Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-22 / 120. szám

1983. május ZZ. vasárnap • PETŐFI N£PE 0 1 SPÖRt- SPORT • SPORT Miért mondott le Mayer Mihály? Nem tévedtek, akik megjósol­ták, hogy a | vízilabda-válogatott szakvezetésében nem lesz hosz- szú életű aj Mayer—Gyarmati „házasság”. Áz egykori két kivá­ló játékos drj Mayer Mihály és Gyarmati Dezső, aki két olim­pián és egy Európa-bajnokságon „véd- és dacszövetséget” vállal­va egymás mellett küzdöttek az aranyéremért,1 a vezetői szerep­körben — a jelek szerint — nem tudtak ösíszhaingbia kerülni. Rö­vid együttműködésük első nagy állomása a műit héten befejező­dött Los Angeles-i Világ Kupa­sorozat volt, amelyen mint isme­retes, a magyar "válogatott eddigi egyik legnagybbb kudarcát szen­vedte el, a hetedik helyen vég­zett. Sokaik sZerint ezután már várható volt, Hogy korai „kenyér­törésre” kerül sor. Mayer Mihály, amint az a saj­tóban is megjelent, csütörtökön benyújtotta lemondását, s már nem is vesz részt a válogatott Tbilisziben sorra kerülő újabb erőpróbáján. Miért mondott le? öt forduló van még hátra az 1982—83. évi labdarúgó NB I. küzdelmeiből és az idényzárásig szükséges 40 találkozóból vasár­nap következik az egész idény talán legjelentősebb 90 perce. A győri stadionban az első helyért kiélezett versenyt vívó Rába ETO és a Ferencváros küzd meg egy­mással, s a két csapat rangadója szinte előre elszünkített minden más találkozót, pedig azok között is lesz jó néhány nagy jelentősé­gű — főleg a kiesés szempontjá­ból.. Súlyának megfelelően, óriást érdeklődés nyilvánul meg a Rá,ba- parti rangadó iránt. Győrött ki­sebb jelentőségű mérkőzésekre is jóval tízezer feletti a nézőszám, így teljesen érthető, hogy a rang­adót többen szeretnék látni',; mint (amennyien beférnék az arénába. Az őszi idény után korántsem látszott, hogy az ETO és a Fe­rencváros között ilyen kiélezett verseny alakul ki az első helyért, öt ponttal többet szerzett 15 for­dulóban az ETO, s bár tavasszal is csak 5 pontot veszített, jelen­tős előnye egy pontra zsugorodott össze, A Ferencváros ritka nagy tavaszi hajrát vágott ki, 9 győ­— ezzel a kérdéssel fordul az 50 esztendős, világszerte ismert szakemberhez az MTI munka­társa. — Bekövetkezett az, amit sok kollégám, barátom, és sportághoz közel álló megjósolt, hogy nem tudunk majd együttműködni —, mondta a leköszönt kapitány. — Ügy érzem! ebben nem én vagyok a hibás, sajnos sem Gyarmatival, sem a szövetség jelenlegi főtit­kárával, Ruza Józseffel, nem tud­tunk szót érteni, ezért határoz­tam el magam erre a lépésre. — Amikor néhány hónappal ez­élőtt új „segítőt” választott Gyár. mati személyében, nem gondolt erre? — A választást nem egészen magam döntöttem el... Véleménye szerint a Világ Ku­pa-kudarcban milyen mérték­ben felelős, miben hibázott? — Nincs szándékomban men­teni magam, de csak minimális felelősséget érzek. A felkészítés zelem, 1 döntetlen a mérlege 19 ponttal, 27:ll-es gólkülönbséggel. Az egyetlen pont különbség, az ETO bevehetetlen győri vára, a Ferencváros tavaszi, szinte le­győzhetetlensége adja a vasárna­pi rangadó különlegességét. Eb­ből az egy pontból lehet 3 pontos ETO- vagy 1 pontos Ferencváros- előny, elhúzhat az ETO, vagy le­het mindjárt harmadik is. Lesza­kadhat a budapesti zöld-fehér le­génység, vagy lehet éllovas is. S nyilván feszülten figyel a bajno­ki címért még versengő Bp. Hon­véd is, hiszen reményei változat­lanul élnek. 4g esztendeje kezdődött a két klub bajnok» versengése — biz­tos, 5:l-es Ferencváros-győzelem- mel. összesen 69 bajnokit vívtak, ^„alábbi mérieggej,; 33 Ferencváros-, 20 ETO-győze- lem, 16 ~ flö;rífetle?r,*T42 budapesti és 97 győri gól. A Ferencváros jelentős fölénye a korábbi évek eredményeiből adódik, bár az ETO „nagy kor­szaka” előtt is született több meg­lepő eredmény a fővárosban. Vi­szont az utóbbi időben az ETO „uralkodik”, hiszen a Ferencváros 1980. március 8. óta nem tudott nyerni a győriek ellen. Akkor az lényegében Gyarmatinak, mint edzőnek voit a feladata. Én eb­ben az esetben más szerepet kap_ tam, mindettől függetlenül fele­lősségünk közös volt, nagyon saj­nálom, hogy ide jutottunk. Kapcsolata a játékosakkal ho­gyan alakult? — Ügy érzem, nem volt köztük és köztem nézeteltérés. Minden­kivel szót értettem, s azt hiszem, óik is minden tekintetben elfo­gadtak. — Mik a további tervei? — Ezen még nem gondolkod­tam, nem is volt még időm a mérlegelésre, de az biztos, hogy nem maradok kenyér nélkül. Sok éves edzői tapasztalataim vannak, klubcsapatokkal is elér­tem jó eredményeket, s nem vi- szolygok attól sem, hogy esetleg ifjúságiakkal, vagy serdülőkkel foglalkozzak. Azt hiszem, a két évvel ezelőtti Európa-bajnoki bronzérem, és a tavalyi világbaj­noki ezüst, amelyet irányításom­mal ért el a válogatott, ugyan­csak jelent valamit... (MTI) Üllői úton Nyilasi és Murai, illet­ve Hannich góljaival 2:1 volt az eredmény. Erre 2:2 volt a győri visszavágó, majd az 1981—82-es idényben az Üllői úton 4:3-ra, az ETO-ipályán 2:0-ra nyert a Rába. Legutóbb. 1982 őszén a Népstadi­onban a győri gárda 3:0-ra henge­relt. A csapatok szakvezetői így te­kintenek a rangadó elé: Novák Dezső, Ferencváros: — A tétnek megfelelően óriási küzdelmet, jó mérkőzést várok, minden lehetséges. Bár a Ferenc­város és az ETO most egymás el­len játszik, mind a két klubnak nagyon kell figyelni« a Bp. Hon­védre, hiszen a kispestiek ugrás­ra készen állnak. A Ferencváros összeállítása így a rangadóra: Zsiborás — Szántó, Judik, Rab. Takács — Ebedli, Nyilasi, Rubold — Szabadi, Szokolai, Pogány. Verebes József, Rába ETO: — öröm az ilyen jelentős mér­kőzés előtt, hogy az egész csapat újra jó formába lendült és nagy kedvvel játszik, s ugyanez mond­ható el a tartalékokra is. Az ETO összeállítását Verebes így tervezi: Kovács — Csonka, Hlagyvik, Szíjártó, Magyar — Hannich, Pó- czik,. Burcsa — Szabó, Szentes, Hajszán. Készenlétben van még Mile, Rezi, Turbók és Vági. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa női mérkőzés Kecskeméti SC—SZEOL AY 102—73 (62—32) Kecskemét. Vezette: Kiss T., Hajniss. KSC: Bieli'k (11), Pásztor (6), Sütő (6), Fück (12), Farkas A. (21). Csere: Hegedűs (23), Kovács (18), Kalocsa (3), Farkas I. (2). Edző: Király Sándor. Egy mondatban... Havannában a nemzetközi női kosárlabdatornán a magyar vá­logatott a 3. helyért vívott küz­delemben 99—96 arányban győ­zött Csehszlovákia ellen. O Udo Latek, a. Barcelona volt szakveze­tője lesz a Bayern München ed­zője. O A magyar sportvezetők küldöttsége, amely Buda István államtitkárnak, az OTSH elnöké­nek vezetésével Finnországban járt, pénteken hazaérkezett Bu­dapestre. O Nagy érdeklődés elő­zi meg a május 29-i 42. színész— újságíró rangadót. O Angliában minden szezon végén megválaszt­ják az idény legjobb játékosát, s most ezt a címet a Liverpool lab­darúgója, Kenny Dalglish érde­melte .ki, O Már érkeznek a ne­vezések az egy hét múltva, va­sárnap, a Bp. Spartacus sport- csarnokában sorra kerülő ran­gos nemzetközi cselgáncsverseny­re, az ICO Kupára. O Több ma­gyar „profi” labdarúgó talpára is útilaput köt nyugati klubja, így várhatóan Bálint, Csapó, Zombori és Fazekas új egyesület után nézhet a bajnokság végén ... RÖVIDEN VÍZILABDA A hét közben lejátszott orszá­gos serdülő bajnoki vízilabda- mérkőzésen a KSC csapata 8—6 (1—2. 0—1, 3—1, 4—2) arányban győzött az FTC ellen. Góldobók: Máriás 2, Loványi 2, Sárkány, Bodnár, Tasi, Garay. TANFOLYAM A megyei TSH által meghirde­tett segédedzői tanfolyamon asz­talitenisz, atlétika, birkózás, csel­gáncs, kézilabda, kosárlabda, lab­darúgó,. lovas, ökölvívó, sakk, te­ke, tenisz, torna és úszás sport­ágakban kellő számú jelentkező esetén Kalocsán is rendeznek ki­helyezett tagozatot. Jelentkezni lehet május 31-ig a kalocsai váro­si-járási testnevelési és sportfel­ügyelőségen. ETO vagy Ferencváros? MAI MŰSOR: Vasárnap TV I. MŰSOR: 7.45: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna (ism.) — SZ 7.50: Óvodások filmműáora. 8.10: Egy lány meg egy fiú. Magyarul beszélő lengyel játékfilm-sorozat. VI/3. rész: A fővezér és a többiek. 9.00: Kétszer kettő gyakran öt. Zenei szabálysértések. Csajkovszkij: Ró­meó és Júlia — SZ 9.25: A barázdabillegető hadsereg. Magyarul beszélő szovjet játékfilm 10.40: Hírek 10.45: Reklám 10.55: Rába ETO—Ferencváros. Bajno­ki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Győrből — SZ — A szünetben: Rek­lám 14.30: A közönségszolgálat tájékozta­tója 14.35: Pécsi Kiss Ágnes énekel — SZ 15.00: Reklám 15.05: Vándor Sándor kórusfesztivál — 16.05: Képújság 16.10: Reklám 16.15: Műsorainkat ajánljuk! — SZ 16.40: Reklám 16.45: Elmebajnokság. Egri János mű­sora — SZ 17.20: Ez az a munkásság. V. rész: Cseppben a tenger 18.00: Delta. Tudományos híradó — SZ 18.25: Reklám 18.40: Idősebbek i5 elkezdhetik: Tévé­torna — SZ 18.45: Esti mese — SZ 19.00: A hét — SZ 20.00: Hírek 20.05: Derrick. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. Halott lány az erdőben — SZ 21.10: Kapcsoltam. Társasjáték — SZ 21.50: Szülőföldem. Juhász Ferenc mű­sora 22.50: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Az ember és a tenger. Olasz filmsorozat. VII6. rész: Tengeri szörnyek — SZ 30.52»Reklám 2Í.05: Telesport — Sporthírek — Ma­gyarország—Franciaország^ EB-selej- tező férfi röplabda-mérkőzés. 22.25: Saníonverseny — SZ , 23.00: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 8>ÓÖ :iTv-magazin (románul) 9:OOl; Barázdák — •Faluműsor., magya- ' Vruí,v 9.30: Gyermekműsor — magyarul 9.45: Tv-magazin (szlovákul) 10.45: Tv-magazin (ruszinul) 17.25: Műsorismertetés 17.30: Milliók a szigeten — jugoszláv film (magyar nyelvű felirattal) 18.55: Rajzfilm 19.25: 19.30: Tv-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Távol van az égbolt — jugo­szláv sorozataim, I. rész 20.55: Reklám 21.00: Riportfilm 21.30: Riport a Partizán—Dinamo lab­darúgó-mérkőzésről 22.00: Sporthíradó (magyarul) 22.30: Műsorzárás KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 8.24: Énekszóval, muzsikával 9.00: Népszerű muzsika — világhírű előadók * 10.03: Az aranyat füttyentő vándorle­gény, Rádiómonda 10.59: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.40: Lehet egymillióval több? 12.50: A Magyar Rádió Brahms-ciklu- sa 13.44: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 13.53: Így láttam Kodályt 14.20: Gondolatjel 15.05: Művészlemezek 15.58: Egy asszony élete. Guy de Mau­passant regénye. III. (befejező) rész 17.05: Jelenidőben 17.35: Ferencsik János vezényli a Ma­gyar Állami Hangversenyzenekart 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon. Lo­vashadsereg. Iszaak Babel novellái­ból 19.29: Töltsön egy órát kedvenceivel 20.29: Mozart: Don Giovanni. Kétfel- vonásos opera 23.37: Századunk kamarazenéjéből 0.10: Régi kórusmuzsika. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke­lőknek ! 7.00: A római katolikus egyház fél­órája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: A Nyitnikék postája 9.05: Folyékony világ 9.30: Szivárvány — a házról 11.00: Beláthatatlan következmények. Egon Erwin humoros történetei 11.55: Közvetítés a Rába ETO—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 14.00: Erről beszéltünk 14.35: Táskarádió 15.35: Poptarisznya 17.30: Híres alnta materek. A sárospa­taki Rákóczi Gimnázium 18.33: Otközben hazafelé 20,33: Mátyás király és * a magyaror­szági reneszánsz 21.03: Népdalok, néptáncok 21.58; A Stúdió 11 hangversenye 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Komolyzenei zsákbamacska 10.00: Oj Zenei Üjság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06: Kovács Dénes és Rados Ferenc hangversenye 12.30: Chick Corea felvételeiből 13.05: Reflektorfényben egy operaária 13.45: A „CATS’* (MACSKÁK) című zenés játék 15.25: A gazda meg az ő önállósága 16.10: A Bécsi Vonósszólisták 'hang­versenye 17.36: A Sebő együttes összes felvétele 17.56: Beverly Sills operaáriákat éne­kel 18.19: Szimfonikus zene 19.49: Bemutatjuk új Melódia-lemeze­inket 20.30: HI-FI Varieté 21.30: Rádiószínház. Az utas Rádiójá­ték-ballada. Irta: Vihar Béla 22.13: Barokk zene. Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés 16.40: Sportkrónika 16.55: Intermezzo 17.00: Tv-híradó v (magyarul) 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.00: Mítoszok és legendák 18.15: Közlekedési ismeretek 18.45: Tudományos film 19.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Országok, népek, események (magyarul) 20.30: Művelődési krónika (magyarul) 21.00: Tv-híradó 21.20: Mini röplabda — dokumentum­film 21.50: Mesék a videokazettáról — film 22.10: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Népdalok 9.00: .A hét zeneműve 9.30: Oda az értelemhez. Hegedűs Géza versei 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások mű­sora 10.35: Isaac Stern hegedül 11.04: Andor Ilona énekkara énekel 11.19: Régi magyar szokások: A vásá­rok világa 11.39: Tom Jones. Henry Fielding re­génye, 7. rész 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13*00— 14.30: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.30: Szelényi István: Szvit rézfúvók­ra 14.40: Nyári emlék 15.05: Francia madrigálok 15.28: Barangoló — Dominó 16.00: Berkes Kálmán klarinétozik, Ránk! Dezső zongorázik 16.30: Világablak. Az olvasás gyönyö­rűsége 17.05: Verbunkosok, katonadalok 17.30: Arfórum 19.15: Kérem a papírokat! 20.25: Kocsár Miklós népdalfeldolgozá­saiból 20.50: Hétfő este mindenkinek 22.30: Artur Schnabel három Beetho- ven-szonátát zongorázik 23.43: Goldmark: Sába királynője — Jelenet és a II. felvonás fináléja O.lO^Demjén Ferenc dalaiból PETŐFI: 8.05: Elisabeth Schwarzkopf énekel 8.48: Slágermúzeum 10.00— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Balogh Sándor népi zenekara játszik, Csanádi György nótákat éne­kel 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Éneklő Ifjúság 13.35: Erdőzsongás 14.00— 17.00: Kettőtől ötig 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.30: ötödik sebesség 18.35: Hang-adó 19.30: Sportvilág 20.00: Népszerű operettkettősök 20.35: A tiszaeszlári per 21.05: Nótaest 21.52: Tip-top parádé 22.22: Rádiószínház. Ella. Rhye Ad­rian rádiójátéka 23.20: Könnyűzene éjfélig 3. MŰSOR: 9.00: A LaSalle vonósnégyes játszik 10.23: Dzsesszarchívum 11.05: Lortzing operáiból 11.50: Mesterművek a XVIII. század zenéjéből 13.07: Bárdos Lajos kórusműveiből 13.20: Romantikus zene 14.24: Mercadante: Az eskü. Három- felvonásos opera 16.30: Mozart: C-dúr (Jupiter) szim­fónia 17.00: A Shakatak együttes felvételei­ből 17.30: Lendvay Kamilló műveiből 18.06: Kórusok, hangszerszólók 19.05: Joan Sutherland énekel 19.35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar Brahms-hangversenye Kb. 21.25: Peter Pears énekel 22.00: A hét zeneműve 22.30: Az Oregon dzsesszegyüttes fel­vételeiből 23.03: Az Uppsalai Egyetem férfikara énekel MIT ÍTÉLNE? X. KOSÁRLABDA-TOTÓ | TIPP | 1 . Az egyik csapat a mérkőzés befejezése előtt 35 másod­perccel 70—69 arányiban vezet, és nála van a labda. Húsz .másodperc játék után az ellenfél egyik tagja meg- dődik-e a 30 másodperces periódus? sérül, és a játékvezetőik megállítják a játékot. Üjca kez­1. Igen X. Csak akkor, ha a sérült játékost lecserélték. 2. Nem. A csapatnak már csak 10 másodperce ma­rad a dobás megkísérlésére. 2. A játékos sértő megjegyzést tesz a játékvezetőre, aki 3zt technikai hibával bünteti, és kizárja a játékost a további játékból. Maradhat-e ez a játékos a cserepa­don? 1. Nem. x. Igen, de csak akkor, ha ez nem az ötödik szemé, lyi hibája volt. 2. Igen, ha a játékvezető véleménye szerint a sza­bálysértés hevessége nem követeli meg a játékos eltávolítását a pálya közeléből. 3. A büntetővonalnál történt feldobásnál a játékos a lab­dát egyenesen a kosár felé üti. Amíg a labda a leve­gőben van, megszólal a mérkőzés végét jelző duda-. A labda a kosárba jut. Érvényes-e a két pont? 1. Igen. x. Csak akkor, ha dobómozdulattal üti a játékos a kosár felé a labdát. 2. Nem. 4. Mindkét csapat cserét kér. A „B”-csapat szabálysér­tést követ el. Mielőtt a jegyző jelezné a cserekérést, az „A”-csapat visszavonja cserekérelmét. Cserélhet-e eb­ben az esetben a „B”-csapat? 1. Igen x. Az „A”-csapat nem vonhatja vissza a cserét. 2. Nem. 5. Az „A”-csapat által kért holtidő alatt a „B”-csapat ed­zője technikai hibát vét. Mi a büntetés? 1. Két büntetődobás az „A”-csapat részére. x. Az „A”-csapat ^részére egy büntetődobás, és a lab­da birtoklása a határvonalon kívül a felezővonal­nál. 2. „Három a kettőért” büntetődobások az „A”-csapat részére. Név: Lakcím: TOTÓZÓINK FIGYELMÉBE! A X. számú kosárlabdatotó-szelvény beérkezési batárideje: 1983. május 26. csütörtök. Címünk: Petőfi Népe Szerkesztőségé, Kecske­mét, Szabadság tér 1/a. 6001. A borítékra kérjük ráírni: TOTÓ. A „Csavargó liba” A cseh népnyelv nevezte Így Jaros- lav Haseket, a cseh irodalom legki­válóbb szatirikusát, a prágai bohémet, a Svejk című antimilitarista regény íróját, aki 100 éve — 1883. április 30- án született. Hasek egyik útirajzában így ír ma­gyarországi élményeiről: Tovább, to­vább a napsütötte pályán Rákos, Aszód, Hatvan az útirány ... az Idé­zett sorok folytatása a rejtvény víz­szintes 1., 42., a függőleges 31. és 13. sorában szerepel. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része (Zárt betűk: S, N.) 13. Város az NDK- ban, híres képtára a Zwinger. 14. A lehetőségek közül a legszerényebbet véve. 15. Alma . ..; Kazahsztán fővá­rosa. 16. Régi orosz hosszmérték. 18. A tantál vegyjele. 19.Í Sajtdarab! 20. Faluvég! 21. Esetleg. 22. ...du Gard; Nobel-díjas francia regényíró (Ro­ger). 24. Három latinul. 26. A hegy leve. ' 27. Santa . . .; Jákötováros Ar­gentínában. 28. A N6w York-i ope­raház rövidített névé. 29. Szerveze­tünkben serkentő és szabályozó sze­repe van. 31. Egykori váltságdíj. 33. JövendŐmondó. 35. Tölgyfa angolul (OAK). 36. Dunántúli borvidék (—’). 37. Névelő. 39. Ételízesítő. 40. Becé­zett Rudolf. 42. Az idézet második része (Zárt betű: K.). 44. Legfőbb tudományos testületink névbetűi. 45. A háború istene. 46. Külföldi bírók hivatali öltözete. 48. jLouis d’. ..; egy­kor^ francia aranypénz. 49. Szomor­kás^ hangulata. 50. :Tiszteit cím! 52. Több magyar és francia király ural­kodott e néven. 54; Az USA űrkuta­tási hivatala. 56. Becézett orosz fér­finév. 59. Mátra , . magaslati üdülő­hely. 60. Nemi jenege. 62. ókori ró­mai hárm,asfogat. j 64. Régi magyar méltóság (fordítva). 65. Kaszálni kezd! 66. Ez a vadász vadorzó. 69. Az af­rikai cecelégy által terjesztett fer­tőző betegség. 72. Csajkovszkij ope­rája. 73. Olasz város Lombardiában. 74. Szakadékvölgy a Visegrádi-hegy­ségben. 75. Kisebb földbirtok, major. FÜGGŐLEGES: l. Toscanini sze­mélyneve. 2. Tenger angolul. 3. Egy­forma betűk. 4. Arra a helyre. 5. Rendező, érdemes művész (Frigyes). 6. Gottwaldov cseh város korábbi ne­ve, 1949-ig. 7. E.N., ahogy .kiejtjük. 8. A dugó egynemű betűi. 9. Pogány- lázadásként ismert, 1045. évi felkelés vezetője. 10. Katonai riadó. H. A liba mondja. 12. Háry János rangja. 13» Az idézet negyedik sora (Zárt betű: A.). 17. Ragadós föld. 22. Megállapít­ja a súlyát. 23. Tápláló ital. 25. Hi­vatali munkahely. 26. Hízelgő kijelen­tés. 27. Kisebb angol földbirtok. 30. Frisskeletü. 31. Az idézet harmadik sora (Zárt betű: S.). 32. ...du Midi; zsilipes rendszerű csatorna Francia- országban. 34. Tengeri vészjel. 36. A sósav tulajdonsága. 38. Romániai vá­ros, gimnáziumának tanulója volt Ady Endre. 41. Elinduláskor adott ta­nács.' 42. „ .. i'v alkoss, gyarapits; s a haza fényre derül!” (Kölcsey)., 43. Országos Tervhivatal. 45. A tehén hangja. 47. Női név. 49. A rendkí­vüli nagy erő jelzője lehet. öl. Sza­porodásra képes sejt a magban. 53. Amerikai mikrobiológus, a gyermek- bénulás elleni küzdelem eredményes kutatója. 55. A sonka szélei. 57. A posztó része! 50. ... provocateur; be­ugrató titkos rendőrikém. 61. Angyal­rang. 63. A puska tusa. 67. Budapesti ruhagyár névbetüi. 68. A genitivus rövidítése. 70. A vízjgintes 73. számú sor közepe. 71. A feje tetejére. H. J. Beküldendő: a vízszintes 1., 42., és a függőleges 31., valamint 13. számú sorok megfejtése. A május 15-én közölt rejtvény he­lyes megfejtése: NEM OLVASOK KÖNYVEKET, HA OLVASNI AKA­ROK ÍROK MAGAMNAK Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Zsiga Tivadamé, Bácsbokod; Grau János, Nemesnád­udvar; Friok István, Császártöltés; Andrási Albertné, Bácsalmás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom