Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-07 / 81. szám

1983. április 1. • PETŐFI NÉPE • 1 K! SPORT* SPORT • SPORT Honvédelmi verseny Baján I Tegnap Baján, a Pósta Sándor böiskolai sportcsarnokban ünne- Ipélyes keretek között nyitották Imeg a pedagógusjelöltek orszá­gos összetett honvédelmi verse­nyét. A megnyitón részt vett Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára ds. Dr. Gaszner István, a Tanító­képző Főiskola főigazgatója meg­nyitó beszédében köszöntötte az ország különböző részéből össze- sereglett sportolókat, sportveze­tőket. Az ünnepélyes aktus után, 9 órától az összetett honvédelmi verseny résztvevői vették birto­kukba a pályákat. A Vasvári Pál utcai sportpályán az akadályver­seny, a Vaskúti úti gyakorlóté­ren pedig a terepfutás és a pár­bajlövészet résztvevői vetélked­tek. A pedagógusjelöltek országos összetett honvédelmi versenyének ünnepélyes eredményhirdetésére ma délelőtt 10 órakor kerül sor. Tax Imre Megbüntették a sportszerűtlenkedöket Március 31-i sportrovatunkban beszámoltunk róla, hogy Puskás Béla, a KTE labdarúgója és pá­lyaedzője heVes szóváltásba ke­veredett és sportemberhez mél­tatlanul viselkedett nyilvános he­lyen. Az egyesület fegyelmi bizott­sága kivizsgálta az ügyet, s mind­két sportembert elmarasztalta. Puskás Bélát négy bajnoki mér­kőzésen való szerepléstől eltiltot­ta. Ebből egyet már letöltött, á további hármat pedig hathónapi próbaidőre felfüggesztették, Bo- 7só György pályaedző írásbeli fi­gyelmeztetést kapott. Megjegyzésünk: A KTE labda­rúgó-szakosztályának rugalmas­ságát dicséri, hogy gyorsan ki­vizsgálta az ügyet. De mégin- kább elismerés illeti az egyesü­letet azért, mert szurkolói elől nem titkolta el belső gondjait. Nyíltságával, őszinteségével ele­jét vette a valótlan híresztelések terjedésének. Megyei II. o. labdarúgó-bajnokság DÉLI CSOPORT Honvéd Kinizsi SE—Vaskút 1—1, Bácsalmás—Katymár 2—1, Kisszállás— Fájsz 2—1, Honvéd Gábor A. SE—Ta­taháza 1—0, Madaras—Tompa l—1, Hercegszántó—Hajós 2—1, Császár- töltés—'Bácsborsód 3—1. Az élcsoport állása 1. Bácsborsód 2. H. Gábor Á. 3. Katymár 4. Császártöltés 5. Kisszállás 6. H. Kinizsi SE SE 17 11 3 3 17 11 2 4 17 11 1 5 17 8 4 5 17 9 2 6 32—17 25 34—22 24 30—15 23 29—21 20 29—26 20 17 7 5 5 26—22 19 Ifjúságiak: BSK II.—Vaskút l—0, Bácsalmás—Katymár 0—2, Kisszál­lás—Fájsz 1—0, Madaras—Tompa 3—0, Hercegszántó—Hajós 2—4, Császár­töltés—Bácsborsód 8—0. Az élcsoport állása 1. Császártöltés 2. Katymár 3. Hajós 4. Vaskút 16 11 1 4 67—29 23 16 10 1 5 20—13 21 15 9 2 4 59—26 20 16 9 2 5 40—20 20 Az északi csoport eredményei nem érkeztek be. M N K-mér kőzések Csepel—PMSC 3—1 (2—0) Csepel, 1500 néző, v.: Szávó. Góllövők: Budavári (2), Vin- cze, illetve Nagy. Ü. Dózsa—Tatabánya 2—2 (0—2, 2—2, 0—0) — >büntetŐTÚgásokkal 4—1 az Ü Dózsa javára. Megyeri út, 1500 néző, v.: Bü­ki. Góllövők: Kisznyér (ll-esből). Sarlós, illetve Welmper, Schmidt. Bp. Honvéd—Ferencváros 2—2 (1—L, 2—2*O—0) 11-esekkel: 12— 11 aJ Bp. Honvéd javára. Kispest, 18 000 néző, v. Palotai. Góllövők: Gara'ba, Kozma, illetve Nyilasi' (2). Az MNK-ban így a Bp. Hon­véd, az Ű. Dózsa és a Csepel ke­rült a legjobb négy közé, az elő­döntő negyedik résztvevője a ké­sőbb sorra kerülő Békéscsaba— Vasas találkozó győztese lesz. LABDARÚGÓ NB I. Haladás VSE—Rába ETO 2—1 (2—0) 1 ■*■ Szombathely, 16 000 néző; ve- ■zetterHutákr — Góllövők: Dabány, Hegyi, illet­ve, Szabó O. CSELGÁNCS Az elmúlt hét végén két verse­nyen szerepeltek a KSC cselgán- csozói. Kaposváron a II. krcs. or-' szágos ifj. rangsorversenyen 49 kg-ban: 3. Orosz. 62 kg: 3. Zsol­dos, 4. Gémes. 68 kg: 7. Hajnal. +83 kg: 1. Fekecs, 2. Németh. Budapesten a II. o. felnőtt- rangsorversenyen +95 kg-ban: 3. Krajnyák (KSC). A KSC ifjúsági cselgáncsozói közül Fekecs József a válogatottal utazik az. NDK-ba nemzetközi versenyre. LABDARÚGÁS Kalocsán 23 csapat részvételével megkezdődött a város kispályás labdarúgó-bajnoksága. TEKE Április 4-e Kupa párosverseny: 1. K. MÁV (Bauer, Orosz) 852, 2. Tiszakécske (Határ, Seres) 852, (a jobb tarolás döntött a MÁV javá­ra), 3. DUTÉP SC (Orbán, Nagy L.) 843 fával. Megyei CSB: DUTÉP B—Tisza­kécske B. 5:3, Tiszakécske A— KTE B. 7:1, Szanki Olajbányász B—Szanki Olajbányász C. 7:1. KOSÁRLABDA Az országos középiskolás kupa elődöntőjét sikerrel vette a Bá­nyai J. Gimnázium leány- és fiú­csapata. A lányok a szolnoki Ver­seghy Gimnázium csapatát Szol­nokon 106—41, Kecskeméten 66— 40 arányban győzték le. A fiúk a szegedi Radnóti Gimnázium csa­patát Kecskeméten 60—48 arány­ban verték, majd Szegeden 61—59 volt az eredmény a Radnóti Gim­názium javára. A Bányai Júlia Gimnázium mindkét csapata be­jutott az országos döntőbe. Nyíregyházán a Bajai SK úttö­rőcsapata lett első a fiúk területi döntőjén és bejutott az országos úttörőbajnokság döntőjébe. KÉZILABDA Két tornát nyert az elmúlt napok­ban a DUTÉP SC női kézilabdacsapa­ta. Jászárokszálláson a Felszabadulási Kupa versenyen: 1. DUTÉP SC, 2. Jászárokszállás, 3. Gyöngyös. A leg­eredményesebb játékos Molnár Judit (DUTÉP) 16 góllal. A legtechnikásabb Játékos díját Faragó Erzsébet (DU- TEP) kapta. Balatonföldváron április 1—3-ig az Expressz Kupa női verse­nyen: 1. DUTÉP SC, 2. Váci FORTE, 3. Pécsi MEZŐGÉP. Legjobb kapus Monori Katalin (DUTÉP), a legered­ményesebb játékos Peszmet Zsuzsa (DUTÉP) 35 góllal.. A kézilabda NB II. -tavaszi forduló­ja április 9-én, szombaton kezdődik a Jánoshalma—DUTÉP SC megyei rangadóval du. 16 órakor. OSK-DÖNTŐ Győzelemmel rajtolt a DUTÉP Szerdán a BSE—Vasas mér­kőzéssel kezdődött el Kecskemé­ten az Országos Serdülő Kupa vöplabdadöntő. A hosszú mérkő­zéssorozat legjobb hat együttese hivatott eldönteni, hogy kinek a legjobb a serdülőcsapata a lá­nyok között, s hol végeznek lel­kiismeretes, hozzáértő munkát az utánpótlásnevelés területén.- A szerdai első forduló érde­kessége volt, hogy a BSE simán legyőzte a Vasast. A 3:0-ás kü­lönbség híven, tükrözi a két csa­pat közti különbséget. A másik meglepetés a Békéscsaba 3:l-es diadala a másik fővárosi csapat, az Ű. Dózsa ellen. Mint köztu­dott, a Viharsarok fővárosában nincs élvonalbeli röplabdaegyüt­tes, míg a Dózsa még beleszólhat az elsőség kérdésébe is. Az ügyes lányokat figyelve felvetődik a kérdés: meglepetésre készülnek Békéscsabán ? ... A délelőtt harmadik mérkőzé­se amolyan „vidéki rangadó” volt a házigazda DUTÉP és a Kaposvár csapatai között. Az el­ső játszmát Bőthös és Cmkovics irányításával biztosan nyerték a kecskemétiek. A második játék­részben a "Kaposvár kezdett job­ban, s némi előnyre .tett szert. Szerencsére a DUTÉP hamar rendezte sorait, és megnyerte a játszmát, majd a mérkőzést is. így bizakodva várhatják a foly­tatást. A mai műsor: Ű. Dózsa—Va­sas, Kaposvár—BSE, DUTÉP— Békéscsaba (9 órától), Vasas— Békéscsaba, BSE—DUTÉP, Dó­zsa—Kaposvár (15 órától). A csuka Küldöttközgyűlés A MOHOSZ IB megyei kül­döttközgyűlését szombaton .tart­ják Kecskeméten, a Tudomány és Technika Háza tanácstermé­ben. 10 órától. • Kezdődhet az „operáció". A szájfeszítő bilincs elhelyezése után horogszabaditóval, horgász­ollóval könnyű a hármashorog kiakasztása. Falánkságára pedig jellemző, hogy nem válogat. A kárásztól a naphalig, a pontytól a Isaját faj­tájáig minden halfajt elkap. Elő­fordul az is, hogy még le sem nyelte zsákmányát, máris rákap a következőre. A csuka mindig lesből, fede­zékből támad. Ezért érdemes víz­be dőlt fák, egyéb akadók mel­lett meghúzni a villantót, beló­gatni a kishalat. „Dobogós” helyeR van a csuka a múlt évi zsákmánylistán. Me­gyénk horgászai a nemes halak közül a ponty, az amur után csu­kára vetették be legszívesebben csalétkeiket. A statisztikák sze­rint 26 ezer 957 kilogramm akadt horogra! Csaknem 7 ezer kilo- ■rammal több, mint az előző év­en. Március 31 óta a nyílt vizeken jra lehet csukára horgászni, a zárt horgászkezelésű vizeken pe­dig április 16-tól szűnik meg a csukafogás tilalma. A krokodil- jpofájú kiváló sporthalunk szí­vósan küzd a horgon, gyakran még a vízből is kidobja magát. 9 A helyes csukafogás: kopoltyú mögött. 9 Elkapta a villantót és rajta­vesztett ... (Straszer András fel­vételei) esafaä» otthon • szabad idd ________________________________________________________________________________j H a van otthon tojás A háziasszony mindennapi gondja: mit főzzön a családnak ebédre vagy vacsorára, ami gyor­san elkészíthető, tápláló, ízletes és nem kerül sokba. Ha van ott­hon tojás, rövid idő alatt nagy­szerű ételeket tálalhat az asztal^ ra. A tojásból készült ételeknek igen magas a táplálkozási érté­kük. Értékes tápanyagokat talá­lunk a szilárd mészsókból álló tojáshéj alatt. Egy tojás 66 kaló­riát (kJ 276), 5,4 gr teljes értékű fehérjét, 4,8 gr zsírt, 0,3 gr szén­hidrátot tartalmaz, valamint A-, Bi-, Bj-, D-vitamint, kalciumot, vasat, foszfort. .Nem kell ahhoz különösebb szakácsművészet, hogy a tojást változatosan készítsük el. Közis­mert ételek: a gombás tojás, búj­tatott tojás, sajtos tojáslepény (készíthető parajjal, zöldborsó­val, zöldbabbal, párolt zöldség­gel, sonkával), tojáspörkölt, tó- jáspogácsa, lecsó tojással, zsem­lében sült tojás, majonézes to­jás, tojássaláta, .tojásbundában sült kenyér, párizsi kosárkákban sült tükörtojás, tojásos galuska, sült burgonya sajtos tojással le­öntve, hagymás tükörtojás, ma­dártej stb. A tojás értékes tápanyag, de fogyasztásával, tárolásával vi­gyázni kell, mert különböző b£l- fertőzéseket okozhat. A tojás szennyeződése a héjon keresztül történik. A magasabb hőmérsék­let, a levegő magasabb nedves­ségtartalma is elősegítheti a bak­tériumok behatolását a tojásba. Ezért leghelyesebb a tojásokat fertőtlenítős (ecetes) vízben jól megmosni és hűtőszekrényben tá­rolni. Ügyeljünk arra is, hogy mindig a régebben vásárolt to­jásokat használjuk fel először. Néhány tanács: felhasználás­nál a tojásokat egyenként üssük fel külön tálkába, és csak azután öntsük a feldolgozandó nyers­anyaghoz, ha .meggyőződtünk, hogy a tojás kifogástalan. Főzés-; nél a tojás nem reped meg. ha tompa végét vékony tűvel fel­szúrjuk. A keménytojás 10 perc. a félkemény tojás 5 perc, a lágy­tojás 3 perc akiit fő meg. Szoba­hőmérsékletű tojásfehérjéből verhetünk sűrű habot, tehát ne hűtsük le a fehérjéket. A nyers tojásfehérje tisztítja az erőlevest vagy a kocsonyát. Két tojásfehér­je habját keverjük a forró leves­be, kocsonyába, néhány perc után szűrjük le. Szép tiszta lesz az étel. Viktória A Kanizsa Bútorgyár új ter­mékkel jelent meg nemrégen. Az új bútor a Viktória Svédfal lakó­szoba-elemek, amelyek minden szekrényigényt kielégítenek. Az elemek között találunk bár­szekrényt, fehémeműs szekrényt, alsó kétajtós, fiókos, iratszekrényt, étkezőasztalt (760x800x135 cm mé­retű), sőt legömbölyített íves sa­rok kiegészítő elemet is. Sok elem ajtaja edzett üveg, füst vagy fe­hér színben. Az elemek pozdorja panellap­ból készülnek, fenyöfautánzatú, mosható laminált felülettel. Ábránkon egy összeállítási va­riációt mutatunk be. SPORTOSAN Szabad időnkben, sporthoz, ki­ránduláshoz, de gyakran utcai öl­tözékül is szívesen viseljük a le­zser, kényelmes sportos összeállí­tásokat. Színes dzsekiket, kiska- bátokat, kellemes bőségű nadrá­gokat, trikókat, bluzonokat, ove- rallokat. Korra és nemre való te­kintet nélkül mindenki számára előnyös modellek jelennek meg a divatbemutatókon, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy már az üzletekben is feltűntek. A sportos öltözékek anyaga a felhasználástól függően sokféle, A vízi és szabadtéri sportokhoz való vízhatlan, impregnált kel­métől a rugalmas, természetes alapanyagokig széles a skála. Kedvelt a pamut, a len, a vá­szon, a könnyű szövetek és a műszálkeverék. Színekben az élénk, erős tónusok: a párizsi kék, a pompeji vörös, a napsár­ga, a rezedazöld, a világos korall, a kamillasárga, a füstszürke, va­lamint a fehér uralkodik. A férfiak és a nők sportos öl­tözéke között nincs sok különb­ség. Mindkét nembelieknek ajánl­ják a lezser zubbonyokat és nad­• A halászok munkaruhájára emlékeztető, bő, lezser vonalú nyá­ri sportöltözék. Szélnek, víznek ellenálló anyagokból készült a melles nadrág, a blúz és a sapka. (Tervezte: Gembár Olga) rágokat, a rusztikus, élénk színű ingeket, az overallokat, 'a rugal­mas kordbársony nadrágokat, a • Vízlepergető kikészítésű élénk kockás vitorlázókabát frottír bé­léssel, kapucnival. A napsárga vászonnadrágot fehér nyomott mintás pamutpóló egészíti ki. (Tervezte: Mészáros Éva) pamuttrikókat, a bőr és textil kombináoiójú lapos tornacipőket, a sildes vagy pilótasapkákat. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Tévétorna (ism.) 8.05: Szünidei matiné. A Pergamon Múzeum kincsei (ism.) 8.25: Éneklő ifjúság. Viva la tnusica. Tavasz (ism.) 8.35: Adni, kapni jó! 1. rész: Hasznos tárgyak 8.50: Segít a házmester. Finn film 9.25: Az áruló. Szovjet játékfilm 10.35: Münchausen báró kalandjai. Szovjet rajzfilm. 2/1. rész: A csodá­latos sziget 10.45: Urbán Ernő: Pocok, az ördög- motoros. Tévéfilmsorozat gyere­keknek. 4'3. rész (ism.) 11.15: Képújság 14.45: Iskolatévé. Nyelvtanárok, fi­gyelem! Oktatási segédeszközök. Ta­nár nélkül. (Hang és dia segítségé­ivel) 15.55: Hírek 16.00: Üzembe helyezés. Tévéfilmso­rozat. 3 3. rész 16.40: Képújság 16145: Csak gyerekeknek! Kisfilm-ösz- szeállitás. 1. A nyúl és a teknős. Ka­nadai rajzfilm. 2. A dobos. NDK bábfilm. 3. Münchausen báró ka­landjai. Szovjet rajzfilm. 2 2. rész: A pára 17.30: Tévébörze 17.35: Kikapcsoló . 17.45: Pedagógusok fóruma. Gazdál­kodj okosan az iskolában is! 18.25: Bűvös kockázat. Csipp-csupp cseppek 18.55: Reklám 19JL0: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 30.00: Mint oldott kéve. Sárközi György regényének tévéfilmváltozata. 6 5. rész 20.55: Panoráma. A külpolitikai szer­kesztőség világpolitikai magazinja 21.55: Telesport. Labdarúgó-kupanap 22.25: Tv-híradó 3. TV II. MŰSOR: 18.45: Sorstársak. A pécsi körzeti stú­dió rehabilitációs magazinja (ism.) 19.15: Unser Bildschirm. — A mi kép­ernyőnk. A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Tv-híradó 20.00: Gólyavári esték. Fejezetek a társadalomlélektan köréből. 9/7. rész: Az előítéletek 20.45: Kikapcsoló (ism.) 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Fekete a feketén. Olasz film­szatíra. 3 1. rész 22.15: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés 17.00: Tv-híradó (magyarul) 17.15: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Tudomány 18.45: Eurogól 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó — magyarul 20.00: Panoráma — külpolitikai maga­zin 21.00: Dokumentumfilm: Mese Fitti- paldiról 22.00: Tv-híradó 22.20: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.27: A magyar munkásmozgalom dalaiból 8.38: Rinaldo da Capua: A cigánylány Intermezzo két képben 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. Szabó Pál 9.44: Szólj, szólj, sípom! 10.05: A Tenkes kapitánya. Orsi Fe­renc regényét rádióra alkalmazta Szabó Éva. 3. — A fürdőmester 10.40: Verbunkosok, nóták 11.26: Ép testben . . . Riport 11.41: A kápolna titka. Galgóczi Er- I zsébet regényének rádióváltozata. 2. rész 12.45: Filmtükörkép 13.00: Töltsön egy órát kedvenceivel * 14.00: Benedek a törvény előtt. Szabó Pál novellája 14.24: Bemutatjuk új kórusfelvételein­ket 15.05: Régi híres énekesek műsorából 15.28: Százszorszép Klub 16.00: Garai Gábor: Delfin és Medúza 16.10: Czövek Lajos: Hortobágyi ké­pek 16.20: Évszázadok mesterművei 17.05: Olvastam valahol... 17.27: Délutáni Rádiószínház. Ez mind én volnék? avagy tán túl későn va- csoráltam az este? 19.15: Alpár Géza nótáiból 19.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangver­senye kb. 21.50: Zuzana Ruzickova Domenico Scarlatti-szonátákat csembalózik 22.30: Történelmi operákból 23.20: Emlékezetes dzsesszhangverse­nyek 0.10: Malek Miklós táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Nóták 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 12.35: A Népművészet Mestereinek fel­vételeiből 13.00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót 13.20: Éneklő Ifjúság 13.33: A tavaszhoz 14.00: Emlékezni és emlékeztetni. Beszélgetés dr. Gerend Lászlóval 14.35: Színe, java 16.00: Technika. Jel és zaj 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Tanakodó — szünidőre készü­lődve 18.35: Hétvégi panoráma 19.55: Slágerlista 20.35: Humorimpex 21.45: A rock and roll csillagai. Akik a SUNN lemeztársaságnál kezdtek — I. rész 22.35: Népdalkörök pódiuma 23.20: A dzsungel könyve 3. MŰSOR: 9.00: Joachim Grubich orgonahang­versenye a nürnbergi St. Lorenz templomban, a nürnbergi Orgona­héten 10.21: Magyar művészek operafelvéte­leiből 11.05: Szimfonikus zene 13.07: A Beaux Arts trió felvételeiből 14.03: Klasszikus operettekből 14.41: Händel-müvek 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Bemutatjuk a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat új lemezét. Déki Lakatos Sándor népi zenekara ját­szik 16.54: Popzene sztereóban 18.00: Dupla vagy semmi 19.05: A zeneirodalom remekműveiből 19.50: Kilátó 20.35: Bemutat luk John Abercrombie dzsessztriójának „Gateway** című lemezét 21.20: Operaest. Charles Gounod mű­veiből 22.22: Napjaink zenéje. Magyar zene­szerzők műveiből V RÖVIDEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom