Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-03 / 103. szám
1983. május 3. • PETŐFI NEPE • 7 SPORT • SPORT Magas színvonalú lovasverseny Vasárnap fejeződött be Kiskunhalason a 17. alkalommal megrendezett, immár hagyományos nemzetközi lovas- verseny. A rangos vetélkedőn 9 ország versenyzői mérték össze a tudásukat, felkészültségüket. örvendetes, hogy a magyar lovasok méltó ellenfelei voltak az ismert és elismert külföldi vetélytársak- nak. A magyar válogatottban szerepelt Varró József, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa 'sportolója, válogatotthoz méltó teljesítményt nyújtott. De eredményesen szerepelt klubtársa, Baj- kai Sándor is. — Az utóbbi évek egyik legrangosabb versenye volt a 17. nemzetközi lovasverseny — mondta dr. Lőrincz István, a megyei lovasszövetség főtitkára. — Mindhárom napon, szinte valamennyi versenyszámban kiélezett, szoros küzdelem folyt. Ez a vetélkedő jól szolgálta a nemzetközi versenyekre való felkészülést. A nemzetközi verseny eredményei, díjugratás (Dr. Ábrahám Kálmán miniszter díjáért): 1. Varró József (MNK-válogatott) Nefelejcs n. 1. 55 pont—57.9 mp., 2. Rezgő (MNK-válogatott) Ragyogó n. 1. 55—58.1, 3. Kramer (NDK-beli) Juno n. 1. 55—61.3. A Bács-Kis- kun megyei Tataács elnökének tiszteletdíjáért. Csapatverseny: 1. NDK 0'hibapont (Kramer, Lerche; Arndt,. Günther), 2. Magyarország 8, 3. Litvánia 14 ponttal. Díjugratás (130 cm, azonnali összevetéssel): 1. Hargitai (magyar válogatóit), Nimród nevű lován 0,0 hibaponttal—75.8 másodperccel, 2. Varró (magyar válogatott) Nótás n. 1 0,0—82.2, 3. Lerche (NDK-beli) Torró n. 1. 0,0—87.2. Megnyitó verseny: 1. Rezgő (magyar válogatptt) Ragyogó n. 1. 0— 62.2, 2. Kozicki (lengyel) Fesztyn n. 1. 0—63.3, 3. Velea (román) Fu- dul n. 1. 0—65. Belföldi lovasok díjugrató versenye: 1. Sovák (Kiskunhalasi Határőr Dózsa) Müezin n. 1. 0,0—64.03, 2. Bajkai (Kiskun- halasi Határőr Dózsa) Oda n. I. 0,0—64.10, 3. Kiss (Kiskunhalasi • Marian Koziczky, a lengyelek kiváló versenyzője csapata legjobbja volt Kiskunhalason, Határőr Dózsa) Album n. 1. 0,0— 68.69. A BD1 határőrség országos parancsnokának tiszteletdíjáért: 1. Juracsek (Csehszlovákia) Litor n. 1. 1100 pont, 73.6, 2. Wolf (Lengyelország) Carmen n. 1. .1000—76.1, 3. Narloch (Lengyelország) Dymitr n. 1. 1000—81.2, Kitartásos verseny, Kiskunhalas város Tanácsának nagy díjáért: 1. Krucsó (magyar válogatott) Fakir n. 1. 190 cm—4 hp., 2. Somlai (vál.) Nefelejcs n. 1. 190—8, 3. Kramer (NDK-beli) Juno n. 1. 180—4. Hazai lovasok díjugratása: 1. Bajkai (Hőr. Dózsa) Öda n. 1. —0—83.3, 2. Lémon (Hőr. Dózsa) Semron n. 1. 0—3—88.3, 3. 'Fazekas (Hőr. "Dúzser)* Flmtda’-nr't. * : H0—0,3-1—90 rrip.ö •—•***-** á'áá i*. « Kettesfogatok díjhajtása: 1. ifj. Mátyus (Hőr. Dózsa) 118, 2. Gyu- rity (Hercegszántó) 115, 3. Szegedi (Hőr. Dózsa) 114. Kettesfogatok akadályhajtása: 1. Juhász B. (Keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet) 0, 0—171.9, 2. Szegedi (Hőr. Dózsa) 0, 10—142.5, 3. Beszedics (Kiskunhalas Vörös Szikra Mgtsz) 0, 10— 153.9. A verseny hivatalos programját jól egészítették ki a szórakoztató versenyszámok. Ezek egyike, a puszta tízes meghajtása volt, amely Szegedi Gábor nevéhez fűződik, s egyedülálló a világon. B. I. RÖPLABDA NB I Újabb vereség LABDARÚGÓ NB II Kecskeméti SC— Salgótarjáni TC 3—1 (0—0) Kecskemét, 3000 néző, vezette: Őri (Roxin, Kokavecz). KSC: Erdei — Hoffmeister, Hájer, Mohovics, Alberti, Somogyi, Mózner, Pörögi, Ravasz, Papp, Goják (Supka a 65. percben). Edző: Szentannai József. STC: László — Babosán, Bogdán, Juhász, Kántor, Varga, Kalmár (Földi az 59. percben), Be- rindán (Balga az 59. percben), Szanyi, Kovács II., Szedlák. Edző: Borbély András. Az első' veszélyes helyzet a vendégek kapuja előtt adódott Goják szabadrúgását követően. Am Pörögi közeli lövését hárította a tarjáni védelem. Mindkét együttes nyílt sisakkal küzdött, jó iramú, kemény csatát vívott egymással. A 10. percben Somogyi beadását Kántor sarokkal mentette szögletre a befutó Papp elől. A 17. percben Kovács II. lefejelte a labdát Szedlák elé, aki 10 méterről gyengén mellé lőtt. A 38. percben Goják kétszer is „kicselezte” magát gólhelyzetből, majd látványosan elesett. A játékvezető határozottan továbbot intett. A 43. percben Papp került óriási helyzetbe, de hat méterre a kaputól rosszul találta el a labdát, s így László hárítani tudott... Fordulás után még izgalmasabb lett a játék. Érezhető volt: amelyik csapat gólt ér elji nagy lépést tesz a győzelem felé. Az 51. percben Somogyi cselezgetett a jobb oldalon. A kecskeméti középpályás hirtelen nem túl erős, pattogós lövést eresztett meg. A labda a bal alsó sarok táján talált utat László kapujába. 1—0. A vezetés megszerzése után némileg megnyugodtak a hazai játékosok, míg a vendégek kissé elbizonytalanodtak. Az 57. percben Kalmár csúnyán leterítette Hájért, sárga lapot kapott érte. A 61. percben egy előrevágott labdát Bogdán a saját kapuja felé fejelt. A felezővonalon helyezkedő Ravasz és Papp lecsapott rá. Kettejük „csatáját" a jobbszélső nyerte meg, s okosan, a kifutó László mellett a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 2—0. A 64. percben Kovács II. fejesét a gólvonalon álló Hoffmeister fejelte ki. A 67. percben Pörögi cselezgetett a jobb oldalon. Beadására többen is jó ütemben ugrottak fel, végül Mózner fejéről vágódott a hálóba a labda. 3—0. Még ekkor sem adta fel a „Slécé”. A 75. percben egy kipattanó labdát Varga a 16-osról helyezett Erdei kapujába. 3—1. Ezután kétszer a kecskeméti kapus bravúrjára volt szükség az újabb salgótarjáni gól elkerülésére: előbb Balga lövését hárította, majd egy fejest tornászott ki a felső sarokból... Végre jó mérkőzést szurkolhatott végig a kecskeméti közönség! Köszönhető volt mindez a véndég- csapat támadó szellemű taktikájának, s a hazai gárda lelkes, helyenként látványos, gólratörő játékának. Ez a kilencven perc a labdarúgás igazi propagandája volt, bővelkedett fordulatokban, izgalmakban, s természetesen gólokban is. A KSC-ből Erdei bravúros védéseivel, Hájer higgadt, nagyvonalú játékával, Somogyi látványos megoldásaival. Alberti pedig határozott szereléseivel tűnt ki. de a többiekre sem lehet panasz. A vendégeknél Kovács II., Varga játszott jól. Rajtmár István TERÜLETI BAJNOKSÁG Gyulai SE—Kecskeméti TE 1—1 (1—1) Gyula, 1200 néző. Vezette: Bodor. KTE: Kerpits — Szabó, Puskás, Petényi, Nagyhegyesi — Lakatos, Virágh, Horváth, Parti — MeszlényU Feró fBohács). Edző: Czimmermám? flyiila 1 jj A‘"'hä2aHtSsM't Tnár^zi^fti támadásból vezetést szerzett. Csorba talált Kerpits hálójába. 1—0.- A gól után a hazaiak lettek idegesek, a KTE pedig nyugodtan, nagy lendülettel játszott. Parti egyenlített. 1—1. Az egész első félidőben nagy fölényben volt a kecskeméti csapat. A szünet után a KTE az eredmény «tartására törekedett. A játék így többnyire a kecskeméti térfélen folyt, de a KTE-védők magabiztosan verték vissza a gyulaiak próbálkozásait. Jók: Kerpits, Szabó, Puskás, Petényi, Nagyhegyesi. Lajosmizse—Füzesgyarmat 5—0 (1—0) Füzesgyarmat, 300 néző. Vezette: Bubori. Lajosmizse: Kripkó — Hóder- marszki (Mányoki), Csima, Rózsa, Helik — Márkli, Ábel, Kocsis — Soós (Kállai), Vajda, Domokos. Edző: Bende József. Fél óráig tartó kiegyenlített já_ ték után a Lajosmizse fölényt harcolt ki. A 34. percben Domokos középre ívelt, és Vajda nagy gólt lőtt. 1—0. A szünet után a lajos- mizseiek szinte a kapujukhoz szegezték ellenfelüket. Az 50. percben Vajda—Domokos adogatás után Domokos egy csel után ja hálóba-továbbít ott. 2—0. Az 54. Iperc^n VáJda ‘'tübt^.védpfj is 1«<iU •cselezve növelte isíire&T az 'előnyt?;3 3—0. A 64. percben ismét Vajda volt a gólszerző. 4—0. A 76. percben Domokos a jobb oldalon iramodott meg. Középre adott, és Kocsis lőtte a labdát a kapuba. 5—0. A lajosmizsei csapat alaposan meglepte ellenfelét, s a második félidőben mutatott játék alapján győzelme nem túlzott. Jók: Vajda, Domokos, Kocsis, illetve Hegye- si, Tóth. Gyurik József Honvéd Kun B. SE—Szarvas 3—2 (1—0) Kiskunfélegyháza, 600 néző. Vezette: Varga S. Honvéd Kun B. SE: Gödör — Hegedűs, Kárász, Balázs, Vidács L. — Lipták, Miskovicz, Katona — Harsányi (Pásztor), Baranyi (Fenyvesi), Mdti. Edző: Kurucz István. A 43. percben Miskovicz középre lőtt labdáját Baranyi előrevetődve fejelte a léc alá. 1—0. 11-est hibázott az Olajbányász Bajai SK—Olajbányász 0—0 Baja, Vasvári P. u., 5200 néző, vezette: dr. Rákóczi (Köböl, Sárkány). BSK: Farkas — Glavatity, Szabó, Rótt, Papp — Morvái (Sárközi a 64. percben), Pintér, Eva- nics — Takács (Janicsák a szünetben), Szőcs, Morgós. Edző: Rónai Sándor. Olajbányász: Fuller — Fodor, Csepregi, Müller, László (Békefi a 77. percben), Varga Hozbor, Balogh — Lukács, Kelemen, Mar- tinkovics (Fuisz a 63. percben), edző: Kovácshegyi Lajos. A bajai csapat azonnal támadásba lendült, már a 6. peroben Szőcs beadása helyzetbe hozta Morgóst, de a BSK csatára a kifutó kapusba lőtte a labdát. A 15. percben Morgás beemelésére Rótt jó ütemben érkezett, de fejese a kapufa fölött szállt el. A 20. percben szabadrúgáshoz ju. tott a vendégcsapat. Hozbor nagy erejű lövése zúgott el a jobb kapufa mellett. Az ellentámadásnál a bal oldalon felfutó Poppot felvágták. A beívelt szabadrúgást Morgós kapta gólhelyzetben, ám elhamarkodottan a kapus kezébe fejelte a labdát. A 22. percben vendégek szögletrúgását követően a BSK hálóiába került a labda, de a játékvezető lökés miatt közbesípolt. A 27. percben a jobb oldalon Szőcs tisztára játszotta magát, beadását parázs jelenetek követték az Olajbányász kapujának előterében, végül nehezen tisztázott a vendégek védelme. A 28. percben Balogh sárgalapos figyelmeztetést kapott. A 36. percben kiugró Lukács elől Szabó fejessel hazaadott Farkas kapushoz. A 44. percben a 16-oson belül Rótt becsúszással szerelte Lukácsot. A játékvezető szabálytalannak ítélte az esetet.. A 11-est Balogh a bal kapufára lőtte!... A második félidőt is hazai támadások vezették be. Janicsák egymás után többször is helyzetbe került, de a góllövés nem sikerült. A 65. percben Martinkovics gólhelyzetben Farkas kapus kezébe emelt. A 73. percben Szőcs beadását Evanics kapásból lőtte nagy erővel a léc fölé. A 80. percben Szőcs gólhelyzetben kivárt, s szerelték. A 87. percben Morgós beszédért sárga lapot kapott. Rengeteg hibával tarkított mérkőzésen, a gólhelyzetek sorozata maradt kihasználatlan. A hazai csapat ebben „megelőzte" ellenfelét, az Olajbányász a 11-es el- hibázásával szintén hozzájárult a mérkőzés eredménytelenségéhez. Számukra siker a döntetlen is.... Jók: Farkas, Popp, Szőcs, ill. Fuller, Csepregi, Lukács. Tax Imre z NB II állása . Volán SC . Siótok . SZEOL AK . STC , Kecskemét . Kazincbarcika . HMSE . Sopron . Szekszárd . Eger . D. Kinizsi . Baja . ózd . Keszthely . Dorog . Bauxitbányász . Ganz-MÁVAG . 22. sz. Volán . Nagykanizsa . Nagybátony Eredmények: 28 IS 8 29 12 11 29 14 6 29 14 5 29 12 9 28 13 6 29 14 4 29 10 29 11 29 12 29 9 29 9 29 10 29 11 5 65—21 6 47—32 9 53—36 10 48—34 9 8 41—31 6 9 42—33 4 11 43—37 9 10 30—31 7 11 35—44 4 13 53—47 10 10 33—31 10 10 37—36 8 11 42—47 5 13 42—45 29 8 10 11 30—38 Debrecen—HMSE 2—0. o _•» m a űvhíStnnv—Vólán 6 13 37—47 6 13 39—66 9 12 46—53 3 15 41—51 __ _J4 19 30—68 Ózd-Kazincbarcika mg— y i Dorog— 29 10 29 10 29 8 29 11 29 6 TOTÓ A 48. percben Berki mintegy 20 méterről lőtt, és a későn mozduló Gödör mellett a labda a jobb sarokba jutott. 1—1. Az 51. percben Harsányi lövése a kapufáról Mari elé pattant, aki a hálóba kotorta a labdát. 2—1. Az 57. peroben Miskovicz cselezett, amikor a . ULosop belül,, buktak,, ták. A 11 -est. Katona nagy erővel bombázta”'á hálóba.” '3—1 " 'A 66. percben Thuri esett el a 16- oson belül. Ezért is 11-est ítélt a játékvezető. A büntetőt Lancsa értékesítette. 3—2. Küzdelmes, kemény mérkőzésen nyert a múlt évi NB II-es vendégek ellen a ' nagy lelkesedéssel játszó honvédcsapat. Jók: Lipták (a mezőny legjobbja), Miskovicz, Vidács L. Mari/ Baranyi, illetve Lancsa, Berki, Thuri. Farkas Tibor A TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA 1. Szabó L. SE 23 13 7 3 46—16 33 2. Gyulai SE 22 12 7 3 45—33 31 3. Békés 22 11 8 3 38—18 30 4. DÉLÉP SC 23 10 10 3 37—24 30 5. KTE 23 10 9 4 43—35 29 6. Orosháza 23 12 6 5 30—22 29 7. Szarvas 23 11 6 5 49—29 28 8. Dömsöd 22 6 9 7 24—30 21 9. H. Kun B. SE 22 6 8 8 35—35 20 10/ Sz. Dózsa 22 6 7 9 43—37 19 11. SZVSE 22 4 9 9 20—31 17 12. Lajosmizse 22 4 6 12 28—33 14 13. Mindszent 22 5 4 13 24—49 14 14. Nagyszénás 23 4 5 14 22—48 15. Füzesgyarmat 22 1 5 16 16—60 7 A TOTO 18. HETI EREDMÉNYE 1. Ascoli—Torino 2—0 1 2. Cesena—Verona l—2 2 3. Juventus—Internazionale 3—3 x 4. Napoli—Fiorentina l— 0 1 5. Pisa—Genoa 6. Sampdoria—Cagliari 1—1 x 7. Arezzo—Catania 2—2 x 8. Atalanta—Monza o—0 x 9. Bari—Campobasso 0—o x 10. Foggia—Lecce 3—0 l 11. Milan—Como 2—0 1 12. Palermo—Perugia 13. ' FiStcSése—sambenedettese— 1—1"»+7 . - . i. , ,'-rr Reggiana—Crem'onese A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. heti totó- nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatas szelvény 72 darab, a nyereményük egyenként 38 922 forint; ezek közül 13+1 taiála- tos 32, a nyeremény és a jutalom együtt 68 113 forint; 12 találatos 1663, ezekre 1123 forintot fizetnek; a 11 találatos 16 138, ezek nyereménye egyenként 116 forint; a 10 találatas szelvények száma 89 961,' ezekre egyenként 31 forintot fizetnek. (MTI) • A Bp. Honvéd együttese Csepelen 4—0 arányú biztos győzelemmel harcolta ki az MNK-dön- tőbe jutást. A Megyeri úton az Ü. Dózsának már nem' volt ilyen sima az útja, mert a Békéscsaba a rendes játékidő 66. percében már három góllal vezetett. A Dózsa ezután Kőhalmi öngóljával, Kisznyér 11-esével, és a 86. percben Szebegyinszky fejesével egyenlített, majd a hosszabbításiban biztosan győzött 6—3 arányban. Debreceni MVSC—DUTÉP SC 3:1 (12,-5, 6, 6) * Női mérkőzés, Debrecen, 200 néző, vezette: Herpai, Csermák. DUTÉP: Felfö’ldiné, Crnkovics, Katonáné, Bőtös, Németh, Rock. Csere: Preiszinger, Lo- vászné, Kosa. Edző: Dunszt István. A DUTÉP az utóbbi időben háromszor is legyőzte a debrecenieket, akik most közepes játékkal törlesztettek. KÉZILABDA A női csapatok sikere Jánoshalma—ÁFOR SC 18—17 (10—6) NB II. női. Jánoshalma, 2500 néző: Vezette: Kincses I., Kinoses II. Jánoshalma: Fritsch — Szanyi, Rózsahegyi 1, Juhász 8,. Debella 4, Miko 2, Nagy 3. Csere: Erdész, Kormányos, Király, Németh. Jól játszott a hazai együttes, és a befejezés előtt tíz perdcel még 14—6 arányban vezetett. A végén könnyelműsködések miatt szoros lett a találkozó. DUTÉP SC—Csepel Autó 34—26 (16—13) Kecskemét, 300 néző. Vezette: dr; Szekeres, Zsidai. DUTÉP SC: Kocsis — Almási 41 Patyi 1, Takács 4, Guth 4, Pesz- met 17, Csizmás 2. Csere: Mar- czí, Molnár 2, Hegedűs, Szabó,. Faragó. Edző: Toókos Györgly. •Jó játékkal szerezte meg első győzelmét a DUTÉP SC női csapata. Jók: Feszmet, Almási, Guth. Ceglédi KÖZGÉP—DUTÉP SC 22—21 (13—10) NB II. férfi: Kecskemét, 300 néző. Vezette: Jancsurák, Jónyer. DUTÉP SC: Kővári — Farkas A forduló meglepetése: Kiskőrösön nyert a Jánoshalma Megyei labdarúgó-bajnokság Cs. 9, Ronkó 1, Becker 1, Horváth M. 2, Horváth L. 5, Balázs 1. Csere: Gacza, Fehér, Tóth M. 2, Dudás, Tóth K. Edző: Horváth Ervin. Kitűnő játékvezetés mellett, nagy , küzdelemben vesztett a DUTÉP csapata a rutinosabb, és a helyzeteit jobban kihasználó ceglédiek ellen. Jó: Farkas Cs. Egy mondatban X A várnai nemzetközi súlyemelőversenyen a 90 kg-os súlycsoportban a bolgár Blagojev 195,5 kg-ra javította a szakítás világcsúcsát, majd lökésben, és az összetettben ... is világcsúccsal győzött: X • Tokióban a magyar férfi , asztalitenisz-válogatott a japánok elleni bravúros 5:2 arányú győzelmével bejutott az elődöntőbe. X A magyar tornászválogatott 561.750—561.625 arányban győzött Svájc férfi válogatottja ellen. X Felszabadulási Kupa, kosárlabda-mérkőzésen: Pécsi VSK—Bajai SK 84—77. Soltvadkert—Kkfházi Szöv. SE 3—1 (2—0) Soltvadkert, 400 néző, vezette: Németh (Czenczik, Kara). Gólszerzők: Tóth (3), ill.: Pet- róczi. Ifjúságiak: Kkfházi Szöv. SE —Soltvadkert 5—2. Sükösd—Bajai Tsz SK 6—2 (2—0) Sükösd, 200 néző, vezette: Szik- szai (Biácsi, Szentgyörgyi). Sükösd: Szén te — Stéger, Lak- ner. Szabó. Lógó Z„ Németh, Páncsics, Reich, Rajcsits (Takács), Lógó J., Koszorús (Czeller). Edző: Bujdosó Márton. Bajai Tsz SK: Faldum — Hódos, Vörös, Gyenei, Vanó, Baros, TripolszkF, Simon, Bada, Móri,. Csehók. Edző: Varga Imre. Az első félidő kiegyenlített játéka után meglepő sükösdi fölény következett. Szellemes akciók, szép gólok követték egymást. A hazaiaknak minden sikerült a pánikba esett, de mindvégig becsületesen küzdő vendégcsapattal szemben. Gólszerzők: Németh 2, Páncsics 2. Rajcsits, Czeller, ill.: Bada, Simon. Jók: Páncsics, Németh, Stéger, ill.: Csehók. Ifjúságiak: Bajai Tsz SK—Sükösd 5-7-2. Harta—Akasztó 4—0 (3—0) Harta, 800 néző, vezette: Nagy (Marton, Blakó). A hazaiak sziporkázóan szellemes, jó játékkal már az első játékrészben eldöntötték a két bajnoki pont sorsát. Gólszerzők: Pavelkó (3), Csehi. Jók: Szabó, Pavelkó, Kecskeméti, ill.: Ba, P. Szabó. Ifjúságiak: Akasztó—Harta 2— 1. Jánoshalma—Kiskőrös 2—1 (1—0) Kiskőrös, 800 néző, vezette: Kávai (Szabó, őrző). Jánoshalma: Bozsics — Gei.szinger, Faddi, Török (Lencse), (Kiss), Bátyai, Angeli, Szöllősi, Liliom, Juhász, Ádám, Tóth. Edző: Haász László. Kiskőrös: Szentesi — László (Katzenbach), Ba, Vadászi, Bol- dizs, Lesták, Juhász, Sipiczki, Csővári, Vitek, Hajnák. Edző: Meskó István. A szerencsésebb csapat győzött. A végig támadó hazai együttes a helyzetek sokaságát hagyta kihasználatlanul. Gólszerzők: Faddi, Tóth, ill.: Vadászi. Jók: Juhász, Angeli, Faddi, ill.: Csővári, Hajnák, Katzenbach. Ifjúságiak: Kiskőrös—Jánoshalma 3—2 (0—0). Izsák—Tass 0—0 Izsák, 300 néző, vezette: Kiss (Csenki, Kovács). Az első félidőben a Tass volt fölényben, de szünet után a hazaiak támadtak többet. Az izsá- kiak részéről Kalmár és Loson- czi büntetőt hibázott. Jók: Bogdány, Antal, ill.: Zsor- da, Bogdány, Csapiár, Muhi. Ifjúságiak: Tass—Izsák 3—2 (2 —2). Kiskunhalas—Kalocsa 4—2 (2—1) Kalocsa, 400 néző, vezette: Dobos (Szabó, Fazekas). Kiskunhalas: Pintér — Balogh, Cs. Kovács, Tápai, Márta, Sz. Kovács, Csincsák, Körösi, Agócs, Szőke, Juhász. Edző: Rádi Zoltán. Kalocsa: Gojtán — Varjú, Sa- lacz, Tamás (Szigeti), Illés, Lajdi. Berta, Vén, Nagy, dr. Mohácsi, Kákonyi. Edző: Molnár Ferenc. 14. perc: Jobb oldali szöglet után Juhász fejelte a labdát a kapuba. 1—0. 40. perc: Szögletrúgásból Varjú volt eredményes. 1—1. 45. perc: A leálló védelem mellett Csincsák lőtt a kapuba. 2—1. 49. perc: Juhász átadásából újra Csincsák volt eredményes 3—1. 65. perc: Mohácsi használta ki a vendégek hibáját. 3—2. 66. perc: Szöglet után Szőke állította be a végeredményt. 4—2. Jók: Balogh, Juhász, Csincsák, ill.: Varjú, Vén. I jjúságiak: Kalocsa—Kiskunhalas 7—1. Kecel—Tiszakécske 2—2 (0—0) Kecel, 330 néző, vezette: Dö- rnény (Gerber, Kazinczi). Gólszerzők: Szvetnyik, Szabó, ill.: Ézsiás 2. Ifjúságiak: Tiszakécske—Kecel 2—1 (1—1). • Miske—H. Szamuely SE , 4—1 (4—0) Miske, 600 néző, vezette: Kui- mann (Kiüti, Kovács). Gólszerzők: Bedzsula, Dobai, Varga Petrecz, ill.: Tóth (11-es- ből) A megyei labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről tudósítottak: ifj. Imre Károly, Varsányi József, Szőnyl Károly, Biácsi Sándor, Gál István, Kőszegi Ferenc, Stubner József és Kiss János. Összeállítót* ta: Hegedűs Géza. A MEGYEI LABDAROGÚ-BAJNOKsag Állasa 1. Kiskunhalas 24 13 8 3 48—27 34 2. Miske 24 13 5 6 46—33 31 3. Kiskőrös 24 13 5 6 47—35 31 4. Soltvadkert 24 12 6 6 51—30 30 5. Izsák 24 14 2 8 40—32 30 6. Kalocsa 24 9 9 6 42—33 27 7. Tass 24 7 12 5 24—19 26 8. Jánoshalma 24 10 6 8 35—38 26 9. Harta 24 8 8 8 47—38 24 10. Sükösd 24 10 4 10 31—42 24 ír.. Tiszakécske 24 7 8 9 40—33 22 12. Kkfházi Sz. SE 24 6 8 10 34—41 20 13. Akasztó 24 7 5 12 28—45 19 14. Kecel 24 5 7 12 28—38 17 15. Bajai TSZ SK 24 6 . 5 13 27—13 17 Í6. H. Szamuely 24 1 .4 18 27—68 6 Végre jó játék és győzelem