a vágy, s az a szüntelen törekvés, hogy az ember a dolgát a lehető legjobban végezze el. S ez éppen úgy megvan a jó ápolónőben mint egy csillagászban, aki új bolygót keres, vagy a festőben, aki alkotásán dolgozik."

Selmeci Katalin

T m 7 W T V-'V TT '

y • • i ,Vf rz** V « V-» ■w-'r r -■

KÖNYVESPOLC

Esterházy Péter: Fuharosok

Az ünnepi könyvhéten került a boltokba Esterházy Péter új kötete. Címlapján ez áll műfaji meghatározásként: regény. S

mint kiderült, nem az. Ha a regénynek csak azt az ismérvét vesszük alapul, hogy nagyobb terjedelmű prózai műfaj, már eleve jókora kérdőjel tarkítja a Fuharosok című könyvecske hófehér borítóját. Hiszen olyany- nyira rövidke e mű — bár öles betűkkel és kurta-cakkos sorokban nyomtatták, mint egy verseskötet —, hogy még kisregénynek titulálni is vakmerőség. Elbeszélés és nem több.

Kétségtelen, hogy Esterházy Péter a legvitatottabb fiatal írók egyike ma hazánkban. Űj megoldásokat, új fogásokat, új utakat keres fáradhatatlanul az írói .szakma útvesztőiben, s a megközelítések új lehetőségeit kutatja makacs elánnal. Egymásba kapcsolt filozofikus gondolatok láncolata. elvont, kicsit fanyar humor. szokatlan formák jellemzik írásait. Eddig öt kötete jelent meg (Fancsikó és Pinta. Pápai vizeken ne kalózkodj!, Termelésiregény. Függő. Ki szavatol a lady biztonságáért?). Művei elmélyülésre inspirálók de olvasmányosnak a legkevésbé nevezhetőek. Jobbára az irodalombarátok vékonyabb rétege „fogyasztja” Esterházy írásait; újdonságra, szakmai kuriózumokra éhesen vagy kannibáli (!) étvággyal. — Ez utóbbira érzékletes példa (többek között) Bolya Péter „nekimenős" bírálata, mely 1939 augusztusában jelent meg az Élet és Irodalom hasábjain. Miközben irodalmi blöffnek minősíti a Termelésiregényt és személyeskedésbe hajló, már-már drasztikus felhangú kritikát mond annak írójáról, megkérdezi: „Olyan nagy baj, ha Esterházy unalmas mikrovilága és felforgatott-zavaros nyelvezete nem nyeri el az olvasók fokozott figyelmét?"

Nem — fogalmazódott meg bennem a válasz, a Fuharosokat olvasva. Nem — ismétlem most újra, anélkül, hogy magam is polemizálni merészkednék Esterházy munkásságáról. Nem olyan nagy baj. Azonban az kétségtelen, hogy valami újat, valami mást hoz ez a fiatal író a mai magyar prózában, szélesítve a kínálat (egyébként nem túlságosan széles) skáláját. S aki efféle gondolatvilágra. efféle stílusra éhezik, miért bolyongjon „korgó koponyával" a könyvespolcok között? Ahogy mondani szokás: a legjobb kritikus úgyis az idő ...

Miért idéztem akkor mégis Bolya Péter régebbi szavait? Egyszerűen azért, mert a Fuharosok című — regénynek jelzett — elbeszélés is lényegében egy „mikrovilág", ez a mű is tartogat furcsa, „felforgatott-zavaros” (?) nyelvi fordulatokat. íme egy mondata: „Nyihogtak, kapáltak a lovak, porlik a jeges udvar.” És íme egy hosszabb: „Foguk, ha megvillant is, ahogy nagy garral taroltak a kocsikkal a kanyarokban hangoskodva viháncolván. de mi ez a farkasprém bundákhoz képest?"

Miről, hogyan szól Esterházy új kötete valójában? — Nem köny- nyű kérdés. A megírás mottóját valahogy így lehetne megfogalmazni: Mondj egy szót (Fuharosok), és mondass el egy fiatal lánnyal mindent, ami eszedbe jut e szóról és környékéről.

A történet ennyi: Egy fiatal lány elmeséli, milyen rajongással szereti családját, édesanyját és nővéreit, akikről kiderül, hogy a fuharosok prostituáltjai, mígnem ő is szerettei sorsára jut, miután megerőszakolja egy hagymaszagos leheletű kocsis, amit tehetetlenül néz végig a család, sőt a lány Lovagja is tehetetlen, de legalább „van só, krumli és petrezselyem”.

Olykor felvillan néhány lírai „aranyszál" a kötet kövér-kurta sorai közé szőve; néhány igazán remek kép, igazán megragadó gondolat. Csakhogy melyiket tulajdoníthatjuk közülük Esterházy- nak? Ez titok! Ugyanis a könyv utolsó oldalán megjegyzésként ez áll: „A regényben szó szerint vagy torzított formában Teilhard de Chardin-, Soren Kierkegaard-, Blaise Pascal-, Pilinszky János-, Rainer Maria Rilke-, Szőcs Géza-idézetek vannak.” — Ám idézőjel nélküli szó szerinti idézetek! Vagyis az olvasóra vár, hogy megfejtse, melyek ezek és melyiket kitől idézi Esterházy, illetve kinek melyik gondolatát „torzította” át a saját nyelvezetére. Talán kiderült az eddigiekből is, hogy vár egy-két furcsaság, egy-két meglepetés arra, akj felüti e könyvecskét...

Koloh Elek

HONISMERET - HELYTÖRTÉNET

Alkoholellenes intézkedések Kecskeméten 1871-ben

Az alkoholizmus ma is súlyos, megoldásra váró gond, amellyel sokan és sokféleképpen foglalkoztak már. Bizonyára nem kevesen emlékeznek még például Zám Tibor ,,Szeszmesterek” című szociográfiájára (megjelent a Forrás 1974. évi 4. és 5—6. számában), amely a borhamisítás és a zugpálinkafőzés mai társadalmi hátterét igyekezett feltárni. A téma természetesen nem újkeletű. A Bács-Kiskun megyei Levéltárban őrzött iratokból szemléletesen rajzolódik ki, hogy miként vetődött fel ez a kérdés Kecskeméten a múlt század 70-es éveiben.

A kecskeméti törvényhatósági bizottság az 1871. április 3-i közgyűlésén többek kérésére tűzte napirendre „a pálinkaivásnak az alsóbb néposztály 'körében történt mértéktelen elharapózásáról” szóló előterjesztést. Ugyanis a piac és a templomok közelében levő „pálinkás boltokból kitántorgó suhan- cok” a vallásos nép megbotránkozására „virág vasárnapján iszonyú istenkáromlással és egyéb, a részegség szülte szemérmetlen magok viseletével” kihívták a közvélemény haragját. A közgyűlés a panaszok jogosságát elismerve úgy rendelkezett, hogy a pálinkásboltok vasár- és ünnepnapokon este 6 óráig zárva legyenek, azoknak a háztulajdonosoknak pedig, akik házában pálinkát mértek szigorú kötelességévé tette, hogy az italozók számára megfelelő helyet biztosítsanak és kísérjék figyelemmel a viselkedésüket, nehogy a járó-kelő lakosok testi épségét és biztonságát veszélyeztethessék. Emellett a közgyűlés utasította Halasi Sándor rendőr kapitányt a szeszes italok minőségének ellenőrzésére, és arra, hogy a fennálló rendszabályok ellen vétőket szigorúan büntesse meg, továbbá Dömötör Elek képviselő vezetésével egy öttagú bizottságot küldött ki azzal a megbízással, hogy dolgozzon ki javaslatot a pálinkaivás további terjedésének megakadályozására.

A bizottság a december I8-i közgyűlés elé terjesztett -jelentés szerint abban látta a pálinkaivás terjedésének legfőbb okát, hogy a lakosság romlott gabonából, krumpliból és más terményekből készített pálinkát fogyaszthat. Az ilyen pálinka majdnem olyan olcsó — „16—20 krajcár itzéje" —, mint a bor. Érthető, hogy a kispénzűek -kapva kapnak az alkalmon, hogy „a szeszes italok élvezetében keresett gyönyört” olcsón megkapják, és „10—IS krajcár csekély összegért vett itallal magúikat egészen önkívületi állapotba helyezhetik”. De míg a bizottság szerint a bor mértékkel fogyasztva egészséges és üdítő hatású addig a pálinka undorító szagú, egészségtelen ital, amely az embert fizikailag és szellemileg egyaránt hamar tönkreteszi. Fokozza a bajt, hogy sokfelé kínálkozik alkalom a pálinka- ivásra, mert szerte a városban tekintélyes számú pálinkáméra hely található. A pálinka-fogyasztást a javaslat szerint a következő szempontok figyelembe vételével lehetne korlátozni — mielőtt ez a veszélyes szokás a nép szenvedélyévé válhatna:

1. Mivel a pálinkamérés városi kiváltság, a következő haszonbérbe adás előtt rendelje el a közgyűlés, hogy a város területén csak törkölyből, borseprőből és gyümölcsből készült „finomabb pálinka mérettessék", és tiltsa meg a spirituszból főzött pálinka árusítását.

2. A pálinikamérést csak la „bor- és sermérési helyeken” engedélyezzék, ne legyenek a városban külön pálinkamérő helyek.

3. A pálinka akóníkénti kimérési díját emeljék fel az eddigi 2 forintról 5 forintra.

4. Biztosítsák, hogy a kapitányi hivatal kellő szigorral járhasson el a részegek által okozott botrányoknál.

A közgyűlés a bizottság véleményét és javaslatait elfogadta, és az 1859. évi iparrendtartásra — amely az italmérési jogot meghagyta a város javadalmai között —, valamint a Helytartótanás 1863. évi, a spirituszból készített pálinka kimérését megtiltó rendeletére hivatkozva határozattá emelte.

A pálinkamérés idejének és helyének korlálogá- sát, a pálinka minőségének ellenőrzése, a kimérési díj emelése és a botrányokozókkal szemben alkalmazható büntetések megszigorítása természetesen csak tüneti kezelést jelentett, a máig ható lényeg változatlan maradt. Ezt támaszja alá a szembetűnő párhuzam, amely a száz év előtti és a közelmúltbeli intézkedések között mutatkozik. — Gondoljunk csak a mostani 9 óra előtti szeszesital-árusítási, vagy a köztéri alkoholfogyasztási tilalomra.

Kemény János

A*JÓ

Színház Baján

Dél volt, ebédidő. A bajai Duna étterem egyik asztalánál Szamos Ferenc üzletvezető és Major Pál színész tűnődött egy üveg Szalon sör fölött: mikor is találkoztak utoljára? — A pontos dátum végül is homályban maradt, azonban annyi a néhány percnyire bekapcsolódó krónikás számára is nyilvánvalóvá vált: legalább tíz évvel ezelőtt történhetett a dolog.

S e néhány perc ugyanakkor érzékelhetővé tette azt is; nem a pontos dátum jtt a fontos, hanem a tény: hogy tízegynéhány esztendővel ezelőtt még kétszeresen örültek a nyárnak Baján. Nemcsak a verőfény tágította meg az itt élők számára a világ térségeit —, segítettek ebben a kecskeméti Katona József Színház művészei is, akik (a sok éves múltú hagyomány szerint) két-két hónapot töltöttek el ilyenkor a Su- govica-parti városban.

Szamos Ferenc erre így emlékezett:

— Esemény volt ez Baján. Mi, itt az étteremben külön étlapot nyomattunk, amelyiken olvasható volt az is: aznap este mit játszik a színház. Aztán, azok az esték! Előadás után jöttek a színészek, teljes társulati kötelékben s szinte tódult a nyomukban a nézők tömege is: vonzotta őket a színpadon mozgó embereket mindig is körüllengő, varázslatos hangulat, ami tagadhatatlanul létezett, dacára annak, hogy igen sok bajai közelről ismerhette • őket: mint szállásadó, mert kosz- tot és kvártélyt egy-egy családnál kapott minden színész. Nyilvánvalóan kényszermegoldás volt ez, de — az akkori közönségszervezők a megmondhatói —: remek hírverés is egyben. Özönlött .a színházi előadásra nemcsak a ház

népe, hanem a szomszédság, sőt néha az egész utca!

A lelkesedés hangján folytatódott a beszélgetés akkor is, amikor a hajdan kötött barátságokra terelődött a szó ... Németh Józsi bácsira, az öreg üvegesre például, aki azóta is személyes sértésnek venné, ha Fekete Tibor nem látogatná meg Baján járva. Aztán Galambos Erzsire, aki nemrégiben — a Csitaonica étteremben adott műsora után — azt kérte: vigyék őt el ahhoz a családhoz, akiknél valamikor szállása volt.

Ám ezt követően mérséklődött az emlékezés hőfoka: a „tájolás” jegyében zajlott utóbbi esztendőkről sem Szamos Ferencnek, sem Major Pálnak nem akadt sok mondandója. Utóbbi annyit mindenesetre elárult, hogy eleinte maga sem bízott nagyon ennek a mostani vállalkozásnak a sikerében: „Évről évre megismétlődött hogy eljöttünk egy-egy napra, játszottunk délután is, este is, de állítom, hogy akkor is maradtak volna üres székek, ha a két előadás nézőit egyszerre ültetik be a terembe. Meg is kérdeztem: van értelme ezek után annak, hogy kilenc napra megszálljuk a várost? Aztán amikor az első este kikukucskáltam a függöny mögül, felkiáltottam: Gyerekek, csoda történt! Tele a ház!”

A „csodát” Bánáti Tibor, a József Attila Művelődési Központ igazgatója így kommentálta:

— Az ötvenes évek közepén kerültem ide igazgatónak, s akkor már hagyomány volt, hogy nyáron jöttek a kecskeméti színészek. Majd egyszer csak elmaradtak. Annyi év után. ne firtassuk, hogy miért, tény, hogy rosszak voltak a körülmények, amelyeken csak mostanra sikerült

javítanunk valamelyest. Jelentős a városi tanácstól kapott segítség is amennyiben megoldották az elhelyezés gondját. A Radnóti kollégiumot kedvére való otthonnak találja minden vendég. A legnagyobb örömet persze a számukra az jelenti, ha tele a ház. Erről is igyekeztünk gondoskodni. Két hónapig jártuk a városi és falusi munkahelyeket, mert tudtuk, hogy alapos hírverés kell, hiszen az emberek időközben elszoktak a színházi élményektől. Az eredmény: eddig minden második előadás telt ház előtt ment, s amikor nem, akkor sem hiányzott tíz százaléknál több a százból.

Gonda György, a színház igazgatóhelyettese a következőkkel toldotta meg az elmondottakat:

— Nagy élmény számunkra a bajai fogadtatás, s egyben fontos tanulság is a jövőre nézve. Szeretnénk ugyanis, ha minél közvetlenebb kapcsolatot teremthetnénk a színház és a közönség között. A korábbi módszerek nem voltak egészen szerencsések, mert a társulat ugya'nazt játszotta, mint az „otthoni" kőszínházban, csak kedvezőtlenebb körülmények között. ^Nyilván, az élmény sem lehetett ugyanaz — sem a nézők, sem a színészek körében. Most a vidéki előadásokra külön darabokkal készülünk, olyanok, kai, amelyek a mostohább körülmények között is teljes értékűen megjeleníthetők. S nemcsak Baján: hasonló akciókat szervezünk a megye valamennyi városában, sőt jó néhány falujában is.

Erről van tehát szó. A színház igyekszik visszatérni égy jó hagyományhoz, a nézőkkel való szorosabb kapcsolattartáshoz. E tö- rekvés önmagában még nem csoda. de azzá válhat: .az emlékezetesen szép és tanulságos színházi esték sorozatává, amire csakugyan szomjaznak mar sokan — és nem csak Baján.