Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-09 / 57. szám
% PETŐFI NÉPE • 1983. március 9. események sorokban NEW YORK_____________________ Tegnap megkezdte munkáját az ENSZ Statisztikai Bizottságának 22. ülésszaka. A tanácskozás elnökévé egyhangúlag dr. Nyitrai Fe- rencné államtitkárt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét választották. PRÁGA Az orvosi szakirodalom 14. nemzetközi kiállítását hétfőn megnyitották Prágában. E rangos könyvszemlén ezúttal 16 állam — köztük Magyarország — kiadóvállalatai mutatnak be több mint 1000 szakkönyvet az utóbbi két év terméséből. ANKARA Súlyos robbanás történt hétfőn délután a törökországi Eregli közelében fekvő Armutcuk szénbányában. A szerencsétlenség következtében hetvenöt bányász életét vesztette,' nyolcvanhatan megsebesültek, közülük többen súlyosan. A beomlott tárnában, több mint 300 méteres mélységben, rekedt legalább húsz—harminc bányász A robbanás pillanatában 406 bányász dolgozott a mélyben. Többórás erőfeszítés eredményeképpen eddig sikerült kétszáz embert kimenteni. SEATTLE II. Erzsébet angol királynő befejezte tíznapos látogatását az Egyesült Államokban és kedden Kanadába hajózott. Á királynőt és férjét Fülöp herceget több ezren búcsúztatták a nyugati partokon fekvő Seattle kikötőjében. ADDISZ ABEBA ~ Etiópia északi és északnyugati vidékeit két éve szárazság sújtja. A természetes víztárolók kiszáradtak, , a folyók alig szállítanak vizet, s megkezdődött az állatállomány elhullása. A vizet és állataik számára legelőt kereső lakosok tízezrei kényszerülnek elvándorolni más vidékekre. BEJRÜT~ A színházi évad .kiemelkedő eseményeként és az utóbbi évek legérdekesebb kísérleteként értékeli a bejrúti sajtó Örkény István Tóték című színművének libanoni bemutatóját. A kritikákból kitű- pik,.hogy a világhírű, magyar drámaíró nem véletlenül lett az első libanoni színházi fesztivál sztárja: a fordító, a rendezd és a szereplők olyan időszerű mondanivalót fedeztek fel a darabban, amely rendkívül közel áll a konfliktusoktól átszőtt libanoni valósághoz, közvetlenül érinti a politikai, vallási és katonai terror légkörében élő közönséget. VARSÓ Morfiumüzéreket tartóztatott le a lengyel rendőrség Zakopánéban. A „kereskedők” ötezer ampulla morfiummal érkeztek néhány nappal ezelőtt az ismert lengyel üdülőhelyre, és megpróbálták „portékájukat” értékesíteni — darabját hét dollárért. Miután a hatóságok idejében rajtaütöttek a társaságon, most annak kiderítésére folyik a vizsgálat, hogyan juthattak hozzá a „POLFA” lengyel gyógyszergyár által készített és csomagolt. gyógyászati célra szánt szerekhez. BUDAPEST _____________________ G áspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével — a Brit Szakszervezeti Főtanács (TUC) meghívására — kedden szakszervezeti küldöttség utazott Londonba. ahol megbeszéléseket folytat Len Murray-val, a TUC főtitkárával a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. Ezt követően a delegáció a CGTP—Intersindical meghívására Portugáliába utazik, és részt vesz a Portugál Szakszervezeti Központ március 11—13. között Lisszabonban sorra kerülő IV. kongresszusán. BÉCS Köpeczi Béla művelődési miniszter és Herta Firnberg osztrák tudomány- és kutatási miniszter kedden Bécsben aláírta a magyar és az osztrák egyetemi tanulmányok, diplomák és tudományos fokozatok egyenértékűségére vonatkozó államközi egyezményt. ÉRTESÍTJÜK OLVASÓINKAT, hogy a I MAGYARORSZÁG című népszerű hetilap ezredik, jubileumi megjelenése alkalmából március 25-én 96 oldalon, változatlan áron fog megjelenni. A lap sok érdekes, izgalmas írást tartalmaz. x GÖRÖGORSZÁGI TÁMASZPONTOK Felújították a tárgyalásokat Athénban hétfőn öthetes szünet után felújították a február elején felfüggesztett görög—amerikai tárgyalásokat az Egyesült Államok görögországi támaszpontjainak jövőjéről. Az október 27-én megkezdett tárgyalások — az athéni kormányra kifejtett amerikai nyomás ellenére — eddig nem vezettek eredményre Legutóbb februárban tárgyalt a két küldöttség, majd az amerikai küldöttség vezetője. Reginaid Bartholomew Washingtonba utazott, hogy tanácskozzon kormányával. A tárgyalások felfüggesztése egybeesett azzal az amerikai döntéssel, hogy megkétszerezik a Törökországnak nyújtott amerikai segélyt, míg Görögországét változatlan szinten hagyják. Amerikai részről mindenesetre jelezték, hogy felülvizsgálják a görög katonai segély tavalyi szinten befagyasztott összegét, ha a tárgyalások Washington számára kedvező módon alakulnak. Görögországban az utóbbi időben több megmozdulásra is sor került az amerikai katonai jelenlét megszüntetéséért. A múlt hét csütörtökén tízezrek tüntettek az athéni parlament előtt. Elítélték az amerikai zsarolást és az amerikai katonai erőknek az országból való kivonását követelték. Vasárnap a görög nőszövetség felhívására ezrek tüntettek az amerikai támaszpontok felszámolásáért. Az Egyesült Államoknak négy támaszpontja van és több kisebb katonai berendezést is működtet az országban. A jogállásukat szabályozó 1953-as szerződés 1978- ban lejárt. Az új szerződésről folyó tárgyalások középpontjában a támaszpontok görög ellenőrzésének kérdése, az amerikai katonai és gazdasági segély növelése és a létesítmények bezárásának hosszú távú menetrendje áll. ÚJ-DELHI: FOLYTATÓDIK A TANÁCSKOZÁS A nyugati elképzelés ellen A Norvég Kommunista Párt Országos Vezetőségének ülésén állást foglaltak a közép-hatótávolságú rakéták telepítése ellen és áttekintették a párt belpolitikai feladatait. Hans Kleven, a párt elnöke az ország gazdasági helyzetét elemző beszámolójában megállapította, hogy a nyugati országokban tapasztalható gazdasági válság elérte Norvégiát is, s ennek következtében kiéleződött a foglalkoztatottság problémája. Ezzel kapcsolatban Kleven előterjesztette a párt konkrét javaslatait. Az országos vezetőség nyilatkozatot fogadott el, amely támogatásáról biztosítja az atomfegyverellenes mozgalmat. A felhívás határozott fellépést sürget az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének terve ellen. Hans Kleven sajtóértekezletén hangsúlyozta: az új amerikai nukleáris rakéták elhelyezése megbontja az erőegyensúlyt. A Norvég KP elnöke állást foglalt amellett, hogy a genfi szovjet— amerikai tárgyalásokon tekintetbe kell venni Anglia és Francia- ország nukleáris fegyvereit is. Egy-egy fontos nemzetközi tanácskozás kapcsán gyakran megjegyzik a tudósítók, hogy a tárgyalóterem mellett figyelmet érdemelnek a folyosói beszélgetések,, a hivatalos és nemhivatalos eszmecserék is. Nos, az el nem kötelezettek új-delhi csúcstalálkozójára is érvényes ez a megállapítás. Gemajel libanoni államfő például váratlanul érkezett a tanácskozásra. Utazásának célját nem is titkolta: ezt az alkalmat kívánja felhasználni arra, hogy Asszad szíriai elnökkel és Ara- fattal, a PFSZ vezetőjével találkozzék. Ugyancsak a Közel-Kelettel függ össze egy másik, a tudósítók által nagyjelentőségűnek minősített eszmecsere, Husszein jordániai uralkodó és Mubarak egyiptomi elnök között. A Camp David-i egyezmény, vagyis 1979 óta nem jött létre ugyanis közvetlen kapcsolatfelvétel az egyiptomi államfő és a Kairóval minden diplomáciai kapcsolatot megszakító arab országok valamelyikének legfelsőbb vezetője között. A mostani megbeszélésen — mint az várható volt — a palesztin kérdést, Libahon helyzetét, és az iráni—iraki háború alakulását tekintették át. Kairó újabKis Csaba, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Kedden délelőtt Új-Delhiben folytatta tanácskozását az el nem kötelezett államok mozgalmának VII. csúcskonferenciája. Indira Gandhi indiai miniszterelnök, aki az elkövetkező időszakra a mozgalom elnöke lesz, hétfői megnyitó beszédében sürgős intézkedéseket követelt annak érdekében, hogy csökkentsék a világgazdasági válság súlyos következményeit a fejlődő országokban, másrészt arra, hogy megoldják a világban fennálló válságokat, lépéseket tegyenek a leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés érdekében. A hétfő délutáni teljes ülés felszólalói között volt Kenneth Kaunda zambiai elnök, aki részletesen foglalkozott az Afrika déli részén kialakult helyzettel. Kaunda felelőssé tette az Egyesült Államokat azért, hogy együttműködik Dél-Afrikával, s ezzel lehetetlenné teszi a fajüldöző rezsim eíszigetelését, szomszédai ellen folytatott agressziójának felszámolását, Namíbia függetlenségét. A zambiai elnök rombolónak nevezte Amerika magatartását és ban sok fenntartást hangoztat a közel-keleti. rendezés Reagan által sugalmazott tervével szemben, nagy figyelmet szentel a jordániai—palesztin tárgyalásoknak, anélkül azonban, hogy a közvetítő szerepére vállalkozna. Valószínű, hogy az elkövetkező napokban Űj-Delhiben folytatódnak a fentiekhez hasonló nemhivatalos és hivatalos találkozók. Csaknem száz állam- és kormányfő tartózkodik az indiai fővárosban, s a csúcstalálkozó fórumán kívül bizonyára élnek az alkalommal, hogy regionális témákról vagy a két- és többoldalú kapcsolatok problémáiról •közvetlen eszmecseréken tisztázzák az álláspontokat. A plenáris üléseket követő „folyosói” beszélgetések, vagy az államférfiak szállásán folytadon találkozók legalább olyan mértékben érzékeltetik a sokszínű mozgalom jelenét és jövőjét, mint a plenáris üléseken elhangzó felszólalások. Az ENSZ tagállamainak csaknem kétharmadát tömörítő el nem kötelezettek állásfoglalása ugyanis nem közömbös sí béke, az enyhülés, a leszerelés és a világgazdaság alakulása szempontjából. Gyipay Dénes határozottan elutasította a (nyugati) elképzelést, hogy Namíbia függetlenségének megadását ösz- szekapcsolják a kubai csapatok Angolából történő kivonásával. Az ülés határozatot hozott arról, hogy az el nem kötelezett országok továbbra is támogatásban részesítik a Palesztinái Felsza- badítási Szervezetet, és a délnyugat-afrikai nép szervezetét. Követelik Namíbia függetlenségének megadását, a dél-afrikai fajüldöző rendszer, az Apartheid felszámolását. Ugyancsak követelik a palesztin nép elidegeníthetetlen törvényes jogainak haladéktalan megadását, beleértve jogukat önálló, szuverén állam megteremtésére. Petar Sztambolies jugoszláv államfő beszédében a többi között az európai biztonság kérdéseivel is foglalkozott. Javasolta, a csúcskonferencia biztosítsa teljes támogatásáról az európai el nem kötelezett országoknak azt a törekvését, hogy sikerre vigyék az európai biztonsági konferencia résztvevőinek madridi tanácskozását. Sztambolies világméretű tanácskozásokat sürgetett a gazdasági kérdések megoldására. Marad a nulla-megoldás? Az- Egyesült-Államok az európai közép-hatótávolságú • rakétákkal foglalkozó genfi tárgyalásokon nem kíván új javaslatot előterjeszteni, és továbbra is kitart a nulla-változat mellett. Richard Burt külügyi államtitkár hétfőn egy képviselőházi albizottság előtt fejtette ki ezt az álláspontot. Marjai József Londonban A hivatalos látogatáson Londonban tartózkodó Marjai József miniszterelnök-helyettest kedden fogadta Margaret Thatcher, a brit kormány elnöke. Ezt megelőzően Marjai József Francis Pym külügyminiszterrel, lord Cockfield kereskedelmi miniszterrel, Leon Brittan-nel, a pénzügyminisztérium főtitkárával — a kormány tágjaival — és Peter Rees külkereskedelmi államminiszterrel tárgyalt. Lord Cookifield hétfőn este vacsorát adott a magyar vendég és kísérete tiszteletére. A magyar kormány elnökhelyettese találkozott az alsóházban az angol—imagyar parlementi csoport elnökével, lan Mikardo munkáspárti képviselővel és a csoport tagjaival is. NAPI KOMMENTÁR Folytatás a folyosón KUBAI MEZŐGAZDASÁG _________ N arancs és KGST < A Havannából Cienfugasba a tengerparton vezető új, nyolc nyomsávos autópályán haladva az utazó kétoldalt végtelen nádültetvényeket lát. A cukor tudvalévőén Kuba fő exportcikke, kivitele fedezi a karibi szigetország behozatalának túlnyomó részét. Egy órai utazás után változik a táj: narancsligetek tűnnek fel. Előbb 'kisebb,1 három évesnél fiatalabb fácskák, amer lyek még nem hoznak gyümölcsöt, később régebbi ültetvények, amelyek már vitamindús narancsokkal pompáznak. A kubai parasztok régebben is termesztettek narancsot, grape- fruitot és mandarint. Egyes kedvező klímájú és talajú vidékeken kisebb ültetvényeket is létesítettek. Az Egyesült Államok azonban nem volt érdekelt a kubai citrusfélék behozatalában, mert szükségletét a kaliforniai és floridai ültetvények bőven fedezték. A külföldi és hazai tőke ezért nem ruházott be ebbe a gazdasági ágba, ezért erősödött meg az egyoldalú, monokultúrás cukortermelés. 'A forradalom évében, 19ö9-'bén Kuba egész citrustermése mindössze 58 ezer tonna volt, s ebből 16 ezer tonnát exportáltak. A forradalom győzelme után a kormány határozatot hozott citrus-program végrehajtására. Az ültetvényeket főleg a bozótos területekre és részben a korábban legelőnek használt rétekre telepítették. Ehhez azonban kiterjedt öntözési rendszert is ki kellett építeni. Persze, a vizen kívül sok egyébről is gondoskodni kellett: nqűtrágyáról, gépekről, ihűtőházakról, osztályozó- és cso- magoló-berendezésekről. , Mindezt Kuba a KGST segítsége nélkül nem tudta volna beszerezni. A KGST-onszágök és a szigetország 1081 -ben több megállapodást kötöttek, amelyek alapján Kuba 1'990-ig jelentősen növelheti termelését és exportját. A tervek szerint az 1981-es 193 ezer tonnával szemben 1090-ben már 1,5 millió tonna narancsot, mandarint és grapefruitot szállítanak a szocialista országokba. 9 Citrus-osztályozás exportra Pinar Del Rio tartományban. (Fotó: Horizont—KS) A kubai citrustermés egyre növekvő részét narancs-, grapefruit- és mandarinlévé,' sűrítménnyé, olajjá és más termékké is feldolgozzák. A jelenlegi kapacitás már nem elégséges, ezért Ciego de Avila-ban most lij feldolgozóüzemet építenek, -ugyancsak a KGST-országok segítségével. G. I. Nem hiányzik majd a műtrágya, növényvédő szer (Folytatás az 1. oldalról.) A keverékműtrágyák közül a 16J16316 arányú, s a Péti Nitrogénművekben készített Ikomple- xet 'tudják szállítani. Á másik két, leginkább elterjedt kemikáliából a 8:21:21, illetve á 8:20:28- asból több az igény, mint az rendelkezésre álló műtrágya. Helyette kénytelenek lesznek a nagyüzemek monoműtrágyát felhasználni. A lombtrágyák széles választókban és elegendő mennyiségben állnak a termelők) rendelkezésére. Előreláthatóan a legnagyobb „feszültség” a vegyszeres gyomirtóknál lesz. Reméljük azonban, hogy a hazai gyártáshoz szükséges import alapanyagok időben beérkeznek az országba. A felhasználó nagyüzemekét az AG- ROKER Vállalat, ahogy a vegyszer megérkezik, haladéktalanul értesíti: mehetnek a termeléshez oly fontos 1 vegyszerért. A felhasználás idejéig, úgy tűnik, az NDK-iból és Csehszlovákiából nem érkezik meg Magyarországra az MCPA-ihatóanyag. Helyette a hazai gyártású Dikamin-ga- bonayegyszert javasolják. A gomba- és rovarölő szerekből várhatóan eleget tudnak majd a nagy- és a kisüzemek rendelkezésére bocsátani. Ebben segítséget jelent az is, hogy 280 millió forintos raktározott készlettel „indult” idén az AGRO- KER, egész évben mintegy 620 millió forintos forgalmat szeretnének lebonyolítani. Ezért, úgy tűnik, 1983 első félévében az ellátással gondok nem lesznek, és bízva abban, hogy a gyárak folyamatosan tudnak termelni, az év hátralévő felében sem a nö- védőszer- és a műtrágyahiány lenne az oka a termés csökkenésének. Cs. P. HÍRŐS NAPOK) 1983 Kertészeti, élelmiszeripari kiállítás (Folytatás az 1. oldalról.) . A Hírős napok 1983" második országos eseménye a MAE talajtani társaságának vándorgyűlése. E rendezvénynek megfelelő keretet teremt a szeptember 4-ig tartó kertészeti kiállítás. Üzemi bemutatók, szakosztályi ; rendezvények egészítik ki, amelyeknek a Duna— Tisza köze több gazdasága ad helyet, szeptember 2. .és 3-a között. Az Alföld és a Domus Áruház szomszédságában a kistermelők, kisállattenyésztők rnutatkoznak be kertészeti termékekkel, tenyészállatokkal, Ismét megtekinthetik majd az érdeklődők a méhészek kiállítását, a kertészeti kisgépek bemutatóját, amelyet vásárlással is egybekötnek a rendező szervek. Ugyancsak a városközpontban rendezik: meg a kertészeti újítók kiállítását. Szeptember 4-én! délután szüreti felvonulással, népművészeti műsorral, este pedig utcabállal végződik a négynapos rendezvény. Újdonságnak számít majd a kertészeti dolgpzók, mesteremberek munkásságát bemutató kiállítás, amelynek a helvéciai, a kecskeméti, a kiskunhalasi, a hosszúhegyi üzemi bemutatók teremtenek alkalmas környezetet. Külföldi vendégeket is várnak a Hírős napokra, mindenekelőtt a testvérmegyék küldöttségeit, amelyekben a kertészeti szakemberek is helyet kapnak. A kertészeti kiállítás Bács-Kiskun és az egész Duna—Tisza köze szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermesztésére a hazai, valamint a külkereskedelem érdeklődését is felkeltő termékbemutatónak ígérkezik. Javára válhat a mezőgazdasági, élelmiszer- ipari termékexportnak. K. A. Nemzetközi kőolajkutatási szimpózium a fővárosban Több mint húsz ország, és hazánk csaknem másfél száz kőolajipari szakembere részvételével kedden háromnapos nemzetközi szimpózium kezdődött Budapesten a Fórum Hotelben. A Magyar Szénhidrogénipari Kutató-fejlesztő Intézet és a Francia Kőolaj Intézet által rendezett tanácskozó, son az öt kontinensről érkezett kutatók, fejlesztők megvitatják, miként lehet a meglevő kőolajtelepekből több nyersolajat kibányászni A konferencia’ témája egy konkrét technológiai eljárás: széndi- oxidos földgázok besajtolása az olajkutakba. A i módszer révén mintegy 15 százalékkal növelhető a kinyerhető (olaj mennyisége. Hazánk, mivel nálunk viszonylag sok a földgáz, érdekelt az eljárás fejlesztésében. A magyar kutatók ezen a területen már eddig is jelentős eredményeket értek el, melyeket világszerte elismernek. A nemzetközi szimpóziumon, melyet Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkár nyitott meg. hazai és külföldi előadók ismertetik laboratóriumi vizsgálataik eredményét, a módszer üzemi alkalmazásának tapasztalatait, a matematikai modellezési képleteket. Szó lesz arról is, hogy honnan teremthető elő, illetve hogyan szállítható a kőolaj kutakhoz a technológiai eljáráshoz szükséges széndioxidos földgáz. A tanácskozás külföldi résztvevői üzemlátogatáson is részt veszlek. Felkeresik a bázakerettyei üzemet, ahol . hazánkban először alkalmaztak a talajrétegekben maradt oláj kitenmelésére földgázt. Meggyesi Péter látogatása a kiskőrösi járásban •Pinceszövetkezetek, társulások szervezésén fáradoznak a kiskőrösi járás közös gazdaságai. A hasznos kezdeményezésben sohasem szűkölködő terület nagyüzemei jés a szövetkezetek gazdái fognák össze, hogy közös erőből bortájolókat építsenek. Az V. ötéves terv újtelepítésű szőlőskertjei folyamatosan termőre fordulnak. Kevés a pince, ahol megfelelően, kezelni és tárolni lehet a korszerű ültetvények igényesebb, s piacképesebb termését. A keceli Szőlőfürtben a közelmúltban meg is kezdték a pince- szövetkezet -szervező munkáját, amelynek a péhzügyi alapját a tagság túlnyomórészt saját erejéből teremti elő. A pinceszövetkezetek) és ja nagyüzemek ésszerű kapcsolatának megteremtése nem egyszérű- Ebben nyújtott segítséget az érdékelt gazdaságoknak Meggyesi Péter pénzügymi- nisztér-ihelyettes kiskőrösi járásbeli látogatása. A szakminisztérium képviselője dr. Ivanics Lajos, az MSZMP kiskőrösi járási első titkárának kíséretében kedden a borászati szövetkezetek kiskőrösi közös, vállalatát, a Kossuth Szakszövetkezet borászati üzemét, a keceli Szőlőfürt Szak- szövetkezetét, valamint a solt- vadkerti gazdaságok közös bor- palackozóját tekintette meg. Tájékozódott a szövetkezetek termelésszervező munkájáról, borászati eredményéről, a pinceszö- vetkezet-alalcítás helyi : módszereiről. Elhunyt dr. Csanádi Árpád Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Csanádi Árpád, az: Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságának tagja és sportigazgatója 1983. március 7-én súlyos betegség után elhunyt. Halálával, pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a nemzetközi sportmozgalmat. Dr. Csanádi Árpád temetéséről később történik intézkedés. Országos Testnevelési és Sporthivatal Magyar Olimpiai Bizottság r~' \ Norvég KP állásfoglalása