Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-01 / 77. szám

1983. április 1. O PETŐFI NÉPE • 5 HÍVTÁK AZ ANTARKTISZIRÓL, BRAZÍLIÁBÓL, A KANÁRI SZIGETEKRŐL... Kapcsolatban a világgal fiatalokról - fiataloknak ESZME ÉS VALÓSÁG 2. Hevér Gáspár, Gátér, Szabadság u. 13., H-G111 TO KADIO DAY MONTH! YÉAfi UT MC mr l-if™. | pse í 2» SSB 1 j fM J QSL I S$fr1 fn* Ádf jöf HSK'CSL Sueow: lo* 214, lodopM). B-136Í Tcvr:.....................< ................................. * * ......................—- 73 T nx (or QSO & I hop« to you 090 soon. op © QSL-kártya. Azaz egy igazolólap, amellyel a kapcsolatukat doku­mentálják az amatőr rádiósok. Nem csak saját hívójele, saját QSL- kártyája is van mindenkinek, s ezt elküldik egymásnak, ha sikerült rádión keresztül egyszer-kétszer beszélniük. Földéajz—rajz szakon szerzett tanári diplomát. Negyedszázada pedagógus. Tizenhét évig okította a jászszentlászlói nebulókat, s im­már hét esztendeje, hogy Gátéren tanít. Ha teheti, egy százwattos adóvevő készülék mellett üldögél- 1 ve kutat hangok után a világban. Vagy várja, hogy őt hívják a Föld valamelyik pontjáról. Hívójelek ezreit Ismeri, s ezrek ismerik az övét. Eszperantó Vagy angol nyel­ven diskurál a külföldi amatőrök­kel. Negyvenhat éves. Hevér Gás­párnak hívják. — A rádiózás nem pusztán hob­bi: szenvedély. Legalább is nekem az. A híradástechnika mindig ér­dekelt, izgatott, s ha tehettem, különféle készülékeket bütyköl­tem, ^prospektusokat, szakfolyóira­tokat böngésztem, vagy éppenség­gel nyelvet tanultam — mondja önmagáról. — Először morzetáv- írón „titáz/;am” a hazai és külföl­di amatőr rádiósokkal, s ezért muszáj volt megtanulnom ango­lul. — Muszáj? — Igen, ugyanis a morzán kö­rülbelül háromszáz olyan közhasz­nálatú rövidítés van, amit min­den igazi rádió^ megért, de csak, ha tud angolul. — Például? — Például elég GE-rövidítést leadni, s mindenki tudja, hogy az good evening-et (jó estét) jelent. Az amatőr rádiózás másik formá­ja az SSB, vagyis a távbeszélő üzemrendszer, amelynek segítsé­gével élő szóban teremthet kap­csolatot az ember a világ megany- nyi pontjával. Nem egy német, angol, francia, szovjet, holland, spanyol, sőt japán és brazil ama­tőr is van, aki a nevemen szólít, s barátként üdvözöl, ha jelentke­zem. — Ilyenkor miről társalognak? — Általában arról, hogy milyen az időjárás, kinek mi a szakmája, hány éves, hol lakik, milyen felszerelése, készüléke van, meg hasonlókról. A kapcsolatteremtés, a beszélgetés úgynevezett „ama­tőr etika” szerint folyik, amit be kell tartani. Nem találkoztam idáig még olyannal, aki provo­kált volna. Sőt, inkább segítünk egymásnak, ha tehetjük. Például különböző különleges gyógyszerek beszerzésében. Mert, ha nem le­het hozzájutni az olykor életet mentő pirulákhoz mondjuk Hol­landiában, akkor az illető gyorsan felhívja készülékén a világ külön­böző részeit, s bizonyos, hogy va­lamelyik európai, amerikai, vagy távol-keleti rádiósnak sikerül megszereznie és elküldenie a kért tablettát. — Melyek voltak eddig a legér­dekesebb hívásai, beszélgetései? — Általában azt tartjuk a leg­érdekesebb hívásnak, amely leg­távolabbról érkezik. Beszélgettem már egy Antarktiszon kutató szov­jet expedíció rádiósával, egy Ka­nári-szigeteken élő amatőrrel, hívtak a Bahamákról... Érdekes­ségként említhetném, hogy a ma­gyar Petőfi-tengerjáró hajó táv- irászával is nem egyszer sikerült kapcsolatba lépnem, amikor Szo­mália partjainál vagy Indonézia szigetei mellett hajóztak. Idézet egy levélből, melyet egy NSZK-beli városkában, Troisdorf- ban adtak postára, s eredetileg eszperantó nyelven íródott: „Ked­ves barátom, Gáspár! Az egész családodnak boldog új évet kívá­nok! Békét, békét az egész vilá­gon! Barátod: Matthias.” — Matthiásszal szinte minden szombaton hívjuk egymást. Van úgy, hogy egy egész órán át dis- kurálunk. Ilyenkor általában má­sok is bekapcsolódnak a beszélge­tésbe, vagyis létrejön az úgyne­vezett j QSO' i (összeköttetés) (> i mint egy hatalmas,' sokágú lánc ... ‘ Csaknem húszHesztendeje tagja az MHSZ-nek, s a Magyar Eszpe­rantó Szövetség Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának. Iskolájában jól működő, sok sikert megért rá­diós szakkört vezet (amiről leg­utóbb a Pajtás Újságban értesül­hettünk) hosszú évek óta. — Az MHSZ-től kaptunk egy 100 wattos adóvevő készüléket — meséli a gátéri tanár —, s a helyig kultúrház ' is rendszeresen segít' bennünket anyagilag, hogy a szük­séges anyagokat, felszereléseket beszerezhessük. Jelenleg tizenöt tagja van szakkörünknek, ahol megtanulhatják a gyerekek mind­azokat az alapokat — műszaki és forgalmi ismereteket, rövidítése­ket, morzejeleket —, amelyek az amatőr vizsgához kellenek. Pilla­natnyilag két nyolcadikos diákunk van, akik már sikeresen letették a vizsgát a KPM-nél, s így önállóan kezelheti az adóvevőt. Közben szorgalmasan tanulják az eszpe­rantót, hiszen bármennyire ügye­sek, felkészültek a technikát ille­tően, e világnyelv ismerete nél­kül csak hazai amatőrökkel be­szélgethetnek. * * Kapcsolatteremtés. Ismerősöket, barátokat szerezni a határon be­lül és szerte a világban. Nagysze­rű dolog lehet... Akinek lehető­sége, ideje és pénztárcája engedi; aki utazgathat, az megteheti sze­mélyesen. Akinek viszont ez nem adatik meg, annak más módon kell próbálkoznia. Például az „éter hullámain”, ahogyan azt ezernyi amatőrtársával együtt He­vér Gáspár is teszi, egy apró Bács-Kiskun megyei falucskában: Gátéren. Koloh Elek SZÍNHÁZI ESTÉK Karcsi a kisszínpadon • Vadasi Tünde ("tcri). Beratin Gábor (Karcsi) Üj magyar komédiát mutattak be március 18-án Kecskeméten a Kelemen László Kamaraszínház­ban. Hivatalosul mondva, eleget tettek az elvárásoknak. Jókat de­rült időnként a premier félig- meddig bennfentes közönsége, örültek annak, hogy történelmi példabeszédek helyett, áttétel nélkül szólt társadalmi problé­máinkról Czakó Gábor, a Kar­csi szerzője. A Balázs Ádám által rendezett előadáson olyan ka­rakteres figurákat láthattunk, mint a Vadasi Tünde által meg­formált Őrsvezető és Teri, vagy Molríár Ildikó Mari-ja. Talál­hatnék más indokokat e vállal­kozás méltatására. Számíthatnék arra, hogy az érintettek úgy tar­tanának nyilván, mint az új magyar dráma ügyének támoga­tóját. Sajnos, bármennyire is kel­lemetlen, bennem is sok van Karcsiból, ezért kerek perec ki kell mondanom, hogy Czakó ko­rábbi írásainak, a Dunaújváros­ban bemutatott Disznójátéknak alapján többet vártám ettől a játékától. A Film Színház Mu­zsikában közölt nyilatkozat sze­rint azért nevezte Czakó iskola­komédiának a kecskeméti ősbe­mutatót, mert mindnyájan az élet iskolájába járunk. Inkább azt hiszem, hogy azokkal tart az író, akik elsősorban az iskolától vár­ják az élet megjavítását. A szó­rakoztatva tanító, az erkölcsi kérdéseket vidám történetekben megvitató iskoladrámákra is utal ez az alcím. Lám. ezt a Karcsit sem készítette fel az is­kola az élet valóságára: felnőtt­ként olyanok között ,kell(ene) boldogulnia, akik kizárólag a megszerzett és kiélezett mate­riális örömökön mérik az élet minőségét, akik kutya-alázatos- sá'ggal pitiznek főnöki kegyért. Hősünk észrevehette volna az iskolában — ha nenj lett volna „Karcsi” —, hogy brosúrás frá­zisokért és nem gondolatokkal ér'olt tudásért adják a jelest, a kidomborítani valót kidomborító I • vií> gapulóver olykor elfedheti rsgázó hölgy' ismereteinek hiányait. Már gyerekkorában rájöhetett volna arra. hogy a mindennapos iskolai gyakorlat csúfolódik gyönyörűen cirkal- mazott nevelési elvekkel. (A Nők Lapja legutóbbi szá­mában aggodalmaskodott egy kollégám az úttörőmozgalomban tapasztalható formalitások, sab­lonok miatt.) Csodálható, hogy ez a Karcsi felnőttként is oly sután mozog az élet realitásai között, mint a gyerekjátékok .szembekö- tősdijében a fogó? Mulatságosan kicsúszik minden a kezei kö­zül, belebotlik mindenbe. Ügy kell neki, miért nem hagyta ma­gát idomítani. Persze — Czakó iskolakomédiájából is nyilván­való —1 hogy az idomítottak is csak pozícióban, anyagiakban klspolgár-mivoltukban gyara­podnak. Nehéz szatírát nem ír­ni-■■ i . v \, A tízkötetes író darabja azón- ban Jeragadt az ötletek szint­jén. Kabarénak nem eléggé mu­latságos, szatírának nem eléggé mély, társadalmi kör- (kór-) kép­nek elnagyolt, így is jqpb az elő­adásnál. Nehéz eldönteni, hogy szeressük a főszereplőt, vagy saj­náljuk mulyaságát. Nincs olyan ország, olyan társadalom, olyan kor, ahol ne mosolyognának meg olyan élhetetlenséget, mint ami­lyennek Beratin Gábor Karcsit ábrázolja. A szereplők közül az említetteken kívül Jablonkay Má­ria 3 (Tanárnő, Iskolaigazgatóno. II. Személyzetis), Juhász Tibor (Apa) és Gumik Ilona (Anya) birkózott leginkább sikeresen szerepével. Poós Éva jelmezei valóban jellemeztek. Honti György stílusos, kifejezd muzsikát állí­tott össze. Herényi József játék­tere — mint a korábbiak is — jól funkcionáló céltudatosságá­val tűnt ki. A fiatal Balázs Adám. a nyíregyházi színház rendezője, az| iskolakomédia második ré­szében nem vállalta az elsőt meg­emelő pergő ritmust, groteszk felhangokat. Heltai Nándor Egyenlőség, különbség Ahányszor találkozom egyik idős rokonommal, annyiszor pana­szolja el ugyanazt a sérelmét, hogy több évtizedes munkaviszony után is az ő nyugdíja kevesebb, mint a szomszédnőjéé, aki soha életében nem dolgozott. Legszíve­sebben leinteném: ne rágódjon tíz—húsz forintos különbségen, de tudom, hiába tenném. Ezért aztán minden alkalommal türelmes magyarázatba kezdek. Mindenekelőtt újra és újra tisztá­zom vele, hogy a szóban forgó asszony özvegyi nyugdíjat kap, az elhunyt férjét megillető járandó­ság felét. Az állam így gondosko­dik a magukra maradt, már mun­kaképtelen nőkről. Hogy történe­tesen ez az úgynevezett ötven szá­zalék is valamivel magasabb, mint az ő teljes nyugdíja, az vé­letlen. Pontosabban az az oka, hogy a szomszédnő férjének a nyugdíjalapja, a jövedelme volt igen nagy. „ö meg is érdemelte — replikázik velem rokonom — hi­szen rendkívül sokat dolgozott, nehéz munkát végzett. De a fele­sége csak a háztartást vezette! Miért kell hát az államnak eltar­tania?!” Vitánkat nem idézem to­vább. Ennyit is pusztán azért ír­tam le, mert ez az egyedi példa több, a köztudatban gyakorta fel­lelhető téveszmét tükröz. Kezdjük elsőként az egyenlőség körüli félreértésekkel. Maga az eszmény egyáltalán nem a szocia­lizmus „találmánya”, hanem az emberiségben ősidőktől élő vágy, koronként és társadalmanként más-más tartalommal. Aszerint, hogy az elképzelésekből mennyi valósul meg a gyakorlatban, úgy teljesedik ki, illetve tökéletesedik maga az elgondolás is. De tudjuk jól, a feltételek megteremtése nél­kül a legszebb és mindenki által óhajtott törekvésből sem válik valóság, s különösen nem a fillér- nyi pontosságra „átszámított” egyenlőségből. Tapasztaltuk már azt is, hogy az egyéni érdekek lebecsülése, az úgynevezett egyenlősdi több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Megállapítottuk már sok­szor, hogy szocialista társadalmi viszonyok között a munka szerin­ti elosztásra van lehetőség, nem pedig a kommunista társadalmi rendszerre majd jellemzővé váló szükséglet szerinti elosztásra. Igen ám, csakhogy szocialista társadalmi rendszerünk humánus- ságából fakad, hogy alapvető cél­ja minden tagjáról felelősségtelje­sen gondoskodni. Azokról is, akik még, vagy már nem tudnak dol­gozni, illetve az állampolgároknak olyan szükségleteit kielégíteni, amelyek — a társadalom és az egyén közös érdekében — nem függhetnek a személyes jövedel­mektől. Az utóbbiakhoz tartozik például az ingyenes egészségügyi ellátás, az oktatás, és még sok más díjtalapul vagy kedvezmé­nyes áron megszerezhető szolgál­tatás vagy termék. Az államnak effajta, valamint a keresőképtele­nekről — például családi pótlék, nyugdíj folyósítása révén — való gondoskodását együttesen társa­dalmi juttatásoknak nevezzük. Könnyű belátni, hogy a munka szerinti elosztás az egyének — il­letve családok — életszínvonalát differenciálja, míg a társadalmi juttatások egyenlítik. A kettő kö­zötti ellentmondás nemcsak elmé­leti vitákban jelentkezik, hanem a gyakorlatban, konkrét esetekben, konkrét emberi sorsokban sok fe­szültséget okozhat. És mi köze mindehhez a fiataloknak? Annyi, amennyi minden állampolgárnak. Sőt! Az egyenlítés és a differen­ciálás helyes arányát mindig újra és újra meg kell találni, az adott­ságokhoz, a feltételekhez igazíta­ni. Ezt pedig csak úgy lehet — most és a jövőben is —, ha utó­pisztikus eszmények helyett lát­ják, értik a valós célokat! (Következik: A munka sze­rinti elosztás.) ' Kovács Klára Kötődés a faluhoz Huszonhat éves, barna fiú Czi- nage István, a tiszaalpári műve­lődési otthon igazgatója. Erede­ti foglalkozása autószerelő, de 1979 óta népművelő. S ami még a bemutatás elejére kívánko­zik: tősgyökeres alpári, s nem is áll szándékában onnan elmenni. „Hivlatalában” beszélgetünk: — Téged soha sem csábított a város? — Soha nem éreztem, hogy előnyösebb lenne, ha ott laknék. Dolgoztam már autószerelőként Kiskunfélegyházán, s akkor is naponta hazajártam. Nekem a természet, a falu, annak nyitott­sága jelenti a jó közérzetet. — Aj|t nem értik sokan, hogy jól fizető szakmádat miért cse­rélted fel e nem éppen hálás pályáért? — Hívtak, és vonzot't a lehe­tőség. Szerettem volna közeli kapcsolatba kerülni az itt élők­kel, és ezt a hivatást választva úgy érzem, 'én is hozzájárulha­tok a község lakóinak közösség­gé formálásához. — A ma embere túl kényel­mes, ne)m szívesén mozdul ki otthonról. Felvehető egyáltalán a televízió műsorával a verseny? — Hiszem, hogy izgalmas elő­adásokkal, foglalkozásokkal be lehet csalogatni a gyerekeket és á felnőtteket is a művelődési házakba. Nálunk például azok­nak a kiállításoknak, rendezvé­nyeknek van közönsége, amelyek szorosan kapcsolódnak a min­dennapi élethez. Ha a látottak- hallottak egyszerűbbé, haszno­sabbá tehetik a munkát. — Munkádat menynyire befo­lyásolja, hogy itt gyerekkorod óta ismernek? — Nagymértékben könnyíti, hiszen az öregek és a fiatalok is bizalommal fordulnak hozzám, kérdezés nélkül is elmondják észrevételeiket. — Kinevezésed kötelez arra, hogy szakképesítést szerezd ... — Már jelentkeztem a szege­di tanárképző főiskola népmű­velés szakára. így szabad időm nagyrészét most is. és a későb­biekben is a tanulásra fordítom. Az ismeretek elsajátításán túl így velem azonos érdeklődésű fiatalokkal találkozhatok, s ta­pasztalataink megbeszélésével is segíthetjük majd egymást. — Nem vállalsz sokat magad­ra: hiszen nemrég nősültél és építkezel is? — Pár év múlva úgyis kicsi lenne a szolgálati lakásunk, ezért szeretnénk a gyerekein­ket már a sajátunkban nevel­ni... H. E. Szűcs Édua karikatúrái Fiatal, két éve végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főis­kola biológia—rajz szakán. Bajzai megjelentek a Délmagyarország- ban. a Szegedi Egyetemben és a Petőfi Népében is. Jelenleg a Pan­nónia Filmstúdió kecskeméti műtermében dolgozik, mint fázisrajzoló. KONCERT VADKERTEN A V’Moto-Rock zenekar az idén Soltvadkerteri koncertezett először. Áprilisban kezdik kö­vetkező nagylemezük felvételét. Májusban Hamburg lesz az úti­céljuk, ahol angol nyelvű LP-t készítenek velük. ' SARO (C)K-REJTVÉNY Az archív fényképen az egyko­ri Metró együttes látható, akik 1072i-lben .tűntek el a popvűlág- ból. Ök készítettek először ha­záinkban élőalbumot. Ez volt leg­utóbbi kérdésünkre a helyes vá­lasz. Továbbra is közlünk fotó­kat elfelejtett énekesekről, együttesekről. A Saro(c)k-rejtvény megfejtői közül ezúttal Zátrok Józsefnek (Kunszentmiklós) küldünk Pop- zsebkönyvet. E heti kérdésünk: — Ki írta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regényt, s melyik színházban mu­tatták be a mű alapján készült musicalt? A válaszokat egy hétig várjuk a Petőfi Népe címére: Kecske­mét, Szabadság tér 1 a. 6001 Sa- ro( c) k-rejtvény. Összeállította: Borzák Tibor — Gyula jelzi, hogy már csak tír csikkre roló anyag van hátra... AMATÖR SZÍNJÁTSZÓK — Jó, hogy jön Julis néni, mert Rómeónk már van! M. .— Már nagyon várták a gyerekek az új tanárbácsit!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom