Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-02 / 129. szám

1983. június 2. • PETŐFI NÉPE • S HOLLÓS JÓZSEF HONISMERET, HELYTÖRTÉNET, NÉPMŰVÉSZET Forradalmár tudós, „az élet mívese” Dr. Hollós József kecskemé­1 • ti orvost Juhász Gyula az élet mívesének nevezte, Vámbéry Rusztem szerint: „az áldott lelkű orvos becsülettel megállta a he­lyét abban a viharban, amellyel a , végzet mindannyiunk életét pró­bára tette”. Bölöni György így méltatta az ellenforradalom üldö­zöttjét hatvanadik születésnapja közeledtekor: „Fiatalságodat, ér­demedet, de egész életed szép tar- talmát az adja meg, hogy figye­led, az idő szavát, és hallod belő- lé, hogy a mi világunk születik”. A kényszerű, keserves emigráció­ján elhunyt dr. Hollós József ha- 1 íálát ekként tudatta az Orvosok Lápja' 1948. márciusi száma: „Hu­manista, szocialista, szabadkőmű­ves, antialkoholista, tudós, kutató, minden szépért rajongó ember volt, a közegészségügy gerillahar­cosa, tetőtől talpig morális lény.” Pályadíjakat és sportversenyeket nyert Szülővárosában munkásságát csak lapunk idézte, emlékét csak évfordulós cikkeink őrizték, noha a szakfolyóiratokban többször hangoztatták a társadalmi egész­ségtan kutatói: lenne mit tanulni tőle. Ideológiailag — mint dr. Honti József megállapította az Orvosi Hetilapban — „a század- eleji polgári radikalizmustól a szociáldemokrata nézeteken át a marxizmus—leninizmusig ' jutott el”. , Itt az ideje életműve tudato­sabb, következetesebb, méltóbb hasznosításának. Igen, hasznosí­tásának, mert példája, tudomá­nyos gondolatainak java nap­jainkban is érvényes, ügyeinket szolgálja. ■*. Hollós (Hofmann) József Kecs­keméten, a Czollner térről- a Csongrádi utcához baktató Sar­kantyú utcában született 1876. augusztus 22-én. Szegény emberek éltek a lóserkentő fémeszköz-ala­kú, ősi nevét mindmáig őrző ut- 'c'ában. Szüleiről keveset tudunk- Nevüket hiába kerestem a háztu­lajdonosok, a birtokosok között.' Haláláig hálás volt a főreális­kolában tanító Hollós Lászlónak, természettudósnak, Szántó Kál­mán író, újságírónak. (Nevét is a EGY ORVOS ÉLETE Iris: HOLLÓS JÓZSEF Előszó: VÁMBÉRY RUSZTEM NEW YORK, N. Y. 1944 • Híres önéletrajza. természettudós tiszteletére változ­tatta meg.) Tehetségét, sokoldalú érdeklődését iskolai pályadíjak is mutatják. A százados Katona-em- lékünnepségen ő beszélt a nagy drámaíróról, mint az önképzőkör választmányának a tagja. Sikerrel vett részt kardvívó- és atlétikai versenyeken is, A társadalmi bajok gyógyítója Egyetemistaként legszívesebben kecskeméti barátai, ismerősei kö­zött időzött. Szorgalmasan tanult. Ügy gondolta, hogy jó orvos le­het, ha alaposan megtanulja a szaktudományokat, megismeri a korszerű gyógyítási módszereket. A Kommunista Kiáltvány — mint írta 1944-ben Amerikában kiadott önéletrajzi könyvében — „hirte­len és hatalmasan” kitágította ér­deklődése körét. Darwin és Büch­ner nézetei alapozták meg termé­szettudományos ■ világnézetét, Marx és Engels tanai társadalmi szemléletét. „Az iskolában hazafi­nak, az otthonban vallásosnak ne­veltek. Sem az egyik, sem a má­sik helyen nem kaptam betekin­tést a társadalom szerkezetébe, eszmék küzdelmeibe, osztályok harcaiba, még csak útmutatást sem az érdeklődés felkeltésére. Szokások és előítéletek rabja ma­radtam, mint összes iskolatársaim, barátaim.” A múlt század utolsó évében fejezte be egyetemi tanulmányait. Pertik Ottó, a bakteorológia és a kórbonctan egyetemi tanára vette maga mellé gyakornoknak. Any- nyij-a elégedett volt fiatal tanít­ványával, hogy 1902-ben első ta­nársegédnek neveztette ki. 'Nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy őt bízta meg a kormány Jókai holt­testének balzsamozásával. A szen­záció egycsapásra ismertté tette a nevét. Népszerűsége üzleti hasz­nosítása, pénzre váltása helyett növekvő tekintélyét mind több­ször használta fel társadalmi el­lentmondások leleplezésére, a nép- pusztító nyomor elleni harcra. Felismerte: a szegénység az alko­holizmus, a tüdővész, a nemi be­tegségek melegágya. „Orvosi és émberi lelkiismeretem ébredt föl” — írta a már említett Egy ember élete című életrajzában. Hollóst A KÓRBONCTAN ALAPVONALAI !)*• HOLLÓS JÓZSEF KÓRBONCTANI KURZUSA ALAPJÁN összfAlutotta. KOVA OS RICHARD ÁTXP.ZTK és fLfisZÓVAL ELLÁTTA D" HOLLÓS JÓZSEF VOLT KÓRBONCTANI KLlO TAVAIMOÍD, kOuoeoAzi ritoracToa kxozdbb BCDAPEST, 1007 FARAGÖ ZSIGMOKD KÖNYVKERESKEDÉSE MCZECK-KOBVT 83. 8 Évtizedekig használták a me­dikusok az előadásai alapján összeállított szakkönyvet. sohasem nyugtatta meg, elégítette ki a baj kimondása. Jó orvoshoz illően gyógyítani akarta a társa­dalmi kórokat. Űtja törvénysze­rűen a polgári radikalistákhoz, a szocialistákhoz vezetett. Szerepet vállalt a Magyarországi Alkohol- ellenes Munkásegyletben. Ö szer­kesztette a Népszava könyvkiadó Alkoholellenes Könyvtár soroza­tát. és Az alkoholizmus című ha­vi folyóiratot. A Good Templar szabadkőműves páholy alapítótag­jaként küzdött a szeszes italok készítésének az eltiltásáért, a kocsmák vasárnapi szünnapjáért, népgyűléseken tanította a kétke­zieket. Legközvetlenebb munka­társai közé tartozott dr. Madzsar József, a nagy tudású forradalmár orvos is. Legyőzhető a gümőkór! Haza-hazalátogatott szülőváro­sába. Nevével a helyi lapokban is találkozunk. 1902. szeptember 28-án orvosi szempontból ajánlot­ta a sportolást a Kecskeméti La­pokban. Két év múlva A hírős város címmel örvendezett a sze­rinte Kada polgármesternek kö­szönhető változásoknak. (Tervez­zük néprajzi és várostörténeti ér­tékű szép cikkének közlését.) A fény mellett meglátta a külváro­sok nyomasztó árnyait, az ázsiai közönyt, a rettenetes egészségügyi viszonyokat. Évente kétszáz—há­romszáz embert pusztított el a tüdővész! 1911 decemberében két folytatásban bizonyította, hogy a gümőkór megelőzhető, gyógyít­ható. Kemény szavakkal sürgette a szükséges társadalmi reformo­kat, a korszerűbb orvosi ellátás feltételeinek megteremtését. Feleségül is kecskeméti lányt választott. Moór Károly énektanár Gizus nevű lányához kötötte éle­tét az 1904. május elsején tartott polgári házassággal. Sógorai közül Emánuelt Pablo Casals a husza­dik század legnagyobb muzsiku­sai között tisztelte (emlékét is csak a Petőfi Népe ápolja). Ká­roly kiváló orgonaművész volt. Az 1905 őszén Szegedre költö­zött Hollós József természetesen nem adta fel tudományos ambí­cióit. Képtelen volt megbékélni a tüdőgyógyászat szerény eredmé­nyeivel. Járt Amerikában, figyel­te a külföldi szaksajtót. Annak a Hamburger Jenőnek Spengler professzorról írt cikke hívta fel figyelmét a davosi kísérletekre, aki egyetemistaként kezébe adta a Kommunista Kiáltványt. A Ti- sza-parti város ösztöndíjával ma­ga is elutazhatott a híres profesz- ■ szorhoz. Ettől kezdve a tuberku­lózis gyógyítását tekintette hiva­tásának. Heltai Nándor (Folytatjuk.) Bács-Kiskun bemutatkozik • Sikerrel szerepeltek a megnyitón a kecskeméti Garabonciások. (Braun Tamás felvétele) Remek összefogással jó szolgá­latot tett szellemi értékeink meg­ismertetése érdekében a Bács- Kiskun megyei Honismereti Bi­zottság, a megyei könyvtár és a Katona József Múzeum, amikor a honismereti mozgalom és a hely­történetírás eredményeit előadá­sokon és kiállításokon Budapes­ten bemutatták, valamint sokat­mondó tárlat keretében ízelítőt adtak Bács-Kiskun egykori és mai népművészetéből. A Szabó Ervin Könyvtár XIII. kerületi főkönyvtárában, a Da­gály utcai szép és korszerűen fel­szerelt intézményben változatos kép bontakozott ki a hallgatók előtt a honismereti munka és a helytörténetírás eredményeiről, sokszínűségéről. Megtudhatták az előadásokból, hogy a mozgalom kiszélesedett, tartalmasabbá vált. A kiadványok száma megnőtt, a kutatási kedv erősödött. Múltunk értékeinek tervszerű feltárása nö- véli önismeretünket, gazdagítja hazafiságunkat. A levéltárak, múzeumok és könyvtárak mellett a társadalmi szervek, tanácsok is egyre na­gyobb részt vállalnak ebben a hasznos tevékenységben. Sőt, ma már az egyes üzemek, gazdasá­gok is. * A két kiállítás —, mely június végéig látható — nagyszerű hát­teret nyújtott az elgondolkoztató beszámolókhoz. Az egyiken az utolsó három évtized kiadványait mutatják be. A múzeum Cuma- nia-kötetei, a levéltár Bács-Kis­kun megye múltjából című soro­zata, a Kecskemét tanulmánykö­tet, a Kecskeméti Kiskönyvtár da­rabjai éppen úgy felkeltették az érdeklődők figyelmét már az első napon, mint a Forrás-könyvek vagy a megjelent falukrónikák, községi és üzemi monográfiák stb. Sokat elárul szűkebb hazánk szel­lemi életének gazdagságáról, hogy száznál több kiadvány — egy jó válogatás eredményeként — rep­rezentálja helyi könyvkiadásun­kat. • A másik tárlat a megye nép­művészetéből mutat be részlete­ket. Ilyenkor látszik, hogy ha nem is tartozunk a legfejlettebb nép­művészettel rendelkező megyék közé (mint mondjuk Kalotaszeg, Mezőkövesd környéke vagy a Pa­lócföld), mégis: gyönyörködtető az összkép. Ez a kiállítás is mutatja, hogy a népi leleményesség és al­kotói kedv milyen sok szépet és hasznosat produkál. Es tegyük hozzá: teremt ma is. A bajai és kalocsai fazekasok, a hartai festett bútorok készítői, a kiskőrösi és kecskeméti szűcsök, a bugaci pásztor faragók éppen úgy magukra vonják a figyelmet, mint a szíjgyártók, a rézöntők és az esztergályosok. A népi kerá­miák, különféle csengők, só- és borotvatartók, festett ládák, nép­viseleti ruhák látványa leköti a látogató figyelmét. A Hazafias Népfront Országos Honismereti Munkabizottságának kezdeménye­zésére a rendezők, szervezők és közreműködők jó szolgálatot tet­tek egy nemes ügynek. Varga Mihály „DE JŐ LENNE EGY NAGY HÁZ A FALUBAN!’? A kispáhi tanyai iskolában • A tizenhárom fős osztály. Balra a tanítónő, Tóth Petemé. Egy,, már nem mai épület a ta­nyai vegyesbolton túl. Bejáratá­nál akkorka öltöző, mint város­ban egy garzonkonyha. S a falon tizenhárom gyereknek ruhaakasz­tó. Egyiken-másikon szatyorban "kenyér, hazavinni való élelem. A kispálhinál kisebb iskolát ke­resve sem találnánk a megyében. Olyan kicsi ez, hogy — ha a kör­zetesítést betű szerint vették vol­na — ma már nem lenne itt egy teremtett lélek se. De így> itt vannak, tizenhármán. A negyedi­kes Mihók Sanyi, öccse, Márton. Varga Zoltán. Kissék gyerekei. Molnár Csilla, akinek az édesapja lekaszálta a füvet az iskola kö­rül. S amikor azt hallotta, hogy a tanító néni az egyik nap gyer­tyánál írt az osztálynaplóba, el­jött, hogy megjavítsa a villanyt. „No, igen, ez a szakmája", intéz­hetnénk el röviden a dolgot, hi­szen az apa, foglalkozására néz­ve, valóban villanyszerelő. De milyen, szakmába vágó se­gítségként értékelheti Tóth Péter- né tanítónő, hogy Csilla mamája meg ivóvizet ad az iskolának, 32 méter mély kútjukból? „Ebből igyanak a gyerekek! Ennek a vize friss!" A Supka család se maradt távol. Megfórrasztották a kézmo­sót, megjavították a vaskályhát. Szakái Imréné kéményt tisztított, másak takarítani jöttek, amikor kellett. Az iskola minden szögle­tében őrzi a segítőkész kispáhiak keze nyomát! — Nagyszerű szülőkhöz van szerencsénk! Ez a ragaszkodás a titka a mi ittmaradásuinknak — állítja Tóth Pétemé. A „mi”: a tizenhárom kisisko­lás természetesen sokat köszön­het tanítójának, aki mintegy tü­kör gyanánt látja munkája ered­ményét. Végül is van értelme, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége kerékpárral, három-négy •kilométerről naponta idejár. Mert miközben a Mihók .testvérek és a többiek a betűvetést gyakorolják, Titulász bankójából hallanak fel­olvasást Tóth Pétemétől, vagy festegetnék és számolnak, óhatat­lanul szóba kerül: mi újság ott­hon? Hogy vannak? Hogyan él­nek? Ezekből a beszélgetésekből tud­ja meg a tanítónő, hogy Molnár Csilla legutóbb, ajándékba négy könyvet kapott a szüleitől, öt család vásárolt személygépkocsit. Egynek motorkerékpárja van. Hogy a Képes Üjság, a Nők Lap­ja, a Népszabadság és a Petőfi Népe sem ismeretlen errefelé. S hogy a határ szorgalmas művelői­nek a gyerekeiben ilyen vágyak élnek: „Szeretném, ha hozzánk is bevezetnék a villanyt!" „Szeret­nék egy kerékpárt!" „De jó lenne egy nagy ház. a faluban!” Látva ennek a kis osztálynak az igyekezetét, s tudva a szülő­két, bízhatunk abban, hogy ezek a vágyak előbb-utóbb teljesülnek. K—1 Falun nyaralunk — Nicsak, nicsak! — csapott a váltamra Ervin barátom a falu postahivatalának hűvös helyiségé­ben, i akkorát bömbölt hozzá, hogy majd frászt kap­tam belé. — Csak nem nosztalgiáztok ti is? ... Hogy­hogy nem vagytok most a Balatonon? Talán lelki­furdalásból „ereszkedtetek le” a szülőfaluba, he? Mi már harmadik nyarunkat töltjük itt, apámék- nál.' Esküszöm, kellemesebben érezzük magunkat, mint abban' a „néplavórban” ... — Hát.., is-is — kezdem..magyarázni városi'sors­társamnak, midőn a nagy ijedségből, no meg ri- valgó szóáradatából ocsúdva szóhoz jutok. — Mama — az anyósom tanácsára hallgattunk, s idén haza­jöttünk nyaralni. „Mi a fenének mennétek a Bala­tonra? Csak költekeznétek. Itthon semmi kiadásotok nem lesz, a zsebetekben marad az a sok pénz, amit „odalenn” elvernétek ... Meg mostanában előke­lőbb falun nyaralni, mint annál a lármás, szutykos, költséges tónál... — Így agitált bennünket az öreg­lány, s igazat adtunk neki. Most aztán ,a Mamáéknál nyaralunk mi is. Haj- | nalonta fürge legyecskék csipkelődésére serkenünk, s mielőtt befalnám reggelire a foszlós házikenyérrel teleaprított tejecskét, segítek kiganézni a tehén alól. Ennyivel igazán hozzájárulhatok a háztáji gazdaság • felvirágoztatásához. Hitvesem, A-mál, eleinte finy- nyáskodott, amikor anyásom felügyelete mellett kezdte újból megtanulni, hogyan kell meggyőződni róla, tojós-e a tyúk, de most már lasíart visszanyeri étvágyát. Nándi. | kisfiúnk. Tata gyerekkori játékai közt valósággal- megdicsőülten tölti napjait. No, de az ő boldogsága sem felhőtlen. Tegnap lenyelt egy szivárványerezetű üveggolyót, minek következmé­nyeként az egész família egész álló nap felváltva fü­lelt, mikor koppan a zománcos intim edény — a hashajtó hatására is. „Holnap korán kelünk, gyerekek” — jelentette be harmadik reggel a mama, „Ha már itthon vagytok, kipingáltatom a kisszobát. Legalább nem kettőnk­nek keli kipakolni apátokkal.” Felejthetetlen nap volt. Nem hiszem,* hogy nem kezdődő sérvemet érzem, mióta a hazi-nagy szek­rényt borjúkötél^hevederrel kicipeltük a konyhába. Kát szép finom kezem tiszta seb, annyit poroltam a szőnyegeket a törött nyelű prakkerral. Mit szenved­tem, édes istenkém, míg a pohárszákről kihordtuk — hatalmas, füles vesszőkasitában — a porcelán- és üveg-encsem-bencsemeket! Mamával ezenközben tá­madt egy kis elvi vitánk a Szűzmária-szobor miatt. Mikor tudniillik leültem egy sort szusszantani a re- kamiéra, a gipsz-Mária lába valahogy alám került. Minthogy alaposan -megnyomta a vastaghúsomat, fel- szisszéntem, ás néhány keresetlen szóval megemlé­keztem a kemény szobor alkotójáról. Erre jegyezte meg a Mama: „Ejnye fi'a-m, tán ezt tanultad abba’ a sok pártszerpenáriomba’?” Mire beismertem, hogy csakugyan nem erre okítottak, evvel helyreállt a békás együttélés családunkban. „Jöjjetek csak! Hát nem különb ez a kis jószág ::ok mai fiatalnál?” — hívott nemsokára mindnyá­junkat a Mama az eperfa alá. összefutottunk, és á_hi- tatosan szemléltük a csodát. A kismacska jóizűen dorombolt álmában a gipsz-Mária ölében. Közbem az is megfordult a fejemben, hogy Mama milyen furfangosan főrdította eme kis epizódot ifjúságpo­litikai szférába. De ha már eképp nevelődtünk, elhatároztuk, hogy viszonzásul megleljük Mamáékat, s a • sok fakult fénykép helyébe gyönyörű reprodukciókat -szegelünk a kipingált falra. Be is szereztük a legnépszerűbb klasszikusokat, és kiakasztgattuk őket. A meglepe­tés túlontúl sikerült, majdhogynem tragédiát okoz­tunk. „Lenne szívetek ezt a pocsíkságot akasztani sze­gíny Rébék nénétek helyire?” — csukladozott meg- bántottan a Mama, és- Degas balett-táncosnőjét úgy senderítette a sarokba, hagy belereccsent a ráma. Ugyanígy járt Renoir bájos aktja is, pedig ahhoz már Nagytata is jóízűen csettintett, mikor meglátta a falon. Azóta tehát újból Rébék néni meredt sze­me, bodros csipkegallérja, meg Putyik sógor káplárt pödrött bajszú mellképe díszeleg az „erkölcstelen mázolmányók” helyén. „Mind ilyenek ezek — hallottuk másnap pirkadat­kor Pukkantóné egyetértő megállapítását a nyitott ablakon keresztül. ■— Az én lányom is azt merte ki­engedni a száján, hogy ingyen is odaadja a berámá- zott esküvői képüket bárkinek, csak vigye el. Pedig tanárnő a n-accsága! Képzelje szomszédasszony, ott tartják a szekrény háta megett azt a gyönyörű arany- rámás fényképet. Amiért két pár hízott kacsát ad­tam a féhyképésznek — az árán felül —, mikor he­lyettük én- fizettem. A lányomé* is egy pucér nő­személyt akasztottak ki hálószobájukba a fénykép helyett... Én nem is tudom, mi lett evvel a lány­nyal, mióta tanárnő. Nem főz, piacra nem jár, csak üzemi kosztot esznek a tanácsnál, meg készételt vagy miafenét vacsorára. Vasárnap meg nem átalla- nak vendéglőbe járni! Miért -nem éltek mán egye­nesen tablettával? — kérdeztem tőle a minap. Pe­dig most jól kellene élnie, mert szeptemberben meg­lesz a kisbaba. Evvel is várhattatok volna — súgom neki valamelyik nap —, hiszen a másik még csak két és fél éves. Képzelje, mit válaszolt: „Nem ért maga ehhez, anyu. Így van jól, mert még mind a kettő kicsi, és nem felejtem eL hogy kell velük bán­ni.” Csak szóljon hozzá szomszédasszony. Pont úgy készül ezeknél a gyerek, mint egy számtanpélda. De azért örülök, hogy szülésre odahív magukhoz a lá­nyom. Hat hétig leszek náluk. Legalább addig se látom az uramat, járhatok nyugodtan a moziba. Mert most mindig akadékoskodik, ha észreveszi, hogy jegyet vettem: „Minek arra pízt adni. csak elámítanak av­val a muzival” — aszongya. Én meg: Elámítasz te itthon engem eleget. Még az kéne, hogy tőled ké- redzkedjek... /Na, de megyek mán; azóta biztos elment űkelme is szolgálatba. Nyugtom lesz tőle estig ... Gondolom, van baja a szomszédasszonynak is ezekkel a fiata­lokkal...«* — Így tanulgatjuk ismét az életet — összegezem élményeink javát a barátomnak. — Itt lent; falun, az átalakuló élet sőréjében. — Csak hagyd! — legyint Ervin komám, s jelentő­ségteljesen mutatja kinyújtott ujjait. — Ezt nézd meg! Mit látsz a körmeim alatt? — Ha jól elnézem, sarat. — Eltrafáltad ... Aszongya egyik reggel az öcsém, aki szüleimmel lakik, és parasztizál: „Nézd körül a házat, láthatod, anyánk sok helyen lefejtette már a vakolatot. Igazán nem várhatod el. hogy ő tapasz- sza be, mikor .te is itthon vagy, hisz’ valamikor csi­náltad ... Nekem dógom van a téeszben.” Summa summárum, rettentő boldog voltam, mire 'odáig el­jutottam, hogy nekitérdepelve, ezzel a két. írógép­hez szokott, dolgos kezemmel dagasztottam, gyúr­tam, cuppogtattam, dögönyöztem a tapasztósárnak ntevezett kémiai vegyületet. Hát még mikor a falra csapkodtam, s a huncut sár visszafröcskölődött ar­comra, hajamba, szemembe. De meg lehet nézni. Két nap alatt úgy belejöttem a tapasztásba, hogy sorra jelentkeznek a szomszédok, nem vállalnék-e náluk is egy kis faligazítást? . ‘. Sajnos, több szabadságom már nincs az idén... De most már valljuk be: fölér ezzel a mi falusi új­jászületésünkkel egy Balaton?! Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom