Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-14 / 139. szám

1983. Június 14. • PETŐFI NEPE • 5 ARCOK ÉS VALLOMÁSOK! Erdei Péter karnagy Debrecenben született 1944-ben. A Zeneakadémián énektanári és karvezetői diplomát szerzett. Evekig tanított az USA-ban, egy ideig a Kodály Zoltán Zenei Nevelési Intézet módszertani igazga­tója volt. Hazatérése után ismét Debrecen következett, majd Kecskemét. Megalakulásától kezdve igazgatója a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek. Társelnöke a Magyar Kodály Társa­ságnak, s vezetőségi tagja a Nemzetközi Kodály Társaságnak. Ta­nít a Zeneakadémián, kórust vezet, és a Kóta megyei társelnöke. A megyei tanácstól megkapta a művészeti díjat és a Tudomá­nyos Munkáért érmet, a művelődési minisztertől a Szocialista Kultúráért kitüntetést. — Kezdettől fogva a muzsika vonzotta? Zenész takart lénni? — A matematika i és a vegyé. szét is érdekeit. Csak az érettsé­gi évében döntöttem mégis a Zene mellett. Zongorista akartam lenni, ám miközben énekeltem egy kórusban, a vokális zene lett a fő'érdeklődési területem. — Mi ön elsősorban? Pedagó­gus, muzsikus vagy menedzser- igazgató? — Jelenlegi munkáim arra kö_ teleznek, hogy egyformán legyek mindhárom. Sőt adminisztrátor, tervező és szervező is. Az intézet hazai és nemzetközi feladatai­nak ellátása ezt kívánja tőlem. Ha viszont kiállók az énekkar elé, teljes egészében muzsikus­nak érzem magam. — Az intézmény mave egyfaj­ta orientációt és elkötelezettsé­get feltételez. Azt jelenti ez, hogy a Kodály-kultusz ápolása a fő feladatuk? — Sokkal többről van szó. Persze, a név arra kötelez, hogy Kodály Zoltán zenepedagógiai életművét megőrizzük, a gyekor, latban minél inkább megvalósít­suk. Ám hazai vonatkozásban másról is szó van. Az iskolai ze­nei nevelés értékéről, megőrzé­séről ás színvonalának emelésé­ről. Ez a zenepedagógusokkal való szoros együttműködésre késztet. Felkészültségük emelé­sét személyes ügyemnek is tar­tom. Hiszem, hogy tudunk segí­teni. — Kodályt és Bartókot — Illyés Gyula szavával: a nagy ikerpárt — együtt szokás emle­getni. Egyformáin hatással voltak önre? — Engem, a zenészt, mindketten egyformán magasságokba emel­nek. Bartók leszűrtségében fórra, dalmiságot sugároz és klasszikus tisztaságot. Kodály romantikája az emberi élet s a magyarság életének történelmi mélységeibe és magasságaiba visz el, ezek drámai elemeit kiemelve. • Milyen személyes kapcsola­tokról számolhat be utólag, me­lyek a Mesterhez fűzték? Van­nak ezzel kapcsolatban ‘különös élményei? — Talán fiatal korommal ma­gyarázható a veszteség: sajnos, néhány futó találkozásnál nem akadt egyéb. Ám ezek is értéke­sek számomra. — Térjünk vissza ez ön által vezetett intézményre. Hogyan summázná alapvető céljukat, tö­rekvésüket? ! — Szinte- egyenes út vezet eb­ben a városban Kodály Zoltán pályájának kialakulásától az in­tézet megszületéséig. Gondoljuk meg, hogy mennyit tett Kecs­kemét nagy fia életművének nép­szerűsítéséért, már a harmincas évektől kezdve. S azt is, hogy itt jött létre a kitűnő Nemes­szeghy Lajosné irányításával az ország első ének-zenei általános iskolája., Törvényszerű hát a ró­la elnevezett intézet itteni léte. Nos, ez a szakmai előtörténet egybeesett a megyei és városi vezetés elképzeléseivel, s ez sze­rencsés dolog. A jóindulatú tá­mogatás meghozta gyümölcsét. S persze kellett Kerényl József főépítész ötlete és tehetsége a külső-belső környezet kialakítá­sához. De hisz ez eléggé köztu­dott. — Tud arról, hogy sokan túl­zottnak tartják az épület — úgy­mond — eleganciáját? Hogy vol. tok és vannak ellenérzések is? Egyáltalán: mi a .véleménye az intézet és a város kapcsolatáról? — Természetesen ismerős ez a gondolat. Sőt, az egyik pesti lap néhány éve azt írta, hogy ,,'luxus_ szálló külföldieknek”. De hang­súlyozom: ide komoly szakmai előképzettséggel lehet bejutni. A másik, hogy a külföldieken kívül egyre több magyar szakembert fogadunk. S nekik sem mindegy, hogy milyen körülmények közé kerülnek. Nekünk meg az nem lehet közömbös, hogy milyen hír­rel térnek haza esetleg a világ távoli tájaira a vendégeink. Ha az eszme, ami vezérel minket,, világméretű érdeklődés előtéré, ben van, az esztétikai szempon­toknak megfelelő környezet miért ne lehetne európai színvonalú? A nemzetközi kapcsolatokban szerintem ez nem csupán szak­mai kérdés, de állítom, hogy egy­ben diplomáciai, politikai, ha úgy tetszik, még propaganda is. — A Kodály-módszer iránt nemzetközi méretekben! nő az ér_ deklődés. Van-e kimutatásuk, felmérésük jaz eredményről? A világ mely országából jönínek á leginkább? J!L>' — A hatásfokot nagyon nehéz vizsgálni, a földrajzi távolságok miatt. Ám vannak visszajelzé­sek sokfelől — külföldön megje­lent cikkek, tanulmányok, beszá. mólók, nyilatkozatok, tanköny­vek stb. —, melyék bizakodóvá tesznek bennünket. A legtöbben Japánból, Amerikából, Kanadá­ból, Ausztráliából és a skandi. náv országokból jönnek. De moz. golódik Afrika és Dél-Ameri- ka is. — ön köztudottan sokat uta­zik. ‘Előadást taiH iLengyelország­ban és Indiában, tanfolyamod né­zet Ausztráliában és másutt. Be­szél angolul és németül. Az ide­gen nyelvek ismerete az ilyesfaj­ta munkához is kell? — Nekem fontos, hogy a bő­römön érezzem a hallgatóság reakcióját. Nos, ha tolmács nél­kül beszélhetek,* ez sokkal in­kább lehetővé válik. — Ne sértődjön meg a kérdé­sért, de nehéz kikerülni: mosta­nában szinte divat beszélni a Kodály-módszer csődjéről, ered­ménytelenségéről. Mi igaz éhből, hogyan látja ezt? — Véleményem szerint a Ko- dály-koncepcióval nincs baj. Az ő általa hirdetett nevelési ideá. lökhöz azonban sokaknak -fel kell nőniük. Hogy csődről lenne szó? Ez rossz kifejezés. Inkább azt mondanám, hogy a megváló, sulás még várat magára. Magam is sokat töprengek azon, hogy mi minden kellene ehhez. Ügy gondolom, az iskolai zeneoktatás nagyobb erkölcsi megbecsülése, az ének-zenetanárok jobb fel- készültsége, a tanterv megenged, te órakeret bővítése stb. Ehhez hozzáteszem, hogy sajnos, volt egy időszak, úgy egy, másfél év­tizeddel ezelőtt, amikor több gondot fordítottunk a nemzetkö­zi nyitásra, mint a hazai minő­ségmegőrzésre. Többek között ez is szemléleti kérdés. — A Kodály Zoltán Zenepeda. dagógiai Intézetet solkan látogat, ják. Alig van rangos vendég — hazai és külföldi —, meg delegá­ció, mely ne keresné fel ezt a házat. Nem fárasztó ez? — Öröm és büszkeség, ám bi­zony nagyon is fárasztó olykor. Kevés a dolgozónk, kicsi a „stáb”. Ugyanakkor szerencsések vagyunk, hiszen szakmailag és emberileg nagyszerű munkatár­sak dolgoznak együtt. Közösen sokat elbírunk. — VoZí bizonyára különlegesen érdekes, kedves vendégük... — Sokáig sorolhatnám őket. Például a norvég kulturális mi­niszter, aki kapásból kottából énekelt nálunk, vagy BerMnguer, az Olasz Kommunista Párt fő­titkára. — Mosolyogjam a kérdésén, de felteszem: szokott zenét hallgat­ni? És mert sejtem, hogy igen, arra is kíváncsi lennék, hdgy fő­ként milyen muzsikát szereit? — Természetesen hangver­senyre járok, hallgatom a rádiót, és szeretem a lemezeket. A kor­társ zenében inkább a vokális — énekes — muzsika érdekel. — Egy évtized telt el azóta, amióta ezt az intézményt irá­nyítja. Kecskemétinek mondhat­ja már magát? — Debrecentől elszakadni iga. zából még nem tudtam, nem is akarok. Ám itt a munkám és az ismeretségi köröm szorosan a városhoz köt. Eigyre inkább ott­hon érzem magam Kecskeméten. Varga Mihály BÁN JÁNOS Idő­zónában I. Az autó végighajtott a forgal­mas sztrádán, majd leparkolt a magas épület előtt. Egy ősz, idős úr szállt ki belőle. Alec Benson professzor már a hetvenes évei­ben járt, ennék ellenére jól öl­tözött, gondozott külsejű úriem­ber benyomását keltette. Szemé­ből jóindulat és öpök vidámság áradt, amint felpillantott az előt­te tornyosuló, felhőkarcolóra. Annak első emelete fölött, a homlokzation öles betűk hirdet­ték: „Űrkutató akadémia”. Az öreg elmosolyodott, és elindulta felfelé vezető lépcsőn, — Jó reggelt, professzor úr! — köszöntötte a portás. — Mr. Míohael és az asszisztensei már várják önt. Azt hiszem, örömhírt hoztak, mert nagyon jókedvűek voltak, amikor felmentek. Benson beszállt a liftbe, és a h anmi n c ki len ce ddik ig vitette ma­gát. Majd végigsietett egy folyo­són, és benyitott a „4-es számú laboratórium”-iba. Odabent pél­dátlan rendetlenség honolt, min­denfelé elszórt papírok, fizikai táblázatok és egyebek. Aztán a professzor meglátta azt az öt-hat álldogáló alakot, akik az egyik műszer mögött beszélgették. — Üdvözlöm a társaságot! — kiáltott hirtelen. A többiek meg. lepődve fordultak felé. Egyikük, egy körülbelül 30 éves, magas, jóképű 'kutató, bizonyos Michael Benson a most érkezett nagybáty­ja elé sietett. — No, csakhogy! — Alig bír­tunk várni! Képzeld Alec, egy hó­nap múlva mégiscsak megle'sz az „Északi fény” startja. — Ne haragudjatok fiúk, hogy késtem, de tudjátok milyen a nagyvárosi forgalom! — düny- nyögte maga elé a professzor. — Menj már! Hát nem hallot­tad, kilövik az űrhajónkat! Kép­zeld, tegnap este megcsinálták a hajtóművet! Az expedíció űtra­kész. Most azonnal velünk jössz Houstonba, a kilövőállványokhoz. De úgy látszik, az öreg figyel­mét más kötötte le, ügyet sem vetett az unokaöocsére. Michael most már igazán felfortyant. — Mi az, süket vagy? Sikerült! Meglesz az űrexpedíció! — Igen, az űrexpedíció. Gra­tulálok fiúk! Nélkületek semmi­re sem jutottam volna — ezzel átment a szomszédos helyiségbe, amely egy tágas dolgozószobá­nak volt berendezve. Michael az elképedt asszisztensekhez fordult. — Várjatok, beszélek vele. Ilyennek még sohasem láttam — és ő is belépett a szobába. — Régóta szeretnék beszélni veled, Alec — mondta, miköz­ben betette maga mögött az aj­tót. — Amit te művelsz, az már túlzás. Benson felpillantó):! jegyzetei­ből. — Ugyan miért? Miért túlzás? — Azért, mert halálra dolgo­zod magad. — Nem elég, hogy tíz éve min­den áldott nap bejössz ide, vagy Houstonba, és dolgozol ezen a nagyszerű csliílagexpedíción, és megtervezed az emberiség leg. merészebb kalandját, egy utat a távoli csillagrendszerbe, nem, ez a munka nem elég Alec Beoson­nak. 0 még éjszaka is dolgozik. HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Kell a diákotthon! Nagy érdeklődéssel olvas­tam Halász Ferenc cikkét az iskolakörzetesítés régi témá­járól. Azt hiszem, hogy egy írás akkor jó, ha gondolatokat ébreszt, ha vitára serkent, fő­leg, ha arra is szánták. Magam egy csaknem két­száz személyes diákotthonnak — ahol tanyai gyerekek lak­nak — vagyok az igazgatója, hadd tegyem hozzá, hogy kéz. dettől fogva. Tanyán szület­tem, .nevelkedtem és pedagó­gus-pályafutásomat . is itt kezdtem. Úgy érzem, jól is­merem ma is a tanyai élet­formát. Nagyon sok mindenben egyetértek a cikk írójával, hogy „ ... nem váltak be a mammutiskolák”. Valóban így van. Egyre többen mondogat­juk ezt, de az illetékesek még nem látták be, hogy igazunk van. Igaz az, hogy túlzsúfolttá váltak a tantermek. Hozzáte­szem: nem a körzetesítés miatt. Amikor körzetesítet. tünk, bőven volt hely az is­kolákban. A demográfiai hul­lám okozza most a gondokat. Azzal egyetértek, hogy ha ezek a gyerekek most nem lennének bénít, akkor kisebb lenne a feszültség, amit sem­miképpen sem ők okoztak. Rá­bólintok Halász Ferenc meg­állapítására, hogy sok pénz­be kerül a diákotthonok fenn. tartása. De én úgy vélem, hogy nagyon hasznos helyre teszi a pénzt az állam akkor, amikor a gyerekekre, a jövő nemzedékére költi. Ezeknek a gyerekeknek ötven százalé­ka biztosan, nem tanulna to­vább — ezt hosszú évek ta­pasztalatából állítom. így pe. dig 98—99 százalék tovább­tanul magasabb iskolában. Nem szabad elfelejteni, hpgy a mai magyar tanya nem az, ami volt 10—15, vagy 20 évvel ezelőtt. Az elmúlt két hónapban végigjártam Csong- rád megye diákotthonait. Mindenütt azt panaszolták, hogy egyre gyengébb képes­ségűek jönnek be, mert egy­re több közöttük a veszélyez­tetett és hátrányos helyzetű. Ez jellemzi Bács-Kiskun me­gyét (s valószínűleg a töb­bit is.) És — ekkor merül, tel a kér­dés: hol jobb a gyerekeknek? Magam azt állítom, hogy ha normálisak a körülmények, jobb volna, ha megoldhat­nánk, hogy a gyerek a családi körben maradjon. De sajnos, az esetek többségében a gye­rekeknek hasznosabb, jobb, ha legalább öt napra kikerül­nek a családi környezetből. Ahol példás családi életet élnek, nem gond, hogy nincs otthon a gyerek, mert hétköz. ben rendszeresen meglátogat­ják, a hét végét a gyerekkel töltik, s nem a jószág mellé zavarják ki rögtön, amikor hazaérkezik. Az igazi család így még jobban ki tudja fej­teni, még jobban éreztetni tudja a gyerekkel az érzelmi kötődést, az egymáshoz tartó, zás örömét. Az általános megállapítá­saim, tapasztalat sugallta cél­jaim a következők: a diák. otthon legyen igazi otthona a gyerekeknek, szeressenek ott lenni. A körzetesítést ne az szabja meg, hogy ki az igaz­gató vagy tanácselnök, hanem az, hogyan jobb a gyerek szá­mára, s ily módon hogyan lesz a felnövekvő gyerek haszno­sabb a társadalom számá­ra? ... Schwob János Kiskunhalas VÉDETT NÖVÉNYEINK Hazánkban 340 tvédett és fokozottan védett növényt tartanak szá­mon, melyékböl félszáz megyénk területén is megtalálható. A szép­ségük miatt többségük veszélyeztetett, ezért is van szükség arra, hogy mindannyian megismerkedhessünk velük. Mert sokan nem is tudják, hogy leszakításukkal, csokorba kötésükkel — mely leginkább a tu­datlanságból, semmint a környezetvédelmi törvény idevágó paragra­fusainak szándékos megsértéséből fakad — nagy kárt akoznak, gon­datlanságukkal egyes fajok teljes kipusztulását siettetik. Ezért is indítjuk most útjára a sorozatot, melyben fényképekkel bemutatjuk védett növényeink szép példányait. A szépség és a /veszélyeztetettség .összekapcsolódik, hiszen a lápi csalán, amely pdtntößan olyan „mérges", mint közönséges társai, aligha eshet áldozatául a kirándulóknak. A vidrafű viszont a gyógy­növénygyűjtők zsákmánya lehet, holott népi hívja fel magára a fi­gyelmet. A védett /növények károsítóit — elvileg — 500—5000 forintig ter­jedő bírsággal sújthatják. Higgyünk azonban abban, hogy nem a bün­tetés fogja megvédeni ezeket e növényeket, hanem a józan belátás, az értelmes emberi magatartás. Hiszen a földet, a rajta virágzó nö­vényeket, a madarakat, mindenféle állatokat, a vizeket mi is örökbe kaptuk elődeinktől, s kötelességünk gyermekeink, unokáink számára megőrizni, épségben ... Nagy Mária Velencei nyár ’83 Az idén is gazdag program­mal várja a Velencei-tónál üdülőket és az odalátogatókat a Velencei nyár június 11-én kezdődő, háromhónapos ren­dezvénysorozata. Komoly- és könnyűzenei koncerteket tarta­nak, kiállításokat nyitnak, mű­soros esteket rendeznek, zenés, műsoros sétahajó-járatokat in­dítanak. Sukorón — a műem­lék református templomban — három alkalommal — július 3-án, augusztus 6-án és augusz­tus 19-én — orgonahangver­senyt rendeznek, Agárdon jú­nius 11-én a Magyar Barokk Trió lép színpadra. A tóparti településekhez közeli Marton- vásáron négy alkalommal — június 25-én, július 30-án, va­lamint augusztus 12—13-án rendezik meg a hagyományos Beethoven-koncerteket. Húsz­nál több műsoros esten, ope­rett-előadáson, szórakoztató programon vehetnek részt a tópart vendégek Június 26-án Kiss Pólyák Erzsébet bábjait nézhetik meg a kápolnásnyéki művelődési ház vendégei, augusztus 5-én pedig a „Velen­cei-tó és az ember” címmel meghirdetett fotópályázatra beérkezett legjobb alkotások­ból nyitnak tárlatot Agárdon. A program újdonságaként gya­logtúrával összekötött sétaha­jókázást is szerveznek: a részt­vevők Agárdról Velencére mennek a hajóval, majd onnan gyalogszerrel „fedezik fel” az északi part szépségeit. A legki­sebbek részére a hétvégeken gyermekjátszót rendeznek. Az idén is felállítják az agárdi mólón az alkalmi csillagvizsgá­lót, ahol az égbolt titkait les­hetik meg a természettudomá­nyok iránt érdeklődők. Michael lehuppant az egyik székbe. — Most meg mintha nem is érdekelne az egész! Mondd, miért csinálod ezt? — Alec merőn né­zett rá. Már nem a szórakozott tudós volt, hanem egy öreg bölcs. Most látszott csak igazán az a sok-sok ránc, amelyet évek ke­mény munkája rótt fel az ar­cára. — Hát... Idefigyelj, Mic, én tegnap éjszaka befejeztem vala­mit. Valami olyat, ami túltesz az egész életem munkáján. Michael felpillantott nagybáty. jára. Egy ideig farkasszemet néz. tek. — Mondd, Alep, komolyan be­szélsz? — kérdezte lassan. — Igen, komolyan beszélek. Még senki sem tudja. Te nem­csak rokonom vagy, hanem a leg. jobb munkatársam is. Azt aka­rom, hogy segíts nekem — s gon­dolkodva nézett maga elé. — Egyedül nem bírom ... Nem merem — mondta halkan, s el­hallgatott. Szavait hosszú csend követte, majd Michael felállt a székről és azt mondta. — Menjünk Alec! Mutasd meg! Elhagyták a szobát, és elindul, tak a folyosóin a lift felé. Pár perccel később a professzor laká­sán voltak. (Folytatjuk) Az árvalányhaj Petőfi Sándor írta: „Árvalány. haj a süvegem bokrétája...” S lehetett is, akikoriban, de most ezer forintot „ér” az ilyen bok­réta. Ne szedjük, még akkor sem, ha nagy kiterjedésben ringatja a szél, mert nemcsak ritkaság, de tájképet formáló jellegzetessége miatt vették védelembe. A növény a pázsitfűfélék csa­ládjába tartozik, száraz, füves helyeken, a laza homokon tényé. Egyik kezükkel a korlátot fog­va, másik kezükkel a halálhírt közlő papírlapot szorongatva, jönnek ki lassan az asszonyok a kiegészítő-parancsnokság torná. oáról. Az asszonyok hangja csen. des, majd erősödő sírássá válik. Szemben velük anyák és meny­asszonyok búcsúztatják a faládikákkal a frontra induló újoncokat... Ez a megrendítő, mély drámai erővel ható jelenet az Óvoda cí­mű filmből való.' írója és rende­zője a hires szovjet költő, Jevge. nyij Jevtusenko. Nem most ke­rül először kapcsolatba a film- művészettel. Húsz évvel ezelőtt írta. az „Én — Kuba” című film forgatókönyvét, melynek alapján M. Kalatozov rendező és Sz. Uruszevszkij operatőr az első szovjet—kubai koprodukciós filmet forgatta. Jevtusenko film. szik. Világos, lenszínű, selymes lengő szálai bokrétát alkotnak. Latin neve Stipa pennata. Légies könnyedsége adatta a romantikus magyar nevet neki, szinte kívánkozik a mese az ár­va leányról, aki a kietlen vidé­ken bolyongva hajszálaival jel- ^i az útját... Juhász Gyula gyönyörű hason­lathoz hívja versbe: „Repült azóta sok év, minit száll szélben árvalány­haj ...” (Kispéter Imre felvétele) színészként is jólismert, a Repü­lés című kétrészes játékfilmben az űrhajózás atyjának, Konsz- tantyin Cioikovszkijnak szerepét alakította. A film elnyerte Moszk­vában 1979-ben a XI. nemzetkö­zi filmfesztiválon az ezüstér­met,'azóta számos országban be­mutatták. — Az óvoda című film már régóta él lelkemben — mondta Jevgenyij Jevtusenko —, még mielőtt munkához láttam volna, A forgatókönyv egyes részét egy­szerűen lemásolom abból a fi űri­ből, amely bennem él, a film himnusz lesz azokhoz a gyere­kekhez, akik a Nagy Honvédő Háború idején a mi hátorszá­gunkban élték. A háborúban a nép a szibériai hátországba rej­tette legértékesebb kincsét, a gyermekeket. Erről szól a film. Jevtusenko 1 r • rr P'l • r rr-t készülő filmjéről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom