Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

1983. június 24. • PETŐFI NÉPE • 8 A ravennai, velencei ba­zilikák stílusában épített el­ső kalocsai székesegyház még a korai Árpádok alatt elpusz­tult. A tatárok dúlták föl a francia, hatásokat mutató má­sodikat. Nagy Lajos uralko­dásának a végén ismét volt katedrális az érseki székhe­lyen. A törökök megtűrték a más hitűeket, de megtiltot­tak minden építkezést. Evlia Cselebi már elhagyatott, om­ladozó templomként írta le az ősi egyházat. A hajdúk gyúj­tották föl. Évtizedek múltán, 1754-ben fejezték be a két- iornyos, oszlopos, erkély es kapuzatú, napjainkban is megcsodálható katedrálist. A Mayerhoffer András tervei szerint épített templom átvé­szelte a szabadságharcot, a két világháborút. Megszépült a kalocsai székesegyház Az elődök és az utánunk követ­kező nemzedékek előtt felelősök vagyunk további sorsáért. Ne ve­szélyeztessék kővirágos falait há­borúk, hirdesse hosszú évszáza­dokig az emberi munka szépsé­gét! Időnként 'ki kell javítani kor­hadó, romlandó részeit. A hom­lokzat díszítésére utólag, a fő­párkány felett emelt mellvédszerű falazat mentén beszivárgó esővíz, hóié — például — tönkre teheti a mennyezetet, ha idejekorán nem észlelik és javítják kf a hibát, mint a másfél esztendő alatt fel­újított kalocsai műemléknél. Tudta a dolgát az állam, az egyház, a társadalom, hangoztat­ta lapunknak adott nyilatkozatá­ban a templom plébánosa, Kovács Géza érseki helynök úr. Kéré­sünkre összefoglalta a kiváló színvonalú felújítás előzményeit, menetét. —■ A szemben misézést elrende­lő zsinati döntés tette szükséges­sé a szentély kinyitását. Az új liturgikus tér kialakítása során abból indultunk ikd,- hogy a misé­ző ? oltár anyagban és stílusban legyen összhangos az épület többi részével. A szentély beállványo- zása után tartott műemléki szem­léken döbbentünk rá arra, hogy a beázások, a belső díszítés ko­pottsága miatt a tervezett állag­megóvó javítások, helyreállítás helyett teljes belső felújítás kí­vánatos. Az Országos Műemléki Felügye­lőség szakvéleménye alapján 1978-ban már kidolgozott költ­ségvetéssel kopogtathattunk az il­letékes hivataloknál. Javaslatun­kat elfogadták. Az Állami Egy­házügyi Hivatal és a bécsi ka­tolikus segélyalap támogatásával megtold tűk évek óta gyűjtögetett pénzünket, és így 1981 tavaszán megkezdődhetett a majdnem tel­jes belső műemléki felújítás. Si­került nagyszerű szakembereket szerződtetnünk. Szeretném külön is megemlíteni Balázs Géza és Német Antal kisiparosokat, akik a műemléki felügyelőség legtelje­sebb elismerésével állították visz- sza az eredeti színeket. Oldalt 10—12, a mennyezeten 9 réteg festék került az idők folyamán a falra. Most már újra mályva, vajsárga, kékesszürke falfelületek harmóniája idézi a templom régi szépségét. A hófehér stukkók fel­újítása Kőfalvi Imrének, á mű­emléki felügyelőség osztályvezető szobrász-restaurátorának a tudá­sát dicsérd. Főként a beázásoktól erősen rongált hátsó oldalkápol­nák tették próbára képességeit. Azt is megkérdeztem Kovács Géza kanonoktól, hogy folytat­ják-e a műemléki helyreállítást, felújítást. — Némi erőgyűjtés szükséges, mert a tervezettet jóval megha­ladták a kiadások, pedig lemond­tunk a szószék újraaranyozásáról. Mérhetetlenül sokba került volna. A megyei tanács elnöke ígéretet tett az orgonakorszerűsítés támo­gatására. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is — tudtommal — ígért pénzügyi hozzájárulást. A 3560 sípos, 1922-ben korszerűsí­tett orgona átalakításáról már tárgyaltunk egy nyugatnémet céggel. A szépen fejlődő Liszt­kultusz is indokolná értékes hangszerünk modernizálását. Elég sokak előtt isment, hogy a világ­hírű muzsikus jó néhányszor el­látogatott Kalocsára, többször koncertezett a városban. Idegen- forgalmi vonzása is lenne a szé­kesegyházban sűrűbben rende­zett orgonakoncerteknek. Elhatá­roztuk a külső felújítást is. Még ebben az évtizedben szeretnénk befejeztetni a hatalmas munkát. Azzal a gondolattal köszönöm meg a beszélgetést, a tájékozta­tást, hogy , a műemléki albizott-. ságok közelgő nyíregyházi orszá­gos tanácskozásán a szakemberek és a megrendelők, az állami és az egyházi hatóságok hasznos együtt­működése, az igényes köve.tkeze- tesség jó példájaként említik az évente sok tízezer ember által látogatott egyházi műemlék belső felújítását. Heltai Nándor Csomós tanító úr Először haragudtam rá, mert nem vette észre, hogy én csodagyerek vagyok, aki nemcsak akarja, de meg is tudja váltani a világot. Mondtam magam­ban: az anyám, az apám szegény és tehetetlen, hi­szen a .házunk is lassan épül... De majd én, majd én megmutatom! Leszek folyamokon szállító faki­termelő vállalkozó, leszek hajóskapitány, meg min­den ... Mit tudott vajon erről Csomós tanító úr, a taní­tók tanítója, a rettenthetetlen, az örökké követelő­ző', a legfőbb szigorú, a sohasem elégedett ? Látott-e engem a félig-tüdőbajos, érzékeny kisgyermeket, a leendő idők nagyszerű hősét? Tudta-e vajon,- hogy icipici lelkemben világokat hordok eljövendő szép idők reményében. Csomós tanító úr olykor — sokszor? — megsu­hogtatta a nádpálcáját. Amitől rettegtünk, mert rettegnünk kellett. (A pálcáknak is megvan a maguk törvényszerűsége.) Megsuhogtatta — és le-lecsa- pott a körmünkre, fenekünkre, ö volt tán a hibás? Vagy az a számunkra akkor még érthetetlen és meg­foghatatlan hatalom — azóta tudom, hogy Franz Kafka-j téma ez, meg miegyéb —, amelyik titokban legalább félig és legfeljebb egy ideig még részben kormányozza a világot? Ki tudja ma már ezt pontosan! Egy azonban bi­zonyos: hogy Csomós tanító úr emléke sohasem évül el bennem. Az ő emléke, aki rávert a fene­kemre. Aki — akkori ítéletalkotó képességem sze­rint — igazságtalan volt velem szemben. S akinél kérlelhetetlenebb szigorú ember nem taposta az anyaföldet. Akit gyűlölni kellett... Es azóta? Hogyan látom azt a cseppet sem ma­gas, szigorúan szikár-kemény, vasarcú embert ma­gam előtt legszemélyesebb élményformáló perceim­ben ? Ne nevessen ki senki: igazán- emberinek... Es elő-elővillan az emlék: megyünk az utcán ket­ten, és viszem a táskáját örömmel. Miközben gyer­mekfejemmel tépelődöm: miért is örülök, hogy vi- hetem a táskáját, amikor .pedig nem szeretem? Azóta rájöttem vénülő fejemmel, hogy igenis sze­rettem ezt a kőkemény embert. Legfeljebb azt -fáj­lalhatom, hogy a szívét sohasem láthattam köze­lebbről ... V. M. GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET Búcsúznak a helvéciai nyolcadikosok Bármelyik városi iskola úttörői megirigyelhetnék azt a lombos­virágos parkot, amelyik Helvé­cián, a központi iskola udvara. Ottjártamkor az iskola tövében társadalmi munkával kialakított sportpályán a hatodikosak sora­koztak — Slavonits Istvánná ta­nár vezetésével — a tanév utolsó testnevelésórájára, miközben va- valamennyiük kedvence, Bemát, a kölyökkutya a pálya széléről akár egy érdeklődő néző, figyelte őket. A Stromfeld Aurél úttörőcsapat tagjai — csaknem kétszázan — már minden táblára felírták a VAKÁCIÓ! utolsó betűit. A ta­nítás azonban. még komolyan folyt, a nagyszünetben beszélget­tem a nyolcadikosokkal. — Úttörőéletem legemlékezete­sebb eseményeinek tartom az ün­nepélyeinket, a megemlékezése­ket. Azt, hogy mindig egy raj kapta meg a lehetőséget az ün­nepély lebonyolítására... és min­denkinek volt feladata! — ez Thám Edit véleménye. A csapat rajtitkára, Rompos Gábor Zánkán készült fel tenni­valói elvégzésére. Olyannyira bú­csúzik már, hogy megkapta _ a Lékay János Hajózási Szákközép­iskolától az értesítést: felvételt nyert! — Nagyon sok jól sikerült ak­ciónk volt! Én azt tartottam a legjobbnak, amikor az úttörőta­nács döntése alapján megszervez­tük a hasznosanyaggyűjtést. A kijelölt napon lovas kocsival, kistraktoron, kézikocsival hoztuk a papírt, a vasat! Persze, jóeíore feltérképeztük: hol van a határ­ban kidobott fémtárgy, kályha, üst, vagy egyéb. És gyűjtöttük az .újságpapírt is szorgalmasan. A MÉH-től az átvevő pontosan ér­kezett. — Ügy tudom, jó helyezést ér­tetek el a versenyben. — Igen! Az iskolánk saját ka­tegóriájában az országos első he­lyet vívta ki. összesítésben pedig valamennyi .iskola között máso­dikok lettünk. Két társunk — Blaskovits Edit és Szikom Piroska — jutalomképpen az NDK-ban üdülhet. A csapat pedig kapott négyezer-négyszáz forint jutal­mat. — Mondjuk el a szüretet! — ezt Tóth Ági kéni —, mert nagy­szerű volt. Két hétig dolgoztunk tavaly a jakabszállási Népfront Termelőszövetkezetben. Nem volt nehéz, hiszen mi dolgozunk ott­hon is, a háztájiban. Kétnapi bé­rünket pedig a csapatnak aján­lottuk fel. — És mire költöttétek? — Úgy döntöttünk, hogy ve­szünk egy televíziót és egy zon­gorát ... már használjuk mind­kettőt ! — Azt hiszem, a mi csapatunk­ra az összetartás nagyon jellem­ző — véli Parádi Éva. — Én a fenyőünnepekre fogok emlékezni, főleg az ajándékkészí­tések miatt, hiszen örömet sze­reztünk a kisdobosoknak. És per­sze, a farsangok! Mindig vala­mennyien jelmezben voltunk, nem volt sem verseny, * sem díjazás. Helyette tombolát rendeztünk és táncoltunk. — Az összetartáshoz kapcso­lódik az is, hogy községünk jár­dáinak tisztasága felett védnök­séget vállaltunk. Ez persze * vo­natkozik az iskolán belüli rend­re, tisztaságra is — ezt Fok Eri­ka teszi hozzá. — És vonatkozik arra a sok nagyszerű kirándulás­ra, táborozásra, amelyen együtt vettünk részt Szilvásváradon, Or- fún,. Tatán, Dömösön és a Bala­ton partján. — Beszéljünk a sportról! — ké­ri Bodócs Zoli. — A három helvéciai iskola: a rnatkói, a feketeerdei és mi rend­szeresen együtt sportolunk. Leg­utóbb kézilabdázó lányaink a te­rületi bajnokságon a harmadik helyre kerültek! — A csapat búcsúzó tagjai most mire készülnek? — Különvonattal megyünk a Ludas-tóhoz, ott lesz a kisdobo­sók és úttörők avatása, rende­zünk akadályversenyt, számhábo­rút. Ágoston László igazgatónk esztendők óta ünnepivé teszi szá­munkra ezt az eseményt, mert ilyenkor búcsúznak a nyolcadiko­sok is, hiszen szeptemberben leg­többen továbbtanulnak, elmennek. Búcsúznak a gyerékek, és bú­csúzik a csapatvezető, Kele Ilona is. Tíz esztendeig körvonalazta a feladatokat, értő szóval, taná­csaival irányította a 'csapat mun­káját. Az évtized alatt három al­kalommal érdemeltek ki elisme­rést, 1976-ban KIVÁLÓ ÚTTÖ­RŐCSAPAT lettek. A csapatve­zető pedig most vehette át a KI­VÁLÓ MUNKÁÉRT — kitünte­tést. Búcsúzik, hogy egy kecske­méti iskolában folytassa tevé­kenységét a kisdobosokért, úttö­rőkért. S. K. REJTVÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt alkalommal közölt rejt­vényt ügyesen fejtettétek meg, SZA­BÓ PÁL nevét sokan küldtétek be. A •következőknek kedvezett a szerencse, részükre könyvet postáztunk: Petrika Csaba, Kiskőrös, Németh László Akasztó; Kalmár Mária, Fülöpháza; Bense Márta, Kiskunfélegyháza; Sző­ri András, Kiskunhalas; Somogyi Szil­via, Szeretnie; Ginál Tamás, Nemes- nádudvar; Radics Éva, Lajosmizse; Havasi Irén, Soltvadkert; Tóth Mi- léna, Szeged. Ezen a héten kisdobosoknak kíná­lunk fejtörőt — de beküldhetik úttö­rők is! A lombos fán még több kis^ madár ül, hiába hívja őket társuk. Számoljátok meg, hogy hány kisma­dár üldögél még a fán?! A megfejtők­nek ezt a számot kell be küldeniük le­velezőlapon a szerkesztőség címére, június 30-ig. (Petőfi Népe Szerkesztő­sége, Kecskemét 6001, Pf. 76.). A leve­lezőilap címoldalára írjátok rá: GYER­MEK REJTVE NY ! A helyes megfejtést beküldők között tíz darab könyvet sorsolunk ki. Zsoci és a szitakötők Alkonytájt Zsoci kint ült az Ikva partján. A szemközti kis er­dőben egy fácánkakas röppent fel. Míg a kisfiú a madarat figyelte, orvul megcsípte őt egy szúnyog. Hiába kapott utána, kereket ol­dott az apró vérszívó. Vagyis csak oldott volna, mert ebben a pilanatban kecsesen, odaröppent egy szitakötő,. lábával .megragadta a szúnyogot, • állkapcsával'' felda­rabolta és jóízűen elfogyasztotta. — Csodálatos volt! — tapsikolt Zsoci. — De jó lenne, ha éjsza­kánként az ágyamnál őrködnél, és nem engednéd, hogy összecsíp­jenek a szúnyogok. Ha összefog­nátok mind, ti szitakötők, és megtisztítanátok tőlük az egész tábort! A szitakötő ott lengedezett Zso­ci előtt, mintha szavaira figyel­ne, s megszólalt emberi hangon: — Szívesen elmegyünk hozzá­tok szúnyogvacsorára — mondta —, az ón nevem Kígyópásztor, a szitakötők kapitánya vagyok. Amint felgyújtjátok este a vil­lanyt, s a lámpák köré gyűlnek a szúnyogok, mi is ott leszünk. Ezt a beszélgetést Zsoci nem is merte elmondani a pajtásainak, csak a bátyjának, Ajtinak súgta meg titokban. Még fociztak, az­után jött a vacsora, a fürdés. Az esti mesénél sem kellett még vil­lanyt gyújtaniuk. Hanem amint felkeltek Pom-Pom kalandjai mellől, és kiléptek a pavilon aj­taján, epy különleges. felhő lebe­gett előttük. A szitakötők voltak, Kígyópásztor kapitánnyal az élen. — Gyertek, gyertek! —hívogat­ta őket be a pavilonba Zsoci. — Itt van a finom terített asztal. Azt a lakmározást kellett volna láni! A szitakötők pillanatok alatt minden legyet, szúnyogot kiirtot­tak. Azután minden este megje­lent Kígyópásztor kapitány ve­zényletével a szitakötő sereg. Nem háborgatták a gyerekek álmát a szúnyogok! Egy napon furcsa formájú gép­kocsi hajtott! be-az üdülőbe. Tar­tály volt . a hátsó'fele, Cső veze­tett ki belőle. — Miért jöttek, bácsi? — kér­dezte Zsoci a vezetőt. — Kiirtjuk a szúnyogokat kis­pajtás. Nem csípnek majd ezután, ne félj! — És a szitakötőknek? Azok­nak nem árt? — Azokat is kiirtjuk, cseppet se félj. Dehogyis nem félt, most ijedt meg igazán Zsoci. Szaladt az Ik- va-partra 'és tarkaszakadtából kiáltotta: — Kígyópásztor, Kígyópásztor! Merre vagytok?! Nagy a baj! összegyűlt a csapat a pavilon­ban, a szitakötők szépen megül­tek a szekrénysor szélén. — Innen addig el nem moz­dultok — mondta Zsoci, —, míg a permetezőszer el nem veszti ha­tását. Ültek is szépen két napig. Ak­kor újra kiröppentek az Ikva- partra. De két perc múlva visz- szatért az egész raj. — Sehol semmi ennivaló! — mondta Kígyópásztor. El kell mennünk, de ha szükség lesz. ránk, visszatérünk. A magasles­nél lesz a tanyánk, ott keresse­tek bennünket, ha terített asz­tallal visszavár a tábor. Átányi László BÁN JÁNOS Idő­zónában IX. Legalább öt napba telt, ’mire Michael el tudta magyarázni ba_ 'rátainak és néhány jeles tudós­nak, hogy mi történt az „Északi fény” fedélzetén. Tíz nappal az­után, hogy a mentőkabin szeren­csésen földet ért, az űrkötelék leggyorsabb hajója kelt útra, íe. délzetén Michaellel és kilenc je­les tudóssal. Célja, utolérni az utasait vesztett „Északi fényt”. Három hónappal később a vi­lágűrben feltűnt az elhagyatott űrhajó, Á parancsnok kiadta a szükséges parancsokat. — Átzsilipelni! A tíz ember átszállt az „Észa­ki fény”-re, felszerelve különbö­ző szerkezetekkel és mindenféle fontos szerszámmal. Jó pár per­cig járták a hajó folyosóit, mire találkoztak az első lénnyel. Az időgép mellett állt, és semmiféle meglepetést nem mutatott a jö­vevények láttán. Michael előrelé­pett társai közül és felemelte a kezét. Kíváncsian várta, mi fog történni. A lény viszonozta a kö. szöntést, majd sebesen bevágta magát az időgépbe. — Most elment a saját világába — magyarázta elképedt társai­nak Michael. — De ha nem téve­dek, nemsokára ismét előjönnek, s megkezdhetjük a kapcsolatfel­vételt Addig is menjünk köze­lebb. Pár lépést tettek, de aztán egy láthatatlan falba ütköztek. . — Hm ... Úgy látszik, energia, mezővel védekeznek. De ekkor néhány magas lény lépett ki az üveggőmlbből és vá­rakozva megálltaik az időgép előtt. Michael végre elérkezettnek lát­ta az időt. Felvette a gondolatát, vivő gépet és megindult előre a folyosón. Az erőtér megszűnt, az idegenek nem akadályozták a ha­ladásban. A férfi nem egészen két méterre tőlük megállt, és a tolmácsszerkezetet egy kis sül­lyeszthető fali asztalkára helyez­te, majd kezével hívó mozdulatot tett. A lények egyike, ősz hajú, rán­cos, de jóságos ardkifejezésű, las­san az ember mellé csoszogott. Néhány gombnyomás a tolmács- gépen és Michael máris megszó­lalhatott. — Üdvözöllek. Nevem Michael. Én és népem békés szándékkal jött Ide vissza. A masina pillanattal később már az idegenek mély, szép zen­gésű hangján szólaltatta meg a mondatokat. Aztán megjött a vá­lasz. — Én is üdvözöllek Bennete­ket Engem Kux-nak hívnak. Mi is emberek Vagyunk, akárcsak Ti. Szeretném, ha nem kellene har­colnunk. Michael fellélegzett, a nehezén már túl voltak. — Ügy gondolom, Kux, Ti töb­bet tudtok rólunk, mint mi Ró­latok. — Így van. A Ti civilizációtok több millió évvel a miénk előtt élt a Földön, de ez az élet valami katasztrófa után teljesen kipusz­tult, s újrakezdődött minden. — Vagyis egysejtűekkel és ős­állatokkal? — kérdezte a férfi. — Igen. A fejlődés lényegében ugyanaz volt, mint az elsőnél. Nem számítva persze, a termé­szeti jelenségeket. — Értem — mondta Michael. Most már tudta, hogy Alec-kal az új civilizáció őskorában jártak először. — Bizony — folytatta a lény —, azokból az ősállatokból fejlő­dött ki az én népem. — Aztán a második úton Paul, a társam, már a Ti világotokba — időtökbe — tévedt. Hozzáte­szem, tudtán és akaratán kívül. Tévedés áldozata lett. Nem volt egészen rendben az egészsége sem. — Erre rájöttünk, ami kór meg­vizsgáltuk a tetemét. Ennek el­lenére néhány társamat megölte. — Nagyon sajnálom, Kux. Hidd el, nem akart ő semmi rosszat. — Rendben. — Harmadszor pedig — és saj­nos, utoljára — én magam vol­tam nálatok. — Igen, és itt magyarázattal tartozom — mondta a lény. — Rád azért lőttek a derék tár­saim, mert féltek Tőled. — Hát még én hogy féltem! Énnek köszönhető, hogy az idő­gép megrekedt az időzónában a világaink között. A lény mosolyogva bólogatott. — És ez most már örökké így lesz! Az ember határozottan élvezte a beszélgetést a lénnyel. Egyre rokonszenvesebbnek találta tár­gyaló partnerét. — Tudón, Michael — mondta Kux —, nagyszerű ez a ti talál­mányotok. Bár a mi civilizációnk mágasabb fokon áll, mint a Tié­tek. az időutazás még egyik tu­dósunknak sem jutott eszébe. Még sokáig beszélgettek a Földről, a történelemről, aztán egy kis szünetet tartottak. Végül abban egyeztek meg, hogy az űr­hajót, fedélzetén az időgéppel, földkörüli pályára állítják, majd később veszik fel a kapcsolatot újra, az idegenekkel. És akkor megkezdhetik a tudományos együttműködést, a Föld jelenlegi lakóinak érdekében, és a sok technikai probléma közös megol­dásában. Michael és társai elbú­csúztak Kux-tól és embereitől. Az „Északi fény” az emberek ha­jójával együtt útrakelt a Föld felé. Hat hónappal később a földi Houston űrkilövöröl útjára bocsá­tották a „Bensőn” nevű, tudo­mányos küldetésű hajót. Parancs­noka: Michael Benson, fürkész­ve kémlelte a csillagos eget. Gon­dolatai az időgép körül jártak, és azon tűnődött, hogy mennyi jót fog nyújtani az emberiségnek kapcsolatuk az új barátokkal. Így történt meg az első, nagy kapcsolatfelvétel értelmes idegen lényekkel. De nem egy más boly­gón élő Mars-lakókkal, hanem emberekkel. Olyan emberekkel, akik több millió év múlva élnek majd itt a Földön. Hogyan jött létre eg a csodá­latos kapcsolat? Egy öreg zseni, egy hatalmas tudós életének műveként, amely ott kering ma is pár ezer kilo­méterre a fejünk felett. (Vége)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom