Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM • MŰVÉSZET NAGY LÁSZLÓ: Májusfák Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égről a felhő, haragos fejükön vigyázva szalagot ingat a szellő. Ünnepi ruhádat vedd elő, danolhatsz, fütyülhetsz békén, rögökön kapavas ne csengjen, gyáron se füstöl a kémény. Mióta a mezők nyugodtak s nem ragyog fű között töltény, azóta viruló ünnep ez, minekünk eleven törvény. Pernyévé égett a papiros, amire tilalmat írtak, májusfát magasat állítunk, szegfűink szabadon nyílnak. Májusfák'suhogják magasan az ember szabadult kedvét, tövükben a táncot ne járják sarkantyús csizmájú medvék. Név és példakép A költő és a földiek (Részlet) Hasznos esőt hoz a nyári vihar, hasznos munkát végeznek a nagy vas-állatok is, melyeket a számító ész dob a világ sínéire, de becstelen kufár a szó, mely csak a léha önzésnek hízeleg, és haszontalan gyermek a szellem, ha testtelen káprázatok szépségei felé mutat s csak a szórakozást nemesíti. Legyen a költő hasznos akarat. Tisztelegjen a kéz előtt, mely az élet ős igényeit elégíti ki termékeivel s mint a hétköznapok istene mindennap újra megteremti a lét föltételeit: ez a kéz, a munka millió keze, szent, szent, szent, tisztelegjen előtte a költő, s célja legyen a maga munkáját testvérként e millió kéz munkája mellé állítani. A SZAKSZERVEZETI titkár gyorsan sorolja a kecskeméti nagyüzem szocialista' brigádjait: Dimitrov, Március 21., Juhász Ferenc, Ságvári Endre, November 7., Katona József, Vásárhelyi Pál, Martos Flóra, Móra Ferenc, Kun Béla, Tóth László, Május 1, Marketing és így tovább. A város másik végén települt nagyvállalatnál egyebek között van Petőfi, József Attila, Haladás, Info, Minőségi, Export, Katona József, Inter- ker brigád. A fővárosi központhoz tartozó bajai gyárban ilyen neveket jegyeztem föl: Május 1, Zipernovsky, Felszabadulás, Szilágyi Erzsébet, Orion, Arany János, Raffai Sarolta, Egyetértés, Olimpia, Radnóti Miklós ... Jelzett és helyszűkében most nem említhető tapasztalataim szerint sok brigád tiszteli meg magát egy—egy jeles író nevével. Huszadik századi alkotók is szép számban szerepelnek gyűjteményemben, ami mindenképpen örvendetes. (Élő költőkről is neveztek el néhány kis közösséget, ami talán nem túlságosan szerencsés.) NEMZETI, társadalmi ünnepeinket hirdeti sok brigád nevével is. Gyakoriak az olyan lelkesítő fogalmak, mint Egyetértés, Haladás. Történelmi személyiségeket is szívesen választanak névadónak. Üjabban a munkájuk jellegét, a közösség összetételét tükröző nevekkel is találkozhatunk. SAJNÁLATOSAN és meglepően kevés a helyi kötődés. A cikkben szereplő bácskai üzemben csupán a Sugovica-név utal a telephelyre. A munkásmozgalom itteni jelesei közül nagyon keveset érdemesítettek tisztelgő figyelemre. Még abban az üzemben sem tudnak az egykori harcosról, ahol az dolgozott, amelynek hírét növelhetné. Nincs Horváth Ambrus brigád annak a vállalatnak a jogutódjánál, ahol másfél évtizedig hirdette az új igazságokat „a kecskénjéti munkásság tanítómestere”. Nincs tudtommal az agrárproletariátus mártírhalált halt kecskeméti harcosáról, Berényi Pálról elnevezett brigád egyetlen mezőgazdasági nagyüzemben. A hiányokat tanúsító felsorolás más kecskeméti, továbbá bajai, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi, kalocsai, kiskőrösi és falusi példákkal folytatható lenne. MAGUNKAT szegényítjük, ha nem hasznosítjuk életművük tanulságait. Mennyivel büszkébb lenne az a nyomdász munkahelyére, aki tudná, hogy olyan szedők álltak a regáloknál hajdanán, mint Dobos József. A szocialista című színdarabját Kecskeméten és Cegléden is bemutatták. (Kellő törődés hiányában a színdarab értékes kézirata néhány esztendeje elkerült Kecskemétről. Minél többen ismernek valakit, annál valószínűtlenebb, hogy elveszelőd- jenek emlékei. Forrásértékű feljegyzések, dokumentumok tűntek el az elmúlt évtizedben is.) A legkiválóbb elődök, az üzem jelesei közül is válogathatnának a névadók. Kétkezi munkásról elnevezett brigádot alig-alig találunk. Dicséretes kivétel a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat Nagy János brigádja. A tragikus körülmények között elhunyt esztergályos emlékét így is őrzik munkatársai. Heltai Nándor DARVAS JÓZSEF: Viharsarki május A képzetlen földmunk^tö- megek eleinte természetesen csak ösztönösen vallották magukénak a szocializmusnak nem is a tanítását, hanem inkább a hitét. Ezt bizonyítja az'is; hogy* az 1891. május 1-i orosházi tüntetés ünnepi zászlajára még a polgári forradalom jelszavát — Szabadság, Egyenlőség, Testvériség — írták. Az ideológiai képzetlenség azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy a zászló védelmében vérüket is áldozzák ... Ezzel a vérbe fullasztott tüntetéssel azért is érdemes bővebben foglalkozni, mert bevezetője volt egy éveken keresztül tartó forradalmi hullámnak, amelynek sok halott, sebesült és sok súlyos börtönbüntetés a mérlege... A véres dátumra vonatkozólag megpróbáltam falumban olyan embereket találni és megszólaltatni, akik szemtanúi, esetleg talán résztvevői is voltak a felvonulásnak, amelyet csendőrsortűz gyászos szimfóniája rekesztett be. Kevesen élnek már az akkori harcos nemzedékből: kit a világháború négyéves járványa vitt el, kft a hivatalosan természetesnek mondott, de somosaimnál nyomorúság képében korán ottkísértő halál. Anyám, akitől sok igaz mesét hallottam a régi világról, és régi emberekről, tizenhárom éves serdülőlány volt még akikor —, de már a tanyán szolgált, mint esztendős cseléd. Ö csak annyit tud, hogy forradalomról beszéltek az emberek, és végigszaladt a hír ja tanyák között: visszajött Kossuth Lajos, igazságot tenni a szegényeknek ... Gzaibó József „kiérdemesült” J földmunkás, túl a hetvenen, talán az egyetlen még élő harcosa 1891. május elsejének. Dolgozni már nem tud, csak buzgó foglalatoskodást mímelve totyog a ház körül, és jó időiben sűrűn kiül alacsony zsámolyán a kapu elé, mintha ennyivel is elébe menne a halálnak, mert a nyomorúság hajszájával körülvett öregek csak saját haszon nélküli életüket látják, és mindenkivel szemben előzékenyek akarnak lenni. Mikor megkértem, hogy beszéljen a harcaikról, régi fények . elevensége jött vissza a szemeibe, mintha egyszerre tudatára ébredt volna, hogy azért ő se élt egészen haszontalanul. És ezt ki is mondta, szinte mentegetve mostani gyámoltalanságát: — Hát biz az régen volt. Ha jól számolom, talán negyvenöt éve, de mintha éppen csak tegnap történt volna. Negyvenöt éve — mondja még egyszer, minthá hitetlenkedne, és meg is csóválja hozzá a fejét. — Hogy (Részlet A legnagyobb magyar falu című regényből.) telik az idő! Akkor még nem voltam ilyen teddide-teddoda ember! Tele voltam reménykedéssel- meg erővel. De már átadtam a helyem1 • a fiataloknak,- mert d én,1 tőlem télhétőéhf megtettéíh a’teö1^ telességemet, hát folytassák ők. Csak az bánt, hogy már vélekedni se merek a munkájuk fölött, mert könnyen azt mondhatják: aki nem dolgozik, az ne is beszéljen. Pedig, mondom, mink is megálltuk a helyünket a mi időnkben! A z a dolog meg úgy történt, hogy az asszonyaink készítettek egy nagyon szép, fehér lobogót, ami 91-re kelve lett készen. A lobogó készen volt, de nem tudtuk fölszentelni, mert nem volt pénzünk, amiből födöz- zük a kiadásokat. Ügy határoztunk, hogy majd gyűjtünk rá magunk között, és akkor megcsináljuk a fölavatást. Igen ám, de közbejött május elseje, a mi legnagyobb ünnepünk. Mert akkor mink még nagyon megünnepeltük a május elsejét! Ügy .gondoltuk, ha mán kész a lobogó, miért ne dugnánk ki? Kidughatjuk azt föl. szentelés nélkül is. Korán reggel ünneplőbe öltöztünk, bementünk a földmunkásegyletbe, és kidugtuk a lobogót az utcarészre. Olyan szép volt, hogy mindenkinek könnyes lett a szeme, és csudájára jöttek az emberek. Majd úgy nyolc óra körül jött kétcsendőr is, és kérte' az engedélyt, ami persze nem volt. Erre megparancsolták, hogy tüstént vegyük be — de mink meg kijelentettük, hogy azt ugyan nem tesszük. Sokan voltunk, hát elmentek, de tíz óra felé újra visszajöttek a szolgabíró utasításával, hogy ha nem vesszük be, elkobozzák, és az egyletet is bezárják. Mit volt mit tenni, bevettük az utcarészről, és kidugtuk az udvaron. Gondoltuk, tudunk mink befelé is ünnepelni. Nem tudom, ők látták-e meg, vagy elárulta valaki, de visszajöttek, és az utasítás alapján elvitték a lobogót, az egyletet meg lezárták. Az udvar tele volt ünneplő munkásokkal, akik meg- botránkoztak ezen az eljáráson. Rögtön bizottságot választottak, és mentek a szolgabíróságra, de nemcsak a bizottság, hanem az összes jelenlevők is. Útközben nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és mire odaértünk, már elleptük az egész uccát. A bizottság bement az épületbe, és kérte a lobogót, de a bíró, nevezetesen Ördög Lajos, nem volt erre hajlandó. A tömeg, mikor ezt megtudta. zúgolódni kezdett. A bíró kinyitotta az ablakot, és szónokolni kezdett, hogy „Emberek, menjenek csak szépen haza, majd én intézkedek, hogy a lobogót hamarosan megkapják”. De azok erre se tágítottak, hanem ilyesféle szavakat vágtak a fejéhez: — Zászló nélkül nem megyünk, inkább itt döglünk meg ... — Az Ördög menjen az ördögbe! ... — Ne intézkedjen, hanem a lobogót adja vissza!-.fl! T assan"dél is'1 'elmúlt;"de 'mi' még' mindig nem rriózdul- tunk. Egyre többen és többen lettünk, mert a tanyákon az a hír terjedt el, hogy a faluban kitört a forradalom, mire a béresek is otthagyták a gazdájukat. Ahogy múlt az idő, mind jobban elkeseredett lett a hangulat, mert az éhség is bántott már bennünket. Azért nagyon szép dolog volt, hogy az evés kedvéért senki nem ment haza közülünk, még az asz- szonyok is ott voltak, és ők kiabáltak leghangosabban. A szolgabíró nem mert semmit csinálni, csak kuksolt a lefüggönyözött ablak mögött. Csendőrnek színét se lehetett látni. Ügy két óra tájban azután hírül hozta valaki, hogy a Nagy uccáií, az állomás felől egy század katona jön rohamlépésben. Először nem akartuk elhinni, hogy katonákat hoznak ellenünk, pedig csakugyan igaz volt a híradás. Nemsokára feltűnt az ucca végén a század, ahogy szuronyszegezve jött felénk. Az elkeseredés tetőfokára hágott. Nem hangzott el közöttünk semmiféle vezényszó, csak egy elkeseredett morajlás zúgott végig a tömegen, mindenki tégladarabokat, göröngyöket, kavicsokat szedett föl a földről, és a következő pillanatban recsegve tört be a járásbíróság összes ablaka. Mire odaért a katonaság, nem volt egy ép üvegtábla se. A szuronyokkal persze nem lehetett szembeszállni, mert a tenyér az csak tenyér, nem puska. Nagy zűrzavar kezdődött, mindenki menekült. A katonák nem is sebesítettek meg Senkit. De egyszerre csak ngay porfelhő kíséretében három csendőr érkezett meg Apáca felől. Tőlünk nem messzire leszálltak a kiizzadt lovakról, megszorongatták a nyerget, aztán újra fölültek, kirántották a kardot, és fölvágva nekihajtottak a tömegnek. Ütöttek, szúrtak, tapostak, aki,t csak értek. Különösen az egyik, egy fehér lovas csendőr volt kíméletlen. Utánavágtatott a mellék- uccákba menekülő embereknek is, még a kapukban békésen pi- pázgató öreg parasztokon is végigvágott, ha nem kotródtak be idejekorán. Csúnya mesterség volt, mondhatom. Haláleset tudtommal nem történt. Hogy hányán sebesültek meg, azt nem lehetett megtudni, mert senki nem mert jelentkezni. Attól féltek, hogy megbüntetik őket. Mint ahogy meg is büntettek közülünk többeket, akiknek részük volt a tüntetésben. Néhány évre rá mégis visszakaptuk a lobogót, , és fölszenteltük. Most is ott van még a földmívelőegylet tulajdonában. így mondta el. Szabó József a tüntetés történetét. ,,Felrepül az égre a vörös sugár...” Walter Crane: Május, 1903. — Májusi emléklap. Bíró Mihály: 1918. május 1. — Májusi emléklap. „Május piros harangjai lázadó dalt énekelnek. Erőt a harcolóknak, bízást a csüggedőknek és szent parancsot mindazoknak, akik még némán nézik, mint hull a vér, amelyet a gazok öntenek, akik a piros katonákkal szemben állnak... Május piros harangjai konganak, s ez a konga- tás végigdörög a véráztatta földön. Felrepül az égre a vörös sugár, s elkergeti a szörnyű éjszakát, amely uralkodik ezredévek óta a világ felett, s összegyűjti a forradalmár milliókat, akik letiporva a múltat, megteremtik a Munka szabad, boldog hazáját..." (Ligeti Károly) A munkásmozgalom sorsfordulóit május 1-e gazdag irodalma, képzőművészete 1889 óta, a munkásünnep meghirdetésétől napjainkig hűen tükrözi. A korabeli sajtó számos hasonmást és művészi grafikát őrzött meg az utókornak, melyből Remete László gyűjtésében mutatunk be. Ék Sándor rajza. Népszava, 1948. május 1. Bortnyik Sándor: 1923. Magyar május, Társadalmi Szemle, 1969. \ WEÖRES SÁNDOR: A szekér Szénás szekér ökrös szekér égre nem ér mélybe se tér rögös úton billeg halad sose szalad el se marad lassan viszi a sima tér s mikorra kell céljába ér. DÚSA LAJOS: A fecskék álma Reklámfények közt seregekben, növekvő esti áradatban nap után, éj elől vonulnak lent a szárnyatlan madarak. S az álmodozó füsti fecskék nézik a betoneresz alól míg mi cikázunk összevissza könnyű ingekben, színesen; és sajnálják a füsti fecskék, hogy ők csak legyek, bogarak után, éhes családi fészkük miatt röpdösnek egyre monoton. SZABÓ LŐRINC:
