Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-11 / 110. szám

/ 1983, május 11. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT . SPORT Dunántúli Napló Kupa-döntő Baján HÍREK, EREDMÉNYEK - RÖVIDEN • óriási érdeklődés kísérte a hazánkban még újdonságnak számító sportág, az autócross országos bajnokság első fordulóját. A nehéz pá­lya alaposan próbára tette a gépek és vezetőik képességeit, felké­szültségét. (Farkas Tibor felvétele) A Dunántúli Napló szerkesztő­sége idén is meghirdette hagyo­mányos labdarúgókupa-tornáját, amelybe ezúttal első ízben, a Ba­jai SK NB Il-es együttese is be­kapcsolódott. A vetélkedő kezdetekor tizenkét csapat rajtolt. Ezeket két hatos csoportba osztották. Csoporton be­lül a csapatok körmérkőzéses rendszerben döntötték el a sorren­det. Csoportjában a BSK szerepelt ■ 1. Ascoli—Cagliari. Olasz A osztály. Hazai vereségével nehéz helyzetbe ke­rült a Cagliari, de az* Ascoli is veszély- ' ben van még. Tippünk: x. 1. 2. Napoli—Cesena. Olasz A osztály. A Cesenának nem volt elegendő a hazai döntetlen, és így búcsúra kény­szerült. Tippünk: 1. 3. Pisa—Fiorentina. Olasz A osztály. Javított veszélyes helyzetén a pi­sái együttes, a vendégek célja az él­csoportban maradás. Tippünk: x. 1. 4. AS Roma—Torino. Olasz A ősz-, tály. A Roma bajnokként lép pályára a Torino ellen. Tippünk: x. 1. 5. Sampdoria—Verona. Olasz A osz­tály. A két újonc remekül szárepeit egész évben. A vendégek kis szeren­csével még megszerezhetik a 3. he­lyet is. Tippünk: x. 6. Udinese—Avellino. Olasz A osz­tály. Az Avellinónak sikerült kihar­colnia* 1 * * a bennmaradást. Tippünk: x. 1. 7. Arezzo—Como. Olasz B osztály. A hazaiak vesztettek, a Como döntetlen eredménnyel zárta a vasárnapi for­dulót. Tipoünk: x. 8. Bari—Perucía. Olasz B osztály. A RÖPLABDA Üjabb két kecskemétit hívtak meg az Európa-bajnoki selejtezők­re készülődő magyar férfi röplab­da-válogatottba. Mint ismeretes Nagy Péter, Lantos, Demeter, Já- rosij és Szabó Zoltán volt eddig tagja a legjobbaknak. A napok­Egy mondatban... • Óriási kínai fölénnyel fejező­dött be az Asztalitenisz Világbaj­nokság, amelyen a magyar férfi­csapat mindössze egy bronzérmet tudott szerezni. • A világ legjobb női teniszezőinek körversenyében a magyar színeket képviselő Te-, mesvári Andrea a korábbi 15. helyről már % tizedikre lépett elő. • A vízilabda-világkupán szerep­MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 6. oszt.) Különös történet — SZ 8.30: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Lánc, lánc, esz- terlánc — SZ 9.00: Magyar ircKlalom (ált. isk. 8. oszt.) Sci-fi riport — SZ 9.35: Fizikai kísérletek III. Radioak­tivitás I. — SZ 9.50: Stop! Közlekedj okosan! Vas­úti átjáró előjelzése, átkelés a vas­úti átjárón — SZ 10.00: Delta. Tudományos Híradó (ism.) — SZ 10.25: Idegenek. Amerikai film (ism.) — SZ 11.55: Gilberto Passos műsora. Brazil zenés film (ism.) — sz 12.30: Képújság 14.45: Iskolatévé. Magyár nyelv (ism.) — SZ 14.55: Orosz nyelv (isip.) — SZ 15.20: Magyar irodalom (ism.) — SZ 15.55: Fizikai kísérletek III. (ism.) — SZ l'6.15: Hírek 16.20: „Olyan jó mondani”. Nyelvi- irodalmi-kommunikációs nevelési kísérlet. III 2. rész. 16.55: ökölvívó Európa-bajnokság. Közvetítés Várnából — SZ 18.05: Képújság 18,10: Reklám 18.15: Nicaragua: Hadiállapot — „bé­keidőben”. A külpolitikai szerkesz­tőség riportfilmje — SZ 18.50: A Közönségszolgálat' tájékozta­tója ­18.55: Reklám 19.10: Idősébbek is elkezdhetik. Tévé­torna — SZ 19.15: Esti mese — SZ v 19.30: Tv-hiradó — SZ 20.00: Üt a döntőig... — SZ 20.10: Aberdeen—Real Madrid, labda­rúgó KEK-döntő mérkőzés, közvetí­tés Göteborgból — SZ A szünetben reklám kb. >22.00: Reflektorfény. Osztrák könnyűzenei műsor — SZ 22.30: Tv-híradó 3. — SZ TV il. MŰSOR: 20.00: A Magyar Televízió IV. nem­zetközi kdrmesterversenVe. Közép- , döntő III, rész — SZ I a legjobban, s elsőként került a döntőbe. A másik ágon az NB I-es Pécsi MSC bizonyult a legjobb­nak. A kiírás szerint a döntőt oda-visszavágós rendszerben bo­nyolítják le. Ennek első mérkőzé­sén, Pécsett gól nélküli döntetlen volt az eredmény. Ma viszont már döntésre kerül sör, s kiderül majd, hogy melyik csapat neve kerül a trófeára. Amennyiben a rendes játékidőben nem bírnak egymás­sal a csapatok, úgy 11-es rúgások­Bari sereghajtó és kevés reménye van a kies ás elkerülésére, de ez a Peru- giának még sikerülhet. Tippünk: x, 1. 9. Campobasso—Monza. Olasz B osz­tály.4 Az egyenlő pontszámmal álló két együttes összecsapásából, a hazai környezetben játszó csapat kerülhet ki' győztesen. Tippünk: 1. x. 10. Cavese—Sambenedettese. Olasz B osztály. Meglepetésre a vendégek hazai pályán vesztettek. Tippünk: 1. 11. Milan—Lazio. Olasz B osztály. A két éllovas rangadóján a legvalószí­nűbb eredmény a döntetlen. Tippünk: x, 1. 12. Pistoiese—Cremonese. Olasz B osztály. A Cremonese győzelmével megerősítette 3. helyét a táblázaton és újonc létére esélyes a feljutásra. Tippünk: x, 2. 13. Reggiana—Léccé. Olasz B osz­tály. Nehéz és majdnem reménytelen helyzetben van a hazai csapat. Tippünk: x, 1. :f 1 mérkőzés 14. Varese—Palermo. Olasz B osz­tály. Mindketten a kiesés ellen har­colnak. Tippünk: x. 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. x. D. I. ban Konyári is csatlakozott a ke­rethez, amely Debrecenben, a se­lejtezők színhelyén készül a nagy erőpróbára. Beregszászi Szabol­csod a KSC, vezetőedzőjét. pedig a sajvetség] kapitány, Garamvöl- gyi Mátyás mellé hívták segíteni. lő magyar válogatott 9—9-es dön­tetlenre mérkőzött az Egyesült Ál­lamok csapatával. 9 Huszonöt or­szág 59 versenyzőjének részvételé­vel, • ezúttal negyedszer rendezték meg a nemzetközi ritmikus sport- gimnasztikai versenyt, amelyen a magyar 'színeket képviselő Túrák Zsuzsa a 7. helyen végzett. 21.30: Tv-hiradó 2. — SZ 21.50: Szolgálati utak. NDK tévéfilm — SZ 22.55: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés 17.00: Tv-híradó (magyarul) 17.15: Reklám 17.20 ^ Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-hírado 17.45: Gyermekműsor 18.15: Várfal (magyarul) 18.45: A zene barátai 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Sportsze'lrda (magyarul) 21.30: Tv-híradó 21.50: Műsorzárás KOSSUTH: . kb. 8.20: Mai kulturális programok 8.27: Világók meséi 8.57: Virágon nőtt dinasztia. Riport 9.16: Cseh népdalok és táncok a Chorea Bohemica együttes előadá­sában 9.46: kHs magyar néprajz ' 10.05: Diákfélóra 10.35: Szakonyi Károly hangjátékaiból 11.33: Mozart: Esz-dúr zongoraötös K. 452. 12.45: Magvetők 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.05 i Szalay László nótákat énekel 15.28: MR 10—14 16.04: Kritikusok fóruma 16.14 :Cesare Vallettl operaáriákat 1 énekel 16.35: Tudósítás az ökölvívó EB-ről,' Várnából 16.44: Van új a Nap alatt $ 17.05 Fékező ösztönzés 17.30: Pátria — népzenei hanglemez­sorozat 17.45: A hegedű virtuózai 19.15: Világirodalmi Dekameron .20.00: A Cseh Filharmonikus Zenekar játszik 21.03: Buváry Lívia népdalokat éne­kel, Fábián Márta cimbalmozik 21.30: Külpolitikai klub 22.30: Olasz madrigálok. — magyar énekkarok előadásában , 22.45: Viták a filozófiában 23.00.: Késő esti kamaramuzsika kai döntik el az eredményességet. A BSK tegnap jó hangulatban készült a találkozóra. Bár a hód­mezővásárhelyi gólképtelenség nyomasztó érzése még nem múlt el. Szerencsére Takács kivételével mindenki egészséges és játékra kész. A játékosok hazai közönség előtt szeretnék fejedtetni a vasár­napi vereséget. Kupagyőzelemmel. — banczik —. Jegyárusítás az EB-selejtezőre A május 15-i Magyarország— Görögország labdarúgó EB-selej*- tezp mérkőzésre a jegyelővétel május 11-én kezdődik a Népsta­dion pénztárainál. A Népstadion úti 1-es és a Metró 2-es, illetve 5-ös pénztáraknál minden nap 10 és 17.30, szombaton 10 és 13 óra között vásárolhatók a jegyek 100, 80, 60, és 50 forintos árban. (MTI) Pisztolypróba a focimeccsen Nem mindennapi eset boltránkoztatta meg a néző­ket Norrköpingben egy női labdarúgó-mérkőzésen. Zaj­lott a játék, amikor egy 15 és 16 éves fiú pisztolylövé­sekkel pásztázta végig a játékteret. A kispadon ülő edzők ijedtek meg talán a legjobban, annyira közel voltak az esethez, de a go­lyók csak szántották a zöld gyepet. Szerencsére senki Y nem sérült meg. A rendőr­ség letartóztatta a két hu­ligánt, akik azzal védekez­tek, hogy semmi rosszat nem akartak, mindössze egyikük édesapjának 22-es Long Rifle pisztolyát pró­bálták ki. iohl.iiUiVC MA: LABDARÚGÁS A Dunántúli Napló Kupa dön­tője: Bajai SK—Pécsi MSC, Baja, Vasvári Pál utcai pálya, 17 óra. Előkészületi mérkőzés: Kiskőrö­si Petőfi Spartacus—MTK-VM, Kiskőrös, 15 óra. A KSC labdarúgó-szakosztályától kapott, tájékoztatás szerint a szerdá­ra meghirdetett KSC—Taskent nem­zetközi labdarúgó-mérkőzés technikai okok miatt elmarad. 23.41: Népzenekedvelőknek 0.10: Nagy Tibor táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Májusi dalok 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 9.45: Indulók, táncok, fúvószenekarra 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 14.15: Csárdások 14.35: Slágermúzeum 15.39: A bányamester. Részletek Zel­ler operettjéből 16.00: Mindenki iskolája 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Daloló, muzsikáló tájak 19.03? Zenei Tükör 19.33: Osváth Júlia és Szabó Miklós 'két kettőst énekel 19.45: A Journey együttes felvételei­ből 20.35: Kopányi György két kishang- játéka 21.22: Meseautóban. Régi idők filmda­lai 22.07: Lemezslágerek 23.20: Zenés játékokból 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Romantikus mesterművek 10.30: Dzsesszarchívum 11.05: Vivaldi: Tizenkét hegedűver­seny. „La Stravaganza” 13.07: Anton Dikov zongorahangver­senye a Pesti Vigadóban 14.01: Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok. Szabó Pál 14.22: A századforduló operáiból 15.00: Szimfonikus zene 15.41: Boruvka felügyelő esetei. I. rész 16.05: Magyar zeneszerzők 16.48: öt földrész zenéje. Csehszlová­kia (Szlovákia) 17.00: -Iskolarádió 17.30: Oj lemezeinkből 17,59: A Budafoki kamarakórus énekel 18.20: A poptarisznya dalaiból 19.35: Wagner: Az istenek alkonya. A zenedráma ?II. felvonásának hang­verseny-előadása kb. 21.10: Külföldi tudósoké a szó kb. 21.25: A Liszt Ferenc Kamaraze­nekar játszik kb. 22.10: Régi magyar dalok és tán­cok (Sztereó) 22.37: Műhelyek és alkotók AUTÓSPORT Befejeződött Kecskeméten a háromfordulós Hírős Szlalom Ku_ pa autósverseny. A Kecskeméti Volán versenyzői közül Szabó Z. magabiztos versenyzéssel őrizte meg tavalyi, az abszolút kategó­riában kiharcolt elsőségét. Rajta kívül Farkas Pál végzett az élen a II. géposztályban. Fazekas Pál- né a nők versenyében harmadik lett. Szentendrén bonyolították lé az autocross országos bajnokság el­ső fordulóját. A kecskeméti Do­mokos József Wartburg „vas­szöcskéjével” nagyszerűen raj­tolt, de egy balszerencsés ütközés miatt csak második lett az elő­futamban. A döntőben ötödik lett, de összesítésben Bordás és Szabó mögött a harmadik helyet szerezte meg. ASZTALITENISZ A Kalocsai SE asztalitenisz­szakosztálya megrendezte a már hagyományos „Piros Arany Ku­pa” újonc, serdülő és ifjúságiak versenyt. A kupán 13 megyei egyesület 118 versenyzője vett részt. Eredmények: Lányok. Újoncok: 1. Zsolnai K. (Kunszentmiklós), 2. Bakó A. (Dá- vod). 3. Ábel A. (Kecskemét). Serdülők: 1. Zsolnai K„ 2. Hor­váth A. (Kecskemét), 3. Trapp Á. (KSE). Ifjúságiak: 1. Zsolnai K„ Horváth A., Trapp Á. Fiúk. Újoncok: 1. Gillich (KSE), 2. Lacskp (Kiskunfélegyháza), 3. Gáspár ^Soltvadkert). Serdülők: 1. Tüske (Nagybaracska), 2. Sza­bó I. (Dávod), 3. Gillich. Ifjúsá­giak: 1. Tüske. 2. Martin (Solt­vadkert). 3. Mátyus (Soltvad­kert). Csapatban: Lányok: 1. Kunszentmiklós 63, 2. Kecskemét 19. 3. Kalocsai SE 14. Fiúk: 1. Soltvadkert 43. 2. Kalocsai SE 26, 3. Nagybaracska 16. BIRKÓZÁS A Bóbis Gyula felnőtt nemzet­közi szabadfogású versenyen avatták fel a BVSC birkózócsar­nokát. 74 kilogrammban a bajai Katz Lajos első lett, míg a 62 ki­logrammos Faldum (BSK) és a 100 kilogrammos Ilonka (KSC) ötödik. Nagykőrösön az olimpiai reménységek versenyét rendezték jnegj A legjobban a kunszentmik- lósi iTakács, a. lajosimizsei Djabant és a kecskeméti Kelemen ’szere­pelt: mindhárman második he­lyen végeztek súlycsoportjukban. Cegléden a Győzelem Napja tiszteletére rendeztek nemzetközi kötöttfogású úttörő- és serdülő­versenyt, amelyén a KSC birkó­zói közül Váradi, Szabó és Hoch- mann aranyérmet nyert. A csal patversenyben a kecskemétiek mindössze egy ponttal szorultak az NDK-beli Zella-mellis csapata mögé. Szombathelyen az ifjúsági má­sodik korcsoport vidékbajnoksá­gán Tihanics (KSC) első lett, Ig- nácz (KSC) és Katus (BSK) pe­dig második. KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzés: Mező- berény—Kkfházi Vasas 59—55 (26 —27). Ld.: Törteli I., Pardely és Holló-Szabó Gy. 10—10. NB Il-es férfimérkőzés Kkfházi Lenin Tsz SK—Mezőberény 123— 57 (72—29). Alaposan visszavágott a félegyházi gárda az ősszel el­szenvedett hatpontos vereségért. Ld.: Bódi (21), Csáki (20), Papp és Maros (18—18). KÉZILABDA A megyei bajnokság (zárójel­ben az ifjúsági mérkőzések)-: Fér­fiak: DUTÉP II.—Csávoly 18—29 (9—13), Kiskunrrjajsa—Lajosmizse 17—25 (23—26), Kecel—K. MFSC 27—21, Soltvadkert—Tiszakécske 13—11 (13—17), KAC MEDOSZ— Baja 31—24 (25—17), Bácsalmás— Gara 41—23 (18—12). Nők: DUTÉP II.—Kisszállás 16 —19 (7—13), KAC MEDOSZ—Ne. mesnádudvar 31—13, Lajosmizse —Kiskőrös 19—8 (27—11), Akasz. tó—Bajai TK 13—19, Kiskunmaj- sa II.—Soltvadkert 11—39 (2—27), Jánoshalma II.—Kecel 10—11 (13 —17). RÖPLABDA NB Il-es mérkőzés, férfiak: Steinmetz SE—DUTÉP SC 3:2 (8, 8, —6, —6, 7) Pécs, vezette: Gu­lyás, Kovács. DUTÉP SC: Gál, Csikós, Bera, Tövis, Mihálka, Páll. Csere: Nagy, Maczák, Hugyetz, Halasi, Bárány, Pajor. Gyenge kezdés után, a nagy akarattal és lelkesedéssel küzdő DUTÉP kiegyenlített, de a döntő játszmában sorozatos hibák miatt mégis vereséget szenvedett. Az utolsó forduló előtt a táb­lázaton a H. Mezőfi SE vezet 38 ponttal, a mögötte álló Külker SC-nek ugyancsak 38 pontja van, míg a' harmadik a DUTÉP, egy pont hátránnyal várja a folyta­tást. Női mérkőzés:' Gyoma—Kalo­csai SE 3:0 (10, 3, 8). Gyoma, vezette: Újhelyi, Tar. Kalocsa: Magyar, Király, Far­kas, Babai, Bai, Glonczlik. Csere: Sándor. Két vereség és egy győzelem után a DUTÉP SC főleg serdülő korú játékosokból álló leánycsa­pata a 11. helyen végzett az NB I-es junior bajnokságban. LABDARÚGÁS Az országos ifjúsági bajnokság eredményei: KSC—Rákóczifalva 3—1 (0—0), Csepel—KTE 2—1 (2 —0), Bajai SK—Siklós 0—0. Az országos serdülő bajnokság eredményei: KSC—Rákóczifalva 3—1 (0—1), Csepel—KTE 3—0 (3 —0), BSK—Siklós 1—0 (0—0). VÍZILABDA OB A mérkőzés: Szentes—Kecs. keméti SC 18—9. A második negyed végén még 6— 6 volt az eredmény, de ezután kidomborodott a vendéglátók na. gyobb rutinja. Ld.: Csillag (4), Hegedűs (2), Király (2), Nagypál. Ifjúsági bajnokság: KSC—Ti­pográfia 9—4. Serdülő bajnokság: Ú. Dózsa—KSC 14—11. Úttörő- bajnoki eredmények: KSI—KSC 7— 4, Vasas—KSC 7—4, B. Spar­tacus—KSC II. 8—1. TÖMEGSPORT Bácsbokodon rendezték meg a termelőszövetkezeti dolgozók kis. pályás labdarúgó-bajnoksága ba­jai járási döntőjét. A mérkőzés­sorozaton 10 együttes vett részt, melyek közül a vaskúti Bácska Mgtsz bizonyult a legjobbnak, megelőzve a katymári Egyetértés Mgtsz-t és a tataházi Petőfi Mgtsz együttesét. A SZÖVOSZ Kupa járási-váro­si döntőit a nagy baracskai Taka­rékszövetkezet gárdája nyerte. SAKK OB I. Férfi: Bp. Honvéd—DUT­ÉP SC 7:6 (1). Eredmények: Ká­rolyi—dr. Hazai döntetlen, Petrán —Varasdy 1 :Ó, Arkipov—Liptai értékelendő. ,A kecskeméti ver­senyző'a döntetlenért küzd. Peré- nyi—Forgács 0:1, dr. Nagy—Lo­vasa 0:1, Halász—Kormányos dön_ tetlen, Pirisi—Csala 1:0, Utasi— Abel 1:0, Osváth—Salánki 0:1, Kabacsny—Brandies döntetlen, Horváth—Máté döntetlen, Kende —Sárosi 0:1, Poór—Vidéki 0:1, Bánházi—Mészáros 1:0. OB I. Női: Bp. Honvéd—DUTÉP SC 0:2. Eredmények: dr. Nagyné —Kurucsainé 9:1, Mekis—Kuru- csai M. 0:1. BÚVÁRÚSZÁS Egerben hét egyesület 108 bú­várúszója indult a hagyományos Dobó Kupa országos ifjúsági és felnőtt búvárúszó versenyen. A hűvös, esős-idő a szabadtéri ver­senyen nem „használt” az ered­ményeknek. A kecskeméti ÉBKM Vízmű nyerte a pontversenyt. Eredmények: Ifjúságiak: Lányok: 50 m búvár: 2. Bérezi 23.0, 3. Zombori K. 24.2, 5. Székely 24.7, 6. Mányoki 24.8. Uszonyos úszás: 100 m: 1. Zombori 52.2, 2. Bérezi 54.2, 4. Magyesi 57.8, 6. Habaczel. ler 58.1. 400 m: 1. Zombori 4:12.2, 2. Bérezi 4:14.4, 3. Mányoki 4:34.8. Felnőtt nőle: 50 m búvár: 1. Kerekes 20,6", 2. Horváth 21.0, 4. Szabó E. 22.6. Uszonyos úszás: 100 m: 2. Kerekes 51.5, 3. Horváth 51.8, 4. Szabó E. 52.2. 800 m: 2. Szabó E. 8:26.6, 3. Hárváth 8:48.8, 4. Kerekes 9:24.7. 4x100 m- váltó: 1. ÉBKM Vízmű „A” 3:30.9, 3. ÉBKM Vízmű „B” 3:51.3, 5. ÉBKM Vízmű „C” 4:17.6. Felnőtt férfiak: 50 m búvár­úszás: 1. Tóth 18.8, 2. Szabó L. 19.6, 5. Rácz 20.8. Uszonyos úszás: 100 m: 1. Tóth 45.6, 4. Szabó L. ■ 48.0, 6. Rácz 49.3. 800 m: 1. Szabó L. 7:58.7. 4x100 m váltó: 2. ÉBKM Vízmű 3:18.8. Az összetett pont­versenyben: 1. MHSZ ÉBKM Vízmű 1240, 2. Dunai Vasmű 1160, 3. Debrecen 210, $. BHG 180, 5. Eger 70, 6. Gyula 40 ponttal. ÜSZÁS Budapesten a Komjádi uszoda, ban rendezték az országos közép- iskolás úszóbajnokságot A ver­senyen szép sikerrel szerepeltek a Kecskeméti Katona J. Gimná­zium fiú és leány tanulói. A KSC és a Szikrai ÁG most alakuló női vízilabdázóiból álló csapat két aranyérem mellett több értékes helyezést nyert. Fiúk (testnevelő: Dunszt Ferenc): 50 m mell: 1. Harajka 31:96. 100 m mell: 2. Ha. rajka 1:14.27. 50 m gyors: 4. Csil. lag 26.63. 50 m hát: 7. Marton 32.05. 4x50 m vegyesváltó: 1. Ka­tona J. Gimn. (Marton, Harajka, Csillag, Nagypál) 2:00.56. 4x50 m gyorsváltó: 3. Katona J. Gimn. (Csillag, Máriás, Nagypál, Mar­ton) 1:49.05. Lányok (testnevelő: Galamb Istvánná): 50 m hát: 2. Kozma I. 34.59. 100 m gyors: 4. Faragó É. 1:11.06. 50 m pillangó: 6. Kozma I. 32.7. 100 m hát: 6. Kozma I. 1:15.11. * A MUSZ kiírása alapján három korcsoportban rendezik meg az úszó ORV hagyományos verse­nyét. Ez a vetélkedő fontos sze­repet tölt be az úszó utánpótlás nevelésében. Országosan több mint 30 sportegyesület indítja csa­patát. A vasárnap Kecskeméten rendezett első fordulón hat szak­osztály fiataljai igyekeztek minél több pontot összegyűjteni. A versenyen a KSC Sí úszói, a közönség lelkes biztatása mellett figyelemreméltó eredményeket értek el. Az úttörők közt Gáli Ti. bor és a 4x100-as fiú gyorsváltó megyei korosztályos csúcsot javí­tott. A KSC Sí úszóinak eredmé­nyei: 1973—74-es „delfin" korosz­tály: Fiúk: 50 m pillanigó: 1. Pó­lyák 40.0 4, Csató 44.3. 100 m pil­langó: 2. Csató 1:44.1, 3. Palotai 1:46.9. 200 m hát: 2. Bognár 3:21.1, 3. Oláh 3:22.2. 200 m vegyes: ‘ 1. Balogh 3:17.8. 50 m mell: 1. Kecs. keméti Í6.4, 3. Pólónkat 48.5. 800 m gyors: 1. Pólyák 12:20.6, 4. Ken. deresi 14:03. 4x100 m gyorsváltó: 1. KSC Sí 5:30.4. A pontverseny­ben: 1. KSC Sí 2600, 2. Csepel Sí 2107. Lányok: 50 m pillangó: 3. Vi­déki 44.4, 50 ín mell: 3. Tornyai 50.8, 4. Fáy 51.6. 100 m pillangói 3. Szakolczai 1:58, 4. Fáy 2:14.3. 200 m hát: 3. Katies 3:27.5, 4. Be- rente 3:45.7. 200 m vegyes: 3. Vi­déki 3:29.4, 4. Tornyai 3:43.8. 800 m gyors: 3. Czagány K. 14:51.2, 4. Steixner 15:38.3. 4x100 m gyors­váltó: 3. KSC Sí 6:21.4. Ponver- seny: 1. Csepel Sí 3145, 2. KSC Sí 2527, 3. HMVSE 1590. 1971—72-es „úttörő” korosz­tály: Fiúk: 50 m pillangó: 1. Gáli 34.1, 4. Bállá 35.7. 50 m mell: 4. Vancsura 43.0, 5. Walter 43.0. 100 m pillangó: 2. Gáli 1:17.1, 3. Ko­vács 1:32.4. 200 m hát: 4. Palotai 3:03. 200 m vegyes: 2. Bállá 2:51.8. 800 m gyors: 2. Danyi 11:21. 4x100 m gyorsváltó: 2. KSC Sí 4:54.7. Ponverseny: 1. Csepel Sí 4123, 2. KSC Sí 3952. * 1969—70-es „gyermek” korosz­tály: Lányok: 50 m pillangó: 1. Csányi 32.3, 4. Pólik 33.5. 50 na mell: 2. Szondy 39.6, -3. Naske A. 40.0. 100 m pillangó: 2. Csányi 1:12.8, 3. Pólik 1:17.6. 200 m hát: 1. Zombori 2:36.8, 3. Naske 2:46.5. 200 m vegyes: 2. Szondy 2:42.3, 4. Kecskeméti 3:07.4. 800 m gyors: 1. Papp 10:27, 2. Czagány B. 11:03.6. 4x100 m gyorsváltó: 1. KSC Sí 4631. A pontversenyben 1. JCSC Sí 6685, 2.. III. kér. TTVE 5644, 3. HMVSE 2675, 4. BTK-VM 1801 ponttal. TEKE A Május 1. Kupa végeredmé­nye: 1. Határ (Tiszakécske) 447, 2. Nagy K. (K. MÁV) 446, 3. Kecskés (KTE) 437. Ifjúsági: 1. Körmendi (K. MÁV) 423, 2. Bán (KTE) 411, 3. Kasza (K. MÄV) 407. Befejeződött az 1982—83. évi megyei teke csapatbajnokság. El­ső helyen a K. MÁV II. csapata végzett 21 ponttal, 2. a Tiszakécs­ke 19 ponttal. A Tiszakécske csa_ pata ezzel az NB III-ba került. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Kecskemétiek a válogatottban

Next

/
Oldalképek
Tartalom