Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-04 / 104. szám

1983. május 4. • PETŐFI NÉPE • Két szovjet kiállítás A századfordulón egy orosz fo­lyóiratban azt jósolták, hogy' a cári birodalom európai felében legföljebb 120 év múlva, Szibé­riában és a, Kaukázusban 430. Közép-Azsiában pedig 4600 év múlva tudják elérni, hogy min­denki elvégezze az általános is­kolát. A Szovjetunió az írástudat­lanságot gyakorlatilag 1940-re felszámolta. Egy másik tény; Ma­gyarországon a Tudományos Aka­démiát 1825-ben alapították, Oroszországban Nagy Péter cár száz esztendővel korábban, már 1724-ben létrehívta. Nagy ellent­mondás volt a tudományok vi­szonylagos fejlettsége és az álta­lános, kulturális színvonal között. Ezt sikerült a Szovjetuniónak fel­számolnia. A napokban két olyan kiállítás nyílt Budapesten, amely a szov­jet tudomány, a szovjet kultúra eredményeit mutatja be. A Nauka, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia kiadója az Or­szágos Műszaki Könyvtárban állí­tott ki a legfrissebb termésből való könyveket, folyóiratokat. A műszaki, a mezőgazdasági, és a lermészettudQmányok minden ágazata szerepel. A kiadó főszer­kesztője, Lev Jefimovics Cser­nyák elmondta, hogy évente több mint 2500 tudományos és isme­retterjesztő könyvet, s 130 folyó­iratot jelentetnek meg. A kiállí­tott 1000 könyv, folyóirat tehát ugyancsak válogatott anyag. Az űrkutatással kapcsolatos köny­vek érthető módon kiemelten szerepelnek. A meghívott szak­emberek már a kiállítás napján, a helyszínen kiszemeltek jó né­hány olyan könyvet. amelynek magyarra fordítását, javasolják.. A másik kiállítás a Munkás- mozgalmi Múzeumiban nyílt, a Vár épületében. A Mezsdunarod- naja Knyiga mutatkozott be. A Mezsdunarodnaja Knyiga kultu­rális külkereskedelmi egyesülés: 1923 áprilisában alakult. A kiál­lításon szépirodalmi, művészeti, ifjúsági, tudományos és ismeret- terjesztő könyvek, képzőművé­szeti albumok, térképek láthatók, s újságok, hanglemezek, plakátok, bélyegek — mindaz. amelynek exportjával-importjával foglal­kozik az egyesülés. Jurij B. Leonov vezérigazgató a megnyitón a vendéglátó figyel­mességével a magyar kapcsola­tokról is beszélt. 1945 óta 1200 magyar nyelvű könyvet adtak ki a Szovjetunióban 45 millió pél­dányban. A Magyarországról im­portált könyveket kétszáz város­ban árusítják a Szovjetunióban. —gy— 0 A Nauka, a Szovjet Tudományos Akadémia kiadójának könyv­kiállítása az Országos Műszaki Könyvtárban. t A Mezsdunarodnaja Knyiga kiállítása a Munkásmozgalmi Mú­zeumban. A KÖLTÖZÉSIG SEM TÉTLENKEDNEK • BAJAI ÖRÖMÖK ÉS GONDOK Könyvtárra várva A bajaiak alig várják az új könyvtár átadását. Ügy tervezik, hogy 1985. szep­tember elsején kezdik meg a köl­csönzést a volt zsinagógából ki­alakított új otthonukban. Mivel az épület alapterülete nem túl nagy. minden négyzetmétert kihasznál­nak. A raktárakat, a kazánházat az alagsorban helyezik el. A tágas könyvkiválasztó övezetben olva­sótermek csábítják böngészésre, csak helyben használható művek tanulmányozására a látogatókat. Már megrendelték a célszerű és tetszetős berendezést, amelyet a bajai Lakberendezési és Építőipa­ri Szövétkézetben gyártanák^ 1 A 840 négyzetméter alaptérüíétű' könyvtárba bizonyára még szíve­sebben járnak a bácskai város lakói, mint a mostani szűkös he­lyiségekbe. ..Zsúfoltság", ezt a szót írtam jegyzetfüzetembe, miután meg­néztem a szabadpolcokat, a meg­nyitásra váró kis olvasószobát, a bútor-bútor-hátán feldoigozószo- .bákat, a hihetetlenül zsúfolt rak­tárt. — Most már igazán nem pa­naszkodhatunk — újságolta Eör- dögh Endréné igazgató —. mert 1981-ben a kölcsönzést is szüne­teltetnünk kellett. A bauxitbeton elöregedése miatt beázott, besza­kadt egyetlen nagy helyiségünk. Tavaly szeptemberben fejeződött be a helyreállítás. Hosszú ideig egy fóliafüggönnyel elkerített részben, szűk választékkal fogad­hattuk olvasóinkat. Még szeren­cse volt a bajban, hogy a gyer­mekrészleg új helyet kapott a városi tanács és a művelődési központ előzékenységéből. — Tudtommat innen irányítják három megye nemzetiségi'könyv­tárait. ­!—í”■ Módiszértíínplorí segítséget' adunk a Bács-Kiskun. a Csongrád és a Békés megyei nemzetiségi könyvtárosoknak. Arra törek­szünk, hogy minél többen olvas-_ hassanak anyanyelvükön. Az ál­lomány gyarapítása némi utána­járást kíván, mivel viszonylag kevés szerb-horvát nyelvű könyv kerül forgalomba. Űjabban a zombori könyvtárral létesítettünk cserekapcsolatot. A mi magyar nyelvű könyveinket friss kiadású délszláv kötetekkel viszonozzák. Sokan megnézték új szerzemé­nyeinkből az Alsóvárosi Népfront Körben rendezett kiállítást. Ugyanott találkozhattak az ér­deklődők a Dékity Márk költő közreműködésével tartott szerb­horvát nyelvű irodalmi est részt­vevőivel. — Más író—olvasó találkozók is szerepelnek programjukban? — A Szakszervezeti Művelődé­si Házzal közösen hirdettük meg az ..Ismerjük meg az irodalmi la­pokat” Sorozatot. Itt voltak már a Nagyvilág szerkesztői, az Élet és Irodalom vezető munkatársai, őszre a Tiszatáj és a Forrás szer­kesztőit hívjuk meg. — Sok szépet hallottam régi könyveik< gyűjteményéről, «mik ..— Szeretnénk mielőbb' 'teljesen* feldolgozni múlt százatíiJés-régebb bi kiadványainkat. Szinte hiány­talanul megtalálhatók a Magyar- országon régebben kiadott tudo­mányos, szépirodalmi és közisme­reti folyóiratok, újságok. A Re­gélő. a Felső Magyarországi Mi­nerva, az Orvosi Tár, a Magyar Gazda, a Tudományos Gyűjte­mény, a Pesti Hírlap, a Honmű­vész és sok más időszaki kiadvány áll a kutatók rendelkezésére. A gyűjtemény régi gazdái szinte a megjelenésük idejében vásárol­ták meg a francia és német fel­világosult filozófusok könyveit. — A könyvtár becsét nemcsak állományának értéke, hanem az is mutatja, hogy milyen gyorsan jutnak el az olvasókhoz a kívánt könyvek, milyen korszerű eszkö­zök segítik a kutatást. Hadd kér­dezzem meg mindjárt: kaphat­nék-e Xerox-másolatot vagy fotó­kópiát néhány szép régi kiad­ványról? — Sajnos, még nincs ilyen szolgáltatásunk. Kívánatos lenne, hogy a szép új könyvtárat technikai szem­pontból is korszerűnek minősít­hetnék. Az itt dolgozók ügyszere­tetét, hozzáértését látva biztosra vehető, hogy nagyszerűen kihasz­nálnák az új technikai eszközö­ket. Talán a bajai felsőfokú tan- iTrtézeték; könyvtárát val1' együtt­működve.' a' öhúnkátmég' jobban összehangolva, csökkenthetők lennének az ilyen gondok. Beszélgetésünk közben több­ször is keresték személyesén és telefonon Eördögh Endréné igaz­gatót, ami azt mutatja, hogy szé­les körű kapcsolatokat alakított ki nehéz körülményeik ellenére az Ady Endre Városi és Járási Könyvtár. Itt tudtam meg. hogy a bajai és.a zombori Kárló Bijelic- ki Könyvtár közös antológia ki­adását tervezi, készíti elő a két városban élő költők, írók művei­ből. A kötet a két testvérváros jéles grafikusai, lestői illusztrál­ják. H. N. Képeslapok a napfény városából Két aktualitás címezteti velem a képeslapokat: nyolcszáz évvel ezelőtt, 1183-ban említették elő­ször Szeged, nevét III. Béla okle­velében, és száz esztendeje feje­ződött be a dél-alföldi város új­jáépítése, a katasztrofális 1879-es nagy árvíz pusztítása után. Az első évfordulóra emlékérmet ké­szíttettek az éremgyűjtők Fritz Mihály szobrászművésszel. Az érem egyik oldala egy zsámolyos trónon ülve, kezében tartott ki­rályi jelvényeivel örökíti meg III. Bélát, A bronzpatinázott. 42,5 milliméter átmérőjű érem másik oldalán egy feltételezetten XII. századi sószállító hajó rajza lát­ható. Szeged, Tisza-part. Sodródik a víz, gondolatokat ébreszt 'bennem a látvány: a Tisza rombolta le a várost, s a folyónak „köszönheti”, hogy kirajzolódott új arca. mai körutas, sugárutas szerkezete. Európa fővárosai segítettek ... Újjászületett Szeged, a nap­fény városa. Külön világot alkot, él a diá­kok serege: mintegy 40—50 ez­ren vannak. Móra, Juhász Gyu­la. Tömörkény városa is. Aztán a szabadtéri játékoké, a paprikáé, a szalámié, a textilé, az olajé. S a szőke Tiszáé ... B. T. SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL Hol, mit, hogyan? Nem szívesen írok nyelvi kér­désekről úgy. hogy példát ne hoz­zak rájuk. Most mégis rákény­szerülök erre. Mert amiről — ami ellen — szólok, bizony leírni vo­nakodom. Pedig hallom úton-út- íélen, egyre gyakrabban, egyre nvíltabban; autóbuszon, mozik előcsarnokában, sőt iskolafolyosó­kon is. Gondolom: sejteni már. Azok­ra a ' válogatott (vagy nagyon is válogatás nélküli) trágárságokra gondolok, amelyeket tizenéves fiúk és leányok úgy röppentenek ki a szájukon, amilyen természe­tes oda sem figyeléssel a léggöm­böket fújják a rágógumijukból. Nem kell hozzá más, csak egy hasonkorú partner; — s az, hogy még hússzor vagy ötvenszer any- nyi hallgató van a közelkörnyé- ken, akit ez zavar és bánt: az kit érdekel! Prűd volnék? Nem hiszem. Va­lójában én is el-elkáromkodom magam, ha valami hirtelen bosz- szúság ér. Meghallgatok, meg is eresztek egy-egv borsos viccet; amit persze nem lehel madár- n\ elven elmondani, csak úgy jó magyarosan. — Csakhogy egyik­nek is, másiknak is funkciója van. És nagyon is körülhatárolt helyzete. Mindkettőnél megnézem alaposain előbb: nincs-e „zsindely a háztetőn”. Ismeretlen társaság­ban — akárha férfiak —, vagy nők körében — akárha ismerősök — engem zavarna a legjobban, ha elszólnám magam. Akkor álszent vagyok? Aligha! Nem attól félek, hogy mit gon­dolnak rólam. Azt mérlegelem csak: mit éreznének magukban, hogy vajon mit gondolok én ró­luk. minek nézem őket. Pedig nehezen tudnék olyat mondani, amit már ne hallottak volna. S nem is csak utcán és mozik' előcsarnokában, hanem bent a moziban, s otthon, a rá­dióból, de még inkább a tévéből. Tudom, ismerem az érveket. Hogy a művészet az élet hiva­tott tükrözni, a valóságot; és hát az élet, a valóság ilyen; ne tagadjuk, ne szépítsük, ne huny­juk be a szemünket! __, D e a tükör hazudhat, még ha nem torzít is: az egyedit mutat­ja,- az alkalmit, a „nyers valót” — Hogyan is kérte József Attila Thomas Manntól? —. az igazat mondd, ne csak a valódit”. Mert ami művészi, sosem ma­rad a puszta tükrözés szintjén: formál, alakít egyszersmind. Leg­alább azzal, hogy szentesít, ha szándéktalanul is. Hiába érti úgy az író: „ez így van", az olvasó, hozzáérti: „és így van jól”! Magyar film pereg. Hosszú per­cekig egyetlen hang sem: a leen­dő — nem is negatív — hős jön- megy, cipekedik, liheg, a homlo­kát törli; műhely, kemence, rak­tár, szállítókocsi, kosarak; hőség, erőfeszítés; növekvő feszültség­ben vá’rTuk az első mondatot, az első szót, a hangütést. Végre megszólal az addig néma film: „A kurva életbe!” Igen: elég valószínű, ,hogy ez a pék. ez a sütőipari szállító- munkás, vagy akár minden pék, „a” sütőipari szállító, valóban pontosan ezt mondja. Ott, a nép- telen raktár ajtajában, magama­gának. — De ha abban a filmbe­li raktárajtóban nekem, a néző­nek, csak így mondaná: „A ro­hadt életbe!”, vagy: „A jó büdös életbe!”, Vagy valami effélét; — nos, én pontosan tudnám azért, hogy hogyan mondja máskor. Mert azt nem muszály másol­ni, elég érzékeltetni. Amint Jó­zsef Attila jelzi az idézett sor­ban, Arany Jánosra utalva visz- sza, Űnála olvassuk, hogy a lát­szat meg a való nem ugyanaz; de még a való meg az igaz sem; sőt: a művészetben „nem, ami rész szerint igaz, — Olyan kell, mi egészben s mindig az”. Költőnk e gondolattal megelőz­te a művészi tükrözés lenini el- yét. Lám: „Nem a való hát: an­nak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa”. Ellene vethetik: „Semmi sem rút, ami természetes”. No, jó! Ha legtermészetesebb emberi dolgát mindenki nyilvá­nosság előtt végezné, bizonyára megszoknánk azt is. — Csakhogy ettől bűzlenének az utcák, és minduntalan ürülékbe lépnénk. Deute László „TE VAGY AZ A KUPIDÓ...” Ma is gyönyörű emlék A kecskeméti Kodály Zoltán és a budapesti Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskola növendé­kei adták elő a közelmúltban Purcell: Dido és Aeneas című ope­ráját. Ennek az operának magyar- országi bemutatója is Kecskemé­ten volt, ötven évvel ezelőtt. A Purcell-opera mostani előadá­sának híre, a rádióban felcsendü­lő dallamai idézték fel bennem a félévszázad előtti Didó és Aeneas bemutatójának emlékét. Kevesen vannak már azok kö­zül, akik szereplői, a szervezés, a felkészülés izgalmainak átélői, részesei voltak az előadás orszá­gos jelentőségűvé nőtt Sikerének. Az akkori kecskeméti Városi Ze­neiskola ének- és zenekara, a lel­kes kecskeméti Kodály-tanítvány, Vásárhelyi Zoltán szervezésében, betanításában és vezényletével vitte színre ezt a klasszikus érté­kű operát. Két tánc is volt az operában: az egyik a „fúriáké”, akik gonosz­ságuk győzelmén, vad diadalmi táncba kezdenek, a másik a szép és tragikus szerelmű Didó király­nőt sirató kis kupidóké. Még nem voltam zeneiskolai nö­vendék, amikor egy alkalommal Vásárhelyi megjelent a kecskemé­ti „kispolgáriban”, így nevezték a polgári leányiskolával egy igazga­tás alatt működő állami elemi is­kolát. Éppen akkor, amikor a tor­nateremben — a „külön táncórán” — Germán Erna néni csiszolta, fi­nomította a kislányod mozgását, szigorúan megkövetelve a zene és a mozdulatok összhangját. A Ba- bakeringőt táncoltuk, amikor be­lépett egy magas, szemüveges bá­csi, Vásárhelyi tanár úr. A zon­goránál beszélgettek. Hamarosan megtudtuk, hogy a színházi opera­bemutatón kupidók, Ámor kis íj- jas-nyilas segítőtársai leszünk, tánccal, rózsák szórásával fogjuk búcsúztatni a halott Didó király­nőt. A „Tanár úr” sietve elment — Erna néni pedig elmesélte ne­künk, miről szól az opera. Igaz, ki­csit leegyszerűsítve, kis kupidók­nak szánva adta elő a Vergilius Aeneis-éből merített történetet. Közeledett a bemutató! Itt ta­pasztalhattam meg először a zene­kar, a kórus, a szólóénekesek, de mindenekfelett a karmester „mű­helymunkáját”. Miránk, nézőtéren várakozó kupidókra, mindig csak későn kerülhetett sor, mert Didó mindig csak nagysokára halhatott meg. Hol a zenekarban tévesztett valaki, hol valamelyik hangszer szólama nem volt elég erős vagy halk. Aztán a kórus kifejező ere­jével volt elégedetlen a karnagy; lekopogta a próbát. Az is előfor­dult, hogy valamelyik szólista hangja „csúszott”. Vásárhelyi pe­dig egy taktussal sem ment to­vább, amíg tökéletesen, teljes összhangban nem szólt minden. A bemutató előadás a budapesti újságok tudósítói, előkelő zenekri­tikusok jelenlétében óriási sikert aratott. Ä kupidók táncának záró­képével fejeződött be, ennek a fényképe az akkori Színházi Élet című hetilapban is megjelent. Már legördült a függöny, mi, kis tán­cosok visszasorakoztunk a színfa­lak mögé. Hatalmas taps ... vas­taps ... majd a karmestert köve­telte a közönség. A vezénylés idegfeszültségétől, a siker örömé­től kipirultan, nagy lépé-ekkel igyekezett Vásárhelyi a hátrahú­zott függöny elé ... Mielőtt kilé­pett, önkéntelenül elkiáltottam magam: Tanár úr! Rosszul áll a nyakkendője!... Az elegáns frakk csokornyakkendője teljesen elfor­dult, nevetségesen állt. A tanár úr lehajolt, mosolyogva, mégis eré­lyesen parancsolta: Igazítsd meg! A következő percekben már nem győzte a közönség ünneplését meg­köszönni a megigazított nyakken­dővel. Szeptemberben, a zeneiskolai felvételi után a „Tanár úr” rámné­zett és most ő kiáltott fel önkén­telenül: „Te vagy az a kupidó, aki megigazította a nyakkendőmet!” Purcell Dido és Aeneas-ának magas nívójú bemutatását a leg­kiválóbb zenei szakemberek pél­dának állították más városok elé. Boldogan emlékszem vissza, hogy ezeknek az élményeknek részese lehettem és mint Vásárhelyi-nö­vendék, egy-egy alkalommal nem­csak Kodály művészetének, de személyének közelébe is kerülhet­tem. Sealayné Bodócs Éva > Pillantás a városra. V • Segesdi György árvízi emlék­műve a Tisza-parton.- 0-Ji Kőz- művelődési ■/palota.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom